Új Szó, 1962. augusztus (15. évfolyam, 210-240.szám)

1962-08-19 / 228. szám, vasárnap

ÜDVÖZÖLJÜK KEKHADSEREGÜNK KATONÁIT! A

vasutakat gyakran az ország ütőerének nevezik. Sok igazság van ebben, hiszen a vasúti kocsik tízezreiben életet jelentő vérként kőolajat és vasércet, húst és kőszenet, meg az ország mindennapi szükségletét kielégítő ezernyi más gyártmányt szállít a kék egyenruhás hadsereg. Csti nad Labemtől a Čierna nad Tisou-i állomásig már villanyenergia röpíti páratlan sebesseggel a vonatokat A többi vasúti szakaszakon most folyik a pályák átépítése. A gőzmozdonyok helyett sok száz lóerős motoros vonatok száguldanak már az országban. A kiés berakodási munkálatokat évről évre jobban gépesítik. Szédületes iramban fejlődik a vasúti közlekedés. És mégis, néha arról szólnak a hírek, hogy a vasutasok nem tudnak megfelelni az országépítés kívánta követelménveknek. Nem tudják teljes mértékben teljesíteni a rájuk rótt feladatokat. Vajon mi ennek az oka? A kérdésre nem nehéz megfelelni, hiszen az országot járva az ember lépten-nyomon épülő gyárakra bukkan. Ezek az üzemek mind vasérccel és szénnél, meg műtrágyával és más gyártmányokkal megrakott vasúti kocsik százezreit igénylik évente, hogy a tervfeladatokat teljesíteni tudják. Ezért a vasutasoknak munkájuk megjavítására kell törekedni! Jaroslav Pivokoňský munkacsoportja, amely a nymburki rendezőpályaudvaron dolgozik, elhatározta, hogy '7 0 000 vasúti kocsit közlekedési baleset nélkül továbbít az állomásról. A kötelezettségvállalást a munkacsoport a vasutasnap tiszteletére tette. Képünkön: Václav Petr, a kollektíva egyik tagja mtkrofónon adja kl az utasításokat. j Hlávková CTK felv.) A zvoleni állomásfőnök lemesebb lesž az utazás. A motoros vonatokban nagyobb a tisztaság.. Télen Jó érzés a vasutasnak, ha a vonatból nem kékre, zöldre fagyott utasok szállnak ki, hanem jó közérzetű, elégedett emberek hagyják el a vonatot. Azt hiszem, mondja, ezen a télen már valamennyi tőlünk induló szerelvényt előre be tudunk fűteni. Az előző években ez volt a mi legnagyobb problémánk. — A mi vonalunk villamosítása? — tér át egy másik témára. A legfelsőbb szervek úgy tervezik, hogy a Fifakovo—-vrútkyi szakaszt 1965 és 1968 között villamosítják. Ennek az előnyeiről beszéljek? Azt hiszem, felesleges szószaporítás lenne. A. villamosított vasútnál való szolgálat, ez minden valamire való vasutas álma. — És itt az emberekre — munkatársaira terelődik a beszéd. — Sokan azt tartják a vasutasokról, hogy maradiak, hogy nehéz közöttük elvetni az új, a haladó magvát. Ez mindenütt kísért, ahol előírásokba, szolgálati szabályzatokba vannak foglalva az emberek kötelességei. Így van ez a vasutaknál is. Az idő, a haladás nem nézi a szolgálati szabályzatot. Ami tegnap I — amikor az előírást szerkesztették i — még jó volt, az holnapra elavulti tá válhat. Évente pedig nem adhaj tunk ki új előírásokat. Aki nálunk nem elég kezdeményező, könnyen a | konzervativizmus hibájába eshet. Ezért várjuk oly nagyon soraink közé a fiatalokat. Én bennük látom a | vasutak megújhodásának zálogát. | Így tette le a garast az új állomás 1 vezetője a fiatalok mellett, i Sok még a tennivaló, munka közben sok még a gond, de öröm is akad jócskán. Az ifjúság, remélem, majd új lendületet ad munkánknak az egész országban, fejezi be a beszélgetést Rakyta Teodor. Sikeresen helytálltak az új mozdonyok prototípusai • 24 további Diesel elektromos mozdonyt kap a zvoleni állomás • A kékhadsereg várja a fiatalokat • Maradiság helyett alkotó kezdeményezést kíván á vasutak fejlesztése Rakyta Teodor, az új állomás vezetője a jó gazda módjára mindenről — a legkisebb dolgokról is tud, ami az állomás területén történik. Pedig de sok minden történik egy ilyen hatalmas állomáson, mint a zvoleni 1 A vasutasok mesterségét mi, közönséges halandók első tekintetre könnyű hivatásnak véljük. Azt hiszszük, a kék hadsereg munkája csak abból áll, hogy kiengedjék, vagy fogadják az érkező és az induló szerelvényeket. Ez azonban csak látszat. A kultúrközpont irányításától a bérelszámolásig, a politikai munkától a vagonok kiürítéséig naponta száz és száz problémát ' kell megoldania egy vezető tisztségben dolgozó vasutasnak. Ezeknek a problémáknak a megoldásától függ azután, hogy elégedettek-e az utasok és szállítók, vagy szidjáK-e a vasutakat. A főnök előtt levél fekszik. Arcáról öröm tükröződik, mert arról értesítik, hogy ebben .az évben az állomás a' két új Diesel elektromos mozdony mellé még további 24-et kap. — Gyarajwdik a mozdonypark, egyre több és több régimódi gözmozdonyt sikerült „nyugdíjba" küldeni. Ez számunkra örömet jelent, mondja az állomásfőnök. Egyrészt mert az országnak kell a szén, az energia, amit a Diesel-mozdonyok segítségével megtakarítunk, másrészt pedig kelLátogatás a vasút legfőbb dolgozójánál „Vasutas dinasztiából" származik. Ű maga lassan negyven éve dolgozik a vasútnál, apja már a régi monarchia alatt mozdonyvezető volt, mi több, nagyapja is a vasút egyenruháját hordta valamikor a múlt század második felében. A fiam — úgy mondta Ján Hutár — mérnöknek tanul. Ki tudja, talán a család negyedik generációjának is lesz majd valami köze a vasúthoz. A Bratislava-elővárosl állomás munkáját irányítja Ján Hutár. Dolgozószobájában ül, előtte a teherforgalmi : grafikon, íróasztalán minduntalan megcsendül a telefon, ami nem is csoda, hiszen Bratislava legnagyobb teherpályaudvarán vagyunk. Annyi Időt azonban szakított az állomásfőnök, hogy elmondjon egyet-mást életéről, arról, milyen a vasutasok munkája. — El sem akarom hinni, hogy már megint itt a vasutasnap. Sok a mi\nka, gyorsan múllK az idő. Havonta ezerszámra mennek ki tőlünk a teherkocsik. Mit szólok az ünnephez? Én vasutasünnepnek tartok minden na pot, amikor jól megy a munta. El sem hiszi, milyen örömet okoz nekem, meg a munkatársaimnak egy-egy jól sikerült munkanap, egy-egy nehéz feladat naegoldAaa. — Ilyen is van? Hiszen önöknél előírások szabályozzák, hogyan . .. — A jő vasutas kezét az előírások sem kötik meg. Mindig keresi az újat, a haladót. Üjdonság például a mi állomásunkon. hogy az iparvágányokon — a gyárakon belül —- állítjuk össze a szerelvényeket Régebben egyenként, vagy kisebb csoportokban mentek ki a vagonok a gyárakból. Rengeteg munkájába került a vasútnak, amíg ezekből a vagonokból a rendező pályaudvarokon szerelvényt tudott összeállítani. Most — ha csak egy mód van rá — a szerelvényeket már a gyáron belül összeállítjuk, hogy minél gyorsabban rendeltetési helyükre lehessen szállítani. Az ügyes vasutas tehát,-ahogy ebből a példából is látja, mindig megtalálja a legmegfelelőbb megoldást. — Mely üzemek gyártmányait szállítják erről az állomásról? — Iparvágány köt bennünket össze a Dimitrov Vegylüzemmel, a Palmagyárral, a villanyteleppel, a közeli malommal és sütődével. Ez az állomás abban különbözik a többitől, hogy itt nem ürítik a vagonokat, hanem az Iparvágányokon keresztül egyenesen az üzemekbe megy az áru. — Mi a véleménye, Hutár elvtárs, i a trebusicei felhívásról? EGY KALAUZNŐ, ••••••••••• aki fiából is kommunistát nevel A

nevét sem tudom. Tizenöt ét>e szinte naponta ugyanazon a vonaton utazom. A vonat „törzsutasai", ha másképp nem, látásból már valamennyien ismerik egymást. Mindenkinek megvan a maga állandó helye és ha egy reggel valamelyik állomáson nem száll fel az illető, aki eddig mindennapos volt a vonatban, az utasok kérdő tekintettel néznek egymásra: „Csak nem beteg?" Senkinek nincs oiy nagy érdeme a reggeli munkásvonatok családias hangulatának megteremtésében, mint a kaltmznőnek. — Ide senki ne üljön — mondja a tájékozatlannak, akt nem tudja, hogy az a bizonyos hely másnak van fenntartva —. A kövekező állomáson, magyaráz a kalauznó, felszáll az a szőke fiatalasszony. Tudták, — fordul bizalmasan a nőutasok felé, akik közül egyik-másik értetlenül néz rá — állapotos az asszonyka. Már a hatodik hónapban van, nehezére esik neki ilyenkor a járkálás. És a következő állomáson felszállt a szőke fiatalasszony. ir A nevelési kérdésekbe, vagy akár a politikai vitákba is beleszól a kalauznő — mindenhez van valami hozzáfűzni valója. Egyszer — már évekkel ezelőtt történt — egy családi vitának voltam szemtanúja A kalauznő is ott volt. — Ugyan kérlek, — szólalt meg az anya — csak nem képzeled, hogy az én fiam vasesztergályos lesz. Ha a lábam térdig lejárom, akkor is fel vetetem őt az egyetemre. Hogy jönne az ki: egy orvos fiából vasesztergályos ...? — De kérlek — próbált halkan ellenvetni a férte — hiszen az érettségin majdnem megbukott a gyerek! De az asszony csak kötötte az ebet a karóhoz: — Kisülne a szemem, ha Dalakinek így kellene bemutatnom Karcsit: „Á fiam, a vasesztergályos." Kevés volt az utas, a kalauznő bs leült a padra. — Sok gond van ezekkel a gyerekekkel — fordult felém. — Az én fiam is most érettségizett. Tiszta egyesre tette le a vizsgát. Pedig a szolgálat miatt, bizony keveset foglalkozhattam vele! De büszke vagyok rá. Főiskolára megy. Ott voltam az érettségi bankettjükön, az igazgató beszélgetni kezdett velem. Mert az én fiam volt az iskola legjobb tanulója. Közben valaki fejcsóválva megjegyezte: — Ejnye, asszonyom, ne haragudjon, de valamin nagyon csodálkozom. Hogyan lehet az, hogy tlyen magas partizán kitüntetése van, és cs,ak kalauznő? Miért nem néz valami jobb hely után. — Gondoltam, — mondta a kalauznő _ mélyebb magyarázatba kezdve, hogy megmondom az illetőnek, a kalauznő is lehet jó munkás, ha rendesen végzi kötelességét. Meg azt, hogy • •••••••• 25 éve dolgozik a vasiitnal Ladislav Matufa. Huszonkét éves korában, 1937-ben lépett lie a kékhadsereg szolgálatába a kráfovanyi állomáson. 1940-tól a trebisovi vasútállomáson dolgozik. Ezen a munkahelyén 12 éve vonatindftö. Matufa elvtárs becsületes munkáját, szakmaszeretetét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 12 éve nem fordult elő baleset ezen az eléggé fontos vasútállomáson. Az oldalt írta és összeállította: I [Palágyi Lajos fel TÖTH MIHÁLY ' vétele) én már több mint 20 éve a vasútnál dolgozom. Hogy szeretem a hivatásom. De hátat fordítottam neki, jaképnél hagytam. A kalauznő aztán még mondott valamit, úgy, hogy a szemben ülő házaspár ts hallja: — Nekem az a véleményem, egyetlen hivatás miatt se szégyellje magát az ember. Egy rosszul érettségiző diákból legyen inkább jó vasesztergályos, mint rossz mérnök. A mondat, úgy látszik, nem tévesztette célját, mert az orvos felesége mérgében elvörösödött. Aztán csendesen, alig hallhatóan ennyit mondott: Kommunista. A kalauznő arca kipirult, aztán nem hagyva válasz nélkül a kihívást, azt mondta: „Büszke vagyok rá, hogy azzá lettem, ÉS a fiamra is büszke vagyok, mert belőle is kommunistát neveltem." ir Egyetlen egyszer láttam öt rosszkedvűnek. Sírt. Akkor adtak a csallóközi vonalra először párnázott ülésü kocsikat a fapadok helyett. Valaki az éjjel késsel sorra felhasogatta az ülések párnázatát. A kalauznő sírt. Mérgében, vagy azt hiszem, inkább bánatában, borsónyi könnyek potyogtak a kék egyenruhára. — Szeretem az embereket, de azt a gazembert... Ma már nincsenek ilyen gondjai. A csallóközi vonalon is többnyire párnázott kocsik járnak. Akkor még az emberek is mások voltak. Valamikor 1952-ben . . . I

lyen ember a kalauznő, akit a csallóközi vonalon utazók kö' zül igen sokan ismernek. Nem tett világrengető dolgokat, mégis szeretik ót az emberek. — Végre egy jó, Igazán hatékony mozgalom I Az a nagy előnye epnek a felhívásnak, hogy megszüntet egy nagyon régi és nagyon kellemetlen szokást. Eddig ha baj volt a ki- és berakodással vagy a vagonellátással a szállítók a vasutasokat, a vasutasok pedig a szállítókat szidták. Mindegyik igyekezett „megmagyarázni" a hibákat. A közös gondok közös orvoslása a tfebušiceiek felhívásának elfogadása után már meg is látszik. Azóta a Dimitrov Vegyiüzem, amely mellesleg a legnagyobb szállítónk, soha nem látott eredményeket ér el ezen a téren. A vasúti kocsik veszteglési idejét a tŕebušicei felhívás 10 százalékkal kívánja csökkenteni/ A Dimitrov Vegyiüzemben a normákat 17 százalékkal csökkentették. — Mit jelent ez a gyakorlatban? — Azt, hogyha például egy kocsi veszteglési ideje a normák szerint 100 perc, akkor a gyárban a rakodók ezt az időt 17 perccel csökkentik. A tfebušiceiek szerint már az az állomás is megállja helyét a versenyben, ahol ezt az időt 10 perccel csökkentik. — A legjobb partnerük tehát, ahogy látom, a Dimitrov Vegyiüzem. És a legrosszabb? — Sok baj van sajnos, a Távösszeköttetési Központ iparvágányával. Lassan megy a kirakodás. Pedig itt is aránylag könnyen lehetne egyetmást javítani a munkán. Például a munkaszervezésen Rengeteget veszte- ' gelnek náluk a kocsik. Ők fizetik a legnagyobb fekbért... — Ha már a fekbérnél tartank, mondja meg őszintén, segít ez a kiés berakodás meggyorsításában? — Sokan, sajnos, azt gondolják, ha megfizetik a bírságot, minden rendben van. Számomra a legkellemetlenebb a fekbérek kiszabása, talán kellemetlenebb, mint azoknak, akik fizetik. Mert én azt tartom: csak a produktív munka hoz gyümölcsöt. — Hutár elvtőrs szerint főleg mi okozza a késést? — Megint szolgálhatok egy példával. Körzetünkben a Dimitrov Vegyiüzemnek van a legjobb gépesítése a vasúti kirakodásnál. Ez meg is látszik, mert aránylag — ha a kocsik számát vesszük figyelembe — ők fizetik a legkisebb fekbért. Olyan gépeik vannak, melyek segítségével húsz perc alatt meg lehet rakni egy vagont. Szuperfoszfátból 24 óra alatt egy teljes szerelvényt tudnak megrakni. Ha mindenütt így törődnének a gépesítéssel...! A malmok és sütödék is figyelemre méltó eredményt értek el ezen a téren. Már két hónapja nem fizettek fekbért. A jó munka oka ott is ugyanaz: a gépesítés. — Most pedig hadd tegyek fel egy eléggé kényes kérdést: Hutár elvtárs hibájából a majdnem negyven éves szolgálat alatt már történt baleset? (Ján Hutár a falon függő oklevélre mutat. Az oklevél címe: „A vasút legjobb dolgozója".) — Soha! Még valamikor 1926-ban láttam egy vasúti szerencsétlenséget. Rettenetes látvány volt. Ezt nem lehet elfelejteni. Különösen nekem, vasutasnak nem. A beszélgetés után kilépünk az augusztusi verőfénybe. Jón Hutár állomásfőnök, mint tábornok a hadak felett, végignéz a sziszegő, fütyülő vonatok tucatjain. Ma is, mint már termékeny élete alatt annyiszor, ünnepel, mert sikeres volt ez a munkanap. S®* i'!?•v^ • 'V f|§§| H 1362. augusztus 19. ÜJ SZÖ 5 *