Új Szó, 1962. augusztus (15. évfolyam, 210-240.szám)

1962-08-19 / 228. szám, vasárnap

A negyedik csillaghajó kapitánya "KJégy napon át lélegzetvisszafojtva figyeltük a rádió, a televízió hír•L > adásait, csodálatos módon szemtanúi voltunk az első igazi űrrandevúnak — igazi űrben és igazi utasokkal, nem mint évente jónéhányszor a Nemzeti Színházban, a szegedi Dóm-téren és a televízió képernyője előtt Ádám és Lucifer űrlebegésének A földkerekség hárommilliárd lakosának zöme mindnyájunk küldöttét, a világokat hódító emberi szellem előőrseit látta a két szovjet űrhajósban, aggódott értük, várta visszatértüket. Szerdán este egy cseh munkásnő fejezte ki ezt legtalálóbban a mikrofon előtt: Nagyon örültem, amikor egy, aztán két szovjet űrhajó keringéséről hallottam. De amikor elmúlt az első nap, a második, a harmadik, félteni kezdtem őket és legszívesebben odakiáltottam volna nekik: fiúk gyertek már vissza, mert még bajotok esik. Valahogy így, ilyen türelmetlen és féltő büszkeséggel gondoltunk rájuk és megkönnyebbültünk mindnyájan, amikor szerdán reggel hallottuk, hogy földet értek valahol Közép-Ázsiában. Karagandától délre — mondja a hivatalos jelentés, s az ember önkéntelenül a Balhas-tóra gondol, amelynek kiszáradt fövenye a múltban — ó milyen messzinek tűnik e közelmúlt — autós rekordok születésének színhelye és tanúja volt: talán ott, a vízhagyta homokon ölelkeztek megint az anyafölddel visszatérő fiai. Csütörtökön a moszkvai Pravdában furij Gagarin, akinek neve mellett először olvashattuk a szovjet űrhajósegység parancsnokának címét, az első ember, aki a világűrben ismerte meg a súlytalanságot, a Földtől elrugaszkodást, s akinek kedves, kisfiús, kicsit huncut mosolya annyi ország népét hódította meg, ez a furif Gagarin, akiről évszázadok múlva talán legendákat és mítoszokat mesélnek majd, igazolta cikkében, hogy Nyikolajev és Popovics, a hármas és négyes számú űrhajós jóval nehezebb feladatokat oldott meg, mint annak idején ő és Tyitov. Gagarin hivatott és hiteles tanú: a négynapos csoportos űrrepülés időtartama alatt rádiókapcsolatban volt mindkét társával, pontosan ismeri a nagy kaland minden részletét. A nyugati tudósok Nyikolajev és Popovics páros űrkirándulását fantasztikus regényekhez hasonlították: a fantasztikum vált valóra, a nagy ugrás jutott jóval közelebb megvalósulásához. Nem csoda, hogy világszerte minden olvasó, rádióhallgató, minden ember, akinek füle van hallásra és szeme a látásra, érdeklődik iránta: ki is az a két hős, aki közel négy napon át szórta tele páros árnyékával a földlabdát? Ami elsősorban megragad: mindkettő nem a legnagyobb szovjet nemzetnek, az orosznak a fia, hanem kisebb népeké: Popovics ukrán, Nyikolajev csuvas. Az utóbbi tényt, a hőstettével népének szerzett dicsőséget Nyikita Hruscsov is külön kiemelte Nyikolajevval folytatott beszélgetésében. Régi orosz legendákban szerepel világlebíró hősként a muromi Ilja ' mellett Aljosa Popovics. A romantikát levetkező évszázadunkban kissé nevetségesen hat, ha arra gondolunk, hogy talán a késő utókor fia testvérekként emlegeti majd a kettőt, Alfosát, az igazság harcosát és Pavel Popovicsot, a világűr meghódítóját. Meglehet, nem költenek majd hősregéket, vitézi énekeket Pavelról: az emberiség írott és íratlan krónikájában azonban méltó társa lesz névtestvérének, az igazságért viaskodó, sárkányokat legyőző Aljosának. Ki is ez a Pavel Romanovics Popovics? A kérdésre természetesen választ kíván adni a szovjet sajtó, s az alábbiakban igyekszünk tájékoztatni olvasóinkat ml is, a Komszomolszkája Pravda (V. Peszkoo) és az Izvesztifa (f. Dokucsajevj riportjai alapfán. M

indig mosolyog. Mosolyát először édesanyja arcán láttam, — kezdi Pavel Popovicsról írt riportját V. Peszkov. — Mosolyogva fogadott, mosolyogva tessékelt be a tiszta szobába, mosolyogva tette elém a málnás teát, hogy felmelegedjek kissé, meg ne sínyleljem az esős időt. Miről másról beszéltek volna, mint Pavelról, a világhíressé vált fiúról. A család csak Pavliknak hívja, Palkónak. Már régóta tudják, hogy társa Gagarinéknak, s várták is, mikor követi őket az „égi úton". — Egyszer levelet kaptunk tőle, — meséli Popovics mama, — azt írta, filmet készítettek az űrhajósok kiképzéséről, — biztosan nézzük meg. Aztán elmentünk a moziba. Az apjával, Koljával, az öccsével, meg a nővéreivel. Nézzük a filmet. Mást se csinálnak, csak röpködnek meg gyakorolnak. Aztán látom, ahogy vonulnak haza, élükön Gagarinnal, mint amikor a mezőről tér meg a brigád. Egyszerre elkíálípttam magam: Ott a Palkói De az apja letorkolt: Hallgass, asszony. Estére megjött a műszakból Pavel apja, Roman Porfirevics. Harminc esztendeje dolgozik mint kazánfűtő. Éjfélig folyt a beszélgetés. Popovics mama az asztalnál ül, két kezét maga elé rakja, a szomszédos szobában a kisebb két gyerek — Nagya és Kolka lapozgat a Festők Albumában. Rajtuk kívül még két gyerek van: a legnagyobb lány, meg egy fiú, Petro, aki szintén katona. Harminckét esztendős élete Palkónak csupa mosolygás volt, mondja édesanyja. Már a bölcsőben sem sírt. Csak kétszer láttam könnyet a szemében. Először, amikor az apja nadrágszíjjal tanította meg arra, hogy a kolhoz dinnye föMjéről nem lehet csak úgy egyfüttyre elhordani a csemegét. Másodszor akkor sírt, amikor a nénjét negyvenháromban elvitték a németek. ömlik a szó Popovics mamából, elmond a fiáról minden szépet és jót, — mint minden mama szokta, — hogy kis kora óta vidám és jóságos teremtés a Pavlik, alig kezdett járni, már nem engedte, hogy édesanyja menjen vízért, segített a konyhán, eltörülgette a tányérokat, felmosta a padlót, tűzifát aprított. Édesanyjával együtt járt „házakat tapasztani". Ukrán falvakban ez amolyan népszokás. A fél falu összefog, hogy ritkás agyaggal simára tapassza a házak falát. Ma a tiedet hozzuk rendbe, holnap majd az enyimet... Munka után együtt ebédelnek a cseresznyéskertben, és nótáznak kedvük szerint. Pavel szerette ezeket a vidám kalákákat. Még katonakorában is. ha hazajött látogatóba, máris levetette a zubbonyt és ment gyúrni az agyagot. Nótázásban ő volt az első. A falucs-, ka, Uzin túlsó végén is tudták: Pavlik hazajött szabadságra. Talán mondani sem kell, hogy a tanítónője is csak jót mesél róla, feleltetéskor mindig fönn volt a keze, olyan buzgón jelentkezett, a fiúk közt ő volt a vezér, s ha valami haszontalanok hergelték a lánykákat, sírás helyett azzal riogatták a huncutokat: szólunk Pavliknak 1 Pavel Popovics további életútja nagyon hasonlít az első űrhajós, Gagarin életrajzához. Ö is ipari tanuló lett, az asztalos mesterséget tanulta ki, még ma is látni Popovicséknál a mesterremekét, amelyet tizenhét esztendeje fabrikált — egy fogast meg egy kisasztalt. Esti tanfolyamon végezte el a hét évfolyamos-iskolát, aztán a magnyitogorszki technikumba került. Egy vele egyívású földijével, Alekszej Kompanyejccal vágott neki a nagy útnak. De hiába mosolygott a világra, a balszerencse nem kerülte el őket: útközben elvesztették a vonatjegyet. Hol potyautasként, hol tehervonaton, hol az országúton a port taposva fogyasztották a kilométereket. Már közel jártak Magnyitogorszkhoz, amikor az utolsó kopejkájuknak is a nyakára hágtak. Mit tegyenek? Kimentek az állomás előtti piacra, hogy elkótyavetyéljék a tartalék nadrágjukat. De lám, mégis mire jó a mosolygós arc? Az árus csak úgy pofára, pontosabban mondva Pavel mosolyára kétszáz rubelt adott nekik kölcsön: „Látom, becsületes gyerek vagy, visszafizeted" mondta. „Itt a címem." Pavel mosolya mindenütt bizalmat gerjesztett. Az ipariskolában a diákcsoport vezetőjévé, az űrhajósok pedig pártszervezőjükké választották. 1961 április tizenkettedikén reggel ő tartotta kezében a mikrofont, az ő hangja jelentette Gagarin számára a főidet: Jura, minden rendben. Mindnyájan üdvözölnek ... Tizennégy hónappal később sze repe t cseréltek. A magnyitogorszki években kis híja volt, hogy Pavelt el nem hódította a művészet. Jóhangú legény volt, mindig szeretett énekelni, s egy ízben földijével együtt fellépett egy műsoros estén. Cimborája énekelte a prímet, Pavel tercelt hozzá. Mindkettőjüket a konzervatórlúmba hívták. Kompanyejc engedett Is a szép szónak, és ma a kijevi színház tagja. Pavel azonban már előzőleg megismerte a magnyitogorszki repülő klubban a repülés gyönyörét. Még aznap írt haza, édesanyjának Uztnba: „Döntöttem. Repülő leszek." Ezen a ponton meggyorsul a történet, az állomások, egy életút emlékezetes pontjai sűrűbben követik egymást: katonai repülőiskola, szolgálat Szibériában, Karéliában, a Távol-Keleten. Jó repülő volt Pavel, könnyen keresztül Jutott mindazokon a vizsgákon, komissziókon, próbákon, amelyekkel meg kell ismerkednie minden jövendő űrrepülőnek. Ez az utóbbi, az űrrepülői pályafutás azon a reggelen kezdődött el, amikor Pavelt a tábornokhoz hívták; az öreg, ősz katona kezet nyújtott, sokáig beszélt, aztán egyszerre megkérdezte: — Azt mondja, készen árt? No és mi lesz, ha indulni kell mondjuk a Marsra? Nos? A tréfás kérdésre Pavel is mosolygósan adta meg a választ: , — Mióta riogatják az embert kürtőskaláccsal ? Ä

ház, amelyben Pavel Popovics lakik, Gagarinéval szomszédos. Ha kihajolnak az ablakon, egymásra kiálthatnak, meg is teszik, ha sürgős beszélgethetnékjük van. Amikor nála jártam — írje Peszkov, a Komszomolszkája Pravda riportere — egészen más szemmel néztem a háromszobás lakásra, mint más egyszerű ember otthonára. Vagy öt esztendeje egy képesújság címlapján láttam egy arcot, vonásait mintha kőbe vésték volna, szeme rendíthetetlen elszántsággal nézett fölfelé, ajkait keményen összeszorította. Ilyen volt az űrhajós a művész elképzelésében. Az ember ránézett a képre és szentül hitte, hogy az ilyen kozmikus, hős fejjel magasabb mindenkinél. A járása is más, a gondolkodása eltérő a többiektől, még dalolni is különöpen szokott. Ma már nem gondolkozunk így, ismerjük Gagarlnt, Tyitovot, de mégis ... Becsönget a postás, a kijevi humoros hetilapot hozza, a Perecet, ami magyarul paprikát Jelent. A viccek olvasásától csak egy lépés a könyvespolcig. — Mennyi minden okos dolgot írtak már! Csak az embernek nincs ideje, hogy elolvassa. Edzések, tanulás ... — legyint lemondón Pável Popovics. — Belenézel egy könyvjegyzékbe : ezt sem olvastad, arra sem jutott időd. Van úgy, hogy egész éjszaka olvasna az ember, de nem lehet! Nem engedi a napirend A könyvek közt ott van a Csendes Don, Sevcsenko Kobzosa, Jeszenyin versel, Hemingway, Hegymászók könyve, Vörös és fekete, Kolcov karcolatai, Majakovszkij versel, Filozófiai lexikon, a Tizenkét szék, Kuprin. Ugyanazon a polcon kissé odább rajztábla, papirostekercsek, tankönyvek, teniszütő, súlyzók, zöldernyős lámpa. Ma már minden kisgyerek tudja, hogyan készítik elő hivatásukra az űrhajósokat : szigetelő kamra, hőkamra, légüres kamra ... Egyik sem csekélység. Emitt az ember hosszú napokat tölt elzárva a világtól, egy hangot sem hall, még saját arcát sem látja. Sok-sok napon át. Ha aztán kimegy a kamrából és Illedelmesen mosolyog, az ellenőrző orvosok is elmosolyodnak : Alkalmas. A másik kamrában forr a víz, bár a hőmérő nem mutat többet húsz foknál. A harmadik hőségben a pokollal vetekszik. Ha kijövet az ember még mindig mosolyog, az orvosok beírják minősítését: Alkalmas ! Aztán jön a többi: az orkánPavel Romanovics Popovics felnyitja ürhajós-sisakját„ körhinta, ejtőernyős-gyakorleíok, katapultos kilövés... Mialatt mindezt Jegyezgetem, önkéntelenül felsóhajtok: — Újságírókat sem visznek egyhamar hajókázni az űrben. Pavel nevet: — Bizony nem ls olyan könnyű, mint felkapaszkodni a szamárlétrán. P

avel Popovics érkezett elsőnek az űrhajós egységhez. Az egység tulajdonképpen még nem is létezett, s az ő elsősége is véletlen volt. A parancsnok kérésére Pavel fogadta az egység besorozott tagjait, Gagarint, Nyikolajevot, Tyitovot és a többieket, segített az elkvártélyozásuknál, igyekezett válaszolni első kérdéseikre. Válaszai persze nem elégíthették ki társait — Pavel maga sem tudott még sokat. Ma már nem okozna nehézséget a válasz. Sok mindent tudnak. Nem csupán a tanultakat: bátran támaszkodhatnak Gagarin és Tyitov tapasztalataira. Aztán sor került Andrijan Nyikolajevra és Pavel Popovicsra is, hogy bővítsék, gyarapítsák e tapasztalatokat. Utolsó találkozásukról írja Peszkov : Egy este csöngetett lakásomon a telefon: — Gyere azonnal, he lehet. Fehér sportingben, fzgatamfól ptros arccal nyitott ajtót: — Bocsáss meg, csak tíz-tizenöt percre hívtalak. Pavel felesége, Mária — pilőtaművészetét nemrég csodáltuk együtt a televízió képernyője előtt, amikor a tusinói repülőnapról készült filmet mutatták be — nyitott bőrönd előtt áll. Egymás után csomagolja a szükséges holmit: tiszta ingek, fogkefe, borotva... — Pavlik, mit keli még magaddal vinned? Nem kérdeztem, hova készül. Pavel arca mosolygó volt, mint mindig. Egy palack kagort, a déli, meleg vidékeken termett vörös bort bontott fel, gyümölcsöt, szilvát és almát tett az asztalra. Hallgatva koccintottunk. — Hát... útra kelsz? — Igen, útra kelek ... A szobában rendetlenség van, mint általában utazás előtt. Az asztalokon, székeken különféle holmik, itt az, amit el kell vinni, amott az, ami otthon marad. Natasa jön, Pavel kislánya: — Elutazol, papa? Papa karjára veszi a gyereket, hoszszan néz az arcába. Ketyeg az óra, Marija lezárja a bőröndöt. — Egy óra múlva indulok. A világűrkutatás névtelen hősei A 2. sz. űThaJós édesapja — Sztyepan Tyitov — egy leningrádban rendezett beszélgetés alkalmával egyszerű és őszinte szavakkal fejezett ki egy rendkívül fontos gondolatot: „Nem szabad megfeledkeznünk arról, mily nélkülözhetetlenül szükségesek a Földünkön maradt hősök és az, hogy lehetőleg minél több ilyen hősünk legyen. Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a hös űrhajósokat tulajdonképpen a földön maradt hősök „emelik vállukon" a bolygóközi térségbe ... • A NÉVTELEN HŐSÜK EZREI Hány ember készíti elő közvetlen részvételével a Vosztok űrhajók dladalütját? Számukat több ezerre becsülhetJiik, ha arra gondolunk, hogy egy évvel ezelőtt az első űrhajós diadalútjának tiszteletére 7000 szakembert tüntetett ki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége. „Sarló és kalapács" aranyérmet kapott hét kiváló tndós és géptervező, akiket e kitüntetések előtt a Szocialista Munka Hőse megtisztelő címre méltattak. Az elméleti és gyakorlati űrhajózás további 95 kiváló szakértőjének mellét a szocialista munka bőseit megillető aranycsillag díszítette. Az említett alkalomból különböző érdemrendekkel és érmekkel tüntették ki a Szovjetunió 6924 munkását, konstruktőrjét, tudósát, vezető és műszaki dolgozóját. De nemcsak egyének, hanem egész kollektívák, tudományos kjsérleti intézetek, tervezőirodák és üzemek is részesültek magas kitüntetésben. Ök tehát a világűrkutatás „földi" névtelen hősei! Miért névtelenek? Azért, mert ma még a szovjet állam s az egész szocialista tábor érdeke, hogy egyelőre „névtelenek" legyenek. Mindnyájan jól tudjuk, mi indokolja meg ezt az intézkedést, amelyet éppen ezért nem kell e helyen bővebben elemeznünk. Az emberiség és a világtörténelem azonban nagyra értékeli a világűrkutatás névtelen bőseinek érdemeit. Előbb-utóbb eljön azonban annak az ideje is, hogy beírhatjuk nevüket az emberi elme vívmányait megörökítő aranykönyvbe. • A FŐ KONSTRUKTŰR Mégis tudni szeretnénk, kik korunk e névtelen hősei? Lehetséges, hogy egyeseket közülük ismerünk is, hogy a rádióban hallottuk vagy folyóiratokban olvastuk szakvéleményüket, hogy mások beszéltek róluk és a vllágűrhódítókról Irt riportok említették dicsérő szavakkal személyüket. Minden bizonnyal hallottunk már a szovjet űrhajók fő kostruktőrjéről, a kiváló szovjet tudósról, a hírneves akadémikusról, a csodálatra méltó akaratú és nagy tudású emberről. A szovjet újságírók az e tudományos dolgozó funkcióját kifejezésre juttató két szót nagy kezdőbetűvel írják — Fő Konstruktőr —, mintha ezzel is jelképezni akarnák az orosz megszólításban hagyományos keresztnevet és az atyai nevet. A fő konstruktőr már korosabb em ber, halántékán ezüstös a haja, de szíve és agya fiatal, alkotó erővel teli. Tudósra, gondolkodó emberre vall magas, boltozatos homlokd. nem nagy orra, mélyen ülő barna szeme . . . Alakja közepes, zömök . . . „Fejtartása és tekintete olyan, mintha haragudna" — mondja róla Germap l Tyitov, — „de ha az ember a szemébe néz. nemcsak a konstrüktőr és matematikus vasakaratának, józan gondolkodásának tükröződését látja benne, hanem ez a szempár egyben nagylelkű, kedélyes és jószívű embert is sejtet.** „Vidám, szívesen tréfálkozó £Ömők férfiú" — jellemzi a fő konstruktőrt Jurij Gagarin. — „Tősgyökeres orosz, szép, tiszta hangzású orosz vezetékés keresztnévvel, s orosz az édesatyja neve is. Egyhamar szívünkbe zártuk, mert űgy viselkedett velünk szemben, mint legközelebbi egyenrangú munkatársaival." • AZ ELMÉLETI SZAKÉRTŐ A szovjet űrkntatók sarában igen fontos szerepet tölt be az a tudományos dolgozó is. akit az űrhajózás elméleti szakértőjeként" ismerünk. Ez a lángeszű szovjet tudós ..térképezte" a bolygónkat körülvevő világűrt és a szovje-t tudósok egész sora az ő közvetlen irányításával állította össze a föld körüli útra induló szovjet rakéták másodpercnyi pontosságú „menetrendjét". A szovjet űrhajósok róla is tisztelettel, szeretettel beszélnek: „Elég szófukar, de minden szavát emlékezetünkbe véssük, mert tudjuk, hogy megcáfolhatatlan minden egyes gondolata." A szovjet űrhajósok közvetlen közelében azonban még számos „nem műszaki" dolgozó — orvosok, nevelők, parancsnokok és oktatók — fejti ki tevékenységét. Nyikolajev és Popovics, a két hós szovjet űrhajós pilóta bolygónk fölött mérhetetlen távolságban keringve mélységes hálájuk jeléül szívélyes üdvözletüket küldték a Földön maradt névtelen elvtársaiknak: ..Fogadják szívből jövő köszönetünket nagyszerű űrhajóik építéséért és azért, hogy oly alapnsan készítettek elő bennünket utunkra. Sok további sikert kívánunk önöknek a szeretelt hazánk érdekében végzett munkájukban." R. P. Ol SZÖ 4 * 196

2 augusztus 19.