Új Szó, 1963. január (16. évfolyam, 1-31.szám)

1963-01-05 / 05. szám, szombat

VIETNAMI RIPORTUNK Szoeialista ország a trópusokon Akik a háromezer éves történelem mai fejezetét írják Az Űj Szó számára írta: HARRY SICHROWSKY H árom nap és három éj­szaka megy a vonat Pe­kingből a demokratikus Viet­nam fővárosába. Tszlnannál átszeli a Sárga-folyót, majd Vuhannál a Jangce-kiangot átívelő új, hatalmas hídon ro­bog át, elhagyva maga mögött Kvejlln álomszerű hegyeit s harmadnapra reggel három­kor megáll a határon. Itt az­tán hirtelen fennakadás van: a csinos vámhivatalnoknő el­képedve állapítja meg, hogy „nem ide tartozunk". A vízu­mot ugyanis tévedésből repü­lő-útra állították kl s így az országhatáron nincs mit ke­resnünk. A hivatalos eljárás ilyen esetben az, hogy az ügyet a vonal másik végén ellenőrzik. A válasz általában néhány órán belül megjön. De a legközelebbi vonat csak három nap múlva indul. Most aztán ml lesz? Szerencsére csomagtartón és szabadon ló­bálja lábát. Olykor az is elő­fordul, hogy családi jármű lesz a kerékpárból, ha a fe­leség gyermeket tart az ölé­ben és a férj móg egy csöpp­séget ültet maga elé a kor­mányrúdra. Festőművész palettájához hasonlítható Hanoi, mely pár­ját ritkítja a világban. A tó­partokat, szegélyező virágpia­ookon szinte vakító színekben pompázik a szirmok rengete­ge. A vietnamlak Igen kedve­lik a virágot s ezer módját is­merik felhasználásának ünne­pi alkalmakkor, felvonuláso­kon, lakásdlszítésre, vendég­fogadásra és búcsúztatásra. A piac A zöldséges- és gyümölcsös bódék is tarka-barkán tündö­kölnek: hol a paradicsomnak szerkészítőké, az elefántcsont­faragóké, meg a lakkozott műtárgyak festőié, akiknek szövetkezetébe ellátogattunk. A világ minden részébe expor­tált készítményeikhez a lak­kot a caysonfa nedvéből nye­rik. Évekig tárolják és erjesz­tik nagy kádakban, csak az­után használható fel. A kép­táblák, ékszertartók és ciga­rettatárcák különleges ke­ményfából készülnek, melyet előbb fekete lakkal festenek be, majd különböző kövekkel lecsiszolnak. A művész ráraj­zolja a motívum körvonalait és sorra felrakja a festékeket. Kitölti mindazokat a felülete­ket, amelyek egyszínűek lesz­nek, meg hagyja száradni a festéket, majd felrakja a kö­vetkezőt. A festékeket növé­nyekből és ásványokból nye­rik. Nincs az a lakkfestő, aki itt korszerű szintétlkus, vagy vegyi festéket használna. Ha már felkente az összes fes­téket, a felületet újból lecsi­szolja s végül egy vékony, átlátszó lakkréteget húz rá. A kész kép különféle megvilá­gításnál mindig más-más szín­árnyalatot és fényhatást mu­tat. Kalap tükörrel * . N ,áitfNMI A VIETNAMI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁGBAN SZÁ­MOS NEMZETISÉG ÉL TESTVÉRI EGYETÉRTÉSBEN. KÉ­PÜNKÖN A MEO NEMZETISÉG EGYIK ISKOLÁJÁNAK NE­GYEDIK OSZTÁLYÁT LATJUK nincs kőből a hatóság szíve, így futólépésben "még elérjük a vietnami oldalon már türel­metlenül fütyülő vonatot. A színeit és kerékpárok városában Bájos kis vonat ez — fa­vagonjaival más országok gyermekvasutalra emlékeztet. S ugyanilyen bájosak a ka­lauznők khaki-egyenruhájuk­ban és trópusi sisakjukban, amint mosolyogva üdvözöl­nek bennünket vietnami föl­dön, majd kiadós, reggelit kínálnak francia szűrt kávé­val. A trópusi táj minden elő­ző figyelmeztetés nélkül tárul szemünk elé. Az őserdő buja növényzete csaknem a síne­ket érinti. Banánfák, ana­nászcserjék, kókuszpálmák és narancsligetek váltakoznak, s