Új Szó, 1962. június (15. évfolyam, 149-178.szám)

1962-06-21 / 169. szám, csütörtök

Veres János, Serkentő ének Nyári szelek járnak, kibontom vitorlámat, a szivárványos képek szivembe visszatérnek. Felkeltem : látok, hallok, rámszállnak földi hangok, piros tetők ragyognak, tollhegyre kívánkoznak. Ellep a virágillat, lágy füst-virágok nyílnak, a vasolvasztár szobra erőnket szétragyogja. Eredj, gyöngyház-reménység, mint lányarcon a szépség, gyerek fut sárga napra, angolkór nem sorvasztja. Istállók, zsákok, gépek a téllel szembenéznek, tervei szahad partján szilonhan jár a nagylány. A bankár véres pénzzel pokol-szobákat bélel, úr-gőg és béresházak libbenő porrá váltak. Ökörszem száll a fára, volt-kastély iskolára, cinke pityeg a gallyon, fejem a fához hajtom. ölésre hetyke kínok sírhalmán így virítok. Nem úszunk csapdás ölbe, célunk: a Béke öble. Fekete vizek karmát zene és fény takarják, fényes a réti zsálya, a nyírfa koronája, kapanyél, zömök gyárak, a csontkürt és a gátak, — s vágy zúg opálos égen: hajónk víg révbe érjen. | Kulturális éi Dán gordonkaművész a Zenei Tavaszon ZENEI TAVASZUNK e hengverse­nyén a hallgatóság szívélyesen üdvö­zölte az est karmesterét, Zdenék Bí­leket, aki hosszú idő után lépett újra a hangversenydobogóra. A fiatal karmester Dvofák Karne­váljával nyitotta meg műsorát. A tű­zijátékként felsziporkázó Karnevál­nyitányt életteljes, de kissé túlhang­súlyozott előadásban hallottuk. Dán vendégünk, Eriing Blondal Bengtsson Dvofák Gordonkaversenyét adta elő. A fiatal művész a Dvofák­versenyt átgondolt, finoman kidolgo­zott előadásban tolmácsolta tiszta, meleg gordonkahangon. Nemegyszer hallottuk már ezt a kompozíciót, de mindig újra megcsodáljuk a nagy cseh mester ellenállhatatlan muzsi­káló kedvét, a gondolatok és érzések kiapadhatatlan bőségét. Ebben a mű­ben minden hangzik és cseng 1 És ta­lán éppen ebből a szempontból ítél­ve maradt bennünk némi hiányérzet. A dán művész nem nyitott teljesen szabad teret az önfeledt dvofáki da­lolás dúsan ömlő áradásán^, kissé széjjeltagolta az éneklő muzsikát, a dallamok egymásból fakadó és egy­másba ömlő hullámzását. Eriing Blon­dal Bengtsson a közönség tapsát Pro­kofjev Marsának szellemes előadásá­val köszönte meg. Befejezésül Beethoven VII. szimfó­niája került előadásra. A Beethoven szimfóniák egyik kiváló elemzője a mesterművet boncolva megállapítja: „A Hetedik nem Indult eleve harcias zenének, a körülmények alakulása, tömegkihatása folytán azonban való­ban hazafias tettnek bizonyult. Ke­letkezése tekintetében időben meg­előzte Napóleon legyőzetését, de lé­S üvít az északkeleti szél, s bár szobámon kettős ablak van, mégis érzem. Szabálytalan Időközök­ben esőcseppek vágódnak az ablak­üvegre: szeretem ezt a zajt, mert erő­sebb az ágyam fölött levő Getger­számlálócső egyhangú kattogásánál. Szobámban egy sugárfertőzéses tárgy van. Ez a tárgy én vagyok. En, Billy O'Brien őrmester, a 18. felderí­tőraj pilótája. A testem élettelen, már nem érzek semmit, semmi fájdalmat. De gondolkozom, látok és hallok. Nem sokat látok. Fehér falakat,_ ágyam előt{ egy félmagas ólom védőfalat, az ablakot, az esőtől nedves ablaküvege­ket és egy vékony repkényindát, amely táncol az erős szélben. Nem tudom, mennyi az idő, a rep­kénytnda az órám. Még tíz levelet számoltam meg; rövidesen mind le­hull, s letelik az én időm ts, az utol­só levéllel meghal Billy O'Brien őr­mester. Tegnap meglátogatott a tábori lelkész. A hangja egyáltalán