Új Szó, 1962. május (15. évfolyam, 119-148.szám)

1962-05-11 / 128. szám, péntek

HÁRMAS SZOVJET SIKER A BÉKEVERSENYEN VIII. útszakasz: 1. Szajdhuzsin, 2. Melihov, 3. Kapitonov A csehszlovák csapat ezúttal sem javított helyzetén ® A szovjetek mögé fel­zárkóztak a lengyelek A Prága— Brno 227 km hosszú útszakasz után tegnap a Béke­verseny résztvevőire rOvidebb útszakasz várt a Brno—Gottwal­waldov táv, mely „csak" 137 km hosszú volt. Ezen az útszaki­(szon a gottwaldovi stadion közönsége átiitő szovjet sikernek j lehetett szemtanúja. A célba befuté első három versenyző minrt­f egyike a szovjet együttes tagja volt. igy Szajdhuzsin a holnapi pihenő után továbbra is viselheti a sárga mezt, és a szovjet együttes nemcsak megtartotta, hanem még növelte is előnyét a többi együttessel szemben. Ismét nagyon jól szerepeltek n lengyelek, akik tegnapi teljesítményüknek köszönve az összetett csapatversenyben a Szovjetunió mögött a második helyre küz­dötték fel magukat. Versenyzőink sajnos tegnap sem találtak magukra, jócskán lemaradtak az élen végzettektől, ami sok értékes perc vesz­teságét jelentette. Most már nem valószínű, hogy együttesünk lényegesen javíthat helyzetén. A Karlovy Vary-I porcelángyár lesovi , fejlesztési üzemében, modern új porce­lánáru készül. Évente 4—6-féle szobor, 2—3-féIe étkészlet hagyja el az üzemet. A legtöbb I. Ježek képzőművész tanár j munkája, aki a korszerű kerámia úttö­rője. 1956 óta a lesovi fejlesztési üzem | 16-fajta új étkészletet, 1 gyermekkéiz- ' letet. 6 ajándékkollekciót, 15 vázát és 21 különféle szobrot adott át a terme­lésnek. Az üzem gyártmányainak jó mi- ' nőségét bizonyítja, hogy a nemzetközi kiállításokon mindig jó helyezést érnek ' el. Képünkön Božena Valentová a formá­ból kiszedett félkészárut tisztítja. Josef Nősek — CTK — felv.) ir ir -k RÉGÉSZETI •KUTATÁSOK KAP­CSÁN MEGÁLLAPÍTOTTÁK, hogy az azt ék-indiánok a csonttöréseket úgy gyógyították, hogy a csöves csontok­ba fenyőfapálcákat helyeztek, ezek­kel illesztették össze a törést. Ezt a kezelési módot csak a második világháborúban kezdték ismét alkal­mazni. SÄSKAHAD JELENT MEG Irán felett és teljesen ellepte Kerman és Lurista tartományt. A sáskákat repülőgépek­ről irtják. SVÁJC LAKOSSÁGA — a legújabb statisztikai kimutatás szerint — 5,4 millió. KÉTEZERHATSZÁZ EVVEL EZ­ELŐTTI illat szerüzemtet találtak a Holt-tenger partján jolytatott ásatá­soknál. MEGFILMESÍTIK SCHRATT KATA­LIN osztrák színésznő, Ferenc József császár barátnőjének életét. A szí­nésznő alakját Lili Parmer örökíti meg, a másik női főszerepet Danielie Darieux játssza. MEGKEZDTE a rendszeres áramter­melést Jugoszlávia legnagyobb erőmű­ve, a Szplit-vízierőmű. NAGY ROBBANÁS TÖRTÉNT egy vegyészeti cikkeket gyártó tarontói üzemben. Két mankás meghalt, tizen­öt megsebesült. CANNESBAN a napokban megkez­dődött 36 állam részvételével a har gyományos nemzetközi filmfesztivál. A fesztivál első napján Az első szá­zad embere című csehszlovák filmet mutatták be. UGANDÁBAN, Kampala városban megnyílt az egyenlítői Afrika első nemzeti színháza. FÉLMILLIÓNÁL TÖBB LAKÓHÁ­ZAT ÉPÍTETTEK az elmúlt három évben Románia falvaiban. SÚLYOS ÁRADÁSOK PUSZTÍTANAK Afganisztán északkeleti részében. Ed dig 17 halálos áldozatot jelentettek. JÉGTÁBLÁNAK ütközött és elsüly­lyedt a Quest nevű norvég hajó. A sze­mélyzetet sikerült megmenteni. RÓBERT KENNEDY, AZ AMERIKAI ELNÖK ÖCCSE berlini látogatásakor kondorkeselyűt ajándékozott az állat­kertnek. Javaslatára az állatot Wllly Brandt polgármesterről nevezték el. A közönség mosolyogva állapítja meg, hogy Wílly Brandt rács mögé került. ALBERT EINSTEIN nagyon szerette a Chaplin-filmeket. Egyszer azt írta a nagy művésznek: „Aranyláz című filmjét mindenki megérti, ön kétség­telenül nagy ember lesz. Einstein". Chaplin így válaszolt: „Rajongásom Ön iránt csak fokozódott. Reiativitási elméletét senki a világon nem érti. Ön, mégis nagy ember lett! Chaplin". A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZ­TÁRSASÁG wimari kikötőjébe befutott e napokban az első ghanai teherhajó. SZOVJET KEZDEMÉNYEZÉS A TÁV ELEJÉN A brnői rajt után a német Wiedemann tett szökési kísérletet s 300 méteres előnyre tett szert a többiekkel szemben, azonban 5 km után az egész mezőny befogta. Az első sikeres robbantást, a 14. km után egy kilenctagú csoport vitte véghez. Ezek közt a szovjet Szajdhuzsint, Me­lihovot és Kapltonovot (felvételünkön), a lengyel Gazdát és Kudrát, a német BÉKEVERSENY MOZAIK A VII. útszakasz ünnepélyes rajtjánál, melyre a prágai főpályaudvar előtt ke­rült sor, a csehszlovák kerékpározók vörös tulipánokkal ajándékozták meg a szovjet versenyzőket. Sportolóink ne­vében így köszönték meg hazánk 17 év előtti felszabadítását a szovjet hadse­regnek. A Prága— Brno útszakasz volt a leg­ünnepélyesebb. Végig az egész útvona­lon a legkisebb falu ls ünnepi köntöst öltött és a környék lakossága, mind ki­vonult a Békeverseny résztvevőinek üd­vözlésére. • • A résztvevőknek sokáig emlékezés ma­rad a Kari Marx-Stadtban töltött pihenő nap. Az egyes országok kerékpározót a védnökséget vállalt üzemek vendégei voltak. A magyar küldöttség tagjai a kórházba látogattak el : Amikor a ma­gyar kerékpározók a kórház bejáratá­hoz értek, kellemes meglepetésben volt részük. Ugyanis a kórház dolgozóinak gyermekeiből szervezett énekkar — az énekkar legidősebb tagja alig múlt hét­éves, a legfiatalabb viszont éppen csak­hogy beszélni tudott — egy kis dallal várta őket, mely arról szólt, hogy a Békeverseny jelképe a Békegalamb száll­jon mindig boldogan• és győztesen a kék ég alatt. Régen aratott akkora sikert énekkari produkció, mint ez. A norvég Mikkelsen első alkalommal rajtol a Békeversenyen. „Azt hiszem, e verseny felülmúlja erőmet. Felkészülé­sünk nem volt megfelelő és ezért nem bírjuk erővel. Lehet, hogy valaki meg­kérdezi — akkor miért veszünk részt a Békeversenyen? Számunkra ez az évad kezdetét jelenti, de én most már nem csodálkozom azokon a versenyzőkön, akik már egyszer részt vettek a Béke­versenyen, hogy miért emlegetik oly gyakran e versenyt és miért nem tud­ják elfelejteni". A szovjet versenyzők a harmadik út­szakasz után mind az egyéniben, mind pedig a csapatban kénytelenek voltak átengedni az elsőséget a hollandoknak. A 227 km hosszú VII. útszakasz után a szovjet edző mosolyogva mondot­ta: „Az előző útszakaszok olyan rövidek voltak, hogy versenyzőink nem tudták bebtzonyítani, felkészülésük megfelelő volt. ítt azonban a Békeverseny leg­hosszabb útszakaszán, melyen nem egy kiváló kerékpározó „vérzett"' már el, versenyzőink bebizonyították, hogy he­lyén van a szívük és mind a csapat, mind pedig az egyéniben visszaszerez­ték az elsőséget. (kj Országos tornászbajnokság Bratislavában A CSTSZ károlyfalusl tornatermében ma kezdődnek az országos női tornász­bajnokság küzdelmei, melyeken Cseh­szlovákia legjobb 31 tornásznője vesz részt, köztük Cáslavská, Bosáková, Ta­Éová, Ružičková, Cmiralová és mások. Az országos bajnokság küzdelmei főpró­bát jelentenek a júliusi prágai világbaj­nokság előtt. A SAZKA 20. hetének műsora 1. Spartak Hradec Králové—Ferencvá­ros, 2. Baník Ostrava—Partizán Belgrád, 3. Slovan Bratislava—Honvéd Budapest, 4. Spartak Trnava—Vojvodina Novi Sad, 5. Slavoj Žižkov—Slovan Liberec, 6. Duk­la Ťahov—Dynamo Praha, 7. Slovan Teplice—Spartak Üstí, 8. Železárne Tŕi­neo—Iskra Otrokovice, 9. T( Gottwal­dov—CH Brno, 10. Spartak Uh. Hradiš­te —VCHZ Pardubice, 11. Kablo Topoť­čany—CH Banská Bystrica, (labdarúgás), 12. Slávia Trnava—Dukla Cheb, 13. Slo­van Plzeň—Dynamo Praha (kézilabda), 14. Dynamo Zágráb—Juventus Torino (labdarúgás). Scheibnert és Wiedemannt, valamint a magyar Juszkót ás a román Ragulescut láthattuk. Ez a kilenctagú boly fokozatosan nö­velte az előnyét a többiekkel szemben, s 52 km-nél már öt perccel vezettek a főmezőny előtt. Az első részhajrát Prostéjovban Scheib­ner nyerte Radulescu és Szajdhuzsin előtt. Több mint 30 kilométerrel a cél előtt a román Radulescu visszaesett, és így az élboly nyolctagúra csappant. A második részhajrát Píerovban Kudra nyerte Szajdhuzsin és Scheibner előtt. A főcsoport időközben több kisebb cso­portra szakadt. A nyolctagú élbolyt 15­tagú csoport követte, ennek azonban hát perces hátránya volt az élen haladók­kal szemben. Ebben a csoportban kere­kezett az egyetlen csehszlovák versenyző Hasman is. Sajnos, versenyzőink a tegnapi nap folyamán sem nyújtottak olyan teljesít­ményt, melyet vártak tőlük. Kuneš, a küldöttség vezetője és dr. Slávik, a ke­rékpározók orvosa sem tudta megindo­kolni versenyzőink gyenge teljesítményét. A Prága—Brnó útszakasz után fáradtak voltak, — amiben a Békeverseny többi résztvevői sem képeztek kivételt — de különben az orvos teljesen egészséges­nek találta versenyzőinket. Az általános vélemény szerint kerékpározóink idei felkészülésében kereshető gyengébb sze­SONP Kladno B. OSTRAVA 3:2 (1:1) Kladno, 10 000 néző. Játékvezető: Ko­relus. Változatos, Jó iramú mérkőzést hozott a két bányászcsapat liga-találkozója, melyen a győzelmet a hazai csapat 7 perccel a mérkőzés vége előtt szer­zett góllal biztosította. A gólok a kö­vetkező sorrendben estek: 10 p. Sin­delaí.. 0:1, 27 .p. Kadraba 1:1 (11-esből), 65. p. Sindelar. 1:2, 76. p. Hájek 2:2, 78. p. Chlumecký 3:2. VB-előkésziiletek Szovjetunió—Gremlo Porto Alegre 5:1 (3:1). A Lenin Stadionban Játszott elő­készületi mérkőzésre 100 000 néző volt kíváncsi. A találkozót a szovjet rádió és televízió is közvetítette. A gólokat Ponyegyelnik 3, Ivauov, Guszarov, 111. Silva szerezték. Brazília—Portugália 1:0. A VB-re készü­lő brazil válogatott edzőmérkőzésére több mint 130 000 néző előtt a Maracan Stadionban került sor. A brazilok rövid idő alatt kétszer játszottak a portugál válogatott ellen és mindkétszer csak egy gólkülönbségű győzelmet tudtak ki­harcolni. A találkozó egyetlen gólját Pele szerezte. Anglia—Svájc 3:1 (3:1). A londoni Wembley Stadionban lebonyolított talál­kozót csupán mintegy 35 000-en tekintet­ték meg. Gólok: Flowers, Hitchens, Con­nelly, 111. Allemann. További előkészületi mérkőzések: Ko lumbia—Karlsruhe 1:0, Chile—Zaragoza 2:0. replésük oka. Ha ugyanis a csehszlovák együttes tagjai a holnapi gottwaldovi pihenőnap után sem találnak magukrr, helyzetükön nem változtathatnak, s jô lesz, ha a csapatversenyben megtartják a tizedik helyet. HÁROM SZOVJET VERSENYZŐ A CÉLBAN Az élen haladó, nyolctagú csoport tartotta előnyét és n gottwaldovi célba a három szovjet ver­senyzővel az élükön futott be a célba. A szovjet verseny­kerékpározók kitű­nően taktikázva el­érték azt, hogy a stadionban már sen­ki sem tudta kétes­sé tenni győzelmü­ket. A másik csoportot a román Radu­lescu, a harmadik csoportot pedig a len­gyel Fornalczyk vezette át a célon. A teg­napi útszakasz élcsoportjának végered­ménye: 1. Sajdhuzsin, 2. Melihov 3. Kapitonov (valamennyi szovjet), 4. Gazda (lengyel), 5. Scheibner (német), 6. Kud­ra (lengyel), 7. Wiedemann (német), 8. Juszko (magyar), valamennyi 3:18:25, 9. Radulescu (román) 3:25:03. » A csapatversenyt a Szovjetunió együt­tese nyerte fölényesen és így az össze­tettben is az élen maradt. Ma a Béke­verseny résztvevői Gottwaldovban pihenő­napot tartanak. —ár. Az egyéni összetettverseny állása a hetedik nap után: 1. Szajdhuzsin (szov­jet), 32:28:54, 2. de Breuker (belga) 32:29:00, 3. Zieiinski (lengyel) 32:29:34, 4. Melihov (szovjet) 32:29:35, 5. Nijdam (holland) 32:30:42, 6. de Waard (hol­land) 32:32:18, 7. Moiceanu (román) 32:32:34, 8. Gazda (lengyel) 32:32:39, 9. Carton (francia) 32:32:41, 10. Cserepo­vics (szovjet) 32:32:56. Az összetett-csapatverseny állása a he­tedik nap után 1. Szovjetunió 97:32:52, 2. Belgium 97:33:56, 3. Lengyelország 97:39:32, 4. Hollandia 97:40:52, 5. NDK 97:43:39, 6. Románia 97:49:59, 7. Magyar­ország 97:55:56, 8. Franciaország 98:00:20, 9. Ausztria 98:03:43, 10. Csehszlovákia 98:12:35. Bajnoki pontokért LABDARÜGÁS — II. LIGA Dukla Brezno—TJ Nové Zámky 1:1, Jednota Trenčín—Spartak Martin 6:0, Kablo Topolčany—Spartak Kys. Nové Mesto 5:1, ČH Banská Bystrica—Lokomo­tíva Košice 0:0, Kablo Topolčany—VSS Košice 1:1. Nyugat-szlovákiai kerület: CH Malac­ky— CH Bratislava B 2:1, Pezinok—Bo­šany 2:1, Piešťany—Partizánske 4:0, No­vé Zámky B—Považan Nové Mesto 0:1, Sered—Holíč 2:0, Zlaté Moravce—Tren­čín B 2:1, Spartak Bánovce—CHZJD C 4:2. Közép-szlovákiai kerület: Handlová— Fiľakovo 1:0, Piesok—Púchov 3:0, Žilina B—Detva 2:0, Zvolen—Prievidza 2:1, Lipt. Mikuláš—Podbrezová 2:0, Lučenec— Ružomberok 0:0. Kelet-szlovákiai kerület: Humenné— Michalovce 1:0, VäS Košice B—Snina 5:1, Krompachy—Svit 1:0, Rožňava— Smižany 4:0, Čierna nad Tisou—Kežma­rok 0:2, Trebišov—Strážské 5:3, Spišská Nová Ves—Vranov 4:0. Nyugat-szlovákiai kerület I. osztály A-csoport: Trnávka—CHZJD 2:1, Textil— Kovosmalt 2:4, Stavokombínát —Dun. Streda 0:4, Prievoz—Calovo 3:1, Podu­najské Biskupice—Matador 0:0, Rača— Matúškovo 3:1. (Me) Malten (fehér mezben) „állva" szik az egyik meredeken feljutni (Foto ÖSiWáí igyek­CTK) mšŔk k 229. SZ. FEJTÖRÖ Y. Tallec („Union P. Francé" 1957) A BRATISLAVAI MOZIK MtlSORA: HVIEZDA: Rőmai olimpiai játékok (olasz) 15.30, 18, 20.30, KERTMOZI: Pa­noptikum (osztrák) 20, VÁRUDVAR: Elet­szomj (USA) 20, SLOVAN: Hány szó kell a szerelemhez (cseh) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: A baskervillel kutya (an­gol) 10.30, 13.45, 16, 18.30, 21. METRO­POL: A rövidnadrágos ember (olasz) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: A szél virradat előtt csendesedett el (Jugo­szláv) 15.45, 18.15, 20.45, TATRA: Három ember egy csónakban (angol) 15.45, 18.15, 20.45, PALACE: Akasztottak láza­dása [mexikói) 22, DUKLA: Kivándorol­tak (mexikói) 18, 20.30, MÄJ: Csigalép­cső (magyar) 18, 20.30, STALINGRAD: Jégparádé (osztrák) 17.30, 20: MLADÍCH: Az elveszett fénykép (cseh-szovjet) 15.30, ISKRA: A komédiás (angol) 17.15, 19.45, ZORA: Az Eiffel-torony árnyékában (francia) 17.30, 20, POKROK: Égrenyíló ablak (francia) 17.30, 20. A TATRA-REVÜ MŰSORA: Nem reám tartozik (20). A KOŠICEI MOZIK MŰSORA: SLOVAN: A rövidnadrágos ember (olasz), TATRA: Víknlk (USA), PARTI­ZÁN: Alba Regia (magyar), ŰSMEV: Olaszországi emlék (angol), DUKLA: A köpenlckt kapitány (NSZK). A BRATISLAVAI SZÍNHÁZAK MŰSORA: NEMZETI SZlNHÁZ: Lucullus bírái előtt (19), HVIEZDOSLAV SZlNHÁZ: Ir­kutszki történet (19), KISSZlNPAD: Meg­látások (19), ÚJ SZÍNPAD: A házasság­szédelgÓ esküvője (19), ZENEI SZlNHÁZ: Néger dallamok (19.30). A KOŠICEI ÁLLAMI SZlNHÁZ MŰSORA: MA: Szüret (19), HOLNAP: Diótörő (19). A KOMÁRNÖI MAGYAR TERÜLETI SZlNHÁZ MŰSORA: KOMÁRNO: Egy szerelem története (19.30). A televízió műsora: BRATISLAVA: 15.00 A napközi ottho­nok műsora. 18.00 Helyszíni közvetítés ,,A nép és a szépség" kiállításról. 19.00 TV Híradó. 19.30 Időszerű kérdések. 19.45 Az idei államdíjas tudósok és mű­vészek. 20.00 Jlfinka és az oroszlán, közvetítés az ostravai Állami Színházból. 22.30 A nap visszhangja. f/z^íT Borús idő, nappal fokozódó felhőzet, helyenként zivatarokkal. A délutáni hő­mérséklet 16—18 fok. Enyhe nyugati szél. B mm M • ia B Hü áll §§§ mm mm Éll mm B mm. fi f • wM 1 Ä B w^w H WM PI it 118 Világos indul és 2 lépésben mattot ad. (2 pont.) Ellenőrző jelzés: Világos: Ka2, Be2 és h5, Fb4 és c4, Hd8 és h8 gy: c3 és h6 (9 báb). Sötét: Kf6, He4~ (2 báb). A megfejtés beküldésének határideje: május 19. Megfejtések az Űj Sző szer­kesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést be­küldők között minden héten könyveket sorsolunk ki, továbbá állandó meg­fejtési létraversenyt vezetünk. A 227. sz. fejtörő helyes megfejtése: 1. Vg3ll Az e heti nyertesek: Kubacska Károly, Ga­lanta, Jesenského 881; Vörös Gusztáv, / Bratislava, Plátenícka 6. Folytatjuk a létraverseny közlését a 224. sz. fejtörővel bezárólag: 118 pont: Füleky Géza, Tuňa n/B. 116 pont: Csincsík István, Šimonovce, 110 pont: Novák Eugen, Jasov, 108 pont: Barna István, Gem. Horka és Csáky Pál, Vojnice. 106 pont: Kutrucz Dénes, Zem­né, 102 pont: Ifj. Heinrich Sándor, Jasov. 100 pont: Benda Gyula, Brzotín, Bangha Pál, Hrdoňovice, Bartos László, Moldava n/B. 98 pont: Bankó József, Eliášovce, Koncz Ernő, Farná, Krokhely János, Pe­der, 94 pont: Id. Heinrich Sándor, Jasov. 92 pont: Pocsubay Géza, Betliar, 90 pont: Hegedűs József, Jelšava, Szabó Zoltán, Horné Saliby. 89 pont: Hlavatý Sán­dor, Šamorín. 86 pont: Polőnyl Géza, Lu­čenec, ifj. Ratimorszky Sándor, Komár­no. 84 pont: Kluch Miklós, Dun. Streda. 83 pont: Gáka Gyula, Jesenské. 82 pont: Veres Pongrác, Bratislava. 80 pont: Hla­vatý Zoltán, Samorín. 78 pont: Ádám Barna, Veik ý Blh, ing. Fritscher Ed., Komárno, Szládecsek János, Handlova. 72 pont: Matus Pál, Rastice, Boros Zol­tán, Batka. 70 pont: Hrinyó József, Kop­čany. 66 pont: Petrasek Aurél, Nitra. 62 pont: Paraizs Sándor, Dun. Streda, Horváth József, Malá Maňa. 56 pont: Koncz László, Gem. Horka. 54 pont: Bá­nyai Ferenc, Léva. 52 pont: Süli Károly, Nový Tekov. 50 pont: Homola Stefan, Cajakovo. 47 pont: Trnka Stefan, Pardu­bice. 46 pont: Kamenská Margit, Šafá­rikovo, Tirinda L. Okenka I. Hátas P. Galanta. 44 pont: GyetvBn Miklós, Maié Kosiby, Rácz Árpád, Moldava, Vörös La­jos, Ižop. 42 pont: Gál Lóránt, Trebušlce u Mostu, Mácsik Károly, Vojnice, Svag­rik Stefan, Oslavany. 41 pont: Gajdos István, Gabčíkovo. 40 pont: Gula Ed., Košice, Vincze István, Bratislava, Illés Etelka, Velký Horeš, Takács Béla, Petfvald, Boros János, Seltce. 38 pont: Hajdú Lad. Dvorníky, Oroš Vince, Jeika, Tóth János, Želiezovce, 34 pont: Szűcs József, Strašnice, Labai Zoltán, Komárno. 33 pont: Gábor Lajos, Selice. 32 pont: Lengyel Ernőné, Calovo, Valuch Lud., Vrlcko, Hlédik Pál, Šaľa, Szántó Imre, Martovce, ing. Boroš J., Prešov. 30 pont: Kőbori Miklós, Zatfn, Görcs Lajos, Sa­morín. 26 pont: Kocsis Béla, Malý Ka­menec, Lőrincz Gyula, Behynce, Németh János, Okoč, Pozbay Stefan, Malaä, Nagy Ernő, Levice, Jassus Lad., Rožňava. 24 pont: Lipták György, Moldava n/B., Pásztor Gábor, Tešmak, Kovács Béla, Moldava n/B., Székely László, Vojnice, Gál Andor, Sládkovičovo, Kovács Zoltán, Komárno, Breznanlk Stefan, Dlhá Ves n/V., Boroš Lad. Horné Sallby. 23 pont: Majoros András, Gemer. 22 pont: Barczl Attila, Košice, Kürthy Veronika, Dvor­níky, Vatta Alpár, Dolný Smokovec, Bá­lintit Béla, Jesenské, Heinrich Tivadar, Moldava n/B., Csank Árpád, Modrý Ka­meň, Buňak Jozef, Kostelec n/Orl„ Ko­zák László, Stítník, Lipták St., Micha­Ia'ny, Kalocsay Tibor, Levice. 20 pont: Csintalan Csaba, Komárno, Vincze Ká­roly, Bodiky, Vincze Károly, Bíňa, Bá­linth Béla, Rim. Sobota. Delmár Gábor »®J S Z° írtjának Központi Bizottsága Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého n. 10 sz. Telefon: 537-16 512-23 335-68 506-39 - főszerkesztő: 532-20 - titkárság: 550-18, - sportrovat: 505-29. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefon: 503-89. Előfizetési díj havonta 8 KCs. «„!! í n^iiJ^aifi?' Megrendelhető és előfizethető: a Posta Központi Hírlap Irodánál, Bratislava, Gottwald tér 48/VII. Megrendelhető még minden postahivatalnál és kézbesí­tónél. A külföldi megrendeléseket a posta sajtóklvltell szolgálata — Poštový novinový úrad — vývoz tlaüe, Praha 1 IlndPIŠská 14 - Intézi el K-21"21230 X

Next

/
Thumbnails
Contents