Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)
1962-12-24 / 355. szám, hétfő
Lelkesen játszott B-csapatunk Csehszlovákia B—Saskatoon Quakers 3:6 (1:1, 2:2, 0:3) Közvetlenül a Csehszlovákia B—Saskai oon Quakers nemzetközi jégkorong-mérkőzés előtt alig 3000 néző foglalt helyet a bratislavai jégstadionban. Nem fordult még elő, hogy kanadai csapat vendégszereplésére Bratislavában ily gyér számú közönség gyűlt volna össze. Ez azzal magyarázható, hogy a kanadai együttes úgy Svédországban, mint a csehszlovák válogatott ellen vívott mérkőzésen igen gyenge teljesítményt nyújtott. Annak ellenére, hogy a kanadai csapat B válogatottunk ellen győzött, mégsem nyújtotta azt a teljesítményt, amit sportközönsé günk várt tőle. A Szlovák Tudományos Akadémia bratislavai Méréselinéleti és Mérőeszközfejlesztő Intézetének dolgozói új mérőeszközt — interferoinétert fejleszleltek. Ez a mikrohullámok hosszának mérésére szolgáló műszer kiválóan alkalmas ä fotoelaszticimetriai modellek csekély vastagságkülönbözeteinek megállapítására. A fotoelaszticimetria az a módszer, amely polarizált fény segítségével lehetővé teszi különböző szerkezetek belső feszültségének megállapítását. Képünkön: Ľubomír Cambal és Antónia Tinóvá a bratislavai Méréselméleti és Mérőeszközfejlesztő Intézet dolgozói az új optikai műszerrel — interferométerrei — kísérleteznek. (M. Slosiariková — CTK — felv.) i S *t * Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az Oj Szó legközelebbi száma 1962. december 27-én csütörtökön jelenik meg. A GRÜZ NÉPI TÁNCEGYÜTTES Ausztráliába készül vendégszereplésre. Az együttes három hónap alatt nyolcvan hangversenyt ad, s azután kéthetes újzélandi turnére indul. Éhség nélküli világot! jelszóval az ENSZ élelmezésügyi szervezete márciusban világhetet rendez. Eddig 61 ország vállalta, hogy a hét alkalmából emlékbélyeget bocsát ki. VILLÁMCSAPÁS következtében 72 személy vesztette életét az idén a DélAfrikai Köztársaságban. Angliában jelenleg 540 ezer munkanélküli van. Ray Gunther, a Munkáspárt parlamenti képviselője szerint az ország jelenleg legnagyobb válságál éli át a háború előtti idők óta. MODERN SZOVJET képzőművészeti kiállítás nyílt meg Stockholmban. 130 szovjet képzőművész 153 művét mutatják be. Brazíliában az év 11 hónapjában 41 százalékkal növekedtek a létfenntartási költségek. MARX mintegy ezeroldalas matematikai j jegyzeteit 1963 elején kiadják a Szov- i Jetunióban. A nyugatnémet különleges politikai i bíróságok 1961 januárjától 1962 ok- ; tóberéig 642 embert ítéltek el és bör- j tönöztek be, mert nem értettek egyet i a bonni kormány atomfelfegyverzési i ás revánspolitikájával. AZ OLASZ RENDŐRSÉG elkobzott 25 j festményt, amelyet különböző városok- i ban Guttuso műveként hoztak forgalom- j ba, kihasználva, hogy a nagy kommu- j nista művész művei a legkeresettebbek < közé tartoznak. József Attila halálának 25. évfordu- i lója alkalmából emlékünnepélyt ren- | deztek a varsói Fővárosi Kultúrház- i ban. ELEKTROMOS energiaforrás nélkül i működő telefont készített egy angol j cég. A 20—50 kilométeres körzetben ! használható készülék a működéséhez j szükséges áramot azáltal nyeri, hogy a ; beszélő hangenergiáját átalakítja elekt- ] romos energiává. Jean Paul Sartre „A fal" című mun- j kájának görög fordítóját és kiadóját I négy havi börtönre ítélte az athéni j bíróság, inivel a művet pornográfnak i találta. VÁLASSZÁTOK AZ ÉLETET! címmel ! készített dokumentumfilmet Erwin Leiser j svéd filmrendező. A művészi dokumen- i tumfilm, amely tavasszal kerül bemuta- ! tásra, a hiroshimal atomtámadás élet- i benmaradottjairól szól. ; SZERGEJ EIZENSTEIN munkásságé-! ról rendeznek kiállítást Moszkvában, j A látogatók megtekithetik a Rettegett j Iván harmadik részét, amelyet Eizen- j stein halála után fejeztek be. AZ ÁZSIAI és afrikat írókkal való kap- \ csolatokat ápoló szovjet bizottság leg-1 utóbbi ülésén javasolta, hogy a közeli j hónapokban szovjet írók és kulturális! dolgozók küldöttségeit küldjék Szudán- j ba, Nigériába, Tunéziába, Marokkóba, | Libanonba, Ghanába, az EAK-ba, Algé- j riába és néhány más országba. Átlátszó bútorokat készítelek mű- ! anygból Amerikában, már meg is Je- i lentek a bútorpiacon. Tizenhat főnyi utasával és legény- ! ségével viharba került és elpusztult' a Fekete-tengeren egy török hajó. A fiatal játékosokból összeállított B válogatottunk igen lelkesen küzdött mind három harmadban. Több jó támadást ve zettek a kanadaiak ellen. Mikor a vendégcsapat érezte, hogy sportszerű já tékkal nem tud eredményt elérni, Ismételten a tőlük megszokott durva játékhoz folyamodtak. Hiába figyelmeztették a csapat vezetői a játékospadról védenceiket, hogy ne civakodjanak a Jégen, mégis több felesleges összecsapásra került sor. A mérkőzést vezető lengyel játékvezetők, bár igyekeztek nagyvonalúan vezetni a mérkőzést, mégsem sikerült Botvinnyik—Petroszjan március 23-án Az 1963-as év legnagyobb sakkeseménye a Botvinnyik—Petroszjan világbajnoki mérkőzéssorozat lesz. Az első játszmá ra március 23-án kerül sor Moszkvában. Összesen 24 játszmát (hetente hármat) kell lejátszaniuk. Botvinnyiknak elég a világbajnoki cím megvédéséhez a döntetlen ís. Petroszjannak azonban győznie kell. Botvinnyik először 1948-ben nyert világbajnokságot. 1951-ben legyőzte az őt kihívó Bronsteint, 1954-ben pedig Szmiszlovot. 1957-ben ugyan kikapott Szmiszlovtól, tőle azonban egy év múlva ismét visszaszerezte a világbajnoki címet. 1960-ban Tal lett a világbajnok, ő azonban egy évvel később nem tudta Botvinnyikkal szemben megvédeni bajnoki címét. 1951 óta már hagyományosan Moszkvában játsszák a világbajnoki döntő 24 játszmáját. teljes mértékben tárgyilagosan irányíta niok a találkozót. Különösen az utolsó harmadban több esetben nem ítélték meg helyesen a kanadaiak közbelépését. Igy például Smith ötméteres nekifutással adott „bodicseket" Kordiaknak, akit aztán hordágyon kellett a jégről levinni. A játékvezetők ezért a durva közbelépésért sem állították ki a kanadai játékost. A mérkőzéssel kapcsolatban meg kell még említeni, hogy a csehszlovák B csapat, mely kénytelen volt több játékosi nélkülözni (Pryi, Svéntek) lelkes játékával tetszést keltett a közönség soraiban. A két védő páros több hibát vétett, s ennek köszönhető a csapat veresége is. Mindhárom csatársor korszerű ötletes játékot folytatott, csak mindnyájuknak hiányzott a pontos lövés. Šindeláf, Adamec és Skopal bár egyedül álltak a kanadai kapussal szemben, mégsem tudták a korongot a hálóba juttatni. A mérkőzés góljait a következőket ütötték: Šindeláf 2, Grandtner, illetve McLeod 3, H. Smith, Kuzma és Senick. A ZJŠ Brno győzött Brüsszelben Mint már erről hírt adtunk, a ZJS Brno csehszlovák kosárlabda-bajnokcsapat bejutott a brüsszeli nemzetközi torna döntőjébe. Itt fölényesen győzte le az RRC Brüsszel csapatát és a tornán az első helyen végzett. A másik mérkőzésen a Mishmar Haemek 71:52-re győzte le a DC Cantert és a harmadik helyet szerezte meg. A müj é g-stadionokban már régen pattog a korong, a nagyok sok küzdelmet vívtak már a bajnoki pontokért, ám az utcán is hetek óta kergetik botokkal a labdát a „srácok". Teniszlabdát persze, mert az aszfaltozott úttesten nem csúszott még a korong. Most aztán szombaton már nagy örömük volt a gyerekeknek, mert a kis havazás és a váratlan hideg, elősegítette az igazi találkozókat is, a komoly korongozást, az utcai bajnokságokat. A játszóterek átalakulnak „korongpályákká", botokkal felszerelt gyerekek kergetik naphosszat a labda helyett már a fekete korongot. Korcsolya még nincsen a lábukon, bemelegítésnek azonban így ts jó, kiadós edzést tartanak „gyalog" is. Innen, az utcák csapataiból kerül ki az utánpótlás, innen indult útnak annak idején a nagyok csapata, az utcán tanult meg korongozni Bubník, Golonka, Starší ts. Mint valamikor — sőt még ma ts — a labdarúgás számára a grundok jelentették az utánpótlás kiapadhatatlan forrását, ugyanúgy a jégkorongozás is a gyerekcsapatok révén lesz népszerűvé, az utcai korongozás biztosítja a fejlődés töretlen vonalát. A tömegesltett sport a siker biztosítéka. i — O / — A havas Tátrában "HmniiiiiiiiiiiiiKiiiifliiiiiitiiilí SPOR T HÍ R ADÓ ,. ...JSF:^ I 4 HEp^ -W- v'íj*.'. r , ", ~ Mii Ü&üi ,;'!!'äH!lllHiiKtn»n™ • Budapest: A férfi kosárlabda-bajnokcsapatok Európa Kupájának 1. fordulójában a magyar bajnokcsapat nagy meglepetésre 73:85 (32:37) arányú vereséget szenvedett a Darussefaka Istanbul török bajnokcsapattól. Mivei azonban a magyar bajnok az első mérkőzésen 85:52-re győzött, továbbjutott. Ugyancsak a bajnokcsapatok EK-ért az Olimpia Ljubljana jugoszláv bajnok 60:46 (26:18)-ra győzött a Maccabi Tel-Aviv ellen. A visszavágót Január 5-én játszszák Jugoszláviában. • Varsó: Norvégia jégkorong-válogatottja a visszavágón 5:2 (3:1, 1:0, l:l)-re győzte le Lengyelország együttesét. • New York: Az amerikai profi jégkorong-bajnokság legutóbbi eredményei: Toronto Maple Leafs—New York Rangers 4:2, Chicago Black Hawsk—Montreal Canadiens 1:1. • Moszkva: A Szovjetunió tfz versenyzőt — két férfit, két nőt és három párost — indít a februári budapesti műkorcsolyázó Európa-bajnokságon. A végleges csapatot ugyancsak a januári szovjet bajnokság után jelölik ki, de az már biztos, hogy ott lesz a mezőnyben a nőknél Nemcová, a férfiaknál Meskov és a párosban pedig a Belousz—Protopopov kettős. • Sao Paulo: Huszonöt küllőid! és 200 brazil futó vesz részt a hagyományos szilveszteri nemzetközi maratoni futóversenyen. A külföldi futók névsorában szerepel a tavalyi győztes angol Marint Nymán is. Továbbá Salonen (finn), Allonislus (belga), Franc (jugoszláv), Disse (német), Karlson (svéd), Oliviera (portugál), Ambu (olasz), Anderson (angol), Pantilat (izraeli), Ameur (francia). • Lausanne: A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Dél-Korea olimpiai bizottságai újabb időpontban egyeztek meg az 1964. évi nyári olimA Bp. Honvéd az őszi bajnok A Magyar Nemzeti Bajnokság őszi fordulójának utolsó elhalasztott mérkőzését ls lebonyolították.- A Budapesti Honvéd 3:0-ra győzte le a Tatabányai Bányász együttesét és ezzel egy ponttal előzte meg az eddig vezető Újpesti Dózsát éS megszerezte az Idei őszi bajnoki címet. A táblázat élcsoportjában tehát most a következő a helyzet: 1. Bp. Honvéd 13 8 3 2 36:17 19 2. Üjpestt Dózsa 13 6 6 1 31:13 18 3. MTK 13 6 5 2 19:19 17 4. Szeged 13 6 3 4 18:15 15 5. Győri Vasas 13 6 3 4 18:15 15 Hétfő, kedd, szerda 1062. dec. 24., 25., 26. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZDA: Éjféli revü (NDK) 16, 18.30, 21, SLOVAN: Ketten a másvilágról (cseh) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: Pirosbetüs hétköznapok (magyar—cseh) 10.30, 13.45, 16, 18.30, 21, METROPOL: A két „N" úr (lengyel) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Jó nap, kedves nap (NDK) 15.45, 18.15, 20.45, TATRA: Az utolsó paradicsom (olasz) 15.45, 18.15, 20.45, PALACE: Aki átmegy a falon (francia) 22, MIER (hétfőn): 800 mérföld az Amazonon (mexikói) 16.30, 19, Tájfun Nagaszaki felett (francia) 21.30, (kedden): 800 mérföld az Amazonon (mexikói) 16.30, 19, A francia nő és a szerelem 21.30, (szerdán): Hej rupl (cseh) 16.30, 19, A francia nő és a szerelem (francia) 21.30, OBZOR (hétfőn és kedden): Ember a levegőben (angol), (szerdán):A folyó varázsa (cseh) 13.45, 15.45, 18, 20.30, MÁ) (kedden és szerdán): A nagyváros örömei (francia) 18, 20.30, MLADOSŤ (hétfőn és kedden): Viridiana (spanyol), (szerdán): Májusi fagy (magyar) 17.30, 20, DIMITROV (kedden): Meglepetések éjszakája (olasz), (szerdán): Egy asszony meg a lánya (olaszj 17.30, 20, ISKRA (kedden és szerdán): A rendőr (olasz) 17.15, 19.45, PARTIZÁN (hétfőn és kedden): Vasárnap nem temetnek (francia), (szerdán): Akasztottak lázadása (mexikói) 17, 19.30, ZORA: (kedden és szerdán): Rövidnadrágos ember (olasz) 15, 17.30, 20, POKROK: (kedden és szerdán): Vörös és fekete I.—II. rész (francia) 17, DRUZBA (kedden és szerdán): Az igazság karja (angol) 19.30, DRUŽSTEVNÍK (kedden és szerdán): A gyáva (cseh) 17.30, 20. FILMSZÍNHÁZAK (Košice): SLOVAN: Pirosbetűs hétköznapok (magyar—cseh), TATRA (kedden és szerdán): Varjak útja (szlovák), DUKLA (kedden): Tisztes úriház (francia), ÜSMEV (kedden és szerdán): Lángok az utcákon (angol). SZÍNHÁZAK (Bratislava): NEMZETI SZlNHÁZ (kedden): Jajdefáj doktor (10.30), Feltámadás (19), (szerdán): A sellő (14), Keszkenő (19), HVIEZDOSLAV SZlNHÁZ (kedden): Irkutszki történet (14), A társadalom támaszai (19), (szerdán): Amit akartok (14), Revizor (19), KIS SZlNPAD (kedden és szerdán): Mona (k.: 19, sz.: 14), ŰJ SZlNPAD (kedden): Piros virág (14), A házasságszédelgő esküvője (19.30), (szerdán): Kísértetjárás a toronyban (14), Egy éj Velencében (19.30), ZENEI SZÍNHÁZ (szerdán): Beethoven VI. és VII. szimfóniája (19.30), TÁTRA-REVÜ (kedden): A hetedik mennyországban, (szerdán): Nem reám tartozik (20). ÁLLAMI SZlNHÁZ (Košice) (kedden): A furfangos hercegnő (14.30), Denevér (19), (szerdán): A diótörő (14.30), A szeszélyes nő (19). A CSEHSZLOVÁK—SZOVJET BARÁTSÁG HÁZA (Bratislava) (szerdán): 10,00: A katona és a víziember, film. 19,00: A mi kedves doktorunk, szovjet filmvígjáték. A televízió műsora HÉTFŐ Bratislava: 10,00: Bábjáték. 11,00: Gyermekfilmek. 15,00: Meseműsor. 16,00: TVjelenetek. 19,00: Verses, zenés összeállítás. 19,30: TV Híradó. 20,00: Karácsonyi népszokások. 20,40: Ján Chalúpka: Barázdabillegető, TV-játék. 21,40: Találkozás Chopinnel. 22,10: Hány szö kell a szerelemhez, cseh filmvígjáték. 23,45: Kedvelt dallamok. Budapest: 10.30 A kőszívű ember fial, közvetítés a Déryné Színházból. 16.00 Kisfilmek kicsinyeknek. 18.00 Lámpafénynél. 18.50 Látogatás Bernáth Aurélnál. 19.25 TV Híradó 19.45 Senki karácsonya, TV-játék. Kb. 21.00 Esti sugárkoszorú. Zenés; Irodalmi összeállítás. 21.50 Hírek. Sporthírek. KEDD Bratislava: 10,00: TV-fílm. 11,00: Oláh Rinaldo népi zenekara játszik. 15,30: jégkirálynő, mesefilm. 16,30: Smetana Az eladott menyasszony, opera. 19,20: Karácsonyi versek. 19,35: Moliére: A botcsinálta doktor, TV-játék. 20.45: Táncdalok. 21,30: A művésznő hintaja, TV-film. 22,35: TV Híradó Budapest: 10.00 Ifjúsági matiné. 13.40 —22.30 Tessék választanil SZERDA Bratislava: 10-,00: Gyermekműsor. Az Intervízió műsora. 11,00: Opera- és operetthangverseny. 14,00: Asztalitenisz-bajnokság közvetítése. 17,30: A majmok és a kalózok, bábjáték. 18,30: Az Északisark állatai, NDK-film. 19,00: TV Híradó. 19,30: Szergej Prokofjev: Romeo és Júlia, balett. Közvetítés a prágai Smetana Színházból. 21,50- TV Híradó. Budapest: 10.00 Varieté gyermekeknek. 15.05 Mackókeresés. Közvetítés az Operaházból. 18.00 TV Magazin. 18.30 A Kínai Cirkusz műsorából. 19.10 Részletek Arkagyij Rajkin műsorából. 19.50 Mese. 19.55 Ök ketten, zenés játék. 20.55 Tolvajok és széftulajdonosok. Vidám emlékezés O. Henryre. 21.35 Beethovenhangverseny. 22.15 Hírek. (CTK) — Hazánk északi területén kevésbé felhős, délen felhős időjárás, helyenként — különösen délen — havazás várható. A délutáni hőmérséklet kb. —13 C fok. Mérsékelt északkeleti szél. piai játékokon részt vevő közös csapat kialakítására. A megbeszélésekre Lausanneben 1963. január 24-én kerül sor. Ottó Mayer, a NOB. kancellárja kijelentette, mindkét koreai olimpiai bizottság kifejezte azt a készségét, hogy ezúttal végre összeül és tisztázza a vitás kérdéseket. A dél-koreaiak elsősorban azért döntöttek a Svájcba utazás mellett, mivel mindinkább nyilvánvalóvá válik, hogy a megbeszélések halogatása, vagy végleges megtagadása esetén megfosztják magukat attól a lehetőségtől, hogy elküldhessék versenyzőiket japánba. • Santiago: A szovjet olimpiai labdarúgó-válogatott nsm játszhatja le Argentínában tervezett mérkőzéseit. Buenos Airesben ugyanis a klubcsapatok karácsonyi szabadságot adtak játékosaiknak s így nem tudnának jó csapatot* kiállítani a szovjetek ellen. 0 Litvinov: A szovjet jégkorong-válogatott a nemzetközi találkozók után még néhány napig Csehszlovákiában marad, és 25-én Litvinovban az észak-csehországi válogatott ellen mérkőzik. 0 Bukarest: Románia 1962-es legjobb sportolójának címét Szabóné, Orbán Olga vívó világbajnoknak adományozták. A második helyen Balázs Jolán végzett Vámos előtt. • Szófia: A Nemzetek Kupájáért sorra kerülő Bulgária—Portugália harmadik mérkőzést Január 2-án játsszák Amszterdamban. • Lipcse: 27 NDK-beli sportolót, edzőt és sportvezetőt tüntettek ki ez idei tevékenységük alapján a sport-érdemes mestere címmel. A kitüntetett élsportolók között van többek között Janke, Matushewskl, Garlsch. Ausztrália—Mexikó döntő a Davis Kupában A Davis Kupa csaknem egész éven át folyó küzdelmei ismét eljutottak a döntőig. December 26—28-án Brisbaneben a kupa védője, Ausztrália tenisz-válogatott lép pályára, hogy megvédje tavalyi világelsőségét. Az ellenfél Mexikó — s ez hatalmas meglepetés. A mexikói csapatot Osuna, Palafox, Llamas és Contreras alkotta. A csapat eredményessége azonban két játékos teljesítményétől függött, mégpedig a már az egész világon jól ismert Osunától és Palafoxtól. E két fiatal mexikói teniszező ma már a világ legjobbjainak is méltó ellenfele, amit, a kupaküzdelmek során is bebizonyítottak. Palafoxék akkor okozták a legnagyobb meglepetést, amikor az amerikai zóna elődöntőjében legyőzték az esélyes amerikai válogatottat. Legutóbb pedig a zónaközi döntő mérkőzésen India válogatottja felett arattak fölényes győzelmet. Az első mérkőzésen Palafox alig egy óra leforgása alatt három játszmában (9:7, 6:2, 6:2) magabiztosan győzte le az indfai Mukerjeát. Ezután Osuna lépett pályára az Ismert és Jó képességű Krishnan ellen. A két klasszisjátékos színvonalas küzdelmet vívótt egymással, melyet az első napon a sötétség beállta miatt félbe kellett szakítani, mégpedig a negyedik játszmában 6:6-os állásnál. Másnap a folytatás Osunának sikerült jobban és megszerezte együttesének a második pontot (8:6, 2:6, 7:5, 6:8, 6:4). A párosban a mexikóiak végképp bebiztosították továbbjutásukat (10:8, 12:10, 6:4), s így a két utolsó egyes pár nem sokat számított. (Llamas—Lali 6:2, 6:2, 6:3, Contreras—Ali 6:4, 2:6, 5:7, 6:4, 8:3). Hogy Osunáék bejutottak a Davis Kupa kihívásos döntőjébe, a mexikói teniszsport történetében kétségtelenül a legnagyobb sikert Jelenti. Ausztrália, az USA, Anglia, Belgium, Franciaország, Japán és Olaszország után Mexikó a nyolcadik ország, melynek teniszezői eljutottak a világ legjobb teniszezőt megmozgató kupaküzdelem döntőjéig. Hogy mit hoz a döntő, rövidesen elválik. Az ausztrálok minden tekintetben esélyesebbek a mexikóiaknál, ennek ellenére Laveréknek minden tudásukra szükségük lesz, ha meg akarják védeni a kupát. —ár „ÜJ SZÖ" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u. 10. sz. Telefoji: 537-16, 5'2-23, 335-68, 506 39, — főszerkesztő 532-20, — titkárság: 550-18. — sportrovat: 505-29. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefon: 503-89. Előfizetési díj havonta 8 Kčs. "erjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Megrendelhető és előfizethető: a ?osta Központi Hírlap Irodánál, Bratislava, Gottwald tér 48/VII. Megrendelhető még minden postahivatalnál és kézbesí<nél. A külföldi megrendeléseket a posta sajtókiviteli szolgálata — Poštový novinový úrad ~ vývoz Uaia, Jgraha. J 4.. Jindfišská 14. — intézi el. , ,. K-21*21623