Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)
1962-10-16 / 286. szám, kedd
Franciaországban megkezdődött a népszavazási kampány THOREZ: Mondjunk egy emberként nem'-et Párizs (CTK) — Maurice Thorez, a Francia Kommunista Párt főtitkára vasárnap Montluconban ötezer főnyi tömeg előtt beszédet mondott. Beszédében rámutatott, hogy De Gaulle a jelenlegi személyi hatalmi rendszer egyeduralmi és tekintély-jellegét akarja erősíteni a népszavazással. „A népszavazás célja nem az alkotmánymódosítás, hanem a reakciós, antiszociális és háborús politika megerősítése" — mondotta Thorez. — Nincs-e ellentétben a demokráciával az, hogy hétévenként válasszanak egy férfit, akinek abszolút hatalom van a kezében és aki népszavazással bármikor feloszlathatja a parlamentet vagy akármelyik demokratikus intézményt, ha nem értenek egyef politikájával? Thorez elvtárs ezután az egység fontosságát hangoztatta és kijelentette: „A kommunisták és szocialisták közös feladata a demokrácia politikai és társadalmi megteremtése. Ezért számukra nem lehet közömbös a köztársaság védelme. Együttesen harcolniuk kell a demokráciáért, melynek mind szélesebb társadalmi tartalmat fognak adni, ugyanakkor egy csatasorba tömörítik a tőkés monopóliumok által elnyomott rétegeket. A francia nép nem-mel fog szavazni, s ezzel álllást foglal a haladás, a szabadság és a béke mellett." Párizs (ČTK) — Franciaországban hétfőn hivatalosan megkezdődött a népszavazási kampány. A belügyminisztérium közölte, hogy csak hat pártnak engedélyezi a részvételt a kampányban. Ezek közül csak a „Szövetség az Oj Köztársaságért" párt támogatja a kormány javaslatát, a többi öt ellenzi. Roger Frey belügyminiszter vasárnapi beszédében támadta a 1 szocialisták, radikálisok, katolikusok és „függetlenek" szövetségét, mely szerinte a „kommunisták és az OAS tevékenységének az eredményei". Hasonló Jellegő volt Debré volt miniszterelnök beszéde, a „Szövetség az Oj Köztársaságért" párt Központi Bizottságának ülésén. Ojból azt állította, hogy a népszavazáson nem-et mondani azt jelenti, hogy De Gaulle távozását helyeslik. Támadta a parlamentet és a politikai pártokat, melyek szerinte a XX. században már nem időszerűek. Vasárnap több párt képviselője tartott beszédet, melyben felhívják a lakosságot, hogy nem-mel szavazzanak. Pierre Pflimlln, a Népi Republikánus Mozgalom elnöke formálisan azt hangsúlyozta, hogy szavazzanak nem-mel, de alapjában véve egyetért a javaslattal. Párizsi jelentés szerint a kormány e héten több intézkedést tesz a legrosszabb helyzetben élő lakosság életkörülményeinek javítására. Hruscsov vacsorát adott a kínai nagykövet tiszteletére Moszkva (ČTK) — Nylkita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára és felesége vacsorát adott Liu Sia, a Kínai Népköztársaság nagykövete és felesége tiszteletére, akik rövidesen hazautaznak a Szovjetunióból. A vacsorán részt vettek a kínai nagykövetség tanácsosai, a kínai ka tonal attasé, valamint a szovjet kormány több tagja. A vacsora barátságos, szívélyes hangulatban folyt le. Nyikita Hruscsov és Liu Sia pohárköszöntőt mondott, melyben a két ország barátságát éltették. Äz SZKP KB Jelszavai a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 45, évfordulójára Lengyel párt-és kormányküldöttség utazott az NDK-ba Berlin (ČTK) — Hétfőn lengyel párt- és kormányküldöttség érkezett hivatalos látogatásra a Német Demokratikus Köztársaságba. A küldöttséget Wladyslav Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára és Józef Czyrankiewicz, a Lengyel Népköztársaság miniszterelnöke vezeti. Az ünnepélyesen feldíszített berlini állomáson Walter Ulbrlcht, Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke és a kormány több képviselője fogadta a lengyel vendégeket. Az állomás előtt több ezer berlini lakos gyülekezett. Walter Ulbrlcht és W. Gomulka rövid beszédet mondott. Walter- Ulbrlcht beszédében hangsúlyozta, hogy Lengyelországnak és a Német Demokratikus Köztársaságnak azonosak az érdekei, fel akarják számolni a második világháború maradványait. Érdekük a német békeszerződés megkötése és a nyugat-berlini helyzet békés rendezése. Megállapította, hogy a két ország barátsága egyre mélyül. Wladyslaw Gomulka hangsúlyozta, hogy a nyugat-berlini helyzet rendezése és az NDK biztonságáért folytatott harc minden nép közös érdeke. Kidolgozzák az NDK távlati tervéi Walter Ulbricht beszámolója az ország gazdasági feladatairól Kekkonen Szimferopoíbó! Moszkvába utazott Szimferopol (ČTK) — Urho Kekkonen, Finnország elnöke, aki szabadságát a Szovjetunióban tölti, 11-napos krími tartózkodása után Szimferopolból Moszkvába repült. Kalóztámadás egy kubai hajó ellen Havanna (CTK) — Október 13-án éjjel ismeretlen kalózhajó támadott meg egy kubai hajót nem messze Cayo Blanco szigettől, mely 23 km-re fekszik Cardenasu várostól. A hajó fedélzetén két kubai polgár meghalt. A kalózhajó északi irányban távozott. ' Schröder Ruskkal tárgyal Washington (ČTK) — Rusk amerikai államtitkár vasárnap Washingtonban váratlanul tárgyalni kezdett Schröder bonni külügyminiszterrel. A tárgyaláson arról a szovjet követelményről tanácskoznak, hogy kössenek békeszerződést Németországgal S bonthatatlan szövetségét, a szovjet népek megbonthatatlan egységét S és rendezzék Nyugat-Berlin helyzetét. § é s testvéri szövetségét éltetik. § Ezenkívül több nemzetközi kérdésről zet, a Bundeswehr atomfelfegyverzé- § kaversanyt, mindenkrppen szilárdítsák a szocialista tulajdont - az ä se stb. Schröder ma McNamara had- ^ ország erejének és az életszínvonal további emelésének alapját. Üdvöz- * ^ 11 a kommunista munka kollektíváit és hőseit, az élenjáró dolgozókat se stb. Schröder ma McNamara had ügyminiszterrel tárgyal, holnap Kennedy elnök vendége lesz. S és termelési újítókat. Berlin (CTK) — A Neues Deutschland vasárnapi számában köz.lte Ulbricht elvtárs beszámolójának második részét a VI. pártkongresszus előkészítéséről. A népgazdaságfejlesztési feladatokat érintve Ulbricht elvtárs hangoztatta, hogy a szocialista építés folyamatában kibővült az NDK anyagi és technikai bázisa, tovább emelkedett a lakosság életszínvonala. A szocialista építés befejezése érdekében azonban magasabb színvonalat kell elérni. Az NDK népgazdaságában még nem szűnt meg egészen az aránytalanság, amit a német gazdaság kettéosztása okozott. Ulbricht elvtárs hangoztatta, hogy az NDK még mindig a Szovjetunió testvéri segítségétől függ. El kell érni, hogy a jövőben az országnak ne legyen szüksége kölcsönökre. Ulbricht elvtárs két fontos feladat megoldását emelte ki: • meg kell kötni a német békeszerződést és ennek alapján fel kell számolni a NATO nyugat-berlini támaszpontját és szabad várossá kell nyilvánítani Nyugat-Berlint; ® a legmagasabb tudományos és műszaki színvonalon fejleszteni kell az NDK népgazdaságát, hogy befejeződjék a szocializmus építése. Hadgyakorlatok Franciaországban Párizs (CTK) — A ktoép-franciaországi megyékben kéthetes hadgyakorlatok folytak. A hadgyakorlatokon, melyeknek azt kellett megmutatniuk, hogyan készült fel Franciaország a „vörösök" Keletről jövő támadására, résza vett De Gaulle elnök, Pompidou miniszterelnök, több tábornok és msgligyelő. A hadgyakorlatokat katonai díszszemlével október 15-én fejezték be. A demokratikus körök arra figyelmeztetnek, hogy a hadgyakorlatok célja — a katonai kiképzésen kívül — a franciák „pszihológiai" előkészítése arra, hogy nem Németország fenyegeti őkpt, hanem a Szovjetunió és a többi szocialista állam. A hadgyakorlatokon részt vettek a Bundeswehr tisztjei is. „Éljen a kommunizmus, mely megerősíti a földön a békét, a munkát, ^ a szabadságot, a népek egyenlőségét, testvériségét és boldogságát I" — £ hangoztatja az utolsó jelszó. § BEN BELLA algériai miniszterelnök meghívta U Thantot, az ENSZ ügyvezető főtitkárát Algériába. A látogatásra valószínűleg a jövő év elején kerül sor. (CTK) BEN BELLA, az Algériai Népköztársaság kormányának elnöke New Yorkból 24-órás hivatalos látogatásra Washingtonba érkezett, ahol Kennedy elnökkel fog tárgyalni. (CTK) EDWARD HEATH angol lordpecsét5r — október 18-án Párizsba utazik, ahol Couve da Murville íraneia külügyminiszterrel fog tárgyalni. (CTK) MATEOS mexikói elnök négynapos japáni látogatása után Tokióból repülőgépen a Fülöp-szigetekre utazott. (CTK) OLAF NORVÉG KIRÄLY a Norge királyi jacht fedélzetén háromnapos hivatalos látogatásra Skóciába utazott, ahol II. Erzsébet angol királynő vendége lesz. (CTK) SOUVANNA PHOUMA herceg, a laoszi kormány elnöke magánlátogatásra Bangkokba érkezett. (CTK) NELSON MANDEL, a betiltott Afrikai Nemzeti Kongresszuspárt vezetője ellen indított bírósági tárgyalást az utolsó percben Johannesburgból Pretoriába tették ét. Ily módon Mandel elvesztette védőügyvédjét, Joe Slovát, akiről kijelentették, hogy „a kommunizmust elnyomó törvény" alá esik és ezért nem hagyhatja el Johannesburgot. (CTK) DÉL RHODÉSIÄBAN Független Demokratikus Népi Unió néven új politikai párt vmsssssssssssssssssssssssssss/. •mArsssssssfŕssrssrsssjrssssssssss'sssAŕSsssssssssssstŕssss/M alakult. Elnöke, J. J. Rlce kijelentette, fc hogy a párt részt vesz a választásokon, BARÄTI ORSZÁGOK ÉLETÉBŐL tik a pártkongresszus tiszteletére vél- ^ annak ellenére, hogy nem ért egyet az lalt kötelezettségeket, az országban ^ alkotmánnyal. A négerek és fehér bömozgalmas, örömteljes élet folyik, és & rfle k egyenjogúságát és új kormány megGörögországban a bolgár határ men- § alakítását követeli néger többséggel tén provokációs hadgyakorlatokat tar-(CTK) -«-»- -—* Napsütéses szeptemberi napokon, amikor az ország felszabadulása 18. évfordulóját ünnepelte, közölte a bolgár sajtó a Bolgár Kommunista Párt az 1961—1980-as évek fejlődése irányelveinek tervezetét, melyet a pártkongresszuson tárgyalnak majd meg. A szozopolei kikötőben a hírlapárusok körül a padokon halászok, konzervgyári munkások, szövetkezetesek, tengerészek, nyugdíjasok és üdülők ülnek mindennap. A szófiai és burgasi újságokra várnáik. Amikor Bolpria a pártkongresszus előtt A beszélgetők összehasonlítás közben megemlítették, hogy Bulgáriáról valamikor úgy beszéltek, mint a pász- nak. Míg 1961-ben 841 brigád torok hazájáról, kiknek asszonyai úgy szőnek, mint két-három évezreddel ezelőtt, úgy emlegették, mint Európa legszegényebb országát. A szozopolei kikötőtől délre tanak görög—török—amerikai és an- ^ • gol katonaság részvételével. Bulgá- ^ am kerület kommunista