nem volt kenetteljes, világosan, acélosan csengett, szinte fájt. S a szavat is fájtak, amelyeknek pedig vigasztal­niuk kellett volna. „Isten örökkévaló, de az ember halandó, ezért ne is tulajdonítsunk neki semmiféle jelentőséget". Jól hallottam, jól értettem, de be­szélni már nem tudok. Ha megpró­bálom, érzem, hogy fejembe száll a vér, elvörösödöm, de csak valami hör­gés hallatszik. A pilóta nem fontos, de az Isten léte — a szentségit ne­ki! De hiszen ezt már tanultuk az egyetemen is. Nyugodj bele a halál­ba, úgysem tudsz előle kitérni, fel­tétlenül utolér. De hát kt parancsol a halálnak? Kicsoda? Az isten? Az utolsó felderítő repülést Augsburg és Grön'nnd között nem az Isten rendel­te el, hanem a tábornok. nyege és szelleme szerint ez sem más a zene eszközeivel vívott felsza­badító harcnál, mert mintegy előre­vetíti a csatatereken kevéssel rá ki­vívott tényleges győzelmet. Schöne­wolf érdekes fogalmazásában Beetho­ven így saját fegyvereivel veri meg Napóleon császárt, a francia forra­dalom zenei dikciójával: az élan tér­rible és az éclat triomphal (félelmes lendület és diadalmas fény) ze­nei fegyverével." A BEETHOVEN SZIMFÓNIÁK elő­adása általában kényes feladat, mert nagy karmesteri egyénisége)? alaki-­tották ki bennünk a Beethoven elkép­zelést. Zdenék Bílek kezdeményező lendülettel, feszülő tempókkal diri­gált. Külön említést érdemel a szoká­sos lassú tétel helyén álló Allegret­tóban a téma első megszólalása. A mélyvonósok fátyolozott hangszíne szépen érzékeltette a tétel különös, lét és nemlét között lebegő anyagta­lan bánatát, jól sikerült a harmadik tétel, a pezsgően eleven, szikrázó Presto és végül nagy iramban zajlott le a Finále, amelyben tetőpontjára hág a jókedv, mintha a régi Bacchus­kultusz értelme válna hangzó életté, mintha az emberiség összefogna, hogy ujjongva ünnepelje a lét örömét. A hallgatóság tetszéssel fogadta Filharmóniánk előadását. HAVAS MÄRTA A SZOVJETUNIÓ ES AZ USA között létrejött megállapodás értelmében 1962—63-ban a Szovjetunió 20 ame­rikai, az USA pedig 10 szovjet fil­met vásárol. A SZOCIALISTA ORSZÁGOK máso­dik képzőművészeti kiállítását előké­szítő bizottság prágai ülésén elhatá­rozták, hogy a kiállítást 1963 máju­sában hazánk fővárosban rendezik meg. A tárlaton az utóbbi négy év képeit, szobrait, grafikáit iparművé­szeti tárgyait és karikatúráit mutat­ják be. . A MONTEVIDEOI NEMZETKÖZI AMATÔRFILMFESZTIVÄLON a Szen­vedély című csehszlovák film nyerte az első díjat. Különdíjjal jutalmazták az ugyancsak csehszlovák Fehér ga­lamb című filmet. A legjobb gyermek­filmek közé sorolta a zsürl a Nyu­lacska című szovjet filmet. • JAROSLAV HAŠEKRÔL JÁTÉKFIL­MET FORGATNAK a Szovjetunióban. A film egy része a csehszlovákiai Barrendovban készül, s több szerepet cseh színészek alakítanak. HELSINKIBEN A VIT-EN mutatják be a „Bécsi erdő" című koproduk­ciós filmet, melynek főszerepét a Ballada a katonáról című film hősnő­je, Zsanna Prohorenko alakítja. * A „SVEJK A Jö KATONA" volt a milánói Scala idényének legnagyobb sikere. Jaroslav Hašek szatírájából Guido Turchl írt operát. A szereplők közül a legnagyobb sikert Rolando Panerai érte el, akt ezzel „befutott" a legnagyobb énekesek közé. A Met­ropolitan az új idényben szintén mű­sorára tűzte „Svejk a jó katona" cí­mű operát. • A LES" LETTRES FRANCAISES egész oldalas cikket szentel a milá­nói Piccolo Teatro fennállása 15. éves jubileuma alkalmából.._A haladó szellemben vezetett színház