Új Szó, 1962. május (15. évfolyam, 119-148.szám)

1962-05-01 / 119. szám, kedd

Asztalos István: 1 1 A MEGNYERT FOGADÁS ZSÉLYI NAGY LAJOS: BALOG JÁNOS mindig ko-? molyarcú, s valahogy mindig bi­zalmatlan természetű ember volt. Erre a bizalmatlan természetre még ifjúsmunkős korától kezdve rászoktatták a hosszú gyári évek s még inkább az elmúlt idők hi­vatalos közegei. Munkatársai már azt híresztelték róla a gyárban, hogy annyira szívén viseli a vi­lág minden baját, hogy egysze­rűen szégyell mosolyogni. Úgy­hogy Lajos, az új inas, akit ak­kor vettek Jel a talposztályra s akt semmiképpen sem tudta el­hinni és elképzelni, hogy akadhat olyan ember a világon, aki szé­gyellne mosolyogni, lefogadta Janival, a t öreg inassal, hogy két hónap leforgása alatt nevetésen fogja Balogot. A bicskájába foga­dott, amelynek már ő reszelt nye­let vörös rézből, s amelyre bor­zasztóan büszke volt. „Saját bics­kám"-ként mutogatta mindenki­nek s valóban s ilyen saját bics­kája még nem volt soha. Hát eb­be a bicskába fogadott Janival egy kopott teniszlabda ellenében. Izgulhatott azután kétségbeeset­ten, mert eltelt egy hét, két hét, eltelt egy hónap s már a második is vége felé tartott, de Balog Já­nos még egyetlen egyszer sem mosolyogta el magát nyilvánosan. Sőt az utóbbi időben, mintha még komolyabbá változott volna. La­jos mind rémültebben igyekezett rajta kapni Balogot a nevetésen. Különféle vicceket tanult meg, hátha azokkal majd megnevette­ti, de ahogy Balog komoly arcá­ra nézett, úgy elfogta a remény­telenség, hogy megmukkanni sem tudott. Végül már komorabbá vált, mint Balog. S mivel egyebet nem tehetett, ahogy az édesanyja szokta odahaza: szidta a feketézői­ket, akik felverik az árakat, a zsíros falusiakat, akik méregdrá­gán adják a málélisztet. Biztosan ezért olyan faarcú örökké Balog is, gondolta elkeseredve. Bánatá­ban a munka sem fogta. Balogra pedig már 'rá sem tudott nézni. AZ EGYIK ÄPRILISVÉGI NA­PON történt aztán valami, ami megmentette az ő bicskáját. A tíz­órai evésszünetben történt: Leültek enni, ki mit hozott, Bo­doki, a csorbafogú falusi, Bálint Péter a főkuglizó, az öreg Kiss, ő, a másik Inas és Balog János együ­vé telepedtek. Ö a főtt krumplija papa nyugtalankodni fog, azt mond­ja hát Vologyának, vigye a' gyereket rögtön vissza. Vologya ráhagyja, de csak megy tovább, Vera Gavrilooa felé. — Messzire kerültetek tőlünk — mondja, mikor ott állnak a fekete szemű, hosszúcopfos lány előtt, aki Komszomol-Jelvényt visel. — Ha terhére van, kár volt ide­jönnie... — Bocsáss meg, Vera... Szomba­ton megbeszélésünk volt Georgij Va­sziljevicsnél. Késő éjszakáig. — Nem kell ilyeneket kitalálni. Elfelejti, hogy Georgij Vasziljeoics felesége nálunk történelmet tanít. Mi mindenről tudunk. Vologya nyel egyet, mintha nyál gyűlt vólna a szájába. — Tessék a Jegye — mondja a lány. — Nem megyek magával a Dubrovszkijhoz. — Ezzel faképnél hagyja őket. Ekkor vezényszó hal­lik, megindul a menet. Vologya vál­lára kapja a táblát és megy, Luszjá­rói meg is feledkezik. Csak mikor az utána kiált, kap észbe: — Ah, te ötödfelesi Hová kallódsz el mindig? Átfurakodnak a tömegen, előre­sietnek. — Ér. már voltam ám cirkuszban! Egy igazi medve biciklizett!... Kér­lek, vegyél fel... — és Luszja jöl­nyújtja a karját. — Várj csak mindjárt. Hé, ma­mácska! — kiált Vologya egy öreg nénire, aki mellettük halad el. — Itt van két jegy a Dubrovszkijhoz. Fél­nyolckor kezdődik. Vologya egyre jobban tetszik Lusz­jának, s ezt éppen közölni akarja felét odaadta Janinak máléért, s így azután mind a ketten kétfé­lét ehettek. Balog ránfottlevest kanalazott puliszkával, Bálint Pé­ter pedig hanyatfeküdt az egyik padon s evés helyett fütyörészett. Egyszer azután abbahagyta a fütyörészést, felállt és a fali ve­zetéknél megivott egy tele csupor vizet.,— S még azt várják, hogy menjünk májuselsejézni! — mo­rogta hangosan, aztán visszaült a padra fütyörészni. Az öreg Kiss ránézett, s már majdnem odaszólt csípősen, de azután meggondolta, s inkább Bo­dokihoz fordult: — Maguknál, falun tartják má­jus elsejét? — kérdezte. Bodoki bólintott. — Aki fiatal — mondta. Az öreg megütődött. — Hogy-hogy, aki fiatal? — Ügy a szokás — világosított fel Bodaki. — Elsején kora haj­nalban a legények zöld ágat tűz­nek a szeretőjük kapujára. Vá­rosban talán nem szokás? — kér­dezte meg. AZ ÖREG ELNEVETTE MAGÄT — Itt egyebet tűznek ki a legé­nyek a kapukra és egyebüvé. Már aki legény volt — tette utána jókedvűen. Hirtelen Balogra mu­tatott. — Egyszer a szaktárs, még legény korában a főtéri templom tornyára tűzött ki egy vörös lo­bogót. Micsoda május elsejék vol­tak I... — kacagott az öreg. — Ogy szaladgáltak a policajok, mint a dühös darazsak. — Neve­tett jóízűen. Lajos csodálkozva nézte meg Balog Jánost. No ezt sem hittem volna erről a faarcú emberről. Az öreg Kiss hirtelen elko­morodott. — A mostaniak most, amikor lehetne, bezzeg nem azon legénykednek. Bálint Péter éhes volt és dühös, alig várta, hogy közbe szólhasson. — Üres hassal ki tud legény­kedni?! — kérdezte Ingerülten. — Dumával nem lehet jóllakni — mondta. — Mit papolhatnak május elsejéről s kivonulásról, ha annyi erőm sincs, hogy azt a nagy, nehéz zászlót vigyem. Nem megyek én sehova. És ezt olyan elkeseredve mond­ta, hogy Lajos ijedten nézett kö­rül, vajon ki tudna most valami vele, amikor Jegor Ivanoviös reccsen rájuk: — Hol Jársz azzal a kislánnyal? Georgij Vasziljeoics már tüué tesz mindentI — A rézadagolásról nem szólt?... Krtolittal kellene próbálkozni... A MESTER átveszt Luszját, de nem felel mindjárt. Kisvártat­va mondja: — Tudod te, mibe került a krio­lit?... A kislányt én visszaviszem, eredj a helyedre. Es legalább ma hagyj békét... Okosabb emberek is megróbálták már csökkenteni a re­zet. Semmire se mentek. E s ha eolittal próbálnánk? — Papa! — kiált föl Luszja és olyan hevesen ugrál jegor. Ivanovtcs karján, hogy majd leüti fejéről a va­donatúj kalapját. Papa csak int, de nem szól. Ogy látszik, fáradt. De azért átveszi Luszját és a vállára ül­teti. Luszja innét mindent nagysze­rűen lát: a történelmi múzeumot, a Kreml csipkés falát, a tér végében a csavart hagymakupolákat, s tribünö­ket a rengeteg virággal. A Lenin Mauzóleum úgy szikrázik a napon, mint egyetlen óriás drágakő. Ez a fejek fölött úszó, ringató mozgás