Új Szó, 1962. november (15. évfolyam, 302-331.szám)

1962-11-17 / 318. szám, szombat

ANKÉT A TANÍTÓK ISKOLÁN KIVULI MUNKÁJÁRÓL A KÍVÜLÁLLÓ SZEMÉVEL EDDIG A TANlTÖK iskolán kívüli munkájáról szóló vitához többnyire a tanítók szóltak hozzá. Nagyon helyesen, hiszen ebben a kérdésben ők a legilletékesebbek, nekik kell a garast elsősorban letenniök. Ügy vélem azonban e „jogelőny" nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az iskolaügy dolgozóin és a falu vezetőin kívül mások is hallhassák szavukat. Elsősorban a szülőknek, valamint a különféle együttesek tagjainak kellene elmondaniuk, miben kapnak a tanítóktól segítséget, mit várnak még tőlük, véleményük szerint a tanítók miben lehetnének a falu vagy a város segítségére. A vita csak akkor lesz igazán hasznos, ha beosztásra való tekintet nélkül, őszintén mondunk véleményt. Ha csak — egyrészt — azt hajtogatjuk: Igen, a tanítónak Iskolán kívül is van teendője, másrészt meg azt: sok minden hárul a tanítóra — ekkor — ismételgetve — üres szalmát csépelünk. A helyzet néhány kivételtől eltekintve pedig az, hogy a vita e két kérdéscsoportra korlátozódik. Egyeseknek az a véleménye, hogy a tanítók iskolán kívül sokat, másoknak meg az, hogy keveset dolgoznak. A lényeget tekintve mindkét „tábornak" igaza van. Az elmúlt héten e tényekről a helyszínen is meggyőződtünk. Közép- és Kelet-Szlovákia több iskolájába látogattunk el. Mindenütt a tanítók iskolán kívüli munkáját vizsgáltuk. A benyomás, amit e többnapos út során szereztünk szintén az: egyik helyen túl sokat, a másikon meg túl keveset dolgoznak a tanítók az iskolán kívül. Különösen a bejáróknál elégtelen az iskolán kívüli munka. De a bentlakók sem végzik mindig azt, amit végezniök kellene. A tény tehát, hogy a tanítók dolgoznak is, meg nem is — igaz i Véleményem szerint azonban a vita mégsem korlátozódhat e két megállapításra. E „diagnózist" már a vitaindító és az első hozzászólások leszögezték. Most már az ezzel kapcsolatos egyéb kérdésekről kellene szólni. Többek között elemzést igényelne az is, miért dolgoznak a tanítók az egyik helyen, miért nem dolgoznak a másikon, vagy ha dolgoznak is, miért elégtelen a munkájuk. Erről eddig Csepregi Gizella Irt, aki hozzászólásában elmondta, mit végeznek a tanítók az ő falujukban és véleménye szerint mit kellene végezniök. Sok helyes és megszívlelendő gondolatot vetett fel hozzászólásában, többek között Sághi Tóth Tibor, Németh Zsuzsanna, Mózsi Ferenc. Mátyás István HNB titkár a kérdést a falu vezetőinek szemszögéből közelítette meg és azt mondta el, hogyan néznek ők a tanítók iskolán kívüli munkájára. Mindez azonban kevés. Ha nem is személyeket, legalább a munkaforma tartalmát illetőleg az eddiginél sokkal több konkrétumot tartalmazó hozzászólásra lenne szükség mind a tanítók, mind mások részéről. Én a kívülálló szemével, de mint aki aránylag elég jól ismeri tanítóságunk helyzetét és problémáit, szólok a vitához és mondom el a tanítók iskolán kívüli munkájával kapcsolatos véleményemet. MIELŐTT AZONBAN a tárgyra térnék, szükségesnek vélek egy kis viszszapillantást: honnan indult, hová érkezett a csehszlovákiai magyar tanítóság. Nem kell részletezni, mindanynyiunk előtt ismeretes, hogy egy évtizede jóformán a semmiből szerveződött a tanítóság. Egy hathetes tanfolyam elvégzése után különféle — sok esetben fizikai — munkahelyekről százak álltak tanítókként a katedrára. Az utánpótlás törzsállományát még 1953-ban is csupán tíz, majd nyomban egy négyhónapos tanítói tanfolyam szolgáltatta. E két átképzés folytán közel 200 — felfogásában és szándékaiban új, de gyakorlatéban és ismereteiben kiegészítésre szoruló — taníval gazdagodott a csehszlovákiai magyar tanítóság. Eszerint — bár a főiskolákról és a tanítóképzőkből is rengeteg tanító került ki, — tanítóinknak csak egy része szerzett négyéves tanítóképzőben képesítést. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a hathetes, a tíz- vagy a négyhónapos tanfolyamot végzett tanítók rosszabbak, mint akik a tanítói képesítésért évekig tanultak. A tanfolyamosok közül nagyon sokan táv-, vagy nyilvános tanulóként elvégezték a főiskolát és megszerezték a beosztásuknak megfelelő képesítést. Az indulásnál eszközölt „gyorstalpalás" s az ezzel járó hátrány e tanítóknál ma mér semmiben sem mutatkozik meg. Sőt, éppen azért, mert régebbi beosztásukban gazdag tapasztalatokat szereztek, ezek a tanítók a politechnikai és más oktatás terén nemegyszer szebb eredményt érnek el, mint azok, akik a képesítést négyéves tanítóképzőben szerezték meg, de élettapasztalatuk hiányos. Szóval a tanítói képesítés megszerzésének nem a formája a fontos. A lényeg: hogyan végzi a tanító azt a munkát, amit végeznie kell... Ennek ellenére bizonyos vonatkozásban mégis különbséget kell tennünk a tanfolyamon és a négyéves tanítóképzőkben végzett tanítók között. Hiszen nemcsak az iskolai, de az iskolán kívüli munkát illetőleg is más az adottsága annak, akinek az alap már jó és más annak, akinél még az alapot is pótolnia kell. A KÜLÖNBSÉGTEVÉST úgy értem, hogy nem követelhetünk minden tanítótól azonos értékű és mennyiségű iskolán kívüli munkát. Aki például ereje minden latbavetésével hiányos ismereteit gyarapítja, magától értetődően, nem segíthet annyit, mint akinek ilyen gondjai már nincsenek. De nem akarom e kérdést tovább részletezni. Ennyit is csupán azért tartottam szükségesnek'elmondani, hogy tanítóinkat sem vehetjük egy kalap alá, és az iskolán kívüli munkát sem értékelhetjük sablonosan: a mindenkitől egyformán elv alapján. Űgy vélem, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a csehszlovákiai magyar tanítóság arányaiban igen megnőtt, képességeiben pedig megiszmosodott. Éppen a 1ö szakmai felkészültség következtében ma már aligha fordul elő, hógy a diák helyesbíti a tanítót. Valamikor ez is megtörtént... No dé mindez a múlttá. Sorolhatnám a példákat, hogy hány tanító él az iskolának, hány végez igen jelentős Irodalmi és tudományos munkát. Persze nem ártana, ha még jobb lenne az arány, ha a kiugrókon kívül, az átlagnak is mélyülne az iskolán kívüli szellemi tevékenysége. Elsősorban az újságokkal, könyvtárakkal, valamint a tudományos intézményekkel fennálló kapcsolat mélyítésére gondolok. Bár újságjaink levelezőinek jelentős hányadát a tanítók képezik, a központi könyvtárakat Is sok tanító veszi igénybe, a tudományos intézményekkel meglevő kapcsolatuk se lebecsülendő — ezen a téren mégis igen sok a teendő. Hogy csak a saját gyakorlatunkból vett példát említsek: tanítóinktól sok olyan írást kapunk, amelyek bizony hiányérzetet hagynak. így, annak ellenére, hogy van néhány kimagasló eredményt elérő tanítónk, akik munkásságukért minden dicséretet megérdemelnek és akik hatékonyan segítik kulturális és tudományos életünk fejlődését — tanítóságunk az iskolán kívüli szellemi munka területén mégsem fejt ki olyan tevékenységet, mint elvárnánk, s ami egyébként a tanítóságot általában jellemzi is. Ez azonLondonban a közelmúltban nyílt meg a csehszlovák könyvkiállítás. Képünkön : Az érdeklődök nagy figyelemmel szemlélik a könyveket. (Foto: CTK) ban bármennyire is fájó és felpanaszolható, semmit sem von le abból a tényből, hogy tanítóságunk ma