Új Szó, 1962. május (15. évfolyam, 119-148.szám)

1962-05-17 / 134. szám, csütörtök

Havannában megnyílt a Csehszlovák Kultúrház Havanna (CTK)' — Dr. František Kahuda, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság iskola- és kulturálisügyi minisztere, a Kubában tartózkodó csehszlovák kulturális küldöttség vezetője Havannában május 15-én ünnepélyesen megnyitotta a Csehszlovák Kultúrházat. Az ünnepélyes megnyitáson jelen volt a kubai forradalmi kormány iskolaügyi minisztere, a Kubai Tudományos Akadémia elnöke, a diplomáciai testület tagjai, valamint a kubai kulturális és közéleti képviselők. Dr. Kahuda miniszter beszédében rámutatott a csehszlovák-kubai barátság szilárd alapjára és nagyon értékelte a kubai forradalmi kormány kulturális művét. A kormánynak sikerült felszámolni az írástudatlanságot az egész országban és most 50 ezer fiatalnak teszi lehetővé tanulmányai folytatását. Dr. Armando Hart Davalos kubai iskolaügyi miniszter beszédében kiemelte a csehszlovák-kubai kulturális kapcsolatok állandó erősödését. Az ünnepi beszédek elhangzása után a jelenlevők megtekintették a Csehszlovák Kultúrház berendezését és a kultúrházban rendezett kiállítást. A lkultúrközpont épületében kiállítási csarnokok, olyasőterem, könyvtár, mozi és hangversenyterem is van. Germán Tyitov a világűrkutatásról Moszkva (ČTK) — Germán Tyitov azt javasolja, hogy a világűrhajósoknak engedjék meg, hogy szabadon használhassák a Föld valamenynyi rádióállomását. A Nemzetközi Világűrkutatási Bizottság üléséről visszatérve a TASZSZ tudósítójával folytatott beszélgetésében a rádióösszeköttetést mint a nemzetközi együttműködés egyik legfontosabb problémáját említette. Glenn, amerikai űrhajós földkörüli útján nem volt állandó rádióösszeköttetésben a Földdel, viszont a szovjet rádióállomások felhasználása rendikívül előnyösnek bizonyult volna. Arra a kérdésre, vajon a három szovjet mesterséges hold kibocsátása újabb űrhajózás előjátéka-e, Germán Týftov így válaszolt: „A tudomány nem áll meg. Bizonyos mértékben minden egy nagyobb dolog előjátéka. Ogy vélem, hogy a mesterséges holdak rendkívül hasznosak' voltak a világűrkutatás terén. Testvéri országok parasztságának életéből A kukorica Magyarországon E

zekben a napokban Magyarország szántóterületének több mint egynegyedén, 2,5—2,6 millió holdon földbe kerül legfontosabb terményünk, a kukorica. Amikor 1493-ban ezeket az apró sárga magvakat Európába hozta Kolumbusz Kristóf, bizonyosan nem gondolt arra, hogy mekkora értéket jelentenek öreg kontinensünknek. Ma már a kukorica az aranynál ls nagyobb kincset érő növénye a mezőgazdaságnak. Persze nemcsak nálunk van ez így. Nincs a földkerekségen olyan földrész, ahol ne ápolnák kellő figyelemmel ezt a kényes növényt, mely egyedül az ember gondoskodásával képes fennmaradni. Megérdemli a gondoskodást, mert azokon a vidékeken, amelyeken megterem, bőségesen meghálálja a fáradságot, — bőségesebben, mint a növényvilág többsége. Ez az oka, hogy korunkban is mind gyorsabban terjed, hiszen az emberiség élelmiszer szükségletének mind nagyobb hányadát adják a húsfélék, az állattenyésztési termékek, s tudvalevőleg a kukorica az állattenyésztés alapvetően fontos takarmánya. Magyarországon minden lehetőség megvan arra, hogy a kukorica termesztésében a világszínvonalra kerülhessünk. A mi természeti adottságaink ugyanis igen kedveznek a kukoricának, amelyből Európában a Szovjetunió után Románia vet a legtöbbet. Utána Jugoszlávia, majd Magyarország következik, s mögöttünk van a többi európai állam. Az európai termésátlagok Ausztriában, Olaszországban, Csehszlovákiában és Franciaországban a legnagyobbak: 26—32 mázsa közt van a hektáronkénti hozam. Nálunk több év átlagában 23 mázsa körül alakul egy hektár szemtermése. De például az állami gazdaságok a vetésterület nagyarányú növekedésével tavaly 20,2 mázsa holdankéntl szemtermésre tettek szert, ami hektárra számítva 35 mázsa. Több mint az Egyesült Államok átlagtermése. J

ogos a kérdés: hogyan, milyen módszerekkel érték el ezt a kitűnő eredményt? Kétségkívül sok köze volt hozzá a hibridvetőmagnak, amely mintegy 25 százalékkal nagyobb termést képes adni, mint a szokványos fajták vetőmagja. Ha Magyarországon a hibridkukorica kerül szóba, az ember önkéntelenül Martonvásárra, az ottani kutató intézetre gondol, mert legújabban éppén a különböző hibridfajták kitenyésztése tette ismertté nevét. — Az itt kikísérletezett Mv5, az Mv-39 és a többi hibridjajta legalább olyan nagy, de általában több termést ad, mint a legjobb szovjet, amerikai és kanadai hibridkukoricák — tájékoztat dr. Győrjfy Béla, a kutató intézet főmunkatársa. — Nemcsak a ml példánk bizonyítja, hogy érdemes hibridkukoricát termeszteni, hanem például az Egyesült Államoké is. Ott 1933-ban kezdték a beltenyésztéses hibrideket vetni. 10 év múlva a kukorica termőterület 78 százalékára már hibridmag került. Ez idő alatt a 'kukorica átlagtermése 14 mázsáról 24,4 mázsára növekedett hektáronként. Hazat hlbrldjajtátnk termőképességben vetekszenek a világ legjobb hibridkukoricáival. Az a nagyarányú program, amelyet a hibridjajták el szaporításáért, a jó minőségű kukorica vetőmagért 1957-ben elkezdtünk, mind eredményesebb. Néhány év múlva a kukorica-vetésterület túlnyomó réslére hibridmag kerül nálunk. Magyarország számos helyén — így Baján, Hódmezővásárhelyen, Debrecenben, a Lajta-Hanságban, Bólyban, Dalmadon, Hidasháton, Klementinán és másutt — hibridüzemek épültek, melyek kiváló vetőmagot biztosítanak a termelőknek. Természetesen a vetőmagon kívül a bőséges szervestrágya, és műtrágya ls számottevően hozzájárul a nagy termés kialakításához, módot ad arra, hogy 16—22 ezerre növekedjék holdanként a szokásos 11—12 ezer körüli tőszám. Martonvásáron azt ls megállapították, hogy a hibridfajták 25, a tőszámnövekedés 20, a trágyázás 5—10 százalékkal növeli a termést. V

an még egy másik nagyon fontos tényezője a kukorica termesztésének: a növényápolás. Ebben a munkában hallatlanul nagy segítséget ad a vegyszer, amellyel kapálás nélkül irtható a gyom. Nézzünk néhány számot: a vegyszerrel kezelt táblák 1960-ban 2 és fél mázsával adtak nagyobb termést az állami gazdaságokban, mint a rendszeresen kapáltak. Tavaly ez a különbség a vegyszer javára holdanként 4—5 mázsa volt. Nem véletlen tehát, hogy Martonvásáron a kutatók kísérleteik nyomán ma azt állítják: nem kapásnövény többé a kukorica. Szerintük megdőlt az a régi tétel: mtnél többször kapálnak egy növényt, annál nagyobb termést ad. Ugyanis sok helyütt még azt vallják az egyetemeken is azt tanítják, hogy a kapálásnak a gyomirtáson kívül számos termést növelő hatása van: a talaj jobban megőrzi nedvességét, javítja a levegőgazdálkodást, élénkíti a talajbaktériumok tevékenységét. A martonvásári kutatók új tétele ,így hangzik: „A kapálásnak csak annyiban van pozitív hatása a kukorica termésére, amennyiben a kapálással a gyomokat irtják." Vagyis, ha a kukorica gyomtalanítása vegyszerekkel olcsóbban és gazdaságosabban megoldható, mint kapálással, akkor a kukorica kapálása minden káros következmény nélkül elhagyható. „A mezőgazdaság kemizálásának jejlödéBUDAPESTI TUDÓSÍTÁSUNK Nosza Vilmos traktoros és KracVány László munkagépkezelő veti a hibridkukoricát a Csányi Állami Gazdaságban. (Urbán Nándor — MTI Foto felv.)' sével — mondja dr. Győrffy Béla — a kukorica megszűnik kapásnövény lenni." E