mindez már rég nem látott harmatos üde színben pompá­zik szemünk előtt. Barátságosan fogad ben­nünket dél körül Hanoi. Ba­rátságosak a rózsaszínűre és sárgára pingált, többnyire még francia gyarmati stílus­ban épült házikók, barátságo­sak az emberek tarka, lebegő öltözetükben és barátságos a számos tó, templomos és pa­godás kis szigeteikkel. A fő­utcákon teherautók és sze­mélygépkocsik közé ékelt ab­laktalan villamos döcög. A fő közlekedési eszköz azonban továbbra is a kerékpár. Ha­noi 700 ezer lakosa közül 200 ezren tapossák a pedált. Nem meglepő tehát, hogy a kerék­párosok valóságos hada árasztja el az utcákat. S ml több, a kerékpár Itt gyakran kétüléses a fiatal szerelme­sek vagy házaspárok jármű­ve. A hölgy oldalvást ül a piros, a paprikának zöld, a tojás-gyümölcs (padlizsán) Il­la, hol meg a banán sárga és a narancs aranyszíne ötlik szemünkbe. Köztük fénylenek a rudakon lógó sült halak és a háncsra fűzött rákok. Az az ember benyomása, hogy a lakosság egyik fele abból él, amit a másik fele nála vá­sárol. Százával, vagy talán ezrével is sorakoznak az el­árusítóbódék, akadnak apró boltocskák is, vagy egysze­rűen vándorárusok, akik „boltjukat" maguk cipelik, vagy taligán tolják maguk előtt. A népművészet egész gazdagságát megtaláljuk itt: kosarak, kókuszgyékények, hímzett kendők, tarka pár­nák, lakkfestmények és ezüst-edények árasztják el a piacteret. Lacikonyhák mo­zognak közöttük, melyek előtt apró zsámolyra telepednek le a vendégek és Jóízűen kana­lazzák a kis vaskályhákon főtt metéltes levest. Ablak­üvegek mögött frissen sült kacsák és tyúkok csalogatnak lakmározásra. é Egy festőszövet kezetben Hanoi jellege az utóbbi években megváltozott: fo­gyasztó városból termelő vá­rossá lett. Az iparvállalatok százai létesültek, melyek a gyufától és konzervektől kezdve egészen a fém- és fa­áruig sok mindenfélét gyár­tanak. De a termelés túlnyo­mó részét mindmáig a kéz­műves végzi. Ezek manapság már többnvire szövetkezetek­ben egyesültek Minden mesterségnek meg van a maga utcája. Itt van a kosárfonó: teája, ott az ezüstműveseké «mott a hang­és csecsemővel A színes utcai képhez tarto­zik az emberek öltözete ls. Nélkülözhetetlen kelléke a vietnaminak a jellegzetes kúp alakú nád-, bambusz-, vagy szalmakalap. Férfiak és nők egyaránt ugyanazt a modellt viselik, mely nincs kitéve a divat szeszélyeinek és évszá­zadokon át nem változott. Mél­tán tisztelik ezt a ruhadara­bot, mert nemcsak föveg, ha­nem egyben napellenző, eser­nyő, bevásárlótáska és legye­ző is. Sok leány kis tükröt rögzít a kalap belső szegélyé­re, s ha úgy látszik, hogy kalapjával szégyenlősen ta­karja el arcát, akkor a való­ságban csak egy pillantást vet a tükörbe. Olyat is láttam, hogy egy anya a kalapban vit­te sétálni kisbabáját. Az asszonyok bő selyem­nadrágot viselnek, melyre ma­gas oldalnyllással ellátott si­ma hosszú ruhát húznak. Nyakukat csukott állógallér takarja. A dolgozó nők azon­ban előnyben részesítik a bar­na vagy fekete nadrágot. Fe­jükön vastag kötéllé sodort kendőből kötött turbánszerű­séget viselnek. A férfiak mind európai módon öltöznek. Vi­lágos vászonnadrágot és kí­vül viselt inget hordanak. Csak nagy ritkán látni még méltóságteljes öregeket feke­te, nyakig csukott kabátban és fez-szerű fekete sapkában. Fekete fog — mint szépségjel Az idegen Ijedten látja mindjárt az első órákban, hogy az idősebb asszonyok­nak fekete a foga, ami azon­ban nem jelent betegséget Az asszonyok fekete lakkal kenik be fogukat, ami egy ré­gi hagyomány szerint a szép­ség jele. Amellett úgy látszik, hogy ez a szokás egyben vé­dőintézkedés is, mert a lakk állítólag megóvja a fogat a szúvasodástől. S tényleg több­nyire jó az Idősebb asszonyok fogsora. Mulatságos, hogy a modern fogtechnikus, ha ilyen hölgynek műfogat készít, kénytelen ezt először feketé­re festeni, hogy ne üssön el a többi fogtól. Még kellemet­lenebb látvány az európai szá­mára a rikítóan vörösen fény­lő íny. A bétel-rágástól ilyen. E növénynek vörös a nedve s ha az utcán a kiköpött nedvnek vérhez hasonló nyo­mait látjuk, azt hihetnénk, hogy a lakosság veszélyes be­tegségben szenved. A fiatal leányok azonban már nem festik a fogukat és nem is rágnak bételt. Egy kis történelem Egy reggel iskolás gyerme­keknek egy csoportját követ­tük. Mindegyikük könyveket és füzeteket tartott hóna alatt, kezében kalamárist és komoly elszántsággal tekin­tett a világba. Otjuk azonban nem az Iskolába vezetett, ha­nem múzeumlátogatásra. A nemzeti múzeum legértéke­sebb darabjait a francia gyar­mati hatóságok távozásukkor magukkal vitték. De még így ls maradt elég, ami Vietnam történetére utal. Vagy három­ezer évvel ezelőtt vette kez­detét és ez a kezdet még a legendák sötétségébe burko­lódzik. Időszámításunk elején Vietnam már közel ezer éve kínai gyarmat volt s ez az időszak nagy hatással volt kultúrájára és szokásaira. A buddhizmus a 6. században ért el Vietnamba. Kína mon­gol megszállása idején három­szor törtek be a mongolok Vietnamba. A legutóbbi 200 év a francia imperialisták expan­ziós politikájának jegyében telt el. Már 1787-ben sikerült a franciáknak egy vietnami uralkodótól szabadalmat kap­niok és 1883-ban Vietnam, függetlenségét vesztve, fran­cia gyarmat lett. Történelme azóta a szabadságának vissza­szerzéséért küzdő nép hősies harca. Az igazgató meséli, hogy naponta sok gyermek látogat­ja a múzeumot, nem ritkán sok száz kilométert tesznek meg, hogy hazájuk múltjából tanuljanak. Két-három napig utaznak autóbuszon, vonaton, vagy teherkocsin s batyuban hozzák magukkal az eledelt és ágyneműt. „Ho apó"? Hanoiban csak úgy, mint mindenütt Vietnamban korán­kelővé lesz mindenki. A mun­ka hat vagy hőt órakor kez­dődik, mert csakis ilyenkor kellemesen hűs a levegő. Ti­zenegy órakor délelőtt aztán szirénaszó jelzi a nagy sziesz­tát. Egy vagy két óráig szü­netel a munka, mely csak kínszenvedés lenne a hőség­ben. Ezért nem is lepett meg bennünket, hogy a nemzet­gyűlés ülése, melyre meghív­tak bennünket, reggel 7,30­kor kezdődött. A parlament a hajdani francia operaház épü­letében ülésezik. A nép kép­viselőinek gyülekezete egy boldog család benyomását kelti, olyan közvetlen és ba­rátságos a hangulat. Ehhez nem kis mértékben járul hoz­zá Ho SÍ Minh kedves visel­kedése, aki soha sincs híján egy tréfás megjegyzésnek vagy találó bírálatnak. Szójá­tékokkal tarkítja beszédét. A virágvázét, mely útjában van az írásnál, kedves mosollyal felkínálja szomszédjának s felszólítja a képviselőket, hogy bátran foglaljanak állást a beszámolókhoz. Sejteni kezdtük, miért nevezi ez a bá­tor, vidám nép államfőjét „Ho apónak". BURMAI UTIJEGYZETEK | Rangooni képeslap. SEJÜK- • RANGOONI UTCARÉSZLET Fekete bársonyon marék­számra szétszórt, na­rancsszínű, sárga, kék és ró­zsaszínű fényben tündöklő drágakövek — ez a kivilágí­tott éjszakai Rangoon. A re­pülőgépről a neonlámpákkal szegélyzett városi úthálózat körvonalai egészen elmosód­nak a fényáradatban. Gépünk leír egy kört s máris a ran­gooni repülőtér beton kifu­tópályáján gördülünk. Vörös és kék fényjelzések mutatják az irányt. A burmai szovjet nagykö­vetség munkatársa biztos kéz­zel vezette a Volgát a fasor sűrű lombkupolája alatt. Mintha egy különleges alagút vezetett volna a repülőtértől a nagykövetség székházáig. Másnap már virradatkor meggyőződhettünk arról, hogy Ratigoon egy valóságos kert­város. Rendezett, aszfalto­zott utcákkal, festői szépségű tavakkal, takaros villákkal és angol stílusú épületekkel büszkélkedhet. A Bandula téren emelkedik a Függet­lenség emlékoszlopa. Arany borítja a Svedagon buddhista pagoda 170 méter magas ku­poláját, mely a város minden pontjáról jól látható. Különös színt ad Rangoon­nak a tar koponyájú buddhista szerzetesek öltözete: a fér­fiak narancssárga, a nők ró­zsaszín viselete. D öviddel az államfordu­lat után érkeztünk Burmába, miután Ne Vin tá­bornok Forradalmi Tanácsa átvette a hatalmat. Jártunk üzletekben, bazárokban, ven­déglőkben, kávéházakban, parkokban, mozikban, lap­szerkesztőségekben, nyomdák­ban, könyvtárban, bankban. Sok burmaival találkoztunk és beszélgettünk, s így sok mindent megértettünk abból, ami az országban történt. Tizenöt év telt el azóta, hogy megalakult a független burmai állam. Valamivel jobb lett a nép élete, emelkedett a kulturális színvonal és az írástudók száma. Az ország azonban ma is csak elmara­(CTK f elv.) dott agrárállam. A burmai államtőke mellett a nyugati tőkének még mindig jelentős pozíciói vannak számos gaz­dasági ágazatban. Az Impe­rialista körök az ország fel­osztására és belügyeibe való beavatkozásra akarták ki­használni egyes törzsek reak­ciós, feudális vezetőinek sza­kadár törekvéseit. Különösen az amerikai imperialisták laoszi cselszövései idején ak­tivizálódtak bizonyos körök, ami arra késztette a katonai vezetőket, hogy Ne Vin tá­bornok vezetésével vállalják a felelősséget az ország sor­sáért. A z űj burmai kormány nyilvánosságra hozott akcióprogramja, a „politikai nyilatkozat", mely kitűzi az emt>er ember általi kizsák­mányolásának felszámolását, a „szocialista tervgazdálko­dás" bevezetését, a létfon­tosságú gazdasági ágak álla­mosítását, az állami és a szö­vetkezeti gazdasági szektorok messzemenő támogatását. A nemzetiségi kérdést az egyen­lőség és testvériség alapján kívánja megoldani. A nyilat­kozat így fejeződik be: „Sa­ját, burmai utunkon előre a szocializmus felé." Az új kormány első lépé­sei a burmai népnek azt a tö­rekvését fejezik ki, hogy meg akarja találni a további hala­dás módját és eszközét. A pártok többsége támogatja a kormányt. Burmában figyel­mesen tanulmányozzák a Szovjetunió szocialista építé­sét. Az erre vonatkozó iro­dalmi művek azonnal elkel­nek. Mindenütt szívélyes, Jő em­berekkel találkoztunk, akik meleg szeretettel viseltetnek a szovjet nép iránt. A Szov­jetunió technológiai Intéze­tet, kórházat, szállodát épí­tett Burmának. •ŕ jjel hagytuk el Ran­J­J goont. A repülőgép ab­lakából kitekintve a sok színű város tündöklő fényei­vel búcsúzott tőlünk. LEONYID VLAGYIMIROV KÉP BRAZÍLIÁBÓL RIO DE JANEIRO KÉT ARCA: AZ ULTRAMODERN LA­KÖHÁZ TŐSZOMSZÉDSÁGÁBAN NYOMORÜSÁGOS VISKŰ. ILYENEKBEN ÉL A HÁROMMILLIÓS VÁROS LAKOSSÁ­GÁNAK TÖBB MINT EGYÖTÖDE (CTK — AP felv ) ŰI SZÖ 4 * 1963. január 5.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents