Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)

1961-12-16 / 348. szám, szombat

Műkedvelő színjátszásunk G A BESZÉD ELVÄRJUK, hogy a színpadon mindenki szépen, irodalmi nyelven beszéljen. Hiszen a színjátszás azon kívül, hogy szórakoztat, ábrázol, megjelenít és állásfoglalásra késztet — nevel- ls többek között nyelvhelyességre. De csak akkor, ha a színészek ls szépen, egységesen, irodalmi nyelven beszélnek. Ellenkező esetben a színjátszás nem nevezhető a szép szó tolmácsolójának, a nyelvhelyességre nevelés eszközének. A beszédtechnika ápolásáról, a kiejtés egységesítéséről tehát műkedvelő színjátszóink sem feledkezhetnek meg. Pedig annak ellenére, hogy a legtöbb együttesnél a rendezés csupán a szöveg betanítására és színezésére korlátozódik — a szép beszédre, a köznyelven használt egységes kiejtésre alig gondolnak. Hányszor halljuk például a színpadról, hogy akkor is, amikor az alakítás nem teszi szükségessé, a szereplők jóember, pénz, bizony, volna, szegény, már, stb. helyett azt mondják: „jaóember", „píz", „bizon", „vóna", „szegíny", „mán" stb. Van, hogy a szöveg és az alakítás szükségessé teszi a tájnyelv használatát. Ilyenkor természetes, ha a szereplő tájszólással beszél és úgy mondja a szavakat, ahogy a szövegkönyv írja. Milyen furcsán hat azonban, ha a szereplő mondjuk tanítót, mérnököt, vagy más a szövegkönyv szerint is szépen, választékosan beszélő személyt alakít, mégis „vóna", „jaóember", „mán", és hasonlót mond. Mivel ezrekhez szól" és nevel, a művelt beszéd a műkedvelő színjátszó munkájának egyik lényeges feltétele. A művelt beszéd fokmérő: az irodalmi kiejtés. Színjátszóinknak figyelniük kellene a maguk és mások kiejtését, tanulmányozniuk kellene az irodalmi kiejtés mindenkire kötelező szabályait... El kellene mindent követniük, hogy az akár tájszólásból, akár hanyagságból, vagy megszokásból eredő nyelvi hibákat, melyek lépten nyomon sértik az Irodalmi kiejtés szabályait és lerontják saját szavaik hatását — kiküszöböljék. Sok színjátszónk beszéde azért rossz, mert úgy ejti ki a szavakat, ahogyan betűszerint leírva látja. Az „adja", „látja", „anyja", „atyja" stb. szavakban például külön hangoztatja a j-t, valamint a megelőző mássalhangzót és hibás kiejtéssel — ad-ja, lát-ja, any ja, aty-ja, stb. — beszél, ahelyett" • hogy helyesen: „aggya", .láttya", „annya", „attya" stb. mondana. A MŰVELTEBB NÉZŐ részéről az ilyen beszéd a nyelvi műveletlenség vagy a felületesség gyanújába keveri a színjátszót, amit pedig gondosabb egyéni és rendezői munkával könynyen elkerülhetnének ... Mivel a magyarban a rövid és a hosszú hangok kiejtésének értelemmegkülönböztető szerepe van, nyelvünknek sajátossága, hogy igen pontosan megkülönbözteti a rövid hangot a hosszútól. Mást jelent például a mássalhangzók esetében szál, hal, tolat, feje, mint száll, hall, tollat, fejje ... A magánhangzók esetében ls különbség van a leves és a levés, az alma és álma, az öröm és az üröm között... Nem mindegy azért, akár van értelemmódosító szerepe Jszál—száll), akár nincs (kelemes—kellemes), hogyan ejtik színjátszóink a szavakat: megkülönböztetik-e a hosszú és rövid magán- és mássalhangzókat vagy nem. MINDENKINEK, aki a színpadra lép, hogy a közönséghez szólljon, feladata: megérteni az író gondolatait, átélni