Új Szó, 1962. november (15. évfolyam, 302-331.szám)
1962-11-20 / 321. szám, kedd
d Szovjetunió irépgozdosógcnak fejlesztése és g népgazdaság pártirányitoso Hruscsov elvtárs beszámolója az SZKP KB 1962. november 79-/ p énurnán Elvtársak! Valamivel több, mint egy év telt el a XXII. kongresszus óta, amely jóváhagyta pártunk harmadik programját. A kongresszus határozatai s a párt új programja a társadalmi fejlődés hatalmas erejének kovácsai lettek. A múlt év folyamán egyaránt nagy belpolitikai és nemzetközi sikereket értünk el. Jogosan állítottuk tehát, hogy jól megy a munkánk a párt lenini irányvonala meghozza gyümölcsét. Elsősorban el kell mondanunk, hogyan teljesíti pártunk és népünk legfontosabb gazdasági feladatát — miként építi ki a kommunizmus anyagi-műszaki bázisát. E bázis kialakításában fontos szakaszt jelent a Szovjetunió hétéves népgazdaságfejlesztési terve, amelynek teljesítésére a Szovjetunió egész népe törekszik. Pártunk — Lenin dicső tanítását követve — figyelmét, a kommunizmus anyagi-műszaki alapjának felépítésére összpontosítja. Vlagyimir Iljics Lenin, pártunk és a szovjet állam alapítója arra tanított, hogy mihelyt a munkásosztály, a dolgozók győzelmet arattak a burzsoázia fölött s magukhoz ragadták a hatalmat, a gazdasági kérdések, a népgazdaság szervezésével, nyilvántartásával ős ellenőrzésével, s a termelés irányításával Összefüggő kérdések kerülnek a problémák homlokterébe. Ezeket a gondolatokat rendkívüli kifejezőerővel domborítják ki Lenin „A szovjethatalom soron levő feladatai" című cikkének a közelmúltban megjelent fejezetei. Lenin a következőt írta: i,At állam igazgatása feladatának, amely most a szovjethatalom elsőrendű feladatává vált, megvan még az a sajátossága ls, hogy most — és a civilizált népek legújabbkori történetében alighanem első ízben — olyan igazgatásról van szó, amelyben nem a politikának van a legnagyobb jeienttisége, hanem a gazdaságnak." (Társadalmi Szemle, 11. sz. 1962.) A szovjet nép következesen szem előtt tartja a lenini Irányvonalat és munkájú val megteremtette a szocializmus erős gazdaságát; most erre támaszkodva sike resen oldja meg a kommunizmus anyagi mfiszaki bázisa építésének leiadatait. Elvtársak! A XXII. kongresszus a párt egyik elsőrendű és legfontosabb feladataként tűzte kl népgazdaságunk Irányításának további tökéletesítését. A kom mnnizmns kibontakozó építése folyamán újabb, nagyobb követelmények teljesítése szükséges az ipar, az építészet és a mezőgazdaság irányításában. Most már nem csupán a gazdasági tevékenység megja vitásáról, hanem a népgazdaság pártos Irányításának olyan átszervezéséről van szó, amely még sikeresebben biztosítja a párthatározatok végrehajtását. A Központi Bizottság a kongresszus óta eltelt évben igen gondosan foglalkozott az Ipar, az építészet, a mezőgazdaság irányítási rendszerének tökéletesítésével, a népgazdaság fejlesztése, a fogyatékosságok kiküszöbölése érdekében. Mint ismeretes, a KB márciust plénnmán jóváhagyták a mezőgazdasági termelés irányításának új struktúráját — megalakultak a kolhozok és szovhozok termelési igazgatóságai. E szervek tevé kenysége azt bizonyltja, hogy megtaláltuk a mezőgazdasági termelés irányításának eddiginél tökéletesebb módját. Ami az Ipar és az építészet újszerű irányítását Illeti, már régóta kellő tapasztalatokkal rendelkezünk, hiszen már több mint öt éve működnek népgazdasági tanácsaink. Iparunk síkeres fejlesztése ezeknek az Intézkedéseknek helyességét bizonyltja. Pártunk átszervezte az ipar, az építőipar, a kolhozok s a szovhoíók gazdasági szerveinek tevékenységét. Az élet azonban nem áll meg egy helyben — rohamosan növekszik hazánk gazdasága, mind jóbban kibontakozik kommunista építőmunkánk, s mind bonyolultabbak az irányítással kapcsolatos feladatok. Felmerül tehát a népgazdaság pártirányítása átszervezésének kérdése ls. A Központi Bizottság elnöksége a XXII. kóngresszüS határozatai és a párt új programja alapján, a legutóbbi évekbén szerzett tapasztalatok figyelembevételével á KB plénuma elé terjeszti megvitatás céljából a népgazdaság pártirányításának tökéletesítésére, a párt- és kormányhatározatok teljesítésére, párt- és állami ellenőrzésének megszervezésére tett javaslatokat. • I. A népgazdaság fejlődése és a pártirányítás iij formái Elvtársak! Pártunk a legutóbbi időben, de különösen a XX. kongresszust követő években nagy figyelmet szentelt az Ipar, az építészet, a mezőgazdaság fejlesztésének. Az ipar, az építészet és a mezőgazdaság irányításának átszervezése nemcsak gazdasági, hanem politikai szempontból is nagy jelentőségű volt. A pártnak emellett határozottan fel kellett számol nia az Bgyek tárcaszellemű és bürokratikus értelmezésének elavult formáit, smelyek a sztálini személyi kultusz idején honosodtak meg és gátolták hazánk gaz daságl fejlődését. Mindnyájan jól emlékszünk arra, hogy a XX. kongresszus lenini irányvonala annak a pártellenes csoportnak dühös ellenállásába ütközött, amely megkísérelte a lenini szellemmel ellentétes régi irányítási formák és módszerek megőrzését. A párt következetesen megvédte és tovább fejlesztette a lenini elveket, a párt- és államélet normáit, s határozottan eltávolította azokat az embereket, akik görcsösen ragaszkodtak ahhoz, ami már elavult és visszafelé húzták a pártot. Ez széles működési teret tett szabaddá a milliós tömegek kezdeményezésére, alkotótevékenységére. A hétéves terv eddigi eredményei Mögöttünk van már a hétéves terv négy éve. Most pedig értékelhetjük, milyen eredménnyel teljesítettük a tervet az eltelt Idő alatt. Tapasztalataink arról tanúskodnak, hogy a hétéves tervet az ország lehetőségeinek, tartalékainak legteljesebb figyelembevételével állítottuk Sssze. Pártunk helyesen cselekedett, amikor a rendelkezésre álló források, lehetőségek alapján, az egyes ágazatok közötti megfontoltabb arányok figyelembevételével tűzött ki reális népgazdaságfejlesztési tervet. Az évi tervek jóváhagyásakor azonban különböző kiigazításokra került sor, hogy még sikeresebben fejlődhessen népgazdaságunk. Hruscsov elvtárs ezután összehasonlította az 1959 és 1962 között elért eredményeket, majd így folytatta: Iparunk általában jól dolgozik, de még sokkal lobban dolgozhatna. Ami azonban a villamos energia, a gáz, a műszálak és gyanták, a plasztikanyagok, a turbinák, a robbanó motorok, a vasúti kocsik, s a kőolaj kitermeléséhez és feldolgozásához szükséges berendezések gyártását illeti, sajnos, nem teljesítjük kellőképpen a feladatokat. Több közszükségleti cikk gyártása terén is elmaradunk az ellenőrző számoktól megjelölt feladatok mögött. Nem beszélhetünk csak sikereinkről, hanem látnunk kell fogyatékosságainkat is, azokat megfontoltan kell megítélnünk s intézkedéseket kell foganatosítanunk, hogy minden mutatószám szerint teljesítsék a tervfeladatokat. Különösen említésre méltó népgázdaságfejlesztésünk egyik fontos, elvi kérdése, s ez a termelőeszközöket, valamint a közszükségleti cikkeket termelő Ipar fejlesztésének helyes aránya. A termelőeszközök termelése továbbra is elsődleges feladat A jövőben is következetesen ragaszkodunk ahhoz a lenini irányelvhez, mely szerint előnyben kell részesítenünk a termelőeszközök termelésének fejlesztését. A termelőeszközök termelésének fejlesztése nélkül nem biztosíthatjuk népgazdaságunkban a műszaki haladást, a munkatermelékenység növelését, a dolgozók anyagi és szellemi szükségleteinek teljes kielégítését, s nem tarthatjuk kellő színvonalon az ország védőképességét sem. Ugyanakkor állandóan ügyelnünk kell arra is, hogy helyes arányban fejlődjék a termelőeszközök és a közszükségleti cikkek termelése. A párt-, gazdasági és rervéző szerveknek až eddiginél megfontoltabban kell elosztaniuk a népgazdasági ágazatok között az anyagi eszközöket, tekintettel a közszükségleti árucikkek termelésének növelésére, mivel e cikkekből még mindig nincs .elegendő. A beruházási építkezés határtalanul fellendült a hétéves terv eddigi éveiben. Különösen lendületesen bontakozott ki hazánk keleti területein. Az állami beruházások összterjedelme az 1959—62-es években országos viszonylatban eléri a 107 milliárd rubelt, úgyhogy pénzben kifejezve csaknem hatmilliárd rubellel lesz nagyobb a tervezettnél. A beruházási építkezés széles körű fellendítése a legutóbbi években népgazdaságunk minden ágazatában biztosította az állóalajjok jelentős gyarapodását és felújítását. Hétéves tervünk eddigi négy éve alatt több mint 3700 új, hatalmas állami iparvállalatot helyeztünk üzembe. Az ipar új kapacitásokkal gyarapodott, melyek terjedelme meghaladja a háború előtti ötéves tervek éveiben létrejött összes kapacitások nagyságát. További tejiődést értünk el a közlekedés és a távösszeköttetés terén is. A vasúton, a vízijármüveken és gépkocsikon lebonyolított teherszállítás, vala mint a repülőgépek személyszállítása te rén túlteljesítjük a hétévei tervben előirányzott feladatokat. Nagy munkálatokat hajtottunk végre a közlekedés mfiszaki átépítésén. Igy például 8S00 kilométernyi vasútvonalat villamosítottunk. Befejeződött a Moszkva—Bajkal 5500 km hosszú legnagyobb vasútvonal és a Moszkva—Donbasz vasútvonal villamosítása. Csehszlovákiával egyesUlť erővel kiépítettük a Moszkva—Prága villamosított európai vasúti fővonalat. Most már az egész vasúti forgalom 60 százalékát bonyolítják le villamos és Diesel-motoros mozdonyok. Nem szabad azonban arról sem megfeledkeznünk, hogy hazánk fejlődésének jelenlegi szakaszában sokkal nagyobb Igényeket támasztunk a mezőgazdasággal szemben, amelynek új feladatokat kell teljesítenie. A kolhoztagok, a szovhozmunkášok és minden szovjet ember törekvésének most e feladatok megoldására kell összpontosulnia. Emelkedik a szovjet emberek életszínvonala Az ipari és mezőgazdasági termelés növelésével egyidejűleg létrejött annak a lehetősége ls, hogy magasabbra emeljük a dolgozók anyagi életszínvonalát. Néhány adatot sorolok fel az áruforgalom, s a lakásépítkezés növeléséről. Az állami és a szövetkezeti kiskereskedelem hétéves tervünk négy éve alatt csaknem 32 százalékkal növekedett, bár a hétéves terv csak 30,4 százalékos növekedést Irányzott elő. Az említett években rendklvUl nagymértékben fokozódik a szövetek, készruhák, lábbelik, közszükségleti és háztartási cikkek eladása. Hiány van azonban még számos árucikkből és nagyon rossz egyes árucikkek minősége. Jelenleg még mindig előfordul, hogy eladhatatlan, és nem keresett árut gyártanak. A lakásépítkezés óriási méreteket öltött. Hétéves tervünk eddig eltelt négy éve alatt. 325 imillió négyzetméter lakterületű lakóházakat, Illetve mintegy 9 millió új lakást adtunk át rendeltetésének a Szovjetunió városaiban- s munkástelepüléseln. ' A vidéken ezenkívül kétmilliónégyszázezer lakóház é|?ült. Most mér 50 millió szovjet honpolgár él jobb lakásokban, mint azelőtt. A népünk életszínvonalának állandó emeléséről, a szovjet emberek anyagi és szellemi szükségleteinek mind teljesebb kielégítéséről való gondoskodás a jövőben ls pártunk tevékenységének s figyelmének középpontjában lesz. Gazdasági építőmunkánk sikerei még jelentősebbek 'lehetnének, ha az eddiginél jobban használnánk fel a népgazdaság tartalékait. Hétévés tervünk ötödik évében igen sok munka vár reánk, ha biztosítani akarjuk a hétéves terv sikeres teljesítését és túlteljesítését. Ezt a célt akkor érhetjük el, ha még jobban tökéletesítjük népgazdaságunk pártirányitásának formáit és módszereit. A pártszervek jelenlegi összetétele és a gazdaság irányításának fogyatékosságai taközó építésének időszakába lépett, amikor népgazdaságunk határtalanul kibővült, összehasonlíthatatlanul fontosabb szerepet 'kell betöltenie pártunknak az ország egész életében, különösen a gazdasági építőmunkában. A régi szervezési formák most már bizonyos értelemben gátolják a termelés pártirányítását. Feltehetjük a következő kérdést: vajon nem Irányltják-e most ls a pártszervek a népgazdaságot, vagy kevésbé tapasztaltak a párt Vezető funkcionáriusai? Nem, elvtársak, egészen másról van szó. Kádereink sokkal tapasztaltabbak, mint a múltban és ezért magától értetődően minden téren sikeresebben irányíthatjuk a sokoldalú gazdasági építőmnnkát. A mérce azonban most már sokkal magasabb, népgazdaságunk annyira megnövekedett, Elvtársak! Legújabb tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a népgazdasági tanácsok. a termelési, valamint a kolhoz-, szovhozigazgatóságok létesítése jú eredményekhez segítette mezőgazdaságunkat. Ugyanakkor világos az is, hogy népgazdaságunk jobb irányításának érdekét szem előtt tartva nem szorítkozhatunk csak a mezőgazdasági irányító szervBk átszervezésére. Fontossá válik, hogy a központi és az alsóbb pártszervek ls gondoskodjanak népgazdaságunk Irányításának átszervezéséről. A kerületi, városi, térület! és határterületi pártszervezetek, valamint vézető szerveik jelenlegi territoriális összetételének elve bizonyos történelmi feltételek között érvényesült, és teljesítette küldetését. A mostani feltételek között, amikor pártunk a kommunizmus kibonwmimmm:w ÉMÉPIIiMiÜ ** f * ••% Z hogy a gazdaság pártirányitásának a múltban kialakult formái már nem alkalmasak a gazdaságfejlesztésben naponta felmerülő fontos problémák megoldására. A régi összetétel mintha korlátozná tevékenységünket, mintha megkötné kezünket és akadályozza a pártszerveket abban, hogy a termelés valamennyi ágazatának irányításában teljes mértékben érvényesítsék kezdeményezésüket. Előrehaladásunk üteme most főként attól függ, hogyan tudjuk megszervezni a párt politikai irányvonalának érvényesítését. Ezért elvi intézkedéseket kell foganatosítanunk annak biztosítására, hogy a pártszervek az eddiginél konkrétabban s tervszérfibben irányíthassák a termelés valamennyi ágazatát. Mi a helyzet a népgazdaság pártirányítáSában? A területi felépítésű pártszérveknek foglalkozniuk kell az iparral és a mezőgazdasággal is. Jobb Szervező munkát Gyakorlatilag azonban az a helyzet, hogy a párt területi és határterületi bizottságai, valamint a szövetségi köztársaságok kommunista pártjainak központi bizottságai kénytelen-kelletlen szétforgácsolják erőiket, hol ilyen, hol amolyan feladat megoldására kényszerülnek. Mindez kampányszerű jelleget kölcsönöz a pártIrányításnak: a " pártszervek hol a mezőgazdaságra összpontosítják figyelmüket és bizonyos mértékben kevesebb figyelmet szentelnek az iparnak és a kommunista építőmunka egyéb kérdéseinek; hol pedig minden figyelmüket az iparra összpontosítják s ellankadnak a mezőgazdaság irányításában. Önök tudják, hogy a pártbizottságok plénumal a legfontosabb feladatokra terelik a pártszervek figyelmét s azokra összpontosítják erőiket. Lássuk tehát, milyen kérdésekről tárgyaltak a pártbizottságok teljes ülései: A legútobbi évben a szövetségi köztársaságok kommunista pártjainak központi bizottságai 60 teljes ülést tartottak, amelyeken több mint 100 kérdésről tárgyaltak, ezek közül azonban csak öt vonatkozott az Ipar, a közlekedés és az építészet tevékenységére. Ha sikerül megállapítanunk a helyes szervezési összetételt, akkor mostani kádereinkkel is lehetővé válik gazdaságunk valamennyi ágazatá-' nak tervszerűbb fejlesztése. Jelenleg több mint 10 millió tagja, illetve tagJelöltje van pártunknak. A Szovjetunióban mintegy 20 millióra tehető a komszomolisták száma, 66 millió tagja van a szakszervezeteknek. Pártunk s az általa irányított szervezetek óriási erőt jelentenek Az Iparban, az építészétben s a közlekedés szakaszán ez év elején 3 655 000 kommunista, s a mezőgazdaságban mintegy 2 millió kommunista dolgozott. Az iparban, a közlekedésben és az építészetben jelenleg 2 546 000 főiskolai és középiskolai végzettségű szakember, ebből 2 099 000 mérnök és műszaki dolgozó tevékenykedik; a mezőgazdaságban 559 000 fő- és középiskolai képzettségű szakember dolgozik, ebből 412 000 agronómus, zootechnikus és állatorvos. Most pedig meg kell állapítanunk, me lyik az a szervezési összetétel, amely lehetővé tenné a párt- és állami káderek, a tudományos és műszaki dolgozók hathatósabb munkáját gazdaságunk minden ágazatában, de ugyanakkor munkájuk eddiginél tökéletesebb megszervező sét Is. Az erre vonatkozó intézkedések mozgásba hozhatják tartalékainkat, s azok a XXII. pártkongresszuson hozott határozatok, valamint a kommunista építés programja teljesítésének szolgála tába állíthatók. A Központi Bizottság elnökségé javaslatainak kiindulópontja az, hogy a termelési elv alapján kell lentről felfelé felépítenünk a pártszervek összetételét és ezzel biztosítanunk az ipar, a mezőgazdaság és az építészet eddiginél konkrétabb pártirányítását. A pártszervek termelési elv szerinti létesítésének lehetősége Jelenleg csak az alapszervezetekben érvényesül. Tapasztalataink arról tanúskodnak, hogyha a kommunisták termelési tevékenységük helyén szervezkednék, ez lehetővé teszi a pártszerveknek figyelmük összpontosítását a termelés kérdéseire, és azt, hogy ennek a fő feladatnak rendeljék alá minden más tevékenységüket szervező, ideológiai, valamint kulturális nevelőmunkájukat. Ami a kerületi, városi és területi szerveket illeti, ezek létesítése a terltóriális elvhez igazodik. A pártbizottságoknak az ilyen szervezés következtében múlhatalanul foglalkozniuk kell minden kérdéssel, s dolgozóik figyelme ugyancsak múlhatatlanul szétforgácsolódik, mert a termelési kérdések egy sorban állnak az aránylag kevésbé fontos kérdésekkel. Ha a pártszervek felépítésében — alulról felfele — a termelési elv érvényesül, ez egýáltalában nem jelenti, azt, hogy a pártszervek ne foglalkozzanak többé a lakosság életének, művelődésének s kultúrájának kérdéseivel. Sőt ellenkezőleg, a pártszervezetek így sokkal konkrétabban foglalkozhatnak szervező, illetve ideológiai nevelőmunkával, amely elválaszthatatlanul összefügg az ipari és mezőgazdasági termeléssel. Figyelmüket ugyanis arra összpontosítják rcajd, ami a legfontosabb a termelésre. A pártirányítás átszervezésének jelentősége Az átszervezés fő értelme tehr> hogy a párt és szervei a kommuni.ia építőmunka fő feladatainak teljesítésire u sipontosltsák törekvésüket. A párt új programja hangsúlyozza, hogy a párt és a nép legfőbb gazdasági feladata a kommunizmus anyagi-műszaki bázisának felépítése, s az anýagi és szellemi javak bőségének biztosítása társadalmunkban. Most azt a javaslatot vitatjuk, mely szerint a pártszervek szervezését akarjuk végrehajtani, kezdve a kerületi szervekkel, egészen a szövetségi köztársaságok pártszerveiig, és az SZKP Központi Bizottságáig. Ami a vidéket illeti, a pártszervek új felépítése azt jelenti majd, hogy a mezőgazdasági termelésben, ä mezőgazdasági jellegű intézményekben, illetve szervezetekben, valamint a mezőgazdasági nyersanyagokat feldolgozó vállalatokban ténykedő kommunisták egy pártszervezet tagjai lesznek. Az ilyen pártszervezetet a mezőgazdasági termelés igazgatóságán működő pártszervezet irányítja. Ami az iparvállalatokban, az építészet és a közlekedés szakaszán működő pártszervezeteket illeti, irányításuk az ipari termelés irányítása terén ténykedő pártbizottságokban összpontosul. A pártszervezetek tevékenységének a termelési elv értelmében sorra kerülő átszervezése folyamán elemeznünk kell, hogy a mezőgazdasági termelés irányítása szempontjából mily mértékben célszerű a vidéken jelenleg helyesen érvényesülő felosztás. A gyakorlat azt bizonyltja, hogy a Jelenlegi feltételek között már nem célszerű a vidék szétaprózása kis kerületekre. A mezőgazdasági termelés eddiginél jobb irányítását szem előtt tartva már megkezdtük a vidéki kerületek egyesítését és megalakítottuk a kolhozok, Illetve szovhozok territoriális-termelési igazgatóságait. Munkatapasztalataink azt bizonyítják, hogy beváltak. A Szovjetunióban 961 ilyen igazgatóság volt. Až új mezőgazdasági termelési igazgatóságok hatásköre — ami az adott területet, a lakosságot s a mezőgazdasági termelés terjedelmét illeti — sokkal nagyobb lesz a mostánl kerületekénél. Foglalkozzunk műst a falusi pártszfervezetek kérdésével. Tapasztalatataink azt bizonyítják, hogy az új mezőgazdasági igazgatási szervek be(Folytatás a 4. oldalon) 1962. november 20. * (jj SZÓ 3