Új Szó, 1962. február (15. évfolyam, 31-58.szám)

1962-02-01 / 31. szám, csütörtök

Mi -arie Majerová kéť évvel később született mint a magyar irodalom egyik legmegbecsültebb alkotó művésznője századunkban: Kaffka Margit. Ez az időbeli közelség szinte kínálja, ránk erőszakolja az összehasonlítást . az egykorúság a műnek csupán kis részében, s ott is inkább látszólag párosul egyezéssel: az aszszonysorsok regénybeli művészi megformálásában, a nők igazságáért szabad életre való tógáért tett állásfoglalásban Ugyanakkor ne feledjük Kaffka Margitnál ez az ouvre súlypontja, a mondandó lényege; Marié Majerovánál olyasmi, amit szintén el kell mondani, az elviselhetetlennek megismert régi világ egyik rákfenéje, amelyből az embereket szintén Ki kell gyógyítani. A környezet, amelynek megjelenítésével ezt teszik, az írói módszerek, művészi kifejezési formák', az ábrázolás mindegyiknél más és más: Kaffka Margit stílusromantikája a halódó dzsentri világ áporodott levegőjében cizellálja a mondatokat, asszony-alakjai sokszor öncélú regényalakok és a stílus romantikája a magyar asszonyírőkra annyira Jellemző naturalizmussal, az „érezzük, megtörtént" bélyegével párosul. Majero vá regényeinek — s itt hogy a kaffkai párhuzamnál maradjunk, elsősor ban bemutatkozó regényére, az aszszonysors-regényre, az 1905-ben megjelent „Szüzesség"-re gondolunk (nevetségesnek és kínosnak hat, hogy mintha a nyárspolgári álszemérem állna megkésett bosszút az írónőn, a magyar fordításban a „Szüzesség"-ből „Vergődést" csináltak), — környezete ellentétes és eltérő a Kaffka Margit festette környezettől. Majerová is „otthon" marad regényeiben, az egyszerű nép, a munkások világában, s asszony létére nem fél a polgári társadalom kitagadottjainak, kisemmizettjeinek világát elénk vetíteni. Művészi kifejező eszközei is mások : az indulás, az írói rajt időpontja elkerülhetetlenül magával hozta, hogy ő is áldozott a kor művészi ízlésének, mondhatnám divatjának, a polgári ízlést megbotránkoztató naturalizmusnak, de ez nem jellemzője írásművészetének : első müveinek tudatos, művészi krédóként megnyilvánuló realizmusa jellemzi Irásművészetét. Majerová írói bemutatkozása a XX. század első évtizedére esik; a cseh irodalomban ez az idő az egyre erősbödő forradalmi — anarchistának mondott, de lényegében szocialista — törekvések kibontakozásának évtizede : Majerová mellett más írónők is jelentkeznek — Tilschová, később Glazarová —, Hašek első hadakozó humoreszkjei is napvilágot láttak már, s a prózával párhuzamosan ébred, fejlődésnek indul a szocialista költészet is, hogy később száradunk cseh líráját a legerősebb szocialista költői irányzattá tegye. Vessünk egy pillantást a magyar irodalomra: uralkodó alakja ebben az időben — sajnos csak a mából, a mi szemünkkel nézve — Ady Endre; még él Mikszáth és Jókai, a próza koronázatlan, sőt megkoronázott, de szocialistának, sőt szociálisnak nem mondható írói szándékuk; publikál már Brődy Sándor, Krúdy Gyula, Szomori Dezső, virágkorát éli a polgári irodalom, és búcsúzik a dzsentri literatúra : Herczeg Ferenc már megváltoztatta nevét és irodalmi dzsentri sztárok születnek a Gyurkovics lányokban és fiúkban Ambrus Zoltán sokszínű palettájáról is születnek a A 80 ÉVES Marié Majerová köszöntése sőbbi magyar „Sziréna" vagy „Bányász-ballada" reményére. Nem szándékom, Jubileumot köszöntő cikkben nincs is rá lehetőségem, hogy elemezzem az okokat, amelyek ezt a különbözőséget előidézték: külöben is ismeretes előttünk, mennyire más volt a már Habsburg uralom alatt iparosult, rohamosan polgáriasodó Csehország és a lényegében félfeudális, Kulturális életében elsősorban és szinte kizárólag a dzsentri hatása alatt álló Magyarország társadalmi helyzete. * • • A

század elejének művészszületéséhez szabályszerűn és kötelezőn hozzátartozott a párizsi út. Marié Majerová is elzarándokolt Ady Bakonyába, a Fény Városába, ennek az útnak figyelemre méltó írói termése „A Köztársaság tere" című regény. Érdekes, amit születéséről az írónő vall; érdekes nem csupán Majerová írói módszereit tekintve, hanem azért is, mert sok mindent elárul a fiatal művész politikai állásfoglalásáról, társadalmi eszményeiről. A Köztársaság tere című regényem ötlete 1906. május 1-én született Párizsban, amikor a tömegben Jártam körbe-körbe a Place de La Républiqise Járdáin, engedelmeskedve a kékköpenyes rendőrök parancsszavának. A tér közepén egy autóbusz hajtott végig. Hirtelen revolver dörrent, az autóbusz megállt, felépítménye sebesült homlokhoz hasonlóan előre hajolt, s mint a vércsepp, egy férfi alakja csurgott le róla, tucatnyi kéz hurcolta magával. A kékköpenyes rendőrök mindnyájunkat kikergettek a térről, s másnap az újságban olvashattunk egy fiatal orosz anarchistáról, aki belelőtt a köztársasági gárda tisztjébe, abba a tisztbe, akinek osztaga nem eresztett bennünket a térre, elzárta előle május elsejét. Nem ismertem a fiatalembert, és mégis ismerősöm volt. Valószínűleg velem egykorú lehetett, az embereknek ugyanahhoz a rétegéhez tartozott, amellyel érintkeztem. Sohasem láttam, mégis ismertem, magamhoz közelállónak éreztem. Története Jellemző volt az akkori, első világháború előtti időkre. A forradalmat váró ember története volt, aki megúnta a hosszú várakozást és maga akart cselekedni. Nem az ő története volt, amit regényemben megírtam, de sok hozzá hasonló ember története: később Princip, majd Soupal története." Marié Majerová később könnyen és egyenesen megtalálta az utat a kommunista párthoz, és a cseh irodalmi avantgarde, az anarchista modernek zöméhez hasonlón a művészetben, az irodalomban a párt leghívebb, legodaadóbb munkásainak egyike lett. » • • Évtizedekkel az indulás után, a harmincas évek második felében írja meg két regényét, amelyek a cseh irodalom határain túl ls megismertették, megszerettették az olvasókkal, az írott betűt szerető egyszerű emberekkel: a Szirénát és a Bányász-balladát. A két könyv nem csupán egy bányász család — a Hudec család kró^ nikája; még azt sem merném állítani róla, hogy a kladnői bányászok hőskölteménye. Hudecékban, a Majerová ábrázolta bánya-vidékben ennél sokkal többet érzek: a cseh bányászt, sőt a Bányászt és a bányák életét, sajátos világát. A kladnói bányavidék, ahol szénnel terhes a föld méhe, Majerová második szülőföldje, egy ma oly szívesen használt kifejezéssel élve: irodalmi illetőségi helye lett. A bányák világa megragadta, megbűvölte képzeletét: mint maga írja, előbb a manók és bányarémek sötét és sejtelmes, borzongással és csodavárással terhes különös világát látta benne, és a mese ködfátyla csak lassan foszlott le róla, ahogy megismerte a föld méhébe ereszkedő, kormosán, szénporosan visszatérő, érdes szavú és érdes lelkű, férfiak és sápadt asszonyaik, gyerekeik nélkülöző, senyveteg életét, megismerte minden torz felszín alatt megmaradt emberségüket. Ennek a világnak a megismerése és szeretete lehetetlenné tette, hogy ne higyje, ne akarja a forradalmat; s megismerésükkel, megértésükkel eljutott odáig, hogy belátta és felismerte: az úgynevezett „örök" emberi eszményeket ebbe a világba plántálva kell meglátni és művészileg megalkotni, ebbe a világba plántálva kell valóban eszménynyé, példamutató erkölcsi métává emelni. A szabadság vágya, emberek barátsága, összetartása, egy pár ember, férfi és asszony egymás mellett és egymással élése — gondoljunk a Bányász-.ballada családjának életére — mindez ebben a sajátos, szénpo-. ros és munkaverítékes világban anynyira közeli, kézzelfogható és megérthető, annyira hiányzik a tökéletessé formált irodalmi alakok minden visszataszító, elidegenítő hidege, hogy Majerová világát és embereit magukénak vállalták és érzik az olvasók nálunk és egyebütt: nem véletlen, hogy volt év, amikor a bányákban és bányászokban oly gazdag Franciaország legolvasottabb könyve volt a Sziréna. I! lyen alkalmakkor szinte kötelező elmondani: a művész életének a féltucatot meghaladó, évtizedek mérföldkövei ' ellenére megmaradt szellemileg frissnek és fiatalnak, tevékenyen részt vesz társadalmi és kulturális életünkben, az új társadalom építésében. Sok esetben frázisnak hatnak ezek a szavak. Majerováról elmondva Igazak, pontosan fedik, sőt túl szégyenesen, hézagosan fejezik ki a valóságot. Nemcsak az írószövetség rendezvényein találkozhatunk vele : még ma ls eljár az olvasókhoz, találkozik, elbeszélget velük; és nem egy vitában, amikor élesen felkorbácsolódtak, összecsaptak a szenvedélyek, az ő mosolygós, emberséges szava mutatta meg a helyes, követendő utat, amely persze rendszerint nem egyezett sem az egyik, sem a másik, oly nagyhangú szenvedéllyel képviselt és hirdetett megoldással. És a fiatalsága: egy kicsiséggel szeretném megértetni az olvasóval, mennyire fiatal ma ls Majerová. Néhány éve az írószövetség kongresszusán ő számolt be Ifjúsági irodalmunk helyzetéről. Mindmáig talán ez a legértékesebb és legfigyelemre méltóbb számadás ennek a műfajnak a helyzetéről. A szocialista ember nevelésének gondja nyilvánul meg minden mondatában, minden gondolatában, s attól sem riad vissza, hogy óva intsen az oly divatos „közvéleménykutatás" eredményeinek szolgai tiszteletbentartásától, itt is, az ifjúsági irodalom területén is hangsúlyozza az író szuverén Jogát, gondolatainak, művészi szándékának kifejezésére és megformálására. Végső tanulsága: „Minden szervezetben van jó és rossz. Nekünk a jót kell támogatnunk, erősítenünk — moralizálás nélkül." • «_» Ha azt nézzük, mit tettünk, hogy magyarul megismerjük és megismertessük a huszadik század cseh szocialista irodalmának e kétségtelenül nagy alakját, mit tettünk, hogy lehetőleg teljes képet adva tolmácsoljuk, anyanyelvünkön hozzá férhetővé tegyük műveit, bizony nem lehetünk elégedettek. Igaz, a néhai „Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó" már 1953-ban kiadta a Szirénát, de utána nyolc évig várnunk kellett, míg újabb Majerová-regény fordítását kaptuk kézhez, a „Vergődés"-sé torzított „Szüzesség"-et. Értesülésünk szerint már munkában van és nemsokára Marié Majerová a Köztársasági Rend, a Munka Érdemrend és a Klement Gottwald Allamdij viselője, ma, február 1-én tölti be 80-ik életévét. Felvételünkön: Mária Majerová dolgozószobájában. (CTK — archív felv.) megjelenik a „A boldogságért küzdeni kell" (Nejkrásnéjší svét) magyar fordítása. Sajnos, mindmáig kénytelenek vagyunk nélkülözni a Bányász-balladának, a Köztársaság terének, Majerová novelláinak és elbeszéléseinek magyar fordítását, pedig az írónő értékes és dús életművében bizony bőven akadna az említetteken kívül is olyan írás, amely megérdemli, hogy megismertessék vele a magyar olvasót. Ogy hiszszük, akik olvasták és olvasni fogják Majerová könyveit, megszeretik szocialista irodalmunknak ezt a kiváló képviselőjét, megszületik iró és olvasó között az a meghitt, forró kapcsolat, amelyet Majerová úgy hív: szerelem az első pillantásra, és amely nem szójátékok, cizellált nyelvi cifraságok ürügyén támadt, hanem csakis az író mondandójának igazsága, emberi magva, hangjának tiszta csengése szüli. •ajerová olyan író, aki művében képes felkelteni ezt a „szerelmet az első pillantásra". Az igazság harcosa kezdettől fogva, mióta megjelent első írása. Azóta kitart írói művészi krédója mellett, amely egyszerű világos és lényegében mindazok művészi hitvallása, akik műveikkel a népet szolgálják: „Ha alkotásaimban valamiért harcolok — és minden alkotás harc, — úgy a forradalomért harcolok, — írta 1929-ben, mert az élet új társadalmi szervezetének egyetlen lehetőségét, az új kultúra, az új művészet alapját látom benne." TŰTH TIBOR Marié Majerová: A boldogságért küzdeni kell mm ®|ü Márie Majerová Zdenék Nejedlý társaságában. (CTK — Muchaj felv.) képek, s körülbelül akkor, amikor Majerová a Szüzességgel jelentkezik a cseh irodalomban, jobban mondva egy-két évvel később. írói hivatástudatára ébred Móricz Zsigmond. Mindezek a nevek a magyar irodalomban legfeljebb a kritikai realizmus „eddig, ne tovább"-jának elérését Jelentik, de még lehetőségét sem hordják magukban egy proletár, szocialista és forradalmi prózának, irodalomnak, nem jogosítanak fel — képzeljük magunkat századunk első évtizedének olvasója, irodalmi műélvező je szerepébe — nem jogosítanak fel és nem is jogosíthattak fel egy kéMarie Majerová: A boldogságért küzdeni kell (Nejkrásnéjší svét) című regénye a közeljövőben jelenik meg magyar fordításban. Az alábbiakban részletet közlünk a regényből. L

enka nagyon szeretett iskolába járni, de a tanévek befejezését minden szomorúság nélkül fogadta. Az iskolát csak átmenetnek tartotta, hídnak, amely virágos partokhoz vezet. Milyen új szépségek várnak most reá? Mikor a bizonyítvánnyal hazaért, olyan felemelő érzéssel lépett a malomba, mintha győzelmi harsonák zengenének. Egyszerre új szemmel látta a malmot. Lenka már nagylány volt, nyurga alakjával az anyját is túlnőtte, így otthon minden kisebbnek tűnt fel előtte. Az épületek mintha közelebb kerültek volna egymáshoz, az udvar összezsugorodott. Milyen aprócskák a konyha fehér rácsos ablakai, milyen alacsony a malomház ajtaja! Az örökké nyitott ajtón kicsap a könnyű lisztpor, akár szél fuvallatára a hímpor egy nagy éjjeli virág kelyhéből. És most: a ház népe kicsődül, körülveszik Lenkát, kíváncsian faggatják és ujjongva örülnek a Jeles diák sikerének. De sehol senki. Az udvaron egy lélek sem mutatkozott. Lenka a lakóház felé irányította lépteit. A konyha üres, az ágyon frissen szárított fehérnemű bodorodik, a kikeményített vászon finoman sustorog a puha macskaléptek alatt. Lenka kinyitotta a kerti kaput. A gyümölcsös még mindig egy nyitott ékszerdoboz varázsával hatott rá. Elkápráztatta, szeme és füle megtelt szépséggel, nyelvére édes illatok rakódtak. A fák fürödtek a szikrázó napsütésben, minden fatörzs a napsugár visszfényében ragyogott. A dús, illatos fű selymesen csiklandozta bo- RÉSZLET káját. Milyen szép Itt, milyen bol-, dogítől < A fák között felcsillant a molnárné tarka szoknyája. Lenka futásnak eredt. Útközben meglátta Annát: ruhát akasztott a fák között kifeszített szárítókötélre. Anna kipirult a sietős munkában, gesztenyebarna haja selymesen göndörödön tarkóján és homloka fölött. Barnára sült arcában pirosan fénylett keményhúsú szája. Rőttes pihével borított gömbölyű karja kivilágított könyökig feltűrt ruhaujja alól. Anna gyors, élesen fürkésző pillantást vetett a húgára. Lenka meglengette a bizonyítványt. Anna kíváncsian közelebb Jött egy lépéssel. — Ml van a kezedben? — kérdezte röviden és íves szemöldöke alól bizalmatlanul nézett rá. Lenka dicséretre szomjazva nővére nyakába vetette magát és egyik csőkot a másik után pöttyentette Anna napbarnított arcára. Anna egy ideig tűrte a csókokat anélkül, hogy viszonozta volna. Arcán lekicsinylő kifejezés jelent meg, a falusi lány kissé kesernyés lekicsinylése, akire a városban holmi haszontalan fényűzést erőltetnek.' Végre lerázta Lenkát. — Eressz már, no! Azt hittem, ki tudja, mit hozol. Apánk majd begyújt vele a kályhába. Lenka önkéntelen mozdulattal háta mögé rejtette a bizonyítványt. Minek pazarolom itt az időt? — korholta magát. Édesanyához! Ott a fény, a szeretet, a megértés forrása! Lenka nekiiramodott és a füvön átvágva hanyatthomlok szaladt a tarka szoknya felé. Minden csengett és dalolt benne. Futtában észrevette, hogy anyja bőráncú szoknyája már nem mozog a fák között, a szoknya fölött mozdulatlanul kéklik a kískabát, és a kiskabát fölött egyre világosabban kirajzolódnak a ráncos arc puhán széteső vonalai. A

z anyai kéz fenyítő mozdulattal emelkedett fel. Lenka ajkán elhalt a nóta. Mi történt? A fű miatt? Letapossa a füvet? Annyi baj legyen, a fű nem fontos, ezt nézd, édesanyám, ezt, a bizonyítványt I Lenka legszívesebben éppen anyja puha ráncait csókolta. Ajka úgy elmerült bennük, mint a csipkében, és ha arcát hízelkedve hozzádörgölte, érezte a bőr simaságát. Ez annál kellemesebb volt, mert a gyűrött, öregedő arc távolabbról már kissé el-, durvultan hatott. — Uramfia! Fel ne dönts, te gyerek — kiáltotta sírósan a molnárné. — Anyukám, édesanyám, hazajöt-. teml Vége az iskolának! jaj, ha látta volna, a lányok úgy sírtak, mintha meghalt volna valakijük! És a bizonyítványt meg se nézi? — Jó, jó, megnézem, de majd csak odahaza. Okuláré nélkül úgyse látnám. — Nem ls kíváncsi, édesanyám? — De hiszen úgyis mindig egyforma, nem igaz? No add már ide! — tette hozzá a molnárné békítőn. A lányka hangjában csalódottság árnyalata érzett, ami eszébe juttatta, hogy a kedvencéről van szó. Nehézkesen leereszkedett egy fatönkre. Lenka sudár, fiatal alakja magasából nézett le rá. Elcsodálkozott: hogy elnehezedett az édesanyja, és milyen terebélyes. Talán az öregség párnázta ki? Lenka szemében a molnárné mindig az erő és ügyesség példaképe volt. De most inkább sajnálatra méltónak találta. Ösz haja megritkult, bőre sárgás, válla legörnyedt, öltözéke is elhanyagolt. Az asszony megérezte Lenka szánalmát, és felsóhajtott: — öregszem, édes gyermekem, lassan készülődhetek már a másvilágra. Lenka megrémült; mintha édesanyja rajtakapta volna a rossz gondolaton. Ugyanakkor forró együttérzés áradt el benne, részvét, amely őt is sebezte és megalázta. Szája megtelt keserűséggel, torka elfúlt a visszafojtott könnyektől. Anyja elé térdelt és átkarolta. — Miket beszél, édesanyám? Ne beszéljen ígyl Az fájl Magának nem szabad úgy megöregednie, mint Kaftannénak. Maga maradjon mindig az én drága, szép édesanyám 1 — Add már ide! — nyúlt a mol-: nárné újra a bizonyítvány után. Figyelmesen nézte a fehér papír-i árkust, de öregedő szeme csak ákom-: bákomot látott. Hanem azért bólintott és megdicsérte Lenkát: — Kaftannénak szeme-szája eláll bámulatábanI És mit szólnak majd az asszonyok, ha megtudják a lányom dicsőségét. Az őrnagynénak is vidd el megmutatni, hallod-e. — Mindenüvé elmegyek, mindenütt eldicsekszem és elmondom, hogy anyukám iskolába adott és most még Prágába is elküld, ugye hogy elengedsz, édesanyám? — Mit csinálnál ott? — Tanulnék, anyukám, tanítónő szeretnék lenni, tudod. — Jóságos ég! — sopánkodott a molnárné és Annához fordult. — Hallottad, lányom, Lenka tanítónő akar lenni I Annát egy elgurult kötélgombolyag hozta oda hozzájuk. Elhúzta duzzadó piros száját: — Jobbat nem tudsz kigondolni? Tanítónő! Cifra nyomorúság! A nők mögött mintegy megerősítésül éles, sípoló nevetés hallatszott. Megrémültek, mert egyikük sem hallotta a molnárt, aki szokása szerint átugrott a falon és nesztelen léptekkel lopakodott az asszonyokhoz. Rajtaütésszerűén közeledett. Bizalmatlanságában már eleve biztosra vette, hogy olyasmiről tárgyalnak, ami ellenkezik az ő akaratával. Most elégedetten állapította meg, hogy nem ÚJ SZÖ 6 * 1902. február h i