már szellemileg erős, megállja a helyét, eleget tesz a tanítás követelményeinek. Mindezt azért tartottam szükségesnek elmondani, mert véleményem szerint tanítóink iskolán kívüli munkájának csak abban az esetben értékelhetjük a jelenét'és szabhatjuk meg a jövőjét, ha ismerjük a frontokat, ha szembe nézünk önmagunkkal, ha tudjuk, hogy kitől és mit várhatunk. Én az eddigi hozzászólások közül azokkal értek egyet, akiknek az a véleménye, hogy a tanító iskolán kívüli munkájának az értékét nem a munka mennyisége szabja meg Azt hiszem ez a lényeg. Dolgozhat valaki reggeltől vakulásig, ha nem azt végzi, amire szükség van és amihez ért, — munkája keveset ér. Egy jó, a helyi viszonyokkal kapcsolatos, a hallgatóságot érdeklő előadás többet ér, mint tíz olyan, amely nem azok bajairól és problémáiról szól, akik hallgatják. Egy tömegszervezetben végzett jó munka is többet ér, mint tízben a tisztségviselés — tényleges munka nélkül... De nézzük most már végre a vita magvát: a tanítók iskolán kívüli munkáját. HA MEGVIZSGÁLJUK kulturális életünket, azt láthatjuk, hogy ezen a téren is rendkívül szép eredményeink vannak. Csupán a CSEMADOK helyi szervezeteiben 408 színjátszó, 166 tánc és 56 állandó jellegű esztrádčsoport működik. Ezenkívül számos magyar együttes dolgozik még a CSISZ, a nőszövetség, a Vöröskereszt és a tűzoltók helyi szervezetében, valamint az üzemi és szövetkezeti klubokban. Ezeket az együtteseket a legtöbb helyen a tanítók szervezték és irányítják. Szépszámú a magyar nyelvű előadói testületünk is. Ennek nagy részét szintén a tanítók alkotják. Ezenkívül még igen sok társadalmi és kulturális munka fűződik tanítóink nevéhez. Sajnos azonban, a magyarlakta vidéken még mindig elenyészően kevés az énekés a zenekar, nem beszélve az irodalmi színjpadokról és a honismereti körökről, valamint az állandó jellegű népművészeti együttesekről. Pedig mind a magyar nemzetiségű dolgozók igényeinek a kielégítése, mind a kulturális forradalom további sikere szempontjából nagyon szükséges lenne, hogy a mostaninál sokkal több ének- és zenekarral, irodalmi színpaddal, honismereti körre',, valamint állandó jellegű járási népművészeti együttessel rendelkezzünk. S ezen a téren is elsősorban a tanítók segíthetnének igen sokat. ÉNEK- ÉS ZENEKAR, irodalmi színpad, vagy honismereti kör szervezésére és irányítására ki lehet alkalmasabb, mint a tanító? Ügy vélem, senki! Ezt a munkát éppúgy, mint a színjátszók és a tánccsoportok esetében elsősorban a tanítóknak kellene végezniük. Általánosítani természetesen itt sem szabad. Éppen á fentebb említett képességbeli különbségek miatt nem várható, hogy az a tanító szervezzen ének- és zenekart, akinek zenei ismerete nincs. Ez azonban nem vonatkozik azokra, akik a képesítést négyéves tanítóképzőben szerezték, ahol zenei nevelésben is részesültek és valamely hangszeren is megtanultak játszani. Ezek a tanítók — ha akarnák — egy kis akarattal, minden különösebb nehézség nélkül szervezhetnének és irányíthatnának énekés zenekart. Könnyebb a helyzet az Irodalmi színpadok és a honismereti körök esetében. Ide igazén nem kell más. mint az irodalom és történelemszakos tanítók kezdeményezése és áldozathozatala. A falust tanítóknak úgyszólván mindegyike, a városiaknak csak egy része végez iskolán kívüli munkát. A helyes az lenne, ha nemcsak egyesek, hanem mindenütt, minden tanító dolgozna. A munkát azonban úgy kellene megszervezniük, hogy mindenki azon a szakaszon dolgozzék, amihez ért és amihez kedve van. A TÁRSADALMI IGÉNY azt követeli, hogy a tanító az iskolán kívüli munka során a népnevelést, a politikai felvilágosítást és a kulturális életet szolgálja és támogassa. A mi esetünkben : támogassák a tanítók a pártszervezet és a helyi nemzeti bizottság törekvését, dolgozzanak továbbra ls jól a színjátszó és tánccsoportokban, tartsanak jó előadásokat, szervezzenek és irányítsanak minél több ének- és zenekart, irodalmi színpadot, honismereti kört, szlovák és magyar nyelvtanfolyamot. Véleményem szerint a tanító Iskolán kívüli munkája során elsősorban ilyen értelemben segíthet és kell, hogy segítsen. BALÁZS BÉLA A XII. pártkongresszus tiszteletére A szlovák film dolgozói több rövid filmet készítettek a XII. pártkongresszus tiszteletére, melyek a dolgozók kezdeményezését és a kongresszus előtti időszakban elért sikereit örökítik meg. A rövidfilm alkotói a tervezett öt film közül már négyet elkészítettek. Az egyik az ifjúsági kollektívák és a dolgozók kongreszszus előtti kezdeményezésével foglalkozik. A másik a Kelet-Szlovákiai Vasmű egyik munkanapját örökíti meg. Ladislav Kudelka rövidfilmje a cigány származású polgártársaink életéről szól. Vlado Cech Kövek a barázdában című alkotása mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozik. A tudományos film alkotói filmet készítettek a kelet-szlovákiai síkságon folyó munkálatokról és a kombajnisták országos versenyéről. A film dolgozói értékes- felajánlásokat vállaltak gazdasági téren is. L«-. rövidítették a gyártási időt és jelentős sikert értek el az anyagmegtakarításban. • Las-Palmasban a Kanári-szigeteken november 15-e és 22-e között megrendezésre kerülő filmfesztiválon e csehszlovák kinematográfiát a Szenvedés és a Város éjjel című filmek fogják képviselni. • A moszkvai múzeumban Tolsztoj és Moszkva címen kiállítás nyílt meg arról, hogyan tükröződik a nagy orosz író műveiben Moszkva. A konstruktivisták építése, Gyáras peremváros gyöngyei, Mutasd, Moszkva-környék, bárki nézze: Első ötéves terv tömbjeil Szürke, tisztes épületek százai, Mint katonán posztóköpenyeg, Gépkezelő munkások lakásai, Egész kerületben híresek. Mutass fényes, óriás ablakokat, Nézik napos délt és keletet. Délceg iskolákat, sima utakat, Sok gyárat, üzemet, üzletet. Az ésszerű gazdálkodás rendszere Nevében egyszerűség honol: Elválik az új lakás, fénnyel tele, Az ódonság oszlopaitól! Mint beteljesített nagy fogadalom, Könnyű pazarlást megtagadón, Tisztasággal, napsugárral gazdagon Ali], én kedves peremvárosom

t Weöres Sándor fordítása NYIKOLAJ ASZEJEV: REPÜLÉS Rohanni, rohanni, rohanni, Nem lassul az iram! A kezdet, a vég csak arasznyi az ég híg fátylaiban. Elúszni, elúszni, be árván I rakéta visz, ragad, a súlytalanság határán perzseli az álmokat. Egyszerre jeleztek a gépek! Csengők rázkódtak vadul: rohanunk elébe a célnak feltarthatatlanul. Szívemet kín gyötörte: vad égi oromból a mélybe zuhanva, lelaSsul-e röpte? az óriás célba ér-e? Aztán e bolygóra leszálltunk, a földre? Egy új idegenre! Nem anyánkra, kiről leváltunk, új félelem szállt a szívemre: leléptünk, nem földre, talajra, nem légbe, nem tűzbe, vizekbe! de szem sohse látta tavakra, de sajgató, tündér üszőkbe. Kimondani földi szavakkal? az álomit, istenit, égit? mint álomban, álomiakkal kik árnyukat testnek élik, vonulni le, lassan ez élről, — mely hegy — de lehet, hogv felhő vonulnak a meredélyről, meteor? tündér? delnő? Ki érti? ki tudja? ki látja? van ész amely megmagyarázza? költészet?'ész? mi a mérték? Fényködbe bevont tejutak közt toronylott a ködben az árnya; találtunk örök vezetőre előre elindult barátra. Hajnal Anna fordítása ÚJ SZOVJET LÍRA BORISZ SZLUCKI

J : PEREMVÁROS 1962. november 17. * (Jj SZÖ 7