Új Szó, 1962. május (15. évfolyam, 119-148.szám)

1962-05-05 / 123. szám, szombat

A^n MAI napig senki sem bizonyította be — fejeztem be szónoki pózban —, hogy az *- ember nem rabja öröklött tulajdonságainak, és hogy nem mindenben függ elődeitől. Azt se döntötte meg senki, hogy a változás nem csupán kereszteződés kérdése, mint például a 16- vagy nyúltenyésztésben. Ne tessék olyan megvetően nevetni — mondtam a mellettem ülö orvosnak. — Ön tisztában van azzal, hogy az embereket mindenekelőtt a környezet formálja, mert ön már ez új társadalomban él. De semmiféle kísérlettel nem bizonyíthatja ezt, mert az emberekkel nem kísérletezhet, mint például kutyákkal. Az éjjeli gyorssal utaztunk. A kocsiban nem működött a fűtőberendezés, így elmélkedéssel hevítettük magunkat. Velem szemben egy szőkeség ült, lehetett vagy tizenhét éves. A szemét nem láttam, de föltételeztem, hogy rám figyel. Kizárólag ezért beszéltem olyan hosszasan. A doktor ugyanis komoly vetélytársnak tűnt. — Mosolygok, mert véletlenül egy ilyen emberen végzett kísérlet jutott az eszembe — válaszolta csendesen. — Ogy egy évvel ezelőtt Hucválek magiszter beszélt róla, aki a háború végén furcsa dolgokon ment keresztül. A nyugati Patron-offenzíva idején, közvetlenül azelőtt történt, hogy megindult a támadás Berlin ellen. Ebben az időben a kazánkovácsok újabb és újabb mozdonyokat tettek tönkre a birodalmi vasútvonalakon. A fanatikus nácisták már csak a titkos fegyverekben hittek, amit Goebbels ígért. A V-l és 2 már régóta London felett röpködött, de a szövetségesek offenzívája csak tovább folytatódott. A titkos fegyverekről terjengő fecsegést minden józan ember üres szóbeszédnek tartotta. Hucválek sem volt kivétel, aki a háború végén a gázgyár melletti gyógyszertárban volt alkalmazva és nagy összegeket vágott zsebre a lopott lanolinból házilag gyártott arckrémért. Jól ment a sora, szerette feleségét, akit egy évvel ezelőtt vett el a szülőkkel folyó hosszas vita után. A szülők végül is engedtek, mert a házassággal megmenekültek a birodalomba való hurcolás elől. A magiszterről ugyanis semmi jót nem hallottak, szerette a mulatságot, a nőket, a bort, sőt a kenyérből készített sört is, ami ekkoriban divatnak számított. Az esküvő után Hucválek teljesen megváltozott. A krém előállításán foglalkoztatta apósát és anyósát is, és megelégedetten várta a háború végét. Egészen addig, amíg egy februári napon nem jött érte a Gestapo. A HARMADIK JOSEF NESVADBA i BIRODALO

M utotsí titfcfá őket. Ezt a területet gondosan őrzik és mindmáig semmiféle hírt sem sikerült onnan szereznünk. Minden kísérletünk sikertelenül végződött és számos emberünket vesztettük el. A döntés ügy hangzik, hogy be kell oda jutnunk és részt kell vennünk az ^kcióban... képmás Máŕ'áz ajtóban kezére rakták á bilincset, felpofozták az apósát, belerúgták térden állva könyörgő feleségébe, fellökték anyósát, újszülött leányát kifordították a bölcsőből, és fölverték kétéves fiát. Könyvtárából elkoboztak öt kötetet és felhasogatták az ágyneműt. A városon túl szálltak kl a Mercedesből, levetették bőrkabátjukat és Hucváleket titkos ösvényeken kísérték az erdő mélyébe. Egyetlen szót nem váltottak vele és a magiszter azt képzelte, hogy kilégzésre viszik. Szerette volna megmagyarázni, hogy ls volt azzal a lanolinnal, hátha megkönyörülnének rajta. Nem válaszoltak, pedig tűrhetően beszélt németül. Az erdő közepén az erdészlakban Idegen férfi várt rá. Tweed kabát volt rajta, amilyet a protektorátusban nemigen viseltek. Chesterfielddel és Golden milk csokoládéval kínálta Hucváleket. — Maguk nem gestapósok? — csodálkozott Hucválek és körülnézett. A helyiségben azonban rajtuk kívül nem volt senki. — Nem vagyunk gestapósok — válaszolta az idegen tiszta cseh kiejtéssel. j— ön pedig nincs letartóztatva. A mai naptól kezdve mozgósítjuk. — Tessék? Miért? Néhány héten belül vége a háborúnak. Épp tegnap este jelentette Moszkva... Az idegen összevonta szemöldökét. — Borovec ezredes vagyok — mutatkozott be és ezzel azt akarta kifejezésre juttatni, hogy a hadi helyzetről mégiscsak ő a jobban értesült. — A háború befejeződik, ha a náciknak nem sikerül bevetniök utolsó titkos fegyverüket... — kihúzta magát és nyugtalanul járta körül a helyiséget. Lassan leoldotta Hucválek bilincselt. — Miféle fegyvert? — kérdezte a magiszter és törte a fejét, miért akarja őt Borovec mozgósítani. — Talán az új titkos fegyver összefügg a gyógyszerészettel? — Éppen ezt kell megtudnunk! — kiáltott fel Borovec. — Értesüléseink vannak, hogy az SS legfelsőbb parancsnokságának legutolsó Intézkedése a Heródes-akció, de nincs tudomásunk arról, tulajdonképpen ml is akar lenni. Azt se tudjuk, ml fán terem. Annyit tudunk, hogy ennek érdekében a frontról és a hátországból Bohosudovba vezénylik bevált és válogatott gyilkosaikat, s ott egy elhagyott gyárépületben összpontosítják Kinek? — kérdezte Hucválek, akinek nevetséges volt, hogy a háború utolsó heteiben vonja be őt a kémszolgálat. — Kinek kell oda bejutnia? Borovec fényképet tett elé: — Tessék, ez ez egyik, akit a titkos fegyver bemutatására beidéztek: Sturmbannführer Jeschke... A magiszter hiába törte a fejét, hol is látta ezt a fekete egyenruhás férfit. Borovec a fénykép elé helyezte zsebtükrét. Hucválek majd felugrott meglepetésében. Saját képe feküdt előtte. — Lehetetlen — motyogta. — Ez a férfi úgy hasonlít magára, mint egyik tojás a másikra. Öt elintézzük és helyébe önt juttatjuk a titkos laboratóriumokba. Tizennégy napon belül jelentést ad. Á beidézettekből tizennégy napnál hosszabb ideig senki se marad a gyárban, erről pontos értesüléseink vannak. Ezen a számon felhív engem, vagy a titkos fegyver leírását a Husz emlékműnél elhelyett rejtett ládában hagyja. — Gyógyszerész vagyok — védekezett Hucválek. — Mindössze néhány hetet töltöttem a katonaságnál még München előtt, de az SS fegyvereiről nincs semmiféle tudomásom. A második szavammal elárulom magd»p. — ön az egyedüli, aki e gégemetszőkre hasonlít. Pedig átnéztük a szövetséges hadseregek levéltárát. A te küldetésedtől függ az emberiség sorsa. Kezedben a Hitler feletti győzelem kulcsa, testvér 1 — jelentette ki Borovec és sajnálkozva nézte Hucválek csuklóján a vörös csíkot, a bilincs nyomát. A magiszter egész a mai napig szentül hitte, hogy Hitlert nélküle is legyőzik. Tagadólag rázta a fejét. — A hírért százezer svájci frankot kap — tudatta Borovec. Hucválek fejből szorzott. Százezerért vehet egy kisebb gyógyszertárat Svájcban. Ezért kockáztassa az életét? Borovec türelmetlenül felemelkedett. A fiókból előhúzta amerikai hangfogó pisztolyát. Tehát mindenképp az élete forog kockán. A magiszter beleegyezöleg bólintott. — Ha mégis meghalnék, az öszszeget a gyermekeim kapják, testvér ... Ekkor még nem érzett félelmet. Ogy tűnt, mintha életbiztosítást kötne vagy a saját fejét bocsátaná árúba. kíséRler A bohosudovl gyár előtti őrséget más nem ls érdekelte, csak az okmányokat és az arcot ellenőrizték. A gépkocsivezető mellett jeschke Sturbannführer képmása ült szigorú arckifejezéssel. Borotválatlanul, álmos képpel a hosszú út után. A frontról érkezett. Az első kapun át, a szöges drótok mellett vezették az üres gyárcsarnokon át a második őrséghez, bhol a jelszót követelték tőle. Hucváleknek jó az emlékezőtehetsége. A földalatti bejárathoz vezették, ahol magas, idősebb egyenruhás szőkeség vette át. Leninek hívtak. — Már ma kezdheti? — kérdezte. Hucválek-Jaschke bólintott. Minél előbb túl akart lenni a dolgon. Mindenen. Legyen az bármi. Az inkább szállodai szobára emlékeztető földalatti bunker puha ágyára ült, lekapcsolta a nyakát ékesítő vaskeresztet, megtörölte homlokát és a falakat vette szemügyre. Azt remélte, hogy ott meglátja a titkos fegyver rajzát. Ehelyett azonban szőke szépségek meredtek rá, meztelenül és a- legkülönbözőbb pózban. Milyen összefüggés lehet a titkos fegyver és az aktok között? Nem értette. Nemsokára nyílott az ajtó és a félhomályban megjelent Leni pongyolában. Az egyenruhát minden bizonnyal gyorsabban vetette le, mint a magiszter. Az asztalra egy üveg konyakot tett és a nyakába vetette magát. Hucválek előbb védekezett, de csakhamar megértette, hogy nem küzdelemről van itt sző. — Kérlek szépen, ez megengedett dolog? — kérdezte, amikor egymás mellett feküdtek a holland párnákon. — Megengedett? — csodálkozott. — Ott, ahol a titkos fegyvert gyártjuk? ... Nevetés volí a válasz. De nem sokáig nevetett. Felállt és csak most látta, amikor keze magasba, köszönésre lendült, hogy nem Léni, és hogy a hónalja kissé vöröses. Majd felhúzta pongyoláját, az üveg konyakot és katonás léptekkel eltávozott. Ez mégiscsak sok. Hucváleket egész héten át kínozták a gyakorlótéren, megtanították Jaschke minden hőstettére, megismertették egész rokonságával, a magiszter hét napon át reggeltől a késő éjszakáig biflázta az SS fegyvernemeit, hogy végülis a titkos fegyver helyett valami felügyelőnőt ismergessen. Reggel újabb látogató keltette őt. Szőke, kissé kövérkés nő. Ennek voronyezsi hőstetteiről kellett beszélnie. Kíváncsi volt a sebforradásaira ls. Már-már félt a leleplezéstől, inkább csókokkal árasztotta el őt, csakhogy elfojtsa kíváncsiságát. — A vezér biztosan néz bennünket. Ez a Vezér gyermeke lesz — Siegfried Hitler... — közölte ájtatosan és szinte önkívületben távozott. Hucválek kétségbe vonta, hogy tizennégy napot képes itt kibírni. Amikor eltávozott, elvette tőle a konyakot. Egész nap iszogatott, egyedül a négy, meztelen nőkkel teteragasztott fal között. Este az üveget is a falhoz vágta. — Ogy látom, inkább gránátokat dobálnál — mondta a harmadik, aki' már pongyola nélkül érkezett. — A gyárban gyakorolhatsz. Mi is gyakran dobálunk éleseket a foglyokba .. Olyan természetesen és minden báj nélkül feküdt az ágyon, mintha kihallgatásra várna. Hucválek verni kezdte. A nő nem győzött hálálkodni érte. Igv érkeztek a látogatói — egész héten át. A nyolcadik napon először jött hozzá egy férfi. Konyak nélkül. Doktor Müller — legalábbis így mutatkozott be, de a szemébe se nézhetett. Sötét szemüveget viselt. Arcát fehér maszk takarta, mintha operációra készülne. — Köszönet. Nagyszerűen megállta a helyét, jelentem a Vezérnek... — Mit? — csodálkozott Hucválek. — Egy hét múlva a legodaadóbb harcosok egész szakasza áll a rendelkezésére, akikre minden esetben számíthat. Bevetjük utolsó tttkos fegyverünket... nevetett Müller. — Magas kitüntetésre számíthat. — Ugyan miért? Melyik ez az utolsó titkos fegyverünk? — kérdezte a magiszter és vigyázott, hogy fegyverünket mondjon. Müller néhány szóval mindent megmagyarázott. Ebben az intézetben állítólag feltalálták a magzat gyors fejlődését szolgáló eszközt. A fogamzás utáni hetedik napon felnőtté érik a gyermek. — El tudja képzelni, micsoda lehetőségek? Egy évvel ezelőtt ez a találmányunk még eldönthette volna a háború sorsát. A frontokon feláldozhattuk volna az élő nemzedéket, az anyák méhében meggyorsíthattuk volna a magzat érését. így legalább a békét nyerjük meg. Kevés az időnk és az eszközünk is, találmányunkkal takarékoskodnunk kell. A legmegbízhatóbb nőstényeket, akarom mondani: a Lebensborn divíziőbell sorstársakat osztottam be Ide. Ott, mint tudja, már a háború kitörése óta a Vezérnek szülik a gyermekeket. A frontról és a hátországból érkezett legkiválóbb hősöket szemeljük ki apának. Mindegyikük megkapja a maga szakaszát, valamennyi harcos magukra fog hasonlítani s nem lesznek afféle anyámasszony katonái, akik az első lövésre kereket oldanak, vagy az első pátertől hagyják magukat rábeszélni. Kezdődhet tehát a Heródes-akció. z* heRÓbes-z*kció Lenit adták mellé kísérőül. Az egyetlen asszony, akivel nem kelle:t aludnia. Mintegy négy órát utaztak valami sötét kocsiban. Jókora fehér épület előtt szálltak ki. Leni bevezette őt. — Itt fognak várni — mutatta. — Itt teszik le őket az anyák, Injekciót kapnak, amott meg elégetik a holttestüket. A városban járványt terjesztünk, így azt a látszatot keltjük, hogy a gyerekeket ez ellen oltjuk. Ezáltal kiirtjuk jövő nemzedéküket. S ha tizenöt—húsz év múlva újra sor kerül valamire, nem lesz katonájuk... nevetett kajánul.— Az akció befejezése után a gyárépületet a levegőbe röpítjük — mutatott egy fogantyúra az ajtónál. Olyan volt, akár a villanyóra kapcsolója. — Ebben a városban minden kölykei kiirtunk. Együtt távoztak. Hucválek még most se ocsúdott fel. Körülnézett és a távolban megpillantotta a Várat. Ez a város: Prága. Tehát saját gyerekeit Is ki kellene irtania. Leni ezután elvitte Holešovicére. Otthonosan nyitott ajtót és lesegítette a kabátját. Ekkor ötlött eszébe, hogy Jeschke feleségét is Leninek hívják Meglehet, hogy ebben a náci Istállóban az igazf Jaschke feleségével őriztették. A lakás elhagyatott. Ezzel szemben minden egyes helyiségben fegyverek sorakoztak, mintha csak támadást várnának. — Sietnünk kell — közölte Leni és megtisztította a golyószóró csövét, mint más asszony, az evőeszközt. — A vezér tegnap elesett... Hucválek köpeny nélkül futott kl a ház elé. Az emberek kitértek és mindenfelől egyenruhások tisztelegtek. Ogy látszik a fegyelem túlélte a győzelmet. Csak a harmadik bódéban működött a telefon. Borovec számát hívta. Feszült figyelemmel hallgatta a csengetést. Ez volt az utolsó reménye. Most végre megértette, miért volt szükségük csupa gégemetszőre. Megértette azt ts, hogy miért nein akarták teljesíteni parancsaikat még a Hltlerjugend legodaadóbb tagjai sem. Olyasvalamiről szerzett tudomást, amiről senkinek még csak sejtelme sem volt. A huzal másik végén nem jelentkezett senki. Az erdő felé vette útját, ahová legelőszőr hurcolták. Furcsa látvány volt, amint a magas SS-tiszt a bokrokon át tör utat. A vadászlakot azonban nem lelte. Félelmében kezdte magát rosszul érezni. A saját gyermekeiért aggódott, akiket Prágában hagyott. Most vett csak rajta erőt igazán a félelem. A jelentést reszkető kézzel helyezte a dobozkába. De tudta, hogv elkésett. Minden fölösleges A vállalkozás is hiábavaló volt, mert a jelentése senkit se ment már meg. Mitévő legyen, kit figyelmeztethetne? Fantasztikusnak tűni, mert saját egyenruhájától volt elfogult. Haazrohant. Lakásában három kelet-poroszországi család telepedett meg. A ház előtt lovaik legelésztek. Hücválek családjáról semmit se tudtak. Talán a város végére telepítették kl. De lelkesen heil-t kiáltottak, mert megismerték Jaschket, aki Észtországban állítólag minden zsidót kiirtott. Jaschket, aki az árja keletért harcolt. Orruk előtt becsapta az ajtót. Hogy találhatna családjára? Mit tegyen? Visszatért Holešovicére. Csaknem tiszta német negyed volt akkoriban, ahonnan a cseheket kitelepítették. Kis Berlinnek hívták és nem is csodálkozott, hogy a ház előtt horogkeresztes fekete kocsi áll. Leni blúzban fogadta. Megigazította egyenruháját. Közölte, hogy az ebédlőben Kopfenpursch generális várakozik és 'Jaschke frontharcosnak át akarja adni a vaskeresztet brilliánsokkal. — Müller doktor még az utolsó pillanatban tökéletesítette módszerét. Elhoztam a fiait. Azonnal teljesítheti a Vezér utolsó parancsát... — mondotta, amint az újabb brilllánssal díszített szalagot a nyakába akasztotta, és amikor Leni pont nem nézert oda, egész halkan suttogta : testvér .. Borovec és nem Kopfenpursch állt előtte. Bizonyára időben megkapták üzenetét. Legalább szemével mondott köszönetet és nyersen búcsúzott feleségétől. De mért nem szabadíja ki? Mit kezdjen Huclávek? Hogy képzeli? A magiszter utána futott az utcára és csehül kiáltotta e kérdéseket a már mozgó autó felé. — Tűnjön el Bernbe. Hisz semmi mást nem akart. A vaskeresztben megtalálja az összehajtott csekket... — válaszolta Borovec németül és eltávozott. Hucválek egyedül maradt. Csak ezután vette észre, hogy átellenben a járdán tizennégy SSújonc üdvözli. Valamennyi egyforma magas, erős és arcvonásuk az övére hasonlít. Illedelmesen, szolgálatkészen mosolyogtak, pontosan úgy, mint Hucválek köszöntötte vevőit az üzletben. Ellenszenvesek voltak. gyilkosok: A

mikor a külváros gyilkos laboratóriumában Hucváleket meghazudtoló készséggel rakosgatták a lomblkokat, ellenőrizték a lőport és a dinamlttöltetett ingerülten rájuk kiáltott: — Előttem ne adjátok a szentet. Tudom, hogy nem vagytok Jaschke szakasza. Az én szakaszom vagytok. Számomra ez az öldöklés undorító, gyűlölöm a nácizmust, harcolok ellene, átszökök most — azonnali — közben Leni, Jaschke felesége hátgerincének szögezte pisztolyát, hogy segítséget ne hívhasson. Fiai megzavarodtak, féltek, tanácstalanul pislogtak egymásra. Ebben a pillanatban hozzálépett egy lövész, kezében géppisztolyt tartott. — Nem értem, miről beszél. Igaza van, ebben az akcióban nem kedvtelésből veszünk részt. Gyerekeket gyilkolni! De ígéretet kaptunk, hogy csak így jutunk el Svájcba a speciális paracsnokhoz ahol a háború után a mozgalom válogatott hősei fognak tevékenykedni... ' -— Fütyülök Svájcra, fütyülök az egész életre. Egyedül az én igazi gyermekeim érdekelnek, akik nem lesznek az én torz képmásaim, akik az életben jobb utat választhatnak mint én, akjik tanulhatnak hibáimból. Engem csak az élet, mindenki élete érdekel... Most döbbent rá, hogy amióta a Heródes-akcióról tudomást szerzett, egészen megváltozott. Már nem a régi Hucválek, nem az a törekvő SSgyógyszerész, akit tizennéggyel beszorozva lát maga előtt és tizennégy géppiztollyal fenyegeti őt. A negyedik Hucválek ott a szélső ablaknál könnyű géppisztolyát szegezte rá. Ráébredt, hogy azt a régi Hucváleket el kell pusztítani, meg kell ölnie azt a törekvő, önző kereskedőcskét, aki az egész várost, és az egész jövő nemzedéket veszélyezteti. Nem hozakodhatott elő más emberek módjára semmiféle élménnyel, tapasztalattal, beszéddel, tanáccsal vagy mások példájával. Saját magára kellett lőnie, saját maga elől kellett bujkálnia, a saját fejeit kellett szétzúznia, mintha maga is mesebeli sárkány lenne, és csak néhány seb után jutott el ahhoz a fogantyúhoz, amely a villanyóra kapcsolójára emlékeztette. A Heródes-akció végére egyetlen kapcsolással tett pontot. Három nap múlva azután Prágában kitört a felke-. lés. Ki az a doktor Műller? Az orvos egy pillanatra elhallgatott és bennünket vett szemügyre. — Hihetetlen történet — mondtam szkeptikusan. — Kissé bolondosnak tűnik... — Hucválekkel tavaly én is a bolondok házában találkoztam — mosolygott újból a beszélő. — Helyesebben: a pszihiátrián. Nem először volt ott. Prága felszabadításakor a külvárosban valami romok között akadták rá. Heteken át nem volt eszméletnél. A német egyenruha rongyait találták rajta ez igaz, de hisz akkoriban ezt az uniformist hordták a forradalmi gárdák tagjai is. Feltételezték, hogy a májusi napokban megszökött a gestapo pankráci bör-i tönéből és közben megsebesült. Magáról nem sokat beszélt és elismeri, hogy története hihetetlen. Az eszméleten kívüliség gyakran ismétlődik, néhány fejoperáción esett át, és később előre nem várt komplikációk miatt a Tátrában is kezelték. Az élet-i be csak tizenöt évvel a háború befejezése után tért vissza. Lelkiállapota otthon leromlott. Az elkövetkező hetek folyamán a magiszter rátámadt a járókelőkre, ha úgy tünt neki, hogy az illető feltűnően. magasan arca előtt viseli sálját, vagy sötét szemüveggel álcázza ma-, gát: — Ön Müller doktor! — kiáltott ilyenkor, és az őrséget hívta. Az viszont rendszerint Hucváleket vitte el a gyógyintézetbe. Így rontott rá az egykori hanspaulkai gyárosra, akit valóban Müllernek hívtak, összekapott az Ifjúsági Szövetség helyi szervezetének elnökével Hodkovlčkyben, akit szerencsére Vytiskának hívtak és majd a szemét verte ki egy törté-i nelem tanárnak, aki kötőhártyagyulladás miatt sötét szeműveget viselt. Az ő nevére már nem ls emlékszem. — Miért teszi? kérdeztem őt. — Miből feltételezi, hogy Müller doktor köztünk rejtőzik? Csak nem képzeli, hogy folytathatná kísérleteit? — Nézzen csak szét... Vegye csak a családomat, akikért feláldoztam magam. A fiú is, a lány ls olyan, akárcsak én, mintha az én és az ő fiatalságuk között nem pusztultak volna el az emberek milliói. Elrabolta tőlük közös tapasztalatunkat. Ogy viselkednek, akár az ő teremtményei. Hiába harcoltam önmagammal. Nem látom értelmét az áldozatnak... Egy darabig

i még beszélt, majd egyszerre hangos hahotába kezdett. Néhány nap múlva elbocsátottuk és soha többé nem hallottam felőle. összegezés A fentiekből kiviláglik. — mondta az orvos —, hogy akkor valóban végezhettek valami kísérleteket az embereken, ami az ön problémájára is fényt vethetne. Hisz az Itt leírt történetben a magiszterünk is valósággal átvedlett, valóban egészen más, új emberré vált, aki saját egykori képmására lőtt és egész környezetét Igyekezett megváltoztatni. Elméletünk ezzel bizonyítást is nyert volna. — Ml az ön véleménye erről? Tovább nem türtőztettem magam. Az előttem ülő szépségnek szegeztem e kérdést. — Miben hisz ön? összerezzent. — Mi az? — ásított. Csak most ébredtem rá, hogy egész montanáig aludt. Táskájából tranzisztoros rádiót húzott elő és rágyújtott. Valóban szép volt. Felcsendült a zene. Dzsessz. De nem szólt egy szót sem. (Zsilka László fordítása) ÜJ SZO 7 * 1962. május 5.