Új Szó, 1962. november (15. évfolyam, 302-331.szám)

1962-11-23 / 324. szám, péntek

VIRÁGZÓ SZLOVÁKIA Kezünkben a lehetőség kulcsa Az életszínvonal emelkedésének egyik legkézzelfoghatóbb bizonyíté-ka az egy személyre esű fogyasztás. Ez olyan dolog, amire az egyszerű ember nem figyel fel a lényegéhez, jelentőségéhez méltó komolysággal. Mert tulajdonképpen az életszínvonal emelkedése úgy következik be, azaz úgy játszódik le életünkben, mint az anya előtt'a gyermek fejlődése, növekedése. Mivel szinte észrevehetetlen változásról van sző, nem nagyon tudatosítjuk azt a tényt, hogy (ha már ezt a képet használtuk) azért mégiscsak gyarapodik, növekedik a gyermek — emelkedik az életszínvonal. Nagyon is természetesnek tűnik ez, ha az életszínvonal emelkedését bizonyító tényeket napi mennyiségekre bontjuk fel. Mert nézzük csak: 1958-ban pártunk XI. kongresszusa tűzte ki célul, hogy az eddiginél fokozottabb mértékben emeljük a dolgozók életszínvonalát. Nos, vegyük például a húsfogyasztást, mert az utóbbi időben aránylag talán erről esik a legtöbb szó. Akkor Szlovákia lakossága átlagosan 40,8 kg húst fogyasztott. Nem csillagászati számokról lesz szó, „mindössze" négy és egynegyed grammal növekedett a napi húsfogyasztás. Ugye, ez a mennyiség egy falatnak is kevés, hogyan vehetné hát észre az ember. Még az sem tűnik soknak, hogy az utóbbi négy évben a 40,8 kg-os szlovákiai évi átlag 6,2 kilogrammal, tehát 47 kg-ra növekedett. Igen, gyakran mondjuk azt, hogy ez bizony nem sok. De lapozzuk fel a korábbi statisztikát. 1936-ban például 24 kg hús jutott egy-egy lakosra. Az adatokból könnyű kiszámítani, hogy a XI. kongresszus óta eltelt időszakban a húsfogyasztás évi növekedése több mint kétszerese a korábbinak. Ha tehát arra akarunk választ kapni, hogy a kongresszťft kitűzte cél valósággá vált-e, akkor elég tudni azt a két adatot, hogy a húsfogyasztás növekedésének évi átlaga az 1958 előtti 22 évben néhány gramm híján 0,77 kg volt, az utóbbi négy évben pedig évenként 1,55 kg-mal több hús jutott asztalunkra. Hasonló a helyzet a cukorfogyasztásnál. De beszéljenek a számok. 193B-ban országos átlagban 23,2 kg cukor jutott egy-egy lakosra. Négy évvel ezelőtt már 31,6 kg volt a szlovákiai átlag, de ennél jóval többet mond az a szám, hogy a múlt évben átlagosan 35,9 kg cukrot vásároltunk e8yBgy lakosra számítva. Még nagyobb a különbség a zöldségnél. Az 1958-as 66,6 kg-os átlagfogyasztás 1961-ben már 83,1 kg-ra növekedett. Nem véletlen, hogy az életszínvonal emelkedését (az emberek nagyobb része az élelmiszerfogyasztás mennyiségén méri le. Mert bár napi adagokba számítva csupán néhány grammos növekedésről van ugyan szó, egy évben vagy éveken keresztül ez bizony jelentős mennyiség. Nagyon egyoldalú lenne azonban, ha az életszínvonal emelkedését csupán azzal márnénfc, hogy mennyivel többet fogyasztottunk el egyik vagy másik élelmiszerből. Hiszen a lakásviszonyok, az öltözködés, az egészségügyi intézkedések, a szórakozási és művelődési lehetőségek stb. még többet mondanak, illetve bizonyítanak. Az is életszínvonalunk emelkedését igazolja, hogy míg 1958-ban 21300 volt a televíziótulajdonosok száma, 1961-ben már 140 000. Ugyanebben az időszakban 20 százalékkal növekedett a lábbelivásárlás. A felsorolásból kár lenne kihagyni azt a nagyon lényeges bizonyítékot, hogy a lakosság kulturális igénye is lényegesen növekedett. Például 1958ban átlagosan 3,2 könyvet mondhatott magáénak hazánk egy-egy lakosa, 1961-ben pedig már 4,1 könyvről számolhatunk be. Az újságok és folyóiratok példányszáma 1961-ben 39 százalékkal volt magasabb, mint 1957ben. S azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az életszínvonal emelkedésében a kulturális fejlődés is lényeges tényező. De ne maradjunk csupán az életszínvonal emelkedését bizonyító tényéknél, hanem keressük azt ís, hogy tulajdonképpen mi teszi lehetővé ezt a múltban soha nem tapasztalt fejlődést. Mindenekelőtt állíthatjuk, hogy pártunk bölcs és következetes politikája. Jó úton haladunk, ezt a tények bizonyítják. Pártunk Központi Bizottságának intézkedései a legmesszebbmenően szolgálják népünk életszínvonalának emelkedését. A nemzeti jövedelemből olyan jelentős összegeket fordítunk a lakosság életszínvonalának emelésére, amilyenre a legfejlettebb kapitalista országokban sincs és nem lehet példa. De bizonyítsanak a számok. Az elmúlt négy évben az árleszállítások ellenére évenként 3 milliárd 736 millió koronával növekedett a dolgozók béralapja. Lényegesen növelte a dolgozók átlagjövedelmét az is, hogy évenként megközelítőleg egymilliárd koronával több pénzt fordított államunk a családi pótlékra és a nyugdíjbiztosításra mint a korábbi években. Az életszínvonal emelkedésével kapcsolatban még sok minden kívánkozna papírra, de e rövid cikk keretében valamennyi bizonyító adat felsorolása egyáltalán lehetetlen vállalkozás lenne. Egyébként is, valamennyien saját sorsunkon érezzük a döntő változást. Befejezésül csupán azt akarom még hangsúlyozni — szocialista köztársaságunkban az életszínvonal emelkedésének kulcsa a dolgozó nép kezében van. Ezt kell látnunk akkor is, amikor a pártdokumentum a fogyatékosságok kiküszöbölésére hívja fel a figyelmet. Mert mindezt a mi életszínvonalunk emelésének érdekében teszi. HARASZTI GYULA Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusainak történetéből A szlovákiai kommunisták minden kongresszusa jelentős mérföldkő politikai és társadalmi életünkben. Az egyes kongresszusok jelentősége Jobban kitűnik, ha szélesebb összefüggéseikben, a többi kongresszushoz való viszonyukban vizsgáljuk őket. Ezért az SZLKP kongresszusa előtt nem árt, ha egy kicsit foglalkozunk Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusainak eddigi történetével. Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusainak története igen gazdag. Az idei kongresszus sorrendben immár az ötödik (bár szám szerint hat volt), ha a bevett szokás szerint a Banská Bystrica-i 1944. szeptember 17-i egyesítő kongresszust nem számítjuk. Már régen teljesítettük azokat a feladatokat, amelyeket a Banská Bystrica-i egyesítő kongresszus kitűzött. A munkásosztálynak a Szlovák Nemzeti Felkelésben, a nemzeti és demokratikus forradalomban teljesített feladatairól: a Csehszlovák Köztársaság felújításáról, a fasizmus leveréséről és a népi hatalom felállításáról volt szó. A lelkes kommunisták kongresszusa volt ez, azoké a kommunistáké, akik teljes tüdővel szívták magukba a szabadság levegőjét, de nem mindig tudták, mit is kezdjenek ezzel a szabadsággal. A lelkesedés nem volt elég a forradalmi elméletben, főleg a Nemzeti Front taktikájának megértésében mutatkozó fogyatékosságok és hézagok áthidaiására. Ez sok nehézséget okozott, több vitát Idézett elő, amelyekben a párt a tömegekkel együtt tudatosította, milyen alapvető feladatok hárulnak pá a forradalomban a felszabadulás után s a munkásosztály hatalmának megszilárdításáért vívott harcban Mégsem vitathatjuk ezen Időszak nagy történelmi jelentőségét. A párt éppen ebben az időszakban lépett kapcsolatba a szlovák nép legszélesebb tömegeivel. E kapcsolat abban az időben szinte meglepő és mámorító volt. Ügy vélem azonban, hogy az SZLKP legjelentősebb kongresszusának az 1950-es kongresszust jelölhetjük. Lehet, hogy a történelemtudomány fejlődése a jövőben helyesbíteni fogja ezt a véleményünket, a visszatekintés 1962-ből azonban ezt igazolja. Még az 1945 augusztusában megtartott žilinai konferencián megállapítást nyert, hogy a népi demokráciának, mint a szlovákiai munkásosztály vezette városi és falusi dolgozók diktatúrájának fejlődése és megszilárdítása Szlovákiában komolyan lemaradt. Ennek nemcsak objektív, hanem szubjektív okai is voltak. Szlovákia Kommunista Pártjának egyes vezető funkcionáriusaiban a burzsoá nacionalista ideológia tompította az osztályöntudatot, elhomályosította a népi demokrácia fejlődésének távlatait Csehszlovákiában és a szlovákiai dolgozók mozgósításának fékjévé vált. Az említett konferencián a CSKP nevében Klement Gottwald figyelmeztette a szlovákiai kommunistákat, hogy a szlovák nemzeti szervek tevékenysége a szlovák burzsoázia befolyása következtében á demokratikus centralizmussal ellentétesen fejlődik. Holott a demokratikus centralizmus a köztársaság állami hatalmi szerveinek kiépítésében vezető elvként kell, hogy érvényesüljön. Ez az állapot súlyos veszélyt jelentett a népi demokrácia számára, minthogy azok, akik az SZLKP Központi Bizottságában a burzsoá nacionalizmus eszméit képviseltek, Szlovákiában megmaradtak az állami hatalmi szervek vezető funkcióiban. Így történt, hogy 1948 februárja előtt, amikor a hata lomért folyt a döntő harc, „a felső nyomás" minősége Szlovákiában nem volt <~lyan erős, mint Csehországban Ugyanis az állami apparátus megtisz títása nem valósult itt meg teljes kö vetkezetességgel. Nem jártak el elég szigorúan a különféle feketézők és szabotálók ellen sem. Késlekedett a földreform megvalósítása i&, s ezáltal kárbaveszett a nép határtalan munkaigyekezetének politikai értéke. Emiatt azután a pártnak sokkal több fáradságába került a dolgozókat saját eszközeivel, a pártalapszervezetek aktivitásával a burzsoázia elleni harcra mozgósítania. AZ SZLKP 1950-es kongresszusa leleplezte a burzsoá nacionalistákat. Leleplezte a burzsoá nacionalizmust, mint a párt egysége megszilárdításának és akcióképességének fő ideológiai veszélyét Szlovákiában. Mindez elsősorban veszélyeztette a párt egységes tömörülését a CSKP KB körül. Az SZLKP 1950. évi kongresszusa lezárta azt a szakaszt, amelyben népeink testvéri kapcsolatai a CSKP vezetőségével megszilárdultak, éspedig nemcsak ideológiailag, hanem azáltal is, hogy távlatilag elfogadták Szlovákia iparosításának tervét, mint a proletárdiktatúra gazdasági megszilárdításának eszközét Szlovákiában, és úgy is, mint a nemzetiségi kérdés megoldásának módját a szocializmus felépítése központi vonalával összhangban. Az SZLKP 1950-es kongresszusa más szempontból ls figyelemre méltó A burzsoá nacionalizmus elleni harcot a kongresszus előtt és a kongresszuson a legszélesebb tagság aktív részvételével Ideológiai eszközökkel folytattuk. Csakhogy a kongreszszus abban az Időben zajlott le, amikor a személyi kultusz befolyása nyo mokat hagyott a pártélet egész idő szakán, s fékezte a párton belüli de mokrácia kifejlődését. Ez megmutatkozott az irányítás adminisztratív módszereinek elterjedésében, főleg a CSKP IX. kongresszusán hozott, a mezőgazdaság szocializálásáról szóló Gyermek. Ha ezt a szót hallom, mindig az üdén illatozó virágos rét' re, a sarjadó életre gondolok. A gyermek a jövő tavasza: a legdrágább kincs. Rá gondol az anya, amikor a nagy kirakatú boltokban a kis ruhácskák, kabátkák, cipőcskék között válogat. A legjobbat, a legszebbet szeretné kiválasztani fiacskájának, vagy kislányának. Az apa munka közben óvodába tipegő, csacsogó szájú kislányát látja maga előtt. Az ő jövőjére gondolt, amikor szavát adta: több acélt olvaszt, több szenet fejt, mélyebbre eresztt az ekevasat, hogy bőséges legyen a termés. Ilyen a szülő, ilyen az a nagy család is, amelyet társadalomnak nevezünk. Az is azt tartja: legdrágább kincs a gyermek. Ha a jövőről beszélünk, rá gondolunk. Rájuk, akik az életnek ma már csak a verőfényes oldalát ismerik. Övék volt az első kóstoló céltudatos munkánk első gyümölcséből. Hogy ma már ingyen kapják a tanszereket, ellenszolgáltatás nélkül orvosok százai őrködnek egészségük felett ez már Ízelítő a jövőből, az emberiség beteljesülő évezredes álmából, a kommunizmusból. £s most, a kommunisták nagy tanácskozásán, amikor a jövőnek szabunk irányt — rátok is gondolunk. Számunkra ti és a jövő egyet jelent. Részetekre egyre többet akarunk juttatni az élet napsugarából. (sz. I.) határozat teljesítésénél Szlovákia egyes járásaiban és kerületeiben. A mezőgazdaság szocialista átszervezésének kérdése az SZLKP következő, 1953 júniusában megtartott kongresszusa tárgyalásainak programján szerepelt, amely foglalkozott a CSKP 1952 decemberi országos konferenciája határozatainak feldolgozásával. A kongresszus röviddel azután folyt la, hogy megszüntettük a kötött piacot é* megvalósult a pénzreform. E tények figyelmeztették a szlovákiai kommunistákat a szocializmus építésének gazdasági problémáira hazánkban, különösen a