Új Szó, 1963. január (16. évfolyam, 1-31.szám)

1963-01-05 / 05. szám, szombat

Franciaország saját atomerejének megteremtésére törekszik Jegyzékváltás De Gaulle és Kennedy között Párizs [ČTK] — Alphand, Franciaország washingtoni nagykövete Kennedy amerikai elnöknek átadta De Gaulle francia elnök válaszát, a Poláris rakétára vonatkozó amerikai ajánlatra. Franciaország a Poláris rakétát ugyanolyan jeltételek mellett kapná, mint Nagy-Britannia. A Francé Presse hírügynökség közlése szerint a francia elnök vála­szában várakozó álláspontot foglalt el, vagyis az amerikai ajánlatot el sem fogadta és vissza sem utasítot­ta. Kennedy amerikai elnök javasla­taival a francia kormány január 3-i ülésén foglalkozott. Peyrefitte francia tájékoztatásügyi miniszter a kormány ülése után ren­dezett sajtóértekezleten kijelentette, hogy Kennedy elnök ajánlata „idősze­rűtlen" mert Franciaországnak nin­csenek a Poláris rakéta hordozására alkalmas tengeralattjárói, sem pe­dig e rakétáknak megfelelő atomtöl­tetei. A francia kormány továbbra is saját atomerejének megteremtésére törekszik. De Gaulle elnök január 3-án fo­gadta Cabanier tengernagyot, Fran­ciaország haditengerészeti vezérkari főnökét. Politikai megfigyelők nézete szerint De Gaulle és Cabanier tanács­kozása összefügg Kennedy elnök ja­vaslatával. Couve de Murville francia külügy­miniszter fogadta Charles Bohlent, az USA párizsi nagykövetét, akivel a Po­láris rakétáról, a NATO közös atom erejének megteremtéséről, valamint az USA és Franciaország kapcsolatai­ról tárgyalt. Franciaországban újabb t imádás lészü* a demokratikus szabadságjogok e len Párizs (CTK) — A francia nemzet­gyűlés január 3-án megkezdte az állambiztonsági bíróság megalakítá­sára vonatkozó két törvényjavasla­tának tárgyalását. Az Humanité rá­mutat arra, hogy e két törvény jó­váhagyása a kormánynak veszedel­mes eszközt adna kezébe a szabad­ság elnyomására. A francia kormány ugyancsak ja­nuár 3-án ismét foglalkozott az OAS tevékenységével. Frey belügyminisz­ter szükségesnek tartotta hangsú­lyozni, hogy „nem múlt még el az OAS veszedelme" és ez a szervezet állítólag továbbra is veszélyezteti De Gaulle életét. Az UFI hírügynökség hangsúlyozza, hogy Frey nyilatkozata ürügy az állambiztonsági bíróság lé­tesítésére vonatkozó törvényjavaslat elfogadására. Garcln kommunista képviselő ki­fogásolta, hogy a nemzetgyűlés elé az új. évben terjesztett első törvény­Afrika számára a szocializmus a legelőnyösebb rendszer Accra (CTK) — Kofi Baako, Ghana nemzetvédelmi minisztere a legoni Kwame Nkrumah egyetem hallgatói­hoz intézett beszédében kijelentette, hogy az afrikai országok számára a szocializmus a legelőnyösebb rend­szer. A gyarmati járom alól a kö­zelmúltban felszabadult afrikai álla­moknak gazdasági életükei szocia­lista alapon kell építeniük és nem szabad függni az imperializmustól. Csupán a szocializmus biztosíthatja az afrikai nemzetek függetlenségét és békéjét. Baako hangsúlyozta, hogy az afri­kai országoknak meg kell hiúsíta­niuk az imperialisták ármánykodá­sát, akik megkísérlik az afrikai né­pek gazdasági, kulturális és politi­kai előretörésének megakadályozá­sát. 1945 ÉS 1962 között 800 000 nyugatné­met lakos hagyta el hazáját. Legtöbbjük az Egyeült Államokban és Kanadában te­lepedett le. Különösen 1952-ben költöz­ködtek kl