Új Szó, 1963. január (16. évfolyam, 1-31.szám)

1963-01-08 / 08. szám, kedd

A béke és a szocializmus győzelme érdekében megszilárdítjuk a kommunista mozgalom egységét A MOSZKVAI PRAVDA SZERKESZTŐSÉGI CIKKE MOSZKVA (CTK) — A MOSZKVAI PRAVDA HÉTFŐI SZÁMÁBAN A FENTI CÍMMEL KÉT CJSÁGOLDAL TERJEDELMŰ SZERKESZTŐSÉGI CIKKET KÖZÖL. A CIKKBEN TÖBBEK KOZŰTT EZT OLVASSUK: Az emberiség ma fejlődésének egyik legkomolyabb korszakában él. Szilárdul és erősödik az új világ, a szocializmus, a szabadság és a boldogság világa, elnyomja a régi világot, — a kapitalizmus, az erőszak és a kizsákmányolás világát. Ezt szemléltetően bizonyítják 1962. eredményei. A Szovjetunió és a többi szocialista ország külpolitikájának, a kubai nép és a békeszerető erők hősles küzdelmének fő eredménye tavaly abban volt, hogy meghiúsították az Egyesült Államok agresszív köreinek Kuba ellen gondosan előkészített támadását. Megvédtük a szocialista Kubát, amely most tovább halad győzelmes útján. Elhárítottuk az emberiséget fenyegető termonukleáris háború veszélyét. A szocializmus és a béke erői Ismét megmutatták, hogy meg tudják fékezni az imperialista agresszorokat. Jelentfis sikereket könyvelt el a nemzetközi kommunista mozgalom. Ezt elsősorban annak köszönheti, hogy harcának valamennyi szakaszában mindenkor'szilárdan hü maradt a marxizmusleninizmus zászlajához és tevékenységében mindenkor szem eifitt tartotta ezt a győzelmes tanítást. A kommunisták az 1957-es és 1960-as moszkvai tanácskozásokon az új történelmi viszonyoknak megfelelő stratégiai és taktikai irányvonalat dolgoztak ki. A világfejlődés cáfolhatatlanul azt bizonyltja, hogy valamennyi siker záloga a kommunista mozgalom egysége és az Irányvonalhoz valő hűsége volt. A kommunista világmozgalom a moszkvai tanácskozások dokumentumai alapján minden téren szembetűnően előrehaladt. Az imperializmus ellen, a vllágbékéért és a szocializmus győzelméért folytatott aktív harc lenini stratégiája rendkivöl magas színvonalra emelte a kommunizmus ideolégiáját. A népek tudatában eggyé válik a kommunizmus és a béke fogalma. Megdőlt az imperialisták fő ürügye, mellyel a lázas fegyverkezést és a háborús készülődést próbálták igazolni, az az állítás, hogy a Szovjetunió agresszív. A Szovjetunió valamennyi akcifijával és politikájával Igazolta, hogy a béke fő támasza és engesztelhetetlenül harcol az Imperializmus ellen. A népek számos esetben győződnek meg arról, hogy a kommunizmus megmenti a világot a termonukleáris háborútól, hogy a kommunisták a legelszántabb és legkövetkezetesebb békeharcosok. A mai körülmények között ez a kommunista betolyás terjedésének egyik fő tényezője. Bulgária, Magyarország, Csehszlovákia és Olaszország kommunista és munkáspártjainak kongresszusai nemrégen meggyőzően igazolták, milyen kedvező eredményekhez segíti a szocialista és a kapitalista országok komunista pártjait a nemzetközi kommunista mozgalom stratégiai és taktikai irányvonalának következetes érvényesítése. A bolgár, magyar és csehszlovák testvérpártok kongreszszusai kitűzték a szocialista építés befejezésének és a kommunizmus anyagi-technikai bázisának építésére való fokozatos áttérés útjait. Az Olasz Kommunista Párt kongresszusa lépéseket tett a monopoltőke ell^n, a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harc fokozására. E kongresszusok Jelentős mértékben hozzájárultak a népi demokratikus országokban a szocialista építés befejezésére valő áttérés kérdésének kidolgozásához, a kommunista mozgalom egységéhez. A testvérpártok kongresszusai lendületes harcba mozgósították a dolgozó tömegeket a szocializmus eszméiért, az Imperializmus ellen. A nemzetközi kommunista mozgalom helyes marxista—leninista úton halad. Nagyszerű távlatok nyílnak előtte. A legfőbb, amit a kommunistáktól megkövetelünk, hűség a bevált lenini irányvonalhoz és soraik tömörsége. A nemzetközi kommunista mozgalom soraiban azonban olyan nézetek terjednek, amelyek keserűséget váltanak ki, mert élük a marxizmus-leninizmus számos fő tétele ellen, a testvérpártok egységének aláásására irányul. A leninizmussal szemben felette ellenséges dogmatikus és egységbontó nézeteket legnyíltabban az Albán Munkapárt vezetőinek csoportja hirdeti. Az SZKP XXII. kongresszusának, majd Bulgária, Magyarország, Olaszország és Csehszlovákia kommunista és munkáspártjai kongresszusainak szónoki emelvényén a kínai pártküldöttségek azt állították, hogy hiba volt nyíltan bírálni az albán vezetők irányvonalát és a testvérpártokat tették felelőssé a fennálló ellentétekért. az állítás azonban ellentmond a tényeknek, mentesíti a felelősségtől azokat, akik valójában a marxista—leninista pártok egységes irányvonala ellen harcolnak. Az Albán Munkapárt vezetőinek antilenlnista Irányvonala az 1960-as értekezlet résztvevőinek erélyes ellenállásába ütközött. Az albán vezetők azonban nem hallgattak az ész szavára. Ahelyett, hogy hallgattak volna a tapasztalt és edzett marxista—leninista pártok képviselőinek figyelmeztetésére, nyílt és bősz hadjáratot indítottak a marxizmus—lenlnismus, a 81 párt nyilatkozata ellen. Rágalmazták és i olyan koholmányokkal vádolták a testvérpártokat, amilyenek állítására ma még a nyílt antikommunisták sem vetemednek. Az albán vezetők már 1981 februárjában, az Albán Munkapárt IV. kongresszusán szembehelyezkedtek a Nyilatkozat és a Kiáltvány főbb tételeivel. A világ erről csakhamar tudomást szerzett. A nemzetközi reakció gyorsan felfogta, kinek szolgálnak a valóságban az albán vezetők, dicsérni kezdte irányvonalukat, melynek célja a kommunista mozgalomhoz, a szocialista táborhoz és elsősorban a Szovjetunióhoz fűződő kötelékei megszakítása. Az angol Scotsman lap már 1961. május 19-én, tehát Jóval az SZKP XXII. kongreszszusa előtt azt Irta, hogy „az albán kormány nyilvánvalóan örökre felégetett minden hidat az albán-szovjet kapcsolatok terén." Egy másik angol lap a Daily Telepraph 1961. június 3-án megállapította, hogy „az utóbbi hetekben tetőfokra hágott" Albániában a szovjetellenes kampány. Az SZKP Központi Bizottsága következetesen betartja azt az elvet, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomban felmerülő vitás kérdéseket az egyes pártok eszmecsere és kölcsönös tanácskozások útján oldják meg. Már 1960 augusztusában kétszer javasolta az Albán Munkapárt Központi Bizottságának, hogy találkozzanak a két párt képviselői. Az albán vezetők elutasították a Javaslatokat. Ezért méltán kérdjük: ki szegte meg tehát a tanácskozások elvét? Ki kezdte támadni a kommunista mozgalmat, a mozgalom kollektíván kidolgozott programdokumentumair. Sajnos a helyzet nem javult meg, sőt ellenkezőleg, rosszabbodott. Az albán vezetők nyíltan elszakadnak a komunista mozgalomtól, a marxizmus —lenlnlzmustól, mind mélyebbre süllyednek a dogmatizmus, a szektás szellem és az elfogult nacionalizmus fertőjébe, mind nagyobb mértékben érvényesítik a személyi kultusznak a marxizmustól idegen módszereit. Természetesen a marxisták—leninisták kénytelenek voltak erélyesen védelmére kelni a kommunista elveknek. Nem elvont jellegű, hanem mélyen alapvető, elsőrendű Jelentőségű az a vita, milyen Irányvonalat kövessen a kommunista mozgalom. A marxisták—leninisták irányvonala a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének megszilárdulását, a szocializmus és a kapitalizmus gazdasági versenyét, a kommunizmus győzelmének biztosítását szolgálja és körülményeink közepette rendkívül nagy vonzóerőt kölcsönöz és a legszélesebb néptömegeket nyeri meg mozgalmunknak. A szektásak és a dogmatikusok