Új Szó, 1963. január (16. évfolyam, 1-31.szám)

1963-01-16 / 16. szám, szerda

A marxizmus-leninizmus eszméi és a proletár nemzetköziség alapelvei legyőzhetetlenek Hazánkban győzött a szocializmus. Ez a munkásosztály és a kommunista párt vezette valamennyi dolgozó műve Mosi jelentős szakaszban vagyunk — a fejlett szocialista társa dalmat építjük, szocialista társadalmi viszonyokat fejlesztünk és szilár dítunk. Így megteremtjük a kommu nista építésbe való átmenet feltételeit. Előrevezető útunkat megjelölik a XII. pártkongresszuson jóváhagyott határozatok és irányelvek. Elsősorban az irányító munka tökéletesítésére, a népgazdaság tervszerű fejlesztése feladatainak következetes teljesítésére, a szocialista demokrá cla elmélyítésére és a nép eszmei, erkölcsi egységének Marx, Engels és Lenin nagy tanai szellemébe^ való további szilárdítására irányítanak bennünket. Csehszlovákia Kommunista Pártja mindig hangsúlyozta, hogy társadalmunk fejlesztését valamennyi ország forradalmi proletáriátusa internacionális harcával, a haladó demokratikus és békeszerető erőknek az imperializmus elleni harcával a legszorosabb összefüggésben értelmezi. Tudatában vagyunk, hogy szocialista társadalmunk fejlődése jelentős helyet tölt be a szocializmus, a demokrácia és a béke erőinek az imperializmus és a háborús erők elleni világméretű harcában. A Szovjetunió oldalán, vállvetve a többi szocialista országgal, az- egész világ kommunistáival és haladó embereivel gátat emelünk az Imperializmus támadó szándékaival szemben és hozzájárulunk a némzetközi forradalmi mozgalom sikeres fejlesztéséhez Oszthataltan részét képezzük azoknak az erőknek, amelyek nagyarányú fordulatot — a történelemben Ismert legmélyebb fordulatot — valósítják meg, az emberiség áttérését a kapitalizmusból a kommunizmusba A kommunista mozgalom korunk legbefolyásosabb ereje. Abban, hogy e mozgalom felelősségteljesen teljesíti feladatalt, hogy a népek benne fő támaszra találnak a világbékéért vívott harcban, a dolgozók pedig megbízható vezető erőre a felszabadulásukért vívott küzdelemben, abban döntő érdeme van a Szovjet unió Kommunista Pártjának, a párt előrelátó lenini politikájának. Az alkotó leninizmus Irányvonala, az SZKP XX és XXII kongresszusának irányvonala, amely a nemzetközi forradalmi mozgalom hatalmas arányú fejlődését jelanti, — amint erről az imperializmus elleni harc valamennyi frontján elért sikerek tanúskodnak, — valamennyi ország igazi "marxistáit ás leninistán tömörítő irányvonal, a mi pártunk irányvonala is. A mi erőfeszítésünk arra irányul, hogy e vonalat következetesen* és rendületlenül érvényesítsük egész politikánkban. E téren az 1957. és az 1960 évi nyilatkozat egyhangúlag jóváhagyott elveihez Igazodunk Munkásosztályunk és egész népünk mélységes Internacionális hagyományainak megfelelően — s ezt újból hangsúlyoztuk a XII kongresszuson is —, nem kíméljük erőnket a kommunista mozgalom egységének a marxizmus —leninizmuson alapuló megszilárdításában, a békéért és a kommunizmusért folyó nagy történelmi harcban, a lenini eszmék győzelméért vívott küzdelemben Látható azonban, hogy a kommunista mozgalom eme lenini Irányvonalával szemben ellenállást támasztanak a dogmatikusok és a szektások. Az Albán Munkapárt vezetői a legnyíltabban hirdetik dogmatikus és szektás nézeteiket, amelyek szögesen ellenkeznek a leninizmussal Az Albán Munkapárt vezetőinek pozíciója kifejezetten pártütó Sajnos az albán vezetők egyre nyilvánvalóbb támogatásra találnak K«na Kommunista Pártja részéről, amint ez látható volt pártunk kongresszusán ls. Csehszlovákia dolgozói a CSKP XII. kongresszusának és más testvérpártok kongresszusainak lefolyásáról szóló tudósításokból, valamint a testvérpártok képviselőinek és sajtószerveinek felszólalásaiból már megismerkedtek azzal a kampánnyal, amelyet az utóbbi időben a kínai elvtársak a nemzetközi forradalmi mozgalom úgynevezett „opportunista" és „revizionista" áramlata ellen indítottak E kampány most tovább fokozódik. A kínai lapok és folyóiratok hasábjain egymásután jelennek meg olyan cikkek, amelyeknek tartalma lényegében azt az Ismert tételt Indokolja, hogy „az Imperializmus papírtigis" hogy .,az Imperializmus ereje csak látszólagos" Ugyanakkor e cikkekben azt állítják, hogy „most az Imperializmus és a reakciósok el leni harcban a fő veszélyt az ellenség erejének túlbecsülése és a nép erejének lebecsülése" jelenti, hogy „a győzelemért mindig nagy árat kell fizetni", hogy „egyes embereket megfélemlített az imperializmus látszó lagos ereje és teljesen elvesztették bizalmukat a forradalmi világharc erejében," hogy „egyes emberek, hogy életüket megmentsék, feláldozzák az elveket, letérnek a mtfnkás' osztály platformjáról" E fejtegetéseikben nem válogatják, meg kifejezéseiket. Ezen „egyes emberek" állásfoglalását „árulók" és „gyávák" állásfoglalásaként jellemzik: állítólag „szemtől szemben az ellenséggel gyávaság lesz rajtuk úrrá", „az ellenségtől morzsát koldulnak" stb Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy e cikkek címét úgy választják meg, mintha eljött volna a legfőbb ideje az egész nemzetközi forradalmi mozgalom harcba mozgósításának a kommunista mozgalmon belül fennálló jobboldali veszély ellen, a leninizmus és a proletár nemzetköziség alapelveinek védelmére, melyeket — e bírá lók szerint — egyenlőre csak való ban elenyésző kisebbség, az Albán Munkapárt vezetői és a kínai elvtársak védelmeznek. Éppen egy héttel ezelőtt közöltük lapjainkban a Pravdának, az SZKP KB központi sajtószervének szerkesztőségi cikkét („A béke és a szocializmus győzelme érdekében megszi lárdítjuk a kommunista mozgalom egységét"). E cikk behatóan elemzi mozgalmunk jelenlegi helyzetét és egyértelmű választ ad a nem lenini, dogmatikus nézetekre E cikk pár tunkban is kedvező visszhangra talált Pártunk is úgy véli, hogy hatá rozottan szembe kell szállni a dog matikusok és a szektások irányvona Iával, mert ez a kommunizmus ereje iránti bizalmatlanság irányvonala Ez az irányvonal azt jelenti, hogy nem bíznak a szocializmus további órszá gokban való győzelmének lehetőségében az államok közötti háború, világháború nélkül. Ha ez az irányvonal érvényesülne — amint erre helyesen figyelmeztet a moszkvai Pravda cikke —, a kapitalista országok népeit eltérítené a szocialista államoktól, az emberek millióit elidegenltené a kommunista mozgalomtól, a kommunistákat elszigetelné és lefékezné a nemzetek felszabadító harcának egész folyamatát. Az imperializmus elleni harc aktív lenini stratégiájának és taktikájának — a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért a jelenlegi fel tételek között folyó harc — kérdéseit eléggé világosan és konkrétan megoldották a marxi—lenini, pártok nemzetközi tanácskozásain és megmagyarázták e tanácskozások okmányaiban — az 1957. és az 1960. évi nyilatkozatban E doKumentumok elveit, az egyes országok konkrét életfeltételei szerint, feldolgozták számos pár) kongresszusán, elsősorban az SZKP XXII. kongresszusán, e kongresszus határozataiban és az SZKP nak e kongresszuson jóváhagyott nagyszerű programjában. E dokumentum kétségtelenül valamennyi ország