Új Szó, 1962. március (15. évfolyam, 59-89.szám)

1962-03-09 / 67. szám, péntek

VÜQ proletárjai, egyesüljete k ! Biaslava 1962. március 9. péntek * 30 fillér * XV. évfolyam, 67. szám A tervteljesítésért valamennyi nezőgazdasági dolgozó felelős mezőgazdasági termelés fej­lestésének, hatékonyabbá tételé­ne sok az útja-módja. Ezek kö­zű néhányra pártunk Központi Biottsága legutóbbi ülésének ha­táazata is figyelmeztet. Hangsú­lyzza a kishozamú rétek és lege 16 felszántásának fontosságát, a öntözőberendezések, illetve v;elvezetö csatornahálózatok épí­tíének szükségességét, továbbá fihívja a figyelmet arra, hogy nnél nagyobb területen termei­jak másodnövényeket, a nagy ttmést hozó terményfajtáknak a Uető legcélszerűbben válasszuk rag az alkalmas talajt, bővítsük vtésterületüket és gondoskod­jak a termelés szakosításáról, femeli a határozat azt is, hogy amezőgazdasági termelésben je­Utősen fokozni kell a kemtzá­lst. Az említett intézkedések mind­gyike jelentős tényezője a mező­azdasági termelés fejlesztését, Ívelését célzó feladatoknak, nelyek nélkül nem számíthatunk 5 egy hektárra jutó mezőgazda igi termelés lényeges fokozásá­il. Pedig a termelés intenzitásá­ak ez a legalapvetőbb mutatója. Valamennyi mezőgazdasági dol­jzó a szövetkezet vagy állami izdaság kollektívájának, egész irsadalmunknak felelősséggel irtózik a termelés tervezett nö­elésének megvalósításáért, sőt, ötelezettségvállalásaik alapján a arv túlteljesítéséért. Ha mezőgaz­lasági dolgozóink mindegyike íagyfokú felelősségérzettel végzi a rábízott munkát, a siker nem maradhat el. Hogy mit jelent a felelősségtudat, azt az alábbi pél­dák meggyőzően bizonyítják. Ta­valy a suchái szövetkezetesek (Havlicküv Brod-i járás, burgo­nyatermesztő körzet) 102 hektá­ron átlag 224,5 mázsa burgonyát termeltek Jiektáronként. A Dlou­há Ves-i EFSZ-ben hasonló felté­telek mellett mindössze 80 mázsás volt az átlag a 70 hektáron A megközelítőleg egyenlő feltéte­lek mellett elért terméseredmény közötti óriási különbség fő okait a következőképpen foglalhatnánk össze: Különböző munka, különböző eredmény. A suchái szövetkezete­seknek nem tavasszal jutott eszükbe, hogy a burgonyának szánt területet elő is kellene ké­szíteni. Ök ősszel gondosan elvé­gezték a trágyázást és a mély­szántást, tavasszal az agrotechni­kai követelményeknek megfelelő időben került a jól előkészített talajba az éghajlatnak leginkább megfelelő ültetőanyag, a kártevők ellen idejében permetezték és így folytathatnánk tovább a betaka­rításig. Dlouhá Vesen más volt a hely­zet. Hogy csak a nagyját említ­sük : tavasszal trágyáztak, szán­tottak, (őszi mélyszántást nem kapott a föld) és május második felében ( !) ültették ki a nagy­hozamúnak igazán nem mondható burgonyát. Tegyük hozzá, hogy a „takarékosság" szempontjából még el is szeletelték a gyenge minőségű ültetőanyagot. Talán hasonló céllal maradt el a kárte vők elleni védekezés is. Ezek után szinte természetesnek veszi az em ber, hogy a gyom túlnőtte a kul­túrnövényt. Az egészet pedig be tetőzte az, hogy az említett terű let nagyobb részéről csak októ­ber második felében ásták ki a burgonyát. A jó példák egész sorával, bizo­nyíthatnánk, hogy teljesen reáli sak azok a tervek, melyeket pár­tunk Központi Bizottsága a mező­gazdasági termelés fejlesztésére kitűzött. A Lúč na Ostrove-i szö­vetkezet például már ebben az év­ben több mint 220 kg húst ad piacra egy-egy hektárról, az olo­mouci járás szövetkezeteiben át­lag 700 liter tej az egy hektárra jutó árutermelés, Henčlovban több mint 800 tojást adnak el hektá­ronként. Nem különleges lehető­ségek alapján születtek ezek a jó eredmények, hanem a felelősség­teljes munka gyümölcse vala­mennyi. Ahol a mezőgazdasági dolgozók és a termelést irányító szervek a tervkészítéssel nem be­fejezték, hanem elkezdték a szer­vezőmunkát, ott a siker nem ma­radhat el. Nézzük a poprádi járás néhány szövetkezetét, mennyi