Új Szó, 1962. február (15. évfolyam, 31-58.szám)

1962-02-03 / 33. szám, szombat

AzÁWam' E'lenörzésiés Statisztikai Központi Hivatal közleménye fPolviaiáí az l. oldalrőll knrvlnai körzetben oéldául a múlt évoez viszonyítva a nyilvántartott kombájnok száma áriagüsan csaknem 21 százalékkal az üzemeltetett kom bajnok száma 19 százalékkal növeke dfitt. A l ostrava-Kai'vinai körzetben a kombáinnal végzett fejtés hányada az 1960 évi 25,5 százalékről 1981-ben 28 százalékra emelkedett. A múlt év hez viszonyítva a kombájnokat kevés bá használták KI A kőszénbányákban a vájatokban a géppel felrakott szén hányada növekedeti a mélybányák előkészltőrészlegeiben a fejtés 1960 övi 29,7 százalékról 1961-ben 32 száza lókra növekedett A barnaszén- és lig nlt-mélybányékban Is — a múlt év hez viszonyítva — megjavult a szén géppel történő felrakása, mégpedig az egész fejtés 71 százalékról 73 szá zalékra növekedett. Az ostrava-karvlnal körzetben to­vábbra is hiány van állandó, főként szakképzett dolgozókban. Ennek oka egyrészt a szervezett toborzások fel­adatainak nem teljesítésében, más­részt pedig a vállalatoknak az átme­netileg itt dolgozókról való hiányos gondoskodásában rejlik. A helyzet megjavítása és az ostrava-karvlnai körzetben a további fejlődés érdeké­ben a kormány számos intézkedést foganatosított. 1 461 000 tonna feketeszén, 2 660 000 tonna barnaszén termelésére és 3 850 000 tonna szén dúsítására új termelőhelyeket helyeztek üzembe. Az energetikai ágazatban a népgaz­daság követelményeit általában kielé­gítették, jóllehet az év végén a tel­jesítmény terén a helyzet időnként feszült volt, tekintve, hogy a vízierő­művek vízhiány miatt gyengébb tel­jesítményt nyújtottak, a gőzerőművek pedig a szénellátás terén nehézsé­gekkel küszködtek. A villanyáram-termelés 1961-ben csaknem, 27 milliárd kWórát tett ki, a tervet 99,1 százalékra teljesítette. Az előző évekhez viszonyítva a vil­lanyáram termelése 10,3 százalékkal növekedett, s emelkedése gyorsabb volt az Ipari termelés általános növe­kedésénél Sikeresen folytatódott néhány fon­tos engergettkai berendezés építése. Emelleti egyes villanyművekat a ter vezeti határidő előtt helyeztek üzem­be A Tüzelőanyag ős Energetikaügyi Minisztérium gőzvillanyművelben a termelt vlllanyáramegységre eső tü­zelöanyagfogyasztást 1961-ben csak­nem 3 százalékkal csökkentették 1960-hoz viszonyítva. Kedvező eredményeket értek el a Tüzelőanyag- és Energetikaügyi Mi­nisztérium vlllanyműveiben az égetési folyamatok automatizálása és a gőz­kazánok automatikus megtöltése te­rén ls. Az önműködő égetési folyama­tokkal működő kazánok száma (tel­jesítmény szerint) elérte a 67 száza­lékot, az önműködő töltésű kazánok hányada meghaladta a 90 százalékot. Az ércfejtési ágazatban tovább emelkedtek a teljesítmények és fej­lődött a műszaki haladás. 3,3 millió tonna vasércet termeltek, tehát 5,6 százalékkal többet, mint 1960-ban és a tervet 0,6 százalékkal túlszárnyal­ták. .'961-ben a vasércbányákban tovább növekedett a gépekkel végzett mun­kák terjedelme. A fejtett vasérc fel­rakását a föld alatt 90 százalékban gépekkel végezték, s a múlt évhez viszonyítva a géppel történő rakodás hányada 7 százalékkal növekedett. 