Új Szó, 1962. február (15. évfolyam, 31-58.szám)

1962-02-24 / 54. szám, szombat

V. KOCSETÖV: * • ''ttv* UIHHIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIMllillllllllllllllllllllllllllllllMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII e | Tartományi párttitkár IWllIllllltlIIIICIIIIIIIIllllllllllllllilllllllllllllllllllllllIilllllll119 A ZVEZDA című folyóiratban a közelmúltban folytatásokban jelent meg a szerző azonos című regénye. Anyagát e szovjet élet legidőszerűbb kérdései alkotják Főalakjai: két szomszédos tartomány pártbizottságának titkára, Vaszilij Antonovics Gyfenyiszov és Artyem Geraszimovics Artomonov. Kettőjük jellemének összeütközéséből bontakozik ki a konfliktus a regényben, amely az alább közölt részlettel fejeződik be. O

któber végén — amikor Szófia Pavlovna meleg, bolyhos pongyolájában már járkált a. szobában, amikor esténként Bz asztalnál már ő töltötte ki a teát, és Vaszilij Antonoviccsal beszélgetve egyre gyakrabban tértek vissza ahhoz a tervükhöz, hogy elutaznak valamelyik krimi szanatóriumba — Vaszilij Antonovics Gyenyiszovot Moszkvába hivatták. Júlia már régebben elköltözött tőlük férjéhez, Vladicsinhez, abba a kellemes kis lakásba, amely annak idején oly nagyon megtetszett neki. Júlia szobájába Pavluskát helyezték el. S így most Alekszandr és Maja lakott Vaszilij Antonovics volt dolgozószobájában, addig is, míg a fiatal házasoknak lakást utalnak ki a vegyi kombinát egyik új házában. — Gyerekek — fordult hozzájuk Vaszilij Antonovics, miközben holmiját a bőröndbe rakta.. — Kérlek, vigyázzatok anyátokra. Míg vissza nem jövök, ne engedjétek ki a házból. Nem szabad még kijárnia. Tudjátok, milyen könnyelmű! Beszívja a hideg levegőt, s majd megint előadja magát valami... Az úti előkészületeknél Júlia is jelen volt. — Kedves Vaszilij Antonovics — szólt közbe —, a maga drága gyerekecskéi teljes egészében önmagukkal vannak elfoglalva. Ha azt akarja, hogy könnyelmű nővérem Szófia Pavlovna ne nyeljen idő előtt hideg levegőt „széllel bélelt, negatív, nem éppen szilárd jellemű" sógornőjéhez, Júlia Pavlovnához kell fordulnia. — Ezt akarom és ezennel fordulok is — felelte Vaszilij Antonovics. — Júlia Pavlovna, legyen szíves ... — Nem éppen így van — szakította félbe a nem annyira talpra esett Maja. — Nem fogadhatom el, hogy Alekszandrban és bennem nem lehet megbízni. Kérem, Vaszilij Antonovics, ne gondolja ezt rólunk ... Kattognak a vonatkerekek az éjszakában. Vaszilij Atttonovics nem aludt. Már közölték vele telefonon, hogy rajta kívül a Központi Bizottság elnökségéhez hívatták Artanomovot, Viszokogorszk tartomány pártbizottságának titkárát és bürójának tagjait, Primorszk tartományból Kovaljevet, ezenkívül még más Viszokogorszkkal határos tartományok pártbizottságainak titkárait. Súlyos, szigorú, nagy beszélgetés következik. Hogyan alakul majd, milyen irányba fordul? Képtelen volt aludni. Szarette volna meggyújtani a villanyt, a magával hozott könyvet olvasni, de nem akarta a felső ágyán alvó ezredest zavarni. Vaszilij Antonovics csak a gyufát gyújtogatta, egyik cigarettát a másik után szívta, az új, nikotinmentes füstszűrős fajtából. Az ablakok előtt állomások zaja dübörgött el, lámpafény tört a fülkébe. Aztán újra elfoglalta helyét a homály. S ebben a homályban szerette volna mielőbb tisztázni, mi várható holnap Moszkvában. Vaszilij Antonovics nemegyszer vett részt a Központi Bizottság elnökségének ülésein a Kremlben. Ismerte a fogadószobái, ahol az emberek várakoztak, míg a terembe szólították őket. Itt valahogy mindenki erősen szomjazott, ezért a szomszédos kis szobában egész sereg palack, kaukázusi narzan- és grúziai borzsom-ásványvíz, szénsavas meggy, citrom- és narancsszörp állott készenlétben. Jól ismerte Vaszilij Antonovics a keskeny üléstermet is. A bejárattól jobbra nyílnak az ablakok. Középen zöld posztóval bevont hosszú asztal húzódik. Két oldalán ülnek az elnökség tagjai. Az asztalon, ott, ahol a mikrofon áll, foglal helyet az, aki elnököl. A légkör szigorú. Átgondolt szavakat és pontos tényeket követel. Senkinek sincs ideje arra, hogy fölösleges elmélkedéseket meghallgasson, az ékesszólást senki sem igényli... Vajon mivel végződik a holnapi nap? „Mi lesz, mi lesz" — kattogtak a himbálózó vagon kerekei. A vonat száguldott, száguldott az éjszakán át... V

aszilij Antonovics szobájában Lavrentyevvel beszélgetett. Az ablakon túl korán érkezett, még bizonytalankodó hópelyhek szállingóztak Ütemesen ketyegett az óra, nyugodtan folyt a két titkár beszélgetése. Vaszilij Antonovics zsebében megkopott, gyűrődött, viaszkosvászon köté sű noteszét lapozgatta. — Pjotr Gyementyevics, feltétlenül ÖK ÉPÍTETTÉK ellenőrzi, hogy az utat építsék kl Kovrovlg — mondotta, miközben ceruzájával jelet tett a soronlevő feljegyzés mellé. — A falunak kellemes képa legyen. Hidd el nekem, két-három év múlva tódulnak majd oda a kirándulók, meg a turisták. Hallom, külön épületet akarnak e csipkeverőműhely számára építeni. Segítségükre kell lenni. Ami pedig Zaborovjet illeti... Vaszilij Antonovics beírta a második Jelet. — Ogy tervezték, mi meg, emlékszel, támogattuk őket, hogy a Zsubinkát gáttal rekesszék el és kolhozközi villanyerőművet építsenek. Jobb lesz, ha nem költenek arra olyan óriási összeget. Megvan az első jóváhagyás ahhoz, hogy néhány rajonunkat az állami magasfeszültségű hálózathoz kapcsolják. Nincs értelme azzal nyugtatgatnunk magunkat, hogyha a kolhozokban villannyal világítanak, kész is a villamosítás. Majd amikor a gépeket is elindítja az áram, akkor vehetjük úgy, hogy mi is teljesítjük a GOELRO-tervet. Továbbá ... ne veszítsd szem elől Toropovát, azt a fiatal fejőnőt. Emlékszel, beszéltem neked róla, amikor a hajókirándulásról elmentem a kolhozukba? — Ismerem. Mialatt Moszkvában voltál, a Sztargorodszkaja Pravda nagy riportot közölt róla. — No látod! Nagyon érdekes kislány. Szakmájának kiváló mestere válhat belőle. — Vaszilij Antonovics beírta a következő jelet. — Az ozjorai képtárra vonatkozólag megegyeztünk. A tartományba egész évre ki küldenek néhány képzőművészeti vándorkiállítást. Ezeket el lehet vinni a kolhozokba és a szovhozokba is. Az ozjoraiak pedig rendezzenek kiállítást Szolomkin kolhozelnök képeiből. Gondolom, ez is vonz majd kirándulókat. A képtárépület kitűnő. Át kell rendezni gyermekek számára iskolának, internátusnak vagy óvodának, vagy aminek jónak látod. így ültek egy-két órahosszat. A feljegyzések Vaszilij Antonovics noteszéből egymás után átkerültek Laurentyevébe. Bejött Vorobjev. — Vaszilij Antonovics, itt van Petrovicsev, a Komszomol tartományi bizottságának titkára. Vagy húsz embert hozott magával. Azt mondja, csak egy percet kér. Mit válaszoljak? — Az egész társaság ide kívánkozik hozzám? — Igen, Vaszilij Antonovics. — Hát ha csak egy percről van szó, hadd jöjjenek. Petrovicsev után, az ajtóban tömörülve, egymásba ütközve, fiatal lányok és fiúk jöttek be. Ki zavartan, határozatlanul, ki tüntetően fesztelenül, mintha mondaná: nemcsak ilyen helyeken jártam én már, s különben is, nincs miért bátortalankodnunk, az élet urai mi vagyunk. — Üljetek le, fiatalok — invitálta őlcet Vaszilij Antonovics. Űjra kifejeződnek a jellemek: egyesek azokra a székekre telepedtek, amelyeken közelebb kerültek a dolgozószoba gazdájához, mások csaknem az ajtó mellett helyezkedtek el. — Bocsásson meg a zavarásáért, Vaszilij Antonovics — szólalt meg Petrovicsev. — Nagy önkéntes sereg képviselői állnak ön előtt... Elkezdődik nálunk egy mozgalom... Szóval mondd el te. — Petrovicsev az egyik fiúhoz fordult. — Te vagy a kezdeményező, te mondd el. Ä

