Új Szó, 1963. január (16. évfolyam, 1-31.szám)

1963-01-23 / 23. szám, szerda

A kínai kormány elvben egyetért a colosnbói javaslatokkal r Peking (CTK) — Tulszl Giri nepáli Jniniszterelnök-helyettes és külügymi­hiszter, a Kínai Népköztársaságban tett látogatásának befejezéséül hét­főn fogadást rendezett, amelyen — közölte az Oj Kína hírügynökség — Cshen I, a Kínai Népköztársaság Ál­lamtanácsának alelnöke kijelentette, hogy kormánya „örömmel veszi tu­domásul s támogatja a hat baráti ázsiai és afrikai ország colomböi ér­tekezletén részt vett képviselőinek a Kína és India közötti közvetlen tár­gyalások érdekében kifejtett törek­véseit. A kínai kormány elvben egyetért a colombói értekezlet javas­lataival s azokat a kínai és indiai képviselők közötti tárgyalások Ideig­lenes alapjának tekinti". „Magától értetődő azonban, — hangsúlyozza Cshen I —, hogy a kí­nai kormánynak bizonyos pontokat illetően saját elgondolású javaslatai is vannak és feltételezi, hogy az in­diai kormánynak is vannak ilyen el­gondolásai. A felek azonban köz­vetlen tárgyalások révén e különböző nézetek ellenére is megegyezhetnek. A kínai kormány szilárd meggyőző­dése, hogy a baráti ázsiai és afri­kai országok hozzájárulásával már a közeljövőben megkezdődhetnek a közvetlen kínai—indiai tárgyalások." A Képszobodság elítéli o dogmatizmus} Budapest (CTK) — A Népszabad­ság vasárnapi száma két teljes olda­lon közölte az „Erősítsük a nemzet­közi kommunista mozgalom egysé­gét" című cikket, amely hangsúlyoz­za, hogy a Magyar Szocialista Mun­káspárt teljesen egyet ért N. Sz. Hruscsov elvtársnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa múlt év decemberi ülésén és a Német Szocialista Egy­ségpárt VI. kongresszusán kifejezés­re juttatott állásfoglalAsával, és el­ítéli Albán Munkapárt vezetőinek káros tevékenységét. Vitathatatlan, hogy a Magyaror­szágon 1956-ban ellenforradalomhoz vezető helyzetet főként a személyi kultusz s a szektás-dogmatikus po­litika okozta, tehát olyan politika, pmelyet az albán vezetők és párt­fogóik védelmeznek, s Albániában mindeddig megvalósítanak. Megcáfol­hatatlan tény, hogy a dogmatizmust és a személyi kultuszt támogató po­litika kitárta a kapukat az ellenfor­radalom előtt és nagyon megingatta a Magyar Népköztársaság nemzet­közi helyzetét. Ez a politika a nem­zetközi munkásmozgalmat ls meg­károsította és aggasztóan veszélyez­tette a békét. A Magyar Szocialista Munkáspárt határozott kívánsága, hogy a moszk­vai nyilatkozatokban tartalmazott kö­zösen kidolgozott s egyhangúlag jó­váhagyott elvek képezzíék a nemzet­közi kommunista mozgalom egységé­nek alapját és ezért elítéli az emlí­i tett elvek ellen intézett támadáso­i kat. Jóváhagyták az NSZK és Franciaország diplomáciai s katonai együttműködési szerződését Párizs (CTK)" Párizsban hétfőn délelőtt kezdődtek meg De Gaulle francia elnök és Adaneuer nyugat­német kancellár háromnapos hivata­los tárgyalásai. A francia külügyminisztérium kép­Viselője közölte, hogy De Gaulle és Adenauer jóváhagyta a francia—nyu­gatnémet diplomáciai, katonai és kul­turális együttműködési szerződés szö­vegét. Bár eredetileg csak együtt­működési jegyzőkönyv aláírását ter­vezték, Adenauer kaifcellár javasla­tára rendes szerződést szövegeztek meg, amelyet még a két ország par­lamentje elé terjesztenek jóváha­gyásra. Franciaország bojkottálja a tárgyalásokat Nagy-Britanniával Luxemburg (CTK) — Az Európai Szén és Acélipari Unió képviselői Luxemburgban január 21-én tanács­koztak, de Franciaország képviselője nem vett részt az arról a kérdés­ről folytatott tárgyalásokon, enge­délyezik-e Nagy Britannia csatlako­zását az unióhoz. A francia kormány Őzzel gyakorlatilag megkezdte mind­azoknak a tanácskozásoknak bojkot­tálását, amelyeken az ún. Kis Euró­pa hat államának és Nagy Britanniá­nak képviselői vesznek részt. Fran­ciaország képviselője Brüsszelben ki­S elentette, hogy ez a bojkott január 18­i g tart, amikor is Ismét tárgya­lásra jönnek össze az Európai Gaz­dasági Közösség, Franciaország, NSZK, Olaszország és a három Be­nelux ország, valamint Nagy Britan­nia képviselői. Az USA megszegi a laoszról szóló getífi egyezményeket Vientiane (ČTK) — A vietnami saj­tóiroda vientianei tudósítójának köz­lése szerint Phoumi Vaungvichit, la­oszi tájékoztatásügyi miniszter, a laoszi rádióban január 21-én kije­lentette, hogy az Egyesült Államok továbbra is szállít fegyvert és lő­szert a hazafias erök által ellenőr­zött területen garázdálkodó ameri­kabarát bandáknak. A miniszter kijelentése szerint egy amerikai repülőgép január 5-én Muongsing térségében fegyvert, lő­szert és élelmiszert dobott le a fegy­veres ügynököknek. A Laoszi Haza­fias Front fegyveres erői lelőtték- a repülőgépet. További amerikai repü­lőgépek Houeisai térségében január 5-én és 6-án hadianyagot dobtak le a fegyveres ügynököknek. Phoumi Vaungvichit hangsúlyozta, hogy az amerikai repülőgépek légi útjai a laoszi terület felett a genfi egyezmények hallatlan megszegését és a Laosz belügveibp való beavat­kozási jelentik A szerződés értelmében ä kor­mányfők évente kétszer, a külügymi­niszterek, hadügyminiszterek és isko­laügyl miniszterek évente négyszer, a vezérkari főnökök évente hatszor, s a minisztériumi vezető hivatalnokok havonta egyszer jönnek Cssze meg­beszélésekre. A szerződés rendkívül fontos katonai megállapodásokat ls tartalmaz. DE GAULLE FOLYTATJA TÁRGYALÁSAIT AOENAUERRE1 Párizs (CTK) — A párizsi Elyseé palotában kedden délelőtt további beszélgetésre jött össze De Gaulle francia elnök Adenauer nyugatnémet kancellárral. Ugyanakkor a francia külügyminisztériumban a két ország külügyminiszterei is tanácskoztak. A DPA hírügynökség szerint Francia­ország és az NSZK hadügyminiszte­rei is tanácskozásra jönnek össze. Megszilárdult a helyzet Jemenben Szan'á (CTK) — Bajdani,, jemeni alelnök, a MEN hírügynökség tudó­sítójának január 21-én adott Inter­jújában kijelentette, hogy a Jemeni Arab Köztársaságban megszilárdult a helyzet és már csak egyes határ­területeken fordulnak elő kisebb csatározások az idegen zsoldosok egységeivel. Az EAK csapatai mind­addig Jemenben maradnak, amíg tel­jesen meg nem szűnnek az imperia­listák támadásai. Bajdani alelnök hangsúlyozta, hogy a Jemeni Arab Köztársaság lakossága szervesen az arab nemzetekhez tartozik s kormá­nyával együtt tántoríthatatlanul hisz az arabok egységében. Bajdáni alelnök megcáfolta azo­kat a külföldi híreket, hogy a jeme­ni forradalmi vezetők között nézetel­térések vannak. „A jemeni nép fel­zárkózott forradalmi kormánya és Szalal elnök mögött" — fejezte be az interjút Bajdani alelnök. Szaud hercegének titkára menedékjogot kért Jemenben Kairó (ČTK) — Abdul Ibn Szauda el Katani, Szaud herceginek titkára, ja­nuár 21-én a Jemeni Arab Köztársaság­ba menekült. Menedékjogot kért és ka­pott a jemeni hatóságoktól. Katani közölte a MEN hírügynökség tudósítójával hogy valamennyi szaúd­arábiai repülőtér az amerikai hadsereg ellenőrzése alatt áll és hozzáfűzte, hogy jelen volt, amikor amerikai fegy­vereket helyeztek el egy titkos repülő­téren. Az USA, amint tudjuk, 1962 december 19-én már elismerte a Jemeni Arab Köz­társaság kormányát. A 153-AS HÁZSZÁM Ha veelincén Bariékat keresi vala­ki, ezt az útbaigazítást kapja: Kint laknak az új soron, a 153-as házban. Az utca? Névtelen. Névtelen, mint egykor ők voltak... De akkor még a falu végén, a cigánysoron lak­tak... Bariné fiatalon özvegyen maradt három apró, örökké éhes gyerekkel. Még az volt a szerencse, hogy tető volt a fejük felett. Tető, de mi­lyen?!... A férje halála még na­gyobb nyomorba taszította a csalá­dot. Éjszakáról éjszakára azon töp­rengett, hogyan nevelje fel három gyermekét. — Alkalmi munkát vállaltam — emlékezik vissza —, hol itt, hol ott kapáltam. A cigányok akkoriban még házaltak... Én ezt szégyellettem. El­határoztam: inkább látástól vakulá­sig dolgozom. A gyermekek nőttek. Amikor fel­cseperedtek, ök is kijártak a mezőre segíteni édesanyjuknak. Kezdetben csak úgy kedvtelésből. Később meg­szerették a munkát. Maguk is részt vállaltak a családi gondokból. — A lányaim dolgosak — mondja büszkén. — A kisebbik Revúcán, a nagyobbik Gemerská Hörkán, Éva pedig, a középső már több mint tíz esztendeje a szövetkezetben dolgozik. — Ötvenegytől — veszi át a szót Bariék új háza Unokájával a nagymama Éva. — Kezdetben a borjúkat gon­doztam, két év óta meg az anyaser­téseket. Huszonöt kocának viseli gondját. Szeptembertől az elválasztott mala­cok után kapja fizetését. Tavaly 745 munkaegységet írtak a javára. — Eleinte féltem, hogy szégyen­ben maradok — folytatja Éva. — De nem így történt. Munkatársaim fi­gyelmesek voltak hozzám. Megmu­tatták, mit hogyan kell csinálnom. Még bíztattak is: Ne félj, Éva, nem olyan nagy mes­terség ez ... Csak akarat kell hozzá. Évából nem hiányzott az aka­rat. Ma már egé­szen otthonosan mozog az állatok körül. A Bari-család szép, korszerű házban lakik, mely két szobából, kony­hából, éléskamrá­ból áll. Házukat divatos vaskerítés fogja körül. A la­kásszentelőt ötven­hétben tartották. Igaz, ekkor még csak belülről volt kivakolva. Padló sem volt benne. De azért beköltöz­tek. A sajátjukba. — Amikor a lá­nyom hozzáfogott az alap ásásához, az erre járók megmosolyogták emlékezik Bari néni. Maga is jót nevet. Akkor még ő sem hitte, hogy öregségére ilyen szép házban lakjon. — Nagymama, nagymama! Mikor vesszük már meg a televízió készü­léket? — nyit be a konyhába egy öt év körüli kislány. — Majd a zárszámadás után, Gi­tuska — válaszolja mosolyogva a nagymama. — Televízort akarunk venni, abból a pénzből, amit az évzáró gyűlésen kapok — újságolja Éva. — Nyolc korona előleget kaptunk munkaegy­ségenként. Azt beszélik, az évzáró gyűlésen ls adnak még 5—6 koronát. Terményt ls szépen kaptam. Megke­resek annyit, mint a testvéreim, akik az iparban dolgoznak. Elhallgat. Gondolatait rendezgeti, majd így folytatja: — Ügy határoztam, a szövetkezet-; ben maradok. Otthonra találtam Itt. Büszke vagyok rá, hogy dolgozha-í tok, megbecsülnek. A nagymama a tűzhely körül szor-í goskodik. Ebédet főz. Amint leemeli a fazékról a fedőt, húsleves illata tölti meg a szobát. A sütőben is hangosan serceg a zsír. — Disznót vágtunk — töri meg a csendet Bari néni, miközben meg­kavarja az egyik serpenyő tartalmát. — Nemcsak új házunk van, hanem az életünk ls megváltozott. Az új soron lakik a Bari-család, a 153-as számú házban. Az utca még mindig névtelen, de nekik már ne­vük van. Emberek! Szocialista tár­sadalmunk egyenértékű polgárai. N. f. MONGOL VIETNAMI kulturális együtt­működésről szóló egyezményt írtak alá Hanoiban az 1963—1964-es évre. (CTK) Nagy feladatok élőit áll a gak'íkovój pártszervezet Csaknem másfélszáz párttag, tagjelölt, illetve vendég részvéte­lével tartotta meg évzáró taggyű­lését a gabfiíkovói pártszervezet. A beszámoló részletesen ismer­tette az 1962-ben elért munka­eredményeket, nyíltan rámutatott a hibákra és fogyatékosságokra, valamint a község, illetve szövet­kezet kommunistái előtt álló nagy feladatokra. A vitában elsőnek Béli Fe­renc, a szövetkezet agronőmusa szólalt fel. Megjegyezte, hogy bár­milyen szemszögből vizsgáljuk is az EFSZ munkáját, sok újat ta­lálunk benne. Nemrég például be­vezették azt a módszert, hogy a tehenek napi adagjába 4 kg he­reszénát kevernek s ez lehetővé teszi a takarmányalap gazdaságo­sabb felhasználását. Hangsúlyoz­ta a munkafegyelem megszilárdí­tásának jelentőségét is. A kapás­növények termelésében például sokkal jobb eredményeket érhet­tek volna el, ha a tagság felelős­ségteljesebb munkát végez. Kiss László mérnök, a szö­vetkezet főzootechnikusa jó ered­ményként említette meg, hogy egy évvel ezelőtt a tehenenkénti fejé­si átlag 900—1000 liter volt, most 1800—2000 liter. Ez a sikeres elő­rehaladásnak kézzelfogható bizo­nyítéka. A tojástermelésben vi­szont már kedvezőtlenebb a hely­zet, ugyanis 1400 tojóstyúknál a napi hozam átlaga nem haladta meg a 300 darabot. Koczkás Vendel szovjet­unióbeli élményeiről és tapaszta­latairól számolt be, ahol két he­tes kiránduláson vett részt az ál­lattenyésztésben végzett jó mun­kája jutalmául. A taggyűlésen természetesen sok egyéb is szóba került. Ám az el­mondottak azt is bizonyítják, hogy Gabőikovón bőven akad még ten­nivaló, különösen ha a pártszer­vezet maradéktalanul akarja tel­jesíteni a CSKP XII. kongresszu­sának határozatait Márpedig, hogy akarja, az nem kétséges CSICSAY FERENC, Gabőíkovo Törődnek a dolgozók továbbképzésével A bratislavai Magasépítő Vállalatban fokozott gondot fordítanak a munkások és technikusak szakképzettségének javítására. A jelenlegi hely­zetről és a vállalat dolgozói szakképzettségének javítására vonatkozó tervekről elbeszélgettünk Božena Kabelkovával, a vállalat nevelési és ok­tatási osztályának munkatársával. — Dolgozóink szakképzettsége — mind a munkásokat, mind a techni­kusokat illetően — nem felel meg a követelményeknek — kezdi a be­szélgetési Kabelková elvtársnő. A kö­zeljövőben javítani szeretnénk ezen a helyzeten. Tavaly például 1649 munkásnak volt szakképzettséget igazoló oklevele. Az idén számuk 1920-ra növekszik, s ugyanakkor a nem szakképzett dolgozók létszáma csökken. Hasonló változásokra ke­rül sor a műszaki kádereknél. Szá­muk újabb főiskolai és középiskolai végzettséggel rendelkezőkkel növek­szik. Negyven új középkáder kerül hozzánk, ugyanakkor vállalatunk 50 dolgozója — akik eddig csak a „gyakorlatból éltek", megszerzi a szükséges képesítést. A szakképzettség a dolgozóknak az üzemi munkaiskolákban való to­vábbképzése eredményeként megja­vul. Hosszabb időtartamú tanfolya­mokat rendezünk, amelyek záróvizs­gával végződnek. Üzemünk szakisko­lájából ls újabb ipari tanulók kerül­nek ki. A magasabb tisztséget be­töltők esti tanfolyamokon növelik szakképzettségüket. — Milyen a helyzet az ifjúság szakmai nevelése terén? — Szakiskoláink három évfolya­mában jelenleg 454 ipari tanuló ta­nul. A tavalyi toborzási tervet nem teljesítettük s a tervezett 280 ipari tanuló helyett csak 262-t tudtunk megnyerni. Júliusban 122 végzett ipari tanuló került ki iskolánkból a különböző munkahelyekre. Szakfej­lődésükről úgy gondoskodunk, hogy negyedévenként találkozunk velük. Egyúttal ügyelni fogunk arra, hogy az építkezések vezetői fokozott fi­gyelmet szenteljenek szakiskolánk végzettjeinek, hogy szakmailag fej­lett dolgozókká váljanak. — Milyen eredményeket értek el tavaly a kádernevelés terén? — Az év elejétől a vállalati és iizemi munkaiskolákon több mint ezer dolgozó szerezte meg a képe sítést vagy még most is látogatja a tanfolyamokat. Novemberben villany szerelői és kőművestanfolyam indult, amelyeket 42, illetve 38 dolgozó lá­togat. Nemrégen kezdődött meg a ta­nítás az egyik ácstanfolyamon. Az említett tanfolyamokat sikeresen el­végzők szakképzettséget igazoló ok­levelet kapnak. — Hányan tanulnak tovább? — Kétszázötvenhlrom munkatár­sunk folytat tanulmányokat anélkül, hogy megszakította volna munkavi­szonyát. Ezek közül tizenöten a Szlo­vák Műszaki Főiskola építészeti ka­rán, százhuszonhatan építészeti tech­nikumokon, a többiek pedig más szakiskolákon tanulnak. Vállalatunk építészeti technikumá­nak négy osztályában 71 munkatár­sunk tanul. Szeptemberben kezdődött meg a tanítás a kétéves vállalati tech­nikai iskolában, amelyet a negyven éven felüliek látogatnak. Ennek az iskolának 28 hallgatója van. Eddigi tapasztalataink jók. Szeptemberben megnyílt a vállala­ti intézet, amelyen építészeti szakot adnak elő. Megkezdődött a tanítás a vállalat technikai iskoláján is. — Milyen kapcsolatban van a vállalat az iskolákkal? — Az iskolaév kezdetéig vállala­tunknál 360 közép- és főiskolai 'diák volt termelési gyakorlaton. Az el­elmúlt hónapokban a Szlovák Műsza­ki Főiskola első évfolyamának 116 diákja végzett nálunk termelési mun­kát. Ebben az iskolaévben a Novo­hradská utcai, általános műveltséget nyújtó középiskola 106 tanulójának biztosítunk termelőmunkát. A múlt iskolaév végén 22 , diák szerzett szakképzettséget, akik há­rom évig hallgatták üzemünkben az építészeti előadásokat. Ennek a tan­folyamnak az a legnagyobb eredmé­nye, hogy a diákok körében megnőtt az érdeklődés az építészet iránt és sokan jelentkeztek a Szlovák Műsza­ki Főiskola építészeti karára. Dolgozóink szakképzettségének nö­velése kihatással lesz a munkaszer­vezés javítására, a korszerű munka­módszerek bevezetésére s ez bizto­sítja vállalatunk növekvő feladatai­nak teljesítését — fejezte be Božena Kabelková Ivan Pohovej. Ű] SZU 4 * 19 (*3. január 23.

Next

/
Thumbnails
Contents