1961-ben a föld alatti gépekkel tör­ténő szállítás hányada elérte a 97,4 százalékot, A kohászat további fejlődése és a termelés általános növekedése elle­nére — valamennyi fontos terméknél — a tervezett feladatokat nem telje­sítették, elsősorban a nyersvas, az acél és a hengerelt anyag termelésé­ben. Ez kedvezőtlenül megnyilvánult a népgazdaság más ágazataiban, fő­ként a gépiparban. Termék: Mértékegység: Termelés 1981-ben: Tervteljesítés százalékban: Az 1961 «s év százalékban az 1960-as évhez viszonyítva: nyersvas 1000 tonna 4971 98,4 105,9 acél 1000 tonna 7043 94,4 104,1 hengerelt anyag (csövek nélkül) 1000 tonna 4672 91,9 104,1 acélcsövek 1000 tonna 742 102,7 118,0 betonozóacél 1000 tonna 569 101,7 117,2 A kohászat fogyatékosságainak fő okait főként a-termelés irányításának és a munkatervezésnek alacsony színvonalában, a technológia fogya­tékosságaiban és betartásában, új be­rendezések késedelmes é9 nem komplex üzembehelyezésében, rossz minőségében stb. rejlettek. Ugyancsak hiány mutatkozott állandó szakkép­zett dolgozókban is. 1961-ben a nagyolvasztók hasznos terének kihasználása 6,4 százalékkal növekedett. Tervezett kihasználásu­kat azonban nem érték el. A termelés leggyorsabb növelését a vegyiparban értük el. Ennek elle­néra egyes alapvető vegyipari termé­keknél, főként a kénsav és a nitrogé­nes műtrágyák termelésében a tervet nem teljesítettük. A fontos vegyipari termékek ter­melése a következőképp növekedett: Az 1961-es év _ ,, _ . ,. ... százalékban I ermé k: Mértékig: V/Äban: ""he." viszonyítva; műrost tonna 68 977 99,0 110,8 műanyagok és tápanyagok tonna 77 586 97,3 128,9 ebből: polivinilklorld (PVC) tonna 18 187 95,6 179,5 kénsav tonna 599 039 88,1 108,3 nitrogénes műtrágya t/n 144 123 95,2 103,0 foszforos műtrágya t/p2 0,5 167 422 104,0 113,9 gumiabroncs 537 100,3 110,1 személygépkocsikra 1000 db 537 100,3 110,1 gumiabroncs 674 100,1 108,7 teherautókra 1000 db 674 100,1 108,7 gumiabroncs 100,0 107,2 traktorokra összesen 1000 db 230 100,0 107,2 A vegyiparban sikeresen bevezet­ték az új típusú hatékony kombinált műtrágya félüzemi termelését nitro­szulfátos módszerrel. E műtrágyából több eper tonnát adtak a mezőgazda­ságnak. Ugyanakkor alapokat nyer­tek nagy üzemrészlegek tervezésére. A bevezetés első szakaszában a dol­gozók elsajátították az igen szilárd kordselyem termelésének a technoló­giáját. A kutatóintézetben több feladatot oldottak meg. Például egy új készít' ménnyel a papíriparban a papír ned­ves állapotban való szilárdságát nö­velik és súlyát csökkantik. E készít­mény minősége teljesen megfelel a külföldről behozott anyagok tulajdon­ságainak. Ugyancsak a kutatás sike­rét jelenti a nehéz tehergépkocsik számára előállított új típusú gumiab­roncs. A vegyipar fejlődésében fogyatékos­ság volt a beruházási építkezés kése delme, amit főként a göpek későt szállítása és az építkezési termelés nem teljesítése okozott. Gyors ütem­ben fejlődött a gyógyszeripari terme­lés. Így például az antibiotikumok termelése 37,7 százalékkal, a vitami­noké 30,2 százalékkal növekedett, stb. A gépiparban ós a fémmegmunká­ló-ágazatban 1961-ben tovább folyt a termelés összetételének átépítése. A gépipari termelés gyors ütemben nö­vekedett. A tervezett feladatokat azonban egészben véve nem teljesí­tették. elsősorban a nehézgépiparban egyrészt néhány külső befolyás kö­vetkeztében, főként a kohászati ter­mékekkel való ellátás szakaszán, más­részt a termelés irányításában, a mű­szaki fejlesztési terv teljesítésében, elsősorban a progresszív technoló­giák érvényesítésében és a munka­szervezés színvonalában rejlő fogya tékosságok miatt. Egyes fontos gépipari termékek termelése 1961-ben: Tormék: Mértékegység: _ ,, Az 1961-es é' TÍfii hl," H-ban 1980-hoz 1981-ban: r,„ on y, t v«. kohászati berendezések mii. kor. 943,0 107,1 hengerdeberondezések 