egyebek között sokat tett Brecht népszerűsí­téséért. Nagy sikerrel- mutatták be a Piccolóban a Koldusoperát, és a Svejk a második világháborúban cí­mű Brecht-művet. Bíztató kezdet A CSISZ bušincei szervezetében megélénkült a szervezeti és kulturális élet. A fiatalok, akik közül sokan a helybeli EFSZ-ben dolgoznak, betanul­ták Lovicsek Béla Baj van a szere­lemmel című darabját, amellyel a környező falvak dolgozóinak ls egy­egy kellemes estét szereztek. Barta és Bize tanító elvtársak megtalálták a módját, hogyan lehet a falusi fia­talokat aktivizálni. Reméljük, méltó folytatása lesz e biztató kezdetnek. Buday József, Bušince. TUNISZI BENYOMÁSOK A mérsékelt öv lakóját különös erővel vonzza a trópikus táj. Foko­zottabb ez a vonzás a művészekre, kikben a sosem látott napfényittas színek, ismeretlen ritmusok, más emberek, új szokások rendkívüli él­ményeket ébresztenek. Múlt év ő­szén néhány szlovákiai képzőművész indult ilyen élményikereső útra Af­rika északi partján, Tuniszban kö­töttek ki, ahol a természet, a tenger, a múlt arab építészetének varázsá­hoz új elemek is járulnak. Szabad és fejlődő ország öntudatosuló népe él itt, kik rátértek a haladás útjá­ra. Művészeink aránylag rövid időt töltöttek Itt, a sivatagot, a tenger­part legszebb pontjait, a környék városalt autóbusszal járták be. A né­hány napba zsúfolódott tömérdek benyomást annál mohóbban szívták fel idegeikbe, gyűjtötték emlékeze­tükbe, rögzítették röpke, gyorsírás­szerű vázlatok formájában. Idehaza ért és elmélyült az élmény s az egyes alkotók hajlandóságán, ízlé­sén átszűrve kép, grafika, szobor lett belőle, amit június havában a Hviez­doslav téri kiállító csarnokban mu­tatnak be. J. Baláž, a fekete-fehér művészet nyelvén kevésszavú, kifejező rajz­ban, szép árnyalt litográfiákban szól a sivatagról, a tengerről, Katruán, a szent vŕros utcai jeleneteiről, jelleg­Elena Lazinovská: Matmata Tunis zetes népi típusokról. — Guderna konstruktív szerkesztésű, kultúrált csendéleteinek |ól ismert fehér ab­roszán most délszaki gyümölcsök s a keleti agyagművészet néhány tipi­kus alakú korsója, hangszere olvad nemes színharmóniába. Sajátos for­mában emlékszik meg a tengerről, az Allah-hltű ország ősi jelképeiről. — E. Lazinovská gazdag élményanya­gát friss alkotó kedvvel aknázza kl. Olajfestményei, monotlplái képezik a tárlati anyag zömét. Főképp a táj panorámája Izgatja. Megkapja Mahma­ta, a hegyi falu képe, a homokbavájt kunyhók, a mecset, az ú] Iskola, a teherhordó asszony s a tevék festői sziluettje. Mindezt jól összefoglalt egységben, tündöklő fényben érezte­ti. Szidi Bu Szaid ragyogó tenger­partja, a fehéren Izzó kupolák, a kockaszerű házak, Dzserba, a tündér­szép sziget, Karthagó, föníciai és ró­mai kultúrát idéző romjai nagyszerű témák, amelyeket lelkes lendülettel foglal képbe. Tunisz forgalmas kö­zéppontjába, a Hablburgiba-útra is elvisz. A felszabadult életörömnek az Éneklő Tuniszban ad kifejezést. Šándora a tenger hullámzásának dinamizmusát, színeinek folytonos változását igyekszik jelezni. — Staudt Mihály erős kontúrok közé szorítja a fehér burnuszos alakokat. A siva­tag aranysárga reflexei, az elha­gyott pún gyermektemető han­gulatát, a bazárok nyüzsgését, a Ke­let légkörét rajzok­v ba, olajkompozí­clókba sűríti. T. Kavecky plaszti­kus látással, zárt formában, tömör egyszerűséggel állítja elénk feke­te Madonnáját, a berber anyát és csecsemőjét, meg a korsós asszony <pálmasugár alak­ját ~ Konček ki­tűnő fényképfel­vételei jól egészí­tik kl a színes és érdekes képet, — melyet a kiállítást elhagyva, magunk­kal viszünk. SÁRKÁNY JENÖNl SZÉP EREDMÉNY A radi alapfokú iskola pionírszer­vezetének tagjai a napokban a „Több­slncs királyfi" című mesejátékot ta­nulták be. A színdarabot Szűcs Valéria tanító­nő és Szalontai Béla igazgató rendez­ték. Szép megmozdulás ez egy llyun közepes nagyságú községben. Az elő­adás nagyon Jól sikerült és az egyes jeleneteket a közönség hosszan tartó tapssal jutalmazta. Elhatározták, hogy a közeljövőben meglátogatják vele a szomszéd községeket ls. Ez a kulturális tevékenység példa­ként szolgálhat a többi alapfokú ki­lencéves iskolának is. Királyi Mária, Vojka Ablakom előtt lepergett: egy le­vél. Még kilenc maradt. — Száz­haivankétszer tet­tem meg áz Augs­burg és Grönland közötti utat. Az éjszakák rosszak voltak és ve­szedelmesek, mert fedélzetünkön atombombát vittünk, két ólomhüvely­lyel biztosított atombombát. Mindig minden simán bonyolódott le. Csak néha fordult elő, hogy a legénység egyik-másik tagjának az Idegei fel­mondták a szolgálatot, mint Tom Dat­synek, aki le akarta dobni az Izéket és ki akart szállni. Meg kellett kö­töznünk. Most valahol az Egyesült Államok nyugati részén él egy ideg­gyógyintézetben. Az indán egy parányi elsárgult levél összezsugorodik,' mintha véde­kezni akarna a pusztulás ellen. De semmi sem használ, leesik és nyolc levél marad.". lUllnden megy a'maga jól elrende­'** zett, "szükségszerű útján; sehol semmi játékos véletlen, minden az úr bölcs irányításával történik, így mondta a tábort lelkész. A szemem ég, szeretném lecsul&ii, de már nem tudom, nincs bőr a szemhéjamon. Az utolsó repülés úgy kezdődött, mint a többi. Ktgurítottuk gépeinket a betonpályára, egy földalatti felvo­nó felhozta a bombákat, acélkarmok megragadták és a aépbe. a bombatek­nőbe emelték a terhet. A startolásnál észrevettem, hogy a gép könnyebb, mint máskor. Nem törődtem vele. Gyorsan elértük az előírt magassá­got és rátértünk a szokásos útvo­nalra. Északra tartottunk s állandó összeköttetésben voltunk a reptérrel. ' Bekapcsoltam a rádiót, s felhang­zott a jriscőt adóállomás dzsessz-ze neknra. Satchmo látszott Teltek áz órák, nem számnt'ok. Ábrándozom, A trombitaszóló vé­HEINZ KRUSCHE L: Nem szóltam semmit, de eszem­be jutott, milyen Tábornok, te vagy az isten ? ' / J Lepergett az ötö­glgblzsereg rajtam, lágyan és szomor­kásán — mint valami öreg anyóka jóságos mosolya... A repkényindán még hat levél van, a szél erősödött, vadul pörgeti a ki­csiny ágakat... Amikor Grönland előtt megfordultunk, erős kimerültsé­get éreztünk. Es szomjúságot, vala­mi olthatatlan szomjat... Izgatószereket vettünk be, mint mindig, de semmi sem segített. Georg Branton, a távírdász hányt. Először húsfftérgerésre gondoltunk, azok a fickók ott a kantinban nem megbízhatók, elsősorban a saját zse­bükre dolgoznak. A visszarepülés egy örökkévalóságig tartott. Méhány órával ' a landolás előtt belázasodtunk, s a székletünk vizenyőssé és véressé vált. Kín volt a repülés. Csodálkoztam, hogy a rep­tér olyan gyakran érdeklődik a rosszullét tüneteiről. Három órával a landolás előtt Vil­liam Asterhildnek, a mechanikusnak vérezni kezdett a bőre. Abban a perc­ben már gyanítottam valamit... A repkényinda csupaszodlk. Még öt levél vívja hasztalan küzdelmét... George Brantonnak alig volt már ere­je, hogy továbbítsa a reptérre a je­lentéseket. A kezdeti kimerültségi ál­lapotot heveny