munkabrigádjai ólában a legjobb dolgozók az ország | pB 20 000 tagjának legjobbjai ' 9n t á" lat i 1- * ä-- * ' tagja kapcsolódott be a mozgalomba, , , ^ , , szeptember végén már 1773 brigád lehe t, n e megakadályozni, hogy $ működött 20 000 taggal. Bulgária sikerei hatással legyenek a $ Sok munkabrigád születik Per- g öJ?. g . | « sznznnn.Pi KiKoimni neire nyíkben, ebben a Szófia közelében "ilyen közel állnak hozzánk i szozopolei KiKoioioi aeire ' kö7nnnthfln Kfiiftnn^fin 3 Csehszlovák Kommunista Párt kong- & RE, végig a Fekete-ten^r partján & ľZ^J^T, resszusa előtti időszakban a Bulgl-1 megérkeznek a hajóik, az újságáruso- egészen a dobrudzsai termékeny föl- Ln^m^ riáb61 érkező úJ s áS° k- H« Alapoz-$ kat körülveszik a várakozók és 20 dekig s innen Szófián keresztül Per- ^^rSmsszus tfszSw n^v zu k őket, látjuk hogy minden oldapercen belül elfogy az utolsó példány nyikig, az ipari központig, délkeletre nanMielőfbS luk a lüktető életet tükrözi, új kflJ is. Ezután a padok szabadtéri olva- Plovgyivig és a Rodope-hegyekig min- "et Sz azt ielen l hntv « • telezettségvállalások és előkészület sóteremmé változnak. denki a Bolgár Kommunista Párt VIII. "j; tt k b 100 000 tonna szenet ls te k születnek a pártkongresszus tlsz-1 3 343 000 leva értékű árut termeltek !f le tf r e- H a ® r u, szel Gavrü Geno v $ így volt ez aznap ls, amikor köz zétették a kommunista párt irányéi kongresszusának jegyében él. Akármire megyünk, az állomásokon mm- tervenfelül T bí mbent Vegyi üzemről olvasunk, eszünkbe Š veit az ország gazdasági fejlődéséről denütt a pártkongresszust üdvözlő .avaslatot hosv az év véľŕie ) ut néhá nV órás rusz 6< tartózkodá- $ Csakhogy aznap M estig olvas- j™. 'Är/koÄ -Len'hónapban tefjUsék előbl a® -J* ták az újságokat, élénken vitatkoztak az irányelvekről. Csoportok alakultak, megbeszélték a nagy terveket, számoltak lent a múlttal zönséges melése hétszer lesz nagyobb, mint 1960-ban, a lakosság jövedelme 3,7 szer növekszik, az egy főre eső húsfogyasztás 25 kg-ról 81-re, a tojásban, az üzemek előtt ábrákon hírde- H^ Borszôv M^kaérdem díszítik fel városukat a párttik a kötelezettségvállalásokat. Akár- Sel kltünteteU MnvásrPernX kongresszus napjaira. Elhatározásukivei beszéltünk gazdasági vagy kul- ten a náľt iránvLveiľ oľvastľ b z ka t ™ 16r a váltották. Akkor, amikor Š turális kérdésekről, előbb-utóbb a ^ n% s P s/ eh^Tia a itíľnt fl mú l ott jártunk még csak az állomás volt közelgő pártkongresszusra terelődött t° és ľzľ ls ho^an halad halála ^díszítve. Itt éreztük, először a | a szó. Minden beszélgetésből a párt * a hetyzeľ ľ szomsz^M Gö- ko nS r«szus előtti hangulatot. Aztán | ----- - - ——iránti szeretet és bizalom csendült ' ® már lépten-nyomon láthattuk a dal- $ országoknak, ha megszakítják r úe lő t f Bulgá rfá ban ésG ö r ö/jr sz á g - *° z6 k lelkes előkészületeit. Mindé- H^J*^™ ban hasonló volt az élet. Ma Bulgá a P/ r t, és fl ha z? ^fintt szere- I val Ez termTsze esennaivon LTl ria a szocializmus és kommunizmus a t nyüvánul meg, mely azt biztosít- S '^r^ľ^Lľ'Pľ".,!!^ A pártkongresszus előtti időszakban különösen elterjedt a kommunís0. , . ,, .. ta munkabrigádmozgalom. Augusztus felé vezető fogyasztás 84 darabról 319-re emelke- egyik nap]án ünne p, hangulat ur ai k o_ kodö körö k dik, és a nemzeti jövedelem ötszörö- dott Várnában. Az elvtársaktól meg- akarják kiélezni sére növekszik. tudtuk, hogy a nyári színházban a riában a dolgozók .1962. október 18. * ÜJ SZÖ S