Új Szó, 1963. január (16. évfolyam, 1-31.szám)

1963-01-18 / 18. szám, péntek

• * N Az új erőviszony a szocializmus és a béke ügyének kedvez Hruscsov elvtárs beszéde az NSZEP VI. kongresszusán f Lapunk tegnapi számában közöltük N. Sz. Hruscsov elvI társ beszédének első részét. Alább következik a befejező rész. Nekünk, politikusoknak nincs jogunk arra, hogy figyelmen kívül hagyjuk, ki áll mögöttünk. Mögöttünk ugyanis népek és eszmék sorakoznak. Abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy a világon elsőkként emeljük magasra a szocializmusért és a kommunizmusért vívott harcok zászlaját. Mi most sziklaszirtként állunk a tőkés világban és szirtünkön minden zivatar megtörik. Ha pedig kalandokba bocsátkoznánk s a rendszerük győzelmébe vetett hitüket elvesztő imperialista agresszív erőknek lehetővé tennénk egy háború kiprovokálását és kirobbantását, ez nem lenne hősiesség, sem pedig megfontoltság; ez azt jelentené, hogy elvesztettük józan eszünket, félünk s nem hiszünk a munkásosztály és a szocialista vllágtábor erejében. Ez csupán ezt bizonyítaná. (Hosszan tartó viharos taps.) Harcok várn-ak még reánk és ml lefektetjük létünk alapjait, amelyeket évről évre szilárdítunk s egyre magasabbra emelkedünk. Az imperialista tábornak most már számolnia kell velünk, erre kényszerült, mert létezik és világszerte erősödik a munkásosztály s élcsapata — a szocialista országok munkásosztálya. Ez pedig olyan erő, amely mindinkább növekszik, felfejlődik s erősíti mozgalmát, mindaddig, amíg maradéktalan győzelmet nem aratnak eszméink, a kommunizmus eszméi, s mindenütt győzedelmeskedik az igazság, a béke, mindaddig, amíg eljön az a nap, amikor vörös zászlók lobognak az egész világ fölött, Igen, nyugati urak, az egész földgolyó fölötti (Hosszan tartó viharos taps.) A szocialista országok fejlődése rányomja bélyegét a világ alakulására A szocialista országok gazdasága állandóan növekszik s erősödik. Fejlődésének üteime sokkal gyorsabb a tőkés világ gazdasága fejlődésének üteménél. A szocialista országok ipari termelésének terjedelme 1962-ben már 70 százalékkal volt nagyobb, mint 1957-ben. A tőkés országokban az említett idő alatt csupán 25 százalékos volt a növekedés. A szocialista országok ipari termelése jelenleg mintegy 64 százaléka a gazdaságilag fejlett tőkés országok ipari termelésének. A szocialista gazdaság felvirágoztatásához jelentős mértékben járulnak hozzá a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói, a munkások, parasztok és értelmiségiek seregei a Lengyel Népköztársaságban, Csehszlovákiában, a Kínai Népköztársaságban, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában s a szocialista tábor minden országában. A szocializmus és a kapitalizmus erőinek új aránya a világesemények porondján kedvezően hat a nemzeti függetlenségüket csak nemrég kivívott országok helyzetére is. Az amerikai Imperializmus a múltban nem akarta figyelembe venni a felszabadult országok semleges politikáját. Az Amerikai Egyesült Államok most azonban egyre gyakrabban kényszerül annak elismerésére, hogy lehetséges és törvényszerű számos ázsiai és afrikai ország semleges politikája. Természetesen naiv elgondolás lenne úgy képzelnünk az imperializmus politikájának ezt a módosulását, mintha ez . a nyugati államférfiak nagyobb felvilágosultságának s haladó szellemű gondolkodásmódjának lenne a következménye. Nem, sző sincs róla. Az Imperialistáknak akarva, nem akarva figyelembe kell venniük a tényeket. Nincs más kiútjuk. Politikai irányelveiket megállapítva kénytelen-kelletlen tekintettel kell lenniük a szocialista országok fokozódó erejére,, gazdasági és katonai teljesítőképességére, az ázsiai, afrikai s latin-amerikai népek nemzeti felszabadító mozgalmának kibontakozására a függetlenségükért és az imperializmus ellen vívott harcban, továbbá arra is, hogy a tőkés országokban élő dolgozók mind bátrabban lépnek fel a monopóliumokkal szemben. Mindez jelentősen gyengíti az imperializmus pozícióit