Új Szó, 1963. január (16. évfolyam, 1-31.szám)

1963-01-16 / 16. szám, szerda

A marxizmus-leninizmus eszméi és a proletár nemzetköziség alapelvei legyőzhetetlenek (Folytatás a 3 oldalról) nista mozgalomnak, a nemzetek világoékéért folytatott harca fő ereiének feladataival kapcsolatban az ilyen mérlegelések a dogmatizmust és a szektásságot jellemző felelőtlen baloldali frázisok jellegét öltik. E felelőtlenséget semmivel sem lehet leplezni. A Renmin Ribao szerkesztőségi cikke ugyan megkísérli ezt, de olyan sikertelenül, hogy szin te meglepő. Az egész világ tudja, — Így a cikk —, hogy nem követeltük atomfegyverek szállítását Kubára, s nem elleneztük a „támadó fegyverek" kivonását Kübából. Nem vonatkozik tehát ránk a „kalandorság" s annál kevésbé „az egész világ termonukleáris háborúba való sodrásának" vádjaElőször ls, a kérdés tisztázása érdekében meg kell mondani, hogy a kínai elvtársakat senki sem „vádolja", hogy „az egész világot termonukleáris háborúba akarták sodorni". De arról van sző, hogy értlieietlen okokból elítélik e háborút megakadályozó békeszerető politikát. Állandóan kételkednek a szovjet kormány és a többi szocialista állam békés lépéseinek helyességében, lekicsiny lik a nemzetközi feszültség enyhíté sére vezető javaslatokat és intézkedéseket, a békeharc fő kérdéseinek, igy az általános és teljes leszerelésnek, a német kérdésnek stb. megoldására irányuló javaslatokat és intézkedéseket. Továbbá aligha „vádolhatja" bárki is a kínai elvtársakat azzal, hogy nem segítik fegyverrel a szabad Kubát. De ugyanígy a fegyverekkel nyújtott igen hatékony segítség, amelyet a Szovjetunió nyújt, sem jelent „kalandorságot". Ezt talán tudniuk kellene a kínai elvtársaknak, akik szüntelenül a forradalmi világmozgalom fejlődéséről beszélnek.. „Kalandorságnak" éppen az a felelőtlen álláspont nevezhető, amely gyengíti a nemzetközi békeharcot, amely szem elől téveszti a világháború reális veszélyét és figyelmen kívül hagyja egy ilyen háború borzalmas hatását az emberiségre. Annál is inkább „kalandorság" az ilyen álláspont, mert álíorradalmi frázisokba burkolják és terjesztik anélkül, hogy reális segítségek nyújtanának annak az országnak, amelynek harcolnia kell az imperializmus ellen. Napjaink fő kérdése egész nemzetek létének, vagy nemlétének a kérdése, az a kérdés, termonukleáris rakétaháború lesz-e, vagy világbéke. A történelmi helyzet úgy fejlődött, hogy a szocializmus további győzelme a forradalmi mozgalom — a nemzeti felszabadító és a kommunista mozgalom — kibontakozása csak a békés egymás mellett élés feltételeiben fejlődhet sikeresen. Ez azért van, mert fennáll a szocialista országok hatalmas világrendszere, ipelynek a fő ereje a Szovjetunió, ámely az egész világ haladó békeszerető embereinek segítségével meg tudja hiúsítani az imperialista támadók világháború kirobbantására irányuló terveit. Mozgalmunk éppen, a békés egymás mellett élés feltételei között, melynek mérhetetlen jelentőségét annyira kidomborította az SZKP XX. kongresszusa, érte el legjelentősebb sikereit: kialakult és megszilárdult a szocialista világrendszer, amely u forradalmi munkásmozgalom legnagyobb vívmánya. A szovjet nép megkezdte a kommunizmus kibontakozó építését s ez a szocializmus és a kapitalizmus között világviszonylatban fnlyó békés gazdasági verseny e&yik fő alkotó elemévé válik. Hazánk is — amint azt pártunk kongresszusa újból hangsúlyozta — a békés egymás mellett élés feltételei között fejlődhet sikeresen. Ilyen feltételek között bizonyíthatjuk be a legjobban valóban mélyreható internacionalizmusunkat, segíthetjük hatékonyan a többi ország fejlődését, gondoskodhatunk arról, hogy példamutatásunkkal a szocializmus száméra segítsük megnyerni a még leigázott, vagy szabadságukért küzdő országok széles néprétegeit. A békés egymás mellett élés feltételei között nyerte el függetlenségét számos, a gyarmati járomból felszabadult nép. Bátran mondhatjuk, hogy a gyarmati rendszer éppen ezen feltételek között omlott össze. E feltételek között újabb lehetőségek nyíltak a tömegek forradalmi mozgalmában a kapitalista országokban is. Ezen országok kommunista pártjai, amint erre már az SZKP XX. kongresszusa is felhívta a figyelmet, az ímperialistaellenes világfront növekedésének és a szocialista világrendszer szilárdulásának hatására a tőke elleni harcban a nem erőszakosformák felhasználásához folyamodhatnak. Igaz, hogy ugyanakkor gondolniuk kell az erőszakos harci formákra is, mert e formák alkalmazása nem annyira maguktól e pártoktól függ, hanem az elleniorradalom ellenállásának módszereitől. ló! ismert tény. hogy a békeharc, a hékés egymás mellett élés következetes politikájáért vívott harc elsődleges jelentőségét és e harcnak a forradalmi mozgalom fejlődésével való szerves összelüggösét a marxis ta—leninista pártok nemzetközi tanácskozásainak valamennyi okmánya hangsúlyozta. A klnal elvtársak ma gyakran hivatkoznak e dokumentumok gondolataira, hogy hol ezt, hol azt az állításukat mentegessék. De ez nem gátolja őket abban, hogy e dokumentumok fő alapelveit ne helyettesítsék saját elméletöikUtíl. Az adotl esetben ténylegesen olyan elméietet állítanak a Deklaráció és a Nyilatkozat egyik alapvető tézisével szemben, amely megengedhetetlenül külön választja egymástól fai impe rialistaellenes harc stratégiáját és taktikáját. Nem tetszik neKiü, hogy a békeharc mozgalmunk elsőrendű feladata és hogy annyira fogiaihoz tatja a kommunista"" pártokat. Az ö elméletük szerint a világbéKére való törekvés csak taktikai cél, míg a stratégiai cél az imperializmus meg döntése. A stratégia mint hangsúlyozzák a ta"ktika felett áll. A békeharcot ls teiiát az imperializmus elleni „nyílt" harc feladata alá kell rendelni. S ezt nevezik „dialektikus" felfogásnak! A valóságban itt puszta skolasztikáról van szó, amelyet azonban mint látható', nem alkalmaznak öncélúim. A stratégia és a taktika egymással szembe allitása a stratégiai és taktikai feladatok egymástól való elkülönítése azt a célt bivatótt szolgálni, hogy ezzel indokolják az imperializmusról mint „papirtigrisről" szóló kiinduló tézisüket. E szerint az imperializmust csak taktikailag kell komolyan vennünk, de stra tégiai szempontbol le kell becsülnünk. „Azokat, akik nem ismerik el, hugy az imperializmus papirtigris — írja egyik legutóbbi cikkében a „Hung-Cshi" cimü folyóirat [A forradalmi dialektika és az imperializmus értékelése) — megfosztotta józan eszüktói látszólagos ereje és tartanak tőle." Tehát bírálóink valamennyi mérlegelése tulajdonképpen „nyílt" harcra ösztönöz bennünket az imperializmus ellen és ugyanakkor az a céljuk, hogy megvetést keltsenek azok iránt, akik „túl-túlbecsülik" az imperializmus erejét és „félnek" az imperialista erőktől. Ennek a stratégiát és taktikát élesen elválasztó elméletnek a szellemében olyan nézetet • terjesztenek, hogy például az általános és teljes leszerelés gyengítené a nemzeti felszabadító mozgalmat — és azokat, akik a leszerelés politikájáért, szállnak síkra csaknem a népek szabadságának ellenségeiként tüntetik fel. Mintha nem volna nyilvánvaló, hogy a leszerelés egyrészt megfelelően biztosítaná az emberek békés éleiét, másrészt ezzel egyidejűleg szabad teret adna valamennyi nemzet szabad megnyilatkozásának, véglegesen egyszer s mindenkorra meghiúsítaná azt a lehetőséget, hogy az imperialista nagyhatalmak erőszakosan beavatkozzanak belügyeinkbe. A dogmatikusok és a szekťások azonban ezt nem értik meg, vagy nem akarják megérteni. Szem elől tévesztik a kapitalizmus és a szocializmus közötti reális, konkrét világküzdelmet, amelyben — és ezt tudniuk kellene azoknak, akik marxistáknak—leninistáknak nevezik megukat — a történelem egyre erőteljesebben a szocializmus javára dolgozik. A dogmatikusok téziseikben arról beszélnek, hogy egyesek „túlbecsülik" az imperializmust és „lebecsülik" a néptömegeket. De ahogyan szembe állítják egymással a békeharcot és a forradalmi mozgalmat, a leszerelést és a nemzeti felszabadító mozgalmat, csak azt bizonyítja, hogy a vádlók maguk kerültek a vádlottak szerepébe: a nép „forradalmi voltáról" szóló frázisuk mögött a valóságban a nép képességei és alkotó ereje iránt érzett bizalmatlanságuk rejtőzik. A néptömegek békére vágynak és a békéért harcolnak. Ez semmiképp sem gyengíti forradalmi szellemüket. Az imperializmus elleni harcban azonban nem elegendő csak ragozni azt a szót, hogy „forradalom". Annak a dogmatikus módszernek, amely az osztály- és hatalmi erők elemzése helyett frázisokat hangoztat a stratégia és az előre megfontolt szándékú taktika viszonyáról, semmi köze sincs a marxizmus—leninizinushoz. E módszernek célja, hogy az imperializmus ellen folyó forradalmi harc kidomborítanának leple alatt lekicsinyelje a békeharc jelentőségét, amelyet a kommunista pártok a jelenlegi feltételek között csupán a dolgozók szociális felszabadításáért vívott harccal legszorosabb összefüggésben folytathatnak. A Hung-Cshi című folyóiratban megjelent szóban forgó cikk szerint az amerikai imperializmus „országában megkezdte a fasiszta uralom felállítását", „fokozatosan a demokráciának és szabadságának még színlelésérői is lemondott" és „ezzel az amerikai nép egyre nagyobb ellenállásai váltotta ki". (Ezeket az általános állításokat marxista-leninista 6íe:üZésnek nevezik!) Egyúttal azonban a legkisebb aggály nélkül ingerelhetjük e fasiszta szörnyet, mert távlatilag pusztulásra van ítélve és tulajdonképpen valamilyen történelmi ketrecbe került. S ne aggaszssron bennünket az sem, hogy „atomfogai vannak", hogy termonukleáris és rakétafegyverekkel van felszerelve, mert komoly hibába esnénk — „lebecsülnénk" a tömegek erejét, s ezen felül nem tanúsítanánk elegendő bátorságot, „félnénk feláldozni életünket", vagyis forradalmárhoz nem méltó módon viselkednénkl A marxisták—leninisták számára valóban nem férhet Kétség ahhoz, hogy csak az imperializmus pusztulásával jönnek létre a népek teljesen szabad és boldog életének feltételei, és hogy csak a kommunizmus hozza meg az emberiségnek a tartós békét. A kommunizmus világgyőzelme nem következik be magától. A történelem törvényei nem érvényesülnek a vak automatizmus erejével. Nem fordul elő, hogy a történelem színpadától bárki is önmagától, önként távozna. S az, akié a jövő ugyancsak nem nézheti tétlenül, hogy majd egy szép napon az ölébe hullik a hatalom. A társadalmi rendszerek váltakozása szociális " forradalmak, szívós osztályküzdelmek, a néptömegek harcainak műve. Ez mégjobbán érvényes az imperializmus pusztulásának és a kommunizmus fokozatos győzelmeinek korára, arra a korra, amelyben élünk. Nem táplálunk illúziókat sem az imperializmus jellegéről, ragadozó és reakciós voltáról. A kommunizmus győzelmei valóban nincsenek ingyen és az Igazi forradalmárok nem félnek az áldozatoktól. De vajon ez azt jelentené, hogy a kommunisták ne mérlegeljék ezen áldozatok célszerűségét? Miöta volna érvényes az, hogy a kommunista forradalom célja elérése érdekében legyen könyörtelen, ne válogassa meg eszközeit, ne ismerjen semmilyen kompromisszumot, sőt istenítse a pusztító erőt. Azoknak, akik a tudományos kommunizmust képviselik, a marxizmus— leninizmust mint a