Új Szó, 1962. május (15. évfolyam, 119-148.szám)

1962-05-13 / 130. szám, vasárnap

J rS""ii|U'í i lliillp" Belga győzelem a kilencedik útszakaszon 1. de Breuker — 2. Megyerdi — 3. Dumitrescu A csehszlovák versenyzők közül Hasm an az 5., Kvapil a 11. helyen végzett • A szovjet versenyzők továbbra is tartják előnyüket A Békeverseny résztvevői a gottwaldoví pihenőnap ntán fel­frissülten álltak a rajthoz, hogy megküzdjenek a Gottwaldov —Ostrava 196 km hosszú szakaszon, melyet a hat erős emel­kedő eléggé nehézzé tett. Ezen a távon a szovjet versenyzők nem kezdeményeztek, de kitűnő taktikát alkalmazva ügyeltek arra, hogy ne engedjék ki kezükből az összetettben a veze­tést. Ezen a távon a belga de Breuker szerezte meg a győ­zelmet, melyet a stadionban röviddel a cél előtt döntött el a maga javára. A csehszlovák versenyzőkön a túledzettség jelel mutatkoznak, kezdeményezésre nem vállalkoznak. Ennek elle­nére tegnap Hasman — aki eddig a legjobban szerepelt a csa­pat tagjai közül — az ötödik helyen, Kvapil pedig a 11. he­lyen végzett. A humennéi Chemko termékeit jól ismerik külföldön is. Az üzem dolgo­zói kiváló eredményeket érnek el s jelenleg a CSKP XII. kongresszusá­nak üzeme címért versenyeznek. Pa­vol BorguTa termelésvezetőt május elsején Munkaérdemrenddel tüntették ki. Felvételünkön a készáruk minősé­gét ellenőrzi. (J. Valko felv. — CTK) £ ťr ú GAZDAG KALAPKOLLEKCIÖT KÉ­SZÍTENEK őszre a Nový Jičín-t Tó­nak n. v. dolgozói. A kollekcióban már a legdivatosabb női kalapok is szerepelnek. AZ EGYIK BRAZIL LÉGIFORGALMIM TÁRSASÁG utasszállító gépe a napok­baft Espirito Santo államban Viktória város repülőtere közelében kigyulladt, lángolva lezuhant és a földön felrob­bant. Tizenkilenc utasa és a legény­ség öt tagja életét vesztette. Három személy megmenekült. GYÉMÁNT- ÉS É KSZERKIÁLLlT ÁS NYlLT PÁRIZSBAN, ahol XIV. Lajos, Mária Lujza, Dubarry asszony, Mária Antoinette és Burgundi Mária éksze­rei is láthatók. SZÁZÖTVENEZER KORONA BEFEK­TETÉSSEL új sportpályát épít a pop­rádi kilencéves iskola. FÉLVEZETŐKKEL. MÜKÖDÖ HOR­DOZHATÓ VILLANYÓRÁK gyártását kezdték meg Prágában. E szerkeze­teket a tudományos kutatóintézetek­ben a kísérletek végrehajtása során használják. TlZlJZER VÖRÖS SZEGFŰT FOG­LALT LE Dorthmundban a politikai osztály, azzal az indokolással, hogy a májusi szegfűk nem kívánt propa­gációs anyagként használhatók fel. A BRATISLAVAI MÁJUS 1. GUMI­GYÁR hengerdéjének kollektívája — amely e napokban vette át a „Kivá­ló munkáért" kitüntetést — a nyugat­szlovákiai kerületben elsőként érde­melte ki „A szocialista munka üzem­részlege" büszke címet. A VILÁG LEGERŐSEBB EMBERÉ­NEK az amerikai Anton Baricsevicset Tartják. Birkózással keresi kenyerét. Egyszerre négy-öt emberrel veszi fel a versenyt és mindig győz. Legutóbb — fogadásból — elhúzott négy, uta­sokkal zsúfolt autóbuszt. EGYMILLIÓ HEKTÁR OJ TERMŐTE­RÜLETTEL gyarapodik Tádzsikisztán húsz éven belül — a távlati tervek szerint. ' . HÁROMSZÁZ LÖERÖS ÖRIÁSI TA­LA]GYALU készült el a Szovjetunió­ban. Az új nagy teljesítményű gép óránként 900 köbméter földet moz­gat meg és az épülő stovjet autóutak alapozását végzi. • ÜJ TELENFONKÉSZÜLÉKEK GYÁR­TÁSÁT KEZDI MEG rövidesen a Lip­tovský Hrádok-i Tesla-üzem. A ké­szülékeket különböző pasztellszínek­ben az eddigi bakelit helyett ter­moplasztból készítik. FARKASOK TÁMADTÁK MEG KAY­MAKLAR török jalu juhnyájait. A falu lakót órákig küzdöttek a ragadozók ellen. Tizennégyen — közöttük négy gyermek — súlyosan megsebesült. A KOZMETIKUSOK MEGÁLLAPÍTOT­TÁK, hogy a különböző gyógyvizek és gyógyfüvek keverékéből a legha­tásosabb szépségápolőszereket lehet készíteni. PIHENTEN A IX. OTSZAKASZRA A Békeverseny eddigi nyolc útszaka­sza a tavalyihoz hasonlóan átütő szov­jet sikert hozott. Az első nyolc útsza­kasz közül ötször futott be szovjet ver­senyző elsőnek a célba. Egyszer-egyszer a lengyel Gazda, a holland Nijdam és a francia Paillier szerezte meg a győ­zelmet. Az első három útszakaszon a szovjet versenyzők biztosan vezettek. A negyedik útszakaszban az időre ver­senyzés egy kissé szétszórta a mezőnyt és a hollandok vették át a szovjettektöl a vezetést. Selesnyev a negyedik út­szakasz után nyugodtan jelentette kl: ... hogy ki lesz a legjobb, azt az el­következendő tíz útszakasz dönti majd el." És a hetedik útszakasz után a Szov­jetunió kerékpározói ismét magukra öl­tötték a kék mezt, melytől valószínűleg a verseny végéig nem válnak meg. A szovjet együttes mögött a lengyelek biztosan tartják második helyüket. Na­gyon jól szerepelnek a románok és a magyarok. Különösen az utóbbiak küz­dőszelleme dicséretre méltó. Főleg Me­gyerdi és Juszkó kezdeményez sokat és vállalkozik gyakran szökésre. A nyugati országok versenyzőt ez idén mérsékel­tebb teljesítményt nyújtanak. A csehszlo­vák versenyzőknél, amint ezt Hasman kijelentette, nagyon érezhető a gyorsa­ság hiánya. MEGYERDI NYERI AZ ELSŐ RÉSZHAJRÁT Gottwaldovban 12.20 órakor rajtolt a Békeverseny mezőnye. A rajt után Me­gyerdi megszökött, de rövidesen követ­te őt de Waard, majd pedig a román Dumitrescu. A Rožňov pod Radhoštem-i A Szovjetunió ifjúsági kosárlabda-baj­nokságát Baku ftai és leányai nyerték. A résztvevők felső korhatára 18 év volt. A győztesek érdekességéhez tartozik az a tény, hogy a fiúcsapat átlagmagassá­ga 203 és a lányoké „csak" 184 centi­méter volt. • • • Felének, a brazilok csodacsatárának a népszerűsége már annyira növekedett, hogy csak a riói anyakönyvvezetőnél ebben az évben nem kevesebb mint 2534 újszülött van „Veié" néven beírva. Maga Pelé nem örül ennek és aizal fenye­getőzik, hogy a jövőben teljes névvel szerepel majd a csapatösszeállításokban, mtnt Edson Arantes dl Mascimento. Resz­kessetek rádióriporterek ... A mexikói Marina—Tepulco vízilabda­mérkőzésen a nézők elégedetlenek vol­tak a játékvezetővel, s ennek úgy ad­tak kifejezést, hogy — leengedték a vizet. Amikor már csak csípőig ért a víz, a játékvezető kénytelen-kelletlen le­fújta a mérkőzést. Törik ä fejüket az amerikai bokszko­rtfeusok, hol rendezzék meg a nehéz­súlyú profi öktilvívó-világbajnokság dön­tőjét. Floyd Patterson világbajnok kihí­vására Sonny Liston nyert jogot, s mér­kőzésüket New Yorkban akarták nyélbe­ütni. De most Liston nem kapott enge­délyt nyilvános szereplésre a New York-i hatóságoktól. Az új világbajnokjelölt ugyanis eddig tizenkilencszer volt már őrizetben, kétszer pedig már jogerősen elítélték — egyszer rablás, egyszer pe­dig erőszakoskodás miatt. Sokan lehetetlennek tartják, hogy ma­napság a nagymamák is sportoljanak. Pedig erre is van példa. A nyugatnémet Eintracht Braunschweig női gyeplabda­csapatában játszik az 52 éves Anni Schwanz, aki nem hallgatja el korát és nem is csinál titkot abból, hogy már nagymama, mert három felnőtt gyerme­ke van. A legutóbb Anni játszott egye­sülete színeiben, s akkor 3:0-ra győztek a frankfurtlak ellen. A mérkőzés végén az együttes csapatkapitánya kijelentet­te: „Anni még minden poszton egyfor­mán jól tud játszani, még mindig nagy klasszis." Különleges orvosi bizottság vizsgálja kl az olasz labdnrúgó-liga „dopping af­férját", és már bejelentette, hogy az aj­zószereket használó játékosok között van az argentin származású Sivori, akt tagja a világbajnokságra készülő olasz válogatottnak, valamint az angol Hit­chens, akit viszont olasz klubcsapata hazaenged, hogy részt vehessen az an­gol válogatott chilei felkészülésében. (62 km) részhajrát a magyar Megyerdi nyerte, de Ward és Dumitrescu előtt. 75 km után a szökevényeket a fő­mezőny beérte 80 km-nél négy verseny­ző — Dumitrescu, Megyerdi, (felvéte­lünkön), de Waard és de Breuker sike­res szökési kísérletet vitt véghez. A négy versenyző váltott vezetéssel erős Iramot diktálva rövidesen 3 és fél per­ces előnyre tett szert a főboliyal szem­ben. Később két finn versenyző Hauta­lahti és Honkanen robbantott és csak­Ipa^MIIHi nem egy perces ifíifl előnyt szerzett a > kj csaknem 70-tagú fő­:1;||| mezőny előtt. 3 A két finn ver­senyző azonban nem sokáig bírta az ira­mot, s az időközben visszaesett de Waarddal együtt a fokozatosan 50 ver­senyzőre csökkent fő boly elnyelte. Az opavai (142 km) második rész­hajrát a belga de Breuker neyrte Dumitrescu elótt. A SZÖKEVÉNYEK SIKERTELEN ÜLDÖZÉSE Az élen haladó három versenyző ha­talmas iramot diktált. Ennek ellenére körülbelül 10—15 kilométerrel az ostra­vai cél előtt a mintegy 50-tagú mezőny MeHchovval az élén őket üldözőbe vet­Nagysikerű sportnap Hazánk felszabadításának 17. év­fordulója alkalmából az Orechová Potôň i kilencéves iskola nagyszabású sportnapot rendezett a bratislavai, petržalkai és Dunajská Streda-i ma­gyar tannyelvű iskolák részvételével. A sportünnepélyt a patonylak igényes és magasszínvonalú tömeggyakurlata vezette be. Majd a négy iskola fiú és leány atlétái mérték össze tudá­sukat. Versengésük több jó teljesítményt eredményezett. Közülük a legértéke­sebbek: Serdülő fiúk: Kislabdadobás: Major Imre 74,90(1) távolugrás: An­gyal Imre 526 Lányok: Távolugrás: Hadosy Irén (valamennyi Orechová Potôň) 429. Lányok: 300 m futás: Görföl 1:09. Fiúk. 500 m: Finta 1:22.4 (mindkettő Bratislava). A labdarúgó­mérkőzést 2:0 arányban a petržalkai Iskola csapata nyerte. A sportnap sikere elsősorban az Orechová Potôň i iskola Igazgatójá­nak, Csúká elvtársnak és Németh Ödön tornatanárnak az érdeme. Im­már hagyományossá vált kezdemé­nyezésük a sport jelentőségének mély felismerését mutatja ifjúságunk ne­velési rendszerében. (Ze.) te. A távolság a két csoport között ki­lométerről kilométerre csökkent. Már-már úgy tűnt, hogy a Stadionban levő célig sikerül az élen haladó há­rom versenyzőt a többieknek behozntok, azonban ők ls erősíteni tudtak és így a két csoport majdnem egy perces kü­lönbséggel érkezett a célba. DE BREUKER A KILENCEDIK ÚTSZAKASZ GYŐZTESE. Az ostravai stadiont zsúfolásig megtöl­tő nézősereg nagy érdeklődéssel várta a Békeversny mezőnyének befutását. A dél­utáni órákban a közönség az ostravai csapat és az FC Hybernian együtte­sének játékát élvezhette. A találkozót a vendégek nyerték 2:0 arányban. Az előző szakaszvárosokhoz hasonlóan Ostrava, de különösen a Stadion ünnepi díszbe öltözött s így várta a kerék­pározók érkezését. A stadionba, mint ez várható volt, a három szökevény futott be elsőnek. A célegyenesben ádáz küzdelem játszódott le, melyből a belga versenyző került ki győztesként és szakította át elsőnek a célszalagot. Utánuk körülbeiül egy per­ces különbséggel, Melihovval az élen befutott a főmezőny is, melyben mind az öt csehszlovák versenyző — Smíšek, Malten, Hasman, Kvapil és Fagaia — ott volt. A kilencedik útszakasz élcsoportjának nem hivatalos sorrendje: 1. de Breuker (belga), 2. Megyerdi (magyar), 3. Du­mitrescu (román) valamennyi 4:29:44, 4. Melihov (szovjet), 5. Hasman (csehszlo­vák), 6. Nijdam (holland), 7. Gazda (lengyel), 8. Butler (angol), 9. Petrov (szovjet), 10. van Espen (holland), 11. Kvapil (csehszlovák) valamennyi 4:30:26. —ár Az országos tornász­bajnokság megnyitója , Bratislavában és Brnóban megkez­dődtek női, 111. férfitornászaink or­szágos bajnoki küzdelmei. A nők küzdelmében 31-en vesznek részt. Az első nap négy szeren — ge­rendán, felemás korláton, talajon és ló­ugrásban mutatták be a kötelező gya­korlatokat. Az első nap után következő a sorrend: 1. Čáslavská, 2. Ružičková, 3. Svédová, 4. Bosáková, 5. Cmíralová, 6. Tkáčíková. A férfiaknál 19 résztvevő között az első két szer után Klečka és Šťastný vezet Gajdoš, Kubička és Valášek előtt. A magyarok meglepő veresége A magyar labdarúgó-válogatott útban Chile felé Bariban az olasz B váloga­tottal mérkőzött és nagy meglepetésre 1:3 (0:2) arányú vereséget szenvedett. Nagy melegben kezdődött a játék és az olaszok már az 5. percben Sormani, valamint Bulgarelli góljával 2:0-ra ve­zettek. Az 50. percben Albert szépített, majd az utolsó előtti percben Pascuti be­állította a 3:l-es végeredményt. A vere­ség legfőbb oka a csatársor korszerűt­len, meddő játéka. A magyar csapat a következő felállí­tásban szerepelt. Szentmihályi — Mát­rai, Mészöly. Sárosi — Solymosi (Nagyi, Sipos — Rákosi. Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi (Farkas). Dynamo Žilina—Huddersfield Town 3:1 (2:0) Barátságos labdarúgó mérkőzés. Gó­lok: 13. p. Váňa, 30 p. Horváth, 67. p. Massie és 86. p. Hančln. Vasárnap, május 13. A BRATISLAVAI MOZIK MOSÓRA: HVIEZDA: Római olimpiai Játékok (olasz) 15.30, 18, 20.30, KERTMOZI: Ki­rálylány a feleségem (francia) 20, DRUŽSTEVNÍK: A kutyás hölgy (szov­jet) 17.30, 20, SLOVAN: Hány szó kell a szerelemhez (cseh) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: A baskervillei kutya (angol) 10.30, 13.45, 16, 18.30, 21, METROPOL: A rövidnadrágos ember (olasz) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: A szél virra­dat előtt csendesedett el (jugoszláv) 15.45, 18.15, 20.45, TAIRA: Ismeretlen a háttérben (francia), 15.45, 18.15, 20.45, VÁRUDVAR: Életszom) (USA) 20, MIER: A város újra él (szovjet) 16.30, 19, Országút (olasz) 21.30, PALACE: A kolostor titka (szovletl 22, DUKLA: Vadállatok a fedélzeten (szovjet 13.45, 15.45, 18, 20.30, OBZOR: Északi történet (szovjet) 13.45, 15.45, 18, 20.30, MÁJ: Tiszta égbolt (szovjet) 15.30, 18, 20.30, STALINGRAD: Apa kerestetik (cseh) 17.30, 20, MLADÝCH: Aranycsillagos hercegnő (szovjet) 10, 13.30, 15.30, ISKRA: Hány szó kell a szerelemhez (cseh) 17.15, 19.45, PARTIZÁN: Oleksza Dovbus (szov­jet) 17, 19.30, NÁDÉ): Az ördög kelep­céje (cseh) 17.30, 20, ZORA: Holnap lesz a döntő nap (szovjet) 15.30, 17.34, 20, PO­KROK: Háromszor virradt a reggel (szlo­vák) 17.30, 20, DIMITROV: Tengeri szi­vacsvadászok (szovjet) 17.30, 20, BRI­GÁDNIK: A kakas elriasztja a halált (cseh) 17, 19.30, PIONIER: Szemtől szembe (cseh) 13. A KOSlCEI MOZIK MOSÓRA: SLOVAN: A rövidnadrágos ember (Olasz), TATRA: Piknik (USA), PARTI­ZÁN: Alba Regla (magyar), OSMEV: Olaszországi emlék (angol), DUKLA: A reménység útja (olasz). A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MŰSORA: NEMZETI SZÍNHÁZ: Kővirág (14), Szentivánéji álom (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Szent Johanna (1Ö), Revizor (19), OJ SZÍNPAD: Piros virág (14), Egérfogó (19), ZENEI SZÍNHÁZ: Caruso énekel (19.30). A KOSlCEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MOSORA: MA: Hamlet (19), HOLNAP: Hamlet (19), Ä televízió műsora r BRATISLAVA: 9.30: Katonák műsora. 10.00: Gyermekműsor: Mit tudunk bará­tainkról? A nemzetközi TV-fejtörő IV. részének közvetítése az NDK-ból. 11.00 A távoli sziget titka, szovjet rajzfilm. 11.30: Ajándékműsor földműveseinknek. 14.00: Sportműsor. 17.45: Bábjáték. 19.00: TV Híradó. 19.30: Sporteredmények. 19.50 M. Gold, B. Braley és J. G. Nelhardt haladó amerikai költők verseiből. 20.00 Aesopus, szovjet TV-film. 21.45: A nap visszhangja. 22.10: A Békeverseny hírei. BUDAPEST: 9.40: Hétmérföldes kamera, Úttörőhíradó. 10.00: Mit tudunk baráta­inkról? Közvetítés Berlinből. 11.00: IX. Magyar Képzőművészeti Kiállítás. Közve­títés a Műcsarnokból. 11.30: A gazda­gabb szövetkezetekért. 16.25: 19. sz. Magyar Híradó. 16.55: A Székesfehérvár­—BVSC (NB II.) labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 18.45: Angol kisfilmek. 19.15: TV Híradó. 19.45: Vasárnapi vers. 19.55: Felmegyek a miniszterhez, ma­gyar filmszatíra. 21.25: Telesport. 21.40: Hírek. ÍDÖ JÁRÁS Felhős idő, a nap folyamán futó eső. Elvétve viharok. A délutáni hőmérséklet 15 fok. Gyenge szél. 1962. május 14-től május 20-ig HÉTFŐ: BRATISLAVA: 16.30: Kíváncsiak Klubja. 17.00: A Békeverseny közvetítése Wroc­Iawból. 19.00: TV Híradó 19.30: Népzene. 20.00: Esztrádműsor. 21.30: TV Híradő. 21.50: A Békeverseny hírei. KEDD: BRATISLAVA: 9.30: TV-érdekességek. 10.00: Édes Anna, magyar film. 11.30: Népzene. 16.30: A Békeverseny közve­títése Poznanból. 18.25: Ifjúsági adás. 19.00: TV Híradó. 19.30: Mezőgazdasági adás. 19.40: Édes Anna, magyar film. 21.10: A közszolgáltatási üzemek mun­kájáról. 21.40: A nap visszhangja. 22.00: A Békeverseny hírei. BUDAPEST: 18.00: Vietnam és lakói, csehszlovák kisfilm. 18.15: Iskolások mű­sora. 19.15: Amiről beszélnek. Külpoli­tikai kérdésekre válaszolunk. 19.30: TV Híradó. 19.50: Labdarúgó VB 1958. A 16­os döntő selejtezői. Dokumentumfilm. I. rész. Kb. 20.55: A Mantovani zenekar játszik, angol kisfilm. 21.25: Gyermek a képernyő előtt ... Dr. Radnai Béla pszichológus előadása. 21.45: Hírek. TV Híradó (ismétlés). SZERDA: BRATISLAVA: 14.30: A diákklubok műso­ra 15.30: Óvodások műsora. 16.45: A Békeverseny közvetítése Bydgoszczból. 18.00: Do szvidanyija, druzjal A TV orosz nyelvtanfolyamának záróleckéje. 19.00: TV Híradó. 19.30: Időszerű kérdé­sek. 19.45: Štefan Králik: Szent Bor­bála, TV-játék. 21.15: Kisfilm. 21.30: Népi táncok. 21.50: A nap visszhangja. 22.15: A Békeverseny hírei. BUDAPEST: 18.00: TV Magazin. 18.45: Tanuljunk oroszull Nyelvlecke kezdők­nek. 19.00: Homokóra, vígjáték. Közvetí­tés a Madách Színház Kamaraszínházá­ból. Az első szünetben: TV Világhíradó. 22.00: Hírek. TV Világhíradó (ismétlés). CSÜTÖRTÖK: BRATISLAVA: 9.30: TV érdekességek. 10.00: A címzett Ismeretlen, francia film. 16.00: A Békeverseny közvetítése Varsóból. 17.45: Detektívtörténetek. 19.00: TV Híradó. 19.30: A jövő partjai felé. IX. rész. 20.00: Prágai Tavasz 1962, 21.00: Utazás a Föld körül. 21.30: A nap visszhangja. 21.45: A Békever­seny hírei. BUDAPEST: 17.45: Kicsinyek műsora. 18.15: Ezüstkovácsok. Közvetítés a Pénzverdéből. 18.45: Beszélgessünk oro­szul. Nyelvlecke haladóknak. 19.05: Te­lesport. 19.30: TV Híradó. 19.50: KI mit tud? Kb. 21.20: Az írószövetség köz­gyűléséről. Beszélgetés Darvas József­fel. 21.35: Hírek. A TV Híradó ismét­lése. PÉNTEK: BRATISLAVA: 15.00: A napközi otthonok műsora. 19.00: TV Híradó. 19.30: A né­zők fóruma. 20.00: A címzett ismeret­len, francia film. 21.30: A Prágai Ta­vasz 1962. szólistáinak hangversenye. 21.55: A nap visszhangja. SZOMBAT: BRATISLAVA: 13.00: A szovjet pioní­rok ünnepi nagygyűlésének közvetítése a moszkvai Vörös térről. 16.00: Prágai Tavasz 1962. 17.15: Kata és az ördög, cseh film. 18.00: Gyermekműsor. 19.00: TV Híradó. 19.30: Külpolitikai kommen­tár. 19.50: Oj dalok. 20.00: Esztrádmű­sor. 21.50: A nap visszhangja. 22.00: Latin-amerikai népek dalai. 22.30: Este a vár teraszán, zenés szórakoztató mű­sor. BUDAPEST: 15.30: Magyarország—Dánia Davis-Kupa teniszmérkőzés közvetítése a margitszigeti Dózsa-teniszstadionból (Páros). 19.00: Kortársaink, szovjet kls­film. 19.30: TV Híradó. 19*55: Hétről hétre . .. 20.00: Bemutatjuk Farkas Fe­rencet . .. 21.00: Mire jó Auguszta né­ni? Előadja: Verebes Károly. 21.15: Tar­ka óra, részletek a „Farsang Rádió, Budapest" című műsorból. 22.15: Hírek. TV Híradó (ismétlés). VASÁRNAP: BRATISLAVA: 9.00: Könnyűatletikai via­dal közvetítése. 10.30: Mezőgazdasági adás. 11.00: Prágai Tavasz 1962. 14.00: Motorkerékpár-világbajnokság közvetítése. 18.15: Gyermekműsor. 19.00: TV Híradő. 19.30: Sporteredmények. 19.50: Andrej Sládkovič: Marína, vers. Előadja: La­dislav Chudík államdíjas színművész. 20.00: A gyűlölet áldozata, angol film. 21 30: Zenei lexikon. 21.45: A nap vissz­hangja. BUDAPEST: 9.15: Ifjúsági filmmatlné. Kb. 1000: A déli harangszó előtt. 1100: Prágai Tavasz 1962. Kamarazene-hang­verseny. 16.10: 20. sz. Magyar Híradó. 16.40: Labdarúgó VB 1958. Dokumentum­film. II. rész (döntők). 17.30: Nemzet­közi vívóverseny. Közvetítés a Sport­csarnokból. 18.30: Utazás a Föld körül: Chile. 19.00: TV Híradó. 19.30: Paul Eluard: Roráté. Előadja- Táncstcs Mária. 19.40: Nemzetközi vívóverseny. Közve­títés a Sportcsarnokból 2000: Szombat este és vasárnap reggel, magyarul be­szélő angol film. 21.35: Telesport. 21.50: Hírek. A sportfogadás hírei A ŠPORTKA 18. hetének nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 6 nyertes, á 10 000 korona, III. díj: 837 nyertes, á 840 korona, IV. díj: 19 547 nyertes, á 75 korona. Mivel a SAZKA Jelentkezési ideje ki­vételesen pénteken zárult, a nyeremé­nyek elosztásáról a jövő hét elején ad­nak kl jelentést. „OJ SZO* kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. FelelOs: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u. 10 sz. Telefon: 537 16, 512-23, 335 68, 506-3S, — főszerkesztő: 532-20, — titkárság: 550-18, — sportrovat: 505 29. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefon: 503 89. Előfizetési dl) havonta 8 KCs. 1 Terjeszti a Posta Hírlapsiolgálata. Megrendelhető és előfizethető: a Posta Központi Hírlap Irodánál, Bratislava, Gottwald tér 48/VII. Megrendelhető még minden postahivatalnál és kézbesí­tőnél. A külföldi megrendeléseket q posta sajtóklvltell szolgálata — Poätový novinový úrad — vývoz tlaCe, Praha L, JihdflSská 14. — Intézi el. K-21'21232

Next

/
Thumbnails
Contents