Új Szó, 1962. augusztus (15. évfolyam, 210-240.szám)

1962-08-30 / 239. szám, csütörtök

A

kommunista és munkáspártok első titkárainak, valamint a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsához tartozó országok kormányfőinek moszkvai értekezlete, amelyet a Lengyel Egységes Munkáspárt Központi Bizottságának kezdeményezésére 1962 júniusában hívtak össze, nagy eseményt jelent a szocialista közösség nemzeteinek életében. Kétségtelenül nagy jelentőséggel bír a szocialista rendszer további megszilárdítása, a világ fejlődésére gyakorolt befolyásának megerősítése szempontjából. Az értekezlet érdeklődésének középpontjában a KGST ta^llamai köÍrta: N. Sz. Hruscsov zötti gazdasági együttműködés időszerű kérdései álltak, amelyek kifejezik az egyes Országok, valamint az egész szocialista világrendszer legalapvetőbb érdekeit. Ezek a problémák elsősorban a világszocializmus fejlődésének belső szükségleteiből és annak szükségéből erednek, hogy biztosítsuk fölényünket a tőkés rendszerrel folytatott versengésben. Megoldásuk hatalmas mértékben előmozdítja a termelőerők további fejlődését, és fontos lépést jelent az új életüket építő nemzetek közötti baA Béke és Szocializmus, a; >; kommunista és munkáspártok \ | elméleti és tájékoztató folyó-< ' irata, valamint a CSKP napij j lapja, a Rudé právo közli N. '> j Sz. Hruscsovnak, az SZKP első l titkárának cikkét, amelyet az ( {alábbiakban kivonatosan is> mertetünk. rátság és együttműködés megerősítésének útján, a mindnyájunk közös, nemes céljához vezető úton. Nemzetközi munkamegosztás, együttműködés és a terme e- egybehangolása A termelési együttműködés és szakosítás révén megvalósuló nemzetközi munkamegosztás a szocialista világgazdaság sikeres fejlődésének egyik fő feltétele. Az egyes országok között már rég fennáll a munkamegosztás. Éppen ezzel függ össze elválaszthatatlanul az e:.ibcrlség termelő erőinek gyarapodása. Ismeretes, hogy a tőkés rendszer fejlődr.sének legkezdetétől fogva kihasználta és a legszélesebb méretekben alkalmazta a nemzetközi munkamegosztást. Am a tőkés rendszerben a különböző országok gazdaságának kölcsönös kapcsolata torz, egyoldalú jelleget nyert. Ez arra vezetett, hogy az imperializmus korszakában a világ úgy oszlott meg, hogy az iparilag fejlett kizsákmányoló országok kis csoportja mellett nagyszámú elmaradott, kevéssé fejlett ország van, amelyek a gyarmati kizsákmányolás és függőség objektumai. A monopóliumok a tőkés rendszerben a nemzetközi munkamegosztást a történelmi fejlődésükben gazdaságilag elmaradt nemzetek kifosztásának eszközéül használják fel. Ez a munkamegosztás a gazdasági kötelékek ezreivel (beleértve a pénzügyi és egyéb „ segélyeket") kapcsolja ezeket az országokat a hatalmas államokhoz, megszilárdítja és elmélyíti az államok közötti egyenlőtlenséget és ezzel az emberek millióit kárhoztatja elmaradottságra és nyomorra. A szocializmusban a nemzetközi munkamegosztás egész tartalma szemléltetőn fejezi ki az új életüket építő nemzulck között fennálló igazi barátság, egyenjogúság és együttműködés kötelékeit. A munkamegosztás a szocializmusban hozzájárul előrehaladásunk meggyorsításához, a gazdasági nehézségek sikeres leküzdéséhez. Célja az ipari és egykoi elmaradott országok között meglévő gazdasági szakadék megszűntetése, mivel hozzájárul az agrár országok iparosításához, gazdaságuk és kultúrájuk mielőbbi fejlesztéséhez, a szocialista rendszerhez tartozó valamennyi állam önállóságának és függetlenségének megszilárdításához. A nemzetközi munkamegosztást a szocialista világrendszer keretében a szocializmus gazdasági törvényeinek céltudatos kihasználása alapján, tervszerű folyamatként szervezzük és fejlesztjük, s ezért e munkamegosztás a termelőerők fejlődése meggyorsításának, a társadalom anyagi javai gyarapításának soha nem sejtett lehetőségeit rejti magában. A nemzetközi szocialista munkamegosztás széleskörű termelési szakosítása és együttműködése alapján az egyes szocialista országok népgazdasagai a lehető leggyümölcsözőbben és legszéleskiirűbben fognak fejlődni, kölcsönösen kiegészítve egymást, és fokozatosan egységes, egybehangzó gazdasági együttest hoznak iétre, amelyben mindegyiknek megvan a maga helye és a niaga feladata, s amelyben minden ország és minden nemzet még biztosabb támaszra talál a szocialista építés nemzeti feladatainak megoldásánál. A KGST fennállása úta sok minden tö-.lént a nemzetközi szocialista munkamegosztás fejlesztésére. Kidolgozták ,,A nemzetközi szocialista munkamegosztás alapelvei"-t, amelyeket nemrég hoztak nyilvánosságra. Fontos doknmentum ez, amely vezető szerepet hivatott játszani a gazdasági együttműködés fejlisztesében. Számos konkrét javaslatot dolgoztak ki a termelési szakosítás és együttműködés problémáival kapcsolatban, néhányat közülük már megvalósítottak, munkásságunknak azonban e téren hasonlíthatatlanul gyorsabban kell kibontakoznia. Az értekezlet résztvevői egyértelműen megállapították, hogy a gazdaságpolitika kollektív egybehangolása ma a szocialista világrendszer fejlődése szempontjából rendkívüli jelentőséggel bír, s hogy gazdasági együttműködésünk fő tenyezőjévé válik. Az egyes országok népgazdasági tervel egybehangolásának szüksége a szocialista világrendszer keretén belül a szocialista gazdaság tervszerű és arányos fejlesztésének objektív gazdasági törvényéből következik. Ha megtanuljuk kihasználni e törvény hatását az egész szocialista rendszer keretében, vagy kezdetben legalább a KGST-hez tartozó országok szervezetének keretében, ha megszilárdítjuk a tervezés elvét nem csupán az egyes országok népgazdaságában, hanem az országaink között fennálló gazdasági kapcsolatok egész rendszerében is, úgy még gyorsabban fejleszthetjük a szocialista világgazdaságot, nagyobb lehetőségekre teszünk szert a gazdasági erőforrások kihasználásában, és gazdaságosabban, a lehető legkisebb költségekkel termelhetünk. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsához tartozó országok népgazdasági terveinek egybehangolását már 1956ban megkezdtük. Sikerült egybehangolni egyes tervmutató számokat egész 1965-ig. Jelenleg kölcsönös eszmecserék folynak a legközelebbi húsz év gazdasági terveit illetőn. Pozitív eredményeket búzott a tüzelőanyag-, energetikai és nyersanyag bázis egyes fontos problémáinak együttes megoldása, valamint a gépipar és a vegyipar szakosítása és nemzetközi együttműködése. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsához tartozó országok népgazdasági terveinek egybehangolásához tehát megteremtettük a megfelelő alapot. Most, az elért eredmények alapján jóval meszszebbre juthatunk e fontos munkánkban. Megvan minden lehetőségünk, hogy már ne csupán az ipari termelés mennyiségének egyes mutatószámait hangoljuk egybe, hanem hogy kölcsönös összhangban dolgozzuk ki a népgazdaság fejlődésének legfontosabb vis-onylatait, hogy megfeleljenek közös érdekeinknek, s ennek alapján valamiféle összefogó mérleget állítsunk fel, amely a kölcsönös gazdasági segítség szervezetéhez tartozó országok kollektív gazdaságfejlesztési tervének feladatát teljesítené. Az értekezleten helyesen állapították meg, el kell jutnunk odáig, hogy kidolgozzuk a legfontosabb iparágak terveit. E tekintetben ügyelni fogunk arra, hogy kielégítsük nem csupán minden egyes ország, hanem egész szervezetünk szükségleteit is. Mar* figyelmeztetett arra, hogy a tőkés rendszerben csupán egy-egy vállalat keretében dolgozhatók ki gazdasági tervek, s hogy e vállalat kapuin túl ösztönösen hatnak a gazdasági törvények, érvényesül a termelési anarchia. Mi kommunisták országainkban megszüntettük a tőkés termelési viszonyokat, véget vetettünk a termelési anarchiának, országos méretekben megszüntettük a piaci viszonyok ösztönös alakulását. Most további lépést kell tennünk előre — a tervezett népgazdaság segítségével tervszerű gazdasági kapcsolatokat kell teremtenünk a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának, % később az egész szocialista világrendszernek a keretében. Együttes célunk a szocialista világgazdaság egységes szerkezetének felépítése. Természetesen ehhez a szocialista országoknak nem állnak rendelkezésükre más segédforrások, mint az egyes országokban létrejövő akkumuláció. Nem lehetünk el tehát anélkül, hogy legalább nagy vonalakban, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretében egybehangoljuk az akkumuláció létrehozásának és kihasználásának politikáját. Ez feltételezi, hogy először biztosítsuk a közös létesítmények építési költségeit, aminek megvalósításához csak most kezdtünk hozzá -a gyakorlatban, másodszor egybehangoljuk a nemzeti beruházási terveket, mégpedig olyképpen, hogy lehetőleg ne csupán a nemzeti érdekek, hanem mindnyájunk közös érdekel is kifejezésre jussanak benniik. A szocialista világrendszert számos előny jellemzi, amelyekkel a szocialista gazdaság egy-egy állam keretében kitűnik. Ezek az előnyök többek között lehetővé teszik, hogy elkerüljük a tőkés és kispiaci gazdálkodást jellemző fölösleges kiadásokat. Ezt találón bizonyítja a mezőgazdasági termelő szövetkezetek példája. A szövetkezet beéri egy nagy, korszerű gazdasági épülettel, az egyénileg gazdálkodó parasztoknak pedig kétszáz—háromszáz kicsi, de összességükben rendkívül drága épületre volt szükségük. Ha ezt a példát a szocialista gazdasági rendszer egészére alkalmazzuk, Kiderül, hogy a szocialista országok számára előnyös, ha egybehangolt terveik alapján egy nagy vállalatot építenek ahelyett, hogy néhány kisvállalat elszigetelt fejlődését szorgalmazná. A beruházási építkezések terveinek egybehangolásánál nyilván arra kell majd törekednünk, hogy arányosabban osszuk el az egyes országok erőfeszítéseit a beruházási költségek területén. Természetesen minden állam kizárólagos joga, hogy meghatározza az akkumuláció arányát nemzeti jövedelmében. Ezt minden egyes országban a gazdasági építés konkrét feltételei és más sajátos adottságok szerint határozzák meg. Jogosan beszélhetünk azonban arról, hogy minden szocialista ország aránylag egyenletesen, gazdasági erejéhez mérten vegyen részt azoknak az életfontosságú termelési ágaknak a fejlesztésében, amelyek együttes szükségleteink kielégítését szolgálják. Minthogy az a feladatunk, hogy minél hatékonyabban használjuk ki a beruházási építkezésekre szánt eszközöket, számolnunk kell annak szükségével is, hogy ezeknek az eszközöknek bizonyos részét egyik országból a másikba irányítsuk, természetesen az érdekelt országok számára, kölcsönösen elfogadható feltételek mellett. Ez az út kifizetődik és előnyös valamennyi érdekelt ország számára. A szovjet kormány, valamint a KGST-hez tartozó többi állam vezetősége helyesli a nemzetközi jelentőségű ipari, közlekedési és egyéb létesítmények közös pénzügyi biztosítása eddigi gyakorlatának kibővítését. A közös pénzügyi biztosítás nagy szerepet játszik elsősorban a kivitelre dolgozó ipar nyersanyagtermelő ágazataiban, mivel ezek az iparágak kívánják meg a legtöbb beruházást. Nézetünk szerint megértek annak múlhatatlan feltételei, hogy a KGST keretében együttesen felülvizsgáljuk azokat a legfontosabb beruházási építkezéseket, amelyekhez közös érdekünk fűződik. A beruházási építkezések egybehangolása biztosítja a termelőerők ésszerű elosztását az egész közösség keretében. Ha sikerül — és ez kétségtelen — úgy egybehangolni az egyes országok beruházási építkezéseinek terveit, hogy az új ipari létesítmények ne csupán az egyes országok, hanem mindnyájunk közös szükségleteit is fedezzék, s hogy emellett számításba vegyük nem csupán az illető ország, hanem a többi állam termelési kapacitását ls, úgy jelentős anyagi összegek szabadulnak fel, amelyeket más célokra fordíthatunk. A tervek egybehangolása nem bilincseli meg az egyes országok gazdasági kezdeményezését, ellenkezőleg, hozzájárul e kezdeményezés kibontakoztatásához. Ugyanakkor sokkal Jobban és teljesebben használják ki a meglevő lehetőségeket mind az egyes szocialista országok, mind az egész szocialista világgazdaság fejlesztésére. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa azelőtt nem helyezhette új alapokra az általános gazdasági tervek, és nevezetesen a beruházási tervek egybehangolásának rendszerét, mivel egyfelől egykori statútuma nem adott ehhez jogot, s másfelől a tanács nem rendelkezett a tervezéshez szükséges adatokkal sem: nem kapta meg az anyagi mérlegeket, az egybevethető népgazdasági mutatószámokat és az egységesített statisztikai adatokat. A Júniusi értekezlet határozatai lehetővé teszik, hogy a KGST munkáját e fontos szakaszon új módon szervezzék meg. A népgazdasági tervek egybehangolása, a termelési együttműködés és szakosítás még közelebb hozza egymáshoz a szocialista országok gazdaságát, s megszilárdítja együttes gazdasági erőnket. Meg kell találni a kölcsönösen előnyös és egyenjogú együttműködés oly rugalmas formáit, amelyek a legjobban tekintetbe veszik az egyes országok érdekeit és elősegítik felvirágzásukat. A nemzetközi munkamegosztás elmélyítése a legszembetűnőbben a külkereskedelem eredményeiben- tükröződik vissza. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsához tartozó országok külkereskedelmének összege 1961-ben az ^.950. évi eredmény három és félszerese volt. Nagyjából azonos mértékben növekedett az áruforgalom a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagállamai között is. Igaz, ebben az időszakban ugyanily mértékben nőtt\az ipari termelés mennyisége is. De iVa számba veszszük, hogy a mezőgazdasági termelés kissé lassabban gyarapodott, kiderül, hogy a KGST országai között az áruforgalom gyarapodása nagyobb volt, mint brutto népgazdasági termelésük növekedése. Ebben is kifejezésre jutott a munkamegosztás elmélyülése. Ezek az mutatószámok az elmúlt együttműködési időszak viszonylatában kielégíthetnek bennünket. Am ugyanez nem vonatkozik a mai feladatokra. Az adott helyzetben, amikor a munkamegosztás, a termelési szakosítás és együttműködés egyre inkább kiszélesedik, a KGST országai között az áruforgalom növekedése múlhatatlanul és igen szembetűnőn felülmúlja majd termelésük növekedését, valamint összes külkereskedelmük gyarapodását is. Egyes polgári nemzetgazdászok szívesen kérkednek a nyugat-európai integráció sikereivel, főleg azokkal, amelyeket a munkamegosztás területén értek el. Rámutatnak például arra, hogy a nyugat-európai „Közös piac" tagállamai között az áruforgalom 1950 és 1961 között közel kétszerte gyorsabban növekedett, mint ipari termelésük, és jelentősen túltett egész külkereskedelmük gyarapodásán is. A „Közös piac"-hoz és a KGST-hez tartozó országok áruforgalmának növekedését összehasonlítva arra következtetnek, hogy a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretében a nemzetközi munkamegosztás még nem oly fejlett, mint az ún. európai közösségben. Elhallgatják azonban azt a tényt, hogy más-más színvonalról indultunk ki, s hogy a tőkések e feladatot, évtizedeken át igyekeztek megoldani. Az „Európai gazdasági közösség" országai már egyesülésük előtt rendkívül fejlett iparral rendelkeztek, a termelési szakosítást és együttműködést is széleskörübben kiépítették. Ml ezt a dolgot teljesen újonnan szervezzük. Kezdetben a népi demokratikus országok nem rendelkeztek elégséges feltételekkel ahhoz, hogy megvalósítsák a széleskörű munkamegosztást. Számos országnak nem volt, vagy alig volt ipara, nem rendelkeztek saját akkumulációs forrásokkal sem, vagyis nem volt kiinduló bázisuk, amely nélkül el képzelhetetlen a fejlett nemzetközi munkamegosztás. Ma ez a fejlődési szakasz már mögöttünk van. A KGST valamennyi országának megvan saját nemzeti ipari bázisa, amely a jövőben még gyorsabban fejlődhetik a nemzetközi szocialista munkamegosztás alapján. Minél magasabb a termelőerők színvonala, annál sürgősebben kell elmélyíteni a termelési együttműködést és szakosítást, de ugyanakkor annál kedvezőbbek is az együttműködés és szakosítás feltételei is. A tények azt mutatják, hogy a szocialista országokban évről évre nőnek elsősorban a kölcsönös nyersanyag- és segédanyag-szállítások. Ennek megvan a pozitív oldala. Ami a feldolgozó ipar termékeinek kölcsönös szállításait illeti (elsősorban gépekre és gépi berendezésekre gondolok), növekedésük még elmaradt ez iparágak termelési gyarapodása mögött. 1955 és 1960 között a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagállamaiban a gépek és gépi berendezések gyártása 95 százalékkal emelkedett. Modern gépeket gyártanak és szállítanak olyan nemrég még kizárólag agrár országok, mint Bulgária. Románia és mások, ami az ott folyó sikeres iparosítás bizonyítéka. Ugyanakkor a KGST tagállamai között a gépek és gépi berendezések kölcsönös szállításai 79 százalékkal emelkedtek. 1965-ben a KGST tagállamai a gépek és gépi berendezések gyártását 1960-hoz képest kereken felével akarják növelni, s a megkötött kereskedelmi szerződések szerint a kölcsönös szállítások 45 százalékkal gyarapodnak. Ám a munkamegosztás elért színvonala már nem felel meg országaink gazdasági szükségleteinek. Az a tény, hogy a gépek ás gépi be rendezések kölcsönös szállításai elnta radnak a termelés általános üteme mögött, azt bizonyítja, hogy a KGST szervezetében nem fejlesztettük ki eléggé a munkamegosztást, a termelés szakosítását, a termelési együttműködést. Kétségtelen azonban, hogy ez a lemaradás ideiglenes jelenság csupán, amelynek leküzdésére irányulnak Jelenlegi erőfeszítéseink. Meg kell állapítani, hogy a feldolgozó iparágak szakosításának és együttműködésének területén a KGST országai a tőkés rendszertől áldatlan „örökséget" vettek át. Egyes népi demokratikus országok sajátos fejlődési feltételei a múltban, a tőkés gazdasági világrendszerben elősegítették a gazdaságilag indokolatlan ipari egyetemesség létrejöttét, amely kis sorozatokban végbemenő termelésen alapult. Minthogy ezeknek az országoknak nem volt szilárd nyersanyag- és energetikai bázisuk, s ráadásul gazdaságilag a nagyhatalmak imperialista monopóliumaitól függtek, a legtöbb esetben nem szervezhették meg a nagybani termelést. Ez ismét lehetetienná tette, hogy előnyös feltételek mellett részt vegyenek a nemzetközi munkaihegosztásban, s arra vezetett, hogy az országban minél többféle termelést vezessenek be. Nem tudhatták bizonyosan, hogy sikerül-e minden szükséges árut saját termékeikért csere útján beszerezni. A KGST tagállamai közötti együttműködés fejlesztése során egyra világosabban megmutatkozott, hogy az efféle gazdasági „egyetemesség" nem fizetődik ki, hogy nagyon drága árat kell fizetni érte. Az a törekvés, hogy az országban a legkülönfélébb ipari termékeket állítsák elő a „mindent a magunkéból" elv szerint, tekintet nélkül a termelési költségekre, a jelenlegi helyzetben vagy az elégtelenül fejlett gazdaság következtében, vagy a gazdaságon kívül álló okokból állhat elő. Természetesen ez nem vonatkozik a világ legnagyobb államaira, amelyek egyetemesebben fejleszthetik iparukat, mert saját országukon belül valósíthatják meg a szakosítást és ai együttműködés elvét 8 ugyanakkor nagyobb belső piaccal is rendelkeznek. De még ez országok számára is előnyös • nemzetközi termelési együttműködés. A szocializmusban az értéktörvény nem hat elemi erővel, ösztönösen. Vállalatainkat nem verik dobra, nem árverezik el még akkor sem, ha ráfizetéssel termelnek. Ugyanakkor azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a gazdaságosság elvét, amely nélkül nem létezik szocialista gazdálkodás. Minél rentábllisabbak a szocialista vállalatok, annál nagyobb akkumulációra tesz szert az állam, hogy biztosítsa a bővített újratermelést és a nép szükségleteinek kielégítését. Ma gazdaságos csupán a nagy sorozatokban- történő, a tudomány és a technika legújabb felfedezései alapján szervezett szakosított termelés lehet. Ezért a KGST tagállamai előtt felmerült a kérdés, tovább "haladjanak-e a termelési egyetemesség útján minden országban, vagy pedig határozott lépést tegyenek előre a termelési együttműködés és a nemzetközi szakosítás irányában. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagállamai abból indulnak ki, hogy a termelés sikeres fejlődését csakis a szakosítás és az együttműködés biztosíthatja. Ismeretes, hogy a tőkés rendszerben a termelőerők fejlődése óriási tőke koncentrációval, összpontosítással jár együtt, ami lehetővé teszi a tömeges termelés bevezetését. Fejlett tőkés országokban a piac ösztönössége a kistermelés felszámolására vezet. A konkurenciaharcban rendszerint azok a vállalatok kerekednek felül, amelyek nagy sorozatokban, kisebb önköltséggel állítják elő portékájukat. A tőkés vállalkozókat a munkamegosztás és a szakosítás bevezetésére az értéktörvény könyörtelen érvényesülése szorítja rá, amelynek értelmében minden termelésnek nyereségesnek kell lennie, máskülönben tönkre megy. A tömeges termelés a tőkés rendszer gazdasági sikereinek alapja. Miért áraszthatta el például Ford autóival az egész világpiacot? Azért, mert nagy sorozatokban gyártja őket és ez a legolcsóbb gyártási mód. Am ugyanakkor ebben van a tőkés termelés gyöngéje, sebezhető oldala ls. A tőke koncentrációja, a tömeges árutermelés a tőkés rendszerben a termelőeszközök magántulajdonán alapul. A tőkés vállalkozó nem önmaga részére termel, hanem a piac számára, eladásra. A magántulajdon viszonyaiban a tőkés rendszer ösztönösségének törvényszerű hatására a termelés növekedése viszonylag korlátozott piaci lehetőségekkel kerül ellentétbe, ami lehetetlenné teszi, hogy hosszú távlatban előrelássák a piac szükségleteit. A tőkés vállalkozók számára ez jelenti a kellemetlenségek legfontosabb okát, ebből erednek a tőkés termelés válságai és kilengései is. A szocialista országok a termelőeszközök magántulajdonának megszüntetésével megszabadultak a tőkés rendszer kedvezőtlen kísérőjelenségeitől Is. Ma az egész szocialista rendszer keretében a tervszerűséget a szocialista „tőke koncentráción", nagy sorozatú tömeges termelésen alapuló szervezettel kapcsoljuk egybe (az utóbbinak az előnyeit már a tőkés rendszer is bebizonyította), s ezzel kétségtelenül előbbre hozzuk győzelmünket a tőkés rendszerrel folyó gazdasági versengésben. Ehhez azonban széleskörűen meg kell szervezni a termelési együttműködést és szakosítást a szocialista világrendszer keretében. A korszerű, fejlett termelés, amilyennel a szocialista országok rendelkeznek, nem ismeri az önellátó, autarkt törekvéseket. Ha fenn akarnánk tartani országaink gazdaságának nemzeti elzárkőzottságát, úgy ez azt jelentené, hogy nem használjuk kl azokat az óriási gazdasági előnyöket, amelyeket a szocialista rendszer biztosít, s mesterségesen fékeznénk saját előrehaladásunkat. Ez ártana ügyünknek. (Folytatás az 5. oldalon) 6] SZÖ 4 * 196

2- augusztus 30.