Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)

1962-10-27 / 297. szám, szombat

TELEFÓN yy? ir{ "pT^yi ľýj" Több segítséget a tanítóknak Ügy szoffás, hogy a vitába minden különösebb bevezető nélkül „in médiás res" kapcsolódjunk bele. Ezért hát rögtön ott kell kezdenem, hogy vajon mi is szabja meg a tanító iskolán kívüli munkájának értékét. Nyilvánvaló, hogy nem a munka mennyisége. A szocializmus győzelmével keletkezett új körülmények közt a tanító iskolán kívüli munkájának értékét elsősorban az szabja meg, hogy hányan igyekeznek a falu, a város lakosai közül — a felnőttek köréből is — magasabb műveltségi szintet szerezni. Hányan járnak a dolgozók esti iskolájába és különböző szakmai, nyelvi, művészeti és más tanfolyamokra. Mert a szocializmus egyik legalapvetőbb feltétele a munka termelékenységének emelése. Márpedig ez elsősorban több iszakértelmet, nagyobb áttekintést és mélyebb műveltséget követel meg mindenkitől. Erről tanácskoztunk a párt dokumentuma tárgyalásakor. Ennek a társadalmi igénynek kell megszabnia a tanítói munka tartalmát az iskolában is és az iskolán kívül is. Az iskolában a tanterv-fegyelem megszilárdítása és a tanulók munkára nevelése a legsürgetőbb kérdés. Az ezen a téren elért pedagógiai eredmények még nem dicsérik mindenütt kellőképpen tanítóink munkáját. Falvainkon még gyakran kísért az a múltból itt maradt helytelen nézet, hogy „a paraszti munkához elég, ha kapálni tudsz s ezt nem kell tanulni." Sok esetben ezzel is magyarázható, hogy a falusi, de főleg a tanyai iskolákon még mindig sok iskolás nem végzi el az alapfokú kilencéves iskola kilencedik évfolyamát. Ezért hibás és káros az olyan nézet, mely a tanító iskolai és iskolán kívüli munkája közé merev határvonalát von. A tanító jó iskolán kívüli munkája eredményeként elsősorban azt kell elérni, hogy az iskolát minden faluban a szocializmus lényszőrójának tekintsék és érezzék az emberek. A tanító iskolán kívüli tevékenységével teremtsen olyan közvéleményt, hogy minden szülő, a falu minden lakosa szégyellje, ha egy gyermek nem fejfezi be Sikerrel az alapfokú iskolát. Viszont a falu minden lakosa legyen büszke arra, hogy falujából hányan tanulnak, sikeresen a. mezőgazdasági és ipari szakiskolákon, hányan lesznek mérnökök, orvosok, tanítók. Az eddiginél tehát sokkal céltudatosabb tanítói iskolán kívüli munkával kell tudatosítani, hogy a fejlett szocialista társadalomnak sokoldalú, nagy műveltségű dolgozókra, kiválóan képzett szakemberekre van szüksége. A tanítók kötelessége a szövetkezeti mozgalom e fejlődési fokán, melyet elértünk: a szövetkezeti parasztság tudatának formálása. Ahhoz ugyanis, hogy ezek a szocializmus ügyének megnyert emberek képesek legyenek feladataikra, tanítani, képezni kell őket. A tanítók, de általában az értelmiségiek számára nincs szebb feladat, mint a múlt társadalmi rendszer bűneként tudásban, kultúrában sokszor még szűkölköflő embereket tanítani, felvilágosítani. Tennünk kell ezt a . tudatformálás minden eszközével. Az általános műveltség és szakismeretek terjesztése, a művészetek, szórakozás és szórakoztatás, s a társasélet mind-mind alkalmai,- lehetőségei ennek. E munka homlokterébe pedig mindenkor a dolgozók és a szövetkezeti parasztság szocialista tudatának kovácsolását kell állítanunk. Sokak részére nagy problémát jelent az iskolai és az iskolán kívüli munka helyes arányainak megállapítása. Az elmúlt évek e téren elért jelentős eredményei ellenére is szólnunk kell arról azt itt-ott még meglévő, egészségtelenül szélsőséges nézetről, mely szerint a tanító csakis az 'iskolán kívüli tevékenységével segítheti- a falu, a város kulturális életét. Sok falu vezetője figyelmen kívül hagyja, hogy a tanító munkájának értékét a maga teljességében, az iskolai és az iskolán kívüli munka dialektikus egységében kell értékelni. A jelen társadalmi fejlődés szakaszában mind jotíban és határozottabban az iskolai oktató-nevelő munka eredményei jelzik elsősor-, ban a tanítói munka eredményességét. Az iskola és az élet szoros kapcsolata társadalmi igénye szempontjából a pedagógiai propaganda hatásában, a tömegek tanulni vágyása felkeltésében mérhetjük le a legmegbízhatóbban a tanító iskolán kívüli munkájának értékét. Az olyan álláspont, mely a tanítót aszerint akarta értékelni, hogy hány funkciót visel, már régen elavult és valójában sosem volt helyes. A párt dokumentuma és az ország népének tanácskozása azt mutatta, hogy a társadalomnak nincs szüksége sem •z „elefántcsonttoronyba" zárkózó pedagógusokra, sem pedig a felüle

: tes, minden lében kanál „mindenes" tanítóra. Mert az a pedagógUs, aki csak az osztály négy fala közt él, elszakad az élettől. De az a pedagógus, aki a rosszul értelmezett túlzott iskolán kívüli elfoglaltsága, munkája miatt nem tart lépést a rohamosan fejlődő pedagógiával, nem képezi magát, nem tanul, nem követi a legújabb szakmai és módszertani irodalmat, az szintén elszakad az élettől. Hasonlattal élve: a társadalom szemszögéből is értékesebb a jól gyógyító orvos munkája, mint az elavult gyógykezelést alkalmazóé. Ez a helyzet a tanítóval is. Az a tanító, aki nem végzi el tökéletesen az iskolai munkát, nem nevel sokoldalúan művelt, szocialista ifjúságot, annak munkája a társadalom szemszögéből értéktelen. Ezen pedig nem „szépíthet" semmiféle iskolán kívüli munkával. Volt rá példa, hogy a tanító minden munkát vállalt, de a legfontosabbra, az. iskolai munkára, a gyermekek nevelésére nem jutott sem ideje, sem ereje. Azonban — tekintet nélkül tanítványai tudására -— sok esetben a mások helyett is végzett munkája eredményeként, őt tartották jó tanítónak. Viszont akadnak még olyan tanítók is, akik az iskolát az élettől távoli, erősen elhatárolt „elefántcsoúttoronynak" képzelik. Ök semmilyen társadalmi munkát nem végezhetnek — állítják saját magukról. Sok esetben aztán éppen ezeket a tanítókat vonják be a mindenféle összeírásba, tojásfelvásárlásba stb. Az ilyen esetek azonban már egyre ritkábban fordulnak elő. Alkalmam volt több faluban tanulmányozni ezt a kérdést s megállapíthattam: ott ahol a falu elöljárói ismerik és helyesen alkalmazzák a párt irányvonalát, a pedagógusok pedig mind eszmei, mind szatanai téren jól felvértezettek — s ma már ez a jellemző, ez a tipikus — ott nincs baj! Így van ez például E*ecsen, ahol a tanítók iskolán kívüli munkáját a falu kulturális életének segítése jellemzi. A túlkapásokat a legtöbb helyen már felszámolták és ez természetes is. A társadalmi fejlődés azt követeli pedagógusainktól, hogy alapos szakmai tudással és módszertani művészettel valósítsák meg az iskolareform igényes feladatait. Az államfegyelem megköveteli tanítóinktól, hogy a tantervekben előírt tananyagot hiánytalanul elsajátíttassák tanítványaikkal. Ezenfelül, iskolán kívüli munkájukban fejtsenek ki hatásos pedagógiai propagandát és a kulturális élet valamelyik szakaszán "— szakmai tudásuk és érdeklődési körük szerint — aktívan' tevékenykedjenek. Az egyik tanító vezessen énekkart vagy tánccsoportot, a másik tanítson színdarabot stb. de ezt mindig úgy végezze, hogy munkájában öröme teljék. És itt elérkeztünk egy másik kérdéshez: általában túl szűken értelmezzük a tanító iskolán kívüli munkáját, mert gyakran csak a színjátszást vagy