Új Szó, 1962. augusztus (15. évfolyam, 210-240.szám)

1962-08-16 / 225. szám, csütörtök

Munkában az agitációs központok Szlovákia területén közel 3000 agitációs központ működik a betakarítási csúcsmunkák idején is. Az agitációs központok a népművelésnek az egyik legszélesebb hálózatát képezik, s munkájuk mindig, de különösen most fontos. AKAR VAN A FALUBAN művelődési otthon, akár nincs, az agitációs központok mindenféleképpen igen jelentős népművelési munkát végeznek, mert terveik mindenekelőtt azokat a feladatokat tartalmazzák, amelyek társadalmunk jelenlegi szükséglete és érdeke szempontjából a legfontosabbak. Bár a kulturális bemutatókon kívül az üzemi klubok és a művelődési otthonok is rendeznek kiállításokat, ismeretterjesztő előadásokat és más, a politikai felvilágosító munkával összefüggő rendezvényeket, a szó szoros értelmében vett agitációt: a belés külpolitika napi eseményeinek ismertetését, az új termelési és munkamódszerek népszerűsítését, elsősorban az agitációs központok végzik. Jó tapasztalatok Az elmúlt napokban az agitációs központokban a legtöbb szó az aratásról esett. Természetesen nem feledkeztek meg a faliújságról, a hangos híradóról és a szemléltető agitáció egyéb eszközeiről sem. A Dunajská Streda-i, Dolný Kubín-i és a rožňavai járásokban működő agitációs központok mellett például szakkörök alakultak Ezekben a szakkörökben egy-egy falu politikai és kulturális életének legjobbjai dolgoznak, akik a hangos híradón, a villám vagy faliújságban naponta beszámolnak az aratásban és a begyűjtésben elért eredményekről, valamint a bel- ós külpolitika legfontosabb eseményeiről. E téren a Dunajská Streda-i járásban, különösen Orechová Pôtoňban, Vrakuňban, Topolníkyn és Mierovón, 'a Dolný Kubín-i járásban Oravský Podzámokfm, Mokracfon és Horná Lehotán, a rožňavai járásban Lipovníkon, Vidován, Jovicén és Sflicén érnek el szép eredményeket. Hogy a Dunajská Streda-i járásban oly sikeresen végezték el az aratást és a begyűjtést, az többek között az agitációs központok jó munkájának is tulajdonítható. Gabcíkovón az agitációs központban a szakkörökön kívül 8—10-tagú agitációs csoportok is létesültek. Feladatuk, hogy a munkahelyeken folytassanak agitációt. Sok olyan probléma van ugyanis, amelyek csak néhány embert, egy bizonyos munkaszakasz dolgozóit érdekelnek. Ebben az esetben felesleges az agitációs központba összejövetelt rendezni. A kérdések megvitatását az agitációs csoportok a munkahelyeken is elvégezhetik. E faluban szép eredménynyel dolgoznak a szemléltető agitációs kör tagjai is. Figyelemmel kísérik a szövetkezet dolgozóinak eredményeit és a kiváló teljesítményeket a faliújságon és különféle tablókon népszerűsítik. A szemléltető agitációs kör tagjai például nyomban versenytáblákat készítettek, amikor a szövetkezetben megalakultak az önálló elszámolás alapján dolgozó komplexbrigádok. A verseny eredményeiről ma is rendszeres és részletes kimutatást közölnek. Az országos vita előtt Mindenütt * azt tapasztaltuk, hogy általában azok az agitációs központok dolgoznak jól, amelyek az agitációs munkára megnyerték a tapasztalt pártfunkcionáriusoket, a nemzeti bizottság, a szövetkezetek, a társadalmi szervezetek és a különféle munkahelyek legkiválóbb dolgozóit, s amelyek a dolgozókat leginkább érdeklő kérdésekkel foglalkoznak. Gyengén többnyire azok az agitációs csoportok dolgoznak, amelyekben elvont, a dolgozókat kevésbé érdeklő dolgokról tartanak előadásokat. Bár az agitációs központ nem old meg minden kérdést, és egymagában kevés a tájékoztatás minden teendőjének ez elvégzésére, jó politikai-felvilágosító munkája révén mégis jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a dolgozók a nagy munkák idején ís tájékozódjanak a bel- és külpolitika fontos eseményeiről. Az agitációs központok eddig tulajdonképpen a hírközlés és az aratással és begyűjtéssel kapcsolatos szervező munkák főhadiszállásai voltak. Most új, felelősségteljes feladat áll előttük: az országos vita. Érvényesíteniük kell azokat a jó tapasztalatokat, melyeket az* aratás folyamán szereztek. Nagy eseményről van szó. Az elkövetkező hetekben dolgozóink megvitatják szocialista társadalmunk további fejlődésének távlatait, amelyet pártunk bocsátott vitára. A javaslatok, hozzászólások, a hibmi feltárása meggyorsítják előrehaladásunkat. Az agitációs központok sokat tehetnek a vita sikeres lefolyásáért. Ez pedig kötelez. Balázs Béla Qisszharig...| A stószi harcos Visszhang „^ ADOLF HOFFMEISTER: Öreg és fiatal barátaim K

aszugai megragadta a kabátom ujját, kicipelt, kocsiba ültetett és magával vitt. Tulajdon japán otthonába. Ez nagy kitüntetés és megtisztelő baráti bizalom jele. Jó messze lakott. Egy kis házban meg egy apró esőtől nedves kertben, mely nem volt nagyobb, mint egy szoba. Valahol egy víztartályba csorgott az eső és a levelek latyakosak voltak a kövér -esepeéktól. Valahol hatalmas fák lombjai suttogtak A küszöbön lehúztam a cipőmet. A ház ura bevezetett a dolgozó szobájába. Olyan volt mint a tudományos dolgozók szobái általában, a könyvszobák minden előírásszerű régimodiságával és nagysereg gyakran lapozgatott könyvvel. A Viktória korabeli stílusú bútor valahogy szenvedni látszott a szőnyegen. Az ablakfüggönyök egy dolgos ember dohányfüstjének nyomát viselték, látszott, hogy itt sok éjszakát töltöttek már el az íróasztal mellett. Európai szoba volt, amilyen minden japán háztartásban megtalálható, ahol lépést akarnak tartani a japán társadalmi fejlődés viszonyaival. Az egyetlen, ami természetszerűen érthetetlen és érthetően természetellenes, hogy az ember ebben a nagyapáink szobáira emlékeztető szobában harisnyás lábbal jár kei. Szótlanul ültem a kereveten és miközben nagyon kedves japán barátomat hallgattam, aki arról a 35 esztendőről mesélt, amióta nem láttuk egymást, szomorú harisnyáimat nézegettem és arra gondoltam, milyen kellemetlen lehet, ha az embernek tegyük fe! történetesen a miniszterelnöknél kell levetni a cipőjét és a nagyújjának épp akkor jut eszébe kikandikálnia a lyukas harisnyából. Ilyenkor talán legokosabb lenne lehúzni a harisnyát is, és mezítláb járni. Ez lenne a legjobb megoldás. Ezeknek a japán szobáknak az Európából származó szobrai és festményei mindig a lehető legbalkezesebben vannak összeválogatva. A szomszédos helyiség a lakószoba. Itt aztán egyszeriben lehull az emberről az a bizonyos nyomasztóan európai légkör, és olyan világba kerül, amelyben a vendéglátó korlátlanul felszabadultan érzi magát. Letelepszünk a földre. Körülöttünk aranyhalak, lámpák, kis házioltár fogadalmi szobrocskákkal, televíziós készülék nagy képernyővel. A ház úrnője térdenállva üdvözöl bennünket. Azután bejönnek a családtagok, egyesével, kettesével, míg mindnyájan összeismerkedünk. Aztán egyik a másik után ismét magunkra hagynak Végül a ház asszonya behozza a vacsorához elkészített asztalt, és az apa, az elsőszülött fiú meg én, hozzálátunk a családi lakomához. Szakét iszunk és a ház úrnője úgy gondoskodik