Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)
1962-10-09 / 279. szám, kedd
Heves harcok Jemenben Kairó (CTK) — A Szaúd-Arábia és Jemen közötti határvidéken október 7-én heves harcok folytak. A MEN hírügynökség jelentése szerint a jemeni Arab Köztársaság légi hadereje Asraf köz9ég közelében Sanától mintegy 200 km-nyire északkeletre bombázta a gyülekező törzseket. A légitámadás nagymennyiségű fegyvert tett tűnkre. A MEN hangsúlyozza, hogy e fegyvereket kétségkívül idegenek kezelik, mert a jemeni törzsek tagjai erre képtelenek. Bajdani, a jemeni kormány miniszterelnökének helyettese felhívta az angol kormány jemeni képviselőjének figyelmét az adeni angol haderők összpontosítására a jemeni határ közelében és a jemeni törzseknél talált nehéz fegyverekre. Bajdani kijelentette, ha ezt a kérdést nem oldják meg kielégítően, a jemeni kormány megtesz minden szükséges intézkedést a jemeni terület védelmére. A MEN közölte, hogy a Jemeni Arab Köztársaság csapatai szétforgácsolták azokat az alakulatokat, amelyek Szaúd-Arábiából behatoltak Jemen területére. A jelentés szerint az alakulatok tagjai között voltak Szaud király testőrei és a SzaúdArábiában élő jemeniek is. Hozzáfűzi, hogy egyes szaúd-arábiai tisztek kijelentették, Jemenben szándékoznak maradni. A politikai megfigyelők utalnak arra, hogy Jemen jövője szempontjából rendkívül fontos kérdés a törzsek állásfoglalása, mert a törzsek tagjai a lakosság mintegy 80 százalékát teszik és a törzsfőnökök jelentős befolyást gyakorolnak a népre. A jordániai kormány, valamint Jemen jordániai nagykövetsége Haszszánt támogatja. A nagykövetség kö• zölte, hogy Hasszan a napokban ellenkormányának miniszterelnökét küldi az ENSZ-hez, New Yorkba, hogy átvegye a jemeni küldöttség vezetését. ENSZ-ben most Ajnl, a Jemeni Arab Köztársaság külügyminisztere a jemeni küldöttség vezetője. A sanai rádió közölte, hogy a jemeni hadsereg főparancsnoksága október 14-re összehívta a legfelsőbb nemzetvédelmi tanács első plenáris ülését. A tanács tagjai a jeleni törzsfőnökök. Szalal, a jemeni kormány miniszterelnöke közölte, hogy november 1-én első ízben kitűzik a Jemeni Arab Köztársaság új lobogóját. A jemeni zászló piros, fehér és fekete, a fehér mező közepén zöld csillaggal: A miniszterelnök a MEN tudósítója előtt kijelentette, hogy Jemen véget akar vetni eddigi elszigeteltségének és diplomáciai kapcsolatokra lépni mindazokkal az államokkal, amelyek elismerik az új kormányt. A jemeni kormány az Egyesült Arab Köztársaságtól 52 szakértőt kért a kormányhivatalok szervezésére, továbbá hat tanügyi szakértőt és 52 főiskolai tanárt. Jemen kormártya beutazási engedélyt adott minden külföldi újságírónak. Bajdani, a jemeni kormány mlmiszterelnökhelyettese kijelentette, hogy az USA vonakodása a Jemeni Arab Köztársaság elismerésének kérdésében arra kényszeríti a jemeni kormányt, hogy felülvizsgálja a monarchia idején az amerikai társaságokkal kötött egyezményeket. Hozzáfűzte, hogy a washingtoni kormány vonakodó magatartása súlyos helyzetbe sodorta az amerilkai kőolajtársaságokat. A JEMENI KOTMÄNY GAZDASÁGI INTÉZKEDÉSEI Kairó (ČTK) — A MEN sajtóiroda közlése szerint Bajdani jemeni mlniszterelnökhelyettes kijelentette, hogy a jemeni kormány a jövő héten megtárgyalja az ország fejlesztésének gazdasági tervét, amely szerint megoldják a legidőszerűbb problémákat. Egyidejűleg megkezdik a hosszabb időre vonatkozó gazdasági terv kidolgozását. A jemeni kormány dekrétumot közölt a jemeni mezőgazdasági szervezet megalakításáról. Maroni miniszter nyilatkozata szerint rövidesen megkezdik az iskolák és a kórházak építését. A nép életszínvonala emelésének érdekében kidolgozzák a föld termővé tételének terveit, a duzzasztő-gátak építésének tervét, és a kisgazdaságok támogatásának szabályrendeletét. ' r— 1 Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének jelentése Róma (CTK) — A múlt évben 52 millióval emelkedett a világ lakosainak száma, de az élelmiszerek előállítása főleg a rossz időjárás miatt ugyanolyan maradt. mint 1960—61-ben, állapítja mag az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete. A jelentés közli, hogy a 87 nyilvántartott ország közül 19-ben több mint 50 %-ka-I emelkedtek a létfenntartási költségek, további 18-ban 25 százalékkal. A nyugat-európai országokban tavaly egy százalékkal csökkent a mezőgazdasági termelés és az élelmiszergyártás. A Szovjetunióban és a szocialista tábor országaiban a Jelentés szerint viszont 2 százalékkal növekedett. W. Schirra amerikai űrhajós sajtóértekezlete Houston (ČTK) — Walter Schirra, a harmadik amerikai űrutas vasár nap sajtóértekezle ten szólalt fel. A repülése alatt szerzett tapasztalatok ről számolt be Schirra kijelentet te, hogy a repülés annyira tetszett ne ki, hogy amikor ai utasítást megkapta, kapcsolja be a fé-w ALTÉR SCHIRRA kezo berendezést, sajnálta, hogy nem maradhat a világűrben egy egész nap. A nyugati hírügynökségek ezzel kapcsolatban megjegyzik, hogy csak 1963 elején próbálkozik meg amerikai űrhajós az egésznapos repüléssel. A harmadik amerikai űrhajós kijelentette, hogy a repülés alatt meglazította szíjait, hogy szabadabban mozoghasson ülésén. A súlytalanság állapota sem okozott számára nehézséget. Panaszkodott, hogy az első kör idején űr-ruhájában nagyon melege volt. Később viszont nagyon fázott. A repülés alatt takarékoskodott a hajtőanyagokkal, ez azt okozta, hogy Schirra az űrhajót szabadon hagyta forogni tengelye körül. Az űrhajó kb. 6 perc alatt fordult meg. A batériák energiájának megtakarítása céljából gyakran megszüntette ez összeköttetést a Földdel. Schirra megemlítette, hogy leszállása jól sikerült. nlélhlá lllllll lllllll MOSZKVÁBAN közzétették Kennedy elnök amerikai elnök sürgönyét, melyben Hruscsov elvtársnak és a szovjet népnek Schirra alezredes sikeres űrrepülésének alkalmából küldött Jókívánságait köszöni meg. (CTK) MALCOLM MACDONALD, a laoszi kérdést tárgyaló genfi konferencia angol küldöttségének vezetője Csen Ji a Kínai Népköztársaság Államtanácsa alelnökének és külügyminiszterének meghívására Pekingbe érkezett. (CTK) BATUMJ fekete-tengeri szovjet kikötőbe megérkezett a Ciprusról visszatelepült örmények egy csopértja. Batumiból folytatják útjukat a Szoviet Örményországba. (CTK) INDONÉZIA állami bányáinak vezérigazgatója gépek és berendezések szállításáról tárgyalt Lengyelországban a nyugatszumatral ombilini szénbányák számára. - (CTK) GRAUBtlNDEN svéjc! kantonban a vasárnap tartott népszavazáson elfogadták a politikai fogok gyakorlásáról sióifi törvényt, melynek értelmében a községek szavazati Jogot adhatnak s nőknek is Eddig 22 kanton közül csak négyben van a nőknek szavazati Joguk. Helyi ügyejcben tehát szavazhatnak, de országos kérdésekben csak a férfiaknak van szavazati joguk. PAKISZTÁN lakosainak csupán 19,2 százaléka tud írni olvasni. (CTK) QUINCYBEN (USA — Massaehussetts ál lamj vízre bocsátottak egy atomhajtású amerikai hadihajót, a Balnbridge fregatPártaktíva Üzbegisztánban N. Sz. Hruscsov beszédet mondott a pártaktíván Taskent (CTK) — Taskentben október 8-án megkezdődött Üzbegisztán pártszervezetének aktívája, amelyen Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára is részt vett. N. Sz. Hrusctov hétfőn terjedelmes beszédet mondott. Saraf Rasldov, Üzbegisztán Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára beszámolt azoknak a kötelezettségvállalásoknak teljesítéséről, amelyeket a köztársaság ipari, közlekedési, építkezési és mezőgazdasági dolgozói tettek. Az aktíva résztvevői határozatot fogadtak el a hétéves terv negyedik évére vonatkozó állami tervek és szocialista kötelezettségvállalások gyois teljesítésére. • * • N. Sz. Hruscsov október 7-én felkereste a taskentl gépgyárat. Az üzem dolgozói a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökét lelkes és szívélyes fogadtatásban részesítették. N. Sz. Hruscsov a munkásokkal a gyártás megszervezéséről ét az új technika bevezetéséről beszélgetettt. Nagyra értékelte a kollektíva munkasikereit és további jő munkát kívánt a dolgozóknak. 1863. áprilisában lesz Finnország Kommunista Pártjának kongresszusa Helsinki (ČTKJ — A Kansan Uutiset című lap szerint Finnország Kommunista Pártja Központi Bizottságának október 6-i és 7-i helsinki plenáris ülésén határozatot hoztak, amely szerint Finnország Kommunista Pártjának XIII. kongresszusát 1963. április 12.—15.-én fogják megtartani Helsinkiben. H. Kuusinen asszony képviselő, Finnország Kommanista Pártja Központi Bizottsága politikai irodájának tagja a plenáris ülésen beszámolót terjesztett elő a jelenlegi nemzetközi helyzetről és rávilágított a bel- és külpolitika időszerű kérdéseire, a külkereskedelem problémáira és a szakszervezeti mozgalom helyzetére. A VDK kormánynyilatkozata Hanoi (ČTK) — A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának jelentése szerint visszavonta Laosz területéről a vietnami katonaságot, mely a laoszi királyi kormány kérésére tartózkodott az országban. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya azt követeli, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei tartsák be azokat a kötelezettségeket, melyeket 1962-ben vállaltak a genfi értekezleten. E szerint 1962. október 7-ig kivonják katonaságukat Laosz területéről. Az Egyesült Államok katonáin kívifl Laoszban tarózkodnak Thaiföld, Dél-Vietnam, Tajvan és Fülöp-szigetek katonái is, akik részt vettek a laoszi katonai megmozdulásokban. A Laoszból eltávozott amerikai katonák Thaiföld északkeleti részében a laoszi határ mentén tartózkodnak és ez közvetlenül veszélyezteti Laosz semlegességét, a terület békéjét és biztonságát. NEW YORK-I TUDÓSÍTÁSUNK A Kuba-ellenes hajsza újabb kudarca Az amerikai sajtót nyugtalanítja Ben Bella tervezett kubai látogatása S zombaton a New York-i repülőtéren az ENSZ közgyűlés számos küldöttsége fogadta Ahmed Ben Bellát, .az algériai kormány elnökét, aki Algériát, (az ENSZ 109. tagállamát) képviselő küldöttséget vezeti. Ezzel a gyarmatosítás és az Imperialistaellenes front, valamint az el nem kötelezett országok száma az ENSZ-ben újabb forradalmi nemzettel szaporodott. Ebbe a Nyugat részére oly kellemetlen ténybe az Egyesült Államok kormányának is bele kellett nyugodnia, mert hiszen kedvében szeretne járni az új afrikai államoknak is. Hogy ez mennyire kellemetlen részére, az néhány csípős megjegyzésből tűnik ki, amelyet kezdeti „taktikai némaság" után nyíltan hangoztatnak az amerikai lapok. Amikor Dorticoe kubai köztársasági elnök New Yorkba repült, néhány New York-i lap nem tudta kendőzni csodálkozását afölött, hogy a kubai küldöttség üdvözlői között ott voltak Algéria képviselői ls. Ezekben a napokban olyan megjegyzések ls napvilágot láttak, amelyek szerint az algériai kormány állítólag „szimpatizál a kommunistákkal" és hogy az algériai katonai egységek laktanyáiban Fidel Castro fényképe díszíti a falakat. Oj nemtetszés és további gvűlölködö megjegyzések követték azt a hírt, hogy Ben Bella az ENSZ-ben elmondott beszéde, valamint Kennedy elnöknél tett látogatása után Dorticos meghívására Kubába utazik. A New York World Telegram szombaton azt írta hogy az USA egyes köreit nyugtalanítja Ben Bella elhatározása. A lap elárulja, hogy az amerikai küldöttség eddig hivatalosan nem reagált ugyan, de néhány tagja állítólag személyesen tiltakozott Algéria ENSZ küldöttségénél. Az USA véleménye állítólag az, hogy Ben Bella elhatározására nagyon alkalmatlan időpontban kerül sor. Olyan nézetek is napvilágot láttak, melyek szerint az algériai kormány „nem mérte fel az USA érzékenységét a kubai helyzettel kapcsolatban". A New York Herald Tribúne, szintén aggodalommal fogadta Ben Bella döntését. A lap idézi a kubai küldöttség egyik tagjának szavait, aki elmondta, hogy Ben Bella látogatása Kuba részére nemzeti esemény lesz és az algériai forradalom képviselőjének tiszteletére az egész ország területén tüntetéseket rendeznek. E küldött szerint a látogatás annak a baráti viszonynak a kifejezője, amelyet a forradalmi harcok idején kötöttek . A barátságról ml sem tanúskodik jobban, mint az algériai népnek nyújtott kubai segítség. Az amerikai lapok első megjegyzéseiből világosan kitűnik, hogy bizonyos amerikai köröknek nem tetszik a látogatás, amely még szorosabbra fűzi Kaba és Algéria baráti viszonyát. Az igaz, hogy ez a látogatás az USA részére kellemetlen Időpontban valósul meg, amikor a washingtoni konferencián nem sikerült a latin-amerikai országokat egységes Kuba-ellenes tömbbe tömöríteni. Erre a sikertelenségre az USA kormánya Elképesztő döntéssel válaszol: Bezárta kikötőit mindazon hajók előtt, amelyek Kubába vagy Kubából szállítanak árut és a gazdasági segély elvonásával fenyegette azokat az országokat, amelyek hajói részt vesznek Kuba kereskedelmének lebonyolításában. Ben Bella látogatása azért is kellemetlen az USA-nak, mert azt bizonyítja, hogy Kubának nemcsak Earópában, Ázsiában és Latin-Amerikában. vannak barátai, hanem Afrikában is. Nagyon valószínű ihogy Kennedy és más amerikai személyiségek a Ben Bellával folytatott tárgyalások alkalmával nem rettennek vissza még a zsarolástól sem. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a neokolonializmus és a tőke elleni közös harcban megszilárdult kölcsönös barátságot nem lehet pénzen megvásárolni. EMIL SÍP Hétfőn választottak a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban Pjönjang (ČTK) — A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban október 8-án tartották a legmagasabb törvényhozó szerv — a Legfelsőbb Népi Gyűlés — tagjainak választásait. A városokat, falvakat, telepeket é's munkásközpontokat feldíszítették. Fjöngjangban reggel 6 órakor nyíltak meg a választási helyiségek. Eddigi jelentés szerint délelőtt 10 óráig a koreai dolgozók túlnyomó többsége leszavazott. A Mindzsu Csoszon című lap vezércikkében azt írja, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban első ízben választanak a szocializmus győzelmének feltételei között. URUGUAY dolgozói megünnepelték Uruguay Kommunista Pártja megalapításának 42. évfordulóját. (CTK) A náci á nem Bonn (ČTK) — A Der Spiegel nyugat-németországi hetilap legutóbbi számában Franz Nüsslein háborús bűnösről ír, gki a' cseh-morva protentorátusban a fő államügyész tisztjét töltötte be. Nüsslein számos csehszlovák hazafi életéért felelős. Schröder szövetségi külügyminiszter Nüssleinre bízta a külügyminisztérium átszervezésére vonatkozó tervek kidolgozását. A Der Spiegel közli, hogy 1942 július végén, 33. születésnapja előtt Nüsslein főállamügyész lett. Heydrich dicsérően nyilatkozott rőla. 1960-ban Nüsslein prágai náci tevékenységét a Köln am Rhein-i bíróság előtt a nácizmus által üldözöttek nyugat-berlini szövetségének kezdeményezésére Ismét tárgyalták, azonban a bírósági eljárást beszüntették a többi között azért, mert Nüsslein már nem emlékezett az egyes részletekre. UGANDA IS FELSZABADULT Az osztrák antifasiszták tot. Ez a 8 ezer tonnás hajó az atlanti ame^kal hadiflottához tartozik. (CTK) A DÉL-SZÁSZORSZÁGI Hlldesheimben 15 ezer katona, 100 tank, 3 ezer egyéb harckocsi, valamint a Nyugat-Németországban állomásozó első brit hadtest számos repülőgépének és az amerikai hadsereg gyalogos egységének részvételével nagygyakorlatot tartanak. (CTK) A LAOSZI NEMZETGYŰLÉS egy évre szóló teljhatalommal ruházta fel Souvanna Phoumát, a nemzeti egységkormány miniszterelnökét. (CTK) NASSZER, az EAK elnöke elfogadta Mohammed Khidder meghívását algériai látogatásra. (CTK) * MII.ÁNÖBAN és Torinóban a diákok a spanyol konzulátus előtt Coaillo fiatal antifasiszta elítélése ellen tiltakoztak. A fasiszták ellenakciót Indítottak, de a rendőrség szétkergette őket. (CTK) AZ OLASZORSZÁGI főiskolák tanárai és hallgatói már nyolcadik napja sztrájkolnak. A tanárok jobb anyagi feltételeket. a diákok pedig ösztöndíjakat követelnek mindazok számára, akiknek nincsenek meg a tanuláshoz szükséges anyagi eszközeik. (CTK) AZ ANGOL MUNKAÜGÍI MINISZTÉRIUM jelentése szerint 19S2. szeptember 10-«n Nagy-Britanniában 4R5 138 volt a munkanélküliek száma (CTK) MOHAMMED CHEMISTI algériai külügyminiszter fogadta A. Pravda csehszlovák ügyvivőt és reményének adott kifejezést. hogy a csehszlovák-algériai kapcsolatok továbbra is kedvezőek lesznek. * Toppén száz éve annak, hogy az első angol utazók, Grant és Speke Uganda földjére tették a lábukat. Uganda nagy nemzeti ünnepén persze nem erről az évfordulóról emlékeznek meg, hiszen a függetlenség kikiáltását ünneplik. Oj, független állam jelenik meg Afrika térképén, ismét kisebb lesz az angol gyarmatbirodalom. Ugandának több mint 6 millió 700 ezer lakosa van 243 ezer négyzetkilométer területen. Az ország Afrika keleti részén, az egyenlítő két oldalán terül el. Uganda agrárország, az anyaország nyersanyagfüggvénye volt a gyarmati uralom éveiben. Iparcikkeitben behozatalra szorul, kivitelének háromnegyede kávé és gyapot. A népszerűvé vált szövetkezeti mozgalom bizonyára hozzájárul majd a mezőgazdaság termelékenységének fokozásához és a mezőgazdasági munkáspk anyagi helyzetének javulásához. A hosszú gyarmati uralom következtében a nemzeti jövedelemből jelenleg évente alig 23 font jut egy la-kosra. A múltban a törzsi viszálykodás sokszor aláásta a nemzeti felszabadító mozgalom erejét. A gyarmattartók megtagadták az elemi polgárjogokat is a bennszülöttektől, és Ugandában csak 1961-ben tartották az első általános választásokat. 1960 elején megalakult az Ugandai Népi Kongresszus, melyet Apollo Milton Obote 'haladő politikus vezet. Pártja a legtöbb szavazatot kapta, de az ugandai király szeparatista törekvése és a katolikus missziók beavatkozása következtében a Nyugattól támogatott kisebbségi Demokrata Párt alakította meg a kormányt. Az idei áprilisi választásokon Obote pártja nagy győzelmet aratott és új kormányt alakított. Ez a kormány a függetlenség hajnalári a pozitív semlegesség politikáját akarja folytairfl; célja az együttműködés valamennyi országgal, a gyarmati rendszer összes maradványainak felszámolása. Ez a kormány elítéli a hidegháborús politikát, az agresszív tömböket, a lázas fegyverkezést, s a lakosság életszínvonatának emelésére törekszik. Uganda népe október 9-én elindul a függetlenség útján. Sok akadályba fog ütközni, de mellette vannak a felszabadult afrikai államok és a világ békeszerető nénei -krBécs (ČTK) — Október 7-én több mint 1500 osztrák antifasiszta kikényszerítette a náci Wehrmacht volt tagjai összejövetelének feloszlatását Berndorf osztrák ipari városban, bécs közelében. A belügyminisztérium megengedte az összejövetel rendezését, amelyre „Nyugat-Németországból ls érkeztek vendégek". A nácizmus áldozatainak tiltakozó tüntetését azonban a hatóságok betiltották. Az antifasiszták euneK ellenére is megtartották gyűlésüket és letépték a Wehrmacht volt tagjainak zászlóit. Az antifasiszták elszántsága arra kényszerítette az osztrák rendőrséget, hogy feloszlassa a militarista összejövetelt. Az angol fasiszták ismét pórul jártak London (ČTK) — Az Oswald Mosley vezette fasiszta csőcselék megkísérelte újabb provokációs gyűlés rendezését East End londoni munkásnegyedben. Amikor a fasiszta összejövetel szervezői a Viktória Parkba érkeztek, meglepetés várt rájuk, a ligetben a londoni antifasiszták gyűléseztek. Az antifasiszták már szombaton kezdték a gyűlést és egész éjszaka kitartottak, hogy lehetetlenné tegyék a fasiszta tüntetést. 1982. október 3. * £)j SZÖ 3