a népművészetet értjük rajta. Megfeledkezünk a népművelési feladatokról és főleg arról, hogy a kulturális forradalom egyik fő feladata megoldani a dolgozók továbbképzésének feladatait, kérdéseit. E téren pedig van még mit tennünk, mert a dolgózök iskoláit az északi járásokhoz viszonyítva még mindig kevesen látogatják. A következő elemzésre kínálkozó kérdés: vajon elég segítséget nyújtunk-e a tanítók iskolán kívüli munkájában? Mennyiben segítünk nekik abban, hogy a kulturális élet meghatározott szakaszán valóban szakemberré képezhessék magukat? Mert: a szakosítás ezen a téren is elengedhetetlen feltétele a fejlődésnek. Mindehhez azonban meg kell teremtenünk a lehetőségeket. Nyújtsunk tanítóinknak több segítséget. Kövessünk el mindent, hogy a tanítónak legyen lakása, kapjon kosztot, sőt legyen ideje olvasásra, önművelésre. Nem egészséges az, ha a tanító naponta 3—4 órát is kénytelen autóbuszozni, mert akkor nyilván kevés ideje marad az iskolán kívüli munkára. De nemcsak az anyagi, hanem a szakmai jellegű segítségről is többet kell a jövőben beszélnünk és főleg — tennünk. Tanítóink zöme nagy lelkesedéssel végzi iskolán kívüli munkáját. Meg kell azonban "mondanunk, hogy a kifejtett munka nincs arányban az elért eredményekkel, Ezzel kapcsolatban pedig arról ls szólnunk kell, hogy például a Népművelés című folyóirat vagy a ^különböző szervek kiadta előadói anyag, iskolázások stb. terén szerzett tapasztalataink sem a legjobbak. Komoly hiányosság, hogy tanítóink zöme nem ismeri eléggé a rendelkezésükre'álló műsorfüzeteket, módszertani és szakmai irodalmat, különböző dalok, versek gyűjteményes kiadását. Így aztán egy-egy ünnepélyre alkalmas vers, dal vagy jelenet kikeresésére rengeteg időt, energiát pazarolnak — sokszor fölöslegesen és néha bizony eredménytelenül. Fölöslegesen, mert a műsorfüzetekben mindezt készen kapnák és a költemény vagy a dal megválasztása mind az eszmei, mind az időszerűség szempontjából ered-' ményesebb lenne. Ennek pedig egyedüli oka, hogy az illetékesek az anyagot igen sok esetben elfeléjtik szétküldeni s az ott fekszik — kihasználatlanul — a járási könyvtárban vagy a kultúrházban. Ezek a kérdések azonban már túlhaladnak a vita keretén. Továbbá a uépművelés, a kulturális tevékenység és a tanítók iskolán kívüli munkája közé sem tehetünk véleményem szerint egyenlőségi jelet. Hiszen ez azt jelentené, hogy egyedül csak a tanítóság tevékenykedik falvainkon a népművelés és a kulturális élet terén. Márpedig mi jogon sajátítaná ki magának e munkát a tanítóság, hiszen ma már nagyszámú értelmiség él falvainkon! De ha mégis úgy lenne, hogy zömmel csak a tanítók tevékenykednek a népművelés és a kulturális élet terén, akkor talán vitáznunk kellene a városokon és falvakon élő értelmiségiek munkán kivüli népművelő tevékenységéről is! Ez pedig most nem lehet célunk. Tényként szögezhetjük le az .igényt, hogy minden értelmiségi dolgozó (orvos, jogász, mérnök, technikus) megértse s magáévá tegye korunk parancsát: „Állítsuk minden erőnket szocialista társadalmunk továbbfejlődésének és a kommunizmusba vaió átmenet előkészítésének szolgálatába!" Ha ezt megértettük, akkor. a kulturális forradalom ügyét ls a legjobb tehetségünk szerint szolgáljuk. MÖZSI FERENC központi tanfelügyelő A Plzeňi Lenin Művek üzemi klubja mellett évek óta jelentős irűvészi sikereket ér el a népművészeti együttes. Képünkön a tánccsoport néhány tagja látható. (K É.) Prágai motívum [Foto: CTK — Macháček f elv.) Ján Kostra: Vers a bomba ellen Mikor felém már negyve év zeng, s vénecske anyám a kertben az unokája körül lézeng tehetetlen, elesetten, mikor mint festők szétkent vászna az életem oly zavaros, — semmit sem ér — egy magyarázza, — ganéj — mormogja pár okos, mikor ember után vágyik a szív, azután aki tessze van, mikor a szív epedve hív valakit halkan, társtalan, mikor csak féligkész mondatom bukdácsolva utat keres, hogy tisztán szóljon ha kongatom, s mikor már árnyat sző az est, mikor szűkített köreim szavak homokján javítgatom, s ütközeteket vív a rím, hogy hangot kapjon a fogalom, mikor e vers kigombolyítja munkáját a csendes éjnek, s kioldott véres szála titka, s mikor még úgy kell hogy éljek, mert látom már a kiutat, a frázisból kibomló poént, s mikor már minden célt mutat az élők elleta láng üstökét újra nyújtja a sötét kalóz. 2. Mikor szemünkbe tündérfényt hint <a hazánk festő képzelet, . mit meleg téglákból épít valóságdöntő tervezet, s a régi Föld újfajta népe, mikor nem kímélve áldozatot az Ókorba temetjük végre a vértkavaró századot, mikor szárnyunk bolygókig repül s új épület villan elő a friss állványok váza mögül, s a névtelenek gőgje nő, kik önzetlenül küzdnek, híven, mikor kezünkbe kaptuk a hont, mely hogy ;zerencsénkhez segítsen mélyéből dús kincseket ont, „ mikor felszabadult már karunk és félre senki nem vezet, mert tudjuk jól hogy mit akarunk, mikor minden igyekezet azért hevül hogy tetté érjen, mikor látjuk hogy kiég a jövő tekintetében a pókhálókkal befont fegyverkezési hév, — akkor minderre bombát dobna, a műre és á képzeletre, virágokra és csalánokra, halottakra s új életekre az emberiség söpredéke, a sötét kalóz. 3. Mikor kis iskolásleányom, aki most harmadikba jár negyedikesekről szól csodálón, mikor az iskola kaput tár s tanítás után annyi gyerek a világon szalad haza, és míg újdonságokra lesnek • (oda is, mit tilt a mama) mikor kíváncsin annyi gyerek gyűjti az ismeretek halmát, mikor elindítják ősz fejek a beszéd mesélő malmát, | mikor oly sokan nem tudják már mi az sziréna, riadó, mikor rájuk már más élet vár, félelemmentes új való, mikor tízéves úttörők kishitű apáik lefőzve vonulnak mint zászlóvivők a jövendő felé előre, mikor napközi otthonon át küldjük szívünkben a csecsemőt az életbe, amely majd többet ád, mint nekünk adott azelőtt, mikor itt az Cjkor kezdete, s a homályt vidám gyerekek kacagó fénye ragyogja be, ellenük gyilkos tervekét készít újra a sötét kalóz 4. Ki merné elvenni tőlünk a napot, békénk napsugarát, mely a homályt, mit harc és zaj hagyott bíztatva ragyogja át? Mi túléltünk minden zsarnokot eddig, ez utolsó se lesz kivétel, pörölyünk zúzza szét, mit munka lendít, s munkás emel fel vashitével. Hogy ne keljen fel a nap a föld köriil visszatartani senki se tudja, ellenségeink tompa koponyáján győzelmet ül a világot formáló munka. (Monoszlóy M. Dezső fordítása) Európa legnagyobb filmstúdiója Végéhez közeledik Európa legnagyobb filmstúdiójának, a MOSZFILMstúdiónak a rekonstrukciója. Az átépítés befejezése után évente ötven játékfilmet tudnak Itt készíteni. A stúdió épületei több mint 200 000 négyzetméter területet foglalnak el. Eddig már elkészült hat új pavilon. Egy-egy pavilon alapterülete 800— 1200 négyzetméter. Berendezésük a legmodernebb technikai követelményeknek megfelelően készült, világítási rendszerei távirányításúak. A stúdió új filmfeldolgozó üzemében évente több mint tízmillió méter filmet lehet, előhívni és másolni. A MOSZFILM stúdiójában 3500 állandó alkalmazóit, köztük több mint 60 rendező dolgozik. Az új, n.agy épületben az alkotó kollektívák számára 300 szoba áll rendelkezésre. A normál-, széles- és panoráma filmek bemutatására szolgáló nagy vetítőterem 900 férőhelyes. 1982. október 27. * jQj SZÖ 7