Új Szó, 1962. március (15. évfolyam, 59-89.szám)

1962-03-09 / 67. szám, péntek

Tanácskozik az SZKP Központi Bizottságának pltnroa A horovicei dolgozók kezemunkáját dicsérik azok a kiváló naftamotorok, amelyek számos külföldi árumintavásáron és kiállításon nagy érdeklődést keltettek. (J. Tachezy — CTK — felvétele) A nemzetközi nőnap ünnepségei BRATISLAVAI MANIFESZTÄCIÔ Tegnap délután a bratislavai Kul­túra és Pihenés Parkjában manifesz­tációra gyűltek egybe az üzemek, földművesszövetkezetek, iskolák, hi­vatalok és más munkahelyek női dol­gozói, valamint politikai és kulturá­lis életünk személyiségei, s a konzuli testület tagjai Oldfich Prokopnak, a bratislavai városi pártbizottság veze­tő titkárának megnyitó szavai után Márie Sedláková, a Csehszlovák Nő bizottság szlovákiai elnökségének tagja mondott beszédet. Az ünneplő tömeg meleg rokonszenvvel fogadta Fernande Claude belga asszony és és kél Bratislavában tanuló külföldi diáklány felszólalását. Az ünnepségen pionírok virágcsokrokkal fejezték ki hálájukat a dolgozó nőknek munká­jukért és békeharcukért. A manifesz­táció résztvevői a határozatban ígé­retet tettek, hogy a CSKP XII. kong­resszusa előtt fokozott munkaígyeke­zettel járulnak hozzá hazánk gazda­sági fejlődéséhez. PÉLDÄS DOLGOZOK KITÜNTETÉSE A közép-szlováklal kerületben teg­nap harminc kiváló fejőnőt tüntettek ki „A szocialista mezőgazdaság kivá­ló dolgozója" címmel. A kitüntetett dolgozók között van Anna Kubtsová és Mária Hlavatá, akik a Banská Byst­rica-i EFSZ-ben a szocialista munka­brigád címért versenyző kollektíva tagjai. Az említett fejőnők a múlt év­ben 26 tehéntől tehenenként átlag 3448 liter tejet fejtek. A CSKP XII. kongresszusának tiszteletére vállalták, hogy a napi tejhozamot tehenenként 1 literrel növelik. A MÁRCIUS 8 EFSZ-BEN A dél-csehországi kerületben a bu­čovicei EFSZ a Március 8 címet vise­li. A szövetkezetben 126 nő járul hoz­zá a szövetkezet munkasikereihez. Három növénytermesztési csoport élén asszonyok állnak. Tegnap a szövetke­zet tagsága ünnepi taggyűlésen érté­kelte a nők munkáját. HUSZONNÉGY GYERMEK ÉDESANYJA Tegnap a kerületi nemzeti bizott­ságokon a KNB-k elnökei fogadták kerületük példás dolgozó nőit és a sokgyermekes anyákat. Ostraván az észak-csehországi KNB elnöke 16 anyának nyújtotta át az anyaság I. fokú jelvényét. A Bratislavában ren­dezett ünnepségen Štefan Brenčičtôl, a nyugat-szlovákiai KNB elnökétől hasonló jelvényt vett át Pavla Sluko­vá 84 éves nyugdíjas, aki 24 gyer­meknek adott életet. A fogadáson töb­bek között részt vett Végh Mária, a komárnói hajógyár dolgozója, „A Ne­hézgépipari Minisztérium kiváló dol­gozója" cím viselője és még 15 pél­dás dolgozó nő. A brnői nemzetközi vásár előkészületei A hagyományossá vált brnői nem­zetközi vásárt, melyet ez évben szep­tember 9-e és 23-a közt tartanak meg, már most fokozott érdeklődés előzi meg. Míg 1959-ben 47 államból 13 500-an, 1960-ban 60 államból 22 400­an tekintették meg, addig a múlt évben 71 államból 25 600-an keresték fel. Tavaly összesen egymillió 200 000 látogatója volt a vásárnak. Az idén körülbelül százezerrel több látogató­ra számit a vásár Igazgatósága. Az előzőkhöz hasonlóan a brnói nemzetközi vásár célja az idén is a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok elmélyítése, valamint a tudományos tapasztalatcsere. A vásáron a szocia­lista tábor országain kívül kapitalis­Az ENSZ európai gazdasági bizottságának titkára hazánkban (CTK) — Vladimír Velebit, az ENSZ európai gazdasági bizottságának ügy­vezető titkára március 7-én és 8-án hazánkban tartózkodott. Ez idő alatt Otakar Simünek miniszterelnökhelyet­tes, az állami Tervbizottság elnöke, Václav Dávid külügyminiszter és František Krajčír külkereskedelmi mi­niszter fogadta. Az ENSZ európai gazdasági bizottságának titkára cseh­szlovák szakemberekkel a bizottság munkája továbbfejlesztésének kérdé­séről tanácskozott. Vladimír Velebit hazánkból Moszk vába utazott. Az NSZK-ban vendégszerepel a Janá nek-vonósnégyes (CTK) — A Munkaérdemrenddel ki­tüntetett JanáCek-vonósnégyes csütör tökön a Német Szövetségi Köztársa­ságba utazott, ahol 15 városban 17 hangversenyt ad. ta államok ls bemutatják gépeiket (Kanada, USA, NSZK, Nagy-Britannia, japán stb.) A kiállító államok az Idén ís szerszámgépeket, mezőgazdasági gépeket, az építészeti és vegyiparban, a közlekedésben stb. használatos gé­peket mutatnak be. A vásár mintegy százezer négyzetméteres területe az óriási külföldi érdeklődés folytán ki­csinek bizonyul. Minthogy a vásár területe nem növelhető, a belföldi kiállítók rovására a külföldi államok­nak nagyobb kiállítási területet juttat­tak. A belföldi gyártmányokat a cseh­szlovák külkereskedelem tíz vállalata állítja ki. A vásár idején megrendezésre ke­rülő nagy, tudományos értekezleten a korrózió elleni védelemről, az ult­rahangok ipari felhasználásáról, a hajóépítés technológiájának problé­máiról és a vállalatokon belüli közle­kedésről tárgyalnak majd. (Km) Moszkva (ČTK) — A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizott­sága március 7-i plenáris ülésének résztvevői nagy tetszéssel hallgatták meg Kosztantyin Szkrjabinnak, a leg­idősebb szovjet helmintológusnak fel­szólalását. A 83 éves akadémikus ar­ról beszélt, hogy a tehetséges fiata­lokat be kell vonni a tudományos munkába és így kell „megfiatalítani a tudományt". Pavel Kucsumov, az Országos Me­zőgazdasági Gépkereskedelmi Egye­sülés elnöke közölte, hogy e Köz­ponti Bizottság 1953 szeptemberi plé­numa után nagy munkát végeztek a mezőgazdaság gépi felszerelésének felújítására. Georgij Vorobjov, a krasznodari ha­tárterület pártbizottságának első tit­kára kijelentette, hogy a Kubán-vidé­ki kolhozok és a szovhozok már a közeljövőben évi 1 milliárd púdra tudják emelni a» kukoricatermelést s ebből 400 millió pudot az állam­nak adnak el. Grigorij Abramov, a párt moszkvai területi bizottságának első titkára el­mondta, hogy teljesen beváltak a Moszkva környéki szakosított gazda­ságok, amelyeket az SZKP Központi Bizottságának 1958 novemberében ho­zott határozata után alakítottak meg. Eredményes tevékenységük megoldot­ta a szovjet főváros zöldségfélékkel, tejjel és egyéb termékekkel való el­látását. Mihail Macepura, a nem fekete föl­dek gépesítésével és villamosításával foglalkozó Tudományos Kutatóintézet igazgatója elmondta, hogy a kolho­zok és szovhozok egyre szélesebb körben alkalmazzák azokat az új gé­peket, amelyeket mocsaras területek, ugarok, cserjések megművelésére szerkesztettek. Vaszilij Kavun, az SZKP XXII. kong­resszusáról elnevezett ukrán kolhoz elnöke arról beszélt, hogy eddig nem találkozott olyan mezőgazdasági irá­nyító szervvel, amely behatóan fog­lalkozott volna a kolhoztermelés gya­korlatával. Ezért az irányítás megja­vítását szolgáló intézkedések megfe­lelnek a mezőgazdasági termelés alapvető érdekeinek. Alekszej Skolnyikov, a volgogradi területi pártbizottság első titkára ZDENÉK CHALABALA nemzeti művész temetése (CTK) — Ma temetik Prágában Zdenék Chalabala nemzeti művészt, a prágai Nemzeti Színház karmeste­rét, hazánk zenekultúrájának kiváló képviselőjét. Az állami temetés gyász­szertartása 14 órakor kezdődik a Nemzeti Színházban. megemlítette, hogy ebben az évben 240—250 millió pud szemeskukoricát akarnak betakarítani a Volga vidé­kén, ahol pedig kedvezőtlen az idő­járás. Georgij Nalivajko, az Altáji Mező­gazdasági Kutatóintézet igazgatója ki­jelentette, .hogy meg kell szüntetni a tudományos kutatóintézetek és kí­sérleti állomások munkájának elszige­teltségét, szükséges, hogy a földmű­velésügyi minisztérium és az Orszá­gos Mezőgazdasági Akadémia össze­hangolja az agrártudomány erőfeszí­téseit. A vita legfontosabb megállapításai A plénum eddigi tanácskozásából már most az az egyöntetű meghatáro­zás ered, hogy a mezőgazdasági ter­melés gyors fokozása politikai-szerve­zési kérdés. Ezért új mezőgazdasági Irányító szerveket kell létesíteni, amelyek közvetlenül befolyásolnák a termelést minden kolhozban és szov­hozban. A szónokok egyöntetűen állást fog­laltak Hruscsov elvtárs azon Javaslata mellett, hogy a kolhozok és szovho­zok irányítását a mezőgazdasági ter­mékek termelési és felvásárlási igaz­gatóságaira kell bízni. Sokoldalúan támogatják Hruscsov elvtárs további javaslatát, amely sze­rint bizottságot kell alakítani a mező­gazdaság irányítására. N. Sz. Hruscsov, L. Brezsnyev, G. Voronov, F. Kozlov, valamint a Szov­jetunió Kommunista Pártjának és a szovjet kormánynak további vezető képviselői március 7-én Jelen voltak a Kreml Kongresszusi Palotájában rendezett ünnepi hangversenyen, ame­lyen a Moszkvai Nagyszínház, a Szov­jetunió Állami Népi Táncegyüttesének szólistái és a moszkvai színházak ki­váló művészei léptek fel. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának cstörtöki plenáris ülésén folytatták >1. Sz. Hruscsov beszámolójának vitájt. Nyi­kolaj Podgornij az ülés meglátása­kor az SZKP KB és a jelenie!) fér­fiak nevében a nemzetközi nőip al­kalmából minden szovjet nőne gra­tulált, jó egészséget és sok sikrt kí­vánt nekik. A délütánl ülésen Viktor Grin, a Szovjet Szakszervezetek Közport Ta­nácsának elnöke mondott besédet. Közölte, hogy a szovhozokbanmár 9 400 000 dolgozó a gabonafélé 43 százalékát, a zöl'dség 53 százakát, a hús 44,5 százalékát és a te 39 százalékát termeli. A mezőgazcság egyre több kiváló minőségű géhez jut és szükségesnek mutatkozik át­szervezni a munkavédelmet. A március 8-i vita teljes mértélten két fő kérdésre irányult, mégpiig az irányítás új rendszerére és a :a­pásművelési rendszerre való áttéis­re. Fjodor Kulakov, a sztavropoli e­rületi pártbizottság első titkára ae­rület példáin megmutatta, mennye szükséges az új szervezés. E terts­ten jelenleg 125 állami farm és :i szövetkezeti gazdaság van. Eät mindegyike átlagosan 29 ezer hekti­nyi területet művel. A kolhozok és a szovhozok jelť­leg mintegy 25 különböző szerv 1> táskörébe tartoznak, amelyek egyi) sem irányítja és befolyásolja konkit módon a termelést. Kulakov elvtáj és a többi szónok beszédéből kitűnj hogy a szovjet mezőgazdasági sze veket az utolsó években alapvető< átszervezték. Azonban a változás; nem hozták meg azt, ami a legfont sabb, nem rendezték kellőképpen kolhozok és a szovhozok közvetít irányításának kérdését. Latin-Amerika le akarja ráz n az idegen elnyomást QUADROS HAZATÉRT Jubilál a Lengyel Kulturális Népművelődési Szövetség (CTK) — A Lengyel Kulturális Nép­művelési Szövetség ez idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. A szö­vetség önkéntes kulturális dolgozók szervezeteként a szocialista hazafias­ság és a proletár nemzetköziség szel­lemében neveli lengyel polgártársain­kat. A Lengyel Kulturális Népművelési Szövetség 17 882 tagja a karvinai és frýdek-mfsteki járásokban 93 helyi csoportban fejti ki tevékenységét. A szövetség 26 táncegyüttese, 59 szín­művészeti csoportja és 66 énekkara tavaly 800 előadás keretében lépett fel. A jubileumi ünnepségek első ren­dezvénye a karvinai „Gornik" dal­és táncegyüttes március 18-i fellépé­se lesz. Az ünnepségek június 30-án és július 3i-én a lengyel, cseh és szlovák együttesek fesztiváljával érik el tetőpontjukat. Santos brazíliai kikötőben szerdárt örömmel fogadták a hazatérő Quad­ros exelnököt, akinek lemondása fél évvel ezelőtt majdnem polgárháborút idézett elő. Quadrost egykori kormá­nyának tagjai fogadták. A tömeghez intézett beszédében a volt elnök be­jelentette, hogy újra bekapcsolódik 1 az ország politikai életébe. Ezzel kap­csolatban az AP amerikai sajtóiroda tudósítója azt írta, hogy Quadros a miniszterelnöki tisztségre fog pályáz­ni. Emilio Carlos, a Brazil Munkáspárt egyik vezetője kijelentette, hogy párt­ja a következő választásokon Sao Paolo állam kormányzói tisztségére akarja jelölni Quadrost. A Brazil Munkáspárt és a Demokratikus Unió vezetősége Paralba állam jelöltjeként akarja szerepeltetni Quadrost a sze­nátusi választásokon. Az éhség fegyvert adott a perui parasztok kezébe Morales, a perui indián nincstelen parasztok vezetője nyilatkozott a saj­tónak a katonaság legutóbbi véreng­zéséről. A katonák ünnepi gyűlés al­kalmából gépfegyvertüzet nyitottak a parasztokra, könnygázt és gumibotot alkalmaztak a tüntetők ellen. 22 sze­mélyt megöltek és 45-t megsebesítet­tek. Morales kijelentette, hogy az éhség és a nyomor késztette a nincstelene­ket harcba, hogy erőszakos úton sze­rezzék meg a Cerro de Pasco Copper Corporation amerikai bányatársaság földjeit. A katonák és a rendőrök el­pusztították a parasztok lovait. A sze­A ma neveltje Előfordulnak esetek, amikor az ember úgy érzi, hogy amit látott, tapasztalt, másoknak is el kell mondani. Jóma­gam ls így voltam az alábbi kis történettel. Valami belső kényszer arra serkentett, hogy eldicsekedjem azzal, amit láttam, tapasztal­tam. Az eset Bratislavában, a 2-es villamoson tör­tént. A zsúfolt kocsiba egy idős, ősz hajú nagymama szállt fel. Karján egy kis szöszke lányt tartott. Olyan két év körüli lehetett. A néni szeretett volna be­jutni a kocsiba, de kép­telen volt egy lépést ts ! tenni a szorosan egy­máshoz tapadó ember­faltól. Egyik kezével kapaszkodó után nyúlt, a másikkal szorosan magához ölelte a kis­lányt. így utaztak két állomást, a harmadik­nál már nedves volt a néni homloka. Ekkor történt az, amit szük­ségesnek tartok elmon­dani. Egy fiatal, szép arcú lány, nem lehetett több 17—18 évesnél, már előbb is „szemezett" a csöppséggel, most pedig megfogta a néni karját és így szólt hozzá: — Tessék Ide adni a csöppséget... Nekem könnyebb lesz tartani. A néni egy pillanatig csodálkozva nézett a lányra, de az már nyúlt ts a kicsi után, s egyet­len mozdulattal átemel­te saját karjára. A tör­téntek ellen a csöpp­ségnek sem volt kifogá­sa. Ránevetett a nagy­lányra, sőt ágaskodó hajtincsét is megcibál­ta, a néni pedig csak nézte a lányt, nézte és mosolygott. Tekinteté­ből köszönet sugárzott. Nem tudom pontosan, de ha jól emlékszem, három vagy négy állo­mást utaztak így. Ami­kor leszálltak, a néni meleg szavakkal kö­szönte meg a segítsé­get, Jómagam pedig azt gondoltam: ez a lány már tgazán a ma ne­velt j e. (sz. 1.) rencsétlenek a hegyekben torlas2­Ják el magukat, hogy védekezhes­nek. Cerro de Pasco bányászai sztrájk léptek a parasztok támogatására. ­mában és más városokban kampáit indítottak a födreform kikényszerf­séért és az említett amerikai bán> társaság betiltásáért. Partizánharc Venezuelában A venezuelai partizánok hadművt letei nagy riadalmat keltettek a koi mánykörökben. Kormánycsapatoka szállítottak az ország nyugati részé be, a partizánok hadműveleti terüle tére. A szigorú cenzúra ellenére is hí­rek szivárogtak ki a partizánok és a kormánycsapatok összecsapásairól. A partizánok a hegyekben lelőttek egy felderítő katonai helikoptert — jelentette a Hoy című kubai lap. Ötvenmillió írástudatlan Latin-Amerikában ötvenmillió fel­nőtt nem tud írni és olvasni. 15 mil­lió iskolaköteles m gyermek számára nincs elég iskola és tanító. A fel­nőtt lakosság 43 százaléka analfabéta. Egy gyékényen árul az ellenforradalmárokkal A Cronista című hondurasi lap kö­zölte, hogy Jósé Figueres, volt costa­ricai köztársasági elnök Rio Colejo-1 és La Lucha-i birtokát a kubai ellen­forradalmárok rendelkezésére bocsá­totta, akik itt képezik ki zsoldosai­kat. A Panama csatorna övezetében sztrájkolnak a dokkmunkások, mort az amerikai társaság a normális béreknek csak 20—50 százalékát fizeti a panamaiaknak és megvonja szakszervezeti jogukat. A képen: Az United Fruit Company hajóparkja, ahonnan a tengeri kikötőkben horgonyzó óceánjáró gőzösökre szállítják a banánt. (CTK—Prensa Latina felvétele) O] SZO 2 * 1962. március 9.

Next

/
Thumbnails
Contents