Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)

1961-12-16 / 348. szám, szombat

y E M Építők-erkölcse Beszélgetés Ctibor Štítnickývel Egri^művekről AZ IRÖI ETIKA lényeges mozzanata, sejtmagja, mely köré többi anyaga-vonása rakódott, minden , időben az igazsághűség és a 10 szolgáiása volt. A szakma etikája: a jó munka etikája. S mert az írásszakma lényege az írói tehetség felhasználása a '•'aloság ábrázolására, nagy és kis emberi igazságok tolmácsolására az emberek számára, — nyilvánvaló, hogy az írás etikai mértéke ennek a tolmácsolásnak az igazságtartalmában, társadalmi-művészeti hasznosságában keresendő. így fonódik öszsze szétmetszhetetlen egységben írói etika és irodalmi realizmus, irói erkölcs és irodalmi célzatosság. S éppen ezért: a szocialista realizmus — mely a valóságnak nem akármilyen módon való hűséges ábrázolása, hanem fejlődéstörvényeinek megfelelő forradalmi ábrázolása, amely visszahat, jó irányban változtatóan, magára a valóságra — etikai szemszögből is legmagasabb színt az irodalom történetében. A polgári irodalomban a polgári társadalom harci szabályai: üzleti szabályai nyomultak be uralkodóan az írói etika forgalmi körébe. Az irói etika elsősorban irodalmi áruvédelem volt. Az írói etika a mi irodalmunkban egészen .mást, sokkal többet jelent, mint a kapitalizmusban. Ha az irói etika fogalmi körét a kapitalizmusban szinte teljesen kitöltötte az irodalmi áruvédelem, ez nem az igazi irói termelés védelmét biztosította, hanem a tőke irodalmi szol.'álását és az írók tőkés kiszolgáltatottságát. Az' írói termelésnek nem az lgazsághordozó anyagát biztosította REGINO PEDROSO ÉS A MIENK A FÖLD... j Regino PedrosD, kubai néger költő, 1896-ban született^ Matanzasban. Élete legnagyobb részét gyárakban, cu-^ kurnádiiltetvényeken töltötte. 1927-től ír verseket, igen^ sokszor fordul szociális témákhoz. A legnagyobb hatású^ proletárköltőnek tartják.\ Š Nem kellenek dollárai, bankjegyet, Wall Streetje. Inkább a városok s a mezők szomorú csavargói vagyunk. Nem kellenek istenei, gazdagsága: istenei mindig süketek voltak jajszavainkra, és ez a gazdagság sem övé: nyomorunk táplálta bizonnyal. Mégis gazdagok vagyunk, de a kincseket senkise tudná elvenni mitőlünk! Mert a miénk a nap roppant sárga kohója, a kalapács zengő dala és a halakkal hímzett tenger végtelen szőnyege, és a műhelyek, gyárak bonyolult ereje mind, a lázadó íintor és remény is, s az erő dagadó izmainkban. És a miénk azoknak a fájdalma, akik várnak és remélnek/§ i Eljönnek majd ama nagy napok, mint új aranypénzek gördülnek az életen át és akkor kezeink csordultig megtelnek örömmel! Nem kellenek ők ma, az arany vízkórosai, hisz ami a mienk, senkise tudja elvenni tőlünk! Mert a mienk a hatalmas föld, nekünk érnek be a vágyak és a rozsdás alkonyok is! És a miénk a Szél óriás sarlója, mely a jövő fütrjeit egyszer lekaszálja! | Végh György fordítása^ W//////////////////////////^^^^ be — hanem a társadalmi hazugság írói szolgálatára kényszerített. Nem az író igazmondását, — hanem a kiadó üzletét biztosította. Az írói etika a mi körülményeink között éppen a nagy történelmi feladatok szolgálatának mértékében mutatkozik meg. Etikus az irodalomban az, ami az igazságot: a forradalmi előrehaladást szolgálja. Etikus az irodalomban az, ami megfelel a kommunista erkölcsnek. A feladatvállalás és teljesítés mértékén és minőségén belül főmércéje az etikának az irodalomban a fejlődő társadalom, a kommunista hős ábrázolásáért és megteremtéséért vívott írói küzdelem eredményessége. Irói etika és etika a műben — szervesen összefüggnek tehát. Mint ahogy egyébként szervesen összefügg az író erkölcse művének erkölcsi értékével. Irodalmunk nagy becse, hogy mindkét vonatkozásban jó eredményeket mutathat fel. — A párt mindent átfogó küzdelmében a kommunista emberért átalakító és nevelő hatással volt az íróra, akinek társadalmi rangot adott, mert nagy társadalmi feladat teljesítésének részesévé tette. Az író ma ábrázolója és eszköze egyben a kommunista nevelésnek; ábrázolója a nevelésnek és a nevelés fokozatosan kibontakozó eredményének: a kommunista hősnek. Az ország írói most tanácskozásra készülnek; szükséges ez alkolomból újból hangsúlyozni éppen ennek az írói feladatnak a jelentőségét. A párt III. kongresszusa az egész eszmei arcvonal főcéljáuT éppen a tudati nevelést tűzte ki; az ideológiai küzdelem legfontosabb színtere a régi tudat ellen, az új tudat általános küzdelméért vívott harctere. Ez az építőtelep — a jellemek, a lelkek építőtelepe —, ahol a pártvezette írónak megvan a pontos és fontos helye. Pallér és kőműves ő itt, a szilárdító beton keverője, a magasba lendítő daruk kezelője. Büszke lehet rá, ha minde-n épülő lelken ott van a keze nyoma, a műve nyoma. Büszke lehet rá, hogy a holnapi ember jobb, erősebb, műveltebb, tisztább lesz — s ha ebben neki, a lelkes új pallérozójának is megvolt a szerepe. Ez az írói etikának és a művészet erkölcsének lényege. A hasznos igazmondás és romantikus lelkesedés ötvözetét kéri az olvasó az írótól — és ennek az igénynek a teljesítésén mérhető le minden művészi érték. Az író erkölcse az építők erkölcse. BODOR PÁL (ROMÁNIA) Ä Slovenský spisovatef kiadásában e napokban érdekes könyv jelent meg: Szlovákiai magyar író három verses színdarabja. A verses drámák átültetése szlovák nyelvre egyben igényes műfordítói feladat volt. Ezért Ctibor Štitnickýhez fordultunk, mondja el, hogyan került sor e mű kiadására. ELŐSZÖR is hazánkban kevés csehszlovák szocialista irodalom arculatának megformálásában résztvevő itteni magyar írónak művei jelennek meg szlovák vagy cseh fordításban. Ha jól emlékszem, az utóbbi években szlovákul csupán FÁBRY ZOLTÁN: A GONDOLAT ÉS BÉKE IGAZA című esszégyűjteménye jelent meg, és SZABÓ BÉLA: MENYASZSZONY című regény. Cseh fordításban eddig jóformán semmi sem jelent meg. Egri drámai alkotása szemelvényelnek szlovák nyelvű kiadása törleszti ezt az adósságot. MÁSODSZOR. Egri Viktor Csehszlovákia élenjáró drámaírói közé tartozik. A KÖZÖS ÜT című színdarabjáért annak idején államdíjat kapott. A Slovenský spisovatef kiadóvállalat az utóbbi években a szlovák írók és drámaírók drámai alkotásaiból szemelvényeket ad ki. így például szemelvényeket adott ki Štefan Králik és Ľubomír Smrčok színműveiből is. Logikus, hogy közéjük tartozik Egri Viktor is. Színművei a csehszlovák drámairodalom részét képezik. Egri művei gyakran szerepelnek a szlovák hivatásos és műkedvelők színpadokon is. • Az író gazdag alkotásaiból miért választották ki éppen az Ének a romok felett, az Örök láng és a Tüzet rettenik a farkasok című színműveket? Ezek történelmi vagy legendás tárgyú színművek, teljesen vagy részben versben íródtak. Az elsőt a tatárjárás idejéből, a másodikat a török hódítáš korából, a harmadikat a n^met fasiszta megszállás éveiből merítette. Ezek a színművek szerelemről, hűségről, és a szabadságról szólnak, s közös eszmei tartalom kovácsolja egybe őket. • Befolyásolta Qa a művek kiválasztását? Igen. Régi jóbarátok vagyunk. Egri Viktor minden művét jól ismerem s nemcsak a könyvkiadásokból. Az Ének a romok felett nézetem szerint nemcsak Egri Viktor legjobb színműve, hanem maradandó értéket jelent az egész csehszlovák drámaalkotás viszonylatában. Megérdemelné, hogy nagy reprezentációs színpadon mutassák be. Történelmi, romantikus színmű ez, mely a költő a drámaíró mély meglátásáról és átérzéséről tanúskodik és az érett tapasztalt drámaíró mesteri munkája. A két további színmű megfelelően egészíti ki a szerző szándékát, és az embernek a barbarizmus és az árulás feletti győzelmes küzdelmét tetőzi be. • Miben látja e kiadás jelentőségét? E gyűjteményben szereplő színda-; rabok lényegükben romantikusak, drámai költemények vagy legendák. Az ember, — mint valaha mondották — sírjáíg kísérő hőstetteit, tiszta nagy szerelmét és hűségét éneklik meg. Meggyőződésem, hogy az ifjúság e színműveket megkedveli, -olvasni, szavalni és játszani fogja őket. • Bemutatták már e színműveket szlovák színpadokon, vagy rádióban? Milyen volt a visszhang a közönség körében? Az első és a harmadik színművet szlovák fordításban is sugározta a bratislavai rádió. A visszhang pozitív volt, a színműveket többször is bemutattáik. Az Örök láng annak idején a bratislavai Űj Színpad műsorán is szerepelt. De az Örök láng sokkal nagyobb visszhangra talált a vidéken, — például a trenčíni Merína üzemi klub műkedvelő együttese csaknem 50-szer adta elő nagy sikerrel s a Faluszínház együttese ís csaknem 150-szer játszotta. Ctibor Štitnický megvilágította előttem Egri drámai munkásságát. Ö a leghivatottabb, nemcsak mint a szerző műveinek ismerője, hanem mint költő is, aki nem könnyű feladatra vállalkozott, amikor szlovákra ültette át e színműveket és így drámai alkotásunkat gazdagította. Kár, hogy nem beszél saját munkájáról is, de ez szerinte a bírálók dolga. Megköszönöm neki a mondottakat, s azt is, amiről hallgatott. M. GREGOROVA Képünkön Rafael Szobolevszkij és Ogan Durjan szovjet hegedűművész és karmester, akik a csehszlovákszovjet barátsági hónap záróhangversenyén nagy sikerrel léptek fel Bratislavában. (Herec — felvétele) I. LEONYID SZOBOLJEV: A KÉK SÁL A

vadászgépek leszálláshoz közeledtek. Egyiküknek pilótafülkéje felett kék sál lengett, mint hosszú, keskeny lobogó. Lovagregényeket juttatott eszembe, ifjúkori olvasmányokat : így száguldott harcba a talpig páncélos vitéz, s kardforgató jobbjára kötve vitte halálba vagy diadalra szíve hölgyének szentül őrzött színeit. Megmosolyogtam ezt a romantikus látomást. Ez a sál is csak olyan, mint a többi: minden repülő puha selymet csavar a nyakára, nehogy a zubbony vagy a kabát gallérja felhorzsolja. Ennek a pilótának bizonyára sokat kellett a fejét forgatnia harc közben. Így is volt. Messerschmidtek támadták meg a hazatérő rajt; mindenfelől jöttek, és a századparancsnokőrnagy nyakán kibomlott a sál. Egy gépet sikerült eltalálnia, de az eredményt nem láthatta: Azarjanc segítségére kellett sietni. A másik gép üldözése közben újabb ellenséges repülőteret fedezett fel, és most azt ajánlotta az ezredparancsnoknak, hogy másnap, még a hajnali sötétség leple alatt, üssenek rajta a németeken. A repülőgépeket biztonságba helyezték (közvetlen közelünkben húzódott a front), és a fedezék felé indultunk. Mosolyogva beszéltem az őrnagynak a hajdani vitézről és szépséges hölgyéről. Rámnézett — szemében, amelyet odafönt vörösre fújt a szél, még a harc tüze égett — és elmosolyodott. Arca a kék sál habos keretében, így sisak nélkül idősebbnak látszott. Túljárhatott már a negyvenen. V

acsora közben az imént lezajlott légi csatáról folyt a szó; a repülők megerősítették, hogy az őrnagy által eltalált gép derekasan befúródott a földbe, majd eszükbe jutott a kibomlott sál és jókedvűen élcelődtek rajta. — Egyszer még kihúz a gépből, mint egy ejtőernyő — mondta az ezredes. — Minek neked egy egész végre való? — Jólesik — felelte az őrnagy. — Űgy forog benne az ember feje, mint egy csapágyban. Mironov meg valami harisnyával röpköd. Felezd meg vele a kendődet i — Esküt nem felezünk, ezredes elvtárs — mondta az őrnagy félig tréfás, félig komoly hangon. — Majd összetűzöm valahogy. — Ez ugyanis amulett, ezredes elvtárs — nevetett Mironov. — Az őrnagyunk ezzel harcol, ezzel alszik, sőt még a fürdőbe is ezzel jár. öreg pilóta, meg kell érteni. Hajnali ötre tűzték ki a felszállást, valamennyien nyugovóra tértünk. Az őrnagy mellé kerültem. Elalvásra készülőben csakugyan gondosan összehajtogatta a sálat és a feje alá tette. A

z asztalon égett a lámpa; lángja olykor kicsapott az üvegből, a fedezék deszkaburkolatára zizegve permetezett a homok: nehéz ágyúkkal lőtték a repülőteret. A katonák megszokták ezt a bölcsődalt és nyugodtan aludtak mellette; valaki horkolt, olyan hangosan, hogy olykor még a robbanások zaját is túlharsogta. A sál arcomat csiklandozta. Mintha leheletkönnyű finom illat szállt volna belőle — felgyújtotta képzeletemet. Fiatalságot idézett, gyenge női vállat — igen, ezt az amuiettet csak egy leány adhatta az őrnagynak, valaki, akit megigézett ez a nyugodt márványarcba vésett hősiesség és harci akarat. Felkönyököli^ m. Az őrnagy aludt. Nyugodt, fáraďt arca sehogyan sem illett ebbe a képzeletem rajzolta keretbe. Egyszerű katonaarc volt, a levegő derék munkásáé, aki tartalékból vonult be és aligha kelthetett efféle érzéseket akár a legromantikusabb lányban is. Más látszott valószínűnek : emlékeztem, vacsoránál futólag megemlítette, hogy amikor ehhez az ezredhez áthelyezték, sikerült hazalátogatnia, de senkit sem talált otthon, mert a veszélyeztetett városból mindenki eltávozott. lképzeltem, amint belépett az elhagyott fészekbe, ahol minden ismerős, minden a szeretetre emlékezteti, ahol most minden hideg és kihalt, a szétszórt holmik szomorú látványa kapkodó csomagolásról árulkodik; s ahol csak az emlékek kísértenek, a békés élet, boldog reménykedés, meghitt gyengédség és meleg emlékei, amit hasztalanul keres vagy legalább is nem egyhamar talál meg újra ... Láttam, amint ott áll a szoba közepén, körülnéz, s az ajka öszszezárul; szeméből talán könnyek peregnek, harag és bánat könnyei, s ahogy csendesen felveszi az első kezeügyébe eső holmit, ezt a világoskék sálat, a vesztett múlt leheletkönnyű foszlányát. Ki tudja, még hány változatot el nem képzelnék — de az őrnagy megmozdul és felnyitotta szemét. E

1 Rí — Az ördögbe is, de nagyon húzza a lőb'őrt — szólalt meg, látván, hogy én is fenn vagyok. — Bizisten, roszszabb az ágyúzásnál... Ilyen fene hangosan... Azarjanc horkolt; nagyon kifáradt a csatában. Néha, egy-egy hangosabb horkantás után hirtelen elcsöndesült, mintha ő is elcsodálkozva hallgatná saját horkolását. A közelben becsapott egy lövedék, erre álmában felordított, mint egy háborgatott fenevad — azután rákezdte megint. — Nem, nem lehet aludni — sóhajtott az őrnagy. — Ne szívjunk el egy cigarettát? ágyújtottunk, s halkan meg•eredt a beszélgetés, fej fej mellett, az a fajta társalgás, amikor sem ágyúdörgés, sem a robbanások zaja, sem a szomszédok horkolása nem akadályozhat, hogy megértsük az érzés fűtötte szavakat. Csatában s az örökös harci készültségben a katonáknak nem jut idejük rá, hogy érzéseikről beszélgessenek, amelyek igazgyöngyként, sűrű tiszta cseppekben ülepednek le a lélek legmélyén. Ám a szív él és vágyakozik, szomjúhozza az alkalmat, hogy valaki- előtt feltárhassa ki nem mondott titkait. így esik aztán, hogy ha akad valaki, odatévedt vendég, aki hajlandó reggelig elhallgatni őket — földfedezékben, ágyúdörgés közepette, futóárokban, a támadás előtti éjszakán, vagy egy csatába induló hajó fülkéjében — csendes beszélgetés során bizalommal és örömmel megnyílnak a katonaszívek. Szép mélyükben olykor aztán olyat lát az ember, amitől minden megvilágosodik, a katona és hőstettei új fényben ragyognak. Fellobban a fátyol egy-egy hőstett megszületésének titkáról, és minél jobban megismerjük ezt a titkot, annál jobban megértjük, hogy mi is az ellenséggel szemben érzett gyűlölet. Romantikus sejtéseim messze elmaradtak az élet és a háború igazsága mögött. Minden egyszerűbb volt, borzasztóbb és jelentékenyebb. Az őrnagy a háború elején a Baltikumban harcolt. Tartalékból hívták be, és mindjárt egy kis észt város légi védelmére rendelték. Ez a városka még a régi hiedelmekben élt, és senki sem hitte el a németekről, hogy a békés lakosságot bombázzák. Ezért a gyönyörű fövenyparton reggeltől estig mezítelen testek nyüzsögtek, fentről úgy látszott, mintha a tenger sárgás-rózsaszín tajtékot vetett volna ki. Az őrnagy gépével a város felett cirkált; pihenőjét és gyermekeit óvta; kémlelte az eget, nem közelít-e ellenség valahonnan. Az ég tiszta kék volt, a tenger meleg és simogató, a föveny forrón aranylott a napsütésben. Június 29-én történt vasárnap. Az őrnagy—egy „Junkers"-t pillantott meg — balról, a tenger felől közeledett — és haladéktalanul nekirontott. De nem volt szerencséje: a fasiszta lövész golyója átütötte a gép oldalát; lejjebb kellett ereszkednie. A „Junkers" kisiklott előle, s az őrnagy látta, amint a városban fekete gombák támadnak a robbanások nyomán. Füst lepte el a csinos kis házakat. A „Junkers" a tenger felé fordult, s zuhanórepüléssel • közeledett a strandhoz — a sárgás-rózsaszínű emberi test-özön a habokba zúdult. Gépfegyverek szórtak golyókat a mezítelen gyerekekre, asszonyokra, lányokra. Azok rohantak a tengerbe, mintha a víz menedékül szolgálhatna. De a „Junkers" másodszor is rárepült céljára; — az emberhullám kicsapott a ÜJ SZÓ 6 * 1961. december 23.