Izgalmi állapot vál­totta fel, mindhárman fájdalmat éreztünk a májunkban és rettegtünk, hogy soha nem érjük el célunkat. En már tudtam, mit jelentenek ezek a tünetek. Néhány hónappal ezelőtt a kezembe került egy japán professzor írása. Egy tanulmány a sugárfertőzés­ről. Amikor Asterhildnél fellépett a bőrfel'll°tl vérzés. Igazniva láttam sej­tésemet: sugárfertőzés. dlk levél, hozzá­vágódott az ablaküveghez, majd el­tűnt. A vihar csöndesedik, csak a Getger-számlálócső recsegi borzalmas, lélektelen dallamát. Még néhány le­vél... Augsburg előtt egy Órával kö­vetkezett be a nagy krízis: George Branton kénytelen volt beszüntetni a rádió működését, tüdeje és hólyag­ja úgy fájt, hogy kínjában a földön fetrengett. Reszkető kézzel tartottam a kormánykereket. Már nem tudtunk beszélni. f I tolsó erőmegfeszítéssel landol­" tunk az augsburgi katonai re­pülőtéren. George Branton halott volt. Amikor kiemelték, az egyik egész­ségügyi véletlenül a hajához nyúlt, s az csomókban a kezében maradt. William elvesztette eszméletét. S én, amikor eszméletre tértem, már ebben az ágyban feküdtem. Az ablak előtt három levél járja haláltáncát... Meg kell halnom; Wil­liam már nyilván halott, tizenöt év­vel volt idősebb nálam, és odahaza, Manhattanban négy gyermeke várja. Ordítani szerettem volna, amikor a tábort lelkész elmesélte, hogy a tá­bornok rendelkezésére, kísérletkép­pen az egyik repülőgépet csupasz, vé­döburok nélküli atombombákkal kel­lett megrakni — de már nem tudtam kiáltani. Már nem tudtam ellene lá­zadozni, de a borzalom nyilván ott ült a szememben, az elképzelhetetlen borzálom. hogy emberek, amerikaiak, amilyen én ls vagyok, testvéreiket, más embereket a kísérlet kedvéért a halálba űznek. Elő holttest vagyok. A lelkész azt mondotta, a tábornok is csak eszköz, a parancsok végrehaj­tója, de semmi esetre sem okozója a történteknek. Amikor Istenről be­szélt, szétroncsolt kezemet egymásra rakta és hangosan Imádkozott, ré­misztően fagyos hangja bel°süvített a fülembe. „Megnyugvással veszem aka­ratod, nem zárom be az ajtót, hogy ellened védekezzem, bensőmben nem él veled szemben harag, a tied min­den bizalmam. Nincs fenségesebb gond és fenségesebb Irgalmasság, mint a te legmagasabb gondoskodá­sod rólam és a Nyugatról." Humanista vagyok, de ebben a pil­lanatban meg tudtam volna fojtani a tiszteletest. Megfojtani, mint egy veszett kutyát... Miért? Miért? M tért? Még két levél. Még két levelét ér az életem, két levelet. A fából épült kicsiny tanyai ház meleg volt, és anyám keze úgy tudott simogatni, mint senki másé. Csak ne lett volna a tiszteletesnek olyan rideg képe .... Isten a hálál percéhen magához szólítja a lelkeket. A nedves ablaktáblák mögött lá­tom Istent a tábornok képében. Es elmosódva látom az utolsó leve­let. Egyetlen levél. A szél elült. Jaj, csak ne kattogjon ilyen hangosan a Geiger számlálócső; odakint csak esik, csak esik... Leukémiám van, úgy mondták az orvosok, tehát valamiféle vérrák ... Miért kell repülnünk? Hiszen az oroszok nem akarnak megtámadni bennünket! A jó istennek olyan az arca, mint a tábornoké, egy borzalmas pofát lá­tok magam előtt, egy torzképet. Tábornok, menj el előlem, látni akarom a levelet, a levelet! Hol a levél, hol az utolsó levél!?... Vegyétek le az arcomról a kendőt, hagyjátok a szívemet, tábornok, is­ten! Tábornok ... te vagy ... te vagy... tehát az isten? Hollósi Tibor, fordítása 1962. június 21. Qj SZÖ 5 *

Next

/
Thumbnails
Contents