népgazdaság tervszerű és arányos fejlesztésének törvényére. Ezért a kongresszus különösen hangsúlyozta a kommunisták közgazdasági művelődésének fontosságát. Egyben értékelte a nép és a párt nagy igyekezetének eredményeit Szlovákia iparosításában és a mezőgazdaság szövetkezetesítésében. Kiemelte az EFSZ-ek politikai és gazdasági megszilárdításának szükségességét és azt, hogy biztosítani kell Szlovákiában a mezőgazdaság fokozott évi tervfeladatainak teljesítését. Hangoztatta a CSKP elveit a szövetkezetesítés folyamatában. De az adott körülmények között a konkrét elemzésben mégsem figyelmeztetett elég nyomatékkal a súlyos veszélyre, amelyet a CSKP irányvonalának elferdítése jelent, s amire 1953 őszén Szlovákia néhány vidékén sor került. Nagy tanulság volt ez az SZLKP részére, mert előtérbe hozta az elmélet szerepet a pártban és a kommunisták elméleti művelődésének fontosságát. Megkezdődött a pártmunkában fellelhető prakticizmus elleni harc, harc az adminisztrációs módszerek ellen a mezőgazdaság szocializálása nagy feladatának teljesítésében. Ezekkel a kérdésekkel foglalkozott az SZLKP 1955-ös kongresszusa, amely hangsúlyozta az ideológiai pártmunka fokozásának szükségességét Szlovákiában, a kommunistákat a szociáldemokratlzmus elleni harcra irányította, harcra az üzemekben fellépő egyenlősdis irányzatok ellen, harcba a burzsoá nacionalizmus ellen. A. Novotný is V. Široký elvtársaknak, a CSKP KB küldöttsége tagjainak — akik gondot fordítottak arra, milyen különleges feladatok állottak a párt előtt Szlovákiában a CSKP X. kongresszusán kitűzött irányvonal teljesítése folyamán — felszólalása alapján az SZLKP ezen kongresszusán nagy fontosságot tulajdonítottak a párt fű Ideológiai feladatainak Szlovákiában ebben az Időszakban: „állandó és éber figyelmet kell szentelni népeink testvérisége és barátsága további megedzésének és elmélyítésének". Az a tény, hogy ezen a kongresszuson értékelték a párt és a nép munkájának eredményeit a nemzetiségi kérdés szempontjából is, felhívta az SZLKP figyelmét az újabb feladatokra, amelyek a magyar és ukrán nemzetiségű dolgozók sokoldalú fejlődésének biztosítása terén várt a pártra. Az SZLKP elmélyítette harcát Szlovákiában nemzetiségek eszmei egységének megszilárdításáért, s minden nacionalizmus ellen. A párt ilyen irányú törekvései, valamint a népgazdaság aránytalanságainak felszámolására Irányuló törekvései társadalmi erőként jelentkeztek a következő években, különösen az SZKP XX. kongresszusa után. Ezen a kongresszuson Ítélték el a személyi kultuszt, amit az imperializmus és a megbújt belső reakció úgy tekintett, mint felhívást a támadásra pártunk központi irányvonalának elvei ellen, Szlovákiában konkréten a nemzetiségi kérdés megoldásában. A párt határozottan visszaverte a pártirányvonal elleni támadásokat, a személyi kultusz leleplezése megszilárdította a párt és a nép, a csehek és a szlovákok és más nemzetiségű lakosok egységét és felzárkőzottságát. A későbbi időszakban mindez anyagi erőt jelentett. E tapasztalatokból kiindulva, főleg azonban a dolgozóknak, elsősorban a munkásoknak és szövetkezeti parasztoknak a CSKP politikájába vetett bizalmára támaszkodva az SZLKP 1957 áprilisi kongresszusa visszaverte a párt központi irányvonala elleni támadásokat, kihangsúlyozta a revizionizmus és dogmatizmus elleni harc időszerűségét és szükségszerűségét. Kiemelte azt is, hogy milyen fontos a kommunisták eszmei felkészültsége és a pártszervek irányító munkájának megjavítása szempontjából V. I. Lenin klasszikus műveinek tanulmányozása. A kongresszus egyöntetűen foglalt állást a revizionizmus kérdésében s ez lehetővé tette, hogy áttérjen a CSKP KB és az országos konferencia határozataiból az SZLKP-ra háruló feladatok megtárgyalására. A párt figyelmének előterébe az irányító munka problémái kerültek, hiszen ez képezte a népgazdaság tervezett és arányos fejlesztésének törvényét és a szocialista demokrácia kibővítésének kérdéseit. A szlovákiai irányító munkq konkrét feltételei között a szlovák nemzeti szervek szervező- és nevelőfunkciójá0l SZÔ 4 * 19B

2' november 23.