soKan, amikor 90 000-en hagy­ták el az országot. (ČTK) 26 ANGOL villanytelep dolgozói már negyedik napja lassított tempóban dol­goznak. így tiltakoznak az ellen, hogy az üzem vezetősége nem veszi figyelem­be bérköveteléseiket. Londonban több ezer ház, üzlet és gyár maradt áram nélkül. (CTK) U THANT, az ENSZ lőtltkára - tekin­tettel a kongói feszült helyzetre — kénytelen volt elhalasztani január 5-re tervezett jamaicai látogatását. (CTK) RALPH J. BUNCHE, az ENSZ különle­ges politikai ügyekkel foglalkozó helyet tes főtitkára New Yorkból Leopoldvillé­be utazott, ahol az ENSZ Kongóban tar­tózkodó egységeinek parancsnokaival ka tonai, politikai és adminisztratív kérdé­sekről tárgyalt (CTK) KASSELBAN a Henschel konszern több mint 350C munkása sztrájkba lépott tii takozásul a teljesítménynormak 10 szá zalékos emelése ellen. A sztrájk vezetőit azonnal elbocsátották a munkából és ez­zel sikerült a sztrájkot elnyomni. (CTK) A JUGOSZLÁV Szakszervezetek Szövet­ségének Központi Bizottsága Belgrádban ülésezik. Az ülésen a szakszervezetek összetételének átszervezéséről és a tag díjfizetés egységes rendszeréről tárgval na k (CTK) MARIO ORLÍCH, Costa Rica-I elnök be­jelentette, hogy Costa Rica nem vesz részt a közép-amerikai államok tervezett katonai csoportosulásában. A Costa Rica i alkotmány tiltja a hadsereg létezését és ezért már 1948-ban feloszlatták a ka­tonaságot. (CTK) javaslatok a szabadság elnyomására létesített szervekre vonatkoznak. Idézte hivatalos személyek számos nyilatkozatát, akik szót emeltek az OAS tagjainak megkegyelmezéséért és hangsúlyozta, hogy a javasolt tör­vények nem irányulnak a terrorista szervezetek tevékenysége, hanem a köztársasági ellenzék ellen. Garcin kiemelte a néptömegek döntő szere­pét a fasiszta garázdálkodók elleni harcban. Kijelentette, a kommunista párt javasolja, hogy az állam bizton­sága ellen elkövetett bűntetteket az esküdtbíróság tárgyalja. Az esküdtbí­róságpkat olyképpen kell összeállí­tani, hogy a dolgozók megfelelő kép­viseletet nyerjenek bennük. Tízezer bányász sztrájkol Párizs (CTK) — Január 3-án Baut­rhin megyében több mint tízezer bá­nyász és kilencven tisztviselő 24 órás sztrájkba lépett. A munkások tiltakozásképpen sztrájkolnak a sze­mélyi hatalom rendszerének reakciós intézkedései ellen, amelyeket a mun­kásbiztosítás terén foganatosították. Ezek az intézkedések jelentős mér­tében korlátozzák az előnyöket és nyirbálják azokat a jogokat, ame­lyeket a munkásosztály több éves harcban vívott ki a kapitalistákkal szemben. Franciaország Kommunista Pártjá­nak és Szocialista Pártjának witten­heimi szervezetei közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben elítélik a tekin­télyi szervek intézkedéseit. A belfortl Alsthom gyár alkalma­zottjai ugyancsak sztrájkkal fenye­getőznek. Január 3-án több mint 3000 munkás egyórás tiltakozó sztrájkot' tartott. Az amerikai tőke terjeszkedése nem tetszik az angoloknak London (CTK) — A Time and Tide című hetilap, Nagy-Britannia mono­polista köreinek szócsöve, legutóbbi számában aggodalmát fejezi ki az amerikai tőke terjeszkedése felett a brit gazdasági élet érdekterébe. A lap megállapítja, hogy napról napra fokozódik az amerikai tőke özönlése Kenyába. Az angolok távozásává! erősödik az USA arra Irányuló tö­rekvése, hogy helyükbe lépjen. Ez nemcsak