kommunistája állandó érdeklődésének tárgyát képezi. De a kínai elvtársak szóbanforgó elvont mérlegelései, — amelyek mentesek az objektív tények elemzésének bármilyen kísérletétől, az egyes országok objektív valóságának épp úgy. mint az egész nemzetközi forradalmi mozgalom valóságos helyzetének elemzésétől, — mozgalmunk soraiba helytelen nézeteket visznek be, s a bizalmatlanság légkörét keltik A vita folytatása ezen a szinten elkerülhetetle nül az ellentétek elmélyülését jelentené, mégpedig nem éppen a legmegfelelőbb úton — hol az egyik, hol a másik pártnak a legkülönfélébb állítólagos „bűnökkel". így „megalkuvással", „árulással", „felelőtlen kockáztatássál" stb. való rágalmazása útján. Sajnos a kínai elvtársak nyilvánvalóan nem elégedettek vitájuk eredményeivel. Fokról fokra „pontosabban" kezdik megjelölni kiknek a címére szól kritikájuk Igaz, már azelőtt sem volt titok, hogy cikkeikben tulajdonképpen kiről van szó Ugyanis saját általános cikkeikkel többékevésbé egyldőben folyóirataik hasábjain már hosszabb ideje nem kevés helyet adnak az Albán Munkapárt vezetői beszédeinek és az albán sajtó cikkeinek. E beszédek és cikkek kifejezetten rágalmazó és durván provokatív jellege, amely mozgalmunk egységének megbontására, a Szovjetunió Kommunista Pártja és e párt legbeváltabb vezető dolgozói ellen Irányul, eléggé Ismert és így értékeli e cikkeket még a burzsoá sajtó is. Mindezek a tények bennünket — épp úgy, mint mindazokat, akiknek szívén fekszik a nemzetközi forradalmi mozgalom egysége — kezdettől fogva Igen nyugtalanítanak. A kínai elvtársak azonban nemrégen újabb lépést tettek, amely arra késztetett bennünket, hogy válaszoljunk. Erre elsősorban egész mozgalmunk marxista—leninista pártjai egységének érdeke vezet bennünket. Mint ismeretes, pártunk XII. kongresszusán — és hasonlóképp a bolgár, a magyar és az olasz testvérpárt kongresszusán is — Kína Kommunista Pártjának küldötte azzal vádolta pártunkat, hogy a nemzetközi forradalmi mozgalom egységének aláásására törekszik E súlyos vád oka nem volt más, mint az, hogy kongresszusunk tájékoztatta a pártot az Albán Munkapárt vezetőinek pártütő pozíciójáról és e pozíciót határozottan elítélte Bármennyire hihetetlen, tény az, hogy Kína Kommunista Pártjának küldöttsége a kongresszus e lépését olyan eljárásnak minősítette, amely „megkárosítja a proletár nemzetközi egységet" és azzal vádolta a kongresszust, hogy nyílt és egyoldalú támadást „intéz" az Albán Munkapárt ellen. A CSKP XII. kongresszusa elutasította ezt a következtetést. Egyetlen egy, magát marxista—leninista pártnak nevező párt vezetősége, s annál kevésbé a párt kongresszusa nem titkolhatja el azokat az ellentéteket, amelyek köaötteésegy másik párt között keletkeztek, ellenkezőleg köteles nyílt leküzdésükre törekedni. Ez mégjobban érvényes olyan esetben, amikor az ellentétek az egész nemzetközi kommunista mozgalom alapvető kérdéseit érintik. A pártnak nemcsak |oga e kérdésekhez állást foglalnia, hanem elsőrendű kötelessége is. Végeredményben pártunk számára ez magától értetődő, megfelel demokratikus és internacionális hagyományainak. A múltban is érvényes volt, hogy munkásosztályunk és valamennyi dolgozó a legélénkebb érdeklődéssel kísérte a nemzetközi forradalmi mozgalom problémáit és azokat saját problémáival elválaszthatatlan összefüggésben értelmezte. Annál érvényesebb ez nálunk ma. Ezért A- Novotný elvtárs joggal mondotta a Kínai Kommunista Párt küldöttségének címére, hogy nem érthetünk egyet e küldöttség vezetőjének nézetével, mely szerint kongresszusunk az Albán Munkapárt vezetői pozícióinak nyílt leleplezésével ári a proletár nemzetközi egységnek. „Talán azt akaiják — mondotta A. Novotný elvtárs —, hogy .fejünket homokba dugjuk és ne tájékoztassuk a pártot hogy eltitkoljuk az Albán Munkapártban végbemenő veszélyes fejlődés tényeit? Mi nem szigetelődtünk el a világ fejlődésétől, hogyne jutott volna el hozzánk annak híre, hogy mi történik az Albán Munkapártban. Senki sem kívánhatja tőlünk, hogy az egész párt előtt elhallgassuk, az albán vezetők tevékenységükkel kívül helyezik magukat a szocialista táboron és politikájukkal ellenséges, a lenini mozgalomtól idegen támadásaikkal a nemzetközi kommunista mozgalom sorain kívül állanak. Mi a kongresszus előtt semmit sem hallgatunk el és ezért kongresszusunkon beszélünk arról ls, mi történik Albániában, mit tesznek és hirdetnek az Albán Munkapárt vezetői." Az események fejlődése oly meszsze Jutott, hogy a Hodzsa-Sehu csoport pártütő tevékenységének elítélését megköveteli a kommunista mozgalom nemzetközi egységének, e mozgalom marxi—lenini alapjának megvédelmezése, s ellenkezőleg az albán vezetők támogatása veszélyezteti ezt az egységet és ellentétben áll a leninizmussal. Az albán vezetők állásfoglalása a forradalmi munkásmozgalom valamennyi alapvető kérdésében szemmel látható ellentétbe került a kommunista mozgalom érdekeivel, a demokratikus ős békeszerető erők érdekeivel. Ha úgy tennénk, mintha ez az állásfoglalás céljainktól ugyan eltérő, de velük még mindig összeegyeztethető lenne —, s főleg most, a karibi-válság után, melynek idején az albán vezetők lényegében a legagresszívabb reakciósokkal azonosították magukat — ez mozgalmunk profantzálását, tekintélyének megcsorbítását jelentené és zavart okozna sorainkban. Csehszlovákia Kommunista Pártjának meggyőződése hogy az albán csoport tevékenysége kizárja őt mozgalmunkból s a marxisták—leninisták kötelessége, hogy e csoporttól elkülönüljenek. Meg kel! mondani, hogy ami pártunk Kína Kommunista Pártjához való viszonyát, népünknek a kínai néphez való viszonyát Uletí, e hősies párt iránt mindig a legnagyobb tisztelet érzéseivel viseltettünk. Ezt újból hangsúlyoztuk pártunk XII. kongresszusán ls. Kína Kommunista Pártjának a szocialista forradalomhoz vezető győzelmes útja, amely e nagy országnak meghozta a szabadságot, s megnyitotta előtte a szocializmus kapuját, népünkben és pártunkban lelkesedést és csodálatot keltett s kelt Éppen azért, hogy megszilárdítsuk népünk és a kínai nép baráti kapcsolatait és pártunknak a kínai kommunisták iránti tisztelete miatt a kongresszus kifejezte óhaiát, hogy a kínai elvtársak „vizsgálják felül a nemzetközi kommunista mozgalom egységével elválaszthatatlanul összefüggő fontos nétozetközl kérdésekben elfoglalt állásjjontjukat és Induljanak ^l valóban következetesen az 1957..évi nyilatkozatból, valamint a 81 kommunista és munkáspárt 1960. évi nyilatkozatából." Teljesen érthetetlen, hogy a kínai elvtársak milyen okból határozták el mind eme tények kiforgatását, mi vezette őket arra, hogy kongresszusunk befejezése után a Renmin Ribao, pártjuk központi lapja hamarosan szerkesztőségi cikket jelentetett meg „Világ proletárjai egyesüljetek a közös ellenségünk elleni harcban" címmel I E cikk nagyrészt közvet*en támadásokat intéz pártunk és legfelsőbb szerve — a kongresszus ellen. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a kínai sajtó csekély figyelmet szentelt kongresszusunk tényleges tanácskozásának, sőt végül — eltekintve a kongresszusunk tárgyalásának napirendiéről közölt rövid közleménytől és az Albán Munkapárt vezetőit bíráló felszólalásokról közölt elferdített hírektől —, nem talált helyet arra sem, hogy a testvérpártok között szokásos tájékoztatást közöljön azokról a kérdésekről, amelyekkel pártunk a kongresszuson foglalkozott. Nem sajátítjuk ki magunknak azt a jogot, hogy bárkinek is utasításokat adjunk, hogy miről írjon és miről ite. De meggyőződésünk, hogy a kínai nép nem vesztette el érdeklődését a szocialista államok eseményeinek alakulása iránt. Úgy véljük, hogyha már tájékoztatni akarják országunkról, azt határozottan nem lett volna szabad olyan módon tenni, mint amilyet a Renmin Ribao múlt év december 15-1 szerkesztőségi cikkében választott. A kínai olvasó e cikkből egy szót sem tud meg sikereinkről és nehézségeinkről, arról, milyen problémákról tárgyaltunk a kongresszuson, legközelebbi célkitűzéseinkről és távlatainkról Az egyetlen dolog, amit az említett cikkben az olvasónak , mégmagyaráznak, az, hogy kongreszszusunkon (és az olasz elvtársak kongresszusán is), „újabb csúcspontjára" érkezett valamilyen „ellentétes, az egységet aláásó és szakadást előidéző áramlat", olyan „áramlat", amely állítólag „a nemzetközi kommunista mozgalom soraiban jelentkezett" és amely állítólag „ellenkezik a marxizmussal—leninizmussal és Kína Kommunista Pártja ellen irányul". Meg kell jegyeznünk, hogy ugyanabban a számban, amelyben az említett cikket közölték, a kínai olvasó furcsa eszmefuttatást olvashat „egyes emberekről", akik ma állítólag elárulják Fučík hagyatékát, s inkább „élnek térden állva", s inkább választják „a kutyaól melletti" életet, sem mint a halált. Ezek állítólag „jelenkori revizionisták és opportunisták" — tehát annak az „áramlatnak" a képviselői, amelyről a szerkesztőségi cikkben nyíltan állítják, hogy „csúcspontjára ért" a mi kongresszusunkon is. Egy dolognak tehát világosnak kell lennie: a jobboldali opportunista áramlat állítólag behatolt a nemzetközi kommunista mozgalomba, magával ragadta a kommunista és a munkáspártok többségét és az egyik párt ellen irányul. A Renmin Ribao szerkesztőségi cikkének beállítása szerint pártunk ebben majdhogy az első hegedűs szerepét játssza. Igaz, hogy kongresszusunk elítélte az albán pártütőket és elvi egyet nem értését nyilvánította azokkal, akik támogatják őket. Kérdezzük azonban: miben rejlik pártunk opportunizmusa? A jobboldali opportunizmus a forradalmi mozgalmon belül hirdetett burzsoá nézetek összessége, eltérés a proletariátus forradalmi osztálypozícióitól. Megkérdezzük a kínai elvtársakat: mikor, hogyan és miben követett el pártunk — vagy kongresszusa — jobboldali opportunista kihágásokat? Pártunk Csehszlovákia népét a szocialista forradalom és a szocializmus győzelmére vezette. Az alkotó leninizmus szellemének megfelelően Igyekeztünk e győzelmek elérésére, felhasználni — amennyiben ez erőnkben állt — a demokratikus forradalom szocialista forradalommá való átnövése békés formáinak lehetőségeit. Vajon e tény tanúskodik talán a mi állítólagos „opportunizmusunkról?" Ha ez így volna, megengedhetőnek kellene tartanunk, hogy az „opportunizmus" a szocialista forradalom győzelméhez vezeti . Utunk eredményei , jelentik munkánk kritériumát. Szocialista államunk is, amely a Februári Győzelem következtében a proletariátus diktatúrájának formáját öltötte és ma össznépi demokráciává fejlődik, ugyancsak társadalmunk szocialista átalakításának eszköze. Vajon a szocialista demokrácia elmélyülésének folyamata, amely feltételezi a dolgozók alkotó tevékenységének hatalmas arányú kibontakozását, úgyszintén a ml állítólagos „opportunizmusunk" mellett szól? Megnyilvánulásai talán abban láthatók, hogy hangsúlyozzuk proletár demokráciánk össznépi demokráciává való fejlődését, amelyről a Csüng-Cshi című folyóirat Idei évfolyamának első számában közölt cikk („A leninizmus és a jelenkori revizlonizmus") azt mondja, hogy „elvont", „általános demokrácia", és ezért „nem marxista fogalom"? E kérdésekre azonban bírálóink sem válaszolnak, mert a legcsekélyebb mértékben sem erőltetik meg magukat valamilyen konkrét elemzéssel, semmilyen konkrét tényekkel sem törekednek bebizonyítani a pártunkról szóló általános állításaikat. Ugyanígy nem okoz gondot nekik, hogy Ilyen elemzés alá vessék a többi pártot Ha az egyik, vagy a másik pártot opportunizmussal, vagy a marxizmustól való bármilyen elhajlással vádolják, feltételt jelent az, hogy ezt az elhajlást tények alapján bizonyítsák be, leleplezzék a tényleges . pozíciót, amelyre az egyik, vagy másik párt helytelenül helyezkedett Másképp az Ilyen vádak nélkülöznek minden alapot és csupán a legnagyobb mértékben ártalmas bizalmatlanság terjedését segíthetik elő. Űgy tűnik, hogy a kínai elvtársak olyan lépésre szánták el magukat, amelyet nem gondoltak végig Azért, hogy mindenáron védelmezzék az albán vezetők tevékenységét, mindazokat, akik tevékenységüket bírálják, „opportunistáknak" minősí:lk. Logiká|uk a következő Ha dogmatlzmussal és szektássággal vádoljátok őket, jól van — akkor tl magatok „revizionisták" vagytok És bizonyítékokat — rendszerint — nem hoznak fel, s ahol szükség van rájuk, erőszakot követnek el a tényeken Ez a logika azonban aligha vezet pozitív eredményekre. . Lenin azt tanította, hogy az Igazság mindig konkrét. Elítéljük a dogmatikus ^s szektás nézeteket Ennek oka az. hogy a tapasztalat megmutatta, mérhetetlenül kórosak a dolgozók sorsa szempontjából valamennyi létfontosságú kérdésben Ezt muta'ja j»éldául a személyi kultusz Időszakának tapasztalata. A személyi kultuszt a dogmatikusok annak ellenére védelmezik, hogy látható volt, milyen mérhetetlen károkat okozott a fennhéjázó közömbösség a néppel szemben, a p>árt elszakadása a tömegektől. Vagy emlékezzünk vissza ismét a karibi térségben a múlt év őszén lejátszódott eseményekre Megemlíti őket a Renmin Ribao cikke is, amely bírálja kongresszusunkat Hiába keresnénk bennük legalább néhány szót a Szovjetuniónak a karibi vá'?ág megoldásában játszott szerepéről. A cikk jogosan kidomborítja a kubií nép hősiességét, de ugyanakkor elhallgatja ki támogatta a legjobban Kuba népét hős* szabadságharcában az amerikai Imj>erializmus ellen és kl viselte a felelősség fő terhét azokban a komoly pillanatokban, amikor az emberiséget a termonukleáris háború veszélye fenyegette. De ezen felül a cikk teljesen érthetetlen „figyelmeztetést" tartalmaz, amely szerint nem hagyhatjuk magunkat „egyensúlyunkból kivetni az imperialisták atomzsarolásától", mintha ez valóban így történt volna, mintha valaki valóban így járt volna el, mintha a Kuba elleni támadást nem hiúsította volna meg elsősorban éppen a Szovjetunió és a Szovjetunió kormányát támogató békés világerők határozott állásfoglalása. Ezzel kapcsolatban a hősiesség hiányáról és a „jelentős áldozatok" szükségességéről, — amelyeket valaki állítólag fél meghozni, — szóló elmefuttatásokat nem lehet másnak minősíteni, mint legalábbis fejtetőre állított fejtegetésnek Határozottan nem ielenttk a helyzet marxista-leninista elemzését, amire igényt tartanak. Ellenkezőleg, épjjen az adott konkrét helyzettel, a nemzetközi kommu(Folytatás a 4 oldalon) 1963 január 16. * f" 97Ô 3