Új Szó, 1962. június (15. évfolyam, 149-178.szám)

1962-06-02 / 150. szám, szombat

A szocialista dráma fesztiválja után VASÄRNAP, A KÉSŐ ESTI órákban, a Komárnói Területi Színházban véget ért a Csemadok, a CSISZ és a Népművelési Intézet által meghirdetett, a szlovákiai magyar falusi színjátszó csoportok nagy tetszéssel fogadott szocialista dráma fesztiválja, amelyen több mint 150 színjátszó együttes vett részt. A seregszemlének kettős célja volt: egyrészt, hogy hazánk magyar dolgozói körében a színjátszó kultúrát magasabb színvonalra emelje, másrészt pedig az, hogy falust színjátszó csoportjaink eddigi müsorpolitikáját helyesebb és egészségesebb útra terelje. A szocialista dráma fesztiválja megindulásakor élénk vita támadt akörül, hogy ez a seregszemle csak a falusi színjátszó csoportoknak ad majd lehetőséget, hogy hírt adjanak évi munkásságukról, bemutassák fejlődésüket, rátermettségüket és az anyanyelv iránti szeretetüket. A szocialista dráma fesztiváljának meghirdetésekor a seregszemle életrehívóit az ai elgondolás vezette, hogy elsősorban a falusi színjátszók mesterségbeli tudása, rátermettségé és színpadi készsége szorul olyan támogatásra, amelyet egy ilyen fesztivál megadhat. A fesztivál sikere érdekében a Csemadok a Népművelési Intézettel karöltve több rendezői tanfolyamot szervezett, oktatókat küldött az egyes műkedvelő csoportokhoz, így valóban biztosította a fesztiválon bemutatkozó együttesek magas színvonalú játékának alapfeltételeit. VALLJUK MEG, hogy a Járási szűrők kissé lelohasztották a reményeket. Sőt, sürgős intézkedéseket kellett foganatosítani a kerületi versenyek után és az országos fesztivál előtt is. Mielőtt az országos fesztiválon szereplő három együttes művészi képességeinek elemzésébe bocsátkozunk, szükséges elöljáróban leszögezni azt is, és ezt többször aláhúzva, hogy. amikor bírálunk' akkor az az elgondolás •*wet mindnyájunkat, hogy segíteni akarunk a csehszlovákiai magyar műkedvelő színjátszáson és semmi esetre sem •z, hogy egyik vagy másik csoportot részesítsük előnyben. Mert akár a fesztivál központi íöntőjére érkezett három együttesről van szó, akár azokról, amelyek bejutotak a kerületi vagy csak a járási döntőbe, egyaránt vonatkozik megállapításunk: minden tiszteletünk és megbecsülésünk azoké a lelkes dolgozóké, akik fáradságos napi munkájuk után Időt szakítanak arra, hogy a szocialista kultúra lelkes apostolaivá váljanak, hogy hittel hirdessék a szebb holFecsé Pál: A vén kovács Bajszát pedri a vén kovács, fújtató vászna elavult, rég elporladt a vármelléki földben öreg mestere, akitől tanult. Volt ereje, mint a mesterének s ki tehet röla, hogy már elenyészett? Evek martak benne, a bánat rágta, ölte, sasszárnyon repült el az élet felette. Tette, mit tehetett, fújtatott vad dühvel, majd csak betakarják vármelléki földdel. Vigasztalás volt ez, végső menedékhely, ki törődött volna a roggyant öreggel? — Kovács maradt most is, kohó lett lelke. merész álmok helyett hamu van csak benne. Nem törődik mással, dirmeg, dörmög kedve, dörmög, morgolódik, mint megzavart medve. — Sóhajt már az áram, az lehel új tüzet, rongyolódhat már a vászon, rossz lehelet. Ez kellett volna az erőt, izmos korba, s egy pici bíztatás szénbe, vasba, borba! nap irtán vágyó ember szavát. Mindén megbecsülésünk és tiszteletünk a kultúrmunkásoké, akik a színpad deszkáiról az anyanyelv tisztaságára buzdítják és lelkesítik a közönséget. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a mércét, amelyet a kritika megkövetel, alacsonyabb szintre helyezzük, mint mondjuk, az ifjúsági alkotóversenyek kritériumánál. Nem tehetjük ezt azért sem, mivel a csehszlovákiai magyar kultúrának ebben az országban ugyanolyanok a feltételei és lehetőségei, mint bármely más nemzet vagy nemzetiség kultúrájának. Spišská Nová Vesre és Hronovra (a szlovákiai és országos szemle színhelye!) nemcsak cseh és szlovák együttesek juthatnak el, de magyar együttesek ls, és éppen ez a tény, ez a valóság követeli meg, hogy minden tekintetben őszinték legyünk bírálatunkban, és ne ragadtassuk el magunkat a közmondással: „közelebb az ing, mint a kabát". AMIKOR A BlRALO BIZOTTSÁG a drámai fesztivál döntőjét értékelte és olyan határozatot hozott, hogy az első díjat nem ítéli oda a döntőbe jutott három együttes egyikének sem, akkor ezzel az ítéletével nem tőrt pálcát színjátszó együtteseink egyikének teljesítménye felett sem, pusztán azon megállapítását hangsúlyozta, hogy teljesítményük nem érte el azt a színvonalat, amelyet az országos fesz'lvál megkövetelt tőlük. Vegyük bonckés alá a három döntőbe került együttest a kritikus szemüvegén keresztül. Sorrendben a következőképpen léptek fel az egyes színjátszó csoportok: szombaton délután a Podunajské Biskupice-iek Dávid Teréz Dódifát, este Bajčon a farnadiak Egri Viktor Házasság-át és vasárnap délután a Turňa nad Bodvou-1 színjátszó együttes Barta Lajos Zsuzsi-Ját mutatta be. Meg kell állápítani, hogy mind a három egyii"tes fellépésére, főleg a biskupicelekére és a farnadiakéra hatással lehetett a szinte kiáltóan Üres nézőtér, a közönség érdektelensége. Erre azonban sem a bíráló bizottság, sem a kritikus nem lehet tekintettel, legfeljebb csak kérdezheti, „hol maradt a közönségszervezés?" A HÄROM BEMUTATÁSRA KERÜLT darab megjárta már nemcsak a műkedvelő, de a hívatásos színházak színpadjait is. Dávid Teréz Dódiját bemutatta a Matesz és a vidéki színjátszó együttesek sok tucatja, de színpadra vitték már Csehországban, Morvaországban, s mint ismeretes, legutóbb Magyarországon is. Sőt ha nem tévedünk, a magyarországi nyári budapesti fesztivál műsorán is szerepel. Hasonló a helyzet Egri Viktor államdfjas írónk Házasság-ával ls. Barta Lajos Zsuzsl-Ja sem ismeretlen nálunk. Mégis, mind a három esetben, de döntő mértékben éppen a Dódinál találkozunk oly dramaturgiai és rendezői hibákkal, amelyeknek kiküszöbölése elérhető lett volna, ha a darab rendezője akár az írónő, akár a Területi Színház segítségét kiéri. Viszont ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy éppen a Dódit alakító színésznő nyújtotta a fesztivál egyik legkellemesebb élményét, valóban az est tündérkéje volt, mert szavai, mozdulatai őszinték és természetesek voltak, amit mondott, az a szerző szövegének átérzése volt és nem a színpadon költött mondat, mint több más esetben. Általában véve megállapítható, hogy a Dódi szereplőt dicséretet érdemelnek. A darabnak voltak pillanatai és percei, amelyekben joggal bocsátottuk meg az előző percek kisebb baklövéseit, de végkicsengésben a biskupiceiek sikerét mégsem lehetett a turňalak elébe helyezni, mert ezek teljesítménye egységesebb volt, önmagukat adták, nem választottak bonyolult formáka'. és drámai kifejezési eszközeik is hitelesebbek voltak. Igaz, erre Barta darabjában sok lehetőségeket ad, de megadja ezt Dávid Teréz is. És hogy mégis a turftaiakkal szemben ezt a kedvező megállapítást a biskupiceíekről nem mondhatjuk el, ezt azzal magyarázzuk, hogy még a turňaiak rendezője és tehetséges színésze a siker érdekében leegyszerűsítette munkáját, (helyesen tette!) Addig a biskupiceiek ígéretes és ugyancsak tehetséges rendezője abba a hiába esett, hogy a rendezésen kívül a darab egyik főszerepének eljátszását is magára vállalta. Végeredményben azt hisszük, ez okozta azt

r hogy az első helyre pályázó biskupiceiek művészi aktivitásukat nem tudták teljes csillogásában kifejezni. Ahol a rendező egyben Játszik is, ott önkéntelenül is abba a hiába eshet az együttes, de elsősorban a rendező, hogy nem tud kellő szigorú bírálatot és ítéletet mondani egyesekről, mert hisz mint az együ'tes leghívatottabbja, ott van a színen, nem is mint megfigyelő, de mint aktív szereplő. A HARMADIK HELYEZÉST a farnadiak érték el. Az együttes szereplői közül különösen az anya alakítóját kell kiemelnünk. (A nevét sajnos nem tudjuk, mivel a szemle rendezősége nem közölte a szereplők nevét sem a közönséggel, sem a sajtó képviselőível.) Szereplésükkel kapcsolatosan azonban le kell szögeznünk: a rendezőnek több gondot kellett volna fordítania e színjátszó együttesre. Farnadon — amint láthattuk — anyag van, hozzáértő munkával nagyobb teljesítményt Is nyújthatott volna az együttes, de fígyélembe véve a többi együttes játékát, mint például a hroboňovóiakét, — akik ugyancsak a Házassággal jelentkeztek a fesztiválra — véleményünk szerint túl fiatal volt a farnadi együttes, hogy az országos döntőben szóhoz juthasson. Végeredménybén a lényeg az, hogy több mint 150 együttes vett részt a fesztiválon, 1$0 csoport fejtett ki lelkes ténykedést és 150 csoport legjobbjai kerültek a kerületi szemlére, hogy onnan aztán három együttes bemutasäa tudását, felkészültséget a központi döntőben. ÉS VAN EGY TOVÁBBI megfigyélésünk, amelyet nem hallgathatunk el. Ez pedig az a közöny, amellyel ezek a lelkes, jóakaratú műkedvelők találkoztak. Hisz a műkedvelők legnagyobb jutalma és dicsérete a taps, a közönség tapsa. A közönség pedig sem a komárnói előadáson, se Bajion nem jelentkezett s még a harmadik előadáson, Búčon is alig félháznyi volt a látogatottság. Komárnóban a Csemadok helyi szervezetének tagjai maguk is csóválták a fejüket, tőlünk kérdezték meg, ki szervezte az előadást. Bajčon például a helyi nemzeti bizottság elnöke nem is tudott a rendezvényről, így hét nem csoda, hogy csak kevesen voltak az előadáson. A közönségszervezés nagyon komoly és nehéz faladat. Ez olyan munka, amelyre feltétlenül szükség van két oknál fogva is. A színjátszó kulutúra fejlesztését azért sürgetjük, hogy a közönség széles rétegét el vigyük a szocialista kultúrát szolgáló színházba, márpedig a közönség, amely évtizedeken át a polgári társadalom giccskultuszának jegyében élt, nehezen téríthető le — ahogy ezt a múlt igen gyakran megmutatta — az általa elképzelt „igazi művészet" útjáról. A közönségszervezésre szükség van azért ls, mert ha azt akarjuk, hogy műkedvelő színészeink, színjátszó csoportjaink lelkesedéssel szolgálják a szocialista kultúra ügyét, akkor a szervezőknek és rendezőknek alapvető kötelességük, hogy megtöltsék azt a színháztermet közönséggel, amelyben műkedvelőink lépnek színpadra. CSAK IGY TUDUNK eleget tenni azoknak a feladatoknak, amelyeket a párt és a kormány mindannyiunktól meg-. követel, csak így tudjuk elérni azt, hogy a kommunizmus felé menetelő szocialista társadalmunkban, falun és városon egyaránt, ne csak papíron, de a valőságba« is kimutathassuk őszinte, á'ütő sikereinket, melyek egyet szolgálnak: a szocialista kultúra elmélyülését. NAGY JENŐ VIRÁGOK KÖZÖTT t E oto: Roman Vitek felvételei GONDTALAN GYERMEKEVEK - így Jellemezhetnénk a ma felnövekvő nemzedék években tova tűnő idejét. Bármerre tekintünk, derűt, egészséget, örömet sugároznak az arcok. De nemcsak e zen , a napon. Hétköznapjaink mindegyikén! Rájuk, az ő boldog Jövőjükre gondolva kettőzzük meg erőnket a munkában, s értük aggódva emeljük fel szavunkat az emberiség -békéjének megőrzéséért. Okét köszöntjük most, s álmaik, vágyaik valóra váltásáért, a Jövő nemzedék békés, napfényes holnapjáért küzdünk mindnyájan: szülő és társadalom. Lóci tanul i Magdaléna Robinsonová művészi fényképei A MAJERNIK GALÉRIÁBAN a szokásos kép, szobor, és grafika! kiállítások helyén egy másik fekete-fehér művészet alkotásai: Robinsonová fényképfelvételei vesznek körül. Dr. Vaculik, a Nemzeti Galéria Igazgatója Robinscnovát a felszabadult Szlovákiában a művészi fotografálás egyik úttörőjének nevezi, aki sokban járult hozzá, hogy a fényképészetet művészetnek tekintik. Robinsonová a prágai grafikai Iskolában nyert szakképzést. Technikailag mestere szakmájának. A mai első önálló kiállításán szereplő fényképek az 1947—62-ig terjedő időszakból származnak. Arról győznek meg, hogy a jelenségeknek nem pusztán tárgyias, dokumentáló rögzítései. Mondanivalójuk sokkal több és mélyebb. Az új valóságot tükrözik s kifejezik alkotóik viszonyát a valósághoz. Ez a viszony telve ven feszültséggel, a tárggyal, a motívummal való azonosulással. Az elért eredmény ennek megfelelően érdekes, értékes és meglepően hatásos. Művészetét, bár nem szakítja meg a kapcsolatot a külső világgal, szubjektív fotografálásnak nevezhetjük. A valóság tárgyi elemeiből művészien épít! fel zömben zárt, egységes kompozícióit, A motívumok megkapó, eredeti, esetlegességtől mentes megválasztásával, szembeállításával és hangsúlyozásával. Valóban képzőművészeti, sőt új képzőművészeti nyelven szólaltatja meg a természet varázsát. (Borús reggel, a Rossutec, Ixivak a hegyek közt), a mindennapok meleg lírával, vagy drámával áthatott, gyakran társadalmi vonatkozású jeleneteit. (Világra nyíló kis ablak, Pantomim, Építés, Szövetkezeti asszony). Gyermekportréi az anya gyöngéd megértését, szeretetét, — a művészek arcmásai kifonomult jellemző készségét éreztetik. 1959-es Olaszországi naplója különösen vonzó fejezetet képez. A ragyogó itáliai táj, a klasszikus — és reneszánsz építészet «gy egy részletébe Illeszti belé a társadalmi bírálattal hangsúlyozott népi életképeket. A SZÉPSÉG ÉS IGAZSÁG keresése mellett emlékeztet Oswienczlm gyilkos légkörére, a szögesdrótkerítések közt vergődő százezrek tragédiájára. — Emlékeztet, hogy védekezzünk minden embertelenség ellen, hogy fényképezőgépe lencséjét zavartalanul irányíthassa az „űrom", — „a Jónapot élet"-re Bárkány Jenőné T ÖCI TANUL. Ül az ebédlőasztalnál, az asztal tele van könyvekkel, füzetekkel, sápadt napfény szivárog át az ablakon és a megsűrűsödött csend határán egy álló óra muzsikás ketyegéssel jelzi a múló időt. Lóci tudatáig nem jutnak el a tűnő másodpercek ütemei, mert tanul. Tizenhét éves fiatal lány, teljes nevén Ilonka, ebből lett az lluci,, Lucl — Lóci. Ül az ebédlőben és tanul. Érettségire készül. Az -apja a konyhában újságot olvas. Anyja kézimunkázik és közben töpreng. Vasalni szeretne, de nem lehet, mert az apa nem engedi mozdulni, neszezni, hiszen — Lóci tanul. „Kedves vén bolond" — gondolja az anya —, „még jó, hogy már két nap óta később jár haza. Legalább elvégezhetek valamit". Igen — az apa már két nap óta munka után a gyárból a belvárosba rohan és megáll egy kirakat előtt. A kirakatban érettségiző fiatalok képe, köztük Lóci. Ott álldogál az öreg munkás a kirakat előtt csodálkozó beteljesült boldogsággal, nem hallja a járókelők szavát, nem látja a virágba boruló fákat, csak nézi gyönyörködő ámulással lánya fényképét a kirakatban. A jól Ismert arcot nézi és közien, az anyjára gondol. Még ajka ls mozdul hangtalanul, de a szó csak sóhajjá válik. „Ha ezt a mutter látni... ha még élne! Szegény jó mutter, akt házakhoz járt mosni, akt hazavitte a babfőzelék felét a mindig éhes gyerekeknek, akt elmosta az erefét, a szívét, akinek az élete szétmállott lúgos gőzökben és szennyes, lucskos teknők vizében, aki meggörnyedt a nehéz kosarak cipelésétől, a megalázástól, az örökös nyomortól... ha ezt látná!" Amíg otthona felé sorjázza lépteit, régi otthonát is maga elé idézi. A piszkos házat vézna régi-magával, a falakat, amelyékről lehullott a malter és szemérmetlenül mutogatta a ház töredezett téglatestét... Már két nap óta lüktet szívében az öröm. Már két nap óla, szeretne kiabálni, múltat idézni, jelent hirdetni. A kirakat• előtt állván szeretné megfogni a járókelők kezét és megmutatni az ő nagy boldogságát: emberek, nézzetek ide; az a nagy hajú, a pisze orral, a harmadik sorban, az az én lányom és most érettségizik! Emberek, tudjátok-e, mit jelent ez nekem, tudjátok-e, milyen elégtétel, könnyért, éhségért, rúgásért, azért az életért, ami a múltban kezdődött és csak tizenhét év óta lett életté. Ezt szeretné mondani, de nem szól. Csak a szíve izzik, csak az izmaiban érez új erőt, csak az agyában, gondolataiban érzi az örömöt. \JEM SZÖL, mert úgy látJa az arcokról, hogy ez mind természetes, ezt már nem kell meglátni, ' ennek nem kell örülni, pedig 0 úgy érzi, hogy ez... ez igenis valami nagyon nagy esemény, hogy az ő lánya... Este, mikor Lóci már alszik, csendesen megáll az asztal előtt és megsimogatja a kék papírba burkolt könyveket. PÉTERFY GYULA'. 19B2. június 2. ÜJ SZÖ 7 *