Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)
1962-12-14 / 345. szám, péntek
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAKNAPILAPJA Bratislava, 1S62. december 14., péntek * 30 fillér * XV. évf., 345. szám A legfontosabb feladat Az elmúlt héten az ország népének tekintete Prágára irányult, ahol a CSKP XII. (kongresszusa folytatta magy jelentőségű tárgyalását. A kongresszus küldöttei már visszatértek az ötnapos ta-: nácskozásról, s ezekben a napok-, ban odahaza gyűléseken, beszélgetéseken számolnak be kongresszusi élményeikről, a kongresszus jelentőségéről. A XII. kongresszus mélyrehatóan foglalkozott hazánk eddigi fejlődésének eredményeivel, a jelenlegi problémákkal és az előt-: tünk álló feladatokkal. Szocialista társadalmunk további fejlődésének feladatait a kongresszus határozata tömören 11 pontban foglalta össze. Ez a 11 pont ösz-. szesűrítve kifejezi mindazt, aminek az elkövetkező időszakban a dolgozók figyelmének középpontjában kell állnia, aminek megvalósítására minden igyekezetünket összpontosítanunk kell. A kongresszus tárgyalásai hangsúlyozták a népgazdaság elsőrendű jelentőségét társadalmunk további előrehaladásában. A népgazdaság fejlődése egyik döntő feltétele volt hazánkban a szocializmus győzelmének. Most is tudnunk kell, hogy csakis a népgazdaság színvonala, nem pedig a tetszés szerinti óhaj dönt arról, milyen lesz a jövőnk. Népgazdaságunk további fejlődésétől függ a nép életszínvonalának további alakulása. A gazdasági téren előttünk álló problémák megoldására, a feladatok teljesítésére irányuló szívós, kitartó munka nélkül életünket a jövőben nem tehetnénk még szebbé, még boldogabbá. Márpedig mi éppen az emberek jóléte érdekében fordítunk oly nagy gondot népgazdaságunk fejlesz-: tésére. A XII. kongresszus azért állítja a figyelem középpontjába a népgazdaságot, hogy biztosítsa szocialista társadalmunk további hatalmas fejlődésének szilárd alapját és megteremtse a kom-: itlunizmusba való fokozatos át-i menethez szükséges feltételeket. A XII. kongresszus határozata feladatul tűzi elénk a népgazda -: ság továbbfejlesztését, a népgaz-: daság fejlődésében megnyilvánu-i ló aránytalanságok, elsősorban az ipari és a mezőgazdasági terme-: lés színvonala közötti nagy különbség eltávolítását. A határozat tizenegy pontja sok és nagy fel-i adat megoldását tűzi ki, amelyek teljesítése nagy erőfeszítést köve-: tel meg hazánk valamennyi dolgozójától. Tény azonban, hogy ezeknek a feladatoknak megvalósítására — hála szocialista rendszerünknek — minden szük-i séges feltétellel rendelkezünk. A szocialista rendszer által nyúj-i tott előnyöket eddig nem minden esetben használtuk ki kellően. A kongresszus rámutatott, hogy számos jelenlegi nehézség oikát ebben kell keresnünk. Nehézségek — a külső körülményeket leszámítva — ott merültek fel, ahol megsértették a demokratikus centralizmus alapelveit, ahol nem érvényesítették a helyes. munkamegosztást, ahol a helyi érdekeket a társadalmi érdekek fölé helyezték. A feladatok teljesítésében a szocialista rendszer által nyújtott előnyök sorában első helyen a dolgozóik kezdeményezését kell említenünk. A dolgozók alkotó kezdeményezése óriási erőt képvisel. A kongresszusi verseny is megmutatta, mily hatalmas eredményeket hoz a dolgozók kezdeményezése mindenütt, ahol felkarolják és megfelelően irányítják.£ kezdeményezés gyönyörű példájaként említhetjük meg, hogy a XII. kongresszus napjaiban 6000, túlnyomórészt kollektív kötelezettségvállalást tettek a dolgozók. Az új feladatok teljesítését jó alapokon kezdjük meg. Iparunk ma négyszer annyit termel, mint 1948-ban. Hatalmas új üzemelnie, bányáink, erőműveink és más létesítményeink vannak, a régebbi üzemek egész sorát kibővítettük és korszerűsítettük. Ezt az alapot azonban jól ki kell használnunk. A kongresszusi beszámoló rámutatott, hogy közös gazdaságunkkal sokszor nem gazdálkodunk helyesen. Ezen a helyzeten sürgősen változtatni kell. Beláthatatlan Jelentőségű tartalékot jelent e téren a munkához való szocialista viszonyért, a munkásbecsületért és a parasztbecsülötért indított mozgalom. A gépek és a berendezések, a nyersanyagok és energiaforrások alapos kihasználása nélkülözhetetlen feltétele a XII. kongresszus által kitűzött egyik legfontosabb feladat teljesítésének, annak, hogy mindenütt és minden körülmények között a termelés lehető legnagyobb hatékonyságát érjük el. Gazdasági eredményeink legfontosabb mércéje a munka magasabb fokú termelékenysége lesz. Ezt a célt tartja szem előtt a kongresszusi határozat 11 pontja, erre irányul a szakosítás, a gépipari termelés összpontosítása, a gépipari üzemek és a feldolgozóipar különféle szakaszainak korszerűsítése, a kohászati termelés intenzívebbé tétele, a vegyipar gyors fejlesztése és más intézkedések. A termelés hatékonyságának növelésére irányul az új technika és a legújabb tudományos ismeretek érvényesítése a termelésben, ezt szolgálják a beruházási építkezés gazdaságosságával szemben támasztott nagy követelmények. Az erők összpontosítása, a dolgozóik igyekezetének helyes irányítása megbízható kezességét nyújtja annak, hogy rövid időn belül leküzdjük a népgazdaságunkban keletkezett legnagyobb aránytalanságot, az ipari és a mezőgazdasági termelés színvonala közötti különbséget, s az utóbbit 1970-ig az ipari termelés színvonalára emeljük. A jobb gazdasági eredmények elérésére minden bizonnyal nagy hatással lesz a központi irányítás megszilárdítása. A minisztériumok nagyobb felelőssége a termelésigazdasági egységek fejlesztéséért természetesen a legcsekélyebb mértékben sem gyöngítheti az alsóbbfokú irányító szervek igyekezetét. A terv valamennyi fel-: adatának teljesítéséért a közvetlen felelősséget a jövőben is ők viselik. A XII. kongresszus nagy figyelmet szentel a nemzetközi szocialista munkamegosztás kérdéseinek. A szocialista országok közötti együttműködés elmélyítése a munkamegosztás területén óriási jelentőségű valamennyi érdekelt állam számára, így hazánk számára is. Ezért ügyelni kell arra, hogy mindenütt helyesen értelmezzék a nemzetközi szocialista munkamegosztás elmélyítésének jelentőségét és érvényesítését sehol se akadályozzák szűk látókörű helyi érdekek. A CSKP XII. kongresszusának határozata világosam mutatja szocialista társadalmunk továbbfejlesztésének útját. A határozat váljék valamennyiünk munkájának vezérfonalává az elkövetkező időszakban. Közlemény Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának üléséről Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága folyó év december 13-án Bratislavában illést tartott. Az ülésen részt vettek a Szlovák Nemzeti Front pártjainak s a tömeg- és társadalmi szervezeteknek képviselői is. Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága megtárgyalta Karol Bacílek elvtársnak, az SZLKP KB első titkárának beszámolóját a CSKP XII. kongresszusának eredményeiről ás ennek alapján a Szlovákiára háruló feladatakról. A beszámolót vita követte. Az SZLKP KB hangsúlyozta Csehszlovákia Kommunista Pártja XII. kongresszusának jelentőségét, amely nagy eseményként íródik be pártunk és népünk történetébe. Kiemelte továbbá azokat a komoly feladatokat, amelyek a kongresszus alapján Szlovákiában a párt előtt állnak. Az SZLKP KB a pártszervek, a Szlovák Nemzeti Tanács, valamint a tömeg- és társadalmi szervezetek szlovákiai központi bizottságaiban, a tudományos és kulturális intézményekben dolgozó kommunisták feladatává tette, hogy a dolgozókkal céltudatosan megismertessék a CSKP XII. kongresszusának határozatait, s az SZLKP kongresszusa határozatával összhangban alkotó módon konkretizálják és biztosítsák következetes teljes!-: tésüket. A PARTKONGRESSZUS JEGYEBEN Az alkotómunka folytatódik Elnyerték a büszke címet A podbrezovái Sverma Vasművek A dolgozók ezekben a napokban valamennyi munkahelyen gyűléseket tartanak. A gyűlések középpontjában a CSKP XII. kongresszusa, nevezetesen az a kérdés áll, hogyan váltsák valóra a kongresszus célkitűzéseit Ez annál fontosa bb. mert az idei terv teljesítéséért elektroacél-gyártó részlegének dolmég sokat lehet tenni. A kongresszus határozatainak konkretizáló- 8 oz6 1 elnyerték a CSKP XII. kongsa tehát nem tűr halasztást. Ebből kell kiindulni a jövő évi terv resszusának . részlege címet. Az olelökészítésénél is. vasztárok havonta 200 tonna acélt gyártottak terven felül, eddig már • Értékelik munkájukat versenyeznek. A villamosokat szere- 3800 tonna acéllal adtak többet nép, . „ ... lő részlegben megalakult kollektíva gazdaságunknak. E siker a folyamaAz ostrava-karvinai szénkörzet bá- kötelezettséget vállalt, hogy a T-3 tí- tos acélöntésnek köszönhető. Az nyaszen már beha óan foglalkoznak pusú víüamosok építését klválöan üzem dolgozólna k , g yekezete most s u 8 va n a^tko ré r ľélí e Ilka k o n Kre ľz- V, é8 Z* eL A kollektív a munkájáért arra Irányul, hogy megjavítsák az s z u s^ ľs z t e let é rev á lial t kötelezett kez ef éS e* mégpedig a villa- acél minőségét. Ennek lehetőségét ÍÄLít f mosok e« és z élettartamára. Az eset- abban látják, hogy következetesen vá-^ bánya dolgozói a kongresszusi j^L Sf ^^ b0tBr t' 4k 3 ^ teC t™ 1 0^ * anyag megvitatásával egyidejűleg elkészítik a jövő évi tervet is. Az említett bánya dolgozói az Idén már több mint 67 ezer tonna szenet fejtettek terven felül, s az ostrava-karvinai szénkörzetben elsőkként teljesítették ez évi tervüket. A jövő évi terv szerint a bányászok — az idei évhez viszonyítva — 63,4 százalékkal növelik a széntermelést. az öntés vegyi összetételét. Megtartották szavukat Major István elvtárs 75 éves A CSKP KB és az SZLKP KB jókívánatai Major István, a kiváló kommunista dolgozó, az SZLKP KB tagja csütörtökön, december 13-án töltötte I\e 75. életévét. Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága megbízásából, amely ezen a napon Bratislavában ülést tartott, a jubilánsnak jókívánatait Az Eduard Urx Bánya dolgozói is fejezte ki az SZLKP KB küldöttsége. A küldöttséget Karol Bacílek, a széi* eredménnyel dicsekedhetnek. CSKP KB elnökségi tagja, az SZLKP KB első titkára vezette, tagjai Ebben a bányában dolgozik Ladislav Dusza Bálint, az SZLKP KB tagja és Viliam Strie, az SZLKP KB EllenKarásek, a kongresszusi munkaver- őrző és Revíziós Bizottságának tagja, Major István elvtárs régi munkaseny kezdeményezője. A bányászok társai voltak. a kongresszus tiszteletére kötelezett- A CSKP KB és az SZLKP KB üdvözlő leveleiben — amelyeket emléktárséget vállaltak, hogy a kongresszus gyak kíséretében Bacílek elvtárs adott át a jubilánsnak —, nagyra ideje alatt 1500 tonna szenet fejte- becsüli Major István elvtárs hűségét és odaadását a CSKP iránt, áldonek terven felül Felajánlásukat túl- z atkészségét a burzsoázia ellen a dolgozók jogaiért és a fasizmus ellen szárnyalták, 2200 tonna szénnel ad- Y ív o" h a"* an- Napra értékeli hazánk szocialista építése során a pártiak töhhet nčneazdasáeunknak lev eS ál,ami funkc,6kba n vegzett munkáját. tak többet népgazdaságunknak. így Az SZLKp RB küldöttségének tagjai szívéIyese n elbeszélgettek a juaz év elejétől már több mint 20 ezer bilánssal. (CTK) tonna szénnel fejtettek többet a terBefejeződött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülése Jóváhagyták a szovjet kormány külpolitikáját A. Gromiko beszéde • Felszólalt J. Broz-Tito vezettnél. • Hasznos kezdeményezés A pfelouči Tesla dolgozói — válaszként a kongresszus határozataira — elhatározták, hogy január elsejétől hat hónapról egy évre hosszabbítják a T-61 típusú tranzisztoros rádiókészülékek kezességi határidejét. Ugyanakkor felszólították az ország összes — a közszükségleti Iparhoz , . „ tartozó — üzemét hogy a piacra Moszkva (CTK) — A Szovjetunió Minisztertanácsa által előterjesztett kizárólag kiváló ' minőségű árut legfelsőbb Tanácsa jóváhagyta a beszámolót. küldjenek. Ennek érdekében az Szovjetunió 1963. évi állami költség- Egyhangúlag jóváhagyták a Szovüzemben nagyarányú versenymozga- vetéséről szóló törvényt. A Szovjet- jetunió 1963. évi népgazdaságíejleszlom indult. unió Minisztertanácsa a következő tési á!lam i tervéről szóló törvényt is. költségvetést javasolta: Bevételek A tegnapi ülésen felszólaltak: Va87 716 982 000 rubel kiadások SZÜlj T° lsz ty> k° v> leningrádi képvi!í,™™ľľ !' _ hiaűáso k selő, Viktor Ambarcumjan akadémiA prágai Tatra Vagongyárban 86 203 233 000 rube l- Jóváhagyták a kuS) a hírneves SZ0 V] et asztrofizikus,újabb kollektívák alakultak, melyek Szovjetunió 1961. évi állami költség- jurij Gagarin, a világ első űrhajósa, a szocialista munkabrigád címért vetésének betartásáról a Szovjetunió (Folytatás a 2. oldalon), Értékes felajánlás! Elnyerték a CSKP XII. kongresszusának üzeme címet A Priemstav rovinkai épületelemgyártó üzeme elnyerte a CSKP XII. kongresszusának üzeme címet. Annak ellenére, hogy. az üzem még épülőben van, dolgozói folyamatosan teljesítik és túlszárnyalják a tervezett feladatokat. Az év kezdetétől 1348 köbméter vasbetont készítettek terven Jelül s a csőgyártást 1455 méterrel túlszárnyalják. Képünkön Milan Kováč kezelő az egyik automata gépet irányítja. (G. Bodnár — ČTK felvétele)