Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)

1962-10-08 / 278. szám, hétfő

Dr. Kantorek nyerte a Nemzetközi Béke-morofont laKanHHEMHMHHHMRRTmi i * irffBBť ^^p Drámai küzdelemben az utoisó száz méteren dőlt ei a 42195 m-es távén vívott verseny • A csapatverseny győztese az NDK Tegnap Košlcén 32-szer rendezték meg a nemzetközi Béke-maratont. Is- azonban már látható volt, hogy a két mét egy névvel szaporodott a maratoni győztesek névsora. Ismét felejthetet- német futó — akik egymást kitűnően len élményekkel gazdagodtak a részvevők, nézők egyaránt. A 42 ezer 195 mé teres távoa a 94 résztvevő gigászi küzdelmet vívott nemcsak egymással, lia­nem az erős széllel is és számosan közUlük teljesen kimerülten értek cél ba. Az élen végzett versenyzők oly kiegyensúlyozott küzdemet vívtak, ami­re a múltban nem volt példa. Ezért kétszeresen értékes dr. Pavol Kanto­rek győzelme, aki a várakozásnak megfelelően Edelen amerikai futóval haMl­mas küzdelmet viva. kitűnő hajrájának köszönve szerezte meg az első he­lyet. A csapatversenyt az NDK futói nyerték, akik meglepően jő teljesft­ľ é"ľlľ/ it í tľo.. V„l 8 ÍL™.®J.' nBZ6nyben kUzdü,,ek é s egyéniben a harmadik és _ ieíjes'en VsszaYsett. Ekkor"eg7ötöT cso­port alakult és vezetett az élen. Ede­Azután felsorakozott a 94 résztvevő. lB n. Togersen. Moser, Kantorek, Ha segítve futottak — biztosan nyer! majd a csapatversenyt. Ez végeredményben sikerült is és Moser a csapatverseny­ben elért első helyéhez az egyéniben a bronzérmet ls megszerezte. A táv második felében az amerikai Edelen vette át a vezetést. 30 kilo­méternél az eddig élen haladó Östbye a negyedik helyen végeztek imu §pp§ DR. PAVOL KANTOREK Már a kora déli órákban sűrű so­rokban özönlött a közönség a košicei Lokomotíva-stadionba, hogy szemtanúja lehessen a XXXII. Béke-maraton rajtjá­nak. 12.30-kor Jozef Gajdoš, a CSTS2 kelet-szlovákiai kerületi bizottságának elnöke nyitotta meg a versenyt, majd František Vodsloň, a CSTSZ KB elnö­ke üdvözölte a Béke-maraton résztve­vőit. Ezt követően dr. Kantorok mon­dotta el az esküt a versenyzők nevé­ben. Lokomotíva Košice—Sal Rzezsow 2:3 (0:2) (taj — A košicei Béke-maraton alkal­mából játszották ezt a nemzetközi lab­darúgó-mérkőzést. A vendégcsapat az el­ső félidőben 2-gólos vezetésre tett szert. A Lokomotíva csapatának sikerült egyen­lítenie, de végül is a lengyel csapat Krupa révén megszerezte a győzelmet. A mérkőzést több mint 20 ezer néző látta. Ugyancsak a Lokomotíva-stadlonban bo­nvolltották le a Kelet-Szlovákiai Vasmű nagydíjáért ,kiírt 3000 m-es akadályfu­tást. A versenyt a magyar Fazekas nyer­te 9:03.8 idővel. Második a csehszlovák Zháňal, 3. pedig Hec lett. MMMM MI MM MM MMMM M< MM M< MM M< MM Hétfő, október 8. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZ­DA: A pokol szolgálatában (NDK) 18. 18.30, 21, SLOVAN: OtKözbsn (szovjet) 15.30. 18. 20.30, PRAHA: Szombat este és vasárnap reggel (angol) 10.30, 13.45, 16, 18.30, 21, METROPOL: Sikoly (olasz) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Királyi gyermekek (NDK) 15.45. 18.15, 20.45, TATRA- Zöld látóhatár (cseh) 15.45, 18.15, 20.45, MIER. A kohanovkai artista (szovjet) 16.30, 19, PALACE: Békét az érkezőnek (szovjet) 22. OBZOR: A gyöngy (mexikói) 18, 20.30, MLADOSt: Hamupipőke (szovjet) 15.30, A nagy­gyakorlat (francia) 17.30, 20, PARTI­ZÁN: Cléves hercegnő (francia) 17, 19.30, NÄDEJ: Viridiana (spanyol) 20, FILMSZÍNHÁZAK (Košice): SLOVAN: Feleségem férje (lengyel), PÁRŤIZÄN: Ä reménység partja (francia), ŰSMEV: Az utolšó paradicsom- (olasz); DUKLA: Testének ura (jugoszláv), TATRA: A pokol szolgálatában (NDK). SZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZDO­SLW SZÍNHÁZ: Különös házasság (19), ÜJ SZÍNPAD: A házasságszédelgő eskü­vője (19.30). ÁLLAMI SZÍNHÁZ (Košice): MA: Len­gyel vér (19), HOLNAP: Diótörő (19). MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ: BRA­TISLAVA: Különös házasság (19). A CSEHSZLOVÁK—SZOVJET BARÁTSÁG HÁZA (Bratislava): 10.00 Mesedélelőtt. 14.00: Előadás a plas^tikanyagokról. 16,00 Jövőnk, programja. 19.00 Beszélgetés a külpolitikai helyzetről. Filmek. A televízió műsora BRATISLAVA: 17.00: Chrtsta Grote: Két­ezer pfennig, TV-játék. 18.00: Angol nyelvlecke. 18.30: Telesport. 19.00: TV HIr»áö. 19.30: Opera- és operettrász­Ietek. 21.00: Kisfilmek. 21.30: TV Híradó. Reggel helyenként köd, a nap folya­mán gyér felhőzet Legmagasabb nappali hőmérséklet 13—20 fok, Észak-Szlovákia völgyeiben 15—17 fok. Gyenge keleti szél. Pontosan 14 órakor dörrent a pisztoly és a mezőny nekilátott a Košice Sena —Košice Béke-maraton útvonalának. A rajt után az egész mezőny egy kissé ugyan széthúzódva, de mégis együtt haladt. A váfos utcáin az első kilo­métereken azután több versenyzőből ál­ló élboly alakult. Köztük voltak a svéd Üstbye és Johansson, az amerikai Ede­len, a dán Tögersen,. a német Moser és Havenstein, az angol Wllkilson, a finn Pystynen és Myetynen, valamint Kantorek — tehát azok ls, akik a végén az első helyért és a helyezése­kért küzdöttek. A versenyzőket a seňai fordulóig — tehát a táv első felén — hátszél se­gítette, de ennek ellenére az elsőfutó. ideje néhány perccel gyengébb volt az előző években elért időknél. Ahogy fogytak a kilométerek, az élcsoport fo­kozatosan elbúzott a többiektől és az egész mezőny jócskán széthúzódott. Az élen az első 20 kilométerig a svéd Östbye .haladt, akit 30—50 méteres tá­volságra követtek a többiek. A seňai fordulónál — ahol a hagyo­mányokhoz híven népi zenekarral vár­ták a maratoni futás résztvevőit — Tögersen fordult elsőnek. Öt Kantorek, Üstbye, Pystynen, Edelen, Havenstein és Moser követte szorosan. Körülbelül 200 m-es távolságban Sourek futott a finn Myetynennel. A második csehszlo­vák futó helyezése a csapatverseny végső kimenetelére volt fontos. Ekkor venstein szorosan egymás nyomában haladva futottak. A maratón résztvevőit az út mindkét oldalán lelkes nézősereg üdvözölte. Különösen Kantoreknek jutott ki jócs­kán . a biztatásból. A Béke-maraton 1953-as győztese és tavalyi második helyezettje kitűnően taktikázva a ver­seny végére tartogatta erajét. A város utcáin azután az élboly tagjai is meg­kezdték végső küzdelmüket. Kantorek és Edelsn fokozatosan elhúzott a töb­biektől és a stadionba — a közönség üdvrivalgásától kísérve — egymás mel­lett futva fordultak. Másfél kör volt még hátra. Mindenki állva figyelt. Zen­gett, zúgott a stadion és a Jelenlevők egy emberként biztatták Kantoreket. Legjobb maratoni futónk nem okozott csalódást, mert a célegyenesbe fordul­va az utolsó 100 méteren ellenállha­tatlanul hajrázva ezúttal immár másod­szor megszerezte a Béke-maratonon a győzelmet az amerikai Edelen előtt, aki 10 méterrel mögötte futott második­nak a célba. A XXXII. Béke-maraton végeredménye: Egyéni verseny: 1. Kan­torek 2 ó 28:29,8, 2. Edelen (USA) 2 ó 28:31,4, 3. Moser (NDK) 2 ó 30:15,1, 4. Havenstein (NDK) 2 ó 31:03,2, 5. Pys­tynen (finn) 2 ó 31.41,6, 6. Tögersen (Dánia) 2 ó 32:02,8. Csapatvsrseny: 1. NDK 5 ó 01:19, 2. Finnország 5 o 23:42,2, 3. Lengyelország 5 ó 24:19,6. Kollár József A Béke-maraton résztvevőinek egyik csoportja közeledik a fordulóhoz. (Alexy felvétele) Atlétikai pályákról A szovjet Scselkanova világcsúcsot ugrott Brüsszelben nagyszabású atlétikai versenyekre került >or. A belga atlétákon kívül angol, csehszlovák, francia, holland, olasz, lengyel, román és szovjet versenyzők is rajthoz álltak. A legértékesebb eredményt a szovjet Scselkanova érte el. aki a távolugrásban 662 cm-es teljesítménnyel új világcsúcsot állított fel. Scselkanova az első kísérletre érte el ezt az eredményt, ami 9 cm-rel jobb, mint a saját maga által tartott eddigi világcsúcs. (olasz) 14,2. 400 gát: Geeroms (belga) 52,a új belga csúcs. Súly: Lipsznisz (szovjet) 17,89, magas: Brumel (szovjet) 215 cm. rúd: Balastre (francia) 445, diszkosz: Piatkowszkl (lengyel 56.28, gerely: Radmann (olasz) 70.65, távol: Ter-Ovaneszjan (szovjet) 779. Nők: 100 és 200 m: Geine (NSZK) 11,8 és 23,8, magas: Balázs (román) 184. A csehszlovák versenyzők közül Trou­sil a 400 m-es síkfutásban a belga Pen­newaert után a második helyen végzett. Salinger az 1 500 m-en az NSZK-beli Eyerkauíer mögött végzett a második helyen. További eredmények: 100 m: Ter-Ovaneszjan (szovjet) 10,7, 200 m: Penez (francia), 21,8, 110 gát: Mazza Akošiceiek döntetlent értek el Žilinán A II. labdarúgó lign szlovákiai cso­portjában a 8. forduló több meglépést hozott Ennek számít elsősorban a Dy­namo Žilina otthoni pontvesztesége, va­A Baník Ostrava és a Dukla Praha már különversenyt vív az őszi elsőségért Csak három vendéglátó csapat győzött • Prágában félórás kényszerszünet a kapufa javítása miatt • A következő forduló hozza a Dukla—Ostrava rang­adót őszi bajnoki küzdelem kiemelkedő eseménye. A két vezető csapat mögött változatlanul tömör a mezőny, sőt tömörebb, mint eddig volt. hiszen a harmadik helyezettet az utolsó előttitől mindössze négy pont választja el. Tegnap két olyan csapat Is győzött — Prešov é» Plzeň —, amely edflig a se­reghajtók között volt. Helyezésükön ugyan még nem vál­toztattak. de közelebb kerültek az előttük állókhoz. A kilen­cedik forduló történetéhez tartoziu az is, hogy a bratisla­vai csapatok ezúttal sem értek el győzelmet. A szombaton játszott Baník Ostrava—Spartak Hradec Králové (4:1) ta­lálkozó kivételével ezúttal valamennyi mérkőzés vasárnap került eldöntésre. Ezek a következő eredményeket hozták: A labdarúgó-liga kilencedik lordulójának hét mérkőzése ezt a mérleget mutatja: 3 — 3 — 1 — 14:9. Tehát csak három csapatnak sikerült megnyernie otthoni mérkőzését. Ezúttal a Slovan Nitra, Slovnaft Bratislava és a Spartak Brno ért el döntetlen idegenben, a bajnok Dukla Praha pedig győzött Bra­tíslavában. A két vezető csapat most már annyira elhúzott a többleklől, hogy az elsőségért vívott harcba mások már nem szólhatnak bele. A Baník Ostrava a kilencedik forduló után is veretlen, és őrzi pontelőnyét a bajnok Duklával szemben. A következő fordulóban játszik egymás ellen a két vezető csa­pat Prágában, s aligha kétséges, hogy ez a mérkőzés lesz az Slovan CHZJD Dukla Praha 2:3 (2:1) Bratislava, 18 ežer néző. Játékvezető: Mácha. A hazai csapat már a 10. percben megszerezte a vezetést. Obert irányított a kapu elé egy szabadrúgást, a labdát Velecký továbbította a hálóba. A 25. percben Velecký nagyszerűen elfutott a jobbszélen, Cvetlerhez játszott, aki ifi méterről a hálóba lőtt. A Slovan tehát már 2:0-ra vezetett a bajnok Dukla el­leni A mérkőzés eddigi folyamán a bra­tislavai csapat volt fölényben, ebben azonban közrejátszott az Is, hogy a Dukla túlzásba vitte a biztonsági játé­kot. A prágaiak ellentámadásai ekkor még ritkán voltak veszélyesek, mivel pontatlan leadások akadályozták táma­dásaikat. A 37. percben Brumovský ideális beadásából Pluskal lőtte a Duk­la első gólját. A második félidőben feljavult a baj­nokcsapat. Fedezetei sorozatosan dob­ták támadásba a csatárokat. A 71. perc­ben nagy hibát vétett a hazai védelem, Brumovský elfutott, Kučerához továbbí­tott, aki kiegyenlített. Az egyenlítő gól megzavarta, idegessé tette a Slovant, amely képtelen volt már újítani. A Duk­la vette át a játék Irányítását és a 79. percben Brumovský beadásából Kučera érte el a győztes gólt. Annak ellenére, hogy a mérkőzés sorsa sokáig bizony­talan volt, u Dukla — második félidei játékával — megérdemelte a győzelmet. Ebben döntő szerepet játszott kitűnő erőnléte, amilyennel a Slovan nem di­csekedhetik. Sp. Sokolovo TJ Slovnaft 1:1 (1:0) Prága, 25 000 néző. Játékvezető: Bouz. A prágai csapat tartalékosan vette fel a küzdelmet: nem játszott a sérült Kvašňák és Novák, valamint az eltiltott Mašek. A Slovnaft a következő összeál­lításban szerepelt: Füllé — Sporka, Ti­chý, Weiss — Matlák, FerjanCtk — Gajdoš, Scherer, Kacsánl, FarmaCka, Medvld. A 29. percben Dyba, a prágaiak kö­zépcsatára átívelte a labdát a kifutó Füllé fölött, amelyre Kraus futott rá és a hálóba sodorta. A labdával együtt Kraus is a hálóba esett és emiatt mint­egy félórás kényszerszünet következett. Az történt ugyanis, hogy Kraus a há­kapufát és ennek Javítása miatt kellett a küzdelmet szüneteltetni. A játék fél beszakításáig a Spartak diktálta az ira­mot, a kényszerszünet után viszont a Slovnaft került fölénybe. A Jjratislavaiak támadásait azonban nem kísérte szeren­cse. Két ízben is verve volt már Seidl, a Spartak kapusa, de előbb Táborský, majd Dostál mentett a gólvonalon. An­nak ellenére, hogy a második félidőben ls a bratislavai csapat támadott többet, csak a mérkőzés vjégén szerezte meg az egyenlít® gólt Gajdoš révén. 3:1 (1:1) Tatran Prešov SONP Kladno Prešov, 7000 néző, Játékvezető: Raj­fáni. Góllövők: 12. perc Rudo Pavlovié 1:0, 14. perc Vlček 1:1, 55 perc Laco Pav­lovié 2:1, 63. perc Petroš 3:1. Mindkét csapat Idegesen kezdett. A prešovi együttes megszerezte a veze­tést. Két perc múlva a kladnóiak egyen­lítettek, a vendégek nyugodtabban és Jobban játszottak. Az első félidőben ál­talában a kladnóiak támadtak többet, ebben azonban szerepet játszott az erős szél Is, amely a kladnói támadásokat segítette. Szünet után megváltozott a játék képe. A prešoviak fölénybe kerül­tek, s jóval nagyobb arányú győzelmet ls elérhettek volna. Szünet után a klad­nói csapat teljesen visszaesett, s erejé­ből csak védekezésre tellett. A győztes csapatban Laco Pavlovié volt a dirigens, az együttes legjobbja. Rajta kívül Gavrofi és Kozmán, míg a kladnóiaknál Matucha játéka dicsérhető. A prešoviak Pašiak — Bomba, Majernik, Gavroň — Ferenc, Rias — L. Pavlovié, Pál. R. Pavlovié. Petroš, Kozmán ösz­szeállltásban szerepeltek. Jednota Trenčín Slovan Nitra 0:0 TrenCín, 10 000 néző. Játékvezető: Re­pel. Az első félidőben a hazai csapat szél ellen játszott, ennek ellenére fölényben volt, amit a 7:l-es szögletarány is bi­zonyít. A trenčíni támadások azonban ezúttal nem voltak eléggé ötletesek és pontosak. Az eredménytelenséget azon­ban nemcsak ez okozta, hanem a nit­raiak kitűnő védőjátéka is. A második félidőben a vendégcsapat még szorosabb gyürfit vont kapuja elé, s megakadá­lóval kimozdította helyéről az egyik lyozta a trenCini csatárok minden gól­ratörő kísérletét. A mérkőzés nem ho­zott jp, játékot és érdekesnek sem volt mondható. Spartak Plzeň 01 /1|)\ Dynamo Praha Z íl \l!U/ Plzeň, 10 000 néző! Játékvezető: Mitrlch. A 25. percben Nepomucký „elkaszál- ta" a kitörő Vacint, a játékvezető 11-est ítélt, amiből Lopata a hazai csapatnak megszerezte a vezetést. A két bajnoki pontért végig rendkívül nagy küzdelem folyt, s ebből a lelkesebben játszó ha­zaiak kerültek ki győztesen. A 65. perc­ben Lopata kiugratta Vacint, aki futtá­ban bombázott a prágaiak hálójába. Pompás gól volt! Öt perccel később a játékvezető Ismét 11-est ítélt, ezúttal a vendégek javára, melyből Paták szé­pített az eredményen. Az utolsó negyed­órában mindkét csapat 10—10 emberrel játszott, mivel a játékvezető egy-egy játékost kiállított. CKD Praha Spartak Brno 2:2 (1:1) Prága, 8 000 néző. játékvezető: líart­man. A gólok a következő sorrendben estek: 15. perc Knebort 1:0, 43- perc Komárek 1:1, 54. perc Píša 2:1, 59. perc Lichtnégel 2:2. A két csapat a következő összeállí­tásban szerepelt: CKD: Mizera — Kríž, Kos, Bohúnék — Holecek, Kokta — Mottl, Knebórt, Kratochvil, Pisa, Susta. Spartak Brno: Schmucker — Vítü, Koh­lik, Janošeín — Komárek, Stloukal — Kuian, KoláCek, Lichtnégl, Hlaváč, Bar­ták. Mindkét félidőben kiegyensúlyozott küzdelem folyt, s a mérkőzés reális döntetlen eredménnyel zárult. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Baník Ostrava 9 8 1 0 28:6 17 2. Dukla Praha 8 7 0 1 23:7 14 3. Slovnaft Bratislava 9 4 2 3 li:8 . 10 4. Jednota Trenčín 9 4 2 3 15:14 10 5. Spartak Hr. Králové 9 4 14 14:14 9 B. Dynamo Praha 7. Slovan Nitra 8. Spartak Brno 9. CKD Praha 10. Spartak Sokolovo 11. Slovan Bratislava 12. Tatran Prešov 13. Spartak Plzeň 14. SONP Kladno 9 3 3 3 14:15 9 9 3 3 3 12:15 9 9 3 2 4 13:12 8 8 3 2 3 10:14 8 9 2 3 4 10:12 7 9 3 15 14:18 7 9 3 0 6 18:23 6 9 3 0 6 7:19 6 9 1 2 6 10:22 4 lamint az élcsoport további két tagjá­nak veresége. A Dynamo Žilina pont­vesztesége ellenére is megtartotta két pont előnyét, de most már nem Považ­ská Bystrica és wové Zámky, hunom Martin csapatával szemben. A szomba­ton játszott Lokomotíva Košice—T) No­vé Zámky (5:1) mérkőzést vasárnap az alábbi találkozók követték: Dynamo Žilina—VSS Košice 1:1 (0 0). Žilina, 4500 néző Vezette: Fabšo. Az egyre javuló košicei csapat megérde­melten szerezte meg az egyik pontot. Mravecnek a 46. percben elért góljára Svarc válaszolt a 86. percben. A ven­dégcsapat technika felkészültsége és jő összjátéka nagy elismerést keltett. Spartak Trnava—Slovnaft Bratislava B 2:0 (0:0). Trnava, 2000 néző. Vezette: Maťašovský. A trnavai csapat az őszi idény legjobb teljesítményével rukkolt ki ezen a mérkőzésén. Góljait Kozinka (63. perc) és Štlbrányi (B5. pét-ej'lőtték. Dukla Komárno—Kablo Topolčany 0:1 (0:1). Komárno. 1500 néző. Vezette: Fei­ler. A komárnói katonacsapat ismét gyengén szerepelt, ennek ellenére nagy meglepetést keltett hazai veresége. A vendrgek Kšiňan góljával szerezték meg a két bajnoki pontot. Spartak Martin—Partizán Banská Byst­rica 3:0 (3:0). Martin, 3000 néző. Ve­zette: Kratochvil. Góllövők: Kotula (2) és Mády. A hazai csapat az első félidő­ben kitűnően játszott, megérdemelten nyert. Partizán Bardejov—Spartak Považská Bystrica 2:1 (1:1). Bardejov, 1600 néző. Vezette: Rybecký. Góllövők: Petrulák, Pizúr (11-esből), 111. Simko. Végig nagy küzdelem folyt, amely a hazai csapat rendkívül értékes győzelmével zárult. Slavoj Trebišov—TJ Ružomberok 1:1 (0:1). Trebišov, 1000 néző. Vezette: Ka­pusta. A hazai csapat Vagner és Veréb nélkül. vette fel a küzdelmet és csak szünet után tudta megmenteni az egyik pontot, amikor nagy fölénybe került. A gólokat Lénárt, 111. Kucka lőtték. Az (Jjpesti Dózsa veretlenül vezet az MNB-ben A Magyar Nemzeti Bajnokság kilen­cedik fordulójában két rangadóra ke­rült sor. Mindkeltőt külföldi játékvezető irányította. Az Űjpesti Dózsa—MTK mér­kőzésen a jugoszláv Nedelkovszkl, a Vasas—Bp. Honvéd mérkőzésen a cseh­szlovák Fencl bíráskodott. A forduló ezeket az eredményeket hozta: Vasas—Bp. Honvéd 1:1, Dorog—Ferenc­város 0:1. Győr—Komló 1:0, Pécs—Tata­bánya 1:1. Debreeen—Szeded 0:2, Salgó­tarján—Szombathely 1:0, Űjpesti Dózsa — MTK 5:0. A bajnokság állása: 1. Ojpesti Dózsa 9 4 5 0 2. Szeged 9 6 12 3. Bp. Honvéd 8 4 3 1 4. Dorog 9 4 2 3 5. Győr 9 4 2 3 6.. MTK 9 3 4 2 További sorrend: Vasas, Ferencváros 9—9, Salgótarján 8, Komló, Debrecen 7—7, Tatabánya és Pécs 6—6, Szombat­hely 3 pont. (Tatabánya két, a Honvéd és Debrecen 1—1 mérkőzéssel keveseb­bet játszott, mint a többiek.) 21:10 13 10:9 13 23:12 11 17:12 10 12:12 10 11:14 10 • Göteborg: A Svédország—Szovjet­unió 43:52, nemzetközi salakpályás mo­torkerékpár-verseny. A sportfogadás hírei 1 2 3 4 5 B 7 8 9 10 11 12 1XXX21221 2 1 1 20, 25, 28, 39, 42, 44, Prémium 19 „Oj SZ0" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u 10 sz Telefon: 537-16, 512-23, 335-68,, 506-39, — főszerkesztő 532-20, — titkárság: 550-18. — sportrovat: 505-29. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8.,-telefon: 503-89. Előfizetési díj havonta 8 KCs" Terjeszti a Posta HIrlapszoIgála'ta. Megrendelhető és előfizethető: a Posta Központi Hírlap Irodánál, Bratislava, Gottwaíd tér 48/V1I. Megrendelhető még minijen postahivatalnál és • tr<wh«fl tűnél. A külföldi megrendeléseket a posta sajtőkiviteli szolgálata >— Poätový novinový úrad vývoz tlaBe, Praha I., Jindfišská 14. intézi el. M-08'21749 I

Next

/
Thumbnails
Contents