soványka, hegyes orrú, félszeg legényke legkevésbé sem mutatott hőst. Bármit várt volna tőle az ember, csak azt nem, amit Vaszilij Antonovics és Laurentyev hallott. — Ügy tudjuk... — kezdte a legényke nem valami magabiztosan, — jövőre elkészülnek a munkálatok a sztargorodi Magnitkánál. önként jelentkezünk. Elsőkként akarunk odamenni. Mi Szverdlov-rajon Komszomol konferenciájának küldöttei vagyunk. — Értem — szólalt meg Vaszilij Antonovics. — Értesüléstek helyes. Igen, a kormány határozatának alapján, a munka elkezdődik. Meglesz Sztargorod Magnitkája. Nagyon örülök, hogy készen álltok. De ilyen kérdésekkel most már forduljatok oda — intett a fejével Laurentyev. irányába, — a tartományi pártbizottság titkárához, Laurentyev elvtárshoz. Búcsúzóul Vaszilij Antonovics sorban kezet szorított a fiatalokkal. — Tehát igaz, Vaszilij Antonovics? — kérdezte csaknem suttogva Petrovicsev, mielőtt utolsóként elhagyta a szobát? — Elmegy tőlünk? — Igen, Szerjozsenka, igaz. Elbúcsúzunk, persze még nem most. Kis idő múlva. ÍW/////////////ÄWJ FR A fi O KRÄĽ: 1948 Nem lehetett feltartani, nem lehetett meggátolni, nem lehetett eltörölni, amit váráradat sodort a révbe, aminek milliók szenvedése és élete lett, nagy, drága bére. Aki botor volt, félreállott, aki útban volt, félrelöktük, aki ártott, azt leütöttük. Áttört az élet gátjain és Igazságot nyújt felénk, boldog jövőt terít elénk. FECSÖ PÄL: Q)Ĺzakô~(LôVénje vagyok a szenvedésnek fiatalja az újnak, siéppé virágzott holnapok tüzes ujjai felém nyúlnak. Boróka és fenyő illat idézgeti a víg nyarat köd takarja a csillagot s duzzad a mag a föld alatt. Tervek, álmok, akarások edzik széppé a szívemet S Rácz Olivér fordítása | tó- x . I bátrabb hitű emberek nőnek bizakodva a föld felett. Veríték-gyöngyök valóra váltják miről ősünk csak álmodott, napsugárral aranyozott békét görgetnek a pergő holnapok. Töredezve a múlt máza máltk és befogad egy szebb világ, elkoptatja munkás kedvünk a vén századok bánatát. Vaszilij Antonovics kikísérte Petrovicsevet, majd visszatért noteszéhez. — Menjünk tovább ... Olhovszkoje községben, a Kalinyin-kolhoz közelében él egy öregember, nyolcvanhárom éves. Csőszkunyhóban lakik, az erdei tónál. Emlékezőtehetsége, azt hiszem, 1917-nél megrekedt. Ezen már nem lehet segíteni. Én nem tudtam semmit kigondolni. Esetleg te, Pjotr Gyementyevics kieszeled, mi legyen vele. Nem lehet egy ilyen aggastyánt magára hagyni. Öregek otthonáról hallani sem akar. Hátha felvennék őrnek vagy erdőkerülőnek az Akadémia biológiai állomásához? Az ott van, úgy tudom, egészen közel. Szállítsátok át a kunyhóját is ... Gondolj ki valamit Pjotr Gyementyevics, különben nem leszek nyugodt. Ismét megjelent Vorobjov. — Vaszilij Antonovics, ön hivatta Bakszanovot, az írót? — Nem hivattam, Ivan Szemjanovics, kérettem. Vezesse be. Bejött, mint mindig barnapirosan, élénken a gömbölyded Bakszanov, az Írószövetség sztargorodi fiókjának felelős titkára. Megindult a beszélgetés a fiók ügyeiről, arról, hogy min dolgozik Bakszanov. — Egyszerre több „gépen" dolgozom 1 — mondotta Bakszanov. — Nem elég a két kezem. Először is befejezés előtt áll a falu nagy életéről szóló regényem. Nem tudom, mi lesz belőle, de én nagy kedvvel, hogy úgy mondjam, lélekszakadva írtam. Másodszor, hirtelen belefogtam egy darabba, a népi színház számára. Őszintén szólva, Vladicsin elvtárs biztatott fel rá. Jó témát adott. S harmadszor, adatokat gyűjtök az első szovjet diplomatákról. Gurij Matyejevics Cservogusz segít nekem. Vannak más elgondolásaim is, távolabbi céljaim ... — Kitűnő, Jevgenyij Oszipovics, kitűnő. — Vaszilij Antonovics kihúzta íróasztala fiókját, és barna műanyaggal bevont, hosszúkás kis tokot vett ki belőle. — Hogy még jobban menjen az írás, még erőteljesebben és páirtszerűbben az alkotás, átadom ezt a holmicskát a tartományi pártbizottság részéről. A titkárok határoztak így... — felállt és átnyújtotta a tokot. Bakszanov felnyitotta. Zöld bársonyon aranyhegyű töltőtoll feküdt. Fekete szárába aranyozott betűkkel vésték be: „Jevgenyij Oszipovics Bakszanov írónak, az SZKP Sztargorod tartományi bizottságától". Bakszanov az ajándékkal a kezében leereszkedett egy székre, képtelen volt beszélni. Majd felállt, és az izgalomtól sápadtan, hevesen megszorította Vaszilij Antonovics meg Laurentyev kezét, és távozott anélkül, hogy egy szót is kiejtett volna. Nemsokára elment Laurentyev is. Vaszilij Antonovics egyedül maradt a dolgozószobában. Megállt az ablaknál, nézte az egyenletesen hulldogáló hópelyheket. Elhaladt a sötétfájú könyvszekrények mellett. A kötetekből itt ott kiágaskodlak a cédulák, amelyeket Vaszilij Antonovics hagyott bennük az idők folyamán. Odament a tartomány térképéhez. Szemeit végigjáratta az ismerős neveken, látta mögöttük a végtelen utakat, a sűrű erdőket, a kis és nagy falvakat. Maga előtt látta a kolhozelnököket, szovhozigazgatókat, pártszervezőket, agronómusokat, brigádosokat, fejönöket, traktoristákat... Mindegyikkel volt dolga, beszélgetése, amelyre visszaemlékezhetett és amelyen újra meg újra elgondolkozhatott. E

lszomorító búcsúzni mindattól, amit más nem láthatott meg ezen a térképen, de amit Vaszilij Antonovics szeme jól látott. Mindez rokonná, kedvessé, szükségessé vált számára, s mindezt Itt hagyja majd, amikor új, ismeretlen, nem tudni milyen nehéz feladatokat hozó életbe lép át. Mögötte marad ez a tartomány sok ezer ismerős és ismeretlen emberrel, akiket Vaszilij Antonovics sohasem vezetett félre, akik gyakran még álmában is foglalkoztatták. Itt marad a fia, Alekszandr is, második feleségével, Majával. Ismét elment tőlük, önálló életet kezdett Júlia. S mint mindig, csak ő, a kedves, szeretett és szerető, hűséges élettárs. Szonya lesz mellette. Neki is meg kell válnia sok mindentől, amihez hozzánőtt, itt kell hagynia a kurgánnál elkezdett ásatásokat, a csipkeverőnőket, befejezetlen vitáit. De Szonya miatta, természetesen, mindent itthagy. S ebben rejlik boldogsága. Ha Szonya mellette lesz, akkor minden jó lesz, bármilyen nehézségek is várjanak rá a jövőben. Rövidesen az Októberi Forradalom évfordulójának ünnepségei után, a központi lapok pártélet rovatában, egymás mellett, nem feltűnően elhelyezve két hír jelent meg : Sztargorod. (Saját tudósítónktól). Az SZKP tartományi bizottsága plenáris ülést tartott. A plénum Gyeniszov V. A. elvtársat, a tartományi bizottság első. titkárát, más munkába való áthelyezésének kapcsán, felmentette tisztsége alól. A Sztargorod tartományi pártbizottság első titkárául megválasztották Laurentyev P. D. elvtársat. V

iszokogorszk. (TASZSZ) Befejezte munkálatait az SZKP Viszokogorszk tartományi bizottságának bővített plenáris ülése. A plénum az éles bírálat szellemében három napon át megvitatta a tartomány mezőgazdasági helyzetét, és egyhangúlag megszavazott, részletes határozatokat hozott. A plénum felmentette tisztsége alól és kizárta a büróból Artomonov A. G. elvtársat, a tartományi bizottság első titkárát. Az SZKP Viszokogorszk tartományi bizottságának első titkárául megválasztották Gyeniszov V. A. elvtársat. Szántó Irén fordítása ÜJ SZÖ 6 * 1962. február 22.