nnek a nagy jelentőségű kísérletnek Martonvásáron Győrffy Béla, a kutatóintézet főmunkatársa az irányítója. Mikor kutatásaikról, munkáikról beszélgetünk, így foglalja öszsze a vegyszeres gyomirtás kísérleteinek eredményeit: — A paraszti módszerrel művelt kukorica tavaly 12 mázsa termést adott holdanként. Azon a földön pedig, ahol mindent a régi, kis paraszti módszerrel végeztek, de kapálás helyett vegyszert alkalmaztak, ott 23,40 mázsa termést adott a kukorica. A hagyományos paraszti kapálás után fennmaradó gyomok tehát annyi nedvességet, tápanyagot vonnak el a kukoricától, amellyel a termést meg lehet kétszerezni. Kísérletünk leglényegesebb eredményét azonban azok a kukoricatáblák hozták, amelyeken mindent a legkorszerűbben csináltak. Itt a kukorica háromszor akkora terméssel jizetett, mint a hagyományos paraszti módszerrel művelt földeken: 38,24 mázsa szemes kukorica a holdankéntl eredmény. Nem kétséges, hogy ennek óriási fűrradalínasító jelentősége van az egész magyar mezőgazdaságban. Hiszen a kukoricát hazánkban a legnagyobb térületen termelik és a vegyszeres gyomirtással a munkaerő hiányát is meg lehet szüntetni. Arra kell tehát törekednünk, hogy minél több és jobb vegyszert biztosítsunk. Kezdetben svájci gyomírtőszerekkel, Simázinnal és Atraclnnal dolgoztak a kutatók és az állami gazdaságok. Ma azonban már rendelkezünk hasonló hatású magyar vegyszerekkel, a Hungazinnal és a Dikonirttal is. — Ha ezekből a szuperszelektív vegyszerekből elegendő lenne, akkor Magyarország kukorica átlagtermésével egy-két év alatt a világ élvonalába kerülhetne —'ez a véleménye Rajki Sándornak, a Martonvásári Kutató Intézet igazgatójának. Természeteseri erre törekszik a magyar kormány is, mert a következő években a Hungažin gyártását a jelenlegi négyszeresére, a Dikonirtét pedig háromszor rosára emelteti az iparral, terven felül. Míg a szuperszelektív vegyszerekből tavaly 100 ezer holdra került, az idén már több mint 250 ezer holdon írthatjuk Hungazinnal a gyomot. Az ötéves terv végére pedig — a számítások szerint — kukoricatermő területünk jelén, mintegy egy és negyed millió holdon vegyszerrel ápoljuk a növényeket. Közben mind olcsóbbá is válik ez a drága vegyszer. Vegyi iparunkat dicséri, hogy ma már egy kiló Hungazln fele annyiba kerül, mint két évvel ezelőtt a Simazin és a vele elért termésérték többszörösen felülmúlja a vegyszer árát. Mint láthatjuk: sem ma, sem az elkövetkezendő években a vegyszeres gyomirtás még nem pótolhatja a kapát és a kultivátort. Ma még szükség van arra, hogy a szövetkezeti tagjaink sűrűn forgassák a kapát — hisz nenisóffáŕä" irt a növényápolás ideje —, de a martonvásári kísérlet és jónéhány állami gazdaságunk példája minden kételyt kizáróan bizonyítja: a jövő a vegyszeres gyomirtásé. Alkalmazásával évről évre egyre több és több kukoricát termelünk és ez biztosíték arra, hogy néhány év alatt elérjük a világszínvonalat. MAJOR LAJOS 1 Hogyan él CL kapitalista orsságok parasxtxága ? Jyugat-Németországban egyre gyorsabb ütemben halad a parasztgazdaságok felszámolása. Ennek a folyamatnak elsősorban a kis- és középgazdaságok esnek áldozatul. 1949-től 1961-ig összesen 403 342 tíz hektáron aluli parasztgazdaság jutott csődbe. De a nagyobb, 10—20 hektáros mezőgazdasági üzemek közül ls egyre többet fenyeget a pusztulás. A bonni kormány legutóbbi „zöld terve" (az NSZK kormánya minden évben jelentést terjeszt elő a szövetségi parlamentnek a mezőgazdaság helyzetéről) szerint az 1961-es év végén még meglevő 1588 700 falusi gazdaságból csupán 150 000-nek szabad megmaradnia. Németország mezőgazdaságának történetében ez Jelenti a parasztgazdaságok legna.gyobb és leggyorsabb felszámolását. A versenyben csupán a junkerek és a nagybirtokosok állhatják meg helyüket. A törpebirtokosok és középparasztok egymás után kénytelenek elhagyni gazdaságalkat, s mint szakképzetlen munkások fokozott kizsákmányolásnak kitéve másutt kell megkeresniök kenyerüket, vagy számos esetben a munkanélküliek sorait gyarapítják. 9 Kik kezébe jut a parasztság földje? Hogy és miképpen kerültek a nyugatnémetországi földművesek ilyen helyzetbe és milyen célokat követ tulajdonképpen a bonni kormány ezzel a mezőgazdasági politikájával? A ba] gyökereit tulajdonképpen már abban az időben kell keresnünk, amikor a nyugati megszálló hatalmak a potstdaml szerződésnek fittyet hányva a nyugati zónában szándékosan nejn hajtották végre sem a denacifikálást, sem a dekarBonn népellenes agrárpolitikája tellizálást s természetesen a demokratikus földreformot sem. A junkerek a militaristák leghűbb támaszai — akik már két világháború kirobbantását segítették elő, az úgynevezett „földosztás" után is megtalálták számításukat. A földek javarésze továbbra ls az ő kezükben összpontosult. Mialatt Németország keleti részében a potsdami" szerződés értelmében végrehajtott földreform során 2 189 999 hektár föld került szétosztásra 559 089 földműves között, a nyugati zónában (a mai NSZK-ban) a 100 hektáron felüli birtokoknak csupán 2,5 százalékát osztották szét, vagyis 78 027 kisgazdának csupán 90 781 hektár földből jutott valami. A mezőgazdasági helyzet tehát alig változott. A földbirtokosok 1,4 százaléka (többnyire nagybirtokosok, bankárok, a finánctőke urai és az állam) a „földreform" után is a mezőgazdasági földek 32 százalékát tartották kezükben. A kis- és középgazdaságok viszont a mai napig sem bírják az adóterhet s még kevésbé az árpolitikát, mely csupán a nagygazdaságoknak előnyös. Ez utóbbiak ugyanis többnyire gabonát és cukorrépát termesztenek és ezeknek a terményeknek az ára 1959 óta 60 százalékkal emelkedett. A kisgazdaságok viszont elsősorban tojást, tejet, kapásnövényeket, zöldséget, szőlőt stb. termelnek s ezeknél az áremelés ugyanannyi idő alatt csak 10 százalékot tett ki. A kis- és középgazdák csak tengődtek és egyre jobban eladósodtak, s gazdaságuk a legtöbb esetben dobra került. Ez azután egyre gyorsabb ütemű felszámolásukat vonta maga után. Míg 1949-től 1955-ig naponta átlag 48 gazdaság ment tönkre, 1960-tól 1961-ig már 204 volt naponta a csődbejutott mezőgazdasági üzemek száma. A nyugat-németországi mezőgazdaság adóssági megterhelése elérte a 13 milliárdot, vagyis ezer márkát tett kl hektáronként. 9 Amerikai példakép Ilyen körülmények között az lenne a logikus következtetés, hogy az állam segítségére siet a bajba jutott földműveseknek. A bonni kormánynak ez azonban nem érdeke. Inkább a nagybirtokosoknak nyújt még az eddiginél is magasabb pénzbeli támogatást és lehetővé teszi számukra a csődbejutott gazdaságok mielőbbi felfalását is. A mezőgazdaság „rossz összetételére" hivatkozva oly módon akarja „orvosolni a bajt", hogy mindenáron csak nagybirtokok létjogosultságát támogatja. Adenauerék az amerikai példát tartják szem előtt. Ezt bizonyítja a hivatalos mezőgazdaság! közlöny áprilisi száma is, melyben szőszerint ez áll: „Szükséges, hogy a kormány nyíltan megmondja a parasztoknak, hogy nem akarja az amerikai típusú fejlődést meggátolni, mely így fest: a farmok száma 1940-beri 5,1 millió 1959-ben ..... 3,7 millió 1970-ben . .... 2,- millió Befolyásos körök a szövetségi köztársaságban is kívánatosnak látják ezt a fejlődését. Ezt pedig minden teketórlázás nélkül a parasztság tudtára kell adni." Nem új álláspont ez. Hiszen Lübke elnök már 1954-ben kijelentette: „Az új mezőgazdasági törvény nem nyújt állami támogatást a segítségre szoruló mezőgazdasági kisüzemeknek. A kisgazdáknak, ha nem tudnak földjükből megélni, más foglalkozás után kell nézniük." Ezért kénytelenek a kis- és középgazdák birtokaikon túladni, de az állam mit sem törődik azzal, hogyan keresik majd meg ezután a mindennapi kenyerüket. Az eladott, vagy még gyakrabban elárverezett gazdaságok pedig vagy az amúgy is gazdag nagybirtokokat gyarapítják, vagy pedig militarista célokat szolgálnak: haditámaszpontokat, gyakorlótereket stb. • A Közös Piacért feláldozzák a kis- és középparasztságot A kis- és középgazdaságok még gyorsabb ütemű felszámolásához Nyugat-Németországot közvetve a január 14-1 brüsszeli Közös Piacegyezmény is kényszeríti. Az NSZKban ezentúl' minél alacsonyabban kell tartani a mezőgazdaság termelési költségeit (ez csak a nagyüzemi termeléssel lehetséges), hogy a mezőgazdasági termékek ára ne szárnyalja túl a Közös Piac többi államai agrártermékeinek árát, mert Franciaország, Hollandia, Belgium, Olaszország és Luxemburg mezőgazdasági termésfeleslegüket NyugatNémetországban akarják értékesíteni. Hogy ipartermékeit vámmentesen helyezhesse el a Közös Piac államaiban, Bonn kénytelen volt bevezetni a gabona-irányárakat és leépíteni az eddigi szavatolt felvásárlási árakat, melyek bizonyos fokig védték a parasztokat a felvásárlási árak túlságos csökenésétől. Az ipari monopóliumok nagyobb hasznáért tehát Adenauerék feláldozták a kis- és középgazdaságokat. • A német parasztság két útja Van tehát még kiút a parasztság e súlyos helyzetéből? Nem vitatható, hogy a nagyüzemi termelés nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban ls előnyösebb és gazdaságosabb. A mezőgazdasági nagyüzemi termelésre való áttérést azonban különbözőképpen oldják meg a szocialista és a kapitalista országokban. Ez a két különböző mód a legjobban a két német állam példáján tükröződik vissza. Az NDK-ban a parasztság az NSZKval szemben egy egész történelmi Időszakkal előbbre van. A szövetkezeti nagyüzemek az egész dolgozó nép érdekeit szolgálják. A földművesek pontosan megszabott árakat kapnak valamennyi terményükért és a tervgazdaság biztosítja értékesítésüket is. A 10 éven át szerzett tapasztalatok ennek az útnak helyességéről tesznek tanúbizonyságot. A feltételek erre azonban csak olyan államban vannak meg, ahol a politikai hatalom a munkások és parasztok kezében van. Mivel az NSZK-ban az államot a monopolkapitalizmus uralja, mely nem a nép, hanem csak saját érdekeit tartja szem előtt, a nagyüzemi termelésre a „zöld tervek" alapján úgy térnek át, hogy megszervezik a kis- és középgazdaságok felszámolását, mit sem törődve azzal, hogy a tönkretett parasztok ezentúl hogvan boldogulnak. A nyugat-németországi monopolkapitalisták nem válogatják az eszközöket, ha arról van sző, hogy Nyugat-Európában gazdasági elsőségre törjenek. A nyugat-németországi parasztság számára a kiutat a nehéz helyzetből csakis a monopolkapitalisták uralmának megdöntése hozhatja meg. B. E. ÜJ SZÖ 4 * 1982. május 17.