Új Szó, 1962. szeptember (15. évfolyam, 241-270.szám)

1962-09-08 / 248. szám, szombat

íiSmpá'k világítják meg az autó kerekei alatt gyorsan tovaröppenő országutat. Leszállt az afrikai éjszaka. Szemjon Boriszovlcs geológus traktál minket afrikai kalandjaival. Kettőnkön kívül még öten vannak a kocsiban: a rokonszenves Natasa, ez örökké élcelődő Ljosa és három társa, valamennyien szovjet szakemberek, a guineai kormány vendégei. Natasa most érkezett Moszkvából a férjéhez, a Kan ka n ban dolgozó szovjet mérnökhöz. Nagy tisztelettel hallgatjuk kígyóról szóló elbeszéléseit, először is azért, mert ő már „őslakó", fél évvel ezelőtt jött Guineába. Másodszor azért, mert a kígyókkal itt nem lehet tréfálni. A jövevényeknek feltétlenül mesélnek a repülő kígyókról, melyek először megbűvölik áldozatukat ... Kíndiában, ahol a Pasteur-Intézet tudósai klgyóméreg elleni oltóanyagon dolgoznak, láttam egy irgalmatlanul hosszú sárgászöld kígyót, melyet a szuszuk nyelvén nagyon találóan így hívnak: „Isten veled, örönnl" A csípése halálos. Vannak kígyók, amelyek a fákon tanyáznak és onnan pottyannak a gyanút len áldozatra. Annyi kígyótörténetet hallottunk, hogy megborzadtunk és önkéntelenül körülnéztünk a kocsiban, de kígyó helyett egy nagy gyíkot pillantottunk meg. — Hát bizony a mi kígyónk mérges volt — válaszol Szemjon Boriszovics. — Ezt csak akkor tudtuk meg, amikor egy őr b,unkósbottal agyonütötte. A szabadság bontogatja szárnyait "A lapok azt írják, hogy az afrikai országok új életet teremtenek. Ez meg mit jelent? Azt, hogy egyszerűen építkeznek. Mit építenek? Mindent: iskolákat, lakóházakat, országutakat, hidakat, öntözőcsatornákat, kórházakat. Conakryban, a fővárosban Sekou Touré köztársasági elnök így nyilatkozott: „Fejlődésünk Jelenlegi szakaszában legfontosabbak a gazdasági problémák. Most, amikor hazai eszközöket A szavannák útjain akarutak létrehozni ez ország fejlesztésére, még erősebben érezzük államunk gazdasági fejletlenségét. A gyarmati rendszer egész népünket kizsákmányolta, az idegen uralom minden g.uineainak ártott." Minden guineainak I Már második napja járjuk a szavannát s mindenütt kiégett földek fogadnak. Az emberek tűzzel tisztítják a földet a vetés előtt. Ösi módszer, az emberiség létegondoltak, hogy több vizet kapjon a főváros, mely még mindig szűkölködik vízben. Az ugyancsak francia villamosiparl társaság hasonló politikát folytatott. A kínai kiállítás megnyitásakor az idegen tőkések eldobták a kesztyűt. Éppen akkor szakadt meg az áramszolgáltatás, amikor Sékou Touré, megnyitó beszédét mondta. A kormány levonta a következményeket: elhatározta a francia társaságok államosítását. ÉPÜL zése óta ismerik. A gyarmattartók mit sem tettek a guineai mezőgazdaság fellendítésére. Itt-ott létesítettek néhány ültetvényt olyan növényfajták termesztésére, amelyeket aztáij kiszállítoti. Hol vannak Italt „nyuganyomai! Guineában a függetlenség kikiáltásakor csak egyetlen egy kórház volt. 1957-ben csak minden tizedik gyermek járhatott Iskolába. Diallo Boubakar Conakryban megismerkedtem a fővárosi vízellátó vállalat igazgatójával. Diallo Boubakar talán csak két hónapja áll vezető poszton. A vállalat azelőtt a franciáké volt. Guinea függetlenségének kikiáltása után az „Afrikai Közszolgálati Társaság" francia urai nyugtalankodni kezdtek. A társaság pénzét — a guineai törvényeket megszegve — francia bankokban helyezték el. Arra, természetesen nem is . AZ ÜT A SZAVANNÁN. Az államosítási rendeletek aláírása napján két ember idegesen várakozott a conakryi repülőtéren s minduntalan az órájára * tekingélt. Várták, egyre várták a beszállást, de nem utazhattak el: mindkettőjüket letartóztatták. Ugyanis az államosított társaságok igazgatói voltak, akik a vállalat értékes műszaki dokumentációival akartak hazaszökni Franciaországba. — ön mérnök? — kérdem Diallo