csuda jó érzés, csak az a gondolat zavarja, hogy Vologyára — úgy látszik — mindenki haragszik: Papa, Jegor Ivanovics, még Vera Gavrilova is. Most közelükbe sodró­dik a cikcakkos tábla, alatt Vologya gondterhelt arca. Papa odainti: — Amíg ti elkóboroltatok, megis­mertem a te fekete szeműdet. A fe­leségem bemutatta. Miért nem mond­tad meg neki az igazat? A könyve­ket. En megmondtam. Holnap vár a színház előtt. olyat mondani, ami, a keserű­séget megvigasztalja. BALOG JÁNOS akkor eltette a kanalát s a kis füles fazekat, az­tan Bálint Péterhez fordult. — Ide hallgass, szaktárs I Én nem dumálni akarok Itt neked. Mondd meg nekem őszintén, ki­ken állsz te bosszút azzal, ha nem mész kí május elsejézni, ahogy Te mondod? S tudod kik dörzsö­lik a markukat, ha Te nem mész ki máus elsejézni? Akik a bő­rödre spekulálnak. Ilyesmit, bará­tom, csak a bolond szokott csi­nálni, s az ilyen bolondokat pe­dig, ne haragudj, de én nem sok­ra becsülöm. Te azt hiszed, csak én mondom, amit én mondtam? — kiabált Bá­lint Péter. — S te meg azt hiszed, hogy csak én mondom, amit én mond­tam? — kérdezte komolyan Ba­log János, — Nézz körül a világ­ban jóember. Mit gondolsz, merre halad a kerék? ... Hogy néznél csak ezeknek a szemébe — mu­tatott hirtelen a két inasgyermek­re — ha csak azt tudnák reájuk hagyni, amit apád hagyott reád, a szolgaságot? Még tovább ls akarta volna mondani, de Lajos már nem bír­ta tovább hallgatással: — Ha Bálint szaktárs nem bír­ja azt a lobogót — kiáltotta kipi­rulva, akkor elviszem én, legyen nyugodt! — Hirtelen zavarba Jött — legfeljebb Jani is segít... — tette hozzá bizonytalanul. Az örökké komoly Balog János a fiúra nézett, és elmosolyodott. Majd az inaska vállára tette a kezét és Bálinthoz fordult. — Mit mond Bálint szaktárs, el­bírják ezek azt a lobogót? Bálint elvörösödött, ingerülten nézett egy darabig a két fiúra, majd hirtelen ő is elmosolyodott. — Hogyne, hogy elejtsék. Majd hozzák két oldalt mellettem a fel­iratos táblákat — mondta. — A lobogót Balog szaktárssal felvált­va visszük — tette még utána. ÍGY NYERTE MEG hát Lajos a kopott teniszlabdát és már nem­csak a labdának és a tulajdoná­ban maradt saját bicskájának örült, hanem valahogy annak az örökké komoly ember mosolygá­sának is. (1948). Május ege alatt i. u. ^ Hajadra, árnyas nagy hajadra | hideg harmat hull, Gyöngyvirág. ^ Lobogó, forró vágyainkat ^ hűtik még hűvös éjszakák. ^ A nappalok meg elszakitnek ^ egymástól, mint a drótsövény, | — Vendége lettem csak karodnak: ^ otthontalan, zord szökevény. ^ Pedig nagy összetartozásunk š hirdetni nem feledtem el, ! ^ Fekszel a fényes, gyémánt nap előtt. ^ Kamasz sugarak szádülnek szivedre. ^ Perzseltszárnyú galambok zokognak, Ss bulinak eléd kínban énekelve % májusi virágok. í hiszen haragos-szép szavakkal ajkam csak erről énekel. Osztunk a csöndesség vizén s a zűrzavar h óllá main, magánynak békés, hűs folyóján mostak tisztára vágyaink. i Tétova álmok mocsarából napfényre vert a szerelem ... — örök szivárvány lett a sorsod tűzcsóvös, bíbor egeken. Hozzád 6rek, s megremeg a táj, a mindenség vad nászban vonaglik, összetapadnak a rözsabokratc, • pályát változtatva elindulnak egymáshoz a jeges csillagok. SIMKÓ MARGIT: Újra kiáltok! | $ Akarjátok a békétl jobban, mint holt anyja mellét ctbáló kisded az elapadt éltető nedvet,\ jobban, mint a börtön falához leláncolt áldozat a szabadság csodáját, § jobban, mint tavaszi mámor tüzében ölelő szerető az első csók ízét, ^ jobban, mint a vak a sejtett színből, formából s fényből szőt álmokat jobban, mint kóbor farkas a szüzbárány húsát, jobban, mint a tirannus a kéjt, hogy istennek lássák, akarjátok fáradhatatlanull Ez legyen vallástok, rögeszmétek, ha kell, ez eszmével szórjátok tele a Jövő útjait, és a végső stációnál az elhajított fegyverek hatalmas piramisa ^ zuhanjon majd a martinolvasztók tisztítótüzébe, ott feledve múltját edződjön új anyaggá, s acélpillérekké nemesülve^ nyúljon át rajta híd szivárványívként az óceánok által, kösse össze a föld elszakadt tag jatt újra... mint faluvégen a mély a patakon áthajítva köti össze a mi kertünket a szomszéd 1 deszkapalló,§ nszéd muskátlis udvarával,\ hej hnrňtňrnn ahová úgy jár az ember jószóra, torra, borra, mintha hazajárna. Két embertelen világháborúval a hátunk mögött akarjátok fáradhatatlanul a békétl CSONTOS VILMOS: — Becsületszavára? — robban Vo­logya. — Nálam minden szó becsületszó — Jegor Ivanovtcs — fordul most Vologya a mesterhez és sürgetően könyörög, kérem, vegye át ezt a táb lát. Hiszen úgyis a maga kemencéi­nek a munkamutatója. Nagyon ké­rem. Nem kell már messzire otnni. Teherkocsi vár ránk a Lavrusenszkij utcában. Nekem meg kell találnom az anyókát... — Miféle anyókát? — Akinek odaadtam a Dubrooszkij­Jegyekett Ezzel a mester kezébe nyomja a táblát és elrohan. — Esze az van a gyereknek mondja papa eltűnődve. — Egyéb­ként, ami az adagolást illeti, meg le­hetne próbálni közönséges Martin• salakkal. — Meg. De ő vasforgáccsal akar valamit kieszelni. Aztán szétválnak, és Luszja rop­pant mulatságosnak találja, ahogy Jegor Ivanovics egyedül baktat to­vább és viszi a nagy táblát a cikcak­kal. — Ugye, papa, Vologya meg fogja találni az öreg nénit? — Meg, kislányom, biztosan meg­találja. — fis salakot ts adtok neki, ugye? Papa elmosolyodik. — Azt is. — Mert esze, az van a. gyereknek, igaz? A PA erre nem válaszol, csak szigorúan néz Luszjára, de az nem ijed meg, mert látja, hogy papa szemének a mélyén ravasz, vidám kis szikrák villódznak. KARDOSS TILDA fordítása. MÁJUS Aki Sose várt, azé ls lettél, Annak is hoztál édes. illatot. Akit a porba temetve leltél, S azt hittük róla, hogy már rég halott s Fénnyel locsoltad, karodba vetted, Egy új életre felélesztetted. Aki sose várt, azé ls lettél. — De tiszta szívvel csak az szerethet, Akit száz csatán végigvezettél, Aki vérével pirosra festett, S aki a zászlód magasra tartva, Menetel hőshöz illőn — alatta. — űh, én is érzem; ha te nem jönnél Fénnyel, Illattal, szépséggel telve, Az élet számomra minden télnél Zordabb, sivárabb, hidegebb lenne, És dideregve, jajdulva, nyögve Esnék a kihűlt, fekete rögre. I ­IMRICH VYSOČAN: A MINDEN LfiPÉSÜNK HARCOT JELENT ClMÜ SOROZATBÓL » 1962. MÁJUS 1. ÜJ SZO 9 +

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents