Új Szó, 1963. január (16. évfolyam, 1-31.szám)

1963-01-17 / 17. szám, csütörtök

fiz új erőviszony a szocializmus és a béke ügyének kedvez ÍFoivtatás a 3 gidairól I hogy hathatósan megvédhesse önállóságát. Nyugat-Berlin melletti határa tárt kapuhoz hasonlít, amelyen keresztül akadálytalanul s büntetlenül járhattak ki s be különféle felforgatók, éspedig nemqsak azért, hogy a szó szoros értelmében az önök vérét szívják, s az NDK dolgozóit évente több milliárd márkává! megkárosítsák, Jianem azért is, hogy megingassák a szocializmus alapjait. Augusztus 13-án — mellékesen legyen mondva, augusztus 13-át szerencsétlen napnak tartják. A tizenhármast állítólag a házszámokon sem szívesen használják, de ez helytelen. Számunkra a tizenhármas is jó szám. (Hruscsov nevet, taps a teremben.) A jó ügyet akármilyen számmal szolgálni lehet. A szocializmus ügyének szerencsés szám a 13as is. Augusztus 13-án véget vetettek ezeknek a garázdálkodásoknak. 1961. agusztus 13-a történelmi nap az NDK fejlődésében. Önök Nyugat-Berlin határán bevezették az ellenőrzést, és éppen ez volt pz a rendkívül fontos lépés, amely a Német Demokratikus Köztársaság területi sérthetetlenségének megszilárdításához vezetett. A köztársaság ezek után már valóban uralta és őrizte határait, megbízhatóan védhette a külső káros behatásoktól szo cialista vívmányait s honpolgárai békés munkáját. A Nyugat-Berlin határán foganatosított védelmi intézkedések előtt zavartalanul hatolhattak reakciós elemek köztársaságuk területére, hogy ott felforgató tevékenységet fejtsenek ki s onnét imperialista kémügynököket küldhessenek más szocialista országokba. Létezett ugyan egy német szocialista állam, de határán rés volt, mellyel a szocializmus ellenségei szemtelenül visszaéltek. Ezzel a helyzettel nem lehetett megbékélni. Nemcsak a Német Demokratikus Köztársaság érdekei szorultak védelemre, hanem az egész szocialista közösség érdekei is. Az NDK kormánya eleget ls tett ennek a követelménynek s ebben a Varsói Szerződésben részt vevő államok teljes támogatását élvezte. A Varsót Szerződésben részt vevő szocialista államok ezzel kapcsolatos nyilatkozata hangsúlyozta, hogy a Nyugat-Berlin határán foganatosított védelmi intézkedések bizonyos kellemetlenségeket okozhatnak a lakosságnak. Ezért azonban azok viselik a felelősséget, akik Nyugat-Berlint az önök köztársasága ellen irányuló felforgató tevékenység központjává változtatták és visszaéltek az NDK kormányának jóakaratával. A sorra került változások jelentőségére a következő esettel ls rámutathatunk. Egy amerikai újságíró azi kérdezte egy szovjet újságírótól: „Önök augusztus 13-án elérték mindazt, amit a német békeszerződés meg kötésével el akartak érni?" A szovjet újságíró így válaszolt: „Nem, hiszen a békeszerződés nincs aláírva, tehát nem értünk el mindent abban az értelemben, ahogyan ön gondolja." Az amerikai erre így szólt: „Helyes, a békeszerződést még nem írták alá, de ennek ellenére is csaknem elérték már azt a célt, amelyet követtek, amikor a békeszerződés megkötéséhez ragaszkodtak. Elzárták a határt, úgyhogy a Nyugatról senki sem jöhet a Német Demokratikus Köztársaságba. Még nem frták alá a békeszerződést, de mégis elérték mindazt, amire törekedtek s amit e szerződés megkötésével el akartak érni." „Elérték azt, amit akartak — folytatta az amerikai újságíró —, s ezen felül most bármikor a Nyugat „tyúkszemére taposhatnak". Ha tyúkszemről beszélek, a Nyugat-Berlinbe, a Német Demokratikus Köztársaság területén átvezető utakra gondolok. Amennyiben megbízható nemzetközi kezességek nem szavatolják hozzáférhetőségüket, akkor ez lényegében az NDK kormányától függ, amely bármikor és tetszés szerint fokozhatja, vagy csökkentheti nyomását." Ez az indokolás nem teljesen pontos, de az amerikai újságíró bizonyos mértékben megközelíti az igazságot. A német békeszerződés — az európai béke alapja Szövetségesünk és barátunk — a Német Demokratikus Köztársaság — szert tett arra, ami múlhatatlanul szükséges minden szuverén állam számára. Kieszközölte nzt a jogot, hogy ellenőrizhesse határait s kellő lépéseket tehessen mindazok ellen, akik megkísérelnék a Német Demokratikus Köztársaság szocialista rendszerének aláásását. Ez a Varsói Szerződésben részt vevő valamennyi szocialista ország közösen kivívott nagy sikere. Most pedig, ha a szocia lista országok legközvetlenebb érdekeinek szemszögéből nézzük ezt a kérdést, akkor a német békeszerződés megkötésének problémája valóban nem olyan, mint előbb volt, amikor még nem került sor védelmi intézkedések foganatosítására a Német Demokratikus Köztársaság és NyugatBerlin határán. Ebből természetesen nem következtethetünk arra, hogy a szocialista or szágok, amelyek a hitleri Németország ellen harcoltak, kevésbé érdekeltek a békeszerződés megkötésében. Nem bizony, ez nem áll fenn. Ellen kezőleg, ez a kérdés ma is legidö szerübb nemcsak a szocialista országok népei számára, hanem a hidegháború megszüntetésére s a világbé ke biztosítására törekvő országok népei számára ls. A német békeszerződés nem jelenthet nyereséget az egyik, s veszteséget a másik félnek Jelenleg és a múltban sem foglalkoztunk azzal a kérdéssel hogy előnyünket szem előtt tartva kellene felülvizsgálni az európai or szágok jelenlegi határait és egyéb előnyök kérdését sem vetettük fel. A Szovjetunió olyan szerződés aláírá sát javasolja, amellyel végérvényesen befejeződne a második világháború s amely megerősítené a hitleri Németország legyőzése utáni változásokat. Az Ilyen rendezés — amely véget vetne a revansisták igényeinek ás az európai béke jogalapja lehetne — igen nagy jelentőségű. Ez egyaránt a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság s a többi szocialista ország, az el nem kötelezett országok s az imperialista tábor egyes tagjainak érdeke, vagyis azoké a tőkés országoké ís, amelyek a fasiszta Németország ellen harcoltak, s ma a békés együttélés hívei és nem akarják, hogy sor kerüljön egy újabb világháború kírobbantására. Egyes nyugati politikusok arról szeretnének bennünket meggyőzni, hogy nagyon eltúlozzuk azt a veszélyt, amellyel a német revansisták Ös militaristák a békét fenyegetik. Ezek a politikusok azonban rövidlátók és nagyon gyenge az emléke Zőtehetségük. Nyugat-Németországban revansista láz jellemzi a politikai életet. Éppúgy, mint Hitler idején, most is garmadával jelennek meg NyugatNémetországban olyan könyvek, folyóiratok és lapok, amelyek megindokolni igyekszenek, hogy Nyugat-Németországnak jogos igényei vannak idegen területekre. A nyugatnémet rádió is állandóan ezt kürtöli világgá. A Bundeswelír tábornokai különböző hadgyakorlatok alkalmából a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köztársaság, Lengyelország és Csehszlovákia elleni támadások terveit dolgozzák ki. Sőt mi több, térképeiken megjelölték azokat a városokat és további célokat, amelyek ellen — nukleáris támadásra készülnek. Most azonban még nem rendelkeznek atomfegyverekkel. Mindenáron meg akarják szerezni ezeket a fegyvereket. Örültek, mert még mindig nem akarják megérteni, hogyha NyugatNémetország háborút kezdene, akkor gyertyalánghoz hasonlóan lobbanna el a háború első órájában. Magában Nyugat-Németországban is hovatovább növekszik azoknak a tábora, akik nem értenek egyet egy új háború előkészítésére irányuló öngyilkos politikával, s egyre aktívabban harcra készülnek e politika ellen. A Német Szövetségi Köztársaság munkásosztálya s demokratikus gondolkodású lakosai joggal állíthatják, hogy Németország a béke s az együttes előrehaladás útjára léphet s erre az útra kell lépnie, nem pedig arra, amely egy újabb vérontó háborúhoz vezethet. Ezenfelül tudvalevő, hogy azok az országok, amelyek ellen a német revansisták háborút terveznek, ma már sokkal erősebbek, mint húsz évvel ezelőtt voltak. Meggyőződésünk, hogy a Német Szövetségi Köztársaság lakosságának igen nagy részét alkotó munkásosztály elég erős lesz és szilárdan egybeforr, hogy szembeszegüljön Hitler utódaival s ne tűrje meg őrült politikájának megismétlését. Mi nagyra értékeljük a nyugat-németországi kommunistákat s mind azoknak a haladó szellemű embereknek hősies harcát, akik áldozatkészen védelmezik a német nép igaz érdekeit, az igazságos békét s az együttes előrehaladást. A békeszerződés aláírása az európai légkör megtisztulásához, a második világháborúból eredő visszásságok megszüntetéséhez s az országok békés együttélése szilárdabb megalapozásához vezethet. Lehetővé teszi a további fontos kérdések megotdását akadályozó csomó eltüntetését, vagy szétbogozását Ezért mindenki, aki számára drága a béke ügye s a nemzetek biztonságának megszilárdítása velünk vállvetve törekszik a Németországgal kapcsolatos* problémák békés rendezésére. Foglalkozzunk most egy elvi kérdéssel — a leszerelés kérdésével. Mindaddig, amíg nem kerül sor a német békeszerződés megkötésére, nyilvánvalóan aligha számíthatunk a leszerelés kérdésében megegyezés eléréséhez vezető jelentősebb lépésekre. Ez a két kérdés jogilag nincs összefüggésben. Különálló kérdések A leszerelés azonban csak akkor lehetséges, ha megtisztul a nemzetközi légkör, vagyis megszilárdul az országok egymás iránti bizalma s olyan feltételek jönnek létre, amelyek nem eredményezhetik az újabb fegyverkezési kiadásokat s a hadseregek létszámának növelését. És éppen az a tény, hogy a német kérdés mindeddig nem nyert megoldást, hozzájárul a fegyveres erők létszámának s a katonai jellegű kiadásoknak növeléséhez. A német kérdés eszerint olyan kérdés, amely fokozza a feszültséget s kiélezi két világ — a szocializmus és az imperializmus világa — össze csapásának veszélyét. Az, hogy mind eddig nincs német békeszerződés, nagyon előnytelen a világ minden nemzete, tehát a nyugati országokban élő nemzetek számára is. Jól tudjuk, hogy ők ls a békét óhajtják. Fel -kell tehát emelniük szavukat, bátran kell fellépniük s rábírniuk kormányaikat, hogy az országok s a nemzetek egymás iránti nagyobb bizalma érdekében vessenek véget a második világháborúból eredő visszásságoknak és ezzel teremtsék meg a lázas fegyverkezés megszüntetéséhez s a leszerelésről szóló megyegyezéshez szükséges feltételeket. Nyugat-Berlin a békés egymás mellett élés példaképé lehetne A szocialista országoknak egyáltalában nincs szükségük Nyugat-Berlinre. Jól meglesznek nélküle is. Ám a nyugati hatalmaknak sincs rá szükségük. Nyugat-Berlin a különböző társadalmi rendszerű országokat öszszekötíi békehíd, s a békés egymás mellett élés példaképe lehetne. Az imperialista országokban állandóan azt állítják, hogy kötelezettséget vállaltak Nyugat-Berlin „szabadságának" megvédésére. Ez a nyilvánvalóan légből kapott indokolás kritikán aluli. Csupán egyet, azt az óhajt leplezi, hogy mindenáron tovább tartson a nemzetközi feszültség, amely — mint valami tűzfészekben — a mostani visszás helyzetben NyugatBerlinre összpontosul. Ha tehát egyes hatalmak meg akarják hosszabbítani a mostani feszültséget s tovább akarják folytatni a lázas fegyverkezést, mert így akarják állandósítani a bizonytalanságot, amely bármikor háborús összecsapásba torkollhat, úgy természetesen tovább is ellenezni fogják a békeszerződés aláírását s Nyugat-Berlin megszállásának megszüntetését. Ha pedig valóban ez a céljuk, akkor aligha bízhatunk meg abban, hogy objektíven, józan megfontoltsággal vitatják meg a Varsói Szerződésben részt vevő országoknak a német kérdésse.l kapcsolatos javaslatait, bár részünkről megteszünk minden tőlünk telhetőt a kölcsönös elfogadható megoldás érdekében. A szocialista országok egyetértenek azzal, hogy mind a két német állam, vagy csupán az egyik képviselői írják alá a békeszerződést. Azt javasolják, hogy Nyugat-Berlint a német kérdés békés rendezése keretében szabad várossá nyilvánítsák. A szocialista országok ennek a szabad városnak legmegbízhatóbban szavatolnák, hogy senki sem avatkozhat belügyeibe, s kezeskednének arról is, hogy a nyugat-berlini lakosság szabadon dönthetne a számára leginkább megfelelő társadalmi-politikai rendszer mellett. Mindezért az Egyesült Nemzetek Szervezetének kellene kezességet vállalnia. A Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió és szocialista szövetségeseik — mint ahogyan már mondottuk" — még azzal ls egyetértenek, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének zászlaja alatt idegen katonai alakulatok állomásozzanak bizonyos ideig Nyugat-Berlinben. Mi kell még teliát, milyen elfogadható kezességeket gondolhatunk még ki, hogy megfelejenek mind a két félnek? Azok, akik javaslatainkat és kezességeinket nem fogadják el, ezt nem azért teszik, mert elégtelenek szá

! mukra, hanem azért, mert nem kívánják a nyugat-berlini tűzfészek lankadását s e helyen — a nemzetközi provokáció, az európai, sőt a világhelyzet kiéleződése veszélyes központjában — megkísérlik a NATOhaditámaszpontok fenntartásának meghosszabbítását. Ezek teliát azok a kérdések, amelyek megoldásra várnak és meggyőződésünk, hogy a közeljövőben meg is oldódnak. A megoldás módja azonban nem függ csupán az egyik féltől. Ha kölcsönösen elfogadható megegyezésre törekszünk, akkor mind a két félnek megfontoltságot és hajlandóságot kell tanúsítania arra, hogy kölcsönösen tiszteletben tartsák létérdekeiket. A felelős nyugati államférfiaknak le kellene vonniuk a következtetéseket abból az egyszerű igazságból, amely a karib-tengeri válság napjaiban bizonyosodott be. Semmiképpen sem számíthatunk ugyanis arra, hogy egy válság sikeres kiküszöbölése után automatikusan áthidalhatjuk a további veszélyes válságokat. A háború veszélyének elhárítása érdekében meg kell szüntetni az esetleges nemzetközi összetűzések okait. Az erőviszony a szocializmus javára billent Elvtársak! Ellenfeleink közül is sokan már annak beismerésére kényszerülnek, hogy a világesemények porondján évről évre, lépésről lépésre a szocialista országok előnyére és az imperialista tábor hátrányára változik az erők aránya. A második világháború előtt az imperializmus tagadhatatlanul gazdasági és katonai fölényben volt a szocializmussal szemben. Meg kell azt is mondanunk, hogy a második világháború után ls bizonyos ideig még az imperialista tábort tartották erősebbnek s a szocialista országokat gyengébbeknek. Az imperialisták — ami a nukleáris fegyvereket illeti — kivételes helyzetben voltak s parancsolgatni akartak az egész világnak, amelyre saját politikájukat akarták rákényszeríteni. Leplezetlenül agresszív, támadó jellegű Irányvonalat követtek a szocialista országokkal szemben. Akkor agyalták ki a kommunizmus elleni harc hírhedt taktikáját is, amely Dulles szavai szerint: „A kommunizmus visszaszorításának" politikája. ,.a kelet-európai országok felszabadítására" irányuló politika, amely „a háború szakadékának szélére sodorja az emberiséget". Tudjuk, hogy ez a politika teljesen csődöt mondott s. nem vált ihletői becsületére, sem dicsőségére. Az imperialistáknak nem sikerült a kommunizmust „visszaszorítaniuk" s gyengítentük erejét, hanem ellenkezőleg, az imperialisták kényszerültek arra, hogy világszerte egymás után adják fel pozícióikat. A háború utáni években számos ország szabadult meg az imperializmus s a gyarmati uralom járma alól és lépett az önálló fejlődés útjára. Az imperializmus hovatovább gyengül. Ezt az a tény ls bizonyítja, hogy legújabban az Imperialista országok hatalmi körei egyre gyakrabban vetemednek terrorakciókra az országaikban tevékenységüket kifejtő, haladó szellemű emberek és demokraták ellen. Már rég elmúltak azok az idők, amikor az Amerikai Egyesült Államok büszkén hirdethette, hogy az USA-nak van a legdemokratikusabb alkotmánya. Az USA egyre durvábban tiporja sárba ezt az alj?otmányt s a dolgozók alapvető demokratikus és szabadságjogait. Az Amerikai Egyesült Államokban bebörtönzik s minden módon üldözik a kommunistákat politikai meggyőződésükért és eszméikért. Az amerikai hatóságok azt a dajkamesét híresztelik, hogy a kommunisták „Moszkva ügynökei" az USÁ-ban, meri így próbálják megindokolni szégyenletes reudőrterrorjukat. Legyen bármilyen árnyalatú reakciósokról szó, nincs olyan eszköz, amellyel megállíthatnák a kommunizmus eszméinek diadalmenetét. Az erőviszony megváltozása következtében legújabban további szakaszába lépett a két világrendszer versengése a nemzetközi események porondján. Az imperialisták — ami a nukleáris fegyverek tulajdonát illeti — már távolról sincsenek ki-: váltságos helyzetben és az e fegyverek hordozói terén sincsenek fölényben. Az imperialista világ vezető hatal-ma — az USA — elvesztette előnyös földrajzi helyzetét is és a megtorló csapások bárhol- érhetik. Az erők új aránya a világesemények porondján nagyon kedvező a békéért, a világszerte indult munkásés nemzeti felszabadító mozgalom fellendítéséért síkraszálló harcosok egyesítésére. Ezért kijózanítja az imperialista országok hatalmon levő osztályainak egyes köreit. A nyugati államoknak az erők arányát reáll-. san értékelő, legobjektívabb képviselői egyre gyakrabban kényszerül-; nek annak beismerésére, hogy tárgyalások útján, nem pedig háborúvaľ kell megoldani a vitás kérdéseket a szocialista országokkal. Ezek kétségkívül teljesen új irány-zatok. Magától értetődő azonban, liogy egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy teljes iramban működnek a reakció és a háború erői, élezik a nemzetközi helyzetet s állandóan szorgalmazzák a termonukleáris világháború kirobbantását célzó Őrült tervek végrehaj-: tását. Tovább folytatódik, sőt fokozódik is a lázas fegyverkezés. Ezért van szükség a szocialista országok, a kommunista pártok, a nemzetközi munkásosztály, a nemrég felszabadult fiatal országok s a békeszerető emberek mind szorosabb egységére a termonukleáris háború elhárításáért s a béke megszilárdításáért folytatott küzdelemben. Ami a szocialista világrendszert illeti, ml mindig a békés együttélés megszilárdítását, a két rendszer békés gazdasági versengését, a vitás kérdéseknek tárgyalások útján történő megoldását tartottuk szükségesnek. Hiszen az, aki biztos léptekkel halad a fejlődés útján, aki derűlátón néz a jövőbe, az nem akarhat háborút, mert létérdeke a béke. És nekünk, elvtársak, semmi okunk sincs a borúlátásra. (Taps.) Nem a „hősi halál", hanem a hősies élet a célunk Írásbeli parancsot Csak egy kis eltérést a szövegtől: Ogy vélem, mindnyájan meggyőződhettünk már arról életünkben, hogy amikor a magát hősnek képzelő ember fitogtatja bátorságát, kiabál, de tulajdonképpen azért kiabál, mert fél. [Élénkség a teremben.) Nekem is volt egy ilyen szomorú élményem. A második világháború első napjaiban, amikor a hitleri Németország megtámadta a Szovjetuniót, tagja voltam a délnyugati front katonai tanácsának. Hadiszállásunk Tarnopol körzetében Volt. A német haderő előrenyomult ős szorosan megközelítette ezt a körzetet. Akkor egy tábornok keresett fel, aki a háború előtt derekasan tartotta magát és ezért hadseregparancsnoki rangra tartott igényt. Minden este felkeresett és így szólt hozzám: ,,Más valakit kell kinevezni a front parancsnokává". Én Így válaszoltam: „Nincs ennek semmi oka!" Ű azonban így Szólt: „Nem, a mostani parancsnok nem eléggé rátermett!" Én a következőt mondtam: „Csak négy napja harcolunk és máris váltsuk le a parancsnokot? Megfontolt emberek nem tesznek ilyet!" Elment. Másnap reggel megint eljött hozzám. Megint megismételte javaslatát. Azután azzal huzakodott elő, hogy ő... Elküldtük a harckocsihadsereg parancsnokához. A következőt mondotta: „Olt voltam, de helytelenül adtam át az ön parancsát". „Élőszóval adtam Megkérdeztem: adott át?" így válaszolt: elő". Én erre Így szóltam: „Ö nem hallgathat arra, amit ön mondott neki, hanem elolvassa a frontparancsnok s a katonai tanács tagja aláírásával ellátott írásbeli parancsot és eszerint cselekszik." „Nos" — mondotta —, „hibát követtem el. Főbe lövöm magamat!" Hát így állunk, gondoltam, — bizony előfordul, hogy az emberek néha lelki megrázkódtatásokon mennek keresztül. Ha lebeszélném, még Jobban belelovalná magát ebbe a gondolatba. Ezért így szóltam: „Vigyen el az ördög, hát lődd magad főbe!" Sajnos, rosszul ütött kl a dolog, mert tényleg elővette pisztolyát és azon nyomban agyonlőtte magát. Hősiességnek nevezzem ezt? Nem hitt már szilárdan a szovjet nép győzelmében, hadseregünk győzelmében, gyáva lett és „hősiesen" meghalt. Ez aztán „hősiesség"! Nem, ez álhősiesség. A hősiesség nem jelenti azt, hogy valaki dicsekedni és szépen meghalni tudjon. Szépen meghalni sokan tudnak, de szépen élni, mégpedig bonyolult helyzetben, ez sokkal többet követel az embertől. Ez az igazság. (Viharos taps.) Hruscsov elvtárs beszédének befejező részét lapunk holnapi számában közöljük. Ü] SZÖ 4 * 1963. január 17.