rólunk, mintha a gyermekei lennénk. Nemcsak a fiáról, hanem a férjéről és rólam is. Mi, nyugati halandók, nem tudjuk, mihez kezdjünk esetlen lábunkkal, a karunk zsibbad, a hátunk hasogat, a nyakunk megADOLF HOFFMEISTER íróasztalát írói és festői asztalnak nevezhetnők egyaránt. Rafta művészi rendetlenségben kínai tus, ecsetek, tollak, papírok, kéziratok és korrektúrák fekszenek. Könyvtára meg valósággal elbűvölő, csodálatos 2 szoba a mennyezetig tele polcokkal. Hogyan kezdjük méltatását, életművének ismertetését? Mint író talán 50 könyvet írt, a legtöbbjét egyedül illusztrálta, fedőborítékait maga tervezte. Ez idén a brnói Művészet Házában rendezett kiállításon egy gondosan összeállított katalógus 789 munkájáról tesz említést, mely 8 különféle részre oszlik (rajzok, képek, illusztrációk, könyvek, plakátok és színpadi díszletek). Ez Adolf Hoffmeister... életműoénelt. számokban kiffiiezhető mérlege. Az író és művész e hó 15-én volt 60 éves. Ami vitalitását, temperamentumát illeti, barátai nem túloznak, ha a fubilánsnak még néhány évtized alkotó munkát jósolnak. Adolf Hoffmeister, a költő, karikaturista és útleíró az utolsó évtizedben jó néhány útja alkalmával ' tapasztalhatta, milyen gyorsan változik a világ. Mint író tudja, hogy az emberiség egyetemes történelmében a belső közös tartalom, a haladásért, az egyetemes szabadságért folytatott harc a fontos, a döntő. Azt is tudja, hogy a szántóföldek mentén virág virít, a hősök sírja fölött madár dalol és az emberiség verítékéből művészet fakad. Hoffmeister, a karikaturista, éles ítélettel fordítja meg a távlatokat a logika szabályai szerint, ha a Napkelet országait rajzolja. Mindezek fölött azonban Hoffmeister, a szocialista ember áll, aki politikailag nagyon képzett, és kiegyensúlyozott. Jókedvű humorral fordítja felénk is a görbe tükröt. Harcias humorával és képzőművészeti meglátásával méltó örököse és folytatója Capeknek és HaSeknek. Képzőművészeti munkáinak csaknem minden darabján sok tréfás ötletet, humanizmust, pogzist, komikumot, tarkaságot észlelhetünk. Értékes és maradandó alkotásai a csehszlovák és külföldi írókról, költőkről, zenészekről, színészekről, képzőművészekről készült portréi, rafzai. Barátja Louis Aragon, aki hazánkban időzik, így nyilatkozott Hoffmeisterről: „Nagy karikaturista, humorisa és illusztrátor, sajátos ízléssel és különös világszemlélettel." Hoffmeister az író és festő, dráma- esszéíró,, riporter, szerkesztő, fordító, művészi rendezvények sikeres szervezője, diplomata, tanár és sok minden egy személyben, könyveiben elsősorban turista és karikaturista. Szocialista meggyőződése, forradalmi távlatai és érzéke, marxista világnézete, turista riportjaiba annyi igazságot és élénkséget vitt be, hogy sikerült neki az igaz életet szemléltetnie. Hoffmeister vidámsága, életoptimizmusa minden munkájából kicseng. Az első Csehszlovák Köztársaság idején nem igyekezett elpalástolni a nyomorúságot. A náci megszálláskor Amerikában élt. A felszabadulás óta tovább megalkuvás nélkül harcol a békéért, a gyarmati népek felszabadításáért, a fasizmus és háború ellen. Hatvan éve ellenére semmit sem veszített optimizmusából és fiatalos lendületéből. —gk — merevedik, hogy a pocakosok pocakjáról személyes okokból ne is beszéljek. A televízió képernyőjén közben teljes zsírtartalmú, nehézsúlyú birkózók jelentek meg. Minden gyerek név szerint ismeri őket, és külön-külön fölháborodtak minden egyes, szabálytalan gáncs fölött. Van benne valami középkorra emlékeztető, mikor egy ilyen zsírból, izomból és élősúlybój álló tömeg az összecsapás hevében nagyot csattan a másikon, miközben sonkacsülöknyi karjai és ujjainak vastag kis hengerei az ellenfél testét markolásszák, hogy felemeljék és kicipeljék az elkerítetlen szorítóból. A küzdőfelek súlyt helyeznek a marcona külsőre, és ádáz képet vágnak. Három\ napig tartanak a selejtező mérkőzések, japán három napon át feszülted ül a televízió mellett, a 11000 nézőnyl befogadóképességű Kokudzsikan-stadion pedig majd szétrobban az izgalomtól. .» « * Miközben « televízió műsora pergett, bejöttek a család többi tagjai is, és nagy fényképezés vette kezdetét. A fényképezés és a telefonálás, ez minden japán élete egyensúlyának \ét civilizáció-okozta megzavarója. Ez alól még a falvak sem kivételek. A legelhagyatottabb telepek fölött is úgy agyon van drótozva az égbolt, mintha legalábbis a nagyvezérkar lakna abban a néhány nyomorúságos viskóban. A tjöszánl

ú család tiszteletre méltó atyja, dr. Kaoru Kaszugai kikutatta összes fiókjait, hogy hajdani cambridge-i cimborálnak valami emléket küldhessen Prágába. A vacsora kitűnő volt, a szaké illatos volt és pompásan melegített, a kimonóba öltözött család nagyon meg volt elégedve a televízió szokásos esti meséjével, de én azért boldog voltam, mikor visszatértünk az európai módra berendezett szobába, ahol végre kiegyenesíthettem elgémberedett tagjaimat. (Részlet a „Repülővel Napkeletnek" című könyvből.) „Figyelmeztet, óv, lázít, riadót ver, mintha ámok kergetné. Bizalmatlan és engesztelhetetlen, ádáz ellensege a német nemzet, a német kultúra minden természetellenességének, szörnyűségének, embertelenségének." Kl másról szólhatnának ezek a szavak, mint a mi Fábry Zoltánunkról, aki a minap töltötte be gazdag, tartalmas. harcos életének 65. esztendejét. Ennek az évfordulónak jelentős visszhangja is tanúskodik róla, hogy Fábry életműve, amelyet áthat az izzó antifasizmus, nem marad, mert nem maradhat pusztába kiáltott szó. A számos ezt igazoló megemlékezés közül az egyik legjellemzőbb és legértékesebb Ctibor Štítnickýé, amely féloldalnyi terjedelemben jelent meg a KULTÚRNY ŽIVOT legutolsó számában. A cikkíró Fábry irodalom-publicisztikai munkásságának részletes ismertetése alapján mondja ki az alapvető gondolatot: Fábryt immár nem jellemzi e „stószi remete" jelző, már valaki más áll előttünk — a stószi harcos. Három kultúra határán, messze a kor viharától, a német kérdésre szakosított hétezer kötetes könyvtárának falai között is az események, a történés gyújtópontjában áll, hosszú évtizedek óta a Vox huma vártáján. Štítnický hangsúlyozza, van valami jelképes abban, hogy a német fasizmus ellen, amely elsősorban a német imperializmus által leginkább gyűlölt szlávságot veszélyezteti, egy csehszlovákiai magyar író száll harcba. Nézete szerint közös ügyünket szolgálná, ha a cseh ós szlovák olvasók is megismerkedhetnének Fábry készülő antifasiszta művével, az Európa elrablásával, sőt erre felfigyelhetne valamelyik berlini kiadó is. Előtérben a tudomány és o technika A kulturális forradalom jellegének értelmezésében sajnos elég gyakori az a nézet, hogy ez a rendkívül fontos folyamat csak kiegészítője a nálunk végbemenő gazdasági és politikai változásoknak, nem más és nem több, mint a szocialista forradalom velejárója. Efelett az ösztönösséget hirdető helytelen felfogás felett tör lándzsát Marié Huláková a RUDÉ PRÁVO augusztus 3. számában. Elsősorban arra - mutat rá, hogý e kulturális