Kenyára vonatkozik, mert az Egyesült Államok gazdaságilag az egész brit impériumot meg akarja hódítani. A Time and Tide a monopoltőke nézetét tolmácsolva nem vádolja az amerikai vállalkozókat, hanem azon sopánkodik, hogy az angol kormány „nem száll nyomatékosan szembe" az amerikaiak terjeszkedésével. Az USA zsarolni akarja a Közös Piacot Washington (CTK) — Freeman, az Egyesült Államok földművelésügyi minisztere, január 3-án Palm Beach­ban Kennedy elnök elé évzáró je­lentést terjesztett a mezőgazdaság helyzetéről, az USA mezőgazdasági termelőinek nehézségeiről a külföldi piacokon, elsősorban az Európai Kö­zös Piac államaiban. Freeman egy sajtóértekezleten a többi között kijelentette, hogy az USA „szabad kereskedelmet" köve­tel, amely biztosítaná az USA ter­jeszkedését az EKP piacain. Freeman hangsúlyozta, hogy az USA megtor­ló intézkedéseket foganatosít, ha a Közös Piac tagállamai nem járulnak hozzá „az elfogadható egyezmény­hez". Kínai—ceyloni—indonéz tárgyalások Pekingben Peking (CTK) — Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság Államtanácsá­nak elnöke, Cshen I, az államtanács elnökének helyettese, Szilimavo Ban­daranaike asszony, Ceylon minisz­terelnöke és dr. Subandrio Indénozía első miniszterének helyettese január 4-én baráti légkörben folytatták pe­kingi tárgyalásaikat. Az angol békeszervezetek egyesítik harcukat London (CTK) — Pénteken, január 4-én az angliai Oxford városban 17 ország küldötteinek részvételével nemzetközi értekezlet kezdődött a nukleáris leszerelésről. A vasárnapig tartó értekezletet az európai nukleáris fegyverkezés elle­ni szövetség hívta össze. Hivatalos közlés szerint az értekezlet célja: egyesíteni a különböző béke-szerve­zetek — mint pl. a brit „százak bi­zottsága" vagy a „kampány a nuk­leáris leszerelésért" — törekvését és nemzetközi kampányt indítani az atomfegyverek betiltásáért. Az érte­kezleten tárgyaltak az Aldermaston-i menet és a hozzá hasonló akciók összehangolásáról is. I Partizánok győzelme a Mekong partján Saigon (CTK) — Dél-Vietnamból további részletek érkeztek arról az ütközetről, amelyet a dél-vietnami bábkormány csapatai a dél-vietnami nemzeti felszabadító egységekkel a Mekong folyó deltájában vívtak. Az amerikai tisztek vezette diemista csapatok január 2-án az úgynevezett „átfésülő hadműveletek" során csa­tát provokáltak ki, amely több mint 20 órán át tartott és a hazafias erők teljes győzelmével ért véget. A nem­zeti felszabadító csapatok öt ameri­kai helikoptert lelőttek. Ezenkívül Ngo Dinh Diem bábkormánya had­erőinek több mint száz katonája és három 'amerikai katona elesett. Az AP hírügynökség tudósítójának jelen­tése szerint az ütközet eíejé'íől kezd­ve zűrzavar uralkodott a kormány ­csapatok között és a partizánok győ­zelmét annak lehet köszönni, hogy a kormánycsapatok harci kedve le­lohadt. A Brazil Kommunista Párt felhívása a vasárnapi népszavazás előtt Rio de Janeiro (CTK) — Luis Car­los Prestes, a Brazil Kommunista Párt főtitkára csütörtökön felhívta a bra­zil népet, hogy a január 6-i népsza­vazáson tömeges részvételével hiúsít­sa .meg a reakció puccsterveit, ame­lyek célja egy jobboldali kormány megalakítása. A nyilatkozat hangsú­lyozza, hogy az amerika-barát reak­ció puccsra készül, amely megakadá­lyozná Goulart elnök kormányának a nemzeti függetlenségi politika foly­tatását. Ebben a helyzetben a kom­munistáknak szavazniuk kell, mert csak így érhetik el az elnöki rend­szer felújítását'és követelhetik Gou­lartól egy valóban népi kormány megalakítását. Minden választó kötelessége hozzá­járulni az amerika-barát imperialista ügynökök mesterkedéseinek meghiú­sításához — fejezi be a nyilatkozat. Okirathamisítás — amerikai diplomáciai módszer Rio de Janeiro (CTK) — Az Egye­sült Államok újabb nyomást szándé­kozik gyakorolni Braziliára, hogy az szakítsa meg kapcsolatait Kubával. Az Amerikai Államok Szervezetének újabb ülését készítik elő, s itt érv­ként azokat a dokumentumokat akar­ják felhasználni, amelyek úgymond „bizonyítékul szolgálnak, hogy Kuba kommunista felforgató tevékenységet folytat Brazília ellen. Ezeket a do­kumentumokat állítólag a perui rend­őrség találta meg abban a repülő­gépben, amely az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági értekezletéről haza­felé tartó kubai küldöttséget szállí­totta, s amely Lima közelében lezu­hant. Természetesen hamisítványról van szó, mivel a hivatalok közlése szerint a repülőgépben valamennyi dokumentum elégett. Az új év küszöbén szerkesztőségünk két kérdést intézett különböző országok kiváló, neves személyiségeihez. A nagy távolságok miatt némely válasz később érk e• zett, s ia,y ezeket utólag közöljük: INDONÉZIA N J O N O, a Szakszervezeti Világszövetség alel­nöke, Indonézia Szakszervezetei Köz­ponti Szervének elnöke, nemzetgyű­lési képviselő, a Legfelső Tanácsadó Bizottság tagja. GYŐZEDELMESKEDJÉK A BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉS ELVE I Az elmúlt évet az imperialistaetle • nes békeerők gyarapodása, erősödé se jellemezte. A Szovjetunió vezette szo cialista világ megerősödött, nagyobb len "dületet kapott a nemzeti felszabadító mozgalom. Ezt a folyamatot két esemény bizonyította: Először is a kubai nép győzelme az Egyesült Államok agresszív, imperialista támadása felett Másodszor: az ázsiai-afrikai nemzetek szolidaritása aljban az igyekezetben, hogy békés úton oldják meg az indiai—kínai határkérdést. A múlt évben azt tapasztalhattuk, hogy megszilárdult a munkásság akcióeeysége, mind nemzetközi, mind nemzeti viszonylatban. Ez az ak­cióegység a szociális-gazdasági célokért, a békéért, a demokratikus vív­mányok védelmében vívott harcban, a monopóliumok es az ujgyarmato­sítás elleni küzdelemben nyert kifejezést. 2 Ügy vélem, hogy az 1963-as évben az imperializmus még nem veti • el agresszív terveit. Éppen ezért tovább kell szilárdítani a mun­kásosztály egységét az egész világon, s a nemzetközi szolidaritásnak az imperializmus, az újgyarmatosítás és a világbékét fenyegető veszély elleni harcban kell megnyilvánulnia. Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt a Kuba népe függetlenségének megvédésére irányuló akciók fontosságára gon­dolok Remélem, hogy az indiai—kínai határviszály kérdése a küszöbön­álló évben megoldódik és India feladja azt az álláspontját, amely eddig csak a kínai fél tárgyalási felhívásainak és az ázsiai—afrikai közvéle­mény nyomásának semmibe vételét eredményezte. Ezt a viszályt Bandung szellemében kell megoldani. Hangsúlyozom, a megoldás halogatása az imperialisták malmára hajtja a vizet. Remélem, hogy gazdasági és műszaki téren kapcsolataink a szocialista országokkal az elkövetkező évben siköresen fejlődni fognak, hiszen már eddig is eredményesek voltak. Ennek a mozzanatnak különösen nagy je­lentősége van hazánk sokoldalú iparosítása szempontjából. A S M U, nemzetgyűlési képviselő, Indonézia Parasztfrontjának elnöke, a Legfelső Tanácsadó Bizottság, az Indonéz Nemzeti Front központi vezetőségé­nek tagja ERŐSÖDJÉK A NEMZETKÖZI IMPERIALISTAELLENES ARCVONAL A BÉKE FRONTJA 1 1962 folyamán a mi javunkra billent • a gyarapodó, új erők és a még lé­tező régi erők közötti egyensúly. Ez azt jelenti, hogy az új erők egyre szilárdab­bak, ^ mind elönyösebb helyzetbe kerül­állandóan új sikereket könyvelhetnek el, s túlsúlyba kerülnek mind politikai, mind gazdasági, katonai, műszaki és kulturális téren. A szocialista rendszer világrendszerré vált és döntő tényezője lett a világ fejlődésének. Az antiiijiperialista és békeerök egy­re nagyobbak és erősebbek. A nemzeti felszabadító mozgalom mind ha­talmasabb méreteket ölt és a nemzetek egymás után rázzák le a gyarmati igát. Indonézia népe rákényszerítette a holland gyarmatosítókat, hogy hagyják el Nyugat-Iriánt. Ez a siker mindenekelőtt a nép egységének, a „népi hármas-parancsnak", valamint a nemzetközi imperialistaellenes békeerök támogatásának, a szocialista országok, főleg a Szovjetunió konkrét segítségének köszönhető. 1962 — mint azt Sukarno elnök mon­dotta — a győzelem éve volt az indonéz nép számára, vagy még ponto­sabban: a nép forradalmi győzelmi sorozatának kezdete. Az imperialista tábor, amelyet az Egyesült Államok vezet, egymás után szenvedi el a kudarcokat abban az igyekezetében, hogy beavatkozzék más államok ügyeibe, mint arra Laoszban, Dél-Vietnamban és Dél-Koreá­ban törekszik. A népi forradalmat akarta elfojtani a hősi Kubában is. Az imperializmus célja ma Ázsiában egymás ellen uszítani a nemzeteket, feszült helyzetet teremteni és megtámadni a szocialista országokat. Az imperialista rablópolitika elkendőzésére szolgáló újgyarmatosításról ugyancsak lehullt a lepel. O Kötelességünk, hogy az 1963-as esztendőben még jobban kiszé­lesítsük és megerősítsük a nemzetközi imperialistaellenes és béke­arcovnal sorait. Ezzel közelebb hozzuk az imperializmus végső pusztu­lását és egy békés világ megteremtését, amelyben minden nép egyetér­tésben és barátságban fog élni. Indonézia népe számára az 1963 :as év a győzelem megszilárdításának éve lesz. Ebben az évben még következetesebb harcot folytatunk a gaz­dasági nehézségek kiküszöböléséért, még erőteljesebben küzdünk az új­kolonialista veszély ellen. nek. / ť A szocialista országok OLASZORSZÁGBAK a nemrég jóváha­gyott törvény szerint 14 éves korig tet­ték kötelezővé az iskolalátogatást. A? Olasz Központi Statisztikai Hivatal je­lentése szerint az olasz községek 52 százalékában nincs iskola a 10—14 éves gyermekek számára. Ez azt jelenti, hogy kb. 300 000 olasz gyermek nem tehet eleget az új törvénynek. (CTK) A BURMAI SZÖVETSÉG függetlensége 15. évfordulója alkalmából Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke üdvözlő táviratot küldött Nei Winnek, Burma kormányelnökének, a forradalmi tanács elnökének, melyben Burma bé­kepolitikáját értékelte és rámutatott ar­ra, hogy a két ország közti barátság és együttműködés évről évre szilárdabb. (CTK) uwa. iABUÁr s. * §550 3

Next

/
Thumbnails
Contents