Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)
1962-10-15 / 285. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesuljetelc! UJSZO SZLOVAKIA KGMMUhíSTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1982. október 15. hétfő • 30 fillér • XV. évfolyam 285. szám I már a befejezéséhez közeledik a hatékonyság felülvizsgálása. Igaz, Szlovákia messze esik Gottwaldovtól, de csak földrajzilag. Az országos érdekek lerövidítik a kilométereket, közel hozzák egymáshoz az embereket, így a gottwaldovi jó példa követése az egész ország javára válhat. A nyugat-csehországi kerületben a mélyszántásban a legjobb traktoros VtJiam Smyk és segítője ]os»j Drška, a Chocovicei Ifjúsági Állami Gazdaság dolgozói. Már október elején igen nehéz feltételek között lejtős terepeit 367 hektárt szántottak fel, vagyis 17 hektárral többet, mint amenynyit a XII. kongresszus tiszteletére vállaltak. Képünkön: J. DrSka beállítja az eke élét. (Bambule felv. — CTK) FEL EV ALATT671 találmányt vezettek be a termelésbe (CTK) —A Találmányok és a Normalizálás Állami Hivatalának jelentése szerint az idei év első felében 671 új csehszlovák találtmányt vezettek be a termelésbe, vagyis 115-el többe*., mint a múlt év hasonló időszakában. E találmányok felhasználása egy év SZÁZHÚSZ UNOKA Moszkva (CTK) — Hoszljate Ahunovának, az Eszak-Tadzsikisztánban levő Iszfári völgy lakosának 100. születésnapjára 120 unoka, dédunoka, és ükunoka jött el gratulálni. Hoszijate Ahunova nyugdíjas, de még mindig dolgozik — a Kommunizm kolhoz Ifjúságát selyemhernyótenyésztésre tanítja. alatt több mint 28 millió koronát hoz népgazdaságunknak. E kedvező eredmény megnyilvánult a találmányok szerzőinek kifizetett jutalmakban is. Csaknem 4 millió koronát kaptak, negyedmillióval többet, mint 1961 első felében. Átlagosan minden találmányért 5863 korona jutalmat fizettek ki. Az USA uralkodik Kongóban New York (CTK) — Kongó legnagyobb politikai pártja, a Kongói Nemzeti Mozgalom szombaton röplapot adott ki, melyben kijelenti, hogy Kongó nem rendelkezik saját közigazgatással, hanem a valóságban az Amerikai Egyesült Államok uralkodik, az országban. A röplap hangsúlyozza: „A kongói kormány új feje John Kennedy, Kaszávubu pedig Kennedy tanácsadója. Kongó új miniszterelnöke Edmund Gullion, az USA kongói nagykövete." A Kongói Nemzeti Mozgalom párt azzal vádolja az USA kormányát, hogy megszervezte Patrice Lumumba meggyilkolását és híveinek, Antoine Gizengának és ChristoT Gbenyek letartóztatását s beavatkozik a köztársaság belügyeibe. Orvosképzés Martinban (ČTK) — Martinban vasárnap, oktőber 14-én ünnepélyesen megkezdődött a tanítás a Komenský Egyetem orvosi karának gyakorló részlegén. Martinban 120 bratislavai és košicei negyedéves orvostanhallgató folytatja tanulmányait. Ezzel valóra vált az SZMT, valamint az Iskola és Kulturálisügyi Minisztérium kollégiumának határozata a klinikai évfolyamok uktatásának kiterjesztéséről. Az ünnepélyes megnyitón Vasil Bil'ak miniszter, az SZMT iskola- és kulturálisiigyi megbízottja mondott beszédet. A pártdokumentum szellemében A hatékonyság felülvizsgálása a jövő évi terv teljesítésének záloga Az egész országnak példát mutatnak a gottwaldoviak * A legnagyobb lehetőségek az anyagellátásban rejlenek * A javaslatok megvalósításáért a műszakiak is sokat tehetnek Hazánk könnyűipari központjában — a gottwaldovi Svit vállalatban ge alá vennie, hogy egyetlen életképes elgondolás se vesszen kárba. • Diadalt aratnak a műanyagok Talán sehol sincsenek oly nagy tehetőségek a műanyagok felhasználására, min' a közszükségleti cikkeket gyártó iparban. Egy ilyen nagy üzemben, mint pl a gottwaldovi, egy év alatt egész erdőnyi fát használtak fel a cipősarkak készítésére. Akárhogy is igyekeztek azonban a gyár technikusai, a női cipősarkak minőségévél nem lehettek megelégedve. Néhány évvel ezelőtt aztán megkezdték a műanyag felhasználását, most pedig — a hatékonyság Idei felülvizsgálása során — elhatározták a dolgozók, hogy a jövő évben a cipősarkak készítésénél már teljesen kiküszöbölik a fát. És meg kell mondani, hogy a fogyasztók legnagyobb megelégedését váltja kl ez az intézkedés. De nemcsak a fából készült sarkokat helyettesítik műanyaggal a gottwaldoviak. A laboratóriumokban olyan új anyagot állítottak elő, melynek jobb mechanikai tulajdonságai vannak, n^Int a hagyományos' bőrnek. Sem külsőre, sem pedig tulajdonságainál fogva nem marad el a bőr mögött. Hogy mikor vezetik be az új anyag gyártását? Ez főleg a hatékonyság felülvizsgálásának színvonalától függ. Ezt pedig a cipögyáriak lelkiismeretesen végezték. Az ország számos üzeme példát vehet tőlük. Tóth Mihály • Többet és olcsóbban — ez a fő cél Ezt a célt az ösz- • ••••••• szes gottwaldovi üzemegység közül legjobban a hrušo vanyi teljesíti, számokban kifejezve a következőképpen; a felülvizsgálásnál kitűnt: az eddig elért eredmények lehetővé teszik a gyárban, hogy a munkatermelékenység emelésének tervét a jövő évben 105,7 %-ra teljesíthessék, az önköltséget viszont csak 92,6 százalékra merítsék ki. Pedig a gyár előtt hatalmas feladatok állnak. Az állami terv szerint is egymillió koronával kell a hrušovanyi dolgozóknak olcsóbban gyártaniuk, mint az idén és az 1963-as évben a munkatermelékenység növelésének keretében 70 munkahelyet gépesítés bevezetésével kell pótolniuk. A pártszervezet az élen mindenütt irány" című villámújságot, amelyben a dolgozók előtt feltárta, mely munkaszakaszokon lehetne legtöbbet tenni a tartalékok kihasználásáért. Az eredmény nem is maradt el. Az egyik üzemrészlegben például megvalósítottak egy régi javaslatot, amely csak az egyik gazdasági dolgozó hanyagsága miatt feküdt kihasználatlanul. Az egyszerűsített technológia segítségével 20 százalékkal csökkentették a selejtet. Ez magában több mint 100 ezer koronát jelent az országnak. • Műszakiak és munkások az országnak Üzemeinkben rendkívül fontos tényező az, hogyan segítik a műszakiak a kétkezi munkásokat az újítási ja• vaslatok életrekeltésében. Miként csinálják ezt Gottwaldovban? Hogy nagyon jól, azt az alábbi példa is bizonyítja: az utóbbi két hét alatt benyújtott 32 újítási javaslat megvalósításán 25 munkáson kívül hat műszaki gazdasági dolgozó is tevékenykedik, mert gyakran éppen a technikai képzettség hiányában fut zátonyra a különben kiváló elgondolás. A hatékonyság felülvizsgálásáról folyó legutóbbi értekezleten határozatba is iktatták, hogy minden újítási javaslatot egy-egy technikusnak kell védnökséA pártvezetőség, hogy valamennyi dolgozót belevonjanak a hatékonyság felülvizsgálásába, az üzem gazdasági szerveivel karöltve kiadta az „Oj 975 orosz nyelvtanfolyam (CTK) E napokban Szlovákiában 975 orosz nyelvkörben kezdődött meg a tanítás. Az orosz népi nyelvtanfolyamok XIV. évfolyamában alakult körök számának ez csaknem egyharmada. A legjobb eredményt eddig a nyugat-szlovákiai kerületben érték el. A másik két kerületnek igyekeznie kell, hogy október 25-ig valamennyi körben megkezdődjék a munka. • Ebben az évben a nyelvkörök csaknem egynegyedében mezőgazdasági dolgozók tanulnak oroszul. A tavalyinál több kört alapítottak a szocialista munkabrigád címért• versenyző kollektívák tagjai, a közlekedési dolgozói* és népgazdaságunk más fontos szakaszainak dolgozói is, mert az orosz nyelv nélkülözhetetlen segítséggé válik a nagy építőfeladatok teljesítésében. A déőíni Kablo vállalat dolgozói jól teljesítik a CSKP XII. kongresszusának tiszteletére vállalt kötelezettségeiket. Képünkön a kábel belsőket gyártó műhely, amely a CSKP XII. kongresszusának műhelye címért versenyez. (CTK — Picha felvétele) A bratislavai Hostinský lakónegyedben átadtak rendeltetésének egy 5 osztályos óvodát, amelyet 160 gyermek látogat. A szép, napfényes őszi napokon az óvoda tantónői sétára indulnak a gyermekekkel. (M. Slosiarková — CTK — felvétele) Varga Nándor, a „Dunaj" EFSZ pártszervezetének elnöke monhta a minap, ,, . „ , amikor szövetkezetük ke- Életébe n » minőségi válta Siecóütet daígxi * rült szóba: „A feladatok teljesítése részben becsület dolga is... Csakugyan meg kell védeni a parasztbecsületet, ahogyan azt a szovjet N. G. Zaglada írta." Ez a gondolat vezérelte az említett szövetkezet valamennyi tagját, amikor a pártdokumentum alapján mélyreható elemzésnek vetették alá közös gazdálkodásukat. Már magában az is nagy jelentőségű esemény a szövetkezet életében, hogy a vita során szakszerűtlen kezelése miatt • egy esztendő alatt közel 100 mázsa nitrogént, 21 mázsa foszfort és több mint 100 mázsa káliumot veszítettek. Es ha u felsorolt nélkülözhetetlen tápanyagot műtrágya formájában akarják a talajba juttatni, közel 50 000 koronáA kérdést azonban könyzás történt. A kommunis- nyebb volt kimondani, ták bátor és őszinte sza- mint megadni rá a megva magával ragadta a szö- felelő választ. A feleletet vetkezet valamennyi tag- azonban mégis csak meg ját. Amikor gazdálkodásuk kellett találni. Ezt pártmenetét kezdték ellenőriz- feladatul kapták a növényni, megállapították — és termelésben dolgozó komez örömteli tény -, hoQy munisták és a szövetkezet ' ukba k?™ 1 *» mf9 ™ n d'9 esztendőről esztendőre vezetői is. n e™ enék el azt az ere d' jobb eredményeket érnek Fölösleges volna tovább l?!"™™!!^ el. Ezek a sikerek azon- fejtegetni a dolgot, inkább a ny a? o k ^tállótragya fórban mégsem adnak okot szögezzük le: ha valaki az elbizakodottságra, hisz keres, talál is. Varga Nánaz előrehaladás még min- dőrék is már az első na- «. . , " ľ gyors üte- pókban megállapították az ^ ľf ľS' ľ iluet .ohb ^ - - talán a leg- £ Tbe^leTfzonb'a'n »' diktálja, hogy a bajt volna. A kommunisták idás dig nem olyan májában kerültek volna a földbe. Már az előbb is említetmű, mint amilyet jobb egyik baj — talán a leg tében, hogy a vita során T™ ezé s**}l , k^tekin- nagyobbik -, hogy rosszui , dmáUa hoav a ba U tovább jutottak az eddig elérhette k * ^U^l. ľrUIÄÄ^g megszokott általános meg- n0 L™- Az istállótrágya gondatlan sz Ui etet t azután mea a állapításoknál és - népié- J í k™ *»?««» következtében sok Zllza hogy' belátható sen szólva - MDrn M l»z- cITtgy TéTíárb^Tag^ZZ ««"»« « Ä***' f' kicsit elvtársak. Vajon l ez a puszta tíny is kft mi erőnkből, a közös gaz- irányba« érezteti rossz hadálkodásban szerzett 10 tását. A föld nem kapja esztendős tapasztalataink- meg a szükséges szerves ból futná-e még többre. Es anyagot, ezáltal • fokozatoha igen, ez egyebek mel- san romlik a talaj összetélett becsületbeli kötelessé- tele, csökken termőképesgünk is. ' sége. Másrészt pedig, hogy . _ Így került sor a fentebb a szövetkezet ezt a veszte'ez így"igaz, mert 'a hibák má r emfitett mélyreható séget pótolhassa, drága konkrét feltárása már egy gazdasági elemzésre. Es pénzért kell rosszabb milépés a javuláshoz. Itt alighogy egy kicsit jobban nőségben megvásárolni dós tartja, amit veszítenek azonban látnunk kell azt széttekintettek házuk tá- azokat az anyagokat, ame- a vámon, megnyerik a réis: mi tette lehetővé, vagy Í á n> máris jó néhány olyan lyek rendelkezésükre áll- ve n. Varga Nándor véleméha tetszik, mi okozta ezt iologra bukkantak, ami ed- tak, ám a hanyag munka nye is az> hogy ez a b e. a minőségi változást a szö- dig elkerülte figyelmüket, következtében tönkremen- fekteté s gazdag kamatot vetkezet életében. Ha egy Maga a pártszervezet el- lekmondatban akarnánk vála- nöke vetette fel többek kő- A tények megállapítása szólni a feltett kérdésre, zött ezt a kérdést: Miért után a pártbizottság és a így mondhatnánk: az, hogy 'alacsonyak szövetkeze- szövetkezet vezetői papírt — élve az előbbi meghatá- tünkben még mindig a és ceruzát fogtak. Kiszározással — a pártszervezet hektárhozamok? mították, hogy a trágya ték a gyereket, konkrétan megmondták, mit tettek jól, hol követtek el hibát, hol és miben kell még javítaniuk, hogy Zaglada elvtársnö szavaival élve ne essék csorba a parasztbecsületen. Azt mondtuk, hogy már ez is nagy eredmény. Igen, peket létesítenek, sőt egy szövetkezeti tagot minden egyéb munkától mentesítenek, egyedüli feladata a trágya gondozása lesz. Természetesen ez pillanatnyilag bizonyos anyagi megterhelést jelent a szövetkezetnek, de megéri, mert ahogyan a közmonhoz majd a szövetkezetnek, és ami-szintén sokat jelent, a parasztbecsületen sem esik csorba. SZARKA ISTVÁN HATÁRIDŐ ELŐTT Magyarországon megkezdték a szovjet kőolaj feldolgozását (CTK) — Magyarország legnagyobb olajfinomítójában, Szőnyben, október 13-án ünnepélyesen megkezdték a Barátság-olajvezeték magyarországi ágán át érkező szovjet kőolaj feldolgozását. Fock Jenő, a Magyar Szocialista Munkáspárt politikai bizottságának tagja, miniszterelnökhelyettes, az ünnepségen mondott beszédében hangsúlyozta a Barátság-kőolajvezeték rendkívüli jelentőségét a szocialista államok közötti barátság és gazdasági együttműködés bővülése -és mélyülése szempontjából. Köszönetét fejezte ki a szovjet és a csehszlovák munkásoknak és technikusoknak a Barátságolajvezeték kiépítéséért a Szovjetunió és Csehszlovákia terükén, valamint a magyar dolgozóknak az olajvezeték magyarországi ágának határidő előtti befejezéséért. Hétszázezer koronát takarítottak ineg A Hydrostav vállalat tervezési dolgozói sikeresen teljesítik a CSKP XII. kongresszusának tiszteletére vállalt kötelezettségeiket. . Például a šatai nitrogéngyár építkezésén a kábelelosztóknál a tervezésnél alkalmazott ésszerűsítő intézkedésekkel 440 000 koronát takarítanak meg, ezenkívül a tervezőközpont dolgozói 359 különféle újítási javaslatot nyújtottak be, amelyeknek megvalósítása több mint negyedmillió korona megtakarítását eredményezi.