Új Szó, 1962. január (15. évfolyam, 1-30.szám)

1962-01-30 / 29. szám, kedd

BOLSEVIKOK VOLTAK. AZOK IS MARADNAK... Fura híre volt a csehországi Veleü községnek a kapitalista köztársaság idejében. „Bolsevikok" lakják — fintorították el az orrokat az urak, és a jobbik eset az volt, ha elkerülték a falut, mint | macska a forró kását. Az igazság az volt, hogy a „bolsevik" jelző mindenben megfelelt a valóságnak. Bár a községben mindössze tizenöt szervezett párttagot tartottak nyilván, a harmincas évek választásai alkalmával a kommunisták mégis száznyolcvan szavazatot kaptak. VELEŇ KÖZSÉG azóta ls hű maradt elveihez, lakosai nem tagadták meg önmagukat. Most is „bolsevikok" lakják, mint akkor, mégpedig a javából. A községnek a jól működő, mintegy 500 hektáros EFSZ-en kívül aligha van más érdekessége. De hát kevés ez, ha meggondoljuk, hogy a szövetkezet, a benne lüktető egész • élet a HNB, no meg az ott élő dolgozók műve? Mert ebben a faluban a szövetkezetesek a HNB tagjai, vagy valamelyik szakbizottságának a funkcionáriusai és fordítva. Az államhatalom helyi szervezetének választott tagjai viszont az EFSZ-ben keresik a kenyerüket. És hogy a velefiiek „kenyere" ízletes, kívánatos, azt elégedett mosolyuk és jövőbe vetett hitük, elképzeléseik, terveik bizonyítják. — Előkészítjük az egyesülést három magunkfajta szövetkezettel. Könnyebb lesz a dolgunk, ha majd 2000 hektáron gazdálkodunk — reménykedik Černý elvtárs, a HNB titkára. — Nem nagy „kunszt" lesz a kötelezettségeinket az agrotechnikai határidőkön belül teljesíteni, ha megfelelő mennyiségű kombájn, traktor áll majd rendelkezésünkre. AZ Ül SZO POST&fÁBQL Elítéljük a francia kormányt A CSD Kráľovský Chlmec-i dolgozói e napokban tárgyalták meg a franciaországi Aveyron megyei szénbányászok sztrájkjáról szóló híreket. — A bányászok követelése jogos és szolidaritásunkat fejezzük ki irántuk — hangzik a dolgozók tiltakozó levele. — Elítéljük a francia kormányt aljas fondorlataiért, amiért be akarja záratni a bányákat. Ez alkalommal ígéretet teszünk, hogy szorgalmas munkánkkal hozzájárulunk az emberiség legnagyobb kincsének — a békének megszilárdításához. Mihalik Zoltán, Kráľovský Chlmec Dicséretet érdemelnek A hroboöovói kultúrotthon mellett működő színjátszó csoport a napokban mutatta be Egri Viktor: Házasság című háromfelvonásos színművét. A darabnak nagy sikere volt. Az együttes most vendégszerepelni megy. A szereplők közül főleg Kosár Etel, László Zsuzsanna és Bartalos István érdemel dicséretet. A rendezésért Kiss Zsuzsanna és Tóth Katalin tanítónőket illeti az elismerés. Szitás Ferenc, Hroboňovo Bányászok lesznek Prágából Ostrava felé utaztam. A vonat egyik fülkéiében fiatalok ültek. Brigádosok. Vezetőjük, egy 28 év körüli bányász Ostravából jött értük. A fiatalok egész úton kérdezősködtek. Töviről hegyire mindent tudni akarták. Vezetőjük lelkesen magyarázott. Egyszerű szavakkal oly közel tudta hozni a munkahelyet, hogy magamnak is úgy tűnt, mintha lent lennének a tárnában. A falu problémáiról a beszéd a nőbizottságra terelődik. — Szorgalmas asszonyaink vannak — bólint a titkár. — Sokban hozzájárulnak a falu jó hírnevéhez. — Beszélhetnék velük? — kapok a szón, és megérdeklődöm, hol találhatnám meg őket. A HNB irodájába éppen belépő Ondrich elvtárs 1921 óta tagja a pártnak. Szokott délelőtti körútját végzi és ielenti, hogy segíteni megy az asszonyoknak. Bár nyugdíjas, mégis mindenütt ott van, ahol szükség van rá. Felajánlja, hogy elkísér, szívesen megmutatja az EFSZ konyháját, ahol a nőbizottság néhány tagja ilyenkor télen, amikor nincs dolog a növénytermesztéssel. kisegít. A hatalmas konyha tűzhelyén rotyog már az illatos, porhanyós töpörtyű. Éppen disznóölés után vannak. Az öt asszony azt se tudná, mihez kezdjen előbb, ha a hentes, aki maga is szövetkezetes, szakszerűen nem dirigálná őket. ONDftICH ELVTÁRS FELESÉGE, és Haklová, a hivatásos szakácsnő, a HNB elnökének élettársa is köztük van. Anna Ondfichová a HNB mezőgazdasági szakbizottságának a tagja és a nőbizottság fáradhatatlan, tevékeny elnöke. A nőbizottság féléves munkatervét emlékezetből tudja, úgy sorolja fel: — Újszülött kis polgáraink üdvözlése állandó feladataink közé tartozik. Rövidesen hozzálátunk a februári események ünnepségeinek előkészítéséhez. A tojásgyűjtési akció is a nőbizottság feladata. Felkészülünk a Nemzetközi Nőnapra. Áprilisban május elseje és kilencedike nagyszabású megünneplését készítjük elő a faluban. Állandó kapcsolatban vagyunk az EFSZ-szel. Most arról tárgyalunk, hogyan vesszük ki részünket a tavaszi munkálatokból. A májusi ünnepségek után felkészülünk a Nemzetközi Gyermeknapra. Júniusban részt veszünk az iskolaév záróünnepségének megrendezésében. Ezenkívül segítünk a széna betakarításánál és ellenőrizzük féléves tervünk teljesítését... Majdnem elfelejtettem — mosolyog Ondfichová elvtársnő, — hogy a hulladékanyag gyűjtését is magunkra vállaltuk. Szépen, folyamatosan beszél Ondfichová. A szeme is fel-felragyog. Csak néha, egy-egy pillanatra torpan meg, hogy elgondolkodjék, melyik hónap feladatait is említi. Az önként vállalt — és tegyük mindjárt hozzá — komoly feladatokat társnőivel: Haklová, Baštýrová, Kovafíková, Zápotocká, Doušová, Pokorná, Svobodová, Klenotová, Grunerová, Hoffmanová, Spačková elvtársnőkkel együtt valósítják meg. Olyan asszonyok ezek, akik dicsőséget hoznak a veleftieknek. A szövetkezet 112 hektárnyi répaföldjéből 40 hektár megművelését már öt év óta, minden esztendőben a nőbizottság tizenkét tagja vállalja magára. — Azért akármennyire ls iparkodunk, egyikünk sem olyan kiváló munkaerő, mint Ondfichová, nőbizottságunk elnöke, — veszi . át a szót Haklová elvtársnő és jó nagyot hunyorít, miközben leemeli a tűzhelyről a forró zsírral telt fazekat a szép rózsaszínűre pirult töpörtyűvel, hogy újabb szalonnát tegyen a helyébe. — Hát igen, ítélje csak meg, igazam van-e? — folytatja. — Most tavasszal lesz egy éve, hogy Ondfichová egymaga, minden segítség nélkül négy hektár cukorrépát kiegyelt. Napnaj) után a reggeli négy óra már a mezőn találta. Fáradhatatlan ez az asszony ... — Hát a háztartása? Mit szól a család, ha ebéd helyett répaegyeléssel fogadják, amikor a munkából hazatérnek? — faggatom Ondfichovát. De hiába. Megint csaK a társnője szövi tovább a beszéd fonalát: — Két fia már munkába jár, ott is kosztolnak. De meg mire való a nyugdíjas férj, ha nem arra, hogy főzzön és ellássa dolgozó feleségét és önmagát? De ezt a szapora beszédet már Ondfichová is megelégelte. Szerény asszony, nem szereti a fölösleges szót, de ha arról van szó, ő sem marad adós. Ö is „leleplezi" a szerénységben és a munkában hozzá méltó versenytársát. Haklová aligha dolgozik nála kevesebbet és rosszabbul. Nem hiába származik harcos kommunista családból. IGY KÖTEKEDIK EGYMÁSSAL A KÉT DERÉK ASSZONY, a két barátnő, így akarják elterelni saját személyükről, példamutató, derék munkájukról a figyelmet. Fáradságot nem kímélve dolgoznak a közért, de a dicséretet nem szívesen hallgatják. A nőbizottság többi tagjával karöltve minden tőlük telhetőt megtesznek az országépítés érdekében. Mi is természetesnek tartjuk a velefti asszonyok nagy munkaszeretetét és kitartását. Jó kommunisták, csakúgy mint férjeik, csakúgy mint szüleik voltak, akiket a kapitalista köztársaságban „bolsevikokénak szidtak. Már akkor tudták, hogy az urak szidalma egykor majd a legmagasabb kitüntetésnek számít. KARDOS MÁRTA k u 1 r ű r ví * r A CSEH PRÓZA Ú J D O N S ÁGA J O UTON NEM JUTOTTAK MESSZIRE Nem mindennapi esemény színhelye volt a közelmúltban a trebišovi járási bíróság tárgyalóterme. A bírós

á8 szenátusa a Kelet m^Ä^H Szlovákiai Húsipari Kí Nemzeti Vállalat Vef«V^Jfc^ Kapušany-i üzeme LlÉ dolgozóinak bűnperét SS tárgyalta. A vádlottak AR padján Fuchs Gyuláját ÍRÉ 3h| va

l< a húsüzem vezeHkJSdNl tőjével együtt tizenhármán ültek, akik több mint 60 ezer koronával károsították meg népgazdaságunkat. A vádlottak 1958—60 között vállalati beosztásukat arra használták, hogy egyéni érdekből törvényellenesen szétlopkodták a szocialista vagyont, így például önkényesen értékesítették a levágott állatok bőrét — bár az a vállalat tulajdona volt, a befolyt öszszegen pedig megosztoztak. Ha pénzről volt szó, nem ismertek határt. Üzelmeikbe bevonták a húsüzletek vezetőit is. Ezeket az üzleteket a hivatalos út megkerülésével rendszeresen ellátták hússal, füstöltáruval és a nyereséget szintén elosztották. Sok esetben zavart okoztak a dolgozók egyenletes ellátásában. Tevékenységüknek egy célja volt csak: a meggazdagodás. Egyeseknek ez feltűnően gyorsan sikerült. De nem jutottak messzire. A dolgozók leleplezték bűnös tetteiket és a megérdemelt büntetést egyikük sem kerülte el. A vádlottakat, akik bűnös módon garázdálkodtak a rájuk bízott szocialista tulajdonnal, szabadságvesztésre és az anyagi kár megtérítésére ítélte a bíróság. K. I. MARIÉ KUBÁTOVÁ új prózai munkája Egy újságíró csetepatéi sokatígérő címet viseli. Ebben a művében az irónő mai témát dolgoz fel — egy járási székhely újságírójának viszontagságait — mégpedig olyan formában, melyet a mai hazai és szovjet prózából alakított ki. Hősét, a frissen felavatott Milan Hojer bölcsésztanhallgatót, annak a környezetnek az áramlatába, sőt hullámverésébe helyezi, amelyből évekkel ezelőtt kikerült. Itt önkéntelenül is Solouhin „A vlagyimiri mezei útak"-Jára gondolunk, vagy Zsesztyov „Aranykörére", így Kubátová újdonsült járási lapszerkesztője is személyesen hasonlítja össze, mennyi minden történt és változott meg krkonoši szülővárosában a néhány döntő év alatt, míg ő Prágában tanult. Mindjárt meg kell mondanunk, hogy Kubátová az általa választott kompozíciós keretet kihasználta és hősét arra vezeti, hogy a fiatalság egyenességével és megfontolatlanságával belebonyolódjék, beleavatkozzék' abba a gazdag társadalmi munkába, amely körülötte áramlik. A kissé fék szeg, de magával és másokkal szem-i ben mindig becsületes újságírón ke-: resztül az író közvetlenül érinti nap-i jaink különféle időszerű kérdésen és burkolatlanul állást foglal. Ebben az értelemben Kubátová műve friss, talpraesett munka, amelyet érdeklődéssel olvasunk, már csak a benne foglalt tények miatt is, amelyek gondolko; Bolgár grafikus Bratislavában A baráti államokkal való kulturális kapcsolataink elmélyítését fokozzák a a cserekiállítások. Az 1958-as év át* 1 fogó tárlatán volt alkalmunk keze-, lebbrö! megismerkedni a bolgár képzőművészettel, mely az 1877-es szabadságharc u tön éledt feL A töröli uralom alól felszabadulva, 1896-ban alapítják meg Saóflában az első rajziskolát, hol több cseh ieető tanárkom dik. A mai grafika a műit századi forradalmi romantika fűtötte hagyományban s a szovjet példában gyöke® rezik. Ezt tairűsífja a vfirnei születésű (1923) Juli Stefan Minciev Hviezdoslav-téri kiállítása. (Február 12-ig). Mincsev, ki Szófiában végezte tanulmányait, elsősorban a fehérfekete művészethez vonzódik. Faés Finometszetei, k6- és tnssrajzaí határozott valôäáglátásrôl, a bontakozó, épülő máröl s armak felszabadott formálóiról, fokozatosan kiteljesülő életükről szólnak. Minden fiatal alkotó módjára ő is keresi az egyéni megnyilvánulás formáját. De srabályosen előrelépő törekvésében nem ismer öncölú divatos kísérletezést. Komoly eltökéltség, fegyelem segítik abban, hogy társadalmi mondanivalójának, művészi élményeinek megfelelő kifejezési formát találjon! Harminckét lwpjön a festői bolgfir városkák s falvak hegyrekapaszkodó ósdi utcáit, a táj hol nagyvonalú, hol meg szelíd szépségeit tárja elénk a sOtét és világijs felületek erőteljes ellentétében, vagy oldottabb lírai festöiséggel. Az országépftő munka heves ütemét éreztetik a nagyipari központok ábrázolásai. Általánosító érvénnyel ünnepH a szabad, céltudatos dolgozó embert (A hegesztő). Meggyőző erő s érzés sugárzik a Honvédő Háború c. sorozatból. Lágy tónusú kőrajzokban emlékszik vissza Moszkva sziluettjére, a hatalmasan áradó Angarára, Irkntszk hagymakupoláira, az esőverte mongol tájra, jurtáira, nagykerekű kordéira. Lendületesen rögzíti az Ulánbátort szocialista várossá alakító magasratöró villanypóznákat s hirdeti az értelem és világosság győzelmét a múlt sötétsége felett. Bárkány Jenőm® dásra ós a megoldás keresésére késztetnek. Az író becsvágya azonban nagyobb enné!, közelről akarja bemutatni azokat, akik a „saját" járásukban a politikai, gazdasági és kulturális átalakítások megvalósítói. Kubátová elbeszélését erősen szubjektivizáija, tulajdonképpen az egészet Hojer öngúnynyal teli, személyes megjegyzésektől és kommentároktól hemzsegő monológjaként adja elő. Ez a módszer Ier hetővé teszi, hogy a könyv írója erősen elfogulttá tegye az olvasót is. Ugyanis az elbeszélés mindegyik szereplőjét rendszerint igen konvenciós módon helyezi előtérbe, leegyszerűsítve úgy, ahogy az elbeszélő látja. Ilyen módon ismerkedünk meg a könyv alakjaival, akik a mai ember számos értékes vonását árulják eL Kubátová új művével kapcsolatban méltán mondhatjuk, hogy jó útra lépett, mert ez az út a ma emberéhez veaet. SDNA KORÁD, az ankarai Opera szólóénekese a közelmúltban fellépett a Szlovák Nemzeti Színházban. A vendégszereplésre Verdi: Traviata című operájában került sor. (Herec felvétele) Hajlékot kap a kultúra A domaSal fiatalok s&k szép, színvonalas kultúrműsorral szórakoztatták a. község lakosságát. A szövetkezet oezeTősége és a tagság látva a fiatalok igyekezetét, még 1960 folyamán határozatot hozott egy szövetkezeti klub épttéséről. A községet Héttészelö országút bal oldalán az építöanyaghalmok és a lerakott alapok a tervek megvalósításáról beszélnek. Zbna elvtárs, a szövetkezet könyvelOfe elmondja, hogy a klub felépítése a berendezéssel együtt 660 ezer koronába fog kerülni. A kluturális alapból 200 ezer koronát fordítanak erre a -célra és a múlt év első negyedévi eredményeiért a levlcei JNB-től kapott 12 ezer korona jutalmat a tagság ugyancsak erre szavazta meg. A hat helyiségből álló épületet még az idén tető alá akarják hozni. A munkák nagy részét társadalmi munkával végzik. A szövetkezeti tagok személyenkét 16 órát vállallak. Janűrtk MlhSly tehenész ezeket mondotta: „Szeretnénk mielőbb befejezni az építést, hadd művelődjenek a fiatalok." Az egész község örül, hogy végre Domašán is hajlékot kap a kultúra. A. J. A STAVOINDUSTRIA A SZLOVÁK TUDOMÁNYOS AKADÉMIA SZÁMÁRA 470 HELYISÉGET MAJÁBAN FOGLALÓ PAVILONT ÉPÍT BRATISLA VÁBAN. AZ ÉPÍTKEZÉSI MUNKÁLATOK ÁPRl'jlS VÉGÉN FEJEZÖDNENEK BE. FELVÉTELÜNKÖN: AZ ÉPÜLŐ PAVILON. S. Petráš felv. — ČTK J — Sokolouban barnaszenet fejtettem — mesélte magáról,,— mint katona Kladnón kőszenet... Jáchymovban is voltam. Aztán gátat építettem Jesenicén, s Ostraván végleg letelepedtem. Megnősültem — tette hozzá magyarázólag. — Gyönyörű volt így élni — mosolygott. Élni az ismeretlenben, nehézségeket leküzdeni, aztán örülni a síkereknek. Ostravához közeledtünk. — A magas kohókból hatalmas lángnyelvek csaptak fel a sötét égbolt felé. Hoszszú kivilágított csarnokok, üzemek jobbra is, balra is. A harmadik műszók termelt. A fiatalok kinéztek az ablakon. Feszült izgalommal váriák, hogy megálljon a vonat. Vidáman távoztak és én irigykedve néztem utánuk... Zsuravlov János, Chéb 1362. jannár 30. Qj SZO 5 *