Boubakartól. — Igen — válaszolja. — Vízgazdálkodási szakember? — Nem. — Mondja, nincsenek nehézségei? Elnevette magát, aztán vakítóan fehér fogait villogtatva ezt válaszolta: — Az életben sokszor van úgy, hogy az ember kénytelen valamit újra tanulni. Én még nem vagyok öreg a tanulásra. Nálunk sok a probléma, s ezeket gyorsan kell megoldanunk, nagyon gyorsan. Távol a várostél Kankant is elhagytuk és tovább mentünk abba a faluba, ahol Ljosa és barátai dolgoztak. Volt vagy száz kilométerre a várostól. Guineai parasztkunyhókban laktak. A legnagyobbikban társalgót rendeztek be. Itt állt a petróleummal működő hűtőszekrény ls, mely nagy kincs itt; értékét csak az rontotta le, hogy tíz fok melegnél hidegebbre nem tudta hűteni a vizet. Még szórakozási lehetőség is volt. Néha fogni tudtuk a moszkvai rádió adását, aztán esténként a tűzrakásnál összegyűlik a falu fiatalsága és a tam-tam ütemére ropja a táncot. A máglya fényében villámgyorsan pörögnek a fekete testeik ... Ljosának igaza volt, amikor azt mondta, hogy lehet itt dolgozni s ami fő, a munka elégedetté teszi az itteni embereket. Npe Traore, az egyik guineai, akivel még Kankanban beszéltem, így nyilatkozott a szovjet szakembereikről: — Nagyon bízunk bennük! Tudjuk, nem könnyű az életük, új életviszonyok, más éghajlat. íMégis megértik, mennyire szükségünk van a segítségükre. Szovjet barátaink mindent megtesznek, hogy segítsenek rajtunk, öregbítik hazánk tekintélyét. Sokat tanulunk tőlük. ... Másnap megtekintettem az útépítést. Pavel Dmitrijevics mérnök és Tolja, a tolmács kísért, akit itt mindenki franciásan „interpret"-nek hívott. Tolja minden szembejövőre ráköszönt: — Iniszogoma! (annyi, mint jó reggelt). — M'Ba! — köszöntek viszsza, ami körülbelül így hangzik: Sok szerencséti Ütnak még nyoma sem volt s a mi GAZ-unk úgy bukdácsolt az irtáson, mint amikor erős hullámok dobálják a hajót, csak éppen tengeri betegséget nem kaptunk. Végre megpillantottuk az embereket. Keskeny baltáikkal ügyesen irtottSk a szavanna gyér fáit. — Ezek mind útépítők? — kérdem Traore Keulát, a kísérőnket. — Nem, ezek környékbeliek, önként jöttek segíteni. Hisz nekik épül az út. ALEKSZANDER SZERBÍN I LONDONI TUDÓSÍTÁSUNK: | A ngllában óriási az idegcsillapítók és altatószereik kereslete. Becslés szerint az országban 1500 000 ilyen tablettát szednek be esténként. Évente 900 halálos áldozata van az altatószer fogyasztásénak, és ennek csupán egy része öngyilkosság. Az elmúlt négy évben, amikor a Thalidomide idegcsillapítót szabadon árusították az országban, legalább 800 anya, aki ezt a szert szedte, a terhesség első három hónapjában, torzszülött, élet képtelen csecsemőt hozott a világra. Hogyan lehetséges, hogy az állam engedélyezi e veszedelmes gyógyszerek árusítását? Jóllehet az orvosi kutatás Angliában komoly és színvonalas, mégsem létezik önálló központi szerv, mely a piacra kerülő gyógyszereket kellőképpen ellenőrizné. A gyógyszergyártás magánvállalatok kezében van és ezek maguk kísérleteznek. Egymással vetélkednek, legfőbb céljuk a haszonhajhászás, s bár általában magas színvonalon áll a gyógyszergyártás, mégsem mindig a beteg érdeke érvényesül, hanem az, hogy egy bizonyos gyógyszer „mennyit hoz a magánvállalatok konyhájára." A gyógyszergyáraik AngiiéEsténként másfél millió idegcsillapító jó üzlet ban tavaly több mint 67 millió fontsterling értékben adták el gyártmányaikat, miután 6 500 000 fontsterling összeget fordítottak a gyógyszerek népszerűsítésére. Kb 3 millió fontsterlinget kö'.töttek utazőügynökökre, akiknek az volt a feladatuk, hogy az orvosokat zaklassák és ajánlják a különféle gyártmányú orvosságokat. A Thalidomidet 1956-ban Nyugat-Németországból hozták be. Ott annak Idején „Contergan" néven közkedvelt orvosság volt. A reklám azt híresztelte, hogy ez a szer nyugodt álmot biztosít, és nem marad utána úgynevezett „másnapos érzés". A valóságban azonban Nyugat-Németországban sok felnőtt páciens a gyógyszer huzamosabb használata után zsibbadt karokra, érzékzavarokra és a hüvelykujjak gyengülésére panaszkodott. Csak ezután következtek a torzszülött csecsemők, melyeknek száma —- mire most ősszel még a legutolsók ls világra jönnek — eléri a 6000-et. Megdöbbentő, hogy a nyugat-németországi cégek még 1961 novemberében is árusították ezt a gyógyszert, holott már 1960 októberében Ismeretes volt káros hatása. Az altatót Angliában forgalomba hozó vállalat tulajdonosai azt állították, hogy megfelelő kísérleteket hajtottak végre patkányokon, egereken, macskákon és nyulakon, anélkül hogy gyanúsat tapasztaltak volna, így hát ártalmatlannak vélték a gyógyszert. Helen Taussig asszcmy amerikai tanár, aki 1960-ban saját szemével látta a gyógyszer okozta károkat és segített terjesztésének megakadályozásában az Egyesült Államokban, így nyilatkozott: „Sok ember számára befejeződött a Thalidomide története. De ez „ártalmatlan" gyógyszer áldozatai és családjaik életük végéig nem szabadulnak meg e tragédiától." Angliában is a felháborodott szülők, akiknek végtagok nélküli gyermekeik születtek, összefogtak azzal a céllal, hogy bíróság elé állítsák « „gyógyszer" gyártóit. S az orvosok kénytelenek voltak beismerni, hogy e gyógyszergyártás nem mentes a haszonhajhászástól. A Thalidomide-tragédiák erra késztetik őket, hogy egyre határozottabban követeljék a gyógyszereknek megfelelő ellenőrzését, mielőtt sorozatgyártásukra és szabad elárusltásukra sor kerülne. Helyesen mondta de. J. Tudor Hart: „A gyógyszerek gyártásában és terjesztésében azt kellene szem előtt tartani, mennyire használnak a betegnek és nem azt, mennyi hasznot hoznak a gyártulajdonosnak. A legjobb megoldás az lenne, ha államosítanák a gyógyszeripart". MONTY METH. A LELKETLEN GY0GYSZERÜZÉREK ÁLDOZATA EZ A KÉZ NÉLKÜL SZÜLETETT KISGYERMEK IS. ALGÍR KIKÖTŐJE MADÁRTÁVLATBÓL HONDURASI RIPORT 4 banúnköxtársa&ágban csordultig telt a pohár r

egucigalpa központja szemlátomást megelevenedik, ha egy idegen tűnik fel a Francisco Horazán téren. A hondurasi nemzeti hös emlékművét körülvevő építmények és bokrok árnyékában hanyagul öltözött alakok szólítják meg a gringót és kínálják fel a járda szélén utasra váró taxijukat. A fürge cipőtisztító gyerekek valósággal rávetik magukat az Idegenre, a rikkancsok és rágógumiárusok mindenképpen rá akarják tukmálni árujukat. Amikor azután a külföldi végre nagy nehezen eltűnik az utca forgatagában, elül a zaj és a tér visszazökken álmatag, egyhangú életébe. Kik az ors

zág igazi urai? A külföldinek néhány nap múlva az az érzése, hogy a Morazán tér az egész ország életének szimbóluma. Honduras függetlenségének 130 éve alatt ugyanannyi kormány tűnt fel és szerepelt le. Közép-Amerikában ez az ország tartja a rekordot a palota]orradalmak számát illetően. Ugy látszik, a lakosság energiája az örökös viszálykodásban merül ki, s arra már nem telik az erőből, hogy az országot kivezessék az idült elmaradottság és gazdasági zűrzavar állapotából. Tegucigalpának a Choluteca folyó túlsó partján fekvő külvárosával együtt százezer lakosa van. Az egyetlen latin-amerikai főváros (a modern Brasllia kivételével), melynek nincs vasúti összeköttetése. Az United Fruit és a Standard Fruit and Steamship amerikai banántársaságok mintegy 1 200 km hosszú vasútat építettek a Karib-tenger partvidékén a kikötőkig terményeik elszállítására. Honduras ennek a vasútvonalnak csak az északnyugati ágát vallhatja magáénak jszintén az amerikai

ak építették), mely Portrerillosból San Pedro Sulán keresztül Puerto Cortésbe vezet. Az országutak középkori állapotban vannak. Közép-Amerika területileg második legnagyobb országának összesen mintegy 350 km hosszú műútja van, melynek 150 kilométeres, amerikai tőkebefektetéssel épült része a pánamerikai főútvonal hondurasi szakaszát alkotja. Honduras legjelentősebb valutaforrása a banán. Utána csak a kávé jöhet számításba. A rossz szállítási viszonyok miatt nem eléggé aknázzák ki az ország erdőgazdaságát. Az ásványkincsek feltárásához is hozzáfogtak, de az esetek többségében beszüntették a munkálatokat, mert nem fizetődtek kl. Honduras ipara még gyermekcipőben jár: könnyen megszámolhatjuk az ipari létesítményeket: a tenger melletti San Pedro Sulában működik egy három évvel ezelőtt megnyílt cementgyár, ezenkívül egy cigarettagyár, két sörfőzde, néhány kisebb textil- és bőrgyár. Ha valaki csak futólagos, alkalmi látogatást tesz Hondurasban, romantikus színben láthatja az ország elszakítottságát a környező világtól, elmaradottságát, buja dzsungelett, a majmok, vadállatok, aligátorok és ritka madarak birodalmát, azt hiheti, hogy gondtalan és a civilizációtól „meg nem rontott" életet él ez az ország. Am, ha nyitott szemmel jár, akkor csakhamar eloszlik a ködkép, jelentkeznek a nyomor, q korrupetó, a politikai rothadás tünetet, melyek Itt lépten-nyomon megnyilvánulnak. Tegucigalpa utcáin több a koldus, mtnt bárhol másutt KözépAmerikában. A * munkanélküliek 50 ezer főnyi seregéhez tartoznak, mely a családtagokkal együtt az ország kétmillió lakosságának több mtnt tíz százalékát alkotja. Ramón Villeda Morales, jelen legi köztársasági elnök győzött az 1957-es őszi választásokon, és akkor a 24 éve uralmon levő konzervatív Nemzett Párt és a • Liberális Párt vetélkedése az utóbbi javára dőlt el. Morales 1959 óta több ízben volt kénytelen kivédeni a megdöntésére törekvő jobboldali erők támadását. A tehetetlen, régi rendőrséget a polgári gárdával váltotta • le, mely 1961 januárjában kegyetlenül leverte a lázadást kísérletet. Az ellenzéki erők azóta lemondtak arról, hogy erőszakosan kíséreljék meg a rendszer megdöntését. A liberálisok többségben vannak a parlamentben és mindenkor számíthatnak a polgárt gárda félelmet gerjesztő gumibotjaira. Villeda Morales bátran remélheti, hogy jövőre „szépen fejezi be" hatéves megbízatását. Ahol minden megvásárolható Az egész rendszerien úrrá lett korrupció a latin-amerikai méreteket is felülmúlja. A kormánypárt viszonyaira jellemző, hogy az állami Intézményekben csak e párt tagjainak van joguk különféle tisztségeket betölteni — a minisztertől kezdve a telefonos kisasszonyig és a házfelügyelőig. Akt az elithez tartozik, mindent megengedhet magának, nem kell félnie a polgári gárdától és a bíróságtól. Tegucigalpában majdnem mindenkinek van valamilyen piszkos ügye. Például rebesgetik, hogy tavaly a kormányhivatalokban eltűnt egy fegyvervásárlásra előirányzott 110 ezer dolláros csekk, melyet mégis kifizettek. Állami építkezéseket is emlegetnek, amelyeken már hónapok óta szünetel a munka, de 'egy főhivatalnok továbbra is átveszi több száz munkás bérét . A nép reménysége Aki Hondurasban járt, világosan láthatta, hogy gyors és hatékony segítséget kell adni a nyomorgó lakosságnak, azaz meg kell szüntetni a munkanélküliséget, meg kell javítani a szörnyű egészségügyi viszonyokat, máskülönben az ország előbb vagy utóbb Kuba útját fogja követni. A kormány a lakosság vízellátását elhanyagolta. San Pedro Sulában mintegy száz ember, többnyire gyermek halt meg emiatt járványos betegségben. Morales kormánya időnkint megígéri, hogy a közeit napokban földreformtervezetet vagy valamilyen más, a Szövetség a haladásért akciójával összefüggő törvényjavaslatot nyújt be a parlamentber. ám a nyilvánosság mindmáig nem látta a titokzatos okmányt. Nemtörődömség, vak sorshit és dekadens hangulat üli meg Tegucigalpa életét napjainkban. A kormánykörök csak a mával törődnek, a jövőre nem akarnak gondolni. Közben az utcákon a munkanélkül Sdöngő nép a következő hondurasi forradalmat várja. RICHARD HAUSER, svájci újságíró Ü] SZÖ 4 * 1962. szeptember 8, /