forradalom objektív folyamat. amely megkívánja a társadalmi viszonyokat formáló ember tevékeny, alkotó részvételét, mivel enélkül elképzelhetetlen a szocializmus és a kommunizmus győzelme. A továbbiak során a szerző körvonalazza a szocialista kulturális forradalom egyes alapvető feladatait. Hangsúlyozza, hogy a célkitűzések a szocialista forradalom egyes szakaszainak változó követelményeihez igazodnak. így például közvetlenül 1948 februárja után előtérbe került az emberek politikai nevelése. Most viszont, amikor hozzáláttunk a fejlett szocialista társadalom építéséhez, a kulturális forradalom tartalma, döntő fontosságú feladata a műszaki ismeretek elterjesztése és elmélyítése, hogy a dolgozók alkalmazni tudják a technika és a tudomány legkorszerűbb vívmányait. Ez két, egymással összefüggő feladatot állít elénk. Egyrészt gondoskodnunk kell a termelési folyamatban dolgozók képzettségének, szaktudásának fokozásáról, másrészt — távlatilag — meg kell oldanunk a felnövekvő nemzedékek megfelelő irányú iskolai oktatásának számos problémáját. A cikkíró aláhúzza, hogy a szakosítás elmélyítése semmiképpen sem jelentheti az általános műveltséget nyújtó tantárgyak elhanyagolását, mivel a kulturált ember hamarább sajátítja el a szaktudást. Természetesen az általános műveltséget is újszerűen kell felfognunk, az egész társadalom átalakításának serény eszközét kell látnunk beijne, nem pedig a személyi önfitogtatás eszközét. A jő zsurnalistika egyenrangú a szépirodalommal Érdekes párviadalt figyeltünk meg az elmúlt hetekben a KULTÚRNY ŽIVOT-ban. Különösen az újságírót töltötte el Izgalommal ez az éleshangú, de lényegre törő vita. A pást egyik oldalán Vladimír Petrík állt, aki bírálatot írt az újságíró Slavo Kalný riportkönyvéről. Vele szemben lendült könyörtelen támadásba a publicisztikai és főleg újságírói elméletet fejlesztő munkásságáról Ismert Miroslav Hysko. A gondolati párbaj oka az volt, hogy a recenzens néhány mondata minden kétséget kizáróan kifejezésre juttatta: Kalný műve csak ott rangos, ahol túllépi a zsurnalizmust a szépirodalomtól elválasztó határt. Erre a felfogásra vágott visssza nagy szenvedéllyel és lendülettel Hysko. A KULTÚRNY ŽIVOT 30. számában jelentkezik az összecsapás döntőbírája: Juraj Spitzer. Lényegében Hyskot támogatja, bár nem titkolja véleményét, hogy nagy nekilendülésében néha túllő a célon és azt a nézetét sem, hogy Petrík megalapozott tudású, felkészült kritikus. Igazat ad Hyskonak elsősorban azért, "mivel „Petrik megfogalmazásai mögött megbúvik az az eléggé általános nézet, hogy a zsurnalizmus, a valóság kifejezésének, ábrázolásának újságírói módja alacsonyabb rendű a szépirodalmi ábrázolásnál." Ez az észrevétel teljes egészében alkalmazható a hazai magyar irodalomelméletre is, amelynek egyes képviselői már több ízben nyilvánosan arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az újságírók alkotásaiban mindaz, ami jó — irodalom és ami rossz — zsurnalisztika. Spitzer perbe száll ezzel a becsmérlő felfogással és éppen a fenti vita alapján vonja le a döntő tanulságot, hogy a szépirodalom és az újságírói zsánerek kölcsönhatását elméleti síkon még távolról sem sikerült tisztázni. Rámutat arra, hogy sok ponton érintkezik a szépirodalom és a zsurnalisztika, egymásra dúsító, gazdagító hatást gyakorolnak, de ugyanakkor a zsurnalisztikának, az írásművészet legfiatalabb vállfajának vannak sajátos műfajai, vonásai. A jó szépirodalom és a jó újságírás egyenrangú — ebben a mondatban foglalható össze mondanivalójának lényege. A sematizmus kérdését érintve is védelmébe veszi • az újságírást azzal a gyakran hangoztatott általánosító ítélettel szemben, hogy ez a jelenség csak a zsurnalisztikára jellemző. A különbség csupán annyi — szögezi le —, hogy az újságok naponta jelennek meg. a könyvek pedig csak időközönként és így az előbbieknél nagyobb az ellaposodás, a lélektelenség, a' felületesség, a rutin veszélye. Juraj ápitzer értékes cikke zárórészében szeretne e kérdésekkel kapcsolatban egy szélesebb elméleti vitát kiprovokálni. Véleményünk szerint ez az ügy javát szolgálná. Az indulás bíztató A SLOVENSKÉ POHĽADY 7. száma gyakorlati és reméljük, nem utolsó igazolása ásnak. Jiogy az illetékes szlovák irodalmi fórumok rendszeresebben és mélyebben kívánnak foglalkozni hazai magyar irodalmunkkal. Erre mérhetetlenül szükségünk van és ezért ürömmel fogadjuk az első fecskét. A folyóirat közli Bábi Tibor Bez tlmoCníka (Tolmács nélkül) című, szlovák nyelven írt költeményét, valamint Anton Hykiich írását, amelyben ugyan kicsit hézagosan és rapszodikusan boncolgatja a glossza keretei közé szorulva az Irodalmi Szemle tavalyi számait, de néhány észrevétele figyelemre méltó. Előzetesen leszögezi irodalmunk helyzeti nehézségeit és hangsúlyozza, hogy az Irodalmi Szemle tartalmi és formai szempontból egyaránt hazai talajból táplálkozik. Nagyon dicsérő véleményt mond Szabó Béla Az asszony és az egér című elbeszéléséről, kiemeli Sződi Viktor Katonaélet című novellájának korszerű formáját és a lap riportjait. Ezzel szemben — mellőzve a mélyebb elemzést — lesújtó bírálatot mond Duba Gyula Tükrök című elbeszéléséről. Hykisch kifogásolja, hogy a folyóirat ugyan ismerteti olvasóival a cseh és a szlovák irodalom alkotásait, de a válogatás véletlenszerű, nem ad képet a jelenlegi irodalmi törekvésekről és teljesen hiányzanak a fiatal szlovák írók művei. Nagy élményként méltatja Fábry Zoltán Európa, vigyázzl című ciklusát — amelyet műfajilag helytelenül tárca-ciklusnak tart, pedig esszékről van szó — és sorait azzal zárja, hogy az Irodalmi Szemle szerzőinek nem kell bezárkózniuk saját bírálatuk bűvkörébe. Ogy hisszük, hogy ez a „vád" a szerzőket nem terheli, egynek sem lesz szájize ellenére, ha a cseh és főleg a szlovák kritikusok gyakrabban foglalkoznak majd érdemlegesen írásaikkal. Még akkor sem utasítják vissza a segítségnyújtásnak ezt a formáját, ha néha keserűvé válik tőle szájízük . .. A SLOVENSKÉ POHĽADY végül közli Dobos László Vyrovnať krok (Tartsunk lépést) című terjedelmes tanulmányát. Az írás célja egyrészt átfogó képet adni irodalmunk létrejöttének s eddigi fejlődésének folyamatáról, mísrészt peíig felhívni a figyelmet az alapvető követelményre: a színvonalbeli lemaradás behozásának sürgető voltára. A cikket bevezető jegyzetben a szerkesztőség hangsúlyozza, iiogy nem ért egyet a cikk néhány állításával, helytelen vagy pontatlan megfogalmazásával. Főleg ezzel az észrevétellel azonosítjuk magunkat. Vitásnak tartja továbbá a hazai magyar irodalom forrásainak, hagyományainak és jelenlegi posztjának Dobos általi meghatározását és azt a követelményt ls, hogy irodalmunkat ugyanolyan szigorú mércével mérjék, mint a esek és szlovák irodalmat. Minden jel arra mutat, hogy a tanulmány körül a Slovenské Pohľady hasábjain érdekes vita alakul ki, amelyben közös erővel irodalmunk elvi kérdéseinek tisztázását és további fejlődését szolgáló közös nevezőre juthatunk. G. I. 1962. augusztus 16, ÜJ SZÖ 5 *