Új Szó, 1962. május (15. évfolyam, 119-148.szám)

1962-05-24 / 141. szám, csütörtök

Megkezdődtek a Szovjetunió és a Mali Köztársaság képviselőinek tárgyalásai Moszkva (ČTK) — A moszkvai Kremlben megkezdődtek a Szovjet­unió és a Mali Köztársaság képvise­lőinek tárgyalásai. Szovjet részről a tárgyalásokon részt vesz Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke, Nyikita Hrus­csov, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke, első helyettesei, Alekszej Koszigin és Anasztasz Mikojan, továb­bá Andrej Gromiko, Mihail Leszecs­ko, Nyikolaj Patolicsev miniszterek és mások. A Mali Köztársaság részéről a ta­nácskozáson Modibo Keita íllamfő és miniszterelnök és a kíséretében levő államférfiak vesznek részt. Modibo Keita látogatást tett a moszkvai V. I. Lomonoszov Állami Egyetemen. Petrovszkij akadémikus rektor az egyetem tanárainak és diákjainak, valamint a Szovjetunió­ban tanuló afrikai diákok képviselői­nek jelenlétében üdvözölte a kedves vendéget. Modibo Keita beszédében kijelen­tette, hogy a Mali Köztársaság népe nagyon értékeli a Szovjetunió barát­ságát és szolidaritását. A Mali Köz­társaság szilárdan követi a szocializ­mus felé vezető utat. Modibo Keita távozása előtt beírta nevét az egyetem emlékkönyvébe. Az egység erői ad a kezdeményezésnek A SPANYOL KOMMUNISTA PÁRT KIÁLTVÁNYA Madrid (ČTK) — A Francé Presse hírügynökség jelentése szerint az ille­gális Spanyol Kommunista Párt Mad­ridban kiáltványt adott kl, amelyben felszólít minden Franco-ellenes poli­tikai erőt, hogy a nép kívánságával és vágyaival összhangban működjék együtt a mostani helyzet demokrati­kus megoldásán. A párt okmányában rámutat arra, hogy Spanyolország egész területén terjednek a munkabéremelést, vala­mint a demokratikus szabadságot kö­vetelő akciók. A harc lehetővé tette, hogy a dolgozók tudatára ébredjenek erejüknek és rámutatott a diktatúra gyengeségére. Ez a helyzet megköve­teli — hangzik a kiáltványban, hogy minden Franco-ellenes erő betöltse történelmi küldetését, felelősséget vállaljon és összhangba hozza tevé­kenységét, teremtse meg az egységet, amely hatványozza a néptömegek kezdeményezését és harci sz'ellemét. • • • Május 22-én a spanyol hivatalos körök is beismerték, hogy a sztrájk­mozgalom tovább terjed. Katalánjá­ban a legutóbbi három nap folyamán a sztrájkolók száma négyszeresére emelkedett. Teljes terjedelmében tart a sztrájk Bilbaoban, az ország máso­dik legnagyobb ipari központjában. A sztrájkolók ragaszkodnak követelé­seikhez : a béremeléshez és több száz letartóztatott társuk szabadonbocsátá­sához. A Francé Presse hírügynökség szerint a gyártás beszüntetése vagy A Nemzetközi Bíróság az ENSZ hadműveleteinek fedezéséről tárgyalt Hága (CTK) — A Hágai Nemzetközi Bíróság előtt véget ért az ENSZ fegy­veres középkeleti és kongói hadmüveietet anyagi támogatásának vitája. A Nemzet­közi Bíróság ezt a kérdést a közgyűlés kívánságára tárgyalta. G. I. Tunktn professzor, szovjet kép­viselő a bíróság előtt elhangzott beszé­dében kijelefttette, a Szovjetunió kormá­nyának az a véleménye, hogy az ENSZ fegyveres erőinek középkeleti és kon­gói hadműveletei nem jelentenek pénz­ügyi kötelezettséget az ENSZ tagjai szá­mára. E kérdés további tárgyalása a Nem­zetközi Bíróság tagjainak zárt ülésein folyik. | BÉCSI TUDÓSÍTÁSUNK korlátozása Bilbao gyáraiban kedve­zőtlenül befolyásolja a munkát más területeken is. Tovább tart a sztrájk Asztúriában, ahol a bányászok ós az ipari munká­sok nem fogadták el a kormány ja­vaslatait. Ovledóból, Asztüria székhe­lyéről érkezett jelentés szerint a kor­mány újabb javaslatot készít a bányá­szok munkabérének emelésére. Puerto de Santa Maria-i börtönben Cadiz kikötőváros közelében kedden 500 fogoly fellázadt, a börtönőröket, mint túszokat őrizetbe vették és tün­tetést rendeztek a sztrájkolók támo­gatására. A legutóbbi hírek szerint a zendülést még nem sikerült elfojta­ni. A Francé Presse madridi tudósító­jának kommentárjában kiemeli, hogy valamennyi ellenzéki csoport — a kommunistáktól kezdve a monarchis­tákig — teljesen egységes a dolgozók követelésének kérdésében. A Szovjetunió parlamenti csoportja elítéli a lázas fegyverkezést Moszkva (ČTK) — A Szovjetunió parlamenti csoportja nyilatkozatot adott ki, amelyben rámutat arra, hogy napjaink legfontosabb és legsürgő­sebb kérdése az általános és teljes leszerelés. A lázas fegyverkezés so­hasem volt olyan veszedelmes, mint ma. A kísérleti robbantások milliók egészségét és életét veszélyeztetik. Számos országban a tömegpusztító eszközök óriási készleteit halmozták fel. A lázas fegyverkezés növekvő ütemben folyik, elmérgesíti a nem­zetközi helyzetet és a dolgozók vál­lára egyre súlyosabb gazdasági ter­het rak. Minden jóakaratú ember közös ere­jével meg kell találni a kivezető utat, amíg nincs késő, amíg az em­beriség nem került a háború forga­tagába, — hangsúlyozza a nyilatko­zat. Az indonéz hazafiak sikeresen törnek előre Nyugat-Iriánban Djakarta (CTK) — Az Antara hírügy­nökség jelentése szerint az indonéziai hazafiak már Teminabuan nyugat-iriáni várostól 30 km-nyire délre törnek előre. A holland csapatok ellen támadást kísé­reltek meg, azonban visszavetették őket. A partizáncsapatok akcióik során zsák­mányolt holland teher- és páncélautóiét használnak. 9 m m A napokban Hollandiából további se­gélycsapatokat küldenek a Nyugat-Irián­ban állomásozó holland megszálló csa­patok támogatására. Helsen tengeri tá­maszpontról váratlanul kifutott a, Kari Doorman repülőgép-anyahajó. A holland haditengerészet képviselője ezzel kapcso­latban hangsúlyozta, kívánatos, hogy a hadihajó Nyugat-Irián partja közelében álljon a holland csapatok főparancsnok­ságának rendelkezésére. Meg kell javítani a nemzetközi légkört Genf (ČTK) — Genfben tárgyalt a nemzetközi feszültség enyhítésének kérdésével foglalkozó albizottság, hogy döntsön további tanácskozásá­nak napirendjéről. A Csehszlovák Szocialista Köztár­saság és Románia küldöttségei támo­gatták a már előbb előterjesztett szovjet javaslatot, hogy az albizott­ság elsősorban 1. az atomfegyverek további ter­jesztésének megakadályozására irányuló intézkedésekkel; 2. az atomfegyvermentes övezetek megteremtésével; 3. a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai közötti megnemtáma­dási szerződés megkötésével foglalkozzék. Dr. Jlfí Hájek, csehszlovák küldött beszédében a többi között utalt arra, hogy a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság és a Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségei prá­gai tárgyalásaik folyamán hangsú­lyozták államaik készségét, hogy részt vesznek olyan Intézkedések megvaló­sításában, mint az atomfegyvermentes övezet javasolt megteremtése, a NATO és a Varsói Szerződés tagállamai kö­Gagarint szívébe zárta Jurij Gagarin ausztriai látogatása a nép körében keltette a legnagyobb visszhangot. Mindenütt, ahol feleségé­vel megjelent, ujjongó lelkesedéssel jogadták. Ausztria legnagyobb iparvállalatá­nak — a linzi Egyesült Osztrák Vas­és Acélműveknek dolgozói különösen nagyra értékelték, ritka élménynek tekintették Gagarin látogatását. A vál­lalat öntödéjének munkásai lelkes és szívélyes fogadtatásban részesítették a Szovjetunió első űrhajósát, aki szin­tén kohászként kezdte pályafutását. Ausztriai látogatásának csúcspontja az a nagyszabású ünnepség volt, ame­lyet az Osztrák-Szovjet Baráti Tár­saság rendezett tiszteletére Bécs leg­tágasabb nagytermében — a Városi Csarnokban, ahol több mint tízezer jőnyi fiatal üdvözölte őszinte öröm­mel s lelkesedéssel a világ első űr­hajósát. Egy bécsi gimnazista orosz nyelven köszöntötte Gagarint, mint a világ leghíresebb emberét, aki bá­torságával mindenkinek példát muta­tott. Színpompás, népviseletbe öltö­zött, csillogó arany szálakkal átszőtt főkötős wachaul lányok az Ausztriá­ban aznap ünnepelt anyák napja al­kalmából ajándékot küldtek az űr­repülő édesanyjának. Amikor Gagarin Grácból visszaté­rőben volt Bécsbe, a gépkocsik a Semmeringen rövidebb időre megáll­AUSZTRIA NÉPE tak egy nagyszálló előtt, az ott egy­begyűlt fiatalok csoportjából kivált egy tehergépkocsi vezetője s elmon­dotta, mily nehéz a foglalkozása, majd hozzáfűzte, hogy mégsem oly nehéz mint Gagartné. Azután bará­tai felé intve kijelentette: „ .. .egy szó mint száz, maga tetszik nekünkl", majd a szállodai vendéglő zeneauto­matájához lépett, bedobta a megje­lelő ércpénzt, és jelhangzott az „Em­ber a Holdon" dallama. Ezt a fi­gyelmességet mindkét részről kaca­gás és meleg kézfogások követték. Gagarin mosolyogva így szólt: „Min­denesetre már a mt nemzedékünk ts megéri azt a napot, amikor az em­ber elfut a Holdra ..." Gagarin ausztriai látogatása ünnep­napnak számított az osztrák lakos­ság széles köreiben. Az osztrák mun­kások túlnyomó része ugyanakkor harcosan síkraszállt jogai kivívásá­ért. A fémipari munkások a második köztársaság fennállása óta legnagyobb sztrájkjukat vívták. Aznap, amikor Gagartn hazakészülődött, kirobbant a vendéglátótpari dolgozók sztrájkja ts. jurlj és felesége, Valentyina reggeli nélkül távozott az Imperial szállóból. Nem akarták, hogy sztrájkolók szol­gálják ki őket. FRANZ KUNÉRT zötti megnemtámadási egyezmény megkötése és a háborús propaganda betiltása. Zorin, a szovjet küldöttség vezetője hangsúlyozta, az albizottságnak az eredmény érdekében olyan kérdé­sekkel kell foglalkoznia, amelyek hoz­zájárulnak a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, az államok közötti biza­lom helyreállításához, az általános és teljes leszerelés feltételeinek megte­remtéséhez. A nemzetközi feszültség enyhítésé­nek szempontjából hatékony lenne az atomfegyvermentes övezet megterem­tése a világ egyes tájain. Különös je­lentőségű lenne ilyen övezet létre­hozása a világ legérzékenyebb helyén — Közép-Európában. Ilyen övezet megteremtése négy kormány hozzá­járulásától függ, amelyek közül három, a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság, a Német Demokratikus Köztár­saság és a Lengyel Népköztársaság már beleegyezett. Most már csupán a Német Szövetségi Köztársaság bele­egyezése szükséges. • • • Genfben a Nemzetek Palotájában szerdán délelőtt Arthur Lali indiai küldött elnökletével összeült a nem­zetközi feszültség enyhítésének kér­désével foglalkozó 18-hatalmi albi­zottság. Az első szónok Naszkowski lengyel küldött volt. A vitában még Nagy­Britannia, Etiópiai és az USA küldöt­tei vettek részt. KOMMENTÁRUNK Ellentétek a nyugati táborban Az utóbbi napokban éles ellenté- le beszédének külföldi visszhangja, tek robbantak ki a nyugatatlanti Kennedy elnök, aki eddig nagyon szövetségben, pedig a NATO-tanács diplomatikusan fogalmazta meg ki­május elejei athéni ülésén feltűnően fogásait Franciaország politikájával hangoztatták a szövetség egységét szemben, most élesebben és kemé­és szilárdságát. Érdekes, hogy nem nyebben lépett fel de Gaulle ellen, annyira a kis és jelentéktelen tag- Kijelentette, hogy „Európa és az államok kerültek viszályba egymás- Egyesült Államok nem azért fogott sal, hanem az egész agresszív tömb össze egy évtizeden át, hogy most oszlopai — az Egyesült Államok, korlátolt szempontok és kételyek Franciaország, Nyugat-Németország elválasszák őket". Kennedy válogat­ás Nagy-Britannia. lan kifejezései eléggé rávilágítanak Az ellentétek oka nézeteltérés ab- a z Egyesült Államok és Francié­ban a kérdésben, hogyan építsék ki ország ellentéteinek mélységére, az atlanti tömb katonai szervezeté- Ugyanakkor érezhető, hogy az Egye­re épülő széleskörű nyugat-európai sül t Államok aggódik, hogy de Gaul­politikai uniót és a közös piacon l e ne alakítson szűkebb nyugati alapuló gazdasági tömböt. egyesülést az atlanti szövetségen belül, mely azután viszonylag füg­•t Egyesek szerint „nemzetek g etlen volna az Egyesült Államok­fölött álló Európát" kell te- kai és Angliával szemben és afféle remteni a nyugat-európai államok „harmadik erő" szerepét játszaná olyan szövetségének formájában, s aját nukleáris fegyverrel. Ám de amelyben a nemzeti érdekeket alá- Gaulle semmi esetre sem akarja fel­rendelték az imperializmus világér- bontani az atlanti szövetséget, csu­dekeinek, azaz a NATO s a többi pá n nagyobb részt kíván a nyugati agresszív csoportosulás érdekeinek, tábor irányításából. Ezt főként az Egyesült Államok tá- De .Gaulle tervezetének pillére a mogatja, mely vezető szerepet ját- Párizs—Bonn tengely lenne. De szana a szövetségben. Ugyancsak Gaulle és Adenauer a legmerevebb nagy híve e gondolatnak Spaak bel- nemzetközi politika képviselői, amit ga külügyminiszter, a NATO volt fő- az i s bizonyít, hogy Franciaország titkára is. megtagadta részvételét a 18-hatalmi 2 A másik elgondolás de Gaulle leszerelési bizottság genfi tárgyalá­• francia elnöktől ered, aki sai n- Adenauer pedig torpédozza a Adenauer kancellár támogatását él- Nyugat-Berlinről folyó szovjet-ame­vezi. De Gaulle „Európája" olyan rika í tárgyalásokat, szövetséget jelentene, melyben a A Párizs—Bonn tengely háttéré­tagállamok megtartanák bizonyos ben korántsem a két ország nemzeti önállóságukat és saját „nemzeti" érdekei állnak — amit a két politi­politikát folytatnának. De Gaulle kus szeretne elhitetni a közvéle­ugyancsak híve a széleskörű euró- ménnyel — hanem az a törekvés, pai szövetségnek, ugyanakkor han- hogy a francia és a német imperia­goztatja, hogy a szövetségnek egyet- lizmus nagyobb hatalmi pozícióra len kérdésben sem szabadna dönte- tegyen szert. Szóval a prímhegedűn nie az államfők beleegyezése nél- szeretnének játszani a nyugati ze­kül. Semmi esetre sem akarja alá- nekarban, sőt a karmesteri dobogó­rendelni Franciaországot valamilyen ra is kívánkoznak. Törekvésük ve­„nemzetek fölött álló" szerv dönté- szélyessége abban rejlik, hogy ko­sének. nokul elleneznek minden konstruk­De Gaulle törekvéseinek az a lé- tív szellemű tárgyalást a Szovjet­nyege, hogy világpolitikai tényezővé unióval és követeléseikkel eleve akarja tenni Franciaországot, hogy meghiúsítják a tárgyalásokat, necsak az amerikai politika segéd- Nagyon kényes helyzetben van szerve legyen. A francia elnök egy Anglia, mely az Egyesült Államok sajtóértekezleten 700 újságíró előtt híve, de nem mer túl nyíltan szem­élesen támadta a „nemzetek fölött' beszállni Franciaországgal és az álló Európa" gondolatát, utópisták- NSZK-val, mert be akar lépni a Kö­nak és apolitikus egyéneknek ne- zös Piacba, ahol éppen a két utóbbi vezte az eszme hirdetőit. Mivel államot illeti a döntő szó. Franciaországban sok híve van a Az amerikai, az angol, a francia „nemzetek fölött álló Európának", és a nyugatnémet imperializmus a sajtóértekezlet után öt miniszter gazdasági ós politikai érdekei szein­azonnal beadta lemondását. Példáju- bekerültek egymással. Egyben meg­kat továbbiak követték. Ez volt a egyeznek — ez a munkásosztály, a belpolitikai visszhangja annak, hogy szocialista világrendszer elleni küz­a francia burzsoázia egy része delem, mely a széleskörű atlanti nem ért egyet de Gaulle elképzelé- szövetség létrehozásának mozgató seivel. Sokkal élesebb volt de Gaul- ereje. O. V. n|é|h®n|y PANAMA fővárosában nagy tüntetést rendeztek azoknak a diákoknak az emlékére, akiket 1958 májusában rend­őrgolyók öltek meg, amikor a Panama­csatorna visszaadását követelték az Egyesült Államoktól. (CTK) FOKVÁROSBAN a rendőrség letartózta­tott hét európait, mert az új fasiszta tör­vény ellen tüntettek, melyről éppen most folyik a vita a Dél-Afrikai Köztársaság parlamentjében. A törvény értelmében halálbüntetéssel ls sújthatják a fajüldö­ző rendszer politikai ellenfeleit. (CTK) MEXIKÚ északi részének aszály súj­totta vidékéről 10 000 földműves rende­zett éhségmenetet Mexikó fővárosába. (CTK) FINNORSZÁGBAN Jün. 1-től felemelik néhány közszükség­leti cikk: a cigaret­ta, a benzin és a szeszesitalok árát. (CTK) AZ AMERIKAI SZABADSÁGSZOBOR 1962-BEN A CSEHSZLOVÁK SZAKSZERVEZETEK 87- tagú küldöttsége kedden Berlinbe ér­kezett. Ez már a negyedik csehszlo­vák küldöttség, mely a két ország szakszervezeteinek egyezménye alapján az NDK-b» látogat. (CTK) AZHARI szíriai külügyminiszter és Kabbur belügymi­niszter lemondott. (CTK) DIEFENBAKER ka­nadai miniszterel­nök torontói sajtó­konferenciáján kije­lentette, hogy Ka­nada nem szándék­szik katonai egysé­geket küldeni Laosz­ba. (CTK) DR. CHEDDI JA­GAN, Brit-Guayána miniszterelnöke New Yorkban egy sajtókonferencián kijelen­tette, ha Anglia nem határoz meg pon­tos dátumot a Brit-Guayana független­ségéről tárgyaló értekezlet összehívásá­ra, akkor ezt a kérdést az ENSZ-köz­gyűlés elé terjesztik. (CTK) PUERTO RICO fővárosa közelében ki­ürítettek egy községet azzal az ürügy­gyei, hogy ott „turista központot" léte­sítenek. A valóságban ott lesz az FBI amerikai rendőrség kiképzőtábora. (CTK) MAKARIOSZ ciprusi elnök kétnapos bonni látogatása után Nyugat-Berlinbe utazott. Onnét még ellátogat Hamburgba és Münchenbe. (CTK) JURIJ GAGARIN szerdán beszédet mon­dott a tokiói Vaszeda egyetem diákjai és tanárai előtt. (CTK) A LAOSZI KATONAI KÜLDÖTTSÉG Kong Le tábornok vezetésével egyhetes láto­gatásra a Lengyel Népköztársaságba ér­kezett. (CTK) A MAGYAR NÉP megemlékezett a tör­ténelmében „véres csütörtök" néven Is­mert események ötvenedik évfordulójá­ról. A rendőrség 1912. május 23-án tüzet nyitott az éhség ellen, az általános vá­lasztójogért tüntető proletárokra. (CTK) WALTER ULBRICHT, az NDK Állam­tanácsának elnöke fogadta Kong Le tábornokot, a .laoszi katonai küldöttség vezetőjét. (CTK) A LAOSZI KIRÁLYSÁG katonai küldött­sége Kong Le tábornoknak, Laosz fegy­veres erői főparancsnokának, a Laoszi Katonai Nemzeti Tanács elnökének veze­tésével egyhetes baráti látogatása után elutazott a Német Demokratikus köztár­saságból. (CTK) SZOVJET PÁRT- ÉS KORMÁNYKÜL­DÖTTSÉG érkezik Hruscsov elvtárs ve­zetésével július második felében a Ro­mán Népköztársaságba. (CTK) BEIRUTBA szovjet kulturális küldött­ség érkezett baráti látogatásra. (CTK) DOENINGHEIM nyugat-németországi város közelében üzembe helyeztek egy ultramodern gyárat, melyben elektroni­kus berendezéseket állítanak majd elő a „Starfighter F-104" lökkhajtásos va­dászrepülőgépek számára. (CTK) BELGIUMBAN hivatalos adatok szerint május 6-tól 12-ig 43 490 volt a teljesen munkanélküliek és 19 694 a részben mun­kanélküliek száma. (CTK) 1962. május 24. ÜJ SZO 3 * A

Next

/
Thumbnails
Contents