Új Szó, 1962. június (15. évfolyam, 149-178.szám)

1962-06-10 / 158. szám, vasárnap

Ä nyugati hatalmak nem akarják megkötni az atom­fegyver-kísérletek beszüntetésére vonatkozó egyezményt A csehszlovák küldöttség hangsúlyozza a tárgyalások szükségességét a sem­leges államok emlékirata alapján Genf (CTK) — A 18-hatalmi lesze- i hoz a svéd küldött ls hozzájárult. Jel­relési bizottság június 8-i délelőtti teljes ülésén az USA csendes-óceáni atomfegyver-kísérleteinek légkörében értékelte az atomfegyver-kísérletek beszüntetéséről tárgyaló háromhatalmi albizottság munkájának helyzetét. Bár több mint hat hét múlt el azóta, hogy a nyolc semleges ország emlékiratának előterjesztésével reá­lis alap jött létre a kompromisszumos megoldásra, az albizottság mégis egy helyben topog. Ennek oka az, hogy a nyugati hatalmak kénytelenek voltak ugyan az emlékiratot formálisan el­fogadni és kijelenteni, hogy hajlandók róla tárgyalni, a valóságban azonban nem mondtak le szándékukról, hogy folytatják a fegyverkezési versenyt és továbbra is elutasítják bármilyen egyezmény megkötését. V. A. Zorin, a szovjet küldöttség vezetője hangsúlyozta, hogy az USA állásfoglalása, amellyel a semleges országok emlékiratát lényegében el­utasítja, megfelel az általános és tel­jes leszerelés kérdésében elfoglalt álláspontjának is. Az USA ott is egyekszik megőrizni a nukleáris fegy­verek használatának lehetőségét a le­szerelési folyamat Idején. Az USA és szövetségeseinek állásfoglalását Ro­mánia és Bulgária küldöttei ls lelep­lezték. A nyugati hatalmak bírálatá­lemző volt az amerikai küldöttre, hogy kimerítő beszédében a semle­ges országok emlékiratáról csupán néhány mondatban tett említést, nyilvánvalóan azért, hogy a tárgya­lások kudarcáért a Szovjetunióra hárítsa a felelősséget. A tanácskozást délután ls folytat­ták. A délutáni ülésen a többi között felszólalt dr. J. Hájek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külügyminisz­terének helyettese, majd Nagy-Britan­nia, Lengyelország, India, Burma, Mexikó és Brazília képviselői. Dr. J. Hájek, a csehszlovák küldött­ség vezetője kijelentette, hogy az atomfegyver-kísérletek beszüntetésé­re vonatkozó egyezmény megkötését nem műszaki problémák, hanem a nyugati hatalmak, elsősorban ls az USA elutasító álláspontja akadályoz­za. A csehszlovák küldöttség megelé­gedéssel vette tudomásul és értékelte a Szovjetunió küldöttségének állás­pontját. A Szovjetunió fenntartás nél­kül támogatja a nyolc semleges ál­lam emlékiratát, és hangsúlyozta haj­landó tárgyalni az emlékirat alapján. Most megvan annak a lehetősége, hogy az USA és Nagy-Britannia kor­mánya felülvizsgálják álláspontjukat, mondjanak le ultimátumszerű köve­A gyarmati kérdésekkel foglalkozó ENSZ-bizottság befejezte munkáját Dar es Salaam (ČTK) — A gyarma­tosítás elleni dekláráció érvényesítésé­vel megbízott E\SZ-bizottság június 8­án befejezte munkáját. A bizottság Tan­gerben, Addis Ababában és Dar es Sa­laamban ülésezett. Kihallgatta a gyar­mati uralom alatt sínylődő afrikai or­szágok politikai pártjainak és szakszer­vezeti szövetségeinek képviselőit. Az ENSZ bizottság határozatot hozott Basuto füld, Becsuana és Swaziföld an­gol védnökségekről és Nyaszaföldről. A bizottság határozatában megállapít­ja, hogy az angol hatoságok minded­dig nem tettek eleget az ENSZ közgyű­lése nyilatkozatának e teriiletek füg­getlensége elismerésének kérdésében és nem foganatosítottak intézkedése­ket, hogy e védnökségek népének biz­tosítsák jogaikat. A bizottság elismer­te a védnökségek népének önrendelke­zési és függetlenségi jogát, javasolta, hogy Basuto földön, Becsuán-földön és Swaziföldön haladéktalanul tartsák meg a választásokat az általános és közvetlen szavazás alapján és hívják össze az értekezletet, amelyben kidol­gozzák e terUIetek alkotmányát. Trinidad és Tobago elnyerik függetlenségüket London (CTK) — Londonban jú­nius 8-án ért véget a Trinidad és Tobago alkotmányáról folytatott tanácskozás. Jelentették, hogy ez év augusztus 31-én mind a két terület elnyeri függetlenségét. Trinidad és Tobago, a Karib-ten­ger térségében levő területek ugyan­úgy, mint Ja ina i ka, a közelmúltban kiváltak a Nyugat-Indiai Szövetség­ből, amelynek segítségével Nagy­Britannia gyarmati uralmat tartott fenn e területen. telményeik keresztülhajszolására Irá­nyuló reménytelen kísérleteikről az ellenőrzés kérdésében és állapod­janak meg a kompromisszumos meg­oldásban. Nagy-Britannia küldötte támogatta az USA álláspontját. India képviselője sajnálkozását fejezte ki afelett, hogy a nyolc semleges ország emlékirata nem érte el eddig a célját és ismét kifejezte a semleges állámok meg­győződését, hogy ragaszkodnak az emlékirat tartalmához teljes egészé­ben, ahogyan azt előterjesztették. A további plenáris ülést keddre tűzték kl. • * • V. A. Zorin, a szovjet küldöttség N. Sz. Hruscsov találkozott Antonín Novotnýva! Moszkva (ČTK) — N. Sz. Hruscsov az SZKP KB első titkára, Moszkvában június 8-án délelőtt találkozott Anto nín Novotnýval, a CSKP KB első tit­kárával. A baráti és szívélyes légkör- j ben lefolyt találkozón jelen voltak j V. Široký, O. Simünek és F. Krajftír elvtársak, valamint R. Dvoŕák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság moszkvai nagykövete. Szovjet részről részt vett a tanács­kozáson : V. N. Novikov, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének helyette­se, J. V. Andropnv, az SZKP KB szak­osztályvezetője és M. V. Zimjanyin, a Szovjetunió prágai nagykövete. SZÓFIÁBAN A VÁROSI NÉPTANÁCS e napokban űgy határozott, hogy az egyik új lakótelep utcáját Lidicéről ne­vezi el. „LEROMBOLT FALU, AMELY NEM , , „ J AKART MEGHALNI" címmel nagy cikket vezetője, pénteken este vacsorát adott , közöl a Guardian angol újság a Lidicei a csehszlovák küldöttség tiszteletére. I tragédiáról. Szovjet jegyzék Nyugat-Berlin ügyében Angliához, az Egyesült Államokhoz és Franciaországhoz Moszkva (TASZSZ) — A Szov­jetunió külügyminisztériuma 1962. június 7-én azonos tartalmú jegyzéket jutatott el Anglia, az Egyesült Államaik és Franciaor­szág moszkvai nagykövetségének. Az Angliához intézett jegyzék ki­jelenti: „A szovjet kormány elvárja Anglia kormányától, hogy meghozza azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy Nyugat­Berlin részéről nem követnek el veszélyes provokációt az NDK el­len". Ez év május 23-án, 24-én, 26-án és 27-én a nyugat-berlini rendőrség veszélyes provokációsorozatot haj­tott végre, s-- ugyancsak veszélyes provokációra került sor nyugat-ber­lini fasiszta elemek részéről a Né­met Demokratikus Köztársaság el­len. Például május 23-án a nyugat­berlini rendőrség a nyugat-berlini angol megszállási övezet határán, a Scharnhorststrassénál rálőtt az NDK határőreire, megölte Göring al­tisztet és súlyosan megsebesítette a határrendőrség egy másik beosztott­ját. Mint a jegyzék hangsúlyozza, nem lehet szó nélkül hagyni Brandt pol­gármesternek ezt a nyíltan uszító kijelentését: az NDK nyugat-berlini határán robbantott bombáik „figyel­meggyilkolásában nyugat-németor-­dése annyira felnőttes, hogy szinte sélte történetét, s nem is sejtette ta- p fájó. Hiába kezelné az ember úgy Ián, hogy ez sokkal értékesebb lesz. • mint nálunk a hasonló korú gyerme- Egy alkalommal csapatával nehéz keket szokás. A tréfákra felnőttes, de feladatot teljesített. Erőltetett menet- | egy kissé fásult mosollyal reagál. A ben átvonult az Auresz-hegység túlsó 1 legnagyobb tragédia az, hogy a ha- oldalára. Az idegenlégiósok állandóan sonló sorsú gyermekek ellen a gyar- a sarkukban voltak s így étkezésre, matosítők a maguk módján háborút élelmiszerszerzésre gondolni sem le­nyertek. Túlságosan gyalázatos há- hetett. Végül két napi gyaloglás borút. után sikerült lerázniuk a légiósokat. A következő történetet az öreg Se- Kétnapi éhezés után jól jött volna dira Mamoutól hallottam: Menekülő valami eledel, vad azonban nem ke­családját francia napalm-bomba okoz- rült puskacső elé. Ebben a válságos ta erdőtűz érte. Két nap és két éjjel helyzetben egyszer csak vaddisznó­menekültek az erdőtűz elől. Vonszol- csordára bukkantak. Lőni, vagy nem ták gyermekeiket, hajtották háziálla- lőni? — ez volt a kérdés. Rövid töp- | taikat, kis birkanyájukat. Kelet felé rengés után tovább mentek. Szeren­szöktek. Csak harmadnapra jutottak cséjükre nemsokára egy gazella ke­ki az égő erdőből — máig sem tud- rült útjukba, s így megoldódott az ják, milyen csoda révén. Útközben élelmiszer kérdése, nyoma veszett ötéves kislányuk- Halis itt megállt, elgondolkodott s nak ... azután megszokott természetességgel Alig találunk a hegyvidéken azQkkal vaddisznőkka l olyan területet, ahol nem perzseltek már nemcsa k | volna fel sok száz hektár e dőt. Nap- szokásbó l y ne m húsukat. A he- 1 hosszat a pernyétől, hamutól poros kb w „ évek az m láto t. úton üszkös fatörzsek között vezet ™ elvételei. Y * az út a holt földön. Reménytelen ezek ej az állatoka t. a háború elől lA SZ e" 0 ,elveteIe ,)| Á^nka nem tőkés szomorú hangulatot áraszt minden. A mjnde n giaiény elmenekült. Csak mi u 4 _ . .. .. , .. f^ ország olyan ér­hamu összekeveredett a porral és maradtunk m y és a vaddiszn6 k. Ejj e. Ha már a szögesdrótról estk szó: a | telemben ahogyan azt szárazság idején nem is haladhatunk pvakran Plnértiik a virpt k P fr anciák majdnem ugyanannyi sző-.;, a kommunisták állítják, libasorban - a könnyű por ellepi a amintbosszú gesdrótot használtak fel Algériában, f Amerikában mindenki szemet, orrot, szájat. sorb eJé az ó' v atos „vezérrel" mmt a hit enstálc rémuralmuk Idején. | tőkés. A népi kapita­Az erdőkben természetesen kevés orrát időnként A gyarmatosítók mindent bedrótoz- lizmus országa Ameri­„„w hár m ordfí i»pn szívós. A fe- " . . . . tak". Nemcsak saját hadállásaikat, aj, ka, ti legideálisabb hogy a nyugati hatalmaknak a jövő­ben „nagy és esetleg szörnyű áldo­zatokra kell felkészülniük". Az Angliához intézett jegyzék hangsúlyozza, hogy hasonló esemé­nyek nem fordulhatnának elő, ha az angol és más nyugat-berlini megszál­ló szervek nem lennének elnézőek a provokátoroik Iránt, és tudomásul vennék, mire vezethet az ilyenfajta provokációs tevékenység. Mint a jegyzék megállapítja, a nyugat-ber­lini revansisták és militaristák egy­re erősödő kísérletei ismét azt bi­zonyítják, mennyire megérett a nyugat-berlini helyzet a rendezésre és a megszállási rendszer a felszá­molásra. A szovjet kormány kijelenti, hogy nem fog a közönyös szemlélő állás­pontjára helyezkedni, és szükség esetén kénytelen lesz esetleg olyan intézkedéseket hozni, amelyek ré­vén teljesítheti a Szovjetunióval szövetséges Német Demokratikus Köztársaság Iránti kötelezettségeit. A szovjet kormány nem tűrheti, hogy revansista és militarista körök Nyugat-Berlint továbbra is békeelle­nes céljaik érdekében használják fel. A szovjet kormány kijelenti, hogy az effajta tevékenységből adódó minden lehetséges következményért — folytatódásuk esetén — a nyugat­berlini megszálló hatóságokra és a három megszálló hatalomra hárul a t felelősség. lEddig tizenegy NDK-határőr vesztette életét i Berlin (CTK) — A provokatőrök­% nek a Német Demokratikus Köztár­A saság területe ellen Intézett táma­v dásai során mér 11 határőr vesztet­X te életét. A Volksarmee című lap % szombati számában közölte azoknak X a határőröknek névjegyzékét, akik •f az NDK fennállása óta szolgálatuk f teljesítése közben életüket vesztet­ik ték. A lapban közölt cikkből kitü­X nik, hogy az NDK határőreinek j; meggyilkolásában nyugat-németor­X szági és amerikai ügynökök, kato­X náik és rendőrök vesznek részt. I Madridi kép: Franco hatóságai lovasrendőröket vonultatnak fel a sztrájkolok ellen. (CTK felv.j; Franco kimutatja fogafehérjét A spanyol hatóságok hallatlan intézkedései Madrid (CTK) — A spanyol kor­mány a Franco tábornok elnökleté­vel . tartott pénteki ülésén dekrétu­mot hagyott jóvá, amely szerint a spanyol hatóságoknak joguk lesz arra, hogy a kényelmetlen személye­ket „bárhol a spanyol területen",' vagyis az afrikai spanyol gyarma­tokon is elhelyezze. E rendelet jelentőségét az Asso­ciated Press hírügynökség magya­rázza. „A spanyol kormánynak ez­zel az intézkedéssel meglesz az a lehetősége, hogy ellenőrizhesse a rendszer aktív ellenzőinek mozgását és tevékenységét és megakadályoz­hassa őket abban, hogy egyes terü­leteken, mint például Bilbao és Bar­celóna ipari negyedeiben lakjanak. A Francé Presse hírügynökség rá­mutat arra, hogy az új dekrétum az ellenzéki burzsoá körök tagjai ellen is Irányulna, akik e napokban Fran­ciaországból eltávoztak, mégpedig egyes esetekben titokban, hogy Mün­chenben közös értekezleten vegye­nek részt az emigrációban élő bur­zsoá ellenzék képviselőivel. A hivatalos spanyol hírügynökség hírt közölt a müncheni találkozóról. A találkozót a Franco-rendszerhez intézett „hadüzenetnek" nevezi. A Francé Presse hírügynökség szerint az új dekrétum a Népi Fel­szabadítás! Front baloldali szerve­zete ellen is irányul. E szervezet számos tagját letartóztatták. T1ZENKÉTÖRÁS SZTRÁJKBA LÉPTEK az Air Francé repülőtársaság dolgozói bérkövetelésük támogatására. A sztrájk megbénította a repülőtér munkáját. Salah, 'az árva kisfiú. (A szerző felvételei) ; Egy kis statisztika avagy: némi különbség azéri van a tőkések között is a vad, bár az erdő Igen szívós. A fé lig leégett fák a legközelebbi tava szon újra zöld ágakat hajtanak, kü- ' cv cs> lönösen Északon a paratölgy-erdők­ben. Ne csodálkoznunk, hogy kevés a magasra tartva bele-bele szimatolt a „ - , . , , x , , , levegőbe. Ezek Is megtanultak óva- Chall e- és MoHce-vonalat (amelyen | re,inszert, amelyben tni a franciáktól. Képzeld, meg m (? I Uf t keresett sok francia | mindenki kapitalista. i*ir kiiinnhŕtotptni árvnďrtr^t vállalkozó és Morice úr személye­Ý Eddig a propaganda­tudják különböztetni az ágyúdörgést sen], hanem dróttal vették körül a ;> elmélet. Következik a väd! A'francia vadászrepülők még a ^^""I^knft^ki köztünk 1' fezért megmaradt falvakat; a kisvárosokat, X statisztika: „„„mirnt it iilrinröhe vették, minden- zusb eS - 1 i- £ KUZluilK > " sőt a nagyobbakat is, a kaszárnyá- £ Az Egyesült Államok Halis talán nem is seitette hoev ka t' a bányákat, a gyakorlótereket, f legnagyobb jövedelmű Eszembe, Jut Halis M Usf zászlóalj- t öXeVv el mennymindentlndof" de még egész hegyeket is. A francia X embere 1961-ben (lm­parancsnok elbeszélese. Kikezeltem . alp t,„„iL n t „„„,„ ,, ' katonai csapat elmaradhatatlan kellé­1 már harmadszor) Fre­felső karjának gennyes sebét és ő f l elet lS azs a8 0 1- ™«y "7™ k e volt egy készenléti, szögesdróttal £ derie Donner, a General hálából egy vadkant akart számom- t« n nena-nena lejeznc- roskadásig meg rakott tehergépkocsi. j> Motors Corporation el­ra leteríteni. Az algériaiak a többi • A szögesdrót élő szimbóluma lett axnüke. Évi jövedelme muzulmánhoz hasonlóan nem esznek Nem létezik olyan statisztika, francia megszállásnak ugyanúgy, Y tisztán 676 475 dollár, disznóhúst. A Korán régi szabálya amely kimutatná, hogy mennyi erdő mint Európában a fasiszta rémura- X A hatalmas autókon­tiltja ezt — egészen érthető okokból: égett le és mennyi állat pusztult el lomnak. A szögesdróttal azonban, X szem további kilenc A vaddisznó ezen a vidéken ugyanis Algériában. Elég az, amit arról tu- mint láttuk, nem értek el semmit Ý vezetőségi tagjának jö­igen gyakran különféle fertőző élős- dunk, hogy mi történt az emberek- sem Európában, sem Algériában. A^vedelme túlhaladja a diek hordozója A régi bölcsesség tu- kel: egymillió algériai vesztette éle- romba döntött, felperzselt és „bedró- X 400 ezer dollárt. A kon­datában visszautasítottam Halis kész- tét, kétmilliót szögesdrót mögé haj- tozott" országot nem sikerült meg­Ý kurrens Ford-művekben nyulakat ts üldözőbe vették, minden re lőttek, ami megmozdult. nem lövünk rájuk. Halis talán nem ségét. Halis ezért viszonzásul elme- tottak, 400 000 en pedig elmenekültek, fosztani szabadságától. Ý a következő a helyzet: Henry Ford — évi 460 ezer, John Dykstra (a vállalat elnöke) — 425 ezer dollár. De hol vannak már a régi szép idők 1 Né­hány éve a General Mo­tors két igazgatósági tagja még 700—700 ezer dollárt keresett, a Betlehem Steel Corpo­ration elnöke több, mint 800 ezer dollárt évente. De hogy bánnak ezek­kel a szegény milliomo­sokkal 1 Georg Rom­neynek 100 ezer dol­lárt, a Reynolds Metal Corp. elnökének pedig 50 ezer dollárt töröltek évi jövedelméből. Kész szerencse, hogy volt miből... Persze ez nem min­den. Itt vannak még a népi kapitalisták ls, akiknek a legutóbbi tőzsde-krach után bi­zony elment az étvágyuk a közszükségleti cikkek vásárlásától ís, mert bérük egy részét félre kell tenniök az eset­leges „fekete napokra". A Washington Post adatokat közöl a töb­bi „kapitalista sorsá­ról is: az amerikaiak több mint 20 százaléka, tehát több mint 40 mil­lió férfi, gyermek és nő még a létminimum­mal sem rendelkezik. 40 millió amerikai vagy a nyomor határán, vagy nyomorban sínylődik. Nem beszélve a négy és fél millió munkanél­küliről, akik alig tenge­tik életüket. Persze, ez nem szá­mít. Amerikában min­denki kapitalista, és ez a lényeg. Egy kis kü­lönbség a kapitalisták' között is lehet, úgye? 1982. június 10. U] SZŰ 3 *.

Next

/
Thumbnails
Contents