hangulatát, magáévá tenni a nagy élmények átforrósodott pillanatában művészien megfogalmazott mondanivalót. Nem kis dolog ez ... De menynyivel nagyobb nemcsak megérteni a gondolatokat, átélni a hangulatot, magunkévá tenni a mondanivalót, hanem mindezt — szinte azonosulva magával az íróval — minden árnyalatában és rezdületében másnak ls átadni... Bármennyire nehéz is,színjátszóink hivatás maradéktalanul visszaadni az író gondolatalt, mondanivalóját. Hogyan értheti azonban meg a szereplő az író szándékát és hogyan tolmácsolhatja azt másoknak, ha nem kap hathatós, rendezői segítséget és a szöveget ls másképp mondja, esetleg másképp is érti, mint írva van? Aki színművet játszik, vagy verset mond, annak először értenie kell a szöveget, másodszor árnyalati pontossággal vissza kell tudnia adni a szövegben foglaltakat. Az előadásra készülve tehát elemezve a szöveget mindenekelőtt azt kell megállapítani, mi a bemutatásra szánt színmű, jelenet, vers vagy regényrészlet mondanivalója, milyen az általános hangulata, milyen alaphangot (könnyedet vagy komorat, dicsérőt vagy korholót, támadót vagy lemondót stb.) kell választani, hogy az író szándékát minél jobban kifejezhessük ... Aztán azt kell megnézni, az érzelmeknek az a fajtája, amely az előadásra szánt művet, mint egészet jellemzi, hogyan hullámzik, azaz milyen menetű: egyenletesen erősödő, vagy kemény indulás után ellágyuló stb. stb. Az előadó, az előadás során a műveknek csak abban az esetben adhatja meg az érzelmi telítettség kellő hőfokát, ha tudja, .milyen szándék kifejezéséről van szó... Ha mindezzel tisztában van, ha ismeri a mű alaphangját és a részek súlyát — még mindig van tennivaló. Meg kell határozni e hangsúlyt és a hanglejtést is ... A színjátszó csupán e fegyverkészlet birtokbavétele után érheti el, hogy az író megértett gondolatait és érzelmeit a közönséggel ls megértesse és megismertesse ... Nem könnyű feladat, de hozzáértéssel és szorgalommal teljesíthető ... Egyrészt, mert nélkülözik a tudatos rendezői munkát, másrészt mert nincsenek tisztában az előadásra szánt mű mondanivalójával és elhanyagolják a beszédtechnikát — műkedvelő színjátszóink nagyrésze két csoportba osztható. Az egyik csoport: mit sem törődve a beszéddel, a színpadon is tájnyelven beszél, a másik: felismerve a beszédhibákat, igyekszik azt leküzdeni, de segítség hiányában csak — népiesen szólva: — az „affektálás"-lg Jut. Véleményünk szerint a színpadon egyik „módszer" sem megfelelő. A színpadon szépen, egységesen, irodalmi nyelven kell beszélni, s mindez műkedvelőink esetében is elérhető. A LEGTÖBB HELYEN tanítók, óvónők és más értelmiségiek rendezik a darabot, vagy „tanítják a szöveget". Tőlük Igazán elvárható, hogy ne csak saját maguk beszéljenek szépen, helyesen, de színjátszóikat ls megtanítsák a szép és helyes kiejtésre. A szép beszéd, a jó színjátszás alapfeltétele. Erről műkedvelő színjátszóink sem feledkezhetnek meg. A falusi tanítók és mindazok, akik a színjátszókkal foglalkoznak, fordítsanak a jövőben több gondot a helyes kiejtésre, ápolják a nyelvet! BALÁZS BÉLA A košicei Műszaki múzeum műtárgyai az UNESCO kimutatásában A nemzetközi tudományos társulat (UNESCO) műszaki osztálya fölhívására hazánk területén összeírták a nemzetközi szempontból is értékes és ritka műszaki műszereket. Az egész akciót a Csehszlovák Tudományos Akadémia vezeti, amely kérdőíveket küldött szét minden múzeum, kutatóés tudományos intézet, valamint régi főiskolák és -középiskoláknak, hogy amennyiben birtokukban ^rtékes tárgy van, úgy azokat jelentsék be. A jelentések alapján most az Akadémia dolgozói megtekintik a tárgyakat és pontos jegyzéket készítenek róluk. A napokban került sor a košicei Műszaki Múzeum régi technikai műszereinek összeírására, amelynek során a nemzetközi kimutatásba bpkerültek az intézmény 16. századbeli napórái, értékes csillagászati távcsövei, földmérő eszközei és fizikai műszerei. Az összeíró bizottság Košice környékén a prešovl, bardejovi, rožňavai múzeum és a betléri kastély néhány ritkaságát vette föl a jegyzékbe. Az összeírás az egész országban folyik és annak befejeztével az anyagot feldolgozzák és könyv alakjában adják kí. A jelentést elküldik az UNESCO párizsi központjába, amely azután a világ összes értékes műszaki műszereiről ismertetőt ad ki. Wagenhuber Adél tengerből, a szines ernyők, sátrak, bódék védelme alá, s mozdulatlan, nagy cseppekben ülepedett le a fövenyen. Az őrnagy tébolyult dühében hasztalanul lőtt a távolodó fekete pont után. Motorja végül is megállt. Ekkor észbekapott. Már csak a strandon szállhatott le. Odavezette sérült gépét, de az egész fövenypartot hullák borították, nők és gyermekek tetemei, mezítelenségük kiszolgáltatottságában, szörnyű mozdulatlanságban hevertek szanaszét. Végre a strand szélén talált egy szabad helyet, ott földet ért. Ifiugrott a fülkéből ós támolyogva megindult; nem tudta hová, mi célból, szemét vérköd homályosította el, nem látott és nem értett semmit, csak ment, ment míg meg nem botlott valamiben. Odanézett, s hátratántorodott. Mezítelen kislány feküdt előtte, vállára billentve fejét. A napfény bearanyozta gyengéd bőrét, s könnyő árnyék jelezte a még fejletlen melleket. Keble alatt keskeny véres csík húzódott a bal csípő felé: a hegyes gyors golyók nyoma, amelyek a gyomrába hatoltak. Elnyúlt kezében egy könnyű kék sálat szorított, egyetlen páncélját, védőfegyverét, amellyel futás közben Igyekezett elfedni magát. Az őrnagy felvette a sálat, óvatosan szétfeszítetve a még meleg ujjakat. Fogta, és amint nézte ezt a gyermek- és női hullákkal borított fövenypartot, hangtalanul esküt tett Az eskü szavait nem mondta el nekem. De akiben emberszív dobog, úgyis kitalálja, s nem felejti, ameddig csak él. — Ezzel alszom, hogy álmomban se hagyjon el a gyűlölet — mondta az őrnagy és felült. Kibontotta a sálat. Dús rojtját mintha megrágta volna valami. Ahogy jobban megnéztem, csomókat láttam rajta; selymes szálai itt-ott kis kígyókba voltak fonva, vagy tengerész csomók ültek rajtuk, akkurátus, szoros kis gömböcskék Nyolc kis kigyó volt és hat csomó. Az őrnagy újabb kígyó fonásába kezdett, s közben tovább beszélt: — A mai „Messer" — mondta mosolytalan arccal — a csomók pedig: bombázógépek. De ne mondja el mieinknek, még kinevetnének érte, azt mondanák: no lám az őrnagyunk miféle játékkal szórakozik 1... Elhallgatott. Komolyan fonogatta a selyemszálakat, majd felvetette fejét. Arca megdöbbentett. — Pedig nem játék — mondta tompán. — Amíg mlnden rojtját be nem fontam, egyre csak azt a fövenypartot fogom látni magam előtt... Ha akkor azