Új Szó, 1962. szeptember (15. évfolyam, 241-270.szám)
1962-09-08 / 248. szám, szombat
Ä szovjet kormány módosította leszerelési egyezménytervezetét November 12-ig elhalasztották a genfi leszerelési értekezletet Szerdán két ülést tartott Genfben a tizennyolchatalmi leszerelési értekezlet. A délelőtti ülésen — ez volt a 80. plenáris ülés — elsőnek Godber külügyi államminiszte.r, az angol küldöttség vezetője, utána Dean amerikai küldött szólalt fel. Mindketten elutasították a szovjet küldöttség javaslatát, amely azt indítványozta: azonnal írjanak alá szerződést a levegőben, a kozmikus térségben és a víz alatt végzett nukleáris fegyverkísérletek betiltásáról, egyidejűleg a végleges rendezésig hallgatólagosan állapodjanak meg a föld alatti robbantások szüneteltetésében. A délutáni ülésen elsőnek Kuznyecov első külügyminiszter-helyettes, a szovjet küldöttség vezetője szólalt A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PARTJA Központi Bizottságinak küldöttsége, mely a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására Bulgáriába érkezett, meglátogatta a sztarozagorai és pleveni vidéket. Megtekintette az építkezéseket és gyárüzemeket s ellátogatott a földművesszövetkezetekbe is. (CTK) NYUGAT-IRIÁN területéről ez év november 15-ig visszavonul az összes holland katona. Még október elseje előtt pakisztáni csapatok jönnek Nyugat-Iriánba, amelyek az ENSZ-igazgatás idején a pápuái rendőrséggel együtt ügyelnek majd a rend fenntartására és a törvények betartására. (CTK]. CHEDDI JAGAN, Brit-Guayana miniszterelnöke. aki a Brit Nemzetközösség miniszterelnökeinek értekezleťére jött Londonba, az újságírók előtt kijelentette, hogy politikai és gazdasági okokból ellenzi Anglia csatlakozását a Közös Piachoz. (CTK) A SZIRIAI-IZRAELI határ mentén szeptember 6-án újabb lövöldözésre került sor, izraeli és szíriai katonák között. (CTK) NYUGAT-BERLIN lakosainak száma a hivatalos statisztikai adatok szerint ez év első felében 8600 személlyel csökkent. (CTK). DÉL-KOREÁBAN tíz év alatt — 1952-től 1961-ig — 4200 szerencsétlenség történt amerikai aknák és lövedékek felrobbanása következtében, melyeket eddig még nem takarítottak el. Ezeknél a robbanásoknál 11 100 személy — köztük sok gyermek — életét vesztette vagy megsebesült. (CTK) AZ AMERIKAI haditengerészet legtökéletesebb Poláris — A 3 típusú rakétájával folytatott kísérletek egy hónapon belül már kétszer kudarcot vallottak. Szeptember 6-án a rakéta kilövése után üzemzavar állott be. A rakéta riem érte el célját és idő előtt a tengerbe esett. (CTK) fel. Felolvasta az újabb U-2-es kémrepülés tárgyában az Egyesült Államok kormányához intézett szovjet jegyzéket, majd bejelentette, hogy a szovjet kormány bizonyos módosítást hajtott végre az általános és teljes leszerelésről szóló szerződés tervezetében. A módosításnak az a lényege, hogy a Szovjetunió a leszerelés második szakasza helyett most már az első szakaszra javasolja az összes nukleáris fegyverek teljes megsemmisítését és az ilyen fegyverek gyártásának megszüntetését. Kuznyecov kifejtette: ez a módosítás abból ered, hogy a Szovjetunió az összes nukleáris fegyverek és az atomfegyver-hordozók lehető leggyorsabb betiltására és megsemmisítésére törekszik. Dean amerikai küldött rövid válaszában közölte, hogy tanulmányozza a szovjet módosítást és később hivatalosan válaszol majd rá. Az amerikai delegátus ezután felolvasta kormányának az újabb U-2-es incidens tárgyában a Szovjetunióhoz intézett válaszjegyzékét. Az ülés berekesztése előtt hivatalosan közölték az értekezlet két társelnöke — Kuznyecov és Dean — megállapodott, hogy a háromhatalmi nukleáris albizottság az értekezlet szünete alatt Genfben folytatja munkáját. Nagy-Britannia képviselője csatlakozott a megállapodáshoz. Genf (ČTK) — Genfben, a Nemzetek Palotájában szeptember 7-én délelőtt röviddel 10 óra után Egbernek, a svéd küldöttség vezetőjének elnökletével tartotta a 18-hatalmi leszerelési bizottság 82. ülését. A pénteki ülésen a genfi értekezlet két elnöke előterjesztette az értekezlet eddigi munkájáról szóló beszámoló javaslatát, amelyet az ENSZ közgyűlésének nyújtanak be. A péntek délutáni ülés után a genfi értekezletet november 12-ére elnapolták. N. Sz. Hruscsov fogadta az USA belügyminiszterét Gágra (ČTK) — Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Ignatyij Novikov, szovjet miniszternek és M. Szmirnovszkijnek, a Szovjetunió külügyi osztályfőnökének jelenlétében szeptember 6-án fogadta Stewart Udallt, az USA belügyminiszterét. A szovjet államférfi az amerikai miniszterrel baráti beszélgetést folytatott. N. Sz. Hruscsov meghívta Stewart Udallt ebédre, amelyen rajtuk kívül részt vett Anasztasz Mikojan és Vaszilij íMzsavanadze, akik a közelben töltik szabadságukat. N. Szihanuk üzenete N. Sz. Hruscsovhoz Pňom Penh (ČTK) — A Pnom Penh-i rádió szeptember 6-án közvetítette korodom Szihanuk hercegnek, kambodzsai államfőnek N. Sz. Hruscsovhoz, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökéhez intézett üzenetét. Szihanuk herceg' hálásan köszöni a Szovjetuniónak, hogy támogatja a Kambodzsára vonatkozó nemzetközi értekezlet összehívását. Kambodzsa népe, királyi kormánya és a herceg a javaslat haladéktalan elfogadását a Szovjetunió részéről az igazi barátság és önzetlenség további megnyilvánulásának tartják. A közvélemény nagyra értékeli a Szovjetunió álláspontját a Kambodzsára vonatkozó nemzetközi értekezlet összehívásának kérdésében. A sajtó egyúttal élesen bírálja a nyugati országokat, amelyek nem hajlandók támogatni Kambodzsa javaslatát. Az USA szavakkal igyekszik meggyőzni Kambodzsa képviselőit arról, hogy tiszteletben tartja Kambodzsa politikáját, titokban azonban a Kambodzsát veszélyeztető thaiföldi és dél-vietnami bábkormányokat segíti, — írja a Meatophum című lap. R. Maünovszkij miniszter a borogyinói ütközet Moszkva (ČTK)' —• Ä moszkvai Pravda szeptember 7-i számában közölte Rogyion Maünovszkij marsallnak, a Szovjetunió nemzetvédelmi miniszterének cikkét. R. Maünovszkij „nagy történelmi tapasztalatként" értékeli az 1812-i honvédő háború és a borogyinoi ütközet jelentőségét. Ez a tapasztalat különösen helyénvaló azok számára, „akik nem merítenek tanulságot a történelemből és Oroszországban szeretnének szerencsét próbálni. Ugyanaz vár rájuk, mint annak idején Napoleonra." Az orosz nép akkor véget vetett a francia nagyburzsoázia kalandor világuralmi kísérleteinek. Napoleon hatalmas hadseregének szétzúzása nemcáak hogy elhárította azt a veszedelmet, hogy Oroszország rabszolgaságba jut, hanem egyúttal megteremtette Európában a nemzeti felszabadítási harc fokozásának kedvező feltételeit. Az 1812. évi háború megmutatta egyúttal a stratégiai tartalékok jelentőségét és a hátország fontos szerepét. A napokban közzétettek több új képet a szovjet űrhajósok páros repüléséről. A fenti kép néhány perccel Andrijan Nyikolajev földre szállása után készült. Az űrhajós mellett ott láthatjuk az éppen levetett űrhajósruhát. A jobb oldali képet Pavel Popovics készítette a Vosztok 4. fedélzetéről lói kivehető rajta a Föld gömbölyűsége, egyes domborulatok és a parányinak tűnő felhő k. A szovjet űrhajósok látogatásai Cseb»kszari (CTK) — Andrijan Nyikolajev szovjet űrhajós a csuvas újságírókkal és kulturális dolgozókkal találkozott. Megkérték, mondjon véleményt egyes amerikai funkcionáriusok kijelentéséről, miszerint az amerikaiak lesznek az elsők a Holdon. A. Nyikolajev kijelentette: „Nem hiszem, hogy az amerikaiak betarthatják szavukat." J. A. Gagarin, első szovjet űrhajós dániai látogatásának második napján a Burmeister og Wain hajógyárba látogatott' el. A szovjet űrhajóst útközben a dán munkások lelkesen ünnepelték. Csütörtökön délben J. A. Gagarint és feleségét K. D. Levicskinnek, a Szovjetunió dániai nagykövetének kíséretében fogadta IX. Frederik dán király. Az uralkodó melegen üdvözölte a szovjet világűrhajóst és további tervei iránt érdeklődött. ' m hét <1> a nagyvilágban gy héttel az ENSZ idei közgyűlése előtt komoly események zajlanak a világpolitikában: Genfben a Szovjetunió újabb javaslatokat tett, amelyek utat mutatnak a megegyezés jelé. Algériában elhallgattak a testvérgyilkos jegyverek és a jelek szerint jelülkerekedik a józan ész. Azonban a béke ellenségei sem tétlenkednek: Az U-2-es amerikai kémrepülőgép újabb Szovjetunió-ellenes provokációja, a revansisták nyugatberlini tobzódása, valamint az Egyesült Államok reakciós körei által szított Kuba-ellenes hisztéria komolyan nyugtalanítja a világ békeszerető közvéleményét. B „Frontváros "puskap oroshordó Az elmúlt napokban a nyugatberlini puskaporos hordó körül tűzzel játszó revansisták a nyugati megszállók segítségével újabb provokációsorozatot követtek el. A szocialista országok elleni uszítás olyan arányokat öltött, hogy a fasizmus idején sem volt nagyobb. Von Hassel, a schleswig-holsteini tartományi kormány miniszterelnöke is NyugatBerlinbe látogatott és olyan programot tűzött a revansisták elé, melyet egyetlen betű javítás nélkül aláírhatott volna Hitler is. íme a lényege: • 1. Az NDK-t fel kell szabadítani! • 2. Semleges Németországnak nincs létjogosultsága! • 3. Európa újjárendezését Nyugat-Németország vezetésével kell végrehajtani! • 4. Lengyelországnak is „vissza kell térnie a szabad világba" és a NATOban a helye. • 5. A szocialista országokba Berlinen keresztül vezet az út. Az arcátlan uszításnak a provokátorok és ügynökök verekedésekkel, az NDK határvédelmi berendezései elleni támadásokkal, a szovjet állampolgárok bántalmazásával adtak drámai keretet. Sőt még a rend helyreállítására törekvő amerikai megszállók is kaptak, hogy ezzel kényszerítsék még határozottabb NDK-ellenes fellépésre őket, hogy még jobban fokozzák a hidegháborús hangulatot. A Szovjetunió joggal figyelmeztette legutóbbi jegyzékében a nyugati hatalmakat, hogy nem az incidenseket kell megtárgyalni, ahogyan ők javasolták, hanem: „A német békeszerződés megkötésével fel kell számolni végre a nyugat-berlini megszállási rendszert, a NATO katonai támaszpontját és ki kell vonni a három hatalom haderőit Nyugat-Berlinből. Ez a rendezés megszilárdítaná az európai béke alapjait, helyreállítaná a Nyugat-Berlin és az NDK közötti kapcsolatokat és kizárna minden nem kívánatos incidenst." > Kilencedszer Miközben a bonni revansisták egyre hangosabban követelőznek, kilencedszer találkozott a hidegháború két 'lovagja: Adenauer és de Gaulle. A franciák becsvágyó elnöke NyugatNémetország segítségével szeretné visszaállítani Franciaország nagyságát. De Gaulle elvakultságában nagyon veszedelmes útra lépett. Még a jobboldali Aurore ís attól tart, hogy a tábornok a németek kezére játsza Európát, a Combat pedig nagyon veszedelmes játéknak nevezi ezt a puszipajtáskodást. A Párizs— Bonn tengely feltétlenül Nyugat Németország szekerét viszi hatalomra. • Katonai téren hamarosan a Bundeswehr lesz a döntő erő NyugatEurópában. Már ma 380 ezer katonája van és Strauss előkészíti a félmilliós hadsereget. (De Gaulletól talán az atombombát is (megszerzik.) • Gazdasági téren is az élre tör az NSZK. A Közös Piac ipari termelésének több mint a felét produkálja és az integráció segítségévél a nyugatnémet monopóliumok behatolnak azokra a piacokra is, amelyekhez másképp soha nem juthattak volna. A francia—nyugatnémet politikai szövetség a vitás nemzetközi kérdések békés megoldásának ma a legmakacsabb ellensége. De Gaulle egyre nyíltabban fújja Adenauer nótáját és egyre elvakultabban támogatja a bonni revansistáknak a szocialista országok ellen szőtt veszedelmes terveit. Ezt az álláspontot akarják' rákényszeríteni az egész Nyugatra. Ez ellen talán nem is lenne kifogása Washingtonnak, de az már gyanús, hogy az USA legközelebb> szövetségesét, Angliát háttérbe akarják szorítani és egyre nyíltabban igyekezik „kiverekedni" maguknak a vezető szerepet. Ez pedig kiélezi a kapitalista országok közötti ellentéteket. Adenauer „csodának" nevezte a francia—német közeledést. Ez a nagy barátság azonban a monopóliumok és nem a két ország népeinek barátsága, amelyeknek egészen más elképzeléseik vannak az együttműködésről, mint a nagyságukról ábrándozó két vénembernek. • U-2-esek és uszítóhadjárat Kuba ellen A nemzetközi légkör mérgezésében különös érdemeket szereztek az elmúlt hónapokban až amerikai generálisok. Űgy látszik, a szavakról áttértek a veszedelmes tettekre. A Szovjetunió légiterében újra megjelent egy U-2-es kémrepiilő. A szovjet kormány tiltakozott és kijelentette, hogyha megismétlődik a provokáció, kénytelen lesz megfelelő intézkedéseket foganatosítani és nem riad vissza a kémrepülőgépek támaszpontjainak megsemmisítésétől sem. Az amerikai kormány kivizsgálást ígért. Felvetődik azonban a kérdés, hogyan merészkednek ilyen súlyos következményekkel járó provokációkra a Pentagon generálisai? Egész biztos, vannak támogatóik a nemzetközi feszültség fokozására törekvő reakciós politikusok között. Az amerikai kormánynak azonban gondolnia kell arra, milyen súlyos következményekkel járhat hasonló provokáció és megfelelő intézkedéseket kell foganatosítania. A világközvélemény elítéli az amerikai kéinrepülőgépek újabb kihívó repüléseit és azoknak az országoknak, amelyek területükön megtűrik az U-2-eseket, számolniuk kell a Szovjetunió megtorló intézkedéseivel. Az amerikai fegyvercsörtetők tovább szítják a rágalomhadjáratot Kuba ellen. A reakciós sajtó és több politikus Kuba-ellenes intervencióra uszít. Fáj nekik, hogy a Szovjetunió katonai segítséget is nyújt Kubának függetlensége megvédésére. Kennedy elnök ugyan „tartózkodóan" nyilatkozott, a legutóbbi jelentések szerint azonban a közép-amerikai reakciós köztársaságokban amerikai pénzen kiképzett ellenforradalmárok újabb támadásra készülnek. Készen állnak a kubai felségjelvénnyel ellátott repülőgépek is, amelyeknek az lenne a hivatásuk, hogy támadást intézzenek egyes közép-amerikai országok hajói, illetve szárazföldi célpontjai ellen. Az imperialista provokációk napjainkban nem hozhatnak sok dicsőséget szervezőiknek. A szocialista tábor sziklaszilárd és képes visszaverni minden támadót, akár U-2-esck, akár Kuba-ellenes támadás képében jelentkezzék. • Győzött q népakarat Az egész békeszerető emberiség örömére véget ért Algériában a polgárháborúval fenyegető, hetek óta tartó belső válság. A politikai bizottság kiegyezett a harmadik és negyedik katonai körzet vezetőivel és mindenütt véget vetettek a fegyveres összetűzéseknek. Az Algírból érkezett jelentések szerint a politikai bizottság határozatot hozott a választások mielőbbi megtartására és a hivatalos államhatalmi szervek megalakítására. Nagy győzelem a konfliktus kiküszöbölése, hiszen a gyarmatosítók éppen az ellentétekből szerettek volna hasznot húzni. Algéria Kommunista Pártja megállapítja, hogy a kibékülés elsősorban a dolgozó tömegek harcának eredménye, akik határozottan és bátran tüntettek a fegyveres összetűzések ellen és a politikusok szemébe kiáltották, hogy elég volt a hétéves, véres háborúból. Ez a bátor kiállás az algériai tömegek magas politikai öntudatáról tanúskodik, és minden bizonnyal tanulságul szolgál majd az algériai politikusoknak is. Bízunk benne, hogy a további kibontakozás megoldja a súlyos ellentéteket és valamennyi politikai irányzat a zilált gazdasági élet helyreállítására, a sokéves gyarmati háború borzalmas következményeinek mielőbbi felszámolására fog törekedni. A megalakuló új algériai kormányt e törekvésében a békeszerető országok teljes támogatásban fogják részesíteni. Sz. B. 1962. szeptember 15. * (JJ SZŰ 3