irányvonala, a kommunizmus és a néptömegek erejével szembeni bizalmatlanság irányvonala, melyből az következik, hogy nem bíznak annak lehetőségében, hogy a szocializmus győzhet további országokban államok közötti háború, világháború nélkül ls. Ha ez az Irányvonal érvényesülne, eltántorítaná a tőkésországok népeit a szocialista államoktól, milliókat elldegenítene a kommunista mozgalomtól, elszigetelné a kommunistákat és fékezné a felszabadító harcot. A háború és a béke kérdése jelenünk legtontosabb, legelevenebb problémája. A gyakorlatban Így áll a kérdés: vagy a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése, vagy a romboló háború. Más kivezető út nincs. Kérdjük, milyen álláspontot szorgalmazhatnak a kommunisták — csakis a békés egymás mellett élést. Az albán vezetők, például Enver Hodzsa azzal kérkednek, hogy nem értenek egyet azokkal, akik a békés egymás mellett élést a szocialista országok fő külpolitikai Irányvonalának tartják. De hát mit tartsanak akkor fő irányvonalnak, talán a háborút? Jelenleg még az imperialistáknak is nehéz nyíltan visszautasítani a békés egymás mellett élést. Annál nehezebben tehetik ezt azok, akik kommunistáknak tartják magukat. Ezért az albán dogmatikusok ls mellesleg megjegyzik, hogy „nincs kifogásuk" a békés egymás mellett élésre vonatkozó tételek ellen, ugyanakkor azt hangoztatják, hogy a különböző társadalmi rendszerű népek békés egymás mellett élése „közeledés és egybeolvadás az imperializmussal, hogy a béke vagy a háború kérdését az imperialista országok vezérkari főnökei döntik el, s a világbéke megőrzését csak egy módon, 'az imperializmus eltemetésével lehet elősegíteni. Ebben tehát nyíltan eltérnek a kommunista pártok kiáltványától, mely leszögezi: „Ilyen körülmények között még a szocializmus teljes világméretű győzelme előtt, amikor a kapitalizmus a világ egy részén még fennmarad, létrejön annak reális lehetősége, hogy a világháborút kiküszöböljük a társadalom életében ... Elérkezett az az idő, amikor meglehet hiúsítani az imperialista agreszszorok azon kísérletét, hogy. vilőgháborút robbantsanak ki". A békeharcban az agresszorok idejében való megfékezése, a háború kitörésének megakadályozása a fontos. A jelenlegi fegyverek rombolóerejét tekintve ez különösen szükséges. A Nyilatkozat azt mondta: „Létrehozták a legborzalmasabb tömegpusztító és romboló eszközöket. Ezeknek az eszközöknek az alkalmazása egy új háborúban hallatlan pusztításokat okozhat egész országoknak és romba döntheti a világ termelésének és kultúrájának legnagyobb központjait. Az ilyen háború több százmillió ember pusztulásával és szenvedésével jőrna, még olyan országokban is, amelyek nem vesznek részt a háborúban." A dogmatikusok e megállapításokkal ellentétben konokul azt állítják, hogy az atomháború nem félelmetes, hogy a korszerű fegyverek „csak az imperialisták és a reakciósok nézetei szerint" borzalmasak, hogy „az atombomba paplrtlgrls": Ez nem más, mint a békeharc fő céljának, a békés egymás mellett élésnek elvetése. A dogmatikusok azt mondják, hogy a békés egymás mellett élés „az imperializmus leleplezéséért folyó küzdelem feladása", „az imperializmus illeni harc beszüntetése". Nem értik meg, hogy a békés verseny a szocializmus és a kapitalizmus harcénak egyik legfontosabb szakasza. Az imperializmus elleni gyakorlati harc, a béke védelme és a felszabadító világmozgalom kibontakozásának elősegítése a szocialista országok száméra mindenekelőtt azt jelenti, hogy: • Eredményesen fejlesztik a szocialista társadalmat, főként rendszeresen gyarapítják a gazdaságot. Minél hatásosabb és gazdaságosabb építkezést folytatnak a szocialista országok, minél erősebbek lesznek gazdasági és politikai téren, annál nagyobb lesz befolyásuk a történelmi fejlődés irányára és ütemére, annál határozottabban és megbízhatóbban fogják védelmezni a békét; 0 Szilárd és következetes békeszeretfi külpolitikát folytatnak, mely gyengíti az imperializmus alapjait, hozzájárul a békeszerető erők tömörüléséhez és megkönnyíti a dolgozók és az elnyomott népek szabadság- és függetlenségi harcát; olyan politikát folytatnak, amely a legkisebb lehetőséget se nyújtsa a szocializmus ellenségeinek, hogy megkíséreljék a béke, a demokrácia és a szocializmus erőinek megbontását; • Maximális éberséget tanúsítanak az imperializmussal szemben, mindenképpen szilárdítják az egész szocialista tábor hatalmát és véderejét, minden Intézkedést megtesznek a népek biztonságának szavatolására és a béke megőrzésére; 9 Következetesen leleplezik az imperializmus politikáját, éberek, a háborús gyújtogatók ármányaival és üzelmelvel szemben, igazságos haragot ébresztenek a népekben a háborús úszltók ellen, a lehető legjobban megszervezik a békeszerető erőket, rendszeresen fokozzák a tömegek békevédő akcióit és szilárdítják együttműködésüket minden olyan állammal, amelynek nem érdeke egy újabb háború;* • Szilárdítják a testvéri barátságot és a szaros együttműködést a nemzeti függetlenség kivívásáért és megszilárdításáért küzdő ázsiai, afrikai és latin-amerikai államokkal, támogatják és segítik a nemezti leiszabadító mozgalmat; 0 Mindenképpen elősegítik a nemzetközi munkásosztály összes élcsapatai és szervezetei barci szolidaritásának szi^árdulását. A szovjet kommunisták és a szovjet nép nem sajnál fáradságot e nagy küldetés gyakorlati teljesítésében. A történelem úgy alakult, hogy az imperialista háborús gyújtogatók elleni harc fő terhe a szovjet nép vállára nehezedett. E teher viselése nem könnyű. A szovjet embereknek gyakran a legszükségesebbről is le kell mondaniuk. A szovjet embereket azonban az a tudat hatja át, hogy ezt a világ népei, a Jelen és a jövő nemzedékek, a kommunizmus érdekében meg kell tenniük. A népek tudják, hogy a Szovjetunió aktív harca és ereje döntő szerepet játszott a világháború elhárításában. A cikk ezután felsorolja a háború elhárítására tett szovjet lépésekei 1956-tól, a szuezi válságtól a karibtengeri válságig, majd így folytatja: Melyek a karib-tengeri válság elhárításának fő eredményei? Megszilárdult a szocialista Kuba szuverenitása és függetlensége. Az amerikai kormánykörök, amelyek lebecsülték Kubát és agresszióra készültek ellene, első ízben voltak kénytelenek az elnök útján szavukat adni, hogy nem támadják meg Kubát. A harc természetesen még folytatódik. S éppen ezért a Szovjetunió határozottan támogatja a Kubai Köztársaság ismert öt követelését és minden segítséget megad Kubának. Mindenki tisztában van vele, hogy Kuba helyzete jelentfisen megszilárdult és megnövekedett az ország tekintélye. A kubai nép és vezérei Fldel Castro elvtárssal az élen megmutatták hősiességüket, szilárdságukat és elszántságokat, hogy megvédik szocialista vívmányalkat, és rendkívül nagy mértékben hozzájárultak a béke megvédéséhez. Még fényesebben ragyog a szabadság világítótornya a nyugati féltekén. Ez lenne tehát „München", vajon tényleg meghátrálás ez7 A „második München fogalom kitalálói, úgy látszik, a legelemibb történelmi ismeretekkel sem rendelkeznek, s olyasmiről fecsegnek, amivel maguk sincsenek tisztában. Az élet, százmilliók gyakorlati harca Igazolta, hogy a békés egymás mellett élés politikája megfelel a népek legfőbb érdekelnek. Bebizonyosodott, hogy a békés egymás mellett élés körülményei között kedvezd lehetőségek nyílnak a tőkésországokban az osztályharc, a nemzeti felszabadító mozgalom, a demokratikus mozgalmak és a szocialista forradalmak kibontakozására. Amikor a marxisták—leninisták a világháború lehetőségének elhárításáról beszélnek, egy pillanatra setn hagyják figyelmen kívül, hogy nem változott az imperializmus lényege és agresszív jellege. Senki sem szavatolhatja, hogy az imperialista táborban nem akadnak megtébolyodottak, akik fejvesztve háborús kalandokba bocsátkoznának. Ezért van szükség állandóan maximális éberségre, erős gazdaságra és Jó fegyverzetre. Egyesek az emberi életekkel űzött cinikus játékukban arra vetemednek, h°gy „gyávasággal", „puhasággal" vádolják azokat a harcosokat, akik százmilliók életét védelmezik. A kommunisták, még inkább a kommunista államférfiak és politikusok felelnek a népek és államok sorsáért, sőt a szocialista világrendszer sorsáért is. tvz. a kötelességük, hogy ésszerűen, maximális felelősségérzettel értékeljék egy modern termonukleáris háború elkerülhetetlen következményeit. A kommunista mozgalomnak az a nézete, hogy a háború, ha az Imperialisták kirobbantják, a rothadt tőkés rendszer végleges bukását fogja jelenteni. A szocialista forradalomnak azonban nincs szüksége arra, hogy útját atom- vagy hidrogénbombák egyengessék. A marxisták—leninisták úgy vélték és úgy vélik, .hogy az emberiség sorsőról a néptömegek döntenek. Ezért nem tartják mindenhatónak a fegyvereket, még a nukleáris fegyvereket sem. A Szovjetunió Kommunista Pártjának az a nézete, hogy a népek csak a szocializmus és a kommunizmus útján vívhatják ki az igazi boldogságot. Az SZKP és az egész nemzetközi kommunista mozgalom úgy látja, hogy a munkásosztály és élcsapata — a marxista—leninista pártok szempontjából kívánatos lenne békés úton megvalósítani a szocialista forradalmat. Ugyanakkor az SZKP hangoztatja, hogy olyan körülmények között, amikor a kizsákmányoló osztályok erőszakhoz folyamodnak, tekintetbe kell venni a nem békés átmenet lehetőségét, a fegyveres fel•kelés szükségét. A dogmatikusok a valóságban tagadják a szocializmusba valő átmenet különféle formáit és azzal az érvvel hozakodnak elő, hogy a történelemben napjainkig még nem volt olyan eset, hogy békés úton tértek volna át a kapitalizmusból a szocializmusba. Ha azonban Marx és Engels „ilyen érvekből" induljak ki, akkor nem juthattak volna arra a megállapításra, hogy feltétlenül győz a szocializmus, a proletáriátus diktatúrája, mert akkor még ilyesmi nem létezett a világon. Milyen következtetésre juthatunk e kérdések elemzése után? A következtetés világos: A marxista—leninista stratégia és taktika, amelyet a testvérpártok 1957-es ás 1960-as tanácskozásaikon kollektíván dolgoztak ki, az egyedül helyes stratégia és taktika. Következetes érvényesítésük a döntő győzelmek biztositéka a békéért, a demokráciáért, a nemzeti felszabadulásért, a szocializmusért folytatott küzdelem frontján. Ez azt jelenti, hogy forradalmi ügyünk további sikereinek legfontosabb feltétele ma az, hogy küzdjünk minden olyan kísérlet ellen, amely tompítani és gyengíteni akarja a világ kommunistáinak hatásos fegyverét. Minden kommunista párt internacionális kötelessége harcolni a marxizmus-leninizmus tisztaságáért, a nemzetközi kommunista mozgalom sorainak tömörségéért. A Nyilatkozat hangoztatta, hogy a kommunista világmozgalomban a fő veszély a revizionizmus. Ugyanakkor kiemelte: „A dogmatizmus és a szektásság mind az elméletben, mind a gyakorlatban, ha nem harcolnak következetesen ellene, szintén fő veszéllyé válhat egyes pőrtok fejlődésének egyik vagy másik szakaszában." Ez helyes és előrelátó megállapítás. Az SZKP következetesen harcolt és harcol mind a revizionlzmus, mind a dogmatizmus és a szektásság ellen. Egyesek egyoldalúan csak a revizionlzmus elleni küzdelmet emelik ki. ugyanakkor időnként az alkotó marxizmusleninizmust is „revlzlonlzmusnak" nevezik, hogy ezzel nyilvánvalóan zavart keltsenek a kommunista mozgalomban. A marxisták—leninisták kötelesek elemezni a konkrét helyzetet és látni, ki fékezi az adott pillanatban közös forradalmi ügyünk előrehaladását. Ha ebből a helyes szempontból nézzük a dolgot, akkor feltétlenül arra a következtetésre Jutunk, hogy a kommunista mozgalom legfontosabb kérdései megoldásának dogmatikus kezelése a legkomolyabb tévedésekre vezet. Az albán „teoretikusok" szerint a kommunista vllágmozgalomban jelenleg csak „revizionista klikkek" vannak. Minduntalan felszólítják egyik vagy másak párt „egyszerű kommunistáit", hogy „döntsék meg" ezeket a „klikkeket". Az albán vezetők és támogatóik módszerei távol állnak a leninizmustól. Lényegük az SZKP és más testvérpártok nézeteinek lebecsülése, elferdítése, és meghamisítása, megvádolása olyan nézetekkel, amilyeneket soha sem hangoztattak. Az 1957-es és 1980-as moszkvai tanácskozások dokumentumai kifejtik a kommunista vllágmozgalom álláspontját az említett fő kérdésekben. Minden kommunista párt köteles szigorúan tiszteletben tartani a kommunista világmozgalom egységes- nézetét, mert más út nincs. Lenin mindenkor kiállt a „nemzetközi kommunista fegyelem" mellett. „Büszkék vagyunk arra, hogy a munkások felszabadulásukért folytatott harcának nagy kérdéseit úgy oldjuk meg, hogy alávetjük magunkat a forradalmi proletariátus nemzetközi fegyelmének, számításba vesszük a különböző országok munkásainak tapasztalatait, számolunk tudásukkal, akaratukkal, és Ilyenformán a gyakorlatban (nem pedig szóban, mint a Rennerek, Fritz Adlerek és Ottó Bauerek) valósítjuk meg a világkommunizmusért folytatott munkás osztályharc egységét." (Lenin művei 31. kötet, 270—271. oldal. Szikra kiadás). A kommunista pártoknak nincs egységes szervezeti szabályzatuk, de vannak kötelező határozataik, amelyeket a moszkvai tanácskozásokon fogadtak el. Valamennyi kommunista párt internacionalista kötelessége a hűség ezekhez a határozatokhoz. A mai körülmények között e határozatok be nem tartása a kommunista mozgalom egységének megbontását, nemzetiség szerinti elszigetelését, végeredményben pedig az imperializmus tervelnek támogatását és a népek felszabadító mozgalmának fékezését jelentené. A cikk méltatja a kommunista mozgalom egységének jelentőségét majd rámutat: Az SZKP Irányvonala, amelyet a XX. és a XXII. kongresszus tűzött kl, a szocializmus összes erőinek tömörítésére, a testvérpártok egységének megszilárdítására, az antiimperialista front összes erőinek tömörítésére irányul. A szocialista Jugoszlávia iránti kapcsolataink ápolásának Is ez az alapja. A Jugoszláv kommunisták és vezetőik legutóbbi külés belpolitikai lépései a • szocializmus jugoszfávial építésében felmerült számos ártalmas és téves dolgot kiküszöböltek. A jugoszláv kommunisták lépéseket tettek a közeledésre és egységre az egész kommunista világmozgalommal. Az, aki azt állítja, bogy Jugoszláviában „visszaállították a kapitalizmust", hogy ott „új burzsoá elemek" uralkodnak, tudatosan hazudik, nem akarja elemezni a tényeket és a jelenségeket, ebelyett koholmányokat terjeszt és egy egész ország népét igyekszik kirekeszteni a szocializmus harcosainak soraiból. Az SZKP nyíltan megmondja, hogy számos ideológiai kérdésben nem ért egyet a Jugoszláv Kommunisták Szövetségével, de Jugoszlávia közeledése a kommunizmust építő szovjetországhoz vitathatatlanul segít leküzdeni számos Ideológiai nézeteltérést. A kommunista pártok hatásos módszere a vitás kérdések megoldásában a dolgok kollektív megvitatása. Ez teszi lehetővé a nemzetközi kommunista mozgalom tömörségének biztosítását. A Szovjetunió Kommunista Pártja a nemzetközi kommunista mozgalom szilárdítása érdekében a marxizmus-leninizmus szellemében továbbra is kitartóan küzdeni fog a nagy szocialista tábor egységéért, a különféle egységbontó kísérletek ellen. «»• Mfc fc é Ül SZO 3