Új Szó, 1962. szeptember (15. évfolyam, 241-270.szám)

1962-09-22 / 262. szám, szombat

L Ä város legforgalmasabb utcáján, csaknem szemben egymással, két Intézmény teljesíti küldetését. Egyetlen közös vonásuk van: mindkettő az emberek szabad idejére pályázik. És még valami: mindkettő tervszerűen „működik", tervük teljesítése egyenesen aránylik a látogatók számának növekedéséhez, illetve csökkenéséhez. Az egyik általában jól teljesíti a tervét, a másik rendszerint túlszárnyalja. A lučeneci Orava vendéglőben ritkán találunk szabad helyet, legfeljebb reggel, — és este, öt perccel a záróra előtt. Az állandóan zsúfolt kocsmahelyiségről jobb, ha nem is beszélünk; elszomorító látvány: a züllésnek és korhelyeskedésnek a város központjában érthetetlen módon megtűrt édene. Alig száz lépésnyire innen, átellenben, az egykori Corzó-kávéház épületében található a másik intézmény: a Járási Népkönyvtár. Szerényen és zajtalanul, agresszív támadások nélkül próbálja állni az önként és egyoldalúan vállalt versenyt. A versenyt, amelyben egyelőre legtöbbször alul marad s amely mégis szép és nemes. Nem is verseny ez már, hanem harc, küzdelem a javából, küzdelem — bármennyire közhelyszerűen hangzik is — az emb^ért. L D E — Hát például a Síjkodl estéket Németh Lászlótól, Ilyés Gyula Ebéd a kastélyban című könyvét, aztán van itt egy gyönyörű fényképalbum ... — Nagyszerű! Melyiket vigyem? — Hohó, lassabban a testtel! A múltkoriakat visszahoztad? Bűnbánóan lógatom a fejem. — No látod ! Egyetlen új könyvet sem kapsz, amíg vissza nem szállítod a régieket. Így talán megembereled magad. Savanyú arccal hallgatom a félig komoly, félig tréfás szóáradatot. Abban mindenesetre biztos lehetek, hogy új könyvet ma nem kapok. — Több, mint nyolcezer kötet könyv fekszik kint már évek óta az olvasóknál. Megbocsáthatatlan hanyagság ...! Elnézésem kéri és egy másik tanácstalan könyvkölcsönző mellé szegődik. — Űj könyveket kaptunk — hallom gunyoros hangját s mielőtt az igazgatói irodába lépnék, kíváncsian pislogok: kl lehet az újabb „bűnös"? '/•ssrrm/rsrsmssw/stwvsŕMVfŕmrt rrmrrr/irrrfsrrsrrr/rrrrrTmssrT/m/f//ss

i III. II. Alkonyodik. Az utcán növekszik a forgalom, a járda megtelik jókedvű, sétáló fiatalokkal. A lányok kezében rózsaszín fagylalt; tranzisztoros rádiók emelik és cukrozzák a hangulatot. A könyvtár üvegajtaja is gyakrabban nyílik meg ilyenkor. Kellemes csönd fogadja az embert; a süppedő szőnyeg elnyeli a lépések zaját, csak az újságok és a könyvlapok zizegnek halkan, szinte hívogató suttogással. A nyitott könyvek fölé komoly arcú fiúk és lányok, tűnődő tekintetű sszonyok, fáradt szemű öregek hajolnak. A hosszú pult me^ett szinte némajáték módra folyik" a könyvkölcsönzés; a könyvtárosok felvont szemöldökkel, alig hallhatóan érdeklődnek a név és lakhely iránt, a kölcsönzők suttogva válaszolgatnak. Többen a könyvespolcok előtt állnak és keresgélnek, haboznak, tétováznak : vajon melyik könyvet vigyék? Nagy a választék, nehéz e választás. Én is tétovázok.-. Szőke fiatalember lép mellém. — — TJj könyveket kaptunk — mondja, s utána nyomban bemutatkozik: — Ferenc Ferdinánd, könyvtáros. — No lám, milyen ázferencsém van — fordulok a fiatalember felé s mondom én is a nevem, majd kezet rázunk és nevetünk. Régi ismerősök vagyunk, a bemutatkozás csak azért történik, hogy kölcsönösen hallhassuk szép (ahogy ő mondja J királyi nevünket. — Miféle könyveket? •^•/////S/SSSSSSSSfSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSWS/^ Napóleon 1 a Vörös téren \ § A Moszfilm moszkvai műtér- ^ ^ mében egész sor érdekes, ^ ^ izgalmas film készül. Így október ^ ^ első' felében a moszkvai Vörös té- ^ ^ren Szergej Bondarcsuk megkezdi ^ & a Háború és béke külső felvételeit, i fc ímelyek Moszkva Napoleón bevonu- ^ ^ lása előtti égését, valamint az orosz ^ ^ foglyok tömeges agyonlövetését ^ ^ mutatják be. Natasát Ludmilla ^ ^ Szavelféva, a kitűnő leningrádi ba- ^ ^ lerina Játsza, Pierre Bezuhovot ^ ^ minden Valószínűség szerint maga i S Dnnrtnfnenlr ÄTlHrPÍ Rnl Iínn^Zki l't S S 1U1HZLJJ ĽT:IUEI\T:IICI\ IIICBUIIUCANC ^ $ se egyébként a Moszfilm ez évi ^ S _ í IÁ 1.. OC S — Hány könyvük van összesen? — teszem fel az első kérdést Páca János igazgatónak. — Harmincegyezer. — Mennyi az olvasók száma? — A múlt év végén meghaladta az ezerkilencszázat, de azóta is emelkedett. Mintegy tizennyolcezer ember él Losoncon. Ehhez viszonyítva az olvasók száma elég kicsi. — Ez persze nem nagy szám — fejti ki tűnődésem okát Páca János — de reméljük, hogy a helyzet a közeljövőben megjavul. — Minek az alapján reménykedik, igazgató elvtárs? — Mindenekelőtt az Jogosít fel erre, hogy míg a múltban a könyviárnak mindössze három állandó alkalmazottja volt, ma már hatan vagyunk; s bár ez még mindig elég gyönge létszám — ha tekintetbe vesszük, hogy hasonló járási könyvtárak 8—10 alkalmazottal is rendelkeznek —, de, ha ehhez

1- hozzászámítjuk azt is, hogy könyvtárunk minden dolgozója szívügyének tekinti a kultúra terjesztését, akkor reményünk nem alaptalan. Emellett könyvtárosaink olvasottak, műveltek, ami-az .olvasók tájékoztatása szempontjából-igen fontos, annál is inkább, mert még megfelelő katalógus nem áll az olvasók rendelkezésére. — Mindez szép dolog igazgató elvtárs, de ne haragudjék, nem igen értem, az itt elmondott, kétségtelenül hasznos és dicséretre méltó tények, illetve tulajdonságok — milyen öszszefüggésben vannak az olvasók számának a növekedésével. — Pedig egyszerű. Nem beszélve arról, hogy az emberek szívesebben látogatják az olyan könyvtárakat, ahol készséges, udvarias és hozzáértő alkalmazottakat találnak, mi ezenkívül az úgynevezett olvasótoborzást is igyekszünk formalizmus nélkül, amennyire körülményeink engedik, jól megvalósítani. Az első félévben például ezerkétszáz olvasóval szereztünk többet, mint amennyit eredetileg terveztünk— Milyen módszerekkel végzik az olvasótoborzást? — Elsősorban az olvasókonferenciákat kell megemlítenem A félév végéig három járási és több kisebb olvasókonferenciát rendeztünk, illetve rendeztek a könyvtár mellett működő Irodalmi körök. A három közül kettőt a szlovák, egyet pedig a magyar olvasók részére. Az egyiken Andrej Plávka államdíjas szlovák költő müveit ismertettük. A költő maga is jelen volt ezen a konferencián. Magyar részről jól sikerült a Kettős lakodalom lsmeretésével összekötött irodalmi est, amelyen részt vett Zuzka Zguriška írónő A konferenciák után Jelentősen megnövekedett olvasóink száma. — Így aztán elhatároztuk, — folytatja az igazgató —, hogy a Jövőben még több olvasókonferenciát rendezünk. Ezenkívül könyvtárosaink a CSKP XII. kongresszusa tiszteletére felajánlották, hogy az év végéig terven felül 1000 olvasót szerednek — vagyis személyenkint húszat. művének II. kötetében: „Jeles, jó és számos könyvek gyűjteménye ez, s a Literatúra kedvellőji közül akár ki kérjen belőle könyvet olvasásra, adatik neki minden készséggel, a mivel magam is ditsekedhetem ..." Sajnos azonban az értékes kötetekből álló könyvtár 1849-ben, amikor a cári csapatok felgyújtották Losoncot, teljesen elpusztult. De már 1851-ben újra megkezdte működését — az ország lakossága közadományokkal segítette feltámasztani a tudomány . porráégett templomát 1884-ben 14 400, 1909-ben 24 000 kötettel rendelkezik. Ugyanaxkor a kölcsönzők száma mindössze 89. Az állami segély elenyészően csekély, mindössze 400 korona volt. Az első Csehszlovák Köztársaság idején jelentős mértékben szaporodott a könyvállomány, de a kapitalista, majd a fasiszta államrendszerek 1938 előtt és után a könyvtárból száműztek minden haladó tudományos és politikai művet. Gyökeres változást csak az 1948-as év hozott. Népi demokratikus rendszerünk, a dolgozók életszínvonalának emelésével, a nemzetiségi kérdés rendezésével párhuzamosan az általános szocialista kultúra megteremtését tűzte ki célul. Több évi szünet után újra megkezdte működését a városi, később Járási Jogkörrel felruházott könyvtár. Közel egymillió korona beruházással impozáns helyiséget kapott a volt „Corzó" kávéház helyén. A könyveken kívül az olvasóteremben kilencvenhét féle hazai és Külföldi újság, hetilap és folyóirat áll az olvasók rendelkezésére. Az elmúlt évfolyamán a könyvállomány több mint négyezer kötettel gyarapodott. V. IV. Este van már. Lassan az utolsó olvasó is távozik. Ketten maradunk Ferenc Ferdinánd igazgatóhelyettessel és arról beszélgetünk, amiről mindjárt az elején kellett volna: a losonci könyvtár múltjáról. — Az első adat 1826-ból származik, — közli Ferenc elvtárs. — Mocsári Antal írja geográfiai ós statisztikai ^ISKOLÁBAN — Aránylag jól állunk — mutat a könyvespolcok és a megüresedett olvasóterem felé Ferenc elvtárs — de azért hiányosságaink is vannak. — Mégpedig? — kíváncsiskodom. — Először is: még mindig kevesen vagyunk, hiszen a területi átszervezés óta tiárom városi, három helyi és százötvenöt községi könyvtárat irányítunk. A szomszéd járásokban ezen a téren sokkal kedvezőbb a helyzet. Ezenkívül egy ifjúsági olvasóteremre lenne szükségünk. — Az igazgató elvtárstól megtudtam, hogy az irodalmi körök aránylag jól működnek. — Minden akciót közösen csinálunk a szlovák elvtársakkal. Ez a kölcsönös együttműködés — amely egyébként a könyvtár munkájára is jellemző — nagyon jól bevált s az eredmény leginkább az olvasók számának növekedésén mérhető le. — Még egy utolsó, kissé bizalmas kérdés, amire nem kell okvetlenül válaszolnod: te, mint igazgatóhelyettes, hogy vagy megelégedve a könyvtárosok munkájával? — Talán helyesebb lett volna, ha az olvasóknál érdeklődsz. Én a magam részéről csak annyit mondhatok, ezt is tsak neked és nem az újságírónak : jobb és megértőbb munkatársakat keresve sem találnék. Erre én — mint újságíró is — helyeslően bólintok s a kettős dicsérettől feltüzelve (mert hisz az igazgató is dicsérte őket) a nevek iránt érdeklődöm. Tehát a Losonci Járási Népkönyvtár az utóbbi időszakban elért jó eredményeit Orosz Ottóné módszertani dolgozó, Besták Jaroslavné és Drugla Jánosné könyvtárosok, és Horský Ferenc kiváló munkájának köszönheti. A két vezetőt viszont — bár valószínűleg ők is megérdemelnék — nem vagyok hajlandó dicsérni, mivel az új küldeményből egy könyvet sem kaptam. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ők sincsenek rólam a legjobb véleménnyel. ZSÉLYI NAGY LAJOS • SZÓFIÁBAN Sziléziai dalok címmel kiadták Petr Bezruc verseit. A verseket Dimitr Štefanov, a prágai filozófiai fakultás végzett hallgatója fordította. Az előszót Vatju Rakovszki köjtő írta. • A CSEHSZLOVÁK Tudományos Akadémia irodalomtörténészei a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Világirodalmi Intézetével együtt tanulmánykötetet ad ki a csehszlovákszovjet irodalmi kapcsolatokról. • PETR BEZRUC emlékére ez évben rendezik meg ötödször Opaván a kulturális ünnepségeket. Többek között az ostravai Állami Filharmónia is fellép; vitát rendeznek a Sziléziai dalok vil ág visszhang járó! és olvasókonferenciát rendeznek Jarmila Glazarová műveiről. Az ünnepségeken leleplezik Petr Bezruc új emlékművét. (Róbert Vejvod« felv.) ANDREJ VOZNYESZENSZKIi: Megtudtam, ki vagy Cáillag fény, emeletsorok égbe növő tűzvésze — szeretlek! Eb vagyok én, vadászeb, amelyet végre vadászni vezetnek. Felhajtalak, ország, megtudom, ki vagy, addig járok utánad. Ál-rongyos lány, te, piactereid pora fürdeti pőre lábad. Utak fecskendői verették a fülem malomiapátját a hitetlen, base-ballos és csupa-benzin Amerikán át. Coca-cola. Zenebona: harang szólt. Harangszó barangolt. Ismerkedve mutattál fénypalotát s külvárosi kormot. Nőidről a szemem, mint puskazávár, vlsszarúgódott. Olcsó portékát, szememet hivalkodón hívogatták. De én, kerestem « lelked, nem bántam, hogy tiltfa az udvariasság. Tengermélyen búvár a Broadway-mélybe lebuktam — mint kék láng, táncolt néger lányod a pincelebujban. Elértelek — és tovább menekültél borzongásán, ijedten. Hát olvasd most, ha nem értettem szavad ott a tömegben! Tetőről nézek, csepp manó, New — Yorkod forgatagába Ujjaim hegyén megül napod, mint apró katicabogárka. (RAB ZSUZSA fordítása) ( rSSfSSSSSSSSSSSSSSSS/I f/SSSSSA MONOSZLÓY M. DEZSŐ: UTAZOM Előbb buszon, aztán vonaton utazom... ' Az emberben mindig volt valami vándorló buzgalom, sátorfát felszedő szenvedély, indulni kése erő, hisz až érben a vér is mozgásra lüktető: menj, rohanj, meg ne állj soha! Előbb buszon, aztán vonaton robog velem a gép tova. Zölden és kéken suha» el a táj. Nicsak hisz ez a szenei tő, s amott már Érsekújvár, fejem fölött az űrutaspár kering, s velem utazik a kétféle idő, egy. másik idebent s egy másik odakint. Az ami itt a kupéban ketyeg: nagyanyó, szttlő, gyerek , rövid és roppant elhatárolt. életsorvasztő évek fizettek érte vámot, de az ami kívül rohan a végtelenbe olvadó folyam végighasal a földön, s a csillagokig kapaszkodik. Látszólag persze ez se más csak állomás és újabb állomás, pedig közben már minden mozdul életen innen s életen túl, zakatolva utazik az egész galaxia, s én is utazom állomástól állomásig, az örökké változó anyagon át utazom egészen a szénig, a tőzegig, fejem fölött az űrutaspár kering, utazom... Az. anyagban mindig volt I § Az. anyagban mindig volt % i valami vándorló buzgalom. S I 1962. szeptember 22. * (Jj SZÖ %