Új Szó, 1962. május (15. évfolyam, 119-148.szám)

1962-05-06 / 124. szám, vasárnap

Emlékünnepségek Prágában az 1945. évi májusi forradalom 17. évfordulója alkalmából (CTK) Május 5-én, szombaton — a prágai felkelés kitörésének évfor­dulóján — hazánk fővárosának la­kosai kegyelettel adóztak azok em­lékének, akik 17 évvel ezelőtt életü­ket áldozták Prága felszabadításáért. Mint minden évben, a pionírok és a CSISZ-tagok virágokkal díszítették föl a több mint 800 eleseit hős emlék­tábláit. Az embléktáblák előtt az egész nap folyamán fiúk és leányok váltakozva díszőrséget állottak. A há­lás prágalak virágot helyeztek a 400 vöröskatona sírjaira is, akik a fővá­rosban a felszabadító harcok folya­mán estek el. A prágai-smíchovi pályaudvar csar­nokában ünnepélyesen emléktáblát lepleztek le a vasútállomás 17 elesett dolgozójának emlékére. A Petschek Palotában, a volt Ges­tapo parancsnokság mellett, a Poli­tikai Foglyok utcájában a Fasiszta­ellenes Harcosok Szövetsége a Nem­zeti Front többi szervezetével együtt emlékünnepséget tartott. A FHSZ és a Nemzeti Front szervezeteinek kép­viselői a német megszállók által ha­lálra kínzott hősök, emlékének ke­kegyelettel adóztak az épületben el­helyezett koszorúkkal. Ünnepségek a moszkvai Pravda jubileuma alkalmából ötven évvel ezelőtt — május 5-én — jelent meg Oroszországban elő­ször a bolsevik Pravda, az első le­gális marxista napilap, amelynek böl­csőjénél a proletárforradalom halha­tatlan vezére — Vlagyimir Iljics Le­nin állt. E jelentős évforduló elő­estéjén Bratislavában a Csehszlovák Rádió hangversenytermében pénte­ken, május 4-én a bratislavai Pravda szerkesztősége és a Szlovák Ojság­VČGET ÉRT a szovjet sajtó olvasóinak értekezlete (CTK) — Rajecké Teplicén szom­baton, május 5-én befejeződött a szovjet sajtó olvasóinak és terjesztői­nek kétnapos szlovákiai értekezlete. Míg az értekezlet első napja a leni­ni Pravda félszázados jubileuma ün­nepségeinek jegyében zajlott le, a második nap munkajellegű volt. Az értekezlet résztvevői módszertani és szakkérdésekről tárgyaltak, s főként azzal foglalkoztak, hogyan lehet még jobban felhasználni a szovjet sajtót és irodalmat a gyakorlatban, ipari és mezőgazdasági vállalatainkban. A vi­tában számos felszólalás hangzott el, amelyekben rámutattak, hogy a dol­gozók munkahelyükön hogyan érvé­nyesítik a szovjet lapokból és folyó­iratokból merített új ismereteket. Az értekezlet végén határozatot hagytak jóvá, amely a szovjet iro­dalom és sajtó még szélesebb körű felhasználásét biztosltja a munka­helyeken. Tizenhat halálos áldozatot követeltek a múlt heti közlekedési balesetek (CTK) — Április 28-a és g május 4-e között 22 súlyos W közlekedési baleset történt, f melynek következtében 16 em­f ber életét vesztette, 17-en sú­lyosan és ketten könnyebben megsebesültek. Az anyagi kár mint­egy 115 000 korona. A múlt heti tragikus közlekedési balesetek túlnyomó részét tehergép­kocsivezetők okozták, öt esetben a baleset oka sebeshajtás volt. Elszo­morító a gyermekek és felnőtt gya­logosok figyelmetlenségének követ­kezménye is. A múlt héten általuk okozott öt baleset mindegyike egy­egy gyermek életét követelte. Négy ember halt meg az úttesten való helytelen átkelés következtében vagy pedig azért, mert leugrottak a moz­gó villamosról. KIK NYERTEK A nyereménybetétkönyvek 17. sorsolása (CTK) — Az Állami Takarékpénztár főigazgatósága Kutné Horán pénteken, május 4-én tartotta a nyereménybetét­könyvek 17. sorsolását. A sorsoláson minden nyereménybetét­könyv részt vett Minden egymástkövetfi ezer nyereménybetétkönyv közül 25-re nyereményt és egy betétkönyvre ezer korona prémiumot sorsoltav kl. A nye­remény összegét az eltelt sorsolási Idő­szakban (november 1 — április 30.) fel­tüntetett takarékbetét-állomány átlaga alapján számítják ki és azt a követke­ző nyereménybetétkönyvekben írják Jó­vá: 250 százalékos nyereményt a 838 szám mai végződő nyereménybetétkönyvek­ben. Három 100 százalékos nyereményt 258, 342 és 415 számmal végződő nyere­ménybetétkönyvekben. Huszonegy 20 százalékos nyereményt a 033, 058, 112, 133, 199, 206. 299, 381, 462, 485, 536, 578, 607, 870, 706, 729, 782, 863, 913, 931 és 969 számmal végződő nyereménybetétkönyvekben. Ezer korona prémiumot írnak Jővá va­lamennyi 032 számmal végződő nyere­ménybetétkönyvben az esetben, ha a betétkönyvben az egész sorsolási Idő­szak alatt legalább 200 korona takarék­betét volt. író Szövetség ünnepséget rendezett. Az ünnepi ülésen részt vett Jozef Lenért, az SZLKP KB Irodájának tag­ja, az SZLKP KB titkára, Matej Lú­Can, az SZLKP KB osztályvezetője, I. A. Sulgin, a Szovjetunió bratislavai főkonzula, a sajtó, a rádió és a tele­vízió képviselői. Dr. Štefan Rais, a Szlovák Újság­író Szövetség elnöke ünnepi beszé­dében lelkes szavakkal méltatta az oroszországi bolsevik sajtó forradal­mi hagyományainak rendkívüli törté­nelmi jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy ez a sajtó, amelyet V. I. Le­nin alapozott meg, nagy hatást gya­korolt a szlovákiai munkásmozga­lomra és a forradalmi munkássajtó­ra. Szlovákia kommunista sajtószer­vei sok értékes ismeretet merítettek a lenini Pravda dicső történetéből. „Az ülés résztvevői üdvözlő távira­tot küldtek a moszkvai Pravda szer­kesztőségének és a Szovjet Újságírók Szövetségének. Megalakult a béke-világkongresszus csehszlovák előkészítő bizottsága Az általános leszerelésért és a vi­lágbékéért sikraszállfik a Béke-világ­tanács kezdeményezésére Moszkvá­ban július 9-e és 14-e között tartják világkongresszusukat. A kongresszus előkészítésében részt vevő csehszlo­vák bizottság Prágában május 4-én tartotta alapító ülését. A társadalmi szervezetek képvise­lőiből, közéleti, gazdasági, tudomá­nyos és kulturális dolgozókból álló előkészítő bizottság Ivan Málék aka­démikust választotta a bízottság elnö­kévé. A béke-világkongresszus csehszlo­vák előkészítő bizottsága az ülés be­fejező részében nyilatkozatot hagyott jővá, amelyben elítéli a Csendes-óce­án térségében végrehajtott amerikai nukleáris kísérleteket, a nyugati ha­talmak képviselőinek a tizennyolc­hatalmi leszerelési bizottság tárgya­lásain megkísérelt cselszövéseit, va­lamint a nyugatnémet Bundeswehr nukleáris felszerelésére Irányuló tö­rekvéseket. Véget ért a Prágai Tavasz nemzetközi zenei fesztivál első fordulója (ČTK) — Prágában pénteken, május 4-én az esti órákban harsonások zárt­körű bemutatkozásával ért véget a Prá­gai Tavasz 1962 XV. nemzetközi zenei fesztivál fordulója, amelyen tíz ország 17 fiatal művésze vett részt. Közülük a következő — már nem névtelen — for­dulóba a következők nevezhettek be: Konsztantyin Bakardzsiev (Bulgária), Viktor Batasov (Szovjetunió), Karel Bi­Jíovec (Csehszlovákia), Per Brevtg (Nor­végia), Jan Formánek (Csehszlovákia), Paun Klrov (Bulgária), Nagy József (Ma­gyarország), Vladimír Pfefer (Csehszlo­vákia), Roman Slwek (Lengyelország) Zdenék Pulec (Csehszlovákia), André Vatsse (Franciaország), Jaroslav Zouhar (Csehszlovákia). Az első fordulóban összesen 12 ország 51 Jelöltje vett részt. A második forduló ma, május 6-án kez­dődik. E fordulóban 33 fiatal művész trombitán különböző zeneműveket ad elő, zártkörű bemutató keretében. A PRAVDA — A MARXIZMUS-LENINIZMUS EGYIK LEGLELKESEBB HIRDETŐJE ünnepi nagygyűlés a Pravda fennállásának 50. évfordulója alkalmából Moszkva (CTK) — Nyikita Szerge­jevlcs Hruscsov, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizottságé­nak első titkára május 5-én megnyi­totta a moszkvai Pravda fennállása 50. évfordulójának tiszteletére ren­dezett ünnepi nagygyűlést. Az évforduló megünneplésére a Kreml Kongresszusi Palotájában megjelenteik a Szovjetunió Kommunis­ta Pártja és a szovjet kormány kép­viselői, a szovjet sajtó régi dolgozói, a központi lapok, hírügynökségek, a rádió, a televízió és a kiadóhivata­lok képviselői. Az ünnepi ülésen részt vettek a külföldi országok test­véri marxi-lenini pártjai lapjainak szerkesztői, valamennyi világrész újságírói. N. Sz. Hruscsov beszédében hang­súlyozta, hogy a Pravda alapjait Via­CLAY: Az USA katonai egységei Nyugat-Berlinben maradnak Berlin (CTK) — Clay tábornok, Kennedy amerikai elnök Nyugat-Ber­lin-1 teljhatalmú megbízottja rövide­sen távozik Berlinből. Brandt Nyugat­Berlln-1 polgármester Clay tábornokot „érdemel elismeréséül" Nyugat-Berlin díszpolgárává avatta. Clay utolsó nap­jait is arra használja fel, hogy síkra­szálljon a Nyugat-Berlln-i lehetetlen helyzet fenntartásáért. Hangsúlyozta, hogy az USA „csapatalt a város és az ország egyesítéséig Berlinben hagy­ja", Clay, aki a bonni kormány jog­talan igényeinek lelkes híve, felszó­lította a Nyugat-Berlin-1 politikusokat, bízzanak az USA-ban és nem éri őket csalódás. Az első negyedévi tervteljesítés a kormány ülésének napirendjén (Folytatás az 1. oldalról) vállalatoktól egészen a minisztériu­mokig — nem fordítanak kellő gon­dot a tartalékok hatékony felhaszná­lására, helyes nyilvántartására, nor­mázására és az anyagi értékek egyen­letes elosztására a népgazdaság egyes szakaszaiban. Az összeírás egyes anyagokból és gyártmányokból további tartalékokat tárt fel. Az ösz­szeírás ellenőrzésénél kitűnt, hogy egyes vállalatok az összeírás eredmé­nyeit eltorzították, azon Igyekezetük­ben, hogy más vállalatok kárára sa­ját részükre jogtalanul nagyobb anya­gi alapokat biztosítsanak. Ezzel az egész népgazdaság érdekelt megká­rosítják. E megállapítások alapján a kor­mány meghagyta a gazdasági minisz­tériumoknak és a kerületi nemzeti bizottságok .tanácsainak, hogy figyel­müket az anyagi-műszaki ellátás e fontos kérdéseire összpontosítsák. A kormány külön hangsúlyozta, hogy e szakaszon intézkedéseket kell foga­nosítani a készletek hatékony fel­használáséra, a nyilvántartás megja­vításéra és a gazdasági ellenőrzés fo­kozására. RÖVID ÍM • A Nemzetközi Diákszövetség tit­kársága nyilatkozatot tett közzé, amelyben szolidaritását nyilvánítja Ar­gentína népének és diákjainak demok­ratikus jogaiért, nemzeti függetlensé­gükért vívott harcával. •k A nemzetközi ellenállási napok keretében Táborban azon a helyen, ahol a megszállás alatt a nácik 890 cseh szabadságharcost kivégeztek, tegnap bé­kemanifesztációt tartottak. A több mint 4000 főnyi tömeg előtt Ľubomír Strou­gal belügyminiszter mondott beszédet. •k A szakszervezeti Üdülők vasárnap Üd­vözlik az első nyári vendjgeket, s ezzel kezdetét veszi a FSZM 1962. évi nyári üdültetést Idénye. A nyári üdültetésen 180 000 szakszervezeti tag vesz részt. További felmelegedés várható Az Idei május Közép-Európában Igen hűvös időjárással kezdődött. Kö­zép-Európa egész területén éjsza­kánként talajmenti fagyok voltak. Ha­zánkban a napi hőmérséklet nagy­részt 8—14 fok Celsius volt. A he­gyek középső és magasabb fekvésű részein új hó esett. Szombaton reg­gel a Lomnici-csúcs 40, a Chopok 80 cm havat Jelentett. Az általános helyzetet jelenleg ala­csony légnyomás jellemzi, amely Finnországtól észak felé húzódik. Ugyanakkor az Atlanti-óceán felől Anglia térségébe újabb alacsony lég­nyomás tör be. Az Azori-szigetekről | Spanyolország fölé magas légnyomás húzódik. Feltételezhető, hogy az em­lített alacsony légnyomás mentén az Oceán felől a szárazföld belsejébe párás melegebb tengeri levegő áram­lik be. Az áramlat egyes hullámainak átvonulását erős felhőzet, helyenként zivatarok kísérik. Az egyes hullámok átvonulása között átmenetileg javul­ni fog az időjárás. A jövő hétre na­pos idő váltakozása várható na­gyobb felhőzettel, helyenként esővel vagy zivatarokkal. A nappali hőmér­séklet többnyire 18—24 Celsius fok lesz. P. F. gylmlr Iljics Lenin, a Szovjetunió Kommunista Pártjának alapítója, a dolgozók szeretett vezére rakta le. A lap alapítása valóban történelmi esemény volt. N. Sz. Hruscsov emlékeztetett arra, hogy a Pravda 50. évfordulóját más jelentős évfordulóval, Marx Károly születésnapjának évfordulójával ün­neplik és hozzáfűzte: „Marx neve halhatatlan. Halhatatlan Marx mü­ve, győzelmes tanítása. Büszkén és nagy megelégedéssel állapítjuk meg, hogy a marxizmus-leninizmus egyik leglelkesebb hirdetője éppen a Prav­da. * Hruscsov megjegyezte, hogy a Pravda története elválaszhatatlanul összefügg a kommunista párt hősi történetével, az ország dolgozóinak a cárizmus és a kapitalizmus megdön­téséért, a munkásosztály győzel­méért, a munlkáshatalom megszilárdí­tásáért, a szocializmus építéséért és a kommunizmus győzelméért folyta­tott forradalmi harcával. Hruscsov elvtárs beszédében hang­súlyozta: A párt nagyra értékeli a sajtót, mint hatásos és biztos ideoló­giai fegyvert, mint a kommunizmus építőinek fórumát. Az SZKP KB első titkára kijelentette: „Napjainkban, a szocializmus győzelmének korszaká­ban a Pravda magasra emeli Lenin, a kommunizmus, a proletár nemzet­köziség zászlaját. Büszkék vagyunk rá, hogy a ml lapunk az egész világ­nak megmondja a kommunista párt nagy igazságát. A mi sajtónk fárad­hatatlanul védelmezi és hirdeti a bé-; kés együttélés ás a világbéke meg­szilárdítása elveinek győzelméért folytatott harc lenini politikáját, ak­tívan elősegíti a szocialista együtt­működést, a nemzetközi kommunista munkásmozgalom egységének, a szov­jet emberek testvéri szolidaritásának megszilárdítását a kapitalista orszá­gok dolgozóival, a nemzeti felszaba­dító mozgalom harcosaival, a béké­ért, a demokráciáért és a szocializ­muséi küzdő erőkkel. N. Sz. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a szovjet sajtó megalkuvás nőikül leleplezi az Imperializmus állati lé­nyegét, ádáz harcot folytat a burzsoá Ideológia ellen. A moszkvai Pravda és az egész szovjet sajtó teljesíti Lenin hagyaté­kát és aktívan segíti a párt irányvo­nalának megvalósítását, becsületesen teljesiti a kollektív agitátor, propa­gandista és szervező feladatát. Az SZKP KB első titkára megálla­pította továbbá, hogy a párt XXII. kongresszusán elfogadott program magában foglalja a kibontakozó kom­munista építés óriási feladatait. Ezután Leonyld Iljicsov, az SZKP KB titkára mondott beszédet. Felol­vasta az SZKP Központi Bizottságá­nak a Pravdához és a szovjet sajtó valamennyi dolgozójához intézett üd­vözlő levelét. Munkában a NATO-tanács Athén (CTK) — Az Észak-Atlanti tömb 15 tagállama külügyminiszterei­nek és hadügyminisztereinek tanács­kozása május 4-én két titkos ülésen folyt, amelyekről csupán szűkszavú jelentést adtak kl. E jelentésből kitű­nik, hogy a külügyminiszterek tár­gyaltak ugyan „a Kelet és a Nyugat közötti feszültség enyhítésének szük­ségességéről", azonban nem terjesz­tettek elő javaslatot a nemzetközi helyzet enyhítésére. Az újságírókat nem tájékoztatták a hadügyminiszterek nyilatkozatairól, akik — ugyanúgy, mint a külügymi­niszterek — több mint 5 órán át ta­nácskoztak. A [ NATO sajtóképviselőinek kérdése szerint Rusk amerikai államtitkár a péntek délelőtti ülésen az értekezlet résztvevőit a német és a berlini kér­désről, valamint a leszerelésről foly­tatott szovjet-amerikai megbeszélé­sekről tájékoztatta. Spaak belga és Krag dán külügy­miniszter a vita során állást foglalt a további amerikai-szovjet tárgyalá­sok mellett. Schröder bonni külügyminiszter be­széde elárulta Nyugat-Németország kétkulacsos politikáját, mert mialatt „szívesen fogadta" a szovjet-amerikai megbeszéléseket, egyúttal követelte, hogy Nyugat-Berlinben hagyják meg a jelenlegi megszállási rendszert, mi­által a város a Német Demokratikus Köztársaság ellen Irányuló felforgató tevékenység központja maradna. Stlkker, a NATO főtitkára jelenté­sében azt állította, hogy a helyzet „továbbra Is feszült", fokozott* fegy­verkezést és harcot követel a kom­munizmus ellen. Görögország és Törökország kül­ügyminiszterei gazdasági támogatást kértek. Athénben úgy hírlik, hogy Görögország a NATO tanácsától em­lékiratban 100 millió dollárt kért. A NATO hadügyminiszterei május 5-én reggel Jóváhagyták az újfajta fegyverek gyártására vonatkozó elő­ző tanácskozásaikról szóló jelentést. Ezután a NATO tagállamainak had­ügyminiszterei és külügyminiszterei együttes ülést tartottak. Viharfelhők Laosz egén A tavalyi május igazi május volt, olyan, amilyennek a kölfök megéne­kelték: a tavasz, a béke, az életöröm, a reménység hónapja. Jól emlékszem rá, hogy Kong Le katonái áprilisban még feszült várakozással figyelték a genfi értekezlet társelnökeinek jegy­zékváltását és a tisztek éppen május 1-én kaptak parancsot, hogy a tűz­szünet után vegyék fel a kapcsolatot az ellenféllel. Két nappal később Kong Le és a Neo Lao Haksat pa­rancsnoksága elrendelte a fegyver­szünetet s május 5-én a vezénylő tá­bornokok első Ízben találkoztak a Hin Hop-I hídnál, ahol a front meg­állott. A háború veszélye elhárult s egyre többet beszéltek a három érdekelt fél helyszíni tárgyalásairól és a genfi ti­zennégyhatalmi értekezletről. Már ak­kor májusban a Na Mon-1 politikai értekezleten világos volt a belügyek rendezésének Iránya. Ideiglenes koa­líciós kormány alakításáról volt 'szó, mely kiírta volna a választásokat... Am egy év elteltével sem alakult meg a koalíciós kormány s az ameri­kabarát erők megszegik a fegyver­szünetet. Az eltelt év igazolta, hogy a lao­sziak Jogos aggodalommal tekintettek a jövőbe. Az Egyesült Államok nem mondott le sötét uralmi terveiről, bár szövetségeseit súlyos vereségek ér­ték. A katonai kudarcok után diplo­máciai üzelmekhez folyamodott. Bizonyítékok vannak arra, hogy az Egyesült Államok továbbra is beavat­kozik Laosz belügyeibe. Itt ls — csak­úgy, mint Dél-Vietnamban — a „par­tizánalakulatokat" amerikai katonai tanácsadók képezik ki, melyeket ame­rikai repülőgépek sžállítanak a fel­szabadított területekre. Az Egyesült Államok laoszi beavat­kozásával függ össze egyes délkelet­ázsiai amerikabarát rendszerek élénk tevékenysége. A thaiföldi hadsereg mozgósítása, a laoszi határon fogana­tosított csapatösszevonás s egyéb ve­szélyes provokáció után Boun Oum herceg és Nosavan tábornok Dél-Ko­reába, Dél-yietnamba, Tajvanra, a Fülöp-szigetekre és Thaiföldre láto­gatott. Japánt is tervbevették. Hosszú utazásuk célja az amerikai segítség korlátozása következtében elszenve­dett „veszteségük" pótlása. Ugyanis ezektől az amerikai segítséget élvező országoktól várják a „kárpótlást". A rosszul rendezett komédia aligha csökkenti az amerikai imperialisták felelősségét a bonyolult laoszi hely­zetért. Szufanuvong herceg, a Neo Lao Haksat párt elnöke a napokban kije­lentette: „Céljaink egy év múltán sem változtak. Érdekünk a tartfis béke, a nemzeti egység, olyan kormánynak megalakítása, mely a béke, a sem­legesség, és a gazdasági fejlődés út­ján vezeti Laoszt. Csak egy szüksé­ges, az, hogy az amerikai kormány­körök hagyják abba beavatkozásukat hazánk belügyeibe, ne támogassák azokat az elemeket, melyeknek nem tetszik a béke és a semlegesség esz­méje, ne uszítsák az agresszív SEATO tümb tagállamait a laoszi nép ellen." Ez Laosz hangja. Az Egyesült Államok és kormány­körei bizonyára még mindig más vé­leményen vannak. Ez az oka annak, hogy az 1954 óta már harmadszor megkötött fegyverszünetet sem koro­názta az igazi béke s a helyzet egy év múltán is nagyon zavaros, sőt, mondhatjuk, veszélyes is. Ideje, hogy Washingtonban ls rá­döbbenjenek: elég volt a veszélyes játékból. K. P. U| SZÖ 2 * 1982. május 0.

Next

/
Thumbnails
Contents