Új Szó, 1962. június (15. évfolyam, 149-178.szám)

1962-06-02 / 150. szám, szombat

Elbeszélőink antológiája j Lehangoló könyv. Hasznos könyv. Ez az egymásnak ellentmondó meg­állapítás lényegében fedi fel a novel­la-műfaj itteni helyzetét. Azt a min­denki által tudott tényt, melyet annak idején Így vázoltam fel: Harmad­virágzásunk legfejletlenebb, növésben legelmaradottabb gyümölcse: novel­la-irodalmunk. Arról a fordított vi­szonyról beszéltem, mely nálunk a re­gény és a novella tegnapi és mai rangsorát jelzi. Az első republikában irodalmunk növésben legelmaradot­tabb műfaja a regény volt. A szép­próza ugyanakkor a novellában szö­kött virágjába. Irodalmunk mai har­madvirágzásában megfordult az arány: vannak regényeink, melyek megérdemlik ezt a nevet, de novella­irodalmunk egy helyben topog, nem tör ki tehetetlenségi vagy szokvány­köréből : formában és tartalomban megrekedve, nem mozdul, művészileg stagnál. A most megjelent antológia (Szlo­vákiai magyar elbeszélők) egy pontba gyűjtve összegezi a fenti meg­állapítást. Az antológia szerkesztője — Turczel Lajos — hősies feladatra vállalkozott, amikor mindenek ellené­re egy válogatás próbájával vélt se­gíteni a novella itteni helyzetén. A mutogatóba egybegyűjtött termés egésze a válság ügyét akarja szolgál­ni: a válságból kivezető, kimutató úthoz akar hozzásegíteni. Az anto­lógia — Turczel sajót bevallása sze­rint — nem utolsósorban a kritikát hívja és idézi: „Az ilyen kritikai fel­mérést segíti elő ez az antológia is jelenlegi erőink bemutatásával, no­vellaírásunk keresztmetszetének nyúj­tásával." E sorok írőja, aki e felmérést a novella világválságának feltérképe­zéséig érőn egyszer .már elvégezte, nehéz helyzetben van: ismételnie kell önmagát. Újat, jobbat alig mondhat, igazolásul csupán új tanúkat Idéz­het. A válság alig enyhül, a kőrtüne­tek Ismétlődnek: az elsőnek kibugy­gyant mondat — „Lehangoló könyv" — enhúsba, reménybe, változás hité­be tépő csalódás. Aki a válságot lát­ja, tudja és mondja: gyógyítani akar, változást hozni, sugallni. Aki gyó­gyítani akar, annak hinni kell a gyó­gyulásban. A legnehezebb műfaji be­tegség ma a novella-válság — min-, denütt. „Csoda, ha épp e legnehezebb műfajban — a novellában — elma­radtunk?", — kérdeztem három óv előtt és így folytattam: „Es csoda, ha mindenek ellenére minden újabb kötetnél újra és újra felpislog ben­nünk a remény: Hátha?!" — Ez a remény pislákolt fel bennem, amikor a kezembe vettem a kötetet, és a be nem teljesült remény mondatta aztán : lehangoló könyv. De ugyanakkor és egy lélegzet alatt: „hasznos könyv". A gyógyuláshoz, a változáshoz szük­séges könyv, mely ha tévutakra is kerít néha, ugyanakkor kiutat is mu­tat : ösvényt, keskenyet, nehezet, me­ftire I AZ INTERVlZIÖ TAGÁLLAMAIBAN a lakosság a televízió képernyőjén fi­gyelemmel kísérheti majd a helsinki VIII. VIT eseményeit. Az Intervízió tanácsának tizedik ülésén megálla­podtak a közvetítés részleteiről. ČESKÉ BUDEJOVICE-! SZlNHÁZ 180 előadást tartott a legutóbbi évad­ban, melyeket 82 000 néző tekintett meg. AZ INTERPRESS FOTO KIÁLLÍTÁST ez idén augusztus 1.—12. között Bu­dapesten rendezik meg a Nemzetlwizi Ojságíró Szervezet V. kongresszusá­val együtt. HATVANKILENC SZEMÉLY, közöt­tük öt gyermek vesztette életét Bom­bay-államban, ahol egy zsúfolt autó­busz egy 12 méter magas hídról a folyóba zuhant. Tizennyolc a súlyos sebesültek száma. A CSISZ KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁ­NAK UTAZÁSI OSZTÁLYA 14 nap múlva indítja az első ifjúsági üdülő­csoportot a román tengerpartra. A csoportban 335 fiatal utazik, főleg üzemi kollektívák tagjai. SZEPTEMBER 15-ÉN JÁR LE a ze­nei pályázat a Kelet-Szlovákiai Vas­műről szóló legjobb dalért. A díjak 3000, 2000 és 1000 korona. A NYUGAT-NÉMETORSZÁGI GEL­DERN VÁROSBAN e napokban letar­tóztatták az NDK DEFA filmvállalatá­nak két dolgozóját. A hírek szerint a filmesek Ernst Thälmann gyilkosai­ról akartak filmet készíteni, akik ma ls zavartalanul élnek Nyugat-Német­országban. lyen haladni lehet és haladni kell. Egy lehangoló könyvet kell haszon­nal forgatni 1 Mondanivalómban idáig ér­tem: az írás megszakadt; betegség, kórház hetekre, sőt hónapokra el­vont a témától. Amikor most folytat­ni akarom és a könyvbe lapozva el­olvasom margójegyzetelmet, arra' esz­mélek, hogy megjegyzéseim a levegő­ben lógnak, nincs meg az összefüg­gés : sok novellának a tartalma kiment a fejemből. Ojra kell elolvasni a leg­többjét, hogy megértsem, miről is van szó. És ez a baj. A novella az a mű­faj, mely pregnáns sűrítése révén: élményt tud adni évekre, elfelejthe­tetlen tartalmat maradéktalan formá­lásával. És most a tartalom hetek alatt kiszökött a fejemből. A novella formálása, rögzítése tehát ezekben az esetekben csődött mondott: a tarta­lom elfüstölgött a forma, a „hogyan" elégtelenségén. A novella a legnehe­zebb műfaj, mert a hangsúly a mű­fajon van, a műfaji nehézségén. És a műfaji hiba, a formahiáiiy — ír­tam annak idején — a kritikákban végső soron a „hogyan" kalkulusá­ból adódik. A tartalmat a forma őrzi, a meg­írás hogyanja. Az igazi novella él­mény lesz, emlék, maradéktalan, múl­hatatlan. Tolsztoj „Iljics Iván halála", Ehrenburg „A kommunard pipája", Henrich von Kleist „Michael Kohl­haas"-sza, Stifter „Bergkristoll"-ja; Anatole Francé „Crainquebill"-je, Maugham „Esője" vagy Čapek utol­só írása, az „Üdvözletek" teljes egé­szében és kitörülhetetlenül szívódott fel agyunkba, és vésődött szívünk­be. Próbáld elfelejteni Móricz Zsig­mond „Hét krajcár"-ját, a „Szegény emberek"-et, az „Ebéd"-et, vagy a ml Sellyei Józsefünk „Lósorozás Gádoro­son" című remekét! Nemrég jelent meg négy kötetben „Magyar elbeszé­lők" címen, az eddigi legteljesebb magyar novellagyűjtemény, és ami­kor a névsorban Mariey Ödön novel­lájához, a „Nyalka élete és halála" címhez értem, egy villanásra felgyúlt az emlék egésze. 1917-ben jelent meg a Nyugatban és a lövészárok feled­hetetlen élménye lett. És most a mi antológiánk egyes novelláiból hetek alatt röppent el a tartalom, mert a formálás nem avatta maradandó él­ménnyé. A novella a leggyakoribb, de ugyanakkor a legnehezebb műfaj. Élménnyé csak a legf orrnál tabbak, csak a legsikerültebbek válnak. A novellával szemben ez Igényesség, és így a szigorúság önma­gából adódó kritikai mérték. Műve­lői nem térhetnek ki előle. Ezzel a mértékkel mérve, az első virágzás teg­napi képviselői mai írásaikkal nagy­jában eleget tesznek az igényesség követelményének. Ásgúthy Erzsébet „Mamája", a papucsférj megható anyaölelő véggesztusa: igazi ponttá sűrűsödött novella. Egri Viktornak a novella az adekvát műfaja. Itt közölt A TECHNOEXPORT KÜLKERESKE­DELMI VÁLLALAT már a negyedik gáztartályt építi az NDK-ban. A leg­utóbbi 300 000 köbméteres, ez vala­mennyi közül a legnagyobb. 1870-BŰL FENNMARADT 300 gram­mos barna kenyér cipót őriz Amadé Calais Franciaországban. BRATISLAVÁBAN a Műszaki Főis­kola előcsarnokában e hó hatodikán nyitják meg a Magyar Könyv című kiállítást, amelyen mintegy 1800 szép­irodalmi, tudományos és ismeretter­jesztő könyv lesz látható. A megnyi­tón részt vesz a Magyar Népköztár­saság kulturáli^ küldöttsége is. A NANDRAZl EFSZ tagjai kilenc hektáron gyümölcsöst létesítettek, több mint ezer alma- és körtefát ültettek el. A NEW YORK-I TELEVÍZIÓ a kö­zelmúltban különleges nyelvtanfolya­mokat iktatott be műsorába a papa­gályok részére. Állítólag az ameri­kaiak már megunták kortnányképvi­selőik buta szónoklatait, s valakivel értelmesen akarnak beszélni. A TREBISOVI JÁRÁSBAN eddig 1200 fiú és leány jelentkezett, hogy a nyári szünidőben segítséget nyújt az EFSZ-eknek. A TREBIŠOVI JÁRÁS LAKOSAI pél­dásan takarékoskodnak. Az év eleje óta ebben a járásban 14 millió koro­nát helyeztek el takarékbetétköny­vekre. ÉSZAK-OLASZORSZÁGBAN csütör­tök éjszaka vasúti szerencsétlenség történt, melynek következtében 64 személy életét vesztette, 43 súlyosan megsebesült. A baleset úgy követke­zett be, hogy a 80 km-es sebességgel haladó cementet szállító tehervonat teljes sebességgel beleszaladt a Milá­nóból Genuába vezető vasútvonalon álló gyorsvonatba. hosszabb elbeszélésében e rutin el­sődlegességét több belső meleggel kellett volna kiegyensúlyozni. A Jó megírás az átélés és éltetés magas hőfok'át vonzza. Szabó Béla novelláját kis pörsenések zavarják: a fontosko­dó és épp azért sután ható elírások. Mindjárt az első mondat: „Virág Kál­mán, a géplakatos, méltóssággal, igen későn öregedett meg". A méltóság szó aztán mindenütt nyomon követi: „így, méltóságosan ült a vonatra"... „a szeretetet az öreg méltósággal fo­gadta, mert csak így tudta ellensú­lyozni a hiányérzetet". És újra ki­sért Szabó Béla rossz-szava: az „úgy­szólván". „Úgyszólván lezuhant a ho­kedlire". Novellában ilyen mondatnak nincs helye: „A feldíszített fenyőfa, alatta a gyerekeknek és unokáknak szánt ajándékok egész sora, amely a szívből jövő áldásosztásnak a jel­képe volt". A novella nem magyaráz terhelőn, és főképp nem iskolásán. Dávid Teréz a háborús otthon- és családdúlás máig kiható sebeit mutat­ja : egy apa évek múltán találja meg halottnak vélt fiát. Véletlen adta ke­zébe a fonalat és a véletlen fontos novella-kellék! A harmadvirágzás íróit követve, Dénes György írás- és jelení­tő készségét kell dicsérni. A valóság próbáján azonban novellája kicsor­bult. Dénes — a szegényemberek sze­relmese — valami nagyon szépet akart a régi szegényemberekről írni. Azt mutatja, hogy mint kellett volna lenni az életnek, a szegényember­szolidaritás logikájából indulón: egy­másterősítőn, mit. teremthetett volna; mekkora emberséget a Jóság és sze­retet egymásközti megnyilvánulása. E célnak megfelelőn a szegónyemberl erkölcsöt irreálisan megszépíti. Mó­ricz Zsigmond reálérzéke a szegény­emberségről, mint „szennykitermelő rosszról" beszélt, novellái és regényei is ezt példázzák. A tőkésrend nem utolsósorban a szegénységgel hajszol­ta egymásnak a proletariátust: egy­mást lopták, ették, keserítették. Dé­nes György egy nagyon szép, megható erkölcsi szolidaritás-gesztust próbál tipizálni, de az általánosításán meg­törik az igyekezet: a kivétel-eset em­bersége visszavetülő nosztalgiává szé­pül. Kónya József ügyes elbeszélő, tör­ténetét elsődleges anekdotás igény­nyel mondja el. Az anekdotázó fo­lyamatot azonban megakasztja és megzavarja az ilyen mondat: „A fiúcska lelkében birokra kelt az ide­ális és a materiális világnézet, ami szörnyű belső hasadást okozott". Olyan idegenül lóg ki az egészből, a könjiyed, vidám történetkéből ez a homlokráncoló mondat, mintha a nyomda ördöge tévedésből beleke­verte volna: a szörnyű belső hasa­dásnak viszont sehol sem találjuk a nyomát! Monoszlóy M. Dezső, Ordó­dy Katalin a jó átlagot képviselik. Simkó Margit történetét az erőlte­tett végindoklás zavarja. Nagy Irén pontosan tagolt elbeszélése arányo­san kitöltve, hézag nélkül kerekedik nemzedékeket összefoglaló egésszé. A keret-elbeszélés egyik legjobb it­teni művelője, Szőke József, fegyel­mezett beosztással, erőltetés nélkül tesz írónikus pontot novellája végé­re. Mács József 1948 előtt életünk egyik fájó pontját sűríti novellává; adekváltan, teliát jól Veres János szentimentalitásba csukló romantikus betyár-történetet prezentál; amikor azonban ezt a kordézó magyar teat­rálisták hőskorába és nehéz életé­be ágyazza, igazat bólinthatunk rá. Mikus Sándor meleg, emberséges elbeszélése ikissé ifjúsági síkra csú­szott. Az immár halott Komáromi RessI János az ígéretet csillogtatja meg (utána kéne nézni hagyatéká­nak, úgy tudom, van ott több, más és jobb ls). Lovicsek Béla régi hibájába esett: magyaráz. A sok példa közül egyet iktatok ide: „Deák István akkor érezte meg először a kegyetlen em­bertelenség ízét, és akkor mozdult meg benne legelőször az igaz em­berség utáni vágy". Ezt én, a re­cenzens mondhatom el így, egy no­I vella-olvasás illusztrálásaképp, de ma­ga a novella-író így nem Indokolhat. A vége: happy end. És a szocialista happy end ls (a kárbecslő bizottság mint angyal jelenik meg végszóra), ez a deus ex machina, mint novella­po'nt visszahatóan felhígítja a novel­la egészét. Lehoczky Teréz elbeszé­lése — Ásó, kapa — mint novella, széteső: problematikája magyarázat­ra szorul és késztet; megoldása, íté­lete kérdőjellé görcsösödik. Lehocz­ky Teréz: bíró. Elbeszélése Jogi problémát old meg és magyaráz el­sősorban, de az emberit megoldat­lanul hagyja. Duba Gyula mai katonatörténete a tilosban cserkésző katonafeleség megleőkéztetéséről és a katonacim­bora irgalmas megnyugtatásáról sóik vitára alkalmat adó téma. Annál ls Inkáfeb, mert a novella: ítélet. A no­Hatalmasak vagyunk, folyókat megalázunk, vasból, üvegből alkotjuk agyunk lobbanását, csúcsokat kényszerítünk térdre és parancsunkra sudár falak jegenyeként nyúlnak magasba, a kósza fényt kévébe kötjük, s a bűzlő, szennyes nyersolajat felsőfokon oktatjuk jóra. De a játszótér homokjában mozdulatunk félszeg, s ügyetlen, a csodálkozás ott a jussunk: könnyekig meghatódva nézzük, amint gyermekünk kis kezével ormótlan homokvárat épít. Be szép is így: a felnőtt ember hatalmas és keze ügyében a tompa anyag dalra ébred, megnyílik a mélység, magasság s a szürkeség színekre lobban. — s a játszótér arany homokja csak gyermekkézben engedelmes . a ligeteket, iskolákat tüzes gomba pörkölje szénné, • a homokvár, kis mesterével kvarc-tepertővé zsugorodjon ... Jó, hogy vagyunk kétszázmillión s ha kell, hát kétszázmilliárdan; ennyivé sokasít a féltés, ennyi erővel álljuk útjuk akár a Tejút mezején is! — Ne búsuljatok, hajas babák, játékvonatok, falovacskák, nem maradtok elhagyva, árván, ti sem féljetek, hintahajók, kis gazdátok ággyal cserélt fel, s édes mosollyal tente, tente, az álmok tarka rétjét járja, merész kalandok hőse lett most, tán az űrbe is viszi útja — ám nem lesz hűtlen —, ha a napfény szemen csókolja — benneteket „ .. - •'elsőként szólít kedves hangon. — Oly szép, szinte nem is tnn.k fel, s s e j homokváracska, hogy valahol odvas szivekben „. . ... . .. szurokszínű akarat fészkel, k, s építeszed újra eljön, s letiporni készül az ég selymét, őrtornyot epit bástyáidra; hogy fény helyett üszköt és kormot Mi, akik hatalmasak vagyunk, szitáljanak a levélrések, rájuk, rátok is jól vigyázunk. PETRIK JÖZSEF 1 vella a sűrített, gyors ítélet műfaja. A feleséggel szembeni kíméletlenség a férjjel szembeni nyílt igazságra is kötelez. Ez Itt elmaradt. A problé­ma megmaradt. Mindentől eltekintve a novellaíró Duba jelentkezése az antológia egyik jóleső plusza. Az igazi Dubát a novellaíró fogja jelen­teni és nem a humorista. A Duba­humorban mindig éreztem valami hozzáadást, Idegenséget, feloldatlan­ságot. A novellaíró Dubánál a hu­mor — Duba alapattitűdje — maga­sabb hatványon fog Jelentkezni: az iróniában, e legfegyelmezettebb és legtudatosabban ítélő hangvételben. Gondoljunk a nagy példára: Thomas Mann-ra! Koncsol László, mint novellalíró: váratlan jelentkezés. Kritikusként tartottuk számon. Évekkel azelőtt írt utolsó ilyennemű írását, Szőke Jőszef novelláskönyvéről írt kritiká­ját, minden változtatás nélkül ma­gam is aláírhattam volna. Novellá­ja lényegében a legnehezebbet vál­lalja: a műfajt kiteljesítő ítéletet. Még kissé szétfolyón — hősének er­kölcsi labilitása is erre kényszeríti­és ezért nem tud, nem tudhat felleb­bezhetetlen Ítéletté összeállni. A zül­lőben levő diáknak önmaga Ítéletét kell megfogalmaznia. Ezt viszont ponttá, ítéletté, végleges, visszavon­hatatlan eredményé, tisztázottsággá sűríteni nem lehet. A bizonytalan, a függőben maradt ítélet itt reális adekváció, és ezért — elfogadható. Űj névként két Kovács jelent­kezik. Kovács Gáspár írása nem sű­rűsödhet novellává, mert leírás, jó megírás csupán. Egy rendőrségi val­latás szinte öncélúan ható, vonatko­zás-szegény megírása, ahol a per­spektívába-állítás — a lényeg — el­maradt, és így az utolső szó, a „Vö­rös", pontként üresen csattan. Ko­vács István „Szőlőpásztora", mint általában a szívrezdülések megfogal­mazása, nem tudja elkerülni a kissé édeskés elcsuklást. Marton József — a negyedik új név — stílusban helytálló elbeszélését szerkesztési, konstrukciós hibák fosztják meg ha­tásától. Az ember hiszi, hogy törde­lési hibák kavarták össze a monda­tokat, holott elég lett volna, ha az egymásra nem tartozó, időben elkü­lönült részeket csillaggal, vagy sor­közzel valóságosan, érezhetőn és láthatóan is elválasztotta volna. A végén a „Vajon miért?" ismétlés gyöngíti a véghatást. Novellában nem lehet, nem szabad utalón dup­lázni a kérdést. A novella kérdőjele, mint véghatás, önmagától adódik, — az olvasóban. A hozzáségítés, az utalás gyengít és eltérít. Lóska Lajos már az idősebb gene­rációhoz tartozik, de ifjonti éretlen­séggel engedett témája csábításának: áldozata, foglya lett, és elbeszélése giccs, rémregény, ponyva, melytől ma­ga is megijed: „a háború előtti élet­ben a gazdagok és szegények harcá­ban anyja viselkedése valahogy ta­lán még menthető, megbocsátható volt, de most, amikor a becsületes munka mindenkinek rendes megélhe­tést biztosít,' már aligha az." Ez az anya, 1 a villamoskalauznő, házában orgia-tanyát szervez és lányát ls ki­'érusítja, aki a végén öngyilkosságba menekül. Lóskától kéziratban olvas­tam jó elbeszéléseket ls, hogy miért épp ezzel a naturalista ponyvává! kellett kirukkolnia: érthetetlen. Grand giugnol-nál alább nem adja az antológia utolsó novel­lája, Zsíros István írása: „Az utolsó majoreszkó és az apja". Rémregény^ ponyva a javából. Mintha csak egy régi, hatvan év előtti kalendáriumból másolták volna kl. Kincs, rejtekajtó, toronyszoba, vizesárok, gyilkosság; Inasok, kik egyebet sem csinálnak, mint unatkozó hercegnőket és gróf­nőket ejtenek teherbe, hogy utód is legyen, majoreszkó ! Grófunk napjaink­ban egy titkos ajtón hazatért kas­télyába, mely kultúrházzá vedlett és számonkéri a rejtett kincseket inasá­tól, aki voltaképp az apja. És egyet­len ezüstkanál hiányán (melyet az inas tanúsága szerint a gróf vesztett el még kicsiny korában), összevere­kednek és birkózás közben kizuhan­nak a toronyszoba alatti mély vízbe. Vége. „Ötvenhat október vége volt"« A legtisztább ponyva, melyet 1956 ok­tóbere sem igazolhat. Giccset a tör­ténelem nem legalizál. A vörös giccs kétszeres bűn, mert a szocialista rea­lizmus csak valóságot ismer, de itt az „ahogy a kic Móric elképzeli"-fan­tázia dühöngött gátlás nélkül, ami annál sajnálatosabb, mert Zsíros Ist­ván tud írni, megjeleníteni. Ez az elbeszélés az antológia megbocsáthar tatlan gikszere. Ponyva. Felesleg. És kétszeresen az, ha meggondoljuk, hogy kik maradtak ki e válogatás­ból jogtalanul. L. Kiss Ibolya hiánya érthetetlen. Petrőczi Bálint, aki pedig már két novellás kötettel jelentke­zett, hol maradt? És van még egy név, melynek Itt lett volna a helyei Péterfy Gyula. Az Irodalmi Szemlé­ben és a Hét-ben megjelent karcola­tai tehetségről tanúskodnak. Lóska és Zsíros István elbeszélései világosan példázzák: nemcsak a for­mai elégtelenség hat vissza a tarta­lomra, de megfordítva: a tartalmi le­hetetlenség kivédhetetlenül felemész­ti, elemészti a formát: a műfajt. Az an­tológiát tartalmi elégtelenségben maga a válogató, Turczel Lajos marasztalta el: „Novella-írásunkat főképpen két fo­gyatékosság fékezi: az egyre Inkább elavuló formai tradíció nyűgei és a mai korszerű téma hiánya." A ml tisztünk a műfaji elégtelenség feltá­rása volt: a „hogyan" szerepének, a megformálás mikéntjének a felvetése és tisztázása, mert a novella az igé­nyesség műfaja. De az elbeszélés ugyanakkor a miindennnapi szük­séglet kielégítésének a muszája is. Beszélni kell, mesélni, és írni kell, mert olvasni kell. Ha az igényesség zsarnoki mérték, akkor a műfaji válság idejében elhal, meghal a beszéd, a mese. A mesélés folyama­tának azonban nem szabad meg­szakadni: ez biológiai funkció. És itt ezen a síkon válik szükségessé, szereppé, dokumentummá, életjellé és — haszonná minden elbeszélés. Ha az antológia a műfaj-igény szem­pontjából lehangolón is hat, gyűjtő, összefogó dokumentációs haszna két­ségtelen : élünk, vagyunk,> szólunk. Az Oj Szó olvasói talán emlékezni fognak, mit írtam itt egyszer címben kihangsúlyozottan: „írni, olvasni 1" A szlovákiai magyar irodalom létkérdés ; minden könyve, jelenkezése: haszon, életjel, de gerince, megtartója, szó­szólója az igényesség. És kétszeresen ez az igényesség műfajéban, a „szi­gorú műfajban", ahogy épp a „Magyar elbeszélők" válogató szer­kesztője, Illés Endre definiálta. A szigorú műfaj szigorú kritikát vonz, de az elbeszélés hasznosság! funkciója ugyanakkor létjogot ad az igénymérséklésnek. A mi életünkben nemcsak a kvalitás a fontos, de a kvantitás iš. A kvalitás megfelelő kvantitás nél­kül nem érlelődhet. írni kell és ol­vasni kell: minél többet, minél Job­bat, mert mint egy munkáslevelezőből lett mai keletnémet Író — Ottó Gotshe — mondja: „Gondoljatok min­dig arra, hogy minden rosszul megírt mű, az olvasó ízlését ls rontja." FÁBRY ZOLTÁN ÜJ SZÖ 6 * 1982. június 2.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents