Új Szó, 1962. május (15. évfolyam, 119-148.szám)

1962-05-31 / 148. szám, csütörtök

A jól szervezett szocialista munkaverseny gyümölcse A Nánai Állami Gazdaságban lefölözött tejjel nevelik a borjúkat, szép ered­ménnyel. A 90 növendékből egy sem pusztult el. (Meindllk Kálmán felvétele) Javul a szakbizottságok munkája A saját erőből épített üvegház ötszörösen kamatozott # Az iskolai szakbizottság nagy aktivahálózattal dolgozik • Rendet teremtettek a napközi otthonokban # A mezőgazdasági szakbizottság szemlét tartott a határban Tavaly írás jelent meg az Oj Szó­ban szakbizottságaink tevékenységé­ről. Azóta sokban csiszolódott a mun­kájuk. Már pontosan tudják feladatai­kat, ami az elért eredmények egyik előfeltétele. A városi nemzeti bizott­ság legtöbb esetben szabad kezet ad a szakbizottságoknak az ügyek inté­zésére. Bizonyos részletkérdésekben a tanácsi és a plenáris ülés határo­zatainak alapján maguk Intézik a dolgokat saját munkakörükben. Pél­dául a városszépítés! bizottság, mely az építkezési szakbizottság mellett alakult, gyakran maga dönt arról; mit lehetne városunkban társadalmi munkával felépíteni. A városszépítésl bizottság eredmé­nyes munkát fejt kl a lakosság kö­rében. A jó együttműködés már több esetben meghozta gyümölcsét. A vá­ros parkosításánál, a gyermekjátszó­tér szélesítésénél, a faültetésnél az üzemi dolgozók és a tanuló ifjúság közvetlenül a május elsejei ünnepsé­gek előtt több mint 25 000 korona ér­tékű munkát végzett. Külön dicséretet érdemel a város­szépítés! bizottság az üvegház fel­építéséért. A terveket és magát az üvegházat saját erőből készítették. A felhasznált épületanyag értéke 22 000 korona, az eddig termesztett virágok ára azonban ötször ennyi. Messzi vi­dékről járna* hozzánk dolgozók és csodálják lakosságunk munkáját. A helybeliek, különösen a fiatalság ugyancsak gyönyörködik az üvegház­ban és a virágokban. A szakbizottságok közül a legjob­ban az iskolaügyi és a kulturális szakbizottság dolgozik. Széles aktíva­hálozatot épített ki és nagyon jól be­kapcsolja munkájába a tanítókat, a nyugdíjasokat, az üzemi dolgozókat. Az iskolai napközi otthonokban vég­példával: 1958-ban mindössze 8 va­gon sertéshúst tudtak értékesíteni, tavaly már 14 vagonnal adtak el az államnak. Természetesen a termelés növekedésével párhuzamosan szapo­rodott a szövetkezeti tagok jövedelme is. 1958 óta már hiánytalanul kifize­tik a munkaegységek tervezett érté­két. A jólét szinte szemlátomást nö­vekszik a faluban. Az új házak egész sora, a teljesen újjáépült falu minden szónál ékesebben bizonyítja, hogy Vefké Blahovón jó kezekben van a vezetés. Azt már leszögeztük, hogy a szö­vetkezet eredményeiben osztozik a helyi nemzeti bizottság. Nincs panasz a kölcsönös együttműködésre, jól dol­gozik a mezőgazdasági bizottság ls. Kíséreljük meg ezt egy példán ke­resztül érzékeltetni. A múlt évben történt, hogy a szö­vetkezet szűkében volt a takarmány­nak. Valamilyen megoldást kellett hát találni. Így vetődött fel a gondo­lat, hogy a szövetkezet határában halastó címen szereplő 80 hektáros területet legelőnek kellene használni. A félreértés elkerülése végett azon­ban meg kell mondani, hogy annak a bizonyos területnek csak a neve ha­lastó, mert nincs abban sem hal, sem víz. Hogy mikor lesz? Az is a jövő titka. A stupavai haltenyésztő üzem azonban még így is tulajdonjogot formált rá. Hallani sem akart arról, hogy ezt a kihasználatlanul hagyott területet a szövetkezet Ideiglenesen — a munkálatok megkezdéséig — le­gelőnek használja. Am ami nem sike­rült a szövetkezetnek, sikerült a he­lyi nemzeti bizottságnak. A szövet­kezetnek pedig közel 150 jószága ju­tott jó legelőhöz. A nemzeti bizottság munkáiét di­cséri az ls, hogy a faluban már két esztendeje van borbély, a járási szék­helyen levő mosoda megbízottjai is kijárnak a faluba, összeszedik a zett alapos elemzésükkel különösen sokat segítettek. Nagy figyelmet fordítunk a mező­gazdasági szakbizottság munkájára. Tevékenységében még mindig sok *a javítani való. Mezőgazdasági tárgyú gyűlésekre és előadásokra nem ját­nak el rendszeresen a szakbizottsági tagok. Maga az elnök elfoglaltságá­ra hivatkozik és gyakran nem vesz részt azokon a tanácsüléseken, me­lyeken mezőgazdasági kérdésekkel, főleg szövetkezeti problémákkal fog­lalkoznak. Amikor szükségét látjuk, az egész mezőgazdasági szakbizottságot meg­hívjuk a tanácsülésre. A napokban igen aprólékosan foglalkoztunk a ta­karmányalap biztosításával, mivel az elmúlt években ezen a téren hiá­nyosságok voltak. Az Idén az időjá­rás rossz hatással volt a lucernákra. A tanács határozata alapján a me­zőgazdasági szakbizottság, az EFSZ vezetősége, szakemberek és egyes ta­nácstagok kis autóbusszal körüljár­ták a határt, megvizsgálták a takar­mánynövényeket. A látottak alapján konkrét javaslatokat terjesztenek elő A mezőgazdasági szaKbizottság mel­lett is nagy aktívahálozatot akarunk kiépíteni, hogy minél több dolgozót bekapcsoljunk a mezőgazdasági ter­melés problémáinak megoldásába. Ez a feladat főleg a szakbizottságra vár. Még nincs minden úgy, ahogy sze­retnénk, de a szakbizottságok hónap­ról hónapra eredményesebb munkát végeznek. Ezt azzal értük el, hogy minden tanács- és plenáris ülésen foglalkozunk tevékenységükkel. To­vábbra ls azon leszünk, hogy munká­juk egyre színvonalasabb legyen. Szalatnyai József, a Dunaská Streda-i VNB titkára. szennyes ruhát és tisztán hozzák vissza. Nagy segítség ez az asszo­nyoknak, de nagy segítséget jelent a szövetkezetnek is, különösen a csúcs­munkák idején, amikor mindenkinek a kezére nagy szükség van. Jó hosszúra nyúlt már a beszélge­tés, amikor Pósa elvtárs arcáról egy pillanatra eltűnik a megszokott mo­soly. Szinte Ironikusan mondja: — Csupán egy baj van nálunk. És ezen még a helyi nemzeti bizott­ság sem tud segíteni. Képtelenek va­gyunk befejezni a falu villamosítását. Szerdahelyen az illetékesek egysze­rűen figyelmen kívül hagyják kéré­sünket ... Pedig olyan emberről van szó, akinek az édesapja az életét ad­ta a mai rendszerért. A fia, Szelle Károly is jó munkás, kommunista. Az ő lakásukba még a mai napig sincs villany, illetve volt, de már két éve nincs. A titkár további szavaiból kiderült, hogy két évvel ezelőtt valamilyen ok­nál fogva Szelle Károly lakásából ki­kapcsolták az áramot. Azóta a hét­tagú Szelle család kénytelen petró­leummal vagy gyertyával világítani, a szép új mosógépet sem tudják hasz­nálni, rádiót sem hallgatnak, egy­szóval úgy élnek, mint szüleik régen éltek. De miért ls kell nekik még ma is petróleummal világítani? A válasz egyszerű. Azért, mert a helyi üze­mek járási vezetősége többszöri fi­gyelmeztetésre sem volt hajlandó új­ból bekapcsolni az áramot. Hogy miért? Arra sem Szelleék, sem pedig a helyi 1 nemzeti bizottság titkára nem tud választ adni. Lehetséges azonban,­hogy az illetékesek vesznek annyi fáradságot, és feltárják előttünk a „titkot" és ennek alapján, ha vil­lanyt nem is, de megfelelő választ tudunk adni a Szelle családnak és a helyi nemzeti bizottság titkárának is SZARKA ISTVÁN A szocialista munkaversenyre jelentős szerep hárul az orszá£'épító munka valamennyi szakaszán. Ezért hang­súlyozzuk gyakran: a szocialista munkaverseny körül­tekintő szervezése .és irányítása — a párt- és a szak­szervezet elsőrendű feladata. Ennek szem elől téveszté­se nem egy esetben megbosszulta már magát a tervtel­jesítés vonalán. Vitathatatlan ugyanis, hogy a jól szer­vezett szocialista munkaverseny lényegesen befolyásolja a termelési eredményeket. Tény az is, hogy az egész­séges versenyszellem elképzelhetetlen a dolgozók kez­deményezése nélkül. Ez a kezdeményezés azonban szin­tén nem lehet ösztönszerű — a dolgozókat serkenteni, irányítani kell, s nem utolsó sorban: kezdeményezésü­ket a lehető legjobban ki kell használni: A SIGMA jelzés kötelez Hogy milyen eredményes lehet a jól szervezett szocialista munkaver­seny — ezúttal az olomouci Sigma üzembe mentünk példáért. A Sigma jelzés jól ismert nemcsak , hazánk­ban, hanem külföldön is. S ha figye­lembe vesszük, hogy hatvan ország­ba exportál szivattyúkat és öntöző­berendezéseket — kétségtelen, hogy nagy üzemről van szó. Hazai jelen­tősége különösen a mezőgazdasági termelés növelése szempontjából nagy, hiszen az öntözéses gazdálko­dást szorgalmazzuk. Nem lehet te­hát számunkra közömbös, hogyan teljesíti az üzem tervfeladatait. Bár az állami tervet tavaly is teljesítették, — az elért eredmények nem voltak meggyőzőek. Jaromír Stolafnak, az üzemi pártszervezet elnökének szavai szerint „sok ne­hézséggel küzdöttek a termelésben, s ezek nagyrészt a szocialista mus­kaverseny rossz szervezéséből és irányításából eredtek". A kommunis­ták és az üzem vezetősége szüksé­gesnek érezték, hogy ezen az év elejei „kényelmességen" változtas­sanak, aktivizálják a kommunistákat s közvetítésükkel az üzem valameny­nyi dolgozóját. Igaz, hogy ez több­letmunkát jelentett, de a második negyedévben elért eredmények már bebizonyították, hogy a fáradozás nem volt hiábavaló, sőt az utolsó negyedévben a minisztérium már vö­rös zászlóval méltatta munkájukat. Csakhogy a kommunisták már ak­kor látták, hogy az elért eredmény még mindig nem az, ami lehetne, s hogy az üzem dolgozói még több­re is képesek. A CSKP XII. kongresszusa ösztönzi a dolgozókat Tény, hogy a dolgozók aktivizáló­dásának folyamata már a múlt év­ben megkezdődött, s ennek kereté­ben megtörténtek a szükséges elő­készületek az idei tervfeladatok tel­jesítésére. Az üzemi párt- és szak­szervezet egyre nagyobb súlyt ve­tett a szocialista munkaverseny szin­vonalássá tételére. Az üzemben szinte napról-napra terebélyesedett a szocialista munkaverseny maga­sabb formája — a szocialista mun­kabrigád-mozgalom. A legjobb kol­lektívák versenyre keltek a CSKP XII. kongreszusának brigádja címért. S a legjobbak példája magával ra­gadta a többi dolgozót is. Az üzemi szakszervezeti tanács már az első hónapokban elkönyvelhette: az üzem dolgozóinak 78 százaléka versenyez a kongresszusi címért. Kollektívák, műhelyek, üzemrészlegek tűzték ki e nemes célt. A dolgozók kezdemé­nyezése hatalmas méreteket öltött, s a javaslatok százai születtek a kö­telezettségvállalások teljesítésére. Így fogant az a gondolat is, hogy az üzem keljen versenyre a CSKP XII. kongresszusának üzeme címért. A gondolatot tett követte. _A_ párt­ás a szakszervezet összegezte a kö­telezettségvállalásokat s kidolgozta az üzemi felajánlást, melyne k f onto­sabb pontjaival részletesebben fog­lalkoztak éspedig abból a szem­pontból, hogyan tükröződnek az el­ső negyedévi terv teljesítésében. A legfontosabb pont az árutermelés­re vonatkozik. A vállalás szerint az évi árutermelési tervet december 23-ig teljesítik, s terven felül egy­millió kétszázötvenezer korona ér­tékű árut gyártanak. E felajánlás figyelemre méltó, ám „az Ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó" — mondja a közmondás — s a kötele­zettségvállalás ls csak akkor ér va­lamit, ha valóra váltják. A Sigma dolgozói megtartották szavukat A kötelezettségvállalás első negyed­évre eső részét több mint 230 szá­zalékra teljesítették! A második pontban azt az elhatározásukat fe­jezték kl, hogy az egy dolgozóra eső munkatermelékenységet 100,4 száza­lékra teljesítik. Április végéig 101,2 százalékot értek el. Kiváló ered­ménnyel dicsekednek az export te r én ís. Felajánlásuk szerint ez évi kiviteli feladataiknak december 15­ig eleget tesznek. Az első negyedév­ben az évi exportterv több mint negyven százalékát teljesítették, ami arra enged következtetni — s az üzem vezetői erről meg vannak győ­ződve, — hogy a kövelezettségválla­lásban feltüntetett határidőnél sok­kal előbb jelenthetik: helytálltunk! így sorolhatnánk tovább a köte­lezettségvállalás többi pontját. Az el­ső negyedévre vállalt valamennyi feladatot — nemhogy teljesítették —, hanem túl ls szárnyalták. Vonat­kozik ez a műszaki fejlesztésre, a fémmegtakarításra, a selejt és az ön­költség csökkentésére ls. Az üzem külön figyelemmel kíséri a központi beruházási építkezésekkel kapcsola­tos feladatokat. Ezen a téren sem maradnak adósak. A megrendelése­ket egy hónappal a tervezett határ­idő előtt leszállítják, s ezzel lehe­tővé teszik, hogy az építkezéseken ls Időelőnnyel dolgozzanak. Fő szempont: a gyártmányok világszínvonala Természetesen a mennyiség kérdése nem szorítja háttérbe a minőséget. Erről elsősorban a tervezők és a tech­nikusok gondoskodnak. Jaroslav Knop, az üzem technológusa és Vladimír Hausner, a főkonstruktőr helyettese elmondta, milyen új gyártmányok fej­lesztésén dolgoznak jelenleg. Ezek közé tartozik egy automatikus be­rendezés, mely nagy szolgálatot tesz majd a mezőgazdaságban. Tökéletesítik a szivattyúberende­zéseket és készülőben van a trágyalé-szivattyú, valamint egy szé­lessávú öntözőberendezés tervrajza is. A szórópisztolyokkal kapcsolatban még érdemes megemlíteni a követke­zőt: nemrég kezdték meg az új szó­rópisztoly sorozatgyártását. Az új és a régi között óriási a különbség: a régi súlya 19,5 kiló, maximális szóró­távolsága 32 méter volt. Az új pisz­toly súlya 3,5 kiló, szórótávolsága 40 méter: Ez már világszínvonalat jelent. A tervezők azonban ezzel sem elé­gednek meg és még nagyobb teljesít­ményű szórópisztolyok szerkezetén fáradoznak. E néhány példából ís világosan lát­ható, hogy a technikusok sem „ülnek babérjaikon", hanem állandóan kere­sik gyártmányaik tökéletesítésének lehetőségeit, ugyanakkor az üzem szá­mára értékes anyagokat takarítanak meg: Áprilisban például több^ mint 80 ezer koronás fémmegtakarítást ér­tek el. Figyelembe veszik a dolgozók észrevételeit Az üzemjárás közben felvetettük a Csallóköz öntözésének kérdését. Tud­valevő ugyanis, hogy a Csallóköz szá­mos szövetkezetében kutakból öntöz­nek. A kutakhoz 25—30 cm átmérő­jű vascsöveket használnak. A szívó­kosár átmérője ugyanakkor 32 cm, vagyis átalakítás nélkül nem enged­hető a csőbe. Amikor felvetettük egy újfajta szívókosár gyártásának lehe­tösiégét, a főkonstruktőr helyettese elénk tett egy tervrajzot. „Az új szí­vókosár tervrajza" — mondta meg­lepetésünkre. „Kész a prototípus ls." Az új szívókosár külön erre a célra készül. A szívófej átmérője 19,5 cm, a kosár átmérője 16,5 cm — vagyis a legszűkebb kutakban is használha­tó. S mivel az előkészületek Ilyen stádiumban vannak, feltettük a kér­dést, mikor kezdik meg a sorozat­gyártást? — „1963. április 1-én" — 'kaptuk á választ. S ez már nem volt olyan kedvező. Dehát szóból ért az ember és az elvtársak meghallgatták érveinket: ha áprilisban kezdik meg az új szívókosár sorozatgyártását, az érdekelt szövetkezetekhez csak vala­mikor nyár végén jutna el. Akkor pe­dig már nem sok hasznát veszik. De vajon nem lehetne-e egy-két hónap­pal korábban megkezdeni a sorozat-: gyártást? — Ezt a kérdést szinte fé­lénken tettük fel, ismervén az új gyártmányok bevezetésével összefüg-. gő problémákat. — A követelményt jogosnak tar-: tom — mondta Jaroslav Knop, s nyomban hozzátette azt is, hogy a kérdést meg lehet oldani, s nagyon jó, hogy felvetettük. Ígéretet kap­tunk, hogy a kérdéssel foglalkoznak s az eredményről értesítik szerkesztő­ségünket. Mindenesetre az új szívó­kosár gyártásának egy-két hónappal korábbi megkezdését — előlegezik I Ezután még tolmácsoltuk a szövet-: kezetesek egyéb észrevételeit, prob-: lémáit, s valamennyi kérdésben meg-: értésre találtunk. Az elvtársak pél­dául készségesen felajánlották, hogy alkalom adtán megnézik az okoči szövetkezet léghűtéses aggregátját is, mert már az még sincs rendben, hogy az okoöiak a léghűtésre panaszkod­nak, pedig éppen ez jelenti a világ­színvonalat. S hogy a szövetkezetek pótalkatrész hiányban szenvednek? — Ebben már nem az üzem a ludas. Az üzem azt gyárt, és annyit, ameny­nyit az Agrostroj megrendel. Erre az­tán ml tettünk ígéretet, hogy alkalom adtán meglátogatjuk az Agrostrojt is. Tudatosítják feladataikat A fentiekből kitűnik, hogy az üzem dolgozói tudatosítják feladataikat. A párt- és a szakszervezet az üzem ve­zetőségével karöltve mindent megtesz annak érdekében, hogy a Sigma hír­nevét ne érje szégyen. Állandóan szorgalmazzák a dolgozók kezdemé­nyezésének kibontakozását, irányítják és kihasználják. Ebben rejlenek a munkasikerek. Rendszeresen értéke­lik és ellenőrzik a kötelezettségválla­lások teljesítését, a legjobb eredmé­nyeket elérő egyéneket és kollektívá­kat megjutalmazzák. A kongresszusi címért versenyző kollektívák munká­ját szervezik és irányítják. A techni­kusok szorosan együttműködnek a szocialista munkabrigádokkal, havon­ta közösen értékelik az eredménye­ket s megtanácskozzák a következő hónap feladatait, teljesítésük módját és lehetőségeit. Az együttműködés eredménye megmutatkozik az újító­mozgalomban ls. Az a szorgalom,, al­kotó kezdeményezés, ami az üzémre jellemző, bizonyára a következő hó­napokban is meghozza gyümölcsét, s pártunk XII. kongresszusának évé­ben minden tekintetben teljesítik a rájuk háruló feladatokat, KEREKES ISTVÁN A hracholusky-i villanyerőmű közeié ben az Üt- és Vasútépítési n. v. dol­gozói előfeszített betonból 128 mét er hosszú hidat építenek. Néhány méterre a Mže folyó felett már el készült a híd vasváza. A 64 méte­res középső ívnek több mint felét már kibetonozták, s a tervek szerint az év végére teljesen befejezik a h íd építését. (Sedlecký — CTK — felvétele) 1962. május 31. (JI SZÖ 5 *

Next

/
Thumbnails
Contents