burgonyát termeltek egy-egy hek­táron az 1959—1961-es évben: Podolinecen így fest a helyzet: 1959-ben 20 mázsa, majd 57 má­zsa, 1961-ben pedig 201 mázsa volt a hektárhozam. Ugyanezekben az években Stráüán 47, majd 125, illetve 204 mázsa termett egy-egy hektáron. Tavaly még jobb volt az eredmény. A lényeg tehát az, hogy amikor a járási pártbizott­ság a Velká Lomnica-i Kísérleti Intézet vezetőjének, Hlaváč mér­nök nagyüzemi burgonyatermesz­tési javaslatainak alapján széles­körű agitációba kezdett a- helyes burgonyatermesztési módszerek bevezetésére, az eredmény évről évre ugrásszerűen javult. A termelési eredmények az ese­tek nagyobb részében pontos mér­céi mind a termelők, mind a ter­melésért felelős funkcionáriusok munkájának. Sajnos az 1962. év első két hónapja nem a legjobb bizonyítvány az illetékesek na­gyobb részére. Hiszen az ország több mint 100 járása közül húsból, tejből és tojásból csak 7 járás tel­jesítette feladatát. További 10 já­rás a tervezett húst és tejet piac­ra adta ugyan, de tojásból adós maradt a közellátásnak. 37 járás egy termékből sem tett eleget kö­telességének, s közöttük olyan já­rások is vannak, mint a nymburki, galantai, benešovi, melníki, Nové Zámky-i stb., szóval néhány a leg­produktívabb mezőgazdasági já­rásból. Hogyan foglalkoztak a pártszervezetek, a nemzeti bizott­ságok és a szövetkezetek vezetői ezekben a járásokban a mezőgaz­daság legfontosabb feladataival, a termelési és felvásárlási tervek teljesítésével — arra az eredmény vet fényt. Fogyatékos volt a szer­vező és nevelőmunka, annyi bizo­nyos. Az illetékesek nem tettek meg minden tőlük telhetőt a fel­adatok teljesítése érdekében, nem használták fel a termelés fejlesz­tésének rejtett tartalékait, mint ahogy azt megtették a poprádi járás vezetői. Közeleg a tavasz. A felsorolt példák azt bizonyítják, hogy a termelési sikerek az egyéni fele­lősségérzeten múlnak. ' A CSKP Központi Bizottsága kitűzte a fel­adatot, hogy az 1961-es év mező­gazdasági termeléséhez viszonyít­va 5,1 százalékkal kell növelnünk a termelést, 9,1 százalékkal pedig az árutermelést. Nos, ha az ered­mények közötti különbséget néz­zük, láthatjuk, hogy a feladat tel­jesíthető. De ehhez az kell, hogy a kongresszus 'tiszteletére tett vállalásokhoz híven a mezőgazda­ságban dolgozó minden kommu­nista, funkcionárius és valameny­nyi mezőgazdasági dolgozó sze­mélyes felelősséget érezzen a ter­vezett feladatok teljesítéséért. Csehszlovák jegyzék Ausztriának (CTK) — Václav Dávid külügymi­niszter március 8-án fogadta dr. Heinrich Calicet, Ausztria követét, akinek átadta azt a jegyzéket, ame­lyet a Csehszlovák Szocialista Köztár­saság kormánya küld az Osztrák Köz­társaság kormányának azzal kapcso­latban, hogy Ausztria csatlakozni ké­szül az Európai Gazdasági Közösség­hez. A LEMP tanulmányi küldöttsége Prágában (CTK) — A Lengyel Egyesült Mun­káspárt tanulmányi küldöttsége Józef Siemek, a LEMP KB sajtóosztálya fő­nökhelyettesének vezetésével csütör­tökön délután Prágába érkezett. A lengyel elvtársak látogatásának fő célja, hogy részletesen tájékozódja­nak a csehszlovákiai sajtó, rádió és televízió tevékenységéről s munka­módszereiről. SUKARNO: Nyugat-lriánt még az idén fel kell szabadítani Djakarta (CTK) — Ahmad Sukarno, Indonézia elnöke Djakartában a Ra­madán muzulmán ünnep végén beszé­det mondott, amelyben hangsúlyozta, hogy Nyugat-lriánt még ez idén át kell adni Indonéziának. Sukarno elnök a többi között kije­lentette : — A közelmúltban megtud­tam, hogy a holland kormány készsé­gét nyilvánítja a hivatalos tárgyalá­sok folytatására. Tudni akarjuk, haj­landó-e tárgyalni Hollandia Nyugat­Irián átadásáról. Ismét kiemelem, csu­pán Nyugat-Irián átadásának körül­ményeiről lehet szó. E kérdésben nyitva tartjuk az ajtót a Hollandiá­val való tárgyalásokra. Az ostrava— kunčicei Klement Gottwald Uj Kohó acélgyártó részlegrnek dolgozói a februári tervet több ezer tonna acél gyártásával teljesítették túl. Elhatározták, hogy márciusban takarékossági hónapot rendeznek, mely­nek keretében agy tonna acél gyártási költségét 4 koronával csökkentik. Felvételünkön Ottó Kubskij, Andrej Bujnaček és Helmut Wolf, az acélmű legjobb kohászai. (v. Švorčík — CTK-felv.) Behozni a lemaradást — teljesíteni a tervet A szlovákiai építővállalatok — a košicei Mélyépítő Vállalat kivételé­vel — nem teljesítették január—feb­ruári feladataikat és csaknem négy nappal hátráltatták a márciusra ter­vezett' termelést. A kitűzött határidőig a következő magasépítő vállalatok nem teljesítet­ték tervüket: a nyugat-szlovákiai ke­rületben a bratisiavai és a nitrai, a közép-szlovákiai kerületben a Váho­stav, a žilinai és a Banská Bystri­ca-i, Kelet-Szlovákiában a prešov! és a košicei, valamint a košicei Kohó­ipari Építő Vállalat. Az említett vál­lalatok többségének — például a Sta­voindustria, a Doprastav-vezetősége már megfelelő intézkedésekkel igyek­szik biztosítani, hogy május l-ig száz­százalékosan teljesíthessék tervfel­adataikat. A szakemberek ütemtervet dolgoztak ki, különösen a kormány által figyelemmel követett központi építkezésekkel, lakásokkal, iskolák­kal stb. kapcsolatban. Az ütemtervek alapján a dolgozók számos konkrét kötelezettséget vállaltak az „adóssá­gok törlesztésére", és a jobb munka érdekében szocialista versenyt is in­dítottak. A szakszervezeti és CSISZ-funkcio­náriusok, a gazdasági szervek dolgo­zói, a tervteljesítésében elmaradt építészeti, valamint építő anyagot gyártó vállalatokban arról tanácskoz-. nak a munkásokkal, miképpen tör­ieszthetik adósságukat és érhetnek el gyökeres fordulatot a termelésben. Nemcsak a feltétlenül szükséges mű­szaki-szervezési, anyagi, szállítási és egyébb szükségleteket akarják bizto­sítani, hanem a munkaidő maradék­talan kihasználását is. Több műsza­kos munkát szerveznek, és arról is gondoskodnak, hogy szombaton, il­letve vasárnap is dolgozzanak az épít­kezéseken. A fenti intézkedések végrehajtásá­ban.a bratisiavai Priemstav, a Ban­ská Bystrica-i Építőipari Üzem és még néhány más vállalat dolgozói való­ban követésre méltó példát mutatnak. A košicei Mélyépítő Vállalat ugyan általában túlteljesítette az év első két hónapjára előirányzott feladato­kat, de a dolgozók már most meg­teszik a szükséges lépéseket a már­cius—áprilisi feladatok teljesítése és esetleges túlteljesítése érdekében. M. M. Spanyol politikai foglyok nyilatkozata Párizs (ČTK) — A burgosi közpon­ti börtönben sínylődő 465 politikai fogoly e napokban a börtönből nyi­latkozatot csempészett ki, amelyben beszámol a spanyol börtönben ural­kodó szörnyű viszonyokról és fel­szólítja a világ közvéleményét, kö­vetelje egy nemzetközi bizottság megalakítását a- helyzet kivizsgálá­sára. A nyilatkozat a többi között rá­mu'at, hogy 68 foglyot már több mint 20 évvel ezelőtt börtönöztek be. A hivatalos adatok, amelyek szerint Spanyolországban csupán 683 politikai fogoly van, egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak. A nyilatkozat rámutat, hogy a börtönökben egyre több a politikai fogoly, mert a rendőrség mindenkit letartóztat, aki kifejezi elégedetlen­ségét Franco diktatúrájával szemben. A katonai bíróságok szigorú bünte­tésekkel sújtják a vádlottakat. A foglyok hozzátartozóit üldözik. A katonai bíróságok büntetőeljárást indítanak ellenük, ha törvényes vé­delmet kérnek letartóztatott hozzá­tartozóik érdekében. Fogadás Moszkvában az első csehszlovák zászlóalj megalakításának évfordulóján Moszkva (CTK) — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság moszkvai nagykövetségének épületében március 7-én fogadást rendeztek az első cseh­szlovák zászlóalj megalakítása 20. év­fordulójának alkalmából. A fogadáson részt vettek a Szovjetunió marsalljai, a szovjet hadsereg tábornoki kara, magasrangú katonatisztek, az SZKP KB, a Szovjetunió külügyminisztériu­ma apparátusának felelős dolgozói, a Szovjetunióban megalakult első cseh­szlovák hadtest katonái és a moszk­vai Katonai Akadémia hallgatói, fe­len volt Richard Dvoŕák, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság moszkvai nagykövete a nagykövetség munka­társaival. A fogadáson az ünnepi beszédet Jo­sef Hufta ezredes, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság moszkvai katonai attaséja mondotta. Beszédében ki­emelte a szovjet kormány és nép se­gítségét a csehszlovák katonai ala­kulatok megszervezésében. Hangsú­lyozta, a csehszlovák és a szovjet hadsereg testvéri barátságát, amely a Csehszlovákia felszabadításáért folytatott harcban megerősödött. Irány: a határ Két ízben gyürköztek neki a ta­vaszi munkáknak a trsticei traktorosok, de az idő visszaparancsolta őket. A legutóbbi alkalommal elhatározták, hogy másnap kora reggel indulnak és megkezdik a sasfészeki 35 hektáros dü­lö megművelését. Aznap délután Erdé­lyi István, a traktorosbrigád, vezetője, Juhos Dezső agronómussal kiruccant a határba és szemlét tartottak. Lágy, tavaszi szél fújdogált, a talaj gyorsan száradt. — Holnap indulnak — határozott a brigádvezető. — Indulhatunk — helyeselt az agro­nómus, és ezzel mindketten megfor­dultak és hazafelé tartottak. Juhosnak a szövetkezetben akadt még valami el­intézni valója, Erdélyi pedig visszatért a brigádközpontba. Még egyszer végig­tekintett az indulásra kész traktorokon és néhány szót váltott az emberekkel. — Mindent elkészítettek, holnap in­dulhatunk? — Indulhatunk — hangzott a válasz. Erdélyi István hazajelé mentében az eget kémlelte. — Ha így marad, min­den bizonnyal vethetünk. De azok a fehér jelhök ott észak felöl nem sok jóval bíztatnak, még hó is lehet belő­lük. A brigádvezető aggodalma helyénvaló volt. Másnap reggel hótakaró borította a földet, ráadásul vad szelek táncol­tak — kergetőztek, söpörték a havat a határban. A traktorosok kedvetlenül érkeztek a munkába, számításukat az időjárás keresztülhúzta. — Az idén már másodszor történik ez velünk - mérgelődik Erdélyi. — Sze­rettünk volna időt nyerni, február vé­gén néhányszor már megkezdhettük az árpa vetését, ez a tervünk az idén [ nem sikerűit. ' ' trsticei traktorosok alaposan meg fontolt tervvel kezdik a tavaszi mun­kákat. Ősszel 1529 hektár mélyszán­tást készítettek a tavasziak alá, ez pe­dig nagy mértékben megkönnyíti és meggyorsítja a tavasziak vetését. — Az elmúlt évekkel szemben ez idén más térén is előnyt szereztünk — mondja. Erdélyi brigádvezető. — Elő­ször is nagyobb gépparkkal rendelke­zünk, 24 üzemképes traktorral és 24 dolgos traktorossal indulunk. Tavaly, ha valamelyik gépünk kiesett, nem tud­tuk más géppel pótolni. Az idén ilyen fennakadás nem fordulhat elő. — De az emberek — vitatkozom a brigádvezetővel. — Valamelyikük köny­nyen megbetegedhetik, vagy valami előre nem látható ok miatt nem vé­gezheti munkáját és a gépek vezető nélkül maradnak. — Az ilyen eshetőségre is felkészül­tünk. A télen 15 EFSZ-tag gépkocsi­vezető-tanfolyamon vett részt. Ezek szükség esetén bármikor helyettesíthe­tik a traktorosokat. — Egyébként is — tájékoztat Erdélyi elvtárs — a gép­állomás most újabb tanfolyamot szer­vez. Az érdeklődés igen nagy. Má, ed­dig 36-an jelentkeztek, köztük 4 nő. Még egy utolsó kérdéssel zaklatjuk Erdélyi István brigádvezetőt. Az elvég­zett gépjavítások minősége után érdek­lődünk. Ugyanis már hallottunk olyan esetről is, hogy a legsürgősebb csúcs­munkák idején a gépek a felületes ja­vítás következtében egymásután fel­mondták a szolgálatot és a vetést nem tudták időben befejezni. — Nálunk ilyesmiről szó sem lehet — nyugtat meg a brigádvezető. — Gom­bos István, a brigád gépjavítója négy társával lelkiismeretes munkát végez, igazi,.szakember, aki a qépek szaksze­rű megjavítására törekszik. A trasticei traktorosok a tavaszi munkákra valóban alaposan felkészül­tek. F—

Next

/
Thumbnails
Contents