Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)
1962-10-08 / 278. szám, hétfő
A szovjet államférfiak üdvözölték az NDK vezetőit Moszkva (CTK) — Nylkita Hruscsov és Leonytd Brezsnyev elvtársak üdvözölték az NDK vezetőit: Walter Ulbrlchtot, Ottó Grotewohlt, Johannes Dieckmannt és Erlch Correnst abból az alkalomból, hogy 13 évvel ezelőtt kiáltották kl a Német Demokratikus Köztársaságot. A táviratban azt Írták, hogy az NDK következetesen érvényesíti a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének lenini elvét, a többi szocialista országgal egyetemben fáradhatatlanul küzd a nyugatnémet militarizmus és revansizmus ellen, a német békeszerződés megkötéséért és a nyugatberlini helyzet rendezéséért. A szovjet államférfiak hangoztatják, hogy a Szovjetunió az NDK-val egyetemben kész felszámolni a második világháború maradványalt, megkötni a német békeszerződést, s ennek alapján rendezni a veszélyes nyugat-berlini helyzetet. Az imperialisták fenyegetései ezt nem akadályozhatják meg. Megünnepelték az NDK megalakulásának tizenharmadik évfordulóját Berlin (CTK) — Németország Szocialista Egységpártjának Központi Bizottsága, az NDK Államtanácsa, kormánya és a demokratikus Németország Nemzeti Frontjának országos tanácsa az NDK kikiáltásának 13. évfordulója alkalmából ünnepi ülést tartott a berlini Állami Operaházban. Az ülésen részt vett Walter Ulbricht, az NSZEP KB első titkára, az Államtanács elnöke és sok más vezető személyiség. M H Ä moszkvai Pravda vasárnapi vezércikkében az NDK államünnepét méltatja. Kiemeli, hogy az NDK külpolitikája a béke és a barátság politikája volt. A Német Szövetségi Köztársaságot viszont a nyugati hatalmak és a bonni kormánykörök a militarizmus és az agresszió régi kerékvágásába terelték. E helyzetben különösen szükségessé vált a békeszerződés, mely megfékezné a revansvágyó nyugatnémet militaristákat. A német békeszerződés megkötése egyszersmind lerakná a tartós európai béke alapját. Jelentős mértékben hozzájárulna a világbéke megszilárdításához, kedvező feltételeket teremtene a leszerelési tárgyalásokhoz. A békeszerződés aláírása jó alapot teremtene a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság új kapcsolatainak felvételére. Hazánk kész baráti jobbot nyújtani a Német Szövetségi Köztársaságnak. Bonnban azonban nem azok a hangadók, akik élAz ünnepi beszédet Willi Stoph, a politikai bizottság tagja, a miniszterelnök első helyettese mondotta. Méltatta az NDK dolgozóinak sikereit és megköszönte a Szovjetunió nagy támogatását és segítségét. Beszédében hangoztatta, hogy a nyugatnémet revansizmus veszélye égetően szükségessé teszi a békeszerződés megkötését, és Nyugat-Berlinnek demilitarizált szabad várossá nyilvánítását. A vezni szeretnék a jószomszédi kapcsolatok előnyelt, hanem azok, akik kihasználják a békeszerződés hiányát és agresszív és revansista terveket szőnek. Ezért ellenzik a második világháború maradványainak felszámolására tett összes javaslatokat. „Ha nem találunk megértést a nyugati hatalmaknál, akkor nem marad más hátra, minthogy aláírjuk a békeszerződést a Német Demokratikus Köztársasággal és ily módon megszüntetjük a hadiállapotot. Ennek alapján érvényét veszti a nyugatberlini megszállási rendszer. Az imperialisták fenyegetőzései nem tartanak vissza bennünket ettől a lépéstől" — mondotta Hruscsov elvtárs. Fel kell számolni a második világháború európai maradványait, köztük a nyugat-berlini megszállási rendszert. Ez meg ís fog történni, mert ez nemcsak a Szovjetunió és az $DK, hanem valamennyi állam és nép létérdekeinek is megfelel. A magyarországi Százhalombattán szovjet kőolajat feldolgozó finomító épül. A képen: Az épülő mű. (CTK — MTI felv.) A fajüldözők tovább mozgolódnak New York (CTK) — Mississippi ál J lam törvényhozó gyűlése határozatot hozott a fajüldözők támogatására. Követelte, hogy a szövetségi kormány azonnal zárja kl a néger Meredith-t az egyetemről és rendelje vissza Mississippiből a szövetségi csapatokat és rendőrséget. A törvényhozó gyűlés azt állítja, hogy a néger diák egyetemi felvétele és a szövetségi csapatok kiküldése a diák védelmére „megsértette" az amerikai alkotmányt. Nemcsak az oxfordi fajüldözők mozgolódnak. Carthago város közelében a fehér fajüldözők hat néger lakását tűz alá vették. A helyi rendőrség azzal Intézte el az esetet, hogy a négerek kezdték a tüzelést, hogy felhívják a közvélemény figyelmét. Megerősítették az új kambodzsai kormányt Phnom Penh (CTK) — A kambodrsai nemzetgyűlés megerősítette a Kambodzsai Királyság új kormányát. A miniszterelnöki és külügyminiszteri tisztséget Norodom Kantol herceg tölti be. A miniszterelnök bel- és külpolitikai beszámolójában kijelentette, hogy kormánya következetesen ragaszkodni fog a semlegességhez. Az új kormány számos intézkedést tesz a mezőgazdasági és ipari termelés növelésére, új erőforrások szerzésére, hogy megoldja a gazdasági és pénzügyi nehézségeket. Az új kambodzsai kormánynak 19 tagja van. Hány amerikai katona maradt Laoszban? Vientiane {ČTK) — A vientlanel nyugati tudósítók Jelentették, hogy befejeződött az amerikai fegyveres erők kivonása Laoszböl. A Reuter azt Irta, hogy zuhogó záporban öt repülőgépen távozott Vientianeből Bangkokba a Laoszban állomásozott 686 főnyi amerikai csapat 25 tisztje, 53 altisztje és katonái. A laoszi hazafias erők statisztikája szerint azonban 1800 amerikai katona harcolt Laoszban. Kivonásuk előtt persze levetették egyenruhájukat és mint az amerikai nagykövetség, amerikai gazdasági és kulturális szervezetek polgári tisztviselői szerepeinek tovább az országban. Egy amerikai kém elfogatásának részletei Moszkva (CTK) — Az Izvesztyija beszámolt Raymond Smlth amerikai kém elfogásának részleteiről. Smith — az amerikai katonai attá-< sé helyettese, aki júniusban foglalta el állomáshelyét — tapasztalt hírszerző. A Pentagonban, majd Japánban és Franciaországban teljesített szolgálatot. Moszkvában azonban megjárta. Smith többször járt Leningrádban és Talllnban. Megtalálták nála a leningrádi kikötő hírszerző jellegű megjegyzésekkel ellátott tervét, valamint a talliml kikötő tervét. Smlth figyelte a tengeralattjáróikat, a hajókat, s észleleteit hordozható magnetofonon rögzítette. Egyes esetekben rejtjelet használt. Smlth felJegyzéseit megfejtették. ^////////////////////////^^ A VILÁG KINCSEI SZOLGÁLJÁK A HALADÁST A népek figyelmének előterébe Ismét ez általános és teljes leszerelés került. Ez a szovjet kormánynak köszönhető, mert javasolta, hogy az ENSZ közgyűlésének jelenlegi ülésszakén rendkívül fontos pontként vitassák meg a leszerelés gazdasági programját. A 18-hatalmi leszerelési bizottság eredménytelen genfi tárgyalásai után a Szovjetunió a szocialista országok és a békeszerető emberiség vágyainak tolmácsolójaként az emberiség legmagasabb fórumához fordult, hogy újabb lendületet adjon a leszerelési küzdelemnek és még jobban támogassa ezt a nemes ügyet. A szovjet kezdeményezés a nyugati imperialista hatalmakra nézve nagyon kellemetlen, mert ismét leleplezi politi-; kájukat. Kincsek hevernek szanaszét... A Szovjetunió most más szempontból vetette fel a leszerelést. Eddig mindenekelőtt azt hangoztatta, hogy a leszerelés a legfontosabb lépés a béke biztosítására, viszont a fegyverkezés a rakéta- és nukleáris háború szakadéka felé sodorja az emberiséget- A tömegpusztító fegyverek mennyiségének növekedésével arányban a háború meglepetésszerű kitörésének valószínűsége is fokozódik. A leszerelés gazdasági programjánál? szovjet tervezete rámutat, azokra az óriási eszközökre, melyeket a leszerelés felszabadítana, s amelyek az emberiség további fejlődését szolgálnák. A leszerelés évente legalább 120 milliárd dollár megtakarítását jelentené. Negyedszázad alatt az emberiség annyi értékhez jutna, amenynylt ősidők óta alkotott. N emrégen számos közgazdász és szakértő foglalkozott a le-; szerelés gazdasági következményei-] vei. Megerősítették a leszerelés említett konkrét eredményeit és bebizonyítottáik, hogy a fegyverkezés gazdasági szempontból nagy esztelenség. A világon legalább 20 millió személy szolgál a fegyveres erők kötelékében, ezenkívül több mint 50 millió embert foglalkoztat a fegyvergyártás. A föld hárommilliárd lakosságának ez ugyan nem nagy része, ám többnyire ezek a legtehetségesebb, legrátermettebb tudósok és kutatók. As emberiség javát szolgáló gazdasági ágakból vonták el őket nem produktív munkára, a rombolás egyre tökéletesebb eszközeinek kutatására. Az évente fegyverkezésre fordított 120 'milliárd dollár felér az összes elmaradott országok nemzeti jövedelmével együttvéve, vagy az egész vllágkivltellel, a vllágberuházások felével. A fegyverkezési kiadások a világ hat legnagyobb országéban a nemzeti jövedelem 5—10 százalékát, a többi országokban 1—5 százalékát emésztik fel. ... kiaknázásuk nem is nehéz M inden józan ember felteszi a kérdést, miért nem aknázzák ki ezt a temérdek kincset az életszínvonal további emelésére. A válasz éppen olyan egyszerű, mint maga a kérdés. A világimperializmus a fegyverke-i zésben látja megmenekülésének eszközét, és felelőtlenül kacérkodik azzal a gondolattal, hogy háborút indít a szocialista világ ellen, bár ez az imperializmus elkerülhetetlen bukását jelentené. (Másrészt az Imperializmus a maximális profit megszerzésének legkényelmesebb lehetőségét a fegyverkezésben látja. Az Egyesült Államokban az 1960— 61-es költségvetési évben az állami költségvetésből pénzelt megrendelések egyharmadát tíz amerikai cég kapta. Ezért nem véletlen, hogy az amerikai monopóliumok azzal érvelnek a leszerelés ellen, hogy a leszerelés csődbe juttatná ez amerikai közgazdaságot. Sajnos, a Jobboldali szakszervezeti politikusok is támogatják ezt a blöff öt. Az ENSZ szakértői bizottságának jelentése megcáfolta a leszereléssel szemben felhozott összes érveket. Tíz ország, köztük a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia, Csehszlovákia, India és más országok szakértői egyetértettek abban, hogy a leszereléssel kapcsolatos minden probléma és nehézség megoldható, s minél előbb történik meg a leszerelés, annál kedvezőbbek a feltételek. A leszereléssel felszabadult erőforrások a békés építést, a tanügy javítását, az egészségügyet s nem utolsósorban az elmaradott országok gazdasági megsegítését szolgálhatnák. A gazdasági leszerelés programjának szovjet tervezete Afrika, Ázsia és Latin-Amerika gazdasági fejlődésének óriási lehetőségeire mutat rá. Világszerte óriási új iparközpontok létesülhetnének, megszűnne a nyomor, jólét virradna az emberiségre. A szocialista államok feltétlenül támogatják a leszerelés gazdasági programjának szovjet tervezetét, mely megnyerte a közvélemény rokonszenvét. Ezért rá kell bírni a nyugati Imperialista hatalmakat, hogy beleegyezzenek a leszerelésbe. Karel Cisáf Mozgolmos napok Törökországban Törökországban mér hetek óta nyugtalanság és feszültség érezhető. Istanbulban és Ankarában a diákok politikai tüntetéseket rendeztek. Fokozódik a munkásság gazdasági harca. A parasztság ls elégedetlenkedik. Ugyanakkor Menderes híve! is aktivizálódnak. A miniszterelnök kivégzésének első évfordulója alkalmából kampányt indítottak a kormányt és a diktatúrát megdöntő katonai bizottság tagjai ellen. A jelek a belpolitikai válság elmélyülésére mutatnak. A kormányválságot a nyár elején Menderes hívei robbantották kl, hogy 600 elítélt számára közkegyelmet csikarjanak kl. Törökország akkor négy hétig kormány nélkül volt. Végre sikerült összetákolni az új kabinetet, melyben Menderes ellenzéke lépett az Igazság helyére. A kormány — a katonaság nyomásóra — kompromisszumok és ígéretek árán alakult meg, hármas koalíció alapján, mely korántsem erős. Inönü aikkor bizonyos engedményeket tett Menderes híveinek, hogy megszilárdítsa ingatag kormányát és összefogja az uralkodó osztály széthúzó csoportjait, hogy közös frontot alkossanak az aktivizálódó elégedetlen néptömegekkel szemben. Most sor kerül az amnesztiatervezet jóváhagyására. Tartalma kiszivárgott. Az AFP szerint a hat évnél kisebb börtönbüntetésre Ítélt személyeket szabadlábra helyezik, a hosszú börtönbüntetésre ítélt személyek büntetését pedig lényegében négy évre szállítják le. Ez a valóságban azt jelenti, hogy a februári kormányellenes puccsban részt vett tisztek többségét kegyelemben részesítik, Menderes hívei pedig csak részben kapnának kegyelmet. Menderes párthívei azonban az év végéig ki akarják csikarni a teljes amnesztiát. Az amnesztiatervezet általános elégedetlenséget keltett a tömegek körében. A diákok és a liberális érzelmű tisztek felhördültek és kipellengérezik Inönü megalkuvását. A reakciós Menderes-párt azonban nem éri be ennyivel, kevésnek tartja a kompromisszumot. Arcátlansága nőttön nő. Attól tartanak, hogy a hadsereg haladó erői esetleg megismétlik a februári, puccskísérletet. Ebben az esetben Inönü Menderespártl vetélytársai a kormány komoly tartalékát alkothatnák, mert a vetekedő politikai csoportok ugyanahhoz a burzsoáziához tartoznak. Törökországban lényegében semmi új nem történt. Az eseményekben csupán a kormány következetlenségének és Ingadozásának következményei tükröződnek. Az események rávilágítanak arra ls, milyen mély szakadék tátong az uralkodó osztály és a széles néptömeg között. A. V. Heves nézeteltérések a közgyűlés általános vitájában fctew York (CTK) Az ENSZ közgyűlésének pénteki plénumán folytatódott az általános vita, melyben a togói, Sierra Leone-i, a belorusz, a Oosta Rica-l és a paraguayi küldött szólalt fel. A togól és a Sierra Leone-I küldött szorgalmazta az általános és teljes- leszerelést, a gyarmati rendszer végleges- felszámolását, az elmaradott országok megsegítését, és követelték a Kínai Népköztársaság ENSZ-Jogainak visszaadását. Sapena Pastor paraguayi külügyminiszter az Egyesült Államok szekerét tolta. Azt állította, hogy a német kérdés helyes megoldása lenne az NDK hozzácsatolása Nyugat-Németországhoz, ami természetesen a nyugatnémet revansistók és védnökeik megvalósíthatatlan álma. Kiszeljov belorusz külügyminiszter beszédében megcáfolta Stevenson amerikai küldött állítását, hogy fl kubai kormány aknamunkát folytat szomszédai ellen. Kiszeljov követelte az amerikaiak dél-vietnami fegyveres beavatkozásának megszüntetését és az amerikai csapatok kivonását. Felszólította a küldötteket, támogassák a leszerelés gazdasági program-i jának szovjet tervezetétKiszeljov követelte a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-jogainak azonnali visszaállítását, valamint a? ENSZ titkárságónak átszervezését. Gromiko Ruskkal tárgyalť Gromlko szovjet külügyminiszter; szombaton fogadta Rusk államtitkári; akivel néhány nemzetközi kérdésről tárgyalt. Megbeszélésükön fő tanácsadóik ls jelen voltak. Gromiko szombaton Home angol külügyminiszterrel két ízben Is tár-j gya-It. Jemenben nyugodt a helyzet Kairó (CTK) — A jemeni külügyminiszter Kairóban kijelentette, hogy az országban nyugodt a helyzet. Megjegyezte, hogy a Jemeni Arab Köztársaságnak 200 000 katona és 63 000 fiatal önkéntes áll rendelkezésére, hogy viszaverje a határövezetben öszszevont szaud-aráblai csapatok, esetleges támadását. * * s Szallal ezredes, a jemeni kormány elnöke Nylkita Hruscsovhoz Intézett üzenetében szilárd meggyőződését fejezte kl, hogy „az idővel megerősödő szovjet—jemeni együttműködés megszilárdítja a két nép ás kormány baráti kapcsolatait. Szallal üzeneté-: ben Hruscsov elvtárs táviratára válaszol, melyben a szovjet kormány elismerte a Jemeni Arab Köztórsaság kormányát, és leszögezte, hogy bárminő idegen beavatkozás Jemen be H ügyeibe — megengedhetetlen. „Az ön távirata lelkes visszhangra talált Jemenben, — Irta Szallal ezredes. — A jemeni Arab Köztársaság történelme legszebb fejezetébe foglalja az Ün nemeslelkűségét. n|é|h@n|v SALVADOR KOMMUNISTA PÄRTIA nyl- örökre meg akar szabadulni a terrorlatkozatot adott kl Rlvera ezredes kor- tói, az elnyomástól és a zsarnokságtól, mányának antikommunista törvényjavas- s mi sem akadályozhatja meg felszabalata ellen. A párt hangoztatja: a nép dulását. • m A hetedik dél-sarki sznvjet tudományos expedíció eredményes munkásságot fejt ki. A szovjet sarkkutatók között négy csehszlovák tudós is részt vesz az expedíció munkájában. A képen: két oceanológus a jég vastagságát kutatja, hogy a legalkalmasabb helyet jelöljek meg e hajószállítmányok kirakására. (CTK felvétele) (CTK) KILENC nagy japán kereskedelmi cég elhatározta, hogy októbertől beszünteti a kabai cukor behozatalát. A Japán lapok hangoztatják, hogy Japán az Egyesült Államok nyomására csatlakozott Kuba gazdasági blokádjához. (CTK) ALBERT LUTULI Nobel békedíjas, az ismert afrikai nacionalista vezér, a glasgowl egyetem rektori tisztségéra pályázik. (CTK) BRANDT nyugatberlini polgármester hazaérkezett az Egyesült Államokból. Nyilatkozatából kitűnik, hogy mindent elkövetett a német kérdés békés rendezésének megakadályozására. (CTK) 1962. október 8. W (jj SZÖ 3