a nemzetközi események küzdőterén. Az imperialisták természetesen nem adják fel azt a gondolatot, hogy agresszív politikájuk hálójába csalogathatnának egyes el nem kötelezett országokat és azután katonai tömbökbe sorolhatnák őket. Nem kevés erőfeszítést fejtenek ki annak érdekében, hogy gyengítsék a katonai szerződésekből való kívülmaradás politikáját, amelyet az ú] független államok folytatnak. Megkísérlik, hogy eltérítsék őket a helyes útról s elferdítsék az emberi társadalom világszerte végbemenő fejlődése folyamatának értelmét és lényegét. Ezzei kapcsolatban meg szeretném még említeni, hogy az önálló fejlődés útjára lépett országok egyes áilamférfiai nem mindig ítélik meg helyesen napjaink egyik vagy másik tünetét. Ezeknek a tüneteknek helyes értékelése s értelmezése azonban rendkívül fontos arra nézve, milyen irányú legyen az említett országok politikája a függetlenségük megszilárdításáért vívott harcban. Ez elsősorban a célkitűzéseikben és lényegükben ma imár egymástól nagyon különböző katonai tömbök kérdésével függ össze. Egyes, magukat el nem kötelezetteknek valló és semleges politikát folytató országok államfői ilyen vagy olyan okból helytelenül értékelik a kialakult katonai tömbök lényegét és jellegét, és egyenlőségjelet vonnak az imperialista államok agresszív tömbjei — például a NATO, a CENTO és a SEATO, valamint a Varsói Szerződés, a szocialista közösség országainak védelmi szövetsége között. Az imperialisták katonai és politikai csoportosulásai nem téveszthetők össze a Varsói Szerződés szervezetével. Milyen céllal alakítottak az Imperialista államok katonai jellegű tömböket? Az imperialisták meg akarják őrizni a még gyarmati igában sínylődő népek kizsákmányolásának feltételeit. Erőpolitikát akarnak folytatni a gyarmati elnyomás alól felszabadult népekkel szemben, diktálni akarják nekik feltételeiket és nyomást akarnak gyakorolni belső fejlődésükre, hogy a tőkés út követésére kényszerítsék őket. Ezért különféle politikai és gazdasági elnyomó intézkedéseket tesznek, sőt néha nyíltan katonailag avatkoznak be, mint például Dél-Koreában, Dél-Vietnamban és Kongóban. Az amerikai imperialisták háborúval fenyegetik Kubát és más országokat. Az élet bebizonyította, hogy az imperialista országok katonai csoportosulásai a szocialista államok ellen, a nemzeti felszabadító mozgalom, a tőkés országok dolgozóinak érdekei; a világ népeinek érdekei ellen irányulnak. Ezek a tömbök imperialista földön születtek és az imperializmus lényegéből kifolyólag agreszszív jellegűek. A különféle katonai tömbök létesítését az imperialista államok kezde ményezték. A szocialista országok ezt mindig ellenezték és ellenzik, Egyesek azt mondhatják: hogyan akarjátok a katonai csoportosulások felszámolását, hisz fennáll a Varsói Szerződés szervezete, melynek tagjai európai szocialista országok. Ám mindenki tudja, hogyan és miért jött létre ez a szervezet. A szocialista országok ellen irányuló NATO katonai tömb megalakulása után keletkezett. A szocialista államok ugyanis nem hagyhatták figyelmen kívül biztonságuk szemmel látható veszélyeztetését és kénytelenek vol tak létrehozni katonai szervezetüket, a dolgozók forradalmi vívmányainak védelmére egyesíteni gazdasági és katonai erejüket. A szocialista országok katonai szervezete nem azért alakult meg, hogy támadásra készüljön más országok ellen, nem agresszió céljából jött létre, hanem azért, hogy elháruljon a háborús veszély. Részünkről ez szükséges intézkedés volt. Meg kell említenünk, hogy a Varsói Szerződés megalakulása után a szocialista országok nyomban kijelentették, hogy csak úgy, mint azelőtt, az összes katonai tömbök feloszlatása mellett vannak és hajlandók azonnal felszámolni a Varsói Szerződést, ha az imperialista országok beleegyeznek katonai csoportosulásaik felszámolásába. Ezt nemegyszer megismételtük és most is ez a nézetünk. Ez az imperialisták katonai tömbjeinek és a Varsói Szerződés,szervezetének lényege és jellege, ez az alapvető különbség köztük. A szocializmus és a béke erői hatalmasabbak az Nem tömbökre, hanem társadalmi rendszerekre oszlik a világ Most pedig hadd szóljak a kérdés ! ményei. Ezekben látják az eszközt kimásik részéről. A gyarmati elnyomás alól felszabadult országok egyes államférfiai tudatosan vagy tudatlanul helytelenül látják, merre vezet a határvonal a mai világban. Két katonai tömbre osztják a világot, szerintük az egyik tömbhöz az imperialista országok és katonai szövetségeik — a NATO, a CENTO és a SEATO, — a másikhoz pedig a szocialista államközösség országai tartoznak. Vajon korunkban világszerte csak a katonai csoportosulásokat választja el határvonal? Természetesen nem. Ha csak tisztán katonai szempontból is nézzük a dolgot, könnyen rájövünk, hogy a tőkés világban sem minderi állam tartozik a katonai tömbökhöz. A Varsói Szerződés szervezete is csak az európai szocialista országokat tömöríti. Két ellentétes társadalmi rendszer — szocialista és tőkés rendszer van a világon. Nem lehet egyenlőségjelet vonni a katonai tömbök és a rendszerek között. A világ nem csupán a katonai szervezetek, a katonai tömbök és az országoknak e tömbökhöz tartozása szerint oszlik meg. A politikai, a gazdasági és a társadalmi rendszer szerinti határvonalat kell látnunk, hogy pontos képet alkossunk a jelenlegi világról. Az egyik oldalon tőkés, Imperialista országok léteznek, amelyek megőrizték és mindmáig fenntartják a régi kizsákmányoló és elnyomó társadalmi rendszert. Ezeknek az országoknak az élén a monopolisták állnak, akik meg akarják menteni a bukástól, és örök időkre fenn akarják tartani a kizsákmányoló rendszert. A másik oldalon szilárdulnak és fejlődnek azok az országok, amelyeknek dolgozói megdöntötték a kapitalizmust, megszüntették a kapitalista elnyomást és kizsákmányolást, uralomra juttatták a néphatalmat, építik a szocializmust és a kommunizmust. Egyre többen lesznek ezek az országok, a kapitalista világ pedig mindjobban összezsugorodik. Tehát nem a katonai tömbök a lényegesek, hanem a két ellentétes társadalmi rendszer. A katonai szövetségek és tömbök az imperialista államok gyakorlati politikájának eredzsákmányoló érdekeik megvédésére, a dolgozók harcának elnyomására, katonai viszályok előkészítésére és kirobbantására. Nemzetközi szerződések és egyezmények szülik a katonai szövetségeket és tömböket. Az új társadalmi rendszer kialakulása nem egyes személyek önkényes tevékenységének, nem valamilyen nemzetközi egyezménynek az eredménye. Ez a társadalmi fejlődés objektív törvénye, a társadalom belső ellentéteinek — a termelőerők és a termelési viszonyok ellentéteinek az eredménye. A gyarmati elnyomás alól nemrégen felszabadult számos ország a szocializmus útjára akar lépni. Több ilyen ország államférfiéi ugyanakkor azt mondják, hogy manőverezni akarnak a két katonai tömb között, és ily módon összecserélik a „tömbök" és a „rendszerek" fogalmát. Ez a zűrzavar sem a munkásosztálynak, sem a gyarmati elnyomás alól felszabadult népeknek nem használ. Elködöslti a felszabadult népek tudatát és megkönnyíti a gyarmatosítók pozícióinak megőrzését a fiatal független országokban. Az egykori gyarmati országok többsége felszabadult, kivívta függetlenségét. Sok ország függetlensége azonban mindmáig csak névleges. Látnunk kell, hogy a gyarmattartók sok felszabadult országban ott hagyták közigazgatásukat, embereiket és tőkéjüket. Nem törődnek bele a népek felszabadulásába és minden eszközzel igyekeznek megtartani azt a lehetőséget, hogy továbbra is kizsákmányolhassák a volt gyarmati országokat és kihasználhassák gazdasági elmaradottságukat. A Szovjetunió és az összes szocialista ország sokoldalú segítséget nyújt és a jövőben is nyújtani íog egykori gyarmatok népeinek politikai és gazdasági függetlenségük megszilárdításában. Segítséget fognak nyújtani azoknak a népeknek, amelyek igazságos harcot vívnak a gyalázatos gyarmati rendszer felszámolásáért. Ez a segítségük a szocialista államközösség országai fokozódó erejével arányban növekedni fog. Nemcsak mi állítjuk, hogy a világ erőviszonya a szocializmus javára változott. Lényegében ellenségeink is beismerik ezt, amikor a „félelem egyensúlyáról" beszélnek. Mi nem valljuk magunkénak a „félelem egyensúlyának" doktrínáját, ám ellenségeink következtetése nem kerülheti el figyelmünket. Ez a megállapítás nem más, mint a szocialista világrendszer növekvő erejének elismerése az imperialista hatalmak kormánykörei részéről. Az „egyensúly" hangoztatása — ez már nem a „kommunizmus feltartóztatásának" stb. tézise. Nemcsak hangoztatjuk, hanem jól tudjuk, hogy a szocializmus és a béke erői hafalmasabbak az imperializmus erőinél. A béke és a szocializmus erőinek növekvő befolyása, békeszerető külpolitikánk hatásossága különösen szembetűnően megmutatkozott a Karib-tengeri válság idején. Tudvalevő, hogy az amerikai imperializmus 1961-ben megszervezte a kubai ellenforradalmárok betörését Kubába. Bizonyára lebecsülte a kubai nép ellenállását, a kubai forradalom erejét és vereséget szenvedett. Midőn az amerikai imperializmus további betörésre készült Kubába, már nemcsak a minduntalan támogatott, pénzzel és fegyverrel ellátott kubai ellenforradalmárok bevetésére számított, hanem saját fegyveres erőit is fel akarta használni. A már teljesen előkészített invázió azonban meghiúsult. A kubai nép erőfeszítése, a Szovjetunió és a többi szocialista ország, valamint a további demokratikus és antiimperialista erők törekvése meghátrálásra kényszerítette az amerikai imperializmus agresszív köreit, amelyek nyilvánosan kijelentették, hogy feladják a kubai invázió gondolatát. Akadnak egyesek, akik azt állítják, hogy Kuba és a Szovjetunió vereséget szenvedett a kubai konfliktusban. Furcsa logikájuk van ezeknek az embereknek: ha egyszer vereséget szenvedtünk, hogyan létezhet a forradalmi Kuba és hogyan erősödhetünk mi? Valójában ki hátrált meg és ki nyert e viszályban? Vizsgáljuk meg még egyszer, milyen célokat követett az egyik és milyeneket a másik fél. A kubai nép forradalma megvalósításakor célul tűzte ki a szocializmus felépítését Kubában. Az Egyesült Államok agresszív körei kijelentették, hogy nem fogják tűrni egy szocialista ország létezését a nyugati féltekén, és minden erejüket latba vetik, hogy a forradalmi kubai kormány megbukjon és az országban megújuljon az amerikai monopóliumok uralma. így festett a helyzet. Megértettük, hogy ha nem történnek valamilyen rendkívüli intézkedések az amerikai imperializmus megállítására, az Egyesült Államok agreszsziót követ el a kubai nép ellen. A szovjet és a kubai kormány megfontolta, mit tehet és az intézkedések különféle változatait vitatta meg. Tudtukra akartuk adni az amerikai imperialistáknak, hogy a termonukleáris visszavágás lehetőségére kell számítaniuk, ha agresszív lépést merészelnek tenni Kuba ellen. Ez a kikényszerített lépésünk valóban sokként hatott az Imperialistákra, ám csak ilyen intézkedések késztethették az amerikai államférfiakat a reális valóság józanabb értékelésére. Az amerikai elnök a szovjet kormánynak adott válaszában az egész világ előtt kötelezte magát, hogy az Egyesült Államok nem támadja meg Kubát és szövetségeseit is visszatartja ettől a szándéktól. Ily módon az rc Egyesült Államok kormánya valójában kénytelen volt lemondani a Kubai Köztársaság elleni fegyveres beavatkozásról. Ez a legagresszívabb imperialista körök politikájának kudarca és a békés egymás mellett élés politikájának, az antiimperialista harc politikaiának, annak a politikának győzelme volt, amelynek célja az elleniorradalom exportjának megakadályozása. Azt mondják nekünk: ha elszállítottátok a rakétákat Kubából, akkor ez azt jelenti, hogy meghátráltatok, így csak azok gondolkodhatnak, akik nem értik meg napjaink politikai küzdelmének bonyolultságát, annak a küzdelemnek bonyolultságát, amely rugalmasságot és manőverezési készséget követel. Igen, engedményt tettünk a másik fél engedményéért, tehát kölcsönös engedményről van szó. Az imperialisták kénytelenek voltak meghátrálni és lemondani a kubai invázióról. Mi pedig azért szereltük fel a rakétáinkat, hogy megvédjük Kubát ar imperialisták támadásaitól. Rakétáink tehát teljesítették feladataikat. Az amerikai imperialisták, csakúgy, mint az egész imperialista- tábor, természetesen nem mondtak le arról a szándékukról, hogy harcoljanak a szocialista országok ellen. E harcban különféle eszközöket alkalmazhatna^, így például közvetlen fegyveres akciókat és más módszereket is. A gazdasági verseny ugyancsak harci eszköz, amellyel az egyik rendszer le akarja győzni a másikat. Az Egyesült Államok nem tágítanak attól a szándékuktól, hogy felszámolják Kuba szocialista Vívmányait. A dolog lényege azonban az, hogy Kubával együtt rákényszerítettük az Egyesült Államokat; adja szavát, hogy eláll a Kuba elleni fegyveres betörés tervétől. Hosszan tartó harc folyik a szocializmus útjára tért országok megszilárdításáért. Ez addig folyjatodik, amíg az egyik rendszer nem vívja ki a végleges győzelmet, ez pedig a tőkés rendszer végleges felszámolását jelenti. Ha azok álláspontjából indulunk ki, akik úgy vélik, hogy azért szereltük fel a rakétákat Kubában, hogy termonukleáris támadást intézzünk az Egyesült Államok ellen és így termonukleáris világháborút kezdjünk, majd feladtuk e célt és haza- ' szállítottuk Kubából a rakétákat, akkor valóban úgy tűnhet, hogy elálltunk célunktól. Pedig itt éppen erről van szó, hogy a Szovjetunió egyáltalán nem követett ilyen célt. Azzal a céllal szereltük fel rakétáinkat Kubában, hogy megállítsuk az amerikai imperialisták Kuba elleni agresszióját. Egyesek azt mondhatnák, hogy az amerikai imperialisták a legharciasabb körök hatása alatt nem tartják be ígéretüket és fegyvereiket újra Kubának szegezik. De hisz a Kubát megvédő erők is fennállnak és napról napra hatalmasabbak. Nem lényeges, hol lesznek a rakéták, Kubában, vagy máshol. Éppen olyan eredményesen felhasználhatók bárminő agresszióval szemben. Ismétlem, amikor Kubában felszereltük a rakétákat, nem akartuk közelebb hozni a háború kirobbanását a szocialista országok és az imperialisták között. Más célt követtünk: az imperialisták kubai betörésének megakadályozását, egy új világháború kirobbanásának megakadályozását. Ha ebből a szempontból értékeljük az eseményeket, akkor nyertünk. Nyertek a béke erői, a szocializmus erői, a kommunizmust építő erők. Az imperializmust nem lebet erős szavakkal eltemetni Egyes, magukat marxistáknak tartó egyének azt állítják, hogy az imperializmus elleni harc nem abban rejlik, hogy mielőbb megnövekedjék a szocialista országok gazdasági ereje, márpedig ez olyan reális eszköz, amellyel ellenségeink mindig számolnak — hanem a harcnak aféle új, nyilvánvalóan legolcsóbb módját találták ki. Módszerük nem az ország gazdasági fejlődésétől, nem a fegyverek minőségétől és mennyiségétől függ, hanem az örökös szapulásban rejlik. Ezek az emberek azt hiszik, hogy ha a végtelenségig fogják átkozni az imperializmust, akkor ezzel segítik legjobban a szocialista országokat. Ha ennyi elég, akkor az oroszok ebben nagyon erősek (derültség a teremben). A németeknek is vannak sajátos „kifejezéseik", de azt hiszem, ha versenybe szállnánk önökkel az oroszok győznének (derültség a teremben). A szidalmak azonban leperegnek az ellenségről, mint a borsó a falról. Ezért gazdasági alapon kell versenyezni az imperializmussal, a kapitalizmussal, Fejlesztenünk kell gazdasági erőnket, hogy gazdasági alapunk legyen a versengésre, erővel, reális erővel, nukleáris rakétaerővel kell rendelkeznünk, mely azt mondaná: Ha beleütöd az orrod a mi dolgunkba, a fejedet is elveszted! Ezt a beszédet értik az imperialisták! (Taps.) így cselekedtek valaha a varázslók és az ördögűzők. Tudják, gyermekkoromban falun éltem, bányák közelében. Előfordult, hogyfta valaki megbetegedett, elment a javasaszszonyhoz, aki elsuttogta a varázsigát, (Folytatás a 4. oldalunl 1363. január 1B. 6 &J C2Ó 3