Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)

1962-10-16 / 286. szám, kedd

(Moszkva október 12) V

ajon van-e a szenvedésnek,amelyet az ember el tud viselni, s az erőnek, melyet az irtózattal és a szenvedéssel szembe tud helyezni — vajon van-e ennek valami felső határa? Az a történet, amelyet hét ember mondott el nemrégiben a moszkvai televízió előtt és amely később a Pravdában is napvilágot látott, azt példázza, hogy nincs Ilyen felső határ. A mauthauseni 20-as blokk pokla Mauthausenben a nácik 1944 nyarán egy különleges tábort létesítettek — az úgynevezett 20-as blokkot. „Ugye nem hiszitek el, hogy onnan még ide is vissza fogtok vágyni?" — mondta egy SS-tiszt azoknak a foglyoknál!, akik az új részleg első lakói lettek. E tábor nem célját tekintve volt különleges, a cél itt is a „Vernichtung", a megsemmisítés volt, csakúgy, mint az egész lágerben. De itt a pusztulás elkerülhetetlen volt, s a halálhoz a rafináltan megválogatott szüntelen kínzások útja vezetett. Szovjet tisztek és tábornokok kerültek ide, és egykét csodával határos módon életben maradt lengyel és jugoszláv partizán. Magas és vastag kőfal választotta el e tábort a többi mauthauseni fogolytól. Nem fogom, nem tudom részletesen leírni a 2ÜTas blokk „életrendjét". Ez már nem az élet, ez a halál rendje volt. Nem fogható és nem hasonlítható semmihez sem. Naphosszat, megállás nélkül, szíjakkal verték és árammal kínozták a foglyokat, s a parányi udvaron nagy erejű jeges vízsugárral verték le őket a lábukról. A halálraítélteknek először a kezét és a lábát lőtték keresztül. Éjjelre egy 10x12 méteres szobába zárták a még mozdulni tudó sok száz foglyot. Az emberek állva vagy egymáson fekve aludtak. Kitudódik a kitörési terv Azt lehetne hinni, hogy ilyen körülmények között felbomlik már mindenfajta emberi összefogás, nem létezhet semmiféle ellenállás. De nem így történt... Hogy kik voltak a kitörési terv szerzői és kidolgozói, azt teljg^ ...fés^etességgel még ma sem lehet tüdni.

t A foglyok természetesen nem ismerhették egymást valamenynyien, s a szervezkedés vezetőiről csak keveset tudtak. A kitörés egyik kezdeményezője Nyikolaj Vlaszov alezredes, a Szovjetunió hőse, a vadászrepülők felügyelőjeként szolgált a háború elején. Egy másik, Alekszandr Juszupov, fogságba esése előtt repülőhadosztály-parancsnok volt. Vajon mit érezhettek a kitörés szervezői, amikor elkészítették a haditervet. A legtermészetesebbet és a legreménytelenebbet — és az utolsót életükben. Amikor számba vették a saját és az ellenséges „erőket" : itt néhány száz fronttárs, fegyverzetük elrejtett kövek, széndarabok, szappandarabkák és két haboltó készülék; ott pedig ötezer jól felszerelt és kihizlalt tömeggyilkos. És a rácson kívül — a náci birodalom. Valami a fasiszták fülébe juthatott a szervezkedésről. Két vagy három nappal a kitörés kitűzött időpontja előtt egy éjjel SS-őrök léptek a ba» rakkba. Huszonöt embert szólítottak ki. A felkelés vezetői Vlaszov, Juszupov és mások is köztük voltak. Agyonlőtték őket. ... Az előkészületek, bár az időpont módosult, ennek ellenére is tovább folytak. Most már egy szovjet újságíró vezette őket, akinek csak a keresztneve maradt fenn: Vologya. Az utolsó éjjeleken nagy regényhősökről mesélt társainak, akik leküzdhetetlennek látszó erőkkel szálltak szembe ... Senki sem aludt. Aztán kiosztották a feladatokat. „Valaki talán életben marad" Eljött 1945. február 2-a. Minden este, amikor lezárták a barakkokat, az SS-ek eltávoztak, csak a kápó, egy közönséges német bűnöző — egyébként elvetemült szadista — maradt ott. Ezen az estén, alig hogy a barakkajtó bezárult az SS-ek mögött, a foglyok megölték a kápót. Magukhoz vették az elrejtet't köveket, szappant. Gondosan elrakták a szappandarabkákat. Elbúcsúztak azoktól, akiknek ezen az éjszakán — miután a nácik behatolnak a barakkba — először kellett meghalniuk: a már mozgásképtelen haldoklóktól. Sokan sírtak. A haldoklók valamennyien teljesen levetkőztek, és átadták nekik ruhájukat. Valaki — ezredes vagy tábornok volt — beszédet mondott, Nagyon röviden : — Utoljára megyünk harcba, hogy katonákként haljunk meg. De valaki talán életben marad. Ha lesz ilyen, hát mondja el mindenkinek, hogyan haltunk meg, és vigye el utolsó üdvözletünket a szülőföldre. A foglyok esküt tettek és elbúcsúztak egymástól. A kitörés késő éjjel kezdődött. A mozgásképtelenek kivételével részt vett benne mindenki. Kitörték a barakkokat és hurrá kiáltásokkal rohantak a fal felé. Kövek, szén, és szappandarabok és a tüzoltókészülék fehér habja vágott az őrök arcába. Egy géppuska pillanatokra elnémult és a következő pillanatban már a foglyok kezében volt: az SS-ekre ontotta tüzét. Az emberek egymás vállára állva, élő gúlát alkotva jutottak át a falon. A haldoklók vízbemártott ruhadarabjait dobták a magasfeszültségű vezetékre, hogy zárlatot idézzenek elő. Az egész táborban kialudt a villany. Közben' már a hatalmas lá&er valamennyi géppuskája szólt. A drótkerítésen halottak függtek és holttestek borították az udvart. ' De néhány csoport kijutott a szabadba. Rongyokban lógott rajtuk a ruha, legtöbben mezítláb voltak és magas volt a hő ... Máris ezrek vadásztak rájuk: SS-ek, rendőrök és katonák. A bécsi és a linzi rádió adását megszakítva közölte a lakossággal, hogy veszedelmes banditák szöktek meg, aki bejelenti őket, jutalmat kap, rejtegetőiket pedig felkoncolják. Megkezdődött az utolsó felvonás ... Fegyvertelenül az SS-ek ellen A legnagyobb csoport a közeli erdő felé vette útját. Mögöttük hamarosan feltűntek az üldözők. Ekkor néhányan kiváltak a menekülők közül, és az Internacionálét énekelve megindultak a fasiszták felé. Hogy az életük árán, ha csak néhány percre, de feltartóztassák a nácikat. Egy másik csoport kiért a Dunapartra, ahol egy légvédelmi üteg állomásozott. Puszta kézzel rohanták meg az őrséget, megszereztek egy teherautót, arra feltették sebesültjeiket, majd megindultak az országúton, kelet felé. De ott, az elfogatásukra riadóztatott gépesített SS-osztag jött szembe velük. Megadásra szólították fel őket. Egy sem adta meg magát. Ágakkal, botokkal, puszta ököllel, s a szó szoros értelmében fogakkal és körömmel harcoltak, amig bírták. Ahogy múltak az órák, úgy lett sűrűbb és sűrűbb az átfésülő osztagok lánca. Végigjárták az erdőket és e mezőket, feltúrták a kazlakat, elállták a falvakba vezető utakat. Az elfogottakat agyonlőtték, holttestüket pedig i a mauthauseni krematóriumnál kőz- ] szemlére tették ki. És még folyt a ! kutatás, amikor már a vérgőzös nácik kihirdették a mauthauseni foglyok előtt, hogy senki sem maradt életben 1 a szökevények közül. De nem így történt. Azok közül, • akik az életben maradás legeseké- [ lyebb reménye nélkül indultak el az utolsó ütközetbe, nem halt meg min1 denki. A kutatást vezető SS-tábornok pedig teljes precizitással kiszámította, ' hogy egy sem maradhatott életben. , És mégis voltak, akik keresztüljutottak az áthatolhatatlan csatárláncokon. \ S ők a fasizmus fekete éjszakájában i is megtalálták a szolidaritás fényét. \ Szovjet és lengyel rabszolgamunkások s cseh hazafiak rejtegették őket ólakban és vermekben. Volt, aki csodával határos módon átjutott a zárógyűrűn, s a nácik csak később fogták el, de nem tudták, hogy ki és hadifogolytáborba zárták, ahol megérte a háború végét. Ketten elrejtőztek az erdőben és bogyókkal, falevelekkel táplálkoztak : ott várták meg a szovjet osapatokat. összesen heten menekültek meg. Az eskü beteljesedett ... A hét embert azután hétfelé vetette az élet. Mit sem tudtak egymásról egészen a legutóbbi időkig. Előbb egy író, Szergej Szmirnov, majd egy vidéki újságírónő, Ariadna Jurkova kutatott az életben maradottak után. A kutatás eredménnyel járt. A mozaikokból kialakult a kép. És most találkoztak először Moszkvában: Viktor Ukraincev, Ivan Bitjukov, Vlagyimir Sepeta, Ivan Baklanov, Ivan SzergyuK, Vlagyimir Szoszegyko, Alekszandr Mihejenkov. . Üdvözlésükre sok százan jöttek el az egykori mauthauseni foglyok közül, akik mindmáig azt hitték : a fal mögötti társaik közül senki sem maradt életben. Az eskü, amelyet a kitörés előtt tettek, beteljesedett. Az emberiség most megismerkedik azokkal, akik egy februári éjjelen vérükkel írtak egy új, nagyszerű fejezetet az antifasiszta ellenállás történetébe. Ez a fejezet pedig arról szól, hogy könynyebb megölni az embert, mint elpusztítani benne azt, ami a legnemesebb, és ami minden fegyvernél erősebb : a szabadságba és az életbe vetett hitet s a szolidaritás érzését... Vajda Péter (Népszabadság) A Banská Bystrica-i Magasépítészeti Vállalat dolgozói most építik Banská Bystricán az első négy 12 emeletes öntött betonból készült házat. Képünkön e házak láthatók. E. Koczlán — ČTK felvétele • MEZŐGAZDASÁGI VEZETŐK ISKOLÁJA Nem messze Budapesttől, Zsámbékon mezőgazdasági iskolát nyitottak a mezőgazdasági nagyüzemek jövendőbeli vezetői számára. Az iskola hároméves. Az első évfolyamra 45 hallgatót vettek fel. A zsámbéki iskola a 19. ilyen iskola Magyarországon. A hároméves iskolákon kívül Magyarországon hat ötéves mezőgazdasági főiskola és 21 négyéves mezőgazdasági középiskola működik. • A BAROMFITENYÉSZTÉS ÉS A SZAKOSÍTÁS A magyar mezőgazdaság szakosításának terve szerint a baromfitenyésztést 500 szövetkezetben és 70 állami gazdaságban összpontosítják. Száz szövetkezetben és hét állami gazdaságban már megkezdték a „tojásgyárak" építését, ahol tojóstyúkokat fognak tenyészteni. Kétszáz szövetkezetben és 14 _ állami gazdaságban árutermelő farmokat létesítenek, ahol a piac számára tenyésztenek csirkéket. A többi baromfitenyészetben a piac számára tenyésztenek tyúkokat, kacsákat és más baromfit. A baromfitenyésztés az első helyen szerepel a magyar mezőgazdaságban és kivitelben. A baromfi alkotja a külföldre szállított mezőgazdasági, termékek egynyolcadát. Az ötéves terv alatt a baromfitenyésztés a négyszeresére emelkedett. • GRÚZIA A MAGAS KORD EMBEREK HAZÁJA Grúziában 62 000 nyolcvan évesnél Idősebb ember él. Kétezren már megünnepelték 100. születésnapjukat. A grúz tudósok tanulmányozzák életkörülményeiket és életmódjukat. Életük legsajátságosabb vonása talán, hogy csaknem mindannyian 50—80 évig élnek házaséletet és magas koruk ellenére dolgoznak. Figyelemre méltó az étkezésük. Elsősorban húst, zöldséget és tejtermékeket esznek. A legidősebb grúzok, rendszerint háromszor, négyszer étkeznek naponta és sohasem túl sokat. Erős fűszereket használnak. Az Idős grúz emberek többsége nem volt soha beteg és sok 100 évesnek még ma ls jó az emlékezőtehetsége. k U 1 t Ú R Ä Ibsen Henrik: A társadalom támaszai - Bemutató a bratislavai P. O. Hviezdoslav Színházban Norvégia a múlt század második felében elsősorban Ibsen Henriknek köszönheti, hogy irodalmával, — eltekintve az orosz Irodalomtól — nem veheti fel a versenyt a világ egyetlen egy országa sem. A romantizmus csendes fjordjában bontja ki vitorláit, majd keserves évtizedeken keresztül küszködik- hajója a kritikai realizmust ostromló viharos tengerrel, míg révbe fut, világszerte elismerik. Művével a polgári drámaírásban új fejezetet nyit, forradalmat robbant. Ez nem is annyira a görög és a francia drámaírás legjobb hagyományait továbbfejlesztő technikájának, nagyszerű, tömör párbeszédeinek, kifinomult lélekrajzának, a drámai helyzetek mesteri szerkesztésének és kétsíkú, jelképekkel dúsított stílusának, mind inkább merész hangvételű mondanivalójának az eredménye. Számos drámájában ostorozza a társadalmi gúla csúcsára tört nagypolgárságot és ez magyarázza azt az ellenszenvet és ellenállást, amelyet alkotásaival kivált s amely arra készteti, hogy életének jelentős részét önkéntes száműzetésben külföldön töltse. Ibsen a burzsoáziát, a tőkéseket erkölcsükben támadja. Célba veszi a lelketlenséget, a képmutatást, a csalást, mindazokat a visszás jellemvonásokat, amelyekkel a polgárság álcázza Igazi célját: egyéni hasznának duzzasztását. Ilyen jellegű drámái közé tartozik A társadalom támaszai ís, amelyet szombaton mutatott be a bratislavai P. O. Hviezdoslav Színház drámai együttese. Ez az alkotása sokkal kevésbé ismert és ritkábban Játszott mondjuk például a Nórá-nál vagy a Peer Gynt-nélt, viszont kétségtelen, hogy művészi értékében a legjobb Ibsenl művek közé sorakozik. Ebben a drámában döbbenetes erővel csap össze a minden aljasságra képes és törtetését, Mammon-hajszáját az álszentesség leplével burkoló feltüremlő tőkés világ a tiszta kéz és a tiszta szív erőivel. Nem érdektelen az sem, hogy bár Ibsen nem látott régi világot megváltó új erőt a munkásságban, ez az egyedüli darabja, amelyben az igaz erkölcs pártján munkásembert is szerepeltet. Drámája még nem tárja fel az alapvető társadalmi ellentétek feloldásának egyedüli helyes útját, de annál világosabban világgá kiáltja: a tőkések nem támaszai a társadalomnak, a hazugság társadalmát meg kell reformálni. És mégis, az ember az előadás megtekintése után kutatva keresi a választ arra a kérdésre, amelyet elhessegetni nem szabad, de nem is tud. Mit nyújt ez az előadás egy szocialista országban élő embernek, milyen gondolatokat ébreszthet benne, mire intheti, serkentheti, mit tilthat benne? Erre a kérdésre próbáljunk választ adni. Kapitalista országban ennek a darabnak még ma is megvan a forradalmasító hatása. Ez kétségtelen, hiszen elsősorban Berniek konzul alakja nem csak a korabeli norvég tőkés, hanem a mai, ilyen vagy olyan nemzetiségű nagyvállalkozó típusának nem egy, ellenszenvet kiváltó, jellegzetes jegyét viseli. Csakhogy itt is van egy lényegbevágó különbség. Berniek ugyanis tekintélye, jó neve és elsősorban társadalmi rangja megőrzése érdekében hajlandó a halálba küldeni a hajó egész személyzetét, de nagy lelki megrázkódtatások után mégis fellobban benne a lelkiismeret pislákoló tüze. Ez így hiteles, hiszen a cselekmény olyan időben és olyan helyen Játszódik le, ahol még nyoma sem volt a farkaserkölcsű monopolkapitalizmusnak, a minden gátlástól A darab egyik jelenete; A képen: M. Prechovská — Hessel kisasszony, és J. Záborský — Berniek konzul szerepében. (Herec felv.) mentes imperializmusnak. Vajon ér-: vényes-e ez századunk atom-kapitalizmusára, amely a legcinikusabban követi a hidegháború politikáját és ha tehetné, nem riadna vissza száz-, milliók feláldozásától sem? Ügy hiszem, hogy nem, és mivel ez az ibseni dráma egyrészt nem jelöli a társadalmi továbbfejlődés helyes útját és másrészt végkicsengésében hamis illúziókat is táplálhat — mondanivalója még tőkés országban is veszít erejéből. És nálunk? Mi újat mondhat nekünk arról a letűnt és soha vissza nem kívánt régi világról? Hiba volna határozott tagadással válaszolni erre a kérdésre. „A társadalom támaszai" ugyanis bizonyos mértékben okulást szolgáltathatnak a szocialista körülmények között élő embernek ís. Végeredményben más formákban, de új életünkben is megtalálhatjuk a múlt áldatlan örökségét a karrierizmusban, a kétszínűségben, a hazugságok-: ban és más ehhez hasonló jellemvonásokban, amelyek kérlelhetetlenül tanúskodnak f óla: sok mindent kelL még változtatnunk körülöttünk és magunkban, hogy a valóság és az eszmény fedje egymást. Ez azonban egyénibb, céltudato-: sabb rendezői felfogást igényelt vol-: na, amelynek természetesen sok buk-: tatóval kellett volna megküzdenie. Éppen ezt hiányoljuk Ivan Lichard rendezéséből. A nagy klasszikus és nagy műve iránti kegyelet és tisztelet még nem jelenti azt, hogy a rendező nem nyúlhat hozzá a darab időszerűsítéséhez akár húzások, akár egyes mozzanatok kidomborítása vagy eltompítása útján. Sőt, ebben az esetben ez volt az egyedüli lehetőség, ha már a dráma előadása mellett döntöttek. Ez elmaradt és csak részben jelent kárpótlást az, hogy I. Lichard részleteiben Jól kidolgozta az előadást és ibseni légkört tudott teremteni. Ehhez nagy mértékben hozzájárult a Berniek konzult alakító Viliam Záhorský kitűnő játéka. A többi szereplő közül főleg Gustáv Valach, Mária Prechovská, Július Pántik és Ctibor Filőík aratott sikert. Annak ellenére, hogy a színházbarát ínyenc örömmel fogadja hosszú idő után újra egy Ibsen-darab előadását, sajnos meg kell állapítanunk, hogy ez az előadás kicsit bágyadt és — sértődés ne essék — poros volt. GÁLY IVÁN ÉRTÉKES TANÁCSKOZÁSOK A Népművelési Intézet karöltve a Csemadok Központi Bizottságával szombat és vasárnap a komárnói Eu\ rópa szálló tanácstermében mintegy i negyven résztvevővel értekezletet tartott a csehszlovákiai magyar tánckultúra helyzetéről és problémáiról. Az összejövetelen Kasza Ida, a Nép| művelési Intézet nemzetiség osztályának a dolgozója, a csehszlovákiai magyar tánckultúra helyzetéről és problémáiról, Tóth Margit a Csemadok ' Központi Bizottságának a dolgozója, [ a csehszlovákiai magyar tánccsoportoknaik a Csemadok körzeti, valamint 1 országos dal- és táncünnepélyén i nyújtott teljesítményeiről tartott elő| adást. A tánccsoportjaink munkáját i és céljait ellemző, iránytszabó elő1 adásokat vita követte. A felszólalók \ saját tapasztalataikról beszélteik. EIi mondták, milyen eredményeket értek J el és mit kellene tenni a továbbfejilődés érdekében. Sző volt: a librettóírásról, a tánccsoportok szakszerű vezetéséről, a néptáncok feltárásáról és feldolgozásáról, a néptánc nyújtotta formanyelvvel, a mai élet kifejezésének a 'lehetőségeiről, az esetenként előforduló stílustalan tánc és népviseletről, az ifjúsági alkotóversenyeken történő részvételről, az anyagi nehézségekről, a testvéregyüttesekkel történő együttműködésről és más, tánckultúránkat, valamint egész kulturális életünket érintő kérdésekről. A sok-sok tanáccsal és tanulsággal szolgáló tanácskozáson részt vett küldöttek ígéretett tettek, hogy az eddiginél is jobb irányító és szervezőmunkával segítik tánckultúránk továbbfejlődését. E tanácskozást megelőzően pénteken, a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának dramaturgiai tanácsa Bratlslavában tartott értekezletet. Az ugyancsak értékes összejövetel résztvevői a színdarab-kiadás és a műsorpolitiika megtárgyalása után, a rövidesen megrendezésre kerülő Csehszlovákiai Magyar Színjátszók II. Fesztiváljának az irányelveit vitatták meg. (b) 19C2. október 12. * (JI SZÖ 3