forradalmi gyakorlat elméletét képviselik, kötelességük minden akcióhoz — s még inkább a forradalmi akciókhoz — a legnagyobb körültekintéssel, a tényleges társadalmi erók leggondosabb elemzése, a társadalom fejlődése objektív törvényeinek ismerete alapján hozzáfogniuk teljesen tiszteletben tartva a forradalmi harc bonyolultságát és a dolgozókat a legkisebb veszteségekkel ős áldozatokkal győzelemre vezetniük. Az oroszországi forradalmi mozgalom alapvető tapasztalatait általánosítva Lenin a következőket írta: „Akinek kedve támad arra, hogy egy kicsit gondolkozzék, vagy legalább felidézze emlékezetében az oroszországi forradalmi mozgalom történetét, az könnyen belátja, hogy csak akkor szolgáljuk a forradalmat, ha célszerűen állunk ellent a reakciónak ... Mi marxisták mindig büszkék voltunk arra, hogy a tömegek erejének és az osztályok kölcsönös viszonyának számbavételével

1 határoztuk meg a harc egyik vagy másik formájának célszerűségét. Hangoztattuk, hogy nem mindig célszerű a felkelés, hogy a felkelés kaland, ha a tömegekben nintísenek meg bizonyos előfeltételek; nagyon gyakran az egyéni ellenállásnak még a leghősiesebb formáit is elítéltük, mint célszerűtlent és a forradalom szempontjából káros formákat." (V. I. Lenin Művei ,27. kötet. Szikra kiadás, 1952, 6—7. oldal.) A forradalmi mozgalom történetében ugyancsak tanulságos pl. az a döntés, amelyet Marx az 1. Intprnaciouale további sorsáról hozott, s amelyet egyéBként Engels hősiesnek nevezett. Marx a baloldali anarchista elemek ellenállása ellenére elérte azt, hogy a Nemzetközi Munkásszövetség, melynek alapítója és lelke volt, háttérbe vonult, mert tevékenységét csak „olyan áldozat árán folytathatta volna, jiielyeken a munkásmozgalom elvérzett volna." (Lásd: Marx— Engels Válugatott művek, II. kötet. 158. oldal.) Marx, akinek forradalmi szelleméhez aligha férhet kétség, mint tudjuk a visszavonulást választotta a felesleges áldozatok helyett. De már halljuk is bírálóinkat, akik pártunkat opportunizmussal vádolták, hogy ebben az esetben konkrét történelmi helyzetre hivatkozva figyelmeztetnek bennünket, hogy Marx életében, főként a Párizsi Kommün veresége után a munkásmozgalom még gyenge volt és ezért Marx he lyesen járt el, míg most mozgalmunk erős, nem kell félnünk semmilyen áldozattól. De nem kell nyugtalankodniuk. Mi éppen itt teljesen mérlegeljük azi a tényt, hogy mozgalmunk kibontakozott és tovább fog erősödni. Csak azt akarjuk hangsúlyozni: a dolog nem a félelmen, s nem a bátorságon mii lik! A dolog lényege a történelmi felelősség, amelyet a kommunisták ma magukra vállaltak. A kommunista mozgalom forradalmai a történe lemben eddig ismert legmélyebb lordulatot jelentik. Ennek oka az, hogy megszüntetik az elnyomás és a Kizsákmányolás minden formáját, s az egész emberi társadalom felszabadulásához vezetnek, mert e forradalmak legfőbb és végső célja az osztályok és minden társadalmi egyenlői lenség felszámolása. Ezáltal humanista tartalmúvá válnak, amire ínaua törekedtek az összes elözö töriéuelmi fordulatok, amelyekben végeredmény ben arról volt szo, hogy milyen Iormában fog tovább tartani a tömegek elnyomása. A kommunista forradalmaknak e humanista jellege annál is inkább előtérbe lép, mert egyidejűleg egyszer s mindenkorra szabaddá tesziK a .társadalmi termelő erők to lyamatos xejlodesének, az emberi civilizáció és kultúra leiviragoz;ai.aiáuari útját, a civilizáció es a Kulidra gyümölcseit a dolgozo ember szoigalataDa állítják. A kapitalizmus világviszonylatban való felszámolása és a szocializmus győzelme ebben az értelemben — forradalmi tanaink alKotoinaK találó szavaival — átmenetet jelentenek az emberiség történelem előtti korából igazi toriéneimébe., Ma, amikor