Új Szó, 1962. április (15. évfolyam, 90-118.szám)

1962-04-28 / 116. szám, szombat

I fgy visszaemlékezve az ember rádöbben, hogy már a nap is rosszul kezdődött. Álmos, szürke vasárnap reggelre ébredtünk. Az ég borúsan és fáradtan csüngött a házak felett és annak ellenére, hogy a rá dió verőfényes tavaszi napsütést ígért, egész nap nem derült ki. Rossz jel. nagyon rossz .. Na lám... a megszokott borbély mesterem nem köszön, amikor belépek az üzletbe, elmerültem feni a borotváját és borongós a tekintete. — Nehéz eset, Mesterem — kezdem óvatosan a beszélgetést — mintán a székbe ülök, rémes pech, ez a Csigolya, hogy tehette ... Feljebb a fejet — parancsolta — Nehéz lesz, Matild — jósoltam —, kikapott a Slovan ... Öreg pincérünk kikukucskált a konyhából és sóhajtva csoszogott felénk. — Tudom, Tóni bácsi — mondtam résztvevöen —, mindent tudok, kikaptunk, de azért én mégis szeretnék megreggelizni és Matild is kimondotDélután a liget- .•,,,,,,,„,,,„„„„,,,,„„,,,,,tán éhes. Két káO ' ^ Itrtíml áo ben sétáltam a feleségemmel. A futballpálya felől panaszos kórus hangját sodorta felénk a szél. Eredeti, semmihez DUBA GYULA VANNAK MÉG PROBLÉMÁK vét vajjal .és dzsemmel, meg vajaskiflivel, Tóni bácsi...! — Nem megy — ingatta —, az nem megy csak seiuiuLuei. ^ S sem hasonlítható £ „„,„.,„„„„,„„„„„„X Nem k

aP

tun

k „„„„s„s„sww*.\ még k

ij

üti ki tu

d. erős hangon és szappanozott —, Csi- ja, hol vitatkozika vereségről a pék hang, amikor harmincezer ember panaszos kiáltásban tör ki egy váratlan gól miatt. Bízvást mondhatjuk, hogy ez a hang nem a természet szótárából való — még az éhes és fázó farkasok üvöltéséhez sem hasonlíthatnánk —, ez a hang egészen modern, a huszadik század jellemző hangja. Egyszerre tör fel ezer és ezer torokból — szavalókórust nehéz lenne ekkora pontosságra betanítani —, eredetileg mintha jajnak indulna, aztán változik a színezete, átalakul és valahogy így végződik be: pfűü ... az anyád mindenét...! — Meglátod — mondtam a feleségemnek —, Matild, nehéz idők következnek ránk, kikap a Slovan ... — Nem kaphat ki — bízott a feleségem —, él még Csigolya Pufi, a centercsatár! Nekem lett igazam, a panaszos tömegjaj valót beszélt... kikapott a Slovan. Csigolya ide, Csigolya oda, kikapott ... Rémes eseménye napjainknak, nem elég egy esetleges atomháború fenyegető árnya, még ez is ... Hétfőn reggel csüggedt a város. Ismerem ezt a hangulatot. Tudom, a mai naptól nem sok jót várhatunk. golyához a gyanú árnyéka sem férhet ... Borotváján fényes sugarak villognak. — No, azért tálán mégis — kockáztattam meg —, hallottam én, hogy nem volt olyan monumentális, mint egyébként lenni szokott. Borotváját a torkomra tette, éreztem, hogy szinte süt az éle. — Csigolya nagy... a kor kicsi, ahhoz, hogy megértse. Az öngólt pedig azért rúgta, mert így akarta nagyobb erőkifejtésre ösztökélni a csapatot. Heccelte a fiúkat. Csigolya fenomén, de néha nem sikerül neki... Örültem, amikor megborotvált, mert komoly ember és az elvi ellentéteket meglehetősen élesen ítéli meg; tavaly egy makacs kuncsaftnak három babszemnyi szemölcsét leborotválta a vita hevében. Dupla borravalót csúsztattam a zsebébe, hogy jobb kedvre derítsem, de meg sem köszönte, csak legyintett, hogy jó, jó nem haragszik ... Reggelizni mentünk a feleségemmel. A Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés Üzem több mint 300 dolgozója tölti szabad idejét az üzemi klubban kifejtett rendszeres és szerfölött értékes tevékenységgel. A legsokoldalúbb tevékenységet a Partizán zene-, dal- és táncegyüttes fejti ki. V. Pribyľ felvételén, az együttes néhány tagja látható. ség sofőrje... két órája várjunk.. — Talán a pékek sem sütöttek! — véltem. — Lehet — ingatta beleegyezően a fejét —, nem könnyű ilyenkor kiflit sütni ... — Bizony úgy... pedig Csigolya mindent megtett, még öngólt is rúgott. — Ne említse — szikrázott fel Tóni bácsi szeme —, Csigolya pernahajder. Abból él, hogy nem tud játszani, ... mert a többiek között, akik tudnak, úgy fest, mintha ő tudna ...! — Hogyhogy? — Éppen úgy tud játszani, mint a szurkolói, vagyis sehogy, mert, azok is azt hiszik magukról, hogy tudnának játszani, hogy értenek a futballhoz, s miután Csigolya éppen úgy nem tud, mint ők, azt hiszik róla, hogy tud. Érthető? Egynapos kenyérrel ettük hát a kávét, mert tegnap még bíztunk a győzelemben és sütöttünk kenyeret. Tegnap még volt remény. Furcsa nap ez a mai... A villamosokban duplájára emelkedik a becsületsértések és a könnyű testi sérülések száma. A hivatalokból ötven százalékkal több ügyfél távozik dolgavégezetlenül, mint máskor. A termelési értekezleteken aránytalanul kevesebb idő jut a munkatermelékenység növelésének a megvitatására mint egyébként. Csigolya Pufit erős testőrség védi azon szurkolóinak a sorából, akik még azt mondják, hogy fenomén, azok ellen, akik úgy vélik, rákfene a futball társadalmának a testén. A verebek borzasabbak, mint egyébként és a galambok nem tipegnek bizalommal a lábad -elé, félnek az emberektől, mert tudfák, hogy ma módfelett idegesek. Csigolya Pufi interjúban nyilatkozott az Esti Fütyülőnek, és kijelentette, hogy az öngól véletlenül történt, nem akarta és legközelebb saját csapatának igyekszik majd gólt rúgni, akkor talán az ellenfél kapuját találja el... A nevét különben egy atombizottság konferenciáján is felemlítették, mondván, hogy a rádióaktív sugarak káros hatással vannak a gerincvelőre, amely tudvalevőleg a csigolyákban helyezkedik el... Mint előbbi számunkban már beszámoltunk róla, a Bratislavai Nemzeti Színház színre vitte Benjámin Britté r angol szerző Szantivánéji álom című operáját. Ján Herec felvételén O. Malachovský, mint Thesens és T. Masariková, mint Hippolyta az opera egyik jelenetében. ARANYLAKODALOM Konci Géza hetvenöt éves, nyugdíjas tanító, ma délelőtt tíz órakor öt szál fehér, szegfűt vásárolt egy virágüzletben. Aztán kilépett az utcára és arra gondolt, hogy a költőknek nincs igazuk. Babits Mihály például azt írta valahol, hogy csak az emlék a mienk, mert azt soha többé senki és semmi nem veheti el tőlünk. Konci Géza gondolatban vitába szállt a költővel. Miért csak az emlék? És a jelen? Íme — az ő jelene! Most vásárolt öt szál fehér szegfűt a feleségének — Zsuzsikának. A hivatalos ünneplés csak délután kezdődik, ő is csak akkor adja át az igazi nagy ajándékot. Ez az öt szál virág ... ez semmi, ez csak olyan mellékes, külön jutalom az asszonynak — Zsuzsikának, ötven évért. Minden évtizedért egy szál fehér szegfű. Természetesen ez nem fejez ki mindent. Mivel is lehetne mindent kifejezni? Azt a sok könnyet kellett volna felfogni valami nagy szép serlegbe, amit a felesége elsírt az ötven év alatt. Azt a sok álmatlan éjszakát kellett volna csokorba kötni, amit az ő asszonya átvirrasztott az ötven év alatt. Sok volt? Igen — nagyon sok. Mert Konci Géza valamikor nagyon különös ember volt. Fiatal tanító korában, ahelyett, hogy az esperes úr kegyeit kereste volna, inkább a cselédemberek kunyhói között járkált és betűvetésre oktatgatta az írástudatlan parasztokat. És valamelyik pi-' pafüstös vályogviskó mélyén földosztásról és emberi jogokról beszélt a nincsteleneknek. Három korszakot harcolt végig, három rendszer ellen lázadozott. És három rendszer üldözte őt. Ferenc József csendőrei, Masaryk nyomozói és Horthy fasiszta pribékjei kergették Konci Gézát. Virrasztott az ilavai és a leopoldovi börtönök celláiban, sőMagánügy csupán: ? A

kommunista erkölcsi kódexről írva, annak egyik legfontosabb pontjához érkeztünk el: a kommunista társadalmi és magánéletéhez. Nem véletlenül írjuk és hangsúlyozzuk, hogy a kommunista erkölcsi kódex egyik legfontosabb pontjáról van szó, mivel az emberek a kommunista magatartását nem utolsó sorban éppen társadalmi tevékenységén és magánéletén mérik le. És hogy a kommunista magatartásának a társadalmi és magánéletben milyen nagy jelentősége van, hogy ez a magatartás mennyire befolyásolja egyrészt a pártonkívüliek magatartását, másréstz a kommunistákról, végső soron tehát a i pártról alkotott véleményüket, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a lépten-nyomon elhangzó vélemény és megjegyzés: lám, a kommunisták így csinálják. Igen, a kommunisták így csinálják, ezt meg azt teszik, tehát nekünk, a pártonkívülieknek követnünk kell őket, hiszen a gyakorlatból, az élet ezernyi példájából tudjuk és meggyőződtünk róla, hogy amit a kommunisták tesznek, az csak az emberek, a dolgozók javát szolgálja. Vajon véletlen-e, hogy a múltban, a kapitalizmus idején a burzsoázia elleni harcban a pártonkívülleknek hatalmas tömege követte a kommunisták lényegében oly maroknyi csoportját? Hogy a kommunisták hívó szavára a dolgozók tíz- és százezrei mozdultak meg s álltak nemegyszer és nem egy helyen a csendőr-sortűz elé ls? Mindez vajon csupán a nincstelenséggel, a munkanélküliséggel, a nyomorral magyarázható? Vagy talán csak azzal, mert a kommunisták pártja pontosan ki tudta fejezni a dolgozók nagy tömegeinek életbevágó követeléseit és ezen követelésekért következetesen és kitartóan harcolt? Természetesen, mindez és még sok más döntő körülmény játszott közre abban, hogy a dolgozók nagy tömegei követték a kommunisták szavát, ám nem szabad elfeledkezni, nem szabad lebecsülni azt a körülményt sem, hogy a kommunisták talpig emberek voltak. Talpig emberek, becsületes és feddhetetlen emberek, akiket bár rágalmazhatott a burzsoázia, szitkok és a mocskok özönét zúdíthatta rájuk, de az, — mint mondani szokás — csak falra hányt borsó maradt, mivel éppen a pártonkívíHiek tudták a legjobban, hogy mindaz, amit a burzsoázia a kommunistákra mond, közönséges hazugság, aljas rágalom. A kommunistát nem lehetett megvádolni, csak rágalmazni lehetett azzal, hogy rossz munkás, hogy nem szeret dolgozni és hogy valami könnyebbségre, valami pozícióra törne, holmi fogdmeg szeretne lenni

v A kommunistát nem lehetett megvenni, nem lehetett lekenyerezni, — nem lehetett egyszerűen azért, mert a kommunista nem csupán saját egyéni boldogulásáért harcolt, hanem ezrek és milliók, az egész dolgozó nép jogaiért és boldogabb életéért. A kommunistát nem lehetett megfélemlíteni megint csak ezért, mivel nem önmagát, saját érdekeit védte, hanem valamennyi dolgozóét és nem lehetett azért, mert a kommunista tudta, hogy nincs egyedül, tudta, hogy az ő igazsága a dolgozó nép Igazsága is. A kommunista szerény volt, ha személyéről, érdemeiről és helytállása jelentőségéről volt sző. Kommunista vagyok — hárította el magától és magáról az emberek elismerő szavát. Men az, hogy kommunista vagyok, azt jelentette, hogy a nép ügyének odaadó és önzetlen harcosa vagyok, olyan ember, aki saját egyéni boldogulásomat csak a közösség boldogulásával együtt érhetem el. Elképzelhető lett volna valamikor és valahol is, hogy a kommunista sztrájktörővé váljék? Soha, semmi körülmények között sem! Pedig megkörnyékezték őket százszor és ezerszer is. ígértek nekiik pénzt és munkát, kérhettek és kaphattak volna jóformán bármit, amit csak akartak, hiszen a tőkésnek, a gyárosnak vagy földesúrnak „kifizetődő" dolog lett volna megvásárolni és leszerelni a „hangadókat". De nem! A kommunisták hűek maradtak elveikhez, hűek maradtak a néphez. Sem a csábítás, sem a terror megtörni, céljaiktól őket eltéríteni soha nem tudta. Hát nem természetes és magától értetődő dolog volt, hogy az emberek, a sokszor puszta létükért harcoló dolgozók hittek a kommunisták szavának és követték őket? Hiszen a kommunista elveivel és politikájával kifejezésre juttatta a dolgozók követeléseit, és emberi magatartásával valóban a tömegek példaképévé, vezetőjévé vált. A

múltról beszéltünk, a régi világról, hogy miképpen viselkedett, milyen magatartást tanúsított a kommunista a köz- és magánéletben. Most már viszont arról szóljunk, hogy ma, a megvalósult szocializmus országában, a hatalom birtokában milyen követelményeket támaszt a párt tagjaival szemben. Vajon azok a vonások, amelyek a múltban a kommunistát jellemezték s amelyek éppen a tömegek példaképévé tették, ma, a megváltozott viszonyok közepette, hogyan jutnak kifejezésre, mennyiben nyilvánulnak meg a kommunista magatartásában? És egyáltalán ma, a hatalom birtokában szükség van-e azokra a vonásokra, amelyek ezelőtt tált a szegedi Csillag-börtön dermesztő falai között és végül állt a dachaui koncentrációs tábor drótkerítései mögött. Forradalmár volt. És ment, vándorolt faluról falura, asszonya kezét fogva hurcolta a forradalmárok nyomorát. Vándorlás, börtön, koplalás, alkalmi munka, pofonok, házkutatások — ez vo!t a sorsuk. Az öregúr megáll a kirakat előtt és lopva nézi magát. A fehér papírba csomagolt virágot gyengéden símo-t gatja a tavaszi szellő. Ma ötven éve! Akkor kerültek ösz^ sze Zsuzsikával. Délután sok ember jön hozzájuk. Hivatalból, barátságból, embertársi szeretetből. Öreg börtöntársak, dachaui rabtestvérek, őszhajú tanítványok, társadalmi szervezetek küldöttei, rokonok és szomszédok — mind jönnek. Nyílt szívvel, baráti kézfogással, formás szónoklatokkal és egyszerű, keresetlen szavak melegével. Szép lesz. örülni fog ... Zsuzsika. De o ezt az öt szál virágot csak úgy viszi — nem hivatalosan. Mint szerelmes legény szíve választottjának. Szerelem? Konci Géza elpirul. Azután dacosan kihúzza magát. Hát Igenis — a szerelmese. Ötven év óta egyetlen ideálja, hűséges párja, élete melege, álmainak selymeskezű védelmezője, vigasztaló erőforrása... a felesége ... Zsuzsika. Konci Géza hetvenöt éves nyugdíjas tanító felmegy a lépcsőn az első emeletre. A szobában fekete selyemruhában, vékony botra támaszkodva ott áll Konci Gézáné, született Cserepes Zsuzsanna. Az öreg férfi előhúzza a háta mögé rejtett virágcsokrot és remegő kézzel adja át a boldogságtól könnyesszemű asszonynak: — Az ötven évért... Zsuzsikám! A napfény két összeboruló, ősz hajú embert csókolgat boldog, mosolyos ragyogással. PÉTERFY GYULA a kommunista jellegzetes vonásai voltak? A feltett kérdésekre egy újabb kérdéssel válaszolhatunk a legtalálóbban. Elválaszthatók-e vajon a szocializmus építésében elért eredményeink a párt és a kommunisták odaadó, önzetlen munkájától? Ha azt mondjuk — és ez így igaz, — hogy a múltban a kapitalizmus Idején a dolgozók tömegeit a burzsoázia elleni harcban a kommunisták vezették, hogy e harc élén mindenkor és mindenütt a kommunisták álltak, akkor éppúgy, sőt még inkább azt kel! mondanunk, hogy a felszabadulás óta eltelt 17 év sokszor nagyon nehéz és áldozatokat kívánó munkájában, a szocializmus megteremtésében is a kommunisták voltak azok, akik munkájukkal, és helytállásukkal a tömegek élén álltak. Nem említhetnénk fel olyan, sorsunk alakulását befolyásoló és meghatározó eseményt, amelyben a kommunisták ne álltak volna az élen s munkájukkal, magatartásukkal ne mutattak volna példát és irányt az embereknek. Ha tehát arról beszélünk, hogy azok a vonások, amelyek a múltban a kommunistát Jellemezték s amelyek révén a tömegek példaképévé és vezetőjévé váltak, ma, a megváltozott és merőben más körülmények között mennyiben jellemzők, akkor éppen a szocializmus építésében elért eredményeink alapján — amelyben döntő szerepük Volt a kommunisták helytállásának — mondhatjuk azt, hogy ezek a vonások még jobban elmélyültek, még inkább és mind jobban a kommunisták jellemvonásaivá váltak. A szocialista társadalmi rendszer megteremtése, az egyre növekvő és egyre igényesebbé váló feladatok fokozottabb követelményeket támasztanak minden téren az emberrel szemben, s még nagyobb követelményeket támasztanak a kommunista magatartásával szemben is Az új társadalmi rendben, a kommunizmus építésére való áttérés küszöbén a társadalmi életben mindinkább előtérbe kerülnek az erkölcsi tényezők s a szocializmus építésének előrehaladásával az emberekben egyre inkább kialakulnak azok az erkölcsi vonások, amelyek a jövő emberét jellemezni fogják. Az SZKP programjából, láthatjuk, hogy a kommunizmust építő szovjet nép milyen nagy súlyt helyez az ideológiai nevelésre és ezen belül a kommunizmust építő ember morális vonásainak kialakítására. Amikor a CSKP azonosította magát az SZKP XXII. kongresszusával, az SZKP programjával, akkor azonosította magát azokkal a morális elvekkel és követelményekkel ls, amelyeket az SZKP tagjaival, a kommunizmust építő emberekkel szemben támaszt. Novotný elvtárs a Központi Bizottság múlt év novemberi ülésén arra hívta fel a párttagok figyelmét, hogy: „A szocialista társadalom építésének újabb szakasza megköveteli, hogy hazánkban ls növeljük a párt vezető szerepét, szigorúbbak legyenek minden egyes kommunistával,'a politikai és szakmai színvonalával szemben támasztott igények is Minden kommunistának példamutatónak kell lennie a munkában, egyéni életében; magas fokú erkölcsi tulajdonságokkal kell rendelkeznie, mert csupán ezek a vonások teszik lehetővé számára, hogy a tömegek politikai vezetője legyen és kibontakoztathassa a tömegek aktivitását." Éppen a kommunistákkal szemben támasztott erkölcsi követelményekkel kapcsolatban jegyezte meg Novotný elvtárs: „Az utóbbi időben kénytelenek voltunk a kerületi és járási pártbizottságokat olyan jelenségekre figyelmeztetni, amelyek arról tanúskodnak, hogy a pártszervek nem szentelnek elegéndő figyelmet a líoramunista erkölcsre való nevelés kérdésének, hogy hallgatólagosan elnézik a kommunista erkölcs megsértését." ÜJ SZÖ 6 * 1962. április 28.