1000 tonna 80,5 172,8 öntödei berendezés miU. kor. 75,8 85,3 vegyipari berendezés mill. kor. 1074,4 138,9 cementgyári berendezés 1000 tonna 9,9 104,5 textilipari berendezés mlll. kor. 576,3 126,3 építkezési és útépítőgépek mill. kor. 100,1 104.1 szerszámgépek (a Termelő­szövetkezetek Központi Szö­vetségének termelése nélkül) db 24 782 102,1 automatikus és félautomatikus 102,1 esztergapadok db 1772 113,9 mezőgazdasági gépek (a Termelő­szövetkezetek Központi Szövetségének termelése nélkül) mill. kor. 898,5 114,4 traktor 1000 db 27,8 85,5 villanymozdonyok a fővonalak számára db 198 117,2 nyersolajmozdonyok a fővonalak számára db 149 123,1 ttherautók 1000 db 15,8 98,3 személygépkocsik 1000 db 58, B 104,7 motorkerékpár és robogó 1000 db 188,9 98,8 televíziós készülék 1000 db 333,9 127,0 házi hűtőszekrény összesen 1000 db 157,2 118,7 A gépipari minisztériumok szállítá­saikat összesen 99,2 százalékra telje­sítették. Ebből beruházási célokra 100,5 százalékra, kivitelre 97,2 száza­lékre — a tervhez viszonyítva. A gépipari vállalatokban 1961-ben további gépi berendezéseket gyártot­tak, illetve a fejlesztés szempontjából befejeztek és megkezdték néhány új fajta termék gyártását. A fáradságos mezőgazdasági mun­kák gépesítésére új típusú gépeket fejlesztettek. A takarmány, szalma, hüvelyesek és komposzt felrakásában nagy segítséget nyújt majd az új, hordozható rakodószalag, amelynek gyártását az idén. kezdték meg. Meg­kezdődött a Major-típusú traktorok, valamint a többmenetes aratás céljai­ra sorhúző aratógép, takarmány-ösz­szenyomó, motoros rotációs szecska­vágógép stb. gyártása. Előkészítették a 40 lóerős Super traktor gyártását is. A vasúti közlekedés céljaira új tí­pusú mozdonyokat próbálnak kl és előkészítik gyártásukat. A külvárosi közlekedés céljaira elkészült a négy­részes villamosegység ME-475,0 minta­darabja. Az ipar és az építészet szükségle­teire kifejlesztették az Ipari televí­ziós készüléket, amely megbízhatóan működik nehéz feltételek között is. 1961-ben tovább növekedett a mű­szakok száma a gépipari vállalatok­ban. 1961 végén a munkások 7 4 szá­zaléka dolgozott első műszakban s 22 százaléka második műszakban. Ezért e téren még mindig jelentős tartalé kok vannak.^ Az építőanyagiparban 1961-ben to­vább növekedett a termelés, mégpe­dig 1960-hoz viszonyítva 7,3 százalék­kal. Emellett a cementgyártás 292 ezer tonnával, az épületelemek gyár­tása 257 ezer köbméterrel lett na­gyobb. A cementgyártás jelentős ab­szolút gyarapodása ellenére nem ér­te el a tervezett szinvonalat. Az építőanyagiparban 1991-ben folytatódott az épületelemeket gyártó termelési vonalak fejlesztése. Megkez­dődött a vibrációs húzással történő épületelem-gyártás felülvizsgálása és befejezték a tetőpaneleket termelő aggregát gyártását. Építkezés útján további cement, sa­mott- stb. gyártó berendezéseket nyertünk. Fogyatékosság merült fel azonban abban, hogy gyakran nem értük el az új berendezések zavarta­lan üzembehBlyezését, főként a ce­mentgyárakban, mint például Loch­kovban. A közszükségleti iparban a terme­lés a leggyorsabban a készruhaipar­ban növekedett, mégpedig 12,1 száza­lékkal, az üvegipar termelése padig 8,4 százalékkal volt nagyobb. Lassab­ban növekedett a cellulóz és a papír­ipar termelése, mégpedig 4,5 százalék­kal, a nyomdaipar termelése pedig 4,3 százalékkal. A közszükségleti Iparágazatban az 1961-es évben a tervet sikeresen tel­jesítettük és a termelés túlszárnyalá­sa útján növekedése gyorsabb volt a harmadik ötéves tervben feltétele­zettnél. A piaci alapok és a külkereskede­lem számára tervezett szállítmányo­kat 1,8 százalékkal túlszárnyaltuk. Ennek ellenére még nem elégítettük kl teljesen a belkereskedelem Igé­nyeit, főként a textiláru választéká­ban. A közszükségleti iparban tovább folyt a gyapota-nyagok különleges módosításának [gyűrhetetlen, bakté­riummentes stb.) fejlesztése. A ter­melésbe bevezettük a nem molyosodó kötőfonal termelését és megkezdtük a nem szövött plüss-szőnyegek gyár­tását. Az élelmiszeriparban a termelés az 1960-as évhez viszonyítva 1961-ben 5,7 százalékkal emelkedett. A terme­lési feladatok nagy részének Jó tel jesítése ellenére nem teljesítettük a csonthús, a zsír és a te] tervezett termelését. Az élelmiszeripari termelés fejlődé­sében még mindig kedvezőtlenül meg­nyilvánul a termelés nyersanyaggal való ellátásának fogyatékossága, an­nak következtében, hogy nem teljesít­jük főként a vágómarha, a tej, a cu­korrépa, az ipari burgonya stb. terve­zett felvásárlását. A fő élelmiszeripari termékek termelése 1961-ben: Termék: Mértékegység: Termelés Tervteljesltés ^taTimui 1961-ben: százalékban: ^^tvt" csonthús húskészítmény tej tejcsarnoki vaj vágott baromfi növényi étzsiradék búzalisztből készült sütemény sör 1000 tonna 1000 tonna miU. liter 1000 tonna 1000 tonna 1000 tonna 1000 tonna mlll. hl 457 202 1070 88 23 113 348 15 87,5 102.5 98,1 103.6 102.7 102,4 102.8 104,8 103.8 105.9 106,9 115,8 105,3 108,3 103,8 105,8 Megnövekedett a készételek és fél­áruk termelése. Megnagyobbodott az adagolt és csomagolt hús, a csoma­golt cukor, az üvegtej, az üvegsör és a készételek szállításának térfogata. A nemzeti bizottságok által Irányí­tott vállalatokban a termelés 1961­ben 5,5 százalékkal növekedett és a tervet egészben 99,8 százalékra telje­sítettük. A helyi iparvállalatokban a terme­lés 10,4 százalékkal emelkedett. Je­lentősen megnövekedett például a mezőgazdasági gépek gyártása (28,7 százalékkal). A fabútor termelése 11,7 százalékkal és a háztartási villany­mosógépek gyártása 10,2 százalékkal növekedett, stb. A kerületi egyesült építőipari vál­lalatokban a termelés 1980-nal szem­ben 5,6 százalékkal növekedett, s a teljestermelfe tervét 94,0 százalékra teljesítették. Ennek oka a fedőcse­rép és a tégla termelési tervének nem teljesítése volt. A malom- és pékipari vállalatok — amelyek a nemzeti bizottságok által irányított vállalatok össztermelésében 23 százalékban részesedtek — a ter­vet 101,8 százalékra teljesítették. A sörfőző- és malátatermelő válla­latokban a teljestermelés tervét 102,6 százalékra teljesítették. Termelésük 4,5 százalékkal lett nagyobb. A szövetkezeti ipari vállalatokban a tervet 1,8 százalékkal túlszárnyal­ták és a termelés 5,4 százalékkal nö­vekedett az 1960-as évhez viszonyít­va. Lényegesen megnövekedett a la­kosságtól eredő piaci bevétel, a javí-, tásokért és szolgáltatásokért járó bevétel mind a helyi, mind pedig a szövetkezeti iparban. A megrendelés­re történő termelés szintén emelke­dett. Emellett távolról sem elégítették ki a dolgozók szükségleteit. II. Mezőgazdaság és erdészet A mezőgazdasági teljes terme lés a múlt évben mlnregy egy százalékkal emelkedett, elsősorban az állatte­nyésztési termelés növekedése foly­tán. A mezőgazdasági termelés növe­kedésének eddigi üteme azonban nem éri el a tervben kitűzött növekedést, ami kedvezőtlenül nyilvánul meg a népgazdaság egyes további szakaszain is. Az 1961-es év folyamán több mint 2800 EFSZ egyesült nagyobb termelé­si egységekben, ami lehetővé teszi a mezőgazdasági üzemek termelésé­nek célszerű szakosítását, a nagyüze­mi termelési gazdálkodás formáinak érvényesítését, a célszerű építkezést ős a gépek jobb kihasználását. Az egy EFSZ-re eső közös mezőgazdasági föld átlagos területe a cseh kerüle­tekben csaknem 450 hektárra, Szlo­váklában 682 hektárra emelkedett­1961-ben a mezőgazdaságban az 1981. február Mg eszközölt összeírás alapján együttvéve 1 357 000 személy dolgozott állandóan és 930 ezer mező­gazdasági családtag dolgozott segítő­ként. 1961-ben a mezőgazdaságba és az erdészetbe 7,3 milliárd koronát fek­tettek be, ebből az EFSZ-ekbe 5,3 | milliárd koronát. 1961-ben tovább nö­j vekedett a mezőgazdaság új gépek­j kel való ellátása. Több mint 3 mil­liárd korona értékű gépet kapott a ' mezőgazdaság. Például a lánctalpas traktorok szállítása 31 százalékkal emelkedett az előző évhez viszonyít­va. A mütrágyaszállítás 1961-ben ugyan­azon. a színvonalon mozgott, mint 1960-ban. A nltrogénes műtrágya szál­lítása azonban 6,5 százalékkal, a fosz­foros műtrágyáé 10,2 százalékkal nö­vekedett. Fokozódott a vegyszerrel történő növényvédelem, 810 ezer hek­táron végeztek gyomirtást, vagyis 270 ezer hektárral nagyobb területen, mint 1960-ban. A növénytermesztésben nem telje­sítettük a tervezett feladatokat és a múlt évhez viszonyítva kisebb hanyat­lásra került sor. Az 1960-as évnél na­gyobb termést értünk el kenyérgabo­nából, takarmányfélékből és burgo­nyából, de a tervezett feladatokat- Így sem teljesítettük. Az 1960-as évhez viszonyítva a me­zőgazdasági termények vetésterülete összesen 0,2 százalékkal csökkent. A nemzeti bizottságok nem gondos­kodtak arról, hogy a költségvetésben feltüntetett vetésterületeket betart­sák, s fgy például a kenyérgabona vetésének irányszámait csak 95 szá­zalékra, a burgonya területét 94,9 százalékra teljesítették. A gabona- és burgonyaterületek rovására tavaszi keverékeket, lóherét ás lucernát ve­tettek. A vetésterületek, hektárhozamok és a mezőgazdasági terménybetakarítás áttekintése 1961-ben (előzetes adatok) Termény: í •E 3 ä » m Sgi iga > g a n 0 X r M « 5 S 5 "s S áss búza 642 25,5 1634 rozs 462 20,7 958 szemeskukorica 201 26,2 523 repce 35 15,3 83 cukorrépa 252 267,8 6747 szántóföldön termelt takarmány 925 53,8 4978 tartós rétek 1073 37,7 4051 burgonya 515 109,5 5640 Az 1960-as évhez viszonyítva na­gyobb hektárhozamot értünk el búzá­ból, éthüvelyesekből, burgonyából és takarmányfélékből. Egyes körzetek­ben, ahol nagyobb hozamú gabonafaj­tákat vetettek, a tervezett hektárho­zamokat elérték, sőt. túl ls szárnyal­ták, de egészben véve a gabonafélék­ből a búzán kívül a tervezett hektár­hozamokat nem érték el, ugyancsak a tervezett színvonal alatt maradt a burgonya hektárhozama ls. A gabonatermés egészben véve 1901-ben kenyérgabonából 8 százalék­kal, éthüvelyesekből 9 százalékkal és burgonyából 11 százalékkal volt na­gyobb, mint 1990-ban. A vörös here termése 52 százalékkal, a lucernáé 26 százalékkal, a herefű- és lucerna­ffl-keverékek termése 32 százalékkal emelkedett. A cukorrépa és a többi takarmány-kapásnövény termése ala­csonyabb volt, mint 1980-ben. A gabona felvásárlását 1961-ben 10 nappal előbb teljesítettük, mint 1960­ban, mégpedig mind általában, mind a választék szempontjából is. A ga­bonafelvásárlás tervét valamennyi ke­rület teljesítette, a kelet-szlovákiai kerületen kívül, fajták szerint azon­ban a tervet nem teljesítette még a kelet-csehországi és nyugat-szlovákiai kerület sem. Egészben véve a gabo­Ü| SZÓ 4 * 19E 2­február 3-

Next

/
Thumbnails
Contents