az imperialisták termonukleáris háborúra készülnek, de ugyanakkor lehetőség-nyílott a világháború elhárítására a Következetes békeharccal, amikor e lehetőség sok mindenben attól függ, milyen felelősséggel és megfontoltan közelednek e teladathoz a kommunisták, mérhetetlenül megnövekedett a kommunista pártok, főként a szocialista államok v.ezető pártjaivá vált kommunista partok történelmi felelőssége. E felelősség a marxistákat—leninistákat nem vezeti arra, hogy engedményeket tegyenek és kompromisszumokat' fogadjanak el a forradalmi vívmányok, sőt forradalmi távlataink elvesztése árán. Csak azoK, akik elhatározták, hogy befeketítik mozgalmunkat, állíthatnak ehhez hasonlot szöges ellentétben a valósággal. A kopromisszumok és engedmények célszerűségét nem lehet felületesen egyszer s mindenkorra elbírálni, hanem mindig az egyes akciókkal összefüggésben a konkrét cselekedetek elemzése alapján kell óket értékelni. Csak ezután lehet kijelenteni, hogy az egyik, vagy másik engedmény helytelen és ártalmas volt, s csak ezután lehet ezt vagy amazt a pártot bírálni. Másként minden meddő okoskodás marad, ami csupán a felesleges viszályok kiéleződéséhez vezethet. A marxista—leninista pártok azonban kötelesek kitérni az ilyen helyzet elöl, és mindent meg kell tenniük, hogy semmilyen viszály és ellentét ne térítse el a kommunista pártokat fö feladatuktól, az imperializmus ellen, a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harctól. A következetes békeharc a jelenlegi feltételek között a kommunizmus befolyása kiszélesítésének egyik fő tényezőjét jelenti. Nem lehet kétséges, hogy ebben a legnagyobb érdem a Szovjetunióé, az SZKP és a szovjet I kormány lenini politikájáé. A népek vágyainak és a nemzetközi forradalmi mozgalom érdekeinek megfelelő politika Irányzatában jelentős kezdeményező szerepet tölt be N. Sz. Hruscsov, a kiváló leninista. A Szovjetunió tevékeny békeharca és ereje döntő fontosságú a világháború elhárításáért folyó harcbán. Ezt megmutatták az 1956-os események, amikor a Szovjetunió döntő mértékben hozzájárult a háborús tűzvész eloltásához a Szuezi-csatorna körzetében, s az 1957-es események; amikor a Szovjetunió elhárította az imperialisták tervezett szíriai betörését, az 1958-as események, amikor a Szovjetunió nem engedte háború kírobbantását a Közel-Keleten, és a tajvani öböl körzetében. A Szovjetuniónak e békeszerető politikájáról és erejé ről, amellyel az amerikai támadókat meghátrőlásra kényszerítette, az egész világ újból meggyőződhetett a múlt évben is a karibi válsággal kapcsolatban. Míg mindezek a tények meggyőző. nyejven szólnak az egész világ előtt, a mi számunkra különösen fontos az a tény is, amit népünk legfőbbképpen becsül — ugyanis az, ahogy a Szovjetunió békés politikájával meghiúsítja a nyugat-németországi revansista erők terveit. Vajon véletlen az, hogy ezek az erők gyűlölik a Szovjetuniót, rágalmazzák és támadják öt? Népünk keserű tapasztalatokat szerzett a német imperializmus agresszivitása folytán, és tudja, hogy a Szóvjetunió szocialista országunk biztonságának legmegbízhatóbb záloga. Jól tudja, hogy a Szovjetuniónak a német probléma megoldására — a német békeszerződés megkötésére és a nyugat-berlini viszonyok rendezésére — Irányuló békés politikája létfontosságú számunkra, s egész Európa biztonságának számára. E tények láttán valóban érthetet-, lenek és elítélésre méltók a Szovjet-, unió „opportunistának" minősített békepolitikáját ért támadások, azok a támadások, amelyeknek célja a szovjet békepollttka lebecsülése és pacifižmusKént, valamint az imperialisták előtti sorozatos meghátrálásként való beállítása. Mint tudjuk, -aZ albán vezetők emellett a legdurvábban tá-. madják az SZKP lenini politikáját. Le kell szögeznünk: pártunkat komolyan aggasztja az a tény, hogy a nemzetközi forradalmi mozgalomban egészen odáig fajult a dolog, hogy, Lenin pártja, az a párt, mely mér-, hetetlen érdemeket szerzett a szocia-t iizmusért és a kommunizmusért ví-. vott harcban az albán vezetők tárna-; dásainak célpontja lett, s e támadásokat a kínai elvtársak ismételten és rendszeresen támogatják. Nem leplezzük, hogy főként ez a körülmény játszott nagy szerepet ab-, ban, hogy XII. pártkongresszusunk szónoki emelvényén, de már előtte is pártunk vezetőinek sajtónyilatko-. -zataiban a legkisebb habozás 'nélkül élesen elítéltük az Albőn Munkapárt vezetőinek álláspontját. A Szovjetunió Kommunista Pártja a Szovjetunió kommunista építésének és az egész forradalmi mozgalomnak fejlesztésén re irányuló tetteivel naponta bebizo-; nyitja, milyen indokolatlanok és helytelenek voltak a politikáját ért támadások. Ez a párt példát mutat minden egyes párt egyenjogúságának tiszteletben tartásában, tapintatosan és figyelmesen foglalkozik minden élcsapat problémôjával és sokolda-, lúan elősegíti munkáját. E párt érdemiből az SZKP XX. és XXIi. kongresszusán elvi bírálat érte a személyi kultuszt,, és a kommunista pártok éle-, tében következetesen helyre állították a lenini elveket. Ennek alapján kedvező feltételek jöttek létre a nemzetközi kommunista mozgalom óriási fellendülésére és /lendületes előretörésére. Furcsa, hogy éppen most, amikor az SZKP a kommunista pártok közötti kapcsolatokban következetesen fejleszti a lenini normák elveit, rágalmazók támadnak, akik nem átallják mocskolni e párt internacionális jellegét. E párt élcsapat szerepe, amelyet a 81 marxista—leninista párt 1960. évi értekezletén általánosai) elismertek, abból ered, hogy ez a párt a nemzetközi kommunista mozgalom legtapasztaltabb és legedzettebb élcsapata, hogy egyengeti az utat a kommunista jövö felé, s a munkásosztály győzelméért, a szocializmus építésében és a kommunizmus kibontakozó épí-. tésében szerzett tapasztalatai alapve-. tö jelentőségűek az egész nemzetkö-: zi kommunista mozgalomban. Az SZKP élcsapat szerepe nem egy párt uralmát jelenti a többi felett, nem azt jelenti, hogy az egész mozgalom egy pártnak van alárendelve, mint el-, lenségeink írják. Nevetséges és sem-; mivel sem indokolható a félelem ilyen hegemóniától. Az SZKP élcsapat, szerepe nincs ellentélben a proletár, nemzetköziség elveivel. Annak a történelmi helyzetnek kifejezője, amely előtérbe állította ezt a pártot. Amint a Nyilatkozat is- hangsúlyozza, az összes marxista—leninista pártok függetlenek, egyenjogúak, országaik konkrét feltételeinek megfelelően dolgozzák ki politikájukat és szem előtt tartják a marxizmus—leninizmus elveit. Egyetlen pártnak sem ad helyzete kiváltságokat a többi párttal szemben. Különösen a Szovjetunió Kommunista Pártja szorgalmazza kezdeméuyezt.íen ezeket az elveket, melyeket újra kifejtett a moszkvai Pravdának „A béke és a szocializmus. diadaláért megszilárdítjuk a kommunista mozgalom egységét" című szerkesztőségi cikke. Természetesen, a proletár nemzetköziség elvéinek durva elferdítését jelentené az, ha a pártok egyenjogúságát érvként értelmeznénk a mozgalom szélforgácsolására. Az csak természetes, hogy « felelősség legnagyobb súlyát vállaló párt különösen nagy tiszteletnek örvend. Kommunista pártunk annyira fontosnak tartja az SZKP törtéitelmi küldetését, hogy úgy véli: az SZKP-hoz való viszony minden forradalmi élcsapat szempontjából a proletár nemzetköziség elvei Iránti hűség alapköve. Nem leplezzük a helyzet komolyságát. A felmerült viszályok jellegüknél fogva nem lebecsülendők, nem a szokásos nézeteltérések, rae(Folytatás az 5. oldalon) SZÖ 4 * 1963. január 18.