Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)

1962-10-04 / 274. szám, csütörtök

Beszélgetés R* Peíershagennal, a „Lelkiismeret lázadása" szerzőjével LOUIS ARAGON: Francia menetelő-dal A hallgatók ezrei kísérték nagy figyelemmel Rudolf Petershagen, Greifswald német város egykori katonai városparancsnokának előadásalt köztársaságunkban. A volt ezredes, jelenleg antifasiszta békeharcos a „Lel­kiismeret lázadása" c. könyv és film szerzője az NDK­ban lakik. A filmet, mely Greifswald város megmentésé­ről és a német Wehrmacht-helyőrség feltétel nélküli meg­adásáról szól, — ami Petershagen érdeme —, sokan látták a csehszlovák televízió-adás keretében. A Peters­hagen-házaspár hazánkban, 14 napos tartózkodása alatt, több nagy városban tart beszélgetést. Munkatársunknak sikerült Petershagen bratisiavai előadása előtt vele és feleségével elbeszélgetni. • A könyvében szerepifi személyek közül, akik Önnel együtt 17 évvel ez­előtt a szovjet tisztekkel tárgyaltak, él-e még valaki? — A szovjet csapatokhoz küldött parlamenterek közül csupán Schön­feld őrnagy és Lehmann gépkocsive­zető élnek. Tulajdonképpen még fele­ségemet is hozzászámíthatom, akinek szintén nagy része volt az események fejlődésében. • Hogyan ítéli meg ma az akkori tárgyalásokat? — Ha ma értékelem őket, meg kell állapítanom, hogy akkor a szó leg­szorosabb értelmében szubjektíven nem volt antifasiszta cselekedét, in­kább a megsemmisített életeket és az elpusztított városokat láttam magam előtt. Elsősorban az újabb vesztesége­ket szerettem volna elkerülni. Biztos, hogy objektíven — tudat alatt — mégis fasisztaellenesen cselekedtem. Csak a későbbi fejlődés és a Német Szövetségi Köztársaságban átélt ese­mények, s letartóztatásom, érlelték meg bennem azt a gondolatot, hogy csupán a szocializmus feltételei között folyó, a békéért vívott aktív harc az egyedüli helyes út. Sajnos ennek fel­ismeréséhez Kiég nem jutott el min­denki. Éppen ezeknek akartam köny­vemmel és filmemmel segíteni, akik még nem ébredtek tudatára annak, hogy két különböző német állam lé­tezik. • Sok barátja van, akik Önhöz ha­sonlóan gondolkodnak? — Az NSZK-ban átélt élményeim bi­zonyítják, hogy az emberek meggyő­ződése nemcsak osztályszármazásuktél függ, hanem elsősorban az uralkodó Hogy ránkzuhant az éjszaka, Belviszály, börtön évszaka, Hogy kútak is beitták piszkát, Csak a könnyek maradtak tiszták. \ ' Hallgathattuk a sok Júdást, Hazudozást és árulást. • Zöldruhás fickók, keselyük Árnyékolták be a derűt, Azt mondták: „Nos, éhezzettekl" S elrabolták a kenyeret­Mint a vad szél, ha hajba szánt, Vagy mint a tűzvészben a láng! E máglya nem lobbant kalandra, Késői, balga ravatalra, De elhamvasztja az igát S a gálád hajcsárt, rajta hát! Kergessük, űzzük új gazdánkat, A rablógyilkost, a zsiványat. Konkolytól búza váljon el, Hazát csak bátor érdemel. á'llampolitikától. Nálunk sok volt katonatiszt megértette, hogy a nemzetközi ellenté­teket békés úton kell elin­tézni. Viszont vannak mun­kások is Nyugat-Németor­szágban, akik elhagyták ezt az utat. Az NDK-ban min­denki láthatja, hogy csak a béke tartósíthatja az örömet és szépséget. • Miért oly kevés Nyu­gat-Németországban azon magas rangú tisztek száma, akik a háborús katasztrófá­ból józanul és őszintén levonták vol- • Mi a véleménye a filmről, mely­na a végkövetkeztetéseket? nek nálunk is nagy sikere volt? — Erre a következő példát monda- ~ , 08 vagyok elégedve" — majd nám el. Egy régi tábornok barátom feIes éS e folytatja: „Geschonneck jól azt írta nekem: „Hiszen az igaz, amit alakItotta fé rJem szerepét." könyvedben írtál, de mint régi német • Mi ly e" Ú1 könyvön dolgozik? katonának nem kellett volna ezt nvll- „7 Nemr é8 i® 1" 3" 1 PJ8 könyvem „Az vánosan megmondanod. f a t Hf t ne m„ kockajáték", melyet most 6 fordítanak cseh nyelvre. Benne a volt Petershagen asszony is készséggel Hitler-Jugend 14 éveseinek problémái­ról írtam, akiket a második világhá­ború utolsó heteiben vetettek harcba. Hazánk több városába ellátogatott már R. Pe­tershagen ismert író, az NDK-beli Greifswald egyetemi város tiszteletbeli polgára. Képünkön, felesége társaságában, az olvasók kérésére a „Lelkiismeret lázadása" című köny­vét írja alá. (Foto: CTK — 0. Pícha felv.) Azt mondták: „Könyvekkel a sőrba! Minden kis kert, minden sikátor Kutyáké a gazda póráza." Szakadjon ki gonosz markából. Azt monták: „Megfagyhatsz, Mind a szérű, mind a verem bolond" Vessen ki téged, idegen! És megfeszítették a hont. Minden domb, minden szurdok Azt mondták: „Kotród) szemlesütve, nyitja, ; Szolgálj vakon, pofa be, csürhe!" Minden kunyhó és minden kripta, j Azt mondták: „Térdre, rongy Minden pocsolya, halporonty mocsok I Parti bogyó és buja lonc, Átálltak legjobbjaitok"! Ezt elvitték kényszermunkára, Azt meg messzi Germániába ... De nemzet, ifjak, új vetés Nélkül készült e számvetés. Nem számították Pált, se Pétert, Az élűket, kik halni készek: válaszolt kérdésünkre. — Férjem nem hirtelen határozta el, hogy megmenti a várost. Eriől, már előbb beszélgetett velem. Fér­jem nem olyan ember, aki feleségé­A Petershagen házaspár mintaképe nek nem mondaná meg mit kíván cse- azoknak az új embereknek, akik át­lekedni vergődtek a háború tisztító tüzén és Az író félbeszakítja házastársát s llHÄSÍ megjegyzi. Mindketten részt vesznek a társadal­— Látja kérem, már akkor is a női mi munkában, ápolják a német—szov­egyenjogúság híve voltam jet és más népek közötti barátságot. — Az a gondolat, hogy meg kell Angelika asszony a megmentett és menteni a várost — lelkesített, és én újraéledt Greifswald város képviselő­férjemet, tőlem telhetően, támogattam, je áldásos munkát végez. Mindkettő­— Feleségem erkölcsi támogatósa jük hítározott és rokonszenves fellé­nélkül nehezen tudtam volna terve- pése mindenütt mély benyomást tett met megvalósítani — hiszen akkor a hallgatókra, akik nagy ünneplésben egyedül voltam, egy a sok ellen — részesítették őket. folytatta tovább az író, GREK IMRE Hegyek és hegyfokok erdői, Történelmünknek harcmezői. Ne lássanak a kék egek Több felleget s több németet.., Segítse Ot szabaddá tenni Mindenki, mindenki, mindenki! BITTE1 LAJOS fordítása; LOUIS ARAGON, a neves francia kom munista író tegnap Ünnepelte 65. szü­letésnapját. Gazdag életművéből Ifiként a VALÓ VILÄG, KOMMUNISTÁK. A NAGYHÉT (regények), ELZA SZEMEI, BEFEJEZETLEN REGÉNY, A KÖLTÖK (verseskönyvek, poémák) említhetők. A „FRANCIA MENETELO-DAL"-ban a második világháború „véres-ostoba feneségeit" vádolja. Őszinte vélemény A Polska című lengyel lap szerkesz­tőségébe nemrég érdekes levél érke­zett. Egy amerikai olvasó a kalifor­niai Technológiai Intézet dolgozója írja: „Sajnálom," hogy Zofla Nalkow­ska lengyel írónő kitűnő könyve (Me­dallions), amely a Hitler-fasizmus bű­neiről szól, csak egy eszperantó nyel­vű fordításban jutott el hozzánk. Régen olvastam ilyen objektív és még­is a mélységes felháborodás izzó hangján Irt könyvet. Különösen jó lenne, ha angol nyelven ez amerikai olvasóközönség ls hozzáférhetne, mert nálunk sajnos számosan akadnak még ma is Hitler-apologeták." L. Aragon és Elza Trióiét hazánkban, az érdeklődők gyűrűjében. Az Cj Színpadon a közelmúltban mu­tatták be A. Radok: Kísértet a torony­ban című darabját. Képünkön az egyik jelenetet láthatjuk. (J. Herec felv.) KULTURÁLIS HÍREK • 1863. JANUÁR 1-ÉN proklamál­ta Lincoln a rabszolgák felszabadí­tását; a centenárium megünneplé­sére világszerte készülnek. • ANDREJ TARKOVSZKIJ — a Ve­lencében nagydíjat nyert Iván gyer­mekkora című szovjet film rendező­je—a Lityeraturnaja Gazetában szót emel a gyenge minőségű kom­merszfilmek ellen. • AZ UNESCO MEGÁLLAPÍTJA, hogy 1948-tól a folyóiratok titulu­sainak száma világviszonylatban hathatósan megnövekedett. A Nyu­gaton a TV azt eredményezte, hogy ott a folyóiratok példányszáma csök­kent, míg ugyan ez idő alatt a Szov­jetunióban, Dél-Amerikában és Ázsiá­ban növekedett. • POTREMOLA OLASZ FALUBAN a tizennyolcadik századbeli olasz könyvárusok emlékére szobrot lep­leztek le, amely az utódok háláját fejezi ki az apostolok lován közle­kedő könyvárusoknak azért, hogy az olasz nép kulturális életének fellen­dítéséhez oly jelentős mértékben hozzájárultak. V alamelyik könyvem megjelenése után egy kritikus dicsérőn megveregette a vállamat és megállapította, hogy végre elhagytam a szegényes környezetet, könyveim meg­szabadultak a mosókonyha-büztöl, megtisztultak a szociális vádaktól. Ez a dicséret abban az idő­ben jutott osztályrészemül, amikor lassan köztu­domásúvá vált, hogy az emberiség kétharmada éhezik, hogy Brazíliában gyermekek halnak meg, akik sohasem ismerték meg a tej ízét; a dicséret a kizsákmányolástól bűzlő világban hangzott el, amelyben a szegénység nem számit már sem az osztályharc állomásának, sem rejtélyes hazának, hanem egyszerűen csak a bélpoklosság valami­féle fajtája, amellyel kapcsolatban fölösleges a tartalom és a forma összhangjára törekedni. Engem személyesen alig érint a szemrehányás, fontosabbnak találom azt a szellemi tisztázatlan­ságot, amely a kritikus használta szó­tárból nyilvánvaló, mert ha a „mosó­konyha" az irodalomhoz méltatlan hely — akkor hát hol vannak az iro­dalomhoz méltó helyek, hol kell az irodalmat — ahogy oly ügyesen és homályosan mondani szokták — lete­lepíteni? Települjön, akinek teleped­hetnékje van, építkezési takarék­pénztári kölcsönnel, minden adóked­vezmény kihasználásával. A kisértet, amelytől az efféle szellemiség fél, csúf nevet visel, úgy hívják: kispolgár. Mit jelent ez a szó még abban a korban, amikor a királyok kispolgárlbban viselkednek, mint nagyapáink va­laha is tették; amikor a marsallok úgy kötik meg nyakkendőjüket, hogy tessék az utcán járkáló kis­embernek; mindenki, még a legelvetemültebb non­konformista ts aggódva füleli közönsége nézeteit; mi felháborító van a mosókonyhában, amikor nyugdíjas generáltsok működnek nagy mosodák reklámfőnökeiként? Sajnálatos módon nem emlékezem vissza, hogy novellában vagy regényben valaha ls leírtam, vagy akár megemlítettem volna egy mosókonyhát; egyenesen kötelességemnek érzem, hogy legköze­lebbi könyvemben megemlékezzem róla; talán kü­lön mosókonyha-regényt írok, de a cselekményt ebben az esetben Kínába vagy a Közel-Keletre he­lyezem. Igaz, nem használhatnám fel azokat a részleteket, amelyeket feleségem elbeszéléseiből tsmerek. Feleségem tudnltütk arról beszél, hogy a kisvárosban, ahonnan nagyanyja származott — véletlenül az én nagyanyám ls abban a városká­ban született, így hát eléggé átható bűzzel ruház­hatnám fel leírásaimat — a mosás napja különös ünnepnap volt. Nagyanyáink Idejében abban a kis­városban — Düren a neve — ünnepként ülték meg a mosás napját. A teletömött fehérnemüs szekrények korszakában havonta csak egyszer mostak, egész halomnyi volt a mosnivaló, kikocsi­káztak a gyepes rétre, ahol fehéríteni szokták a mosott ruhát, a szekerekről sörös hordók, son­kák, cipók, kis vajas átalagok kerültek elő; a mo­sólányokhoz csatlakoztak az akkori tdők naplopó jampecei; járta a tánc, ettek, Ittak, muzsikáltak — estére aztán megint felrakták a szekerekre a kifehérített ruhát, az üres hordókat, kosarakat és hazahajtottak. A fehérnemümosás vidám dolog volt, és igazán sajnálom, hogy ez a jelenet mind­eddig elkerülte figyelmemet. Természetesen az én édesanyám ts ki szokta mosni a fehérneműt (Ô, mily alantas dolog'.); a mosókonyhában mosott, rendszerint hétfőn reggel. Világszerte hétfőn későn délelőtt lobognak és csattognak az ingek és a lepedők, zsebkendők és IHeinrich Böll: A mosókonyhák védelmére 8 kimondhatatlan nevű alsónemük, s ez a látvány engem sohasem sújtott le, inkább megvigasztalt, hisz az emberiség fáradhatatlan erejét és elszánt­ságát hirdeti, bizonysága eltökélt akaratának, hogy megszabaduljon a piszoktól; a Rajnán ts a hajók, ahogy kisgyerek koromtól mindmáig isme­rem őket, mindig fehérnemüs lobogóval pöfögnek felfelé a folyón, lefelé a folyón. Semmi kifogásom • a fehérnemümosás ellen, s nincs kifogásom a mo­sókonyhák ellen sem, éppen csak — a mosógépek korszakában — egyre ritkul a számuk, s egy szép napon talán már csak honismereti múzeumokban találkozhatunk velük: kispolgári mosókonyha a XX. század elejéről. El tudom képzelni azt ts, hogy egy mosókony­hában dráma játszódik le; hisz annyi dráma szín­helyéül választanak különböző kastélyokat, s ezek a drámák abban csúcsosodnak ki, hogy a szerep­lők négy álló órán át közhelyeket mondogatnak egymásnak. Könnyű szívvel vettem védelmembe a mosókonyhákat, am'elyeket sohasem írtam le. Amikor édesanyámnak gyújtóst és brikettet hord­tam le a mosókonyhájába és — akárcsak később a hadsereg egyenruhás rabszolgájaként — hiába próbáltam tüzet gyújtani a konyhában, ezekben a régi időkben és a mosókonyhában nem utolsó bölcsességekkel Ismerkedtem meg, nem kevés mesét hallottam; hány ökröt vágtak le búcsúkor; hogyan hordták szombaton esténként kötényszám­ra a pénzt a csapszékből a lakószobába; hogyan utaztak egyes emberek reggeli gyorsvonattal Köln­be, hogy ott — ahogyan mondani szokták — el­olvassák a Kölner Zeitungot, és hogyan adta fejét ivásra felmenő ágú rokonaim egyike, oly vaskö­vetkezetességgel, hogy — mint később a magam szemével láttam — végül az ingét cserélje el né­hány korsó sörért. Ami a szegényemberek világát illeti, már rég azt kérdem magamtól, miféle más világok vannak még: a finom emberek világa, a kisemberek vi­lága (jelige: szegény, de derék), a nagyemberek világa; a nagyemberek világának tanulmányozá­sától a modern reklám kímélt meg: a világ nagy­jai Rollex órákat hordanak. Mit kell még ehhez hozzátennem? Miről kell még beszélnem? A kis­emberekről? Én nagyságvak vagyok, ahogy egye­sek színvakok, környezetvak vagyok, és megpró­bálom, hogy előítélet-mentességet gyakoroljak, amelyet nagyon ts gyak­ran tévesztenek össze az ítélet-men­tességgel. A nagyság olyan kifejezés, amelynek semmi köze a társadalmi környezethez, ugyanúgy, ahogy a fáj­dalom és az öröm is független a tár­sadalmi viszonyoktól; mosókonyhák • ban is mondanak órák hosszat köz­helyeket, és még az ts meglehet, hogy a világ nagyjai között igazán nagyok is akadnak; ne tagadjuk meg tőlük az alkalmat. Dosztojevszkij regényeinek részben kegyetlenül kellemetlen a címe: Szegény embe­rek, Megsértettek és megalázottak, s ha szem­ügyre vesszük a környezetet, amelyben egy bizo­nyos Rogylon Raszkolnyikov vagy akár egy Mis­kin nevű herceg mozog — valóban felháborodás vesz erőt rajtunk; mindnyájuknak Rollex órákat kellett volna ajándékozni, amitől igazán nagy­nak éreznék magukat, és meg kellett volna értetni Dosztojevszkljjal, keresse fel végre a finomabb köröket is; utólag meg kellene kérdezni tőle, vajon az ő idejében is éhezett az emberiség több mint kétharmad része? olt Idő, amikor nem számított irodalom­képesnek mindaz, ami nem volt nemest származású; forradalomnak tekintették, sőt forradalom is volt, ha a költő tollára vett egy kereskedőt; aztán jöttek azok az elvetemült gonosztevők, akik még a munkást ts Irodalom- és müvészetképessé tették; időközben akadtak művé­szet-esztéták, akik irodalomképtelennek nyilvání­tanak mindent, ami nem számít dolgozó osztály­nak. Áldott társadalmunkban ellen-elmélet volna születőben? Ez nagyon érdekes, tanulságos és részletes elemzésre méltó volna. Fordította: TÖTH TIBOR V 1 1982. október 4. * (jj SZÖ 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents