Új Szó, 1962. május (15. évfolyam, 119-148.szám)

1962-05-06 / 124. szám, vasárnap

Világ proletárjai, egyesül jetele! UJSZO SZLOYAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁN AK NAPIIAPJA Bratislava, 1962. május 6. vasárnap • 30 fillér • XV. évfoly am, 124. szám JÓL KÉSZÜLJÜNK FEL A NÖVÉNYÁPOLÁSRA Néhány nappal ezelőtt érkezett a hír, hogy a mikulai szövetkeze ­tesek megkezdték a cukorrépa sa­rabolását. A szövetkezet dolgos tagjai benépesítették a határt, ja­vában végzik a növényápolást. Azóta a kapásnövények magvai a gazdaságok zömében a földbe ke­rültek s a cukorrépán kívül a korábbi vetésű burgonya és ku­korica zsenge hajtásai is kitolták fejüket. A nagyüzemi gazdálkodás ta­pasztalatai azt bizonyítják, hogy a kapásnövények nagyobb hoza­mát elsősorban az határozza meg, sikerül-e időben és jó minőségben elvégezni a növényápolást. Több éven keresztül és az idén is, no­ha késett a tavasz, általában a talajelőkészítés és a vetés idejé­ben megtörtént, a növényápolás azonban gyakran elmaradt, vagy megkésett, ami jelentős termés­csökkenést okozott. Az elmúlt évben, az aszály el­lenére hektáronként legalább négy mázsával emelhettük volna a kukoricahozamot, ha minden szövetkezetben, állami gazdaság­ban idejekorán elvégzik a növény­ápolást. A hrnčiarovcei szövetke­zetben például a gyomirtás és a kapálás elhanyagolása miatt har­minc hektáros tábláról átlagban csak 9 mázsás kukoricatermést takarítottak be, gépek helyett a növényápolást főleg kézierővel végezték, a gyom egész éven át sok tápanyagot vont el a talajból. Ez idén a növényápolást annál sikeresebben elvégezhetjük, mert a szövetkezetek és állami gazda­ságok jelentős részében komplex­csoportok és brigádok vállalták magukra a gyomirtás és a talaj­lazítás gondját. Ott pedig, ahol még nem alakult meg a gépesített csoport, a hagyományos módon, családokra, egyénekre felosztva kell megszervezni a növényápo­lást. Mindenesetre az önköltségek csökkentése és a nagyobb hozam szempontjából sokkal helyesebb, ha gépesítjük a növényápolást, mert ezáltal jelentős számú dol­gozót szabadítunk fel más sürgős munkák elvégzésére. A svodovi szövetkezetben tavaly részben gé­pekkel végezték a sorközi műve­lést s ezzel jelentős mértékben tehermentesítették a növényter-> mesztési csoportot, amely így hasznos munkát végezhetett a ta­karmánybetakarításnál és a ker­tészetben. Cukorrépából 450 má­zsás, kukoricából pedig 50 hek­táron átlag 52,4 mázsás szemes terményt takarítottak be hektá­ronként., A múlt évben sokat beszéltek a szövetkezeteikben az anyagi ösz­tönzés elvéről, néhány helyen be is vezették, helyesen alkalmazták. Általában azonban bátortalanul nyúltak a serkentő eszközökhöz, nem választották meg jól a jutal­mazás módjait. Így volt ez a po­hranicei szövetkezetben is, ahol több mint 150 hektár kapásnö­vény sorközi megművelését kel­lett biztosítani. A növényápolási előkészületek egyik legfontosabb feladata, hogy helyesen alkalmaz­zuk az anyagi ösztönzés formáit, a jutalmazás olyan legyen, mely valóban nagyobb eredmények el­érésére serkent, tartsa szem előtt azt az elvet, hogy aki többet és jobban -dolgozik, az nagyobb mér­tékben részesedjék a kitermelt ja­vakból. Az anyagi érdekeltség elvének érvényesítése nemcsak a kézi erő­vel dolgozó szövetkezeti tagokra, családokra, hanem a komplexcso­portokra, brigádokra is vonatko­zik. A kolárovói szövetkezet nagy­gútai részlegén tavaly a tervezett 45 mázsás kukoricahozammal szemben 65 mázsát értek el s ezért a gépesített csoport a ter­ven felül kitermelt javak értéké­nek harminc százalékát kapta prémiumként. A növényápolás sikeres elvég­zésének különösen nagy jelentő­sége van az idén. Köztudomású, hogy az ipari növényeken kívül jelentősen kibővült a kukorica vetésterülete, mely a jól gazdál­kodó szövetkezetek határában a szántóterület csaknem 30 százalé­kát teszi ki. Nagyon fontos tehát, hogy a mezőgazdasági üzemek szükségleteiknek megfelelően ide­jekorán, már most gondoskodja­nak a növényápolási felszerelé­sekről, az új technológia biztosí­tásáról. A sorközi megmunkáló gépeket a gépesített csoportok nagysága és munkaköre szerint kell arányosan szétosztani, hogy azok folyamatosan, .minden alkal­mas percet jól kihasználhassanak feladataik teljesítésére. Az első negyedévi tervteljesítés a kormány ülésének napirendjén Hatékonyan kell felhasználni a népgazdaság nyersanyag és termékkészleteit A KORMÁNY MÁJUS 4-1 ÜLÉSÉN A NÉPGAZDASÁGFEJLESZXÉSI ÁL­LAMI TERV 1982 ELSŐ NEGYEDÉVI ÉS MÁRCIUS HAVI TELJESÍTÉSÉNEK ELŐZETES EREDMÉNYEIRŐL TÁR­GYALT. A kohászati termelés kivételével a teljes termelés tervét márciusban va­lamennyi termelési ág túlszárnyalta, különösem a gép-, a fogyasztási és a vegyipari. A múlt év márciusához hasonlítva 8,3 százalékkal emelkedett az ipari termelés. Továbbra is ked­vezőtlen azonban a tervteljesítés az építészetben és a közlekedésben. Az első negyedévben lemaradás tapasz­talható a beruházási építkezések ter­vének teljesítésében. Az ipari üzemek minden igyeke­zetükkel törekedtek a terv teljesíté­sét gátló fogyatékosságok eltávolítá­sára. Nem lankadhat ez az igyekezet a továbbiakban sem, mert a januári és februári lemaradást a tervteljesí­tésben egyelőre csak kis mértékben sikerült behozni. Márciusban első ízben értük el a sertésfelvásárlás havi tervének telje­sítését, melynek az év eleje óta csak 88 százalékban tettünk eleget. Ezzel szemben március folyamán rosszabbodott a tej- és tojásfelvásár­lás helyzete. A mezőgazdasági termé­kek felvásárlásában beállott kedve­zőtlen állapot áprilisban sem javult. Az állattenyésztési termékek egyen­letes felvásárlására szervezett akció hivatott a lakosság ellátásában ta­pasztalható zavarokat kiküszöbölni. A kormány feladatul tűzte ki a minisztériumok, központi hivatalok és kerületi nemzeti bizottságok elé, hogy a tervteljesítés első negyedévi eredményeit részletesen elemezzék és tegyenek javaslatot, hogyan lehetne tovább javítani a népgazdaságfejlesz­tési terv teljesítését. A kormány a továbbiakban foglal­kozott az Állami Központi Ellenőrzési és Statisztikai Hivatal elnökének a népgazdaság nyersanyag-, anyag és termékkészleteinek 1962. január l-ig történő összeírása eredményeiről tartott beszámolójával. A kormány megállapította, hogy a készletek összeírásának eredményei és az összeírással kapcsolatban meg­valósított felülvizsgálatok azt bizonyí­tották, hogy a felelős dolgozók — a (Folytatás a 2. oldalon) A partizánskei Augusztus 29 Üzem dolgozói a CSKP XII. kong­resszusának tiszteletére kötele­zettséget vállaltak, hogy ez első negyedévben terven felül 900 ezer korona értékű árut készíte­nek. E felajánlásukat több mint egymillió koronával túlszárnyald ták. Képünkön Mária Bujnová az új cipőmintákkal, melyeket 63 or­szágba szállítunk. (ČTK — felvétel.) Kitüntetések a moszkvai Pravda „„„,„„„„„„,„„„„„„„„ jubileuma alkalmából lliflhh KÖTELEZETTSÉG­UjflDD VÁLLALÁSOK •••••••• A Ziar nad Hronom-i Szlo­vák Nemzeti Felkelés Üzem savgyártó rész­legének dolgo­zói, akik a CSKP XII. kongresszusá­nak részlege címért verse­nyeznek — az idei május el­sejét újabb kij­•J/ I H101 Dl P telezettségváí­l wtlLICICIC talással köszön ­«••••••• tötté k. A Ie ). ajánlások szerint a pártkongresszu­sig terven felül 360 000 korona érté­kű alumlniumoxjdot ' készítenek. Az önköltségeket 90 000 koronával csök­kentik és az újítási alapon kétmillió koronát takarítanak meg. Ezeket a felajánlásokat az első negyedévben elért eredmények alapján tették, amikor is a CSKP XII. kongresszusa tiszteletére vállalt kötelezettségeiket az utolsó pontig teljesítették. Terven felül jelentős mennyiségű alumínium­oxidot készítettek és az 'önköltsége­ken 280 000 koronát takarítottak meg. Moszkva (ČTK) — A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a moszkvai Pravda fennállásának 50. évfordulója alkalmából számos kitün­tetést adományozott. A Pravda napilapot a Lenin-rend­del tüntették ki. A lap egyik dolgozó csoportjának a Szocialista Munka Hőse címet adományozták. A Pravda nyomdáját Leninről nevezték el. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak Elnöksége a sajtó, a rádió, a te­levízió, a kiadóhivatal és a nyomda 2983 dolgozóját tüntette ki érdem­renddel és emlékéremmel a szovjet sajtó, rádió és televízió fejlesztésé­ben szerzett érdemeikért. Lenin-renddel tüntették kl Pavel Szatyukovot, a Pravda főszerkesztőd jét, Alekszej Adzsubejt, az Izvesz­tyija főszerkesztőjét, Dmitrij Gorju­novot, a TASZSZ vezérigazgatóját, Fjodor Jefsztafjov nyomdai brigádve­zetőt, Leonyid Iljicsovot, a Pravda volt főszerkesztőjét, Borisz Sztrelnyi­kovot, a Pravda New York-i tudósító­ját és másokat, összesen 76 személyt Egyelik a cukorrépát A trebišovi cukorgyár körzetének répatermesztűi hazánkban elsőként vetették el a cukorrépát, mégpedig több mint 9700 hektáron. Ennek eredményeként elsőként láthatnak hozzá a cukorrépa ápolásához, meg­kezdték az egyelést és a sarabolást. — A hűvös és száraz idő — mon­dotta Peter Kavečanský, a trebišovi Élelmiszeripari kombinát répater­mesztő osztályának főagronómusa — veszélyezteti á cukorrépa fejlődé­sét és nagymértékben elősegíti e gyom elburjánzását. A cukorrépater­mesztőknek ezért az egész kerület­ben minden további halogatás nélkül hozzá kell fogniuk a gyomirtáshoz, illetve a fejlődő cukorrépa egyelésé­hez. Így például a trebišovi Élelmi­szeripari Kombinát nyolc agrotech­nikai dolgozója minden nap kimegy a répaföldekre, ahol sok értékes ta­Munkasiker Tisován Tegnap üzembe helyezték a tisovái Hőerőmű legnagyobb turbóaggregát­ját. A sikeres munkához nagyban hozzájárultak a szerelőkollektívák, melyek éjjel-nappal áldozatkészen dolgoztak. Az aggregát próbaüzemel­tetése bebizonyította, hogy a szere­lők kiváló munkát végeztek, s meg­teremtették annak feltételeit, hogy a harmadik erőművet június 30-ig üzembe helyezik és ezzel teljesítik a CSKP XII. kongresszusa tiszteletére tett felajánlásukat. (CTK) A legkorszerűbb módszerekkel A Doprastav dolgozói 106 m-es hi­dat építenek Medveďov közeiébea a Duna-ágon. A híd építésénél a leg­korszerűbb módszereket alkalmazzák. A híd 460 tonna súlyú acélvázát két hajó segítségével helyezik a hídlábak­ra. A hidat — melynek konstrukcióit a breznói vasasok készítették — jú­lius közepén adják át rendeltetésé­nek. Nagy jelentősége lesz a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság közötti forgalom lebonyolításában. nácsot ad a termesztőknek, hogyan biztosítsák a nagy hektárhozamok elérését. A hriadkyi és a Král, Chlmec-i EFSZ tagjai már befejezték a cukorrépa egyelését, a stančal EFSZ-ben pedig a napokban kezdték meg az egyelést 20 hektárnyi terü­leten. Több földművesszövetkezet tagjai rendszeresen sarabolják, illet­ve egyelik a cukorrépát és ezt a munkát május 5-ig már több mint ezer hektáron elvégezték. Az említett répatermő vidéken si­keresen küzdenek a kártevők ellen, e célból eddig több mint 1500 hektár­nyi cukorrépát vettek gondozásba. A košicei központ dolgozóinak azon­ban az eddiginél hathatósabb intéz­kedéseket kellene foganatosítaniuk a földibolha és az ormányos bogarak ellen. Ú| típusú telefonkészülék A Liptovský Hrádok-i Tesla Üzem fejlesztési osztályának dolgozói új tí­pusú telefonkészüléket készítenek. A sorozatban gyártott új készüléknek a régivel szemben számos jó tulajdonsá­ga lesz. Többek közt új elektromos rá­kapcsolással fog rendelkezni, így a készülék érzékenyebb s bgnne a hang érthetőbb lesz. Különféle pasztell szí­nekben fogják gyártani, de már nem bakelitből, hanem termoplatból. A bratislavai Hostinská utcán elkészült az új panel-lakónegyed első négy hatalmas épülete, melyben 280 lakásegység van. Az új negyedben 1340 család talál majd korszerű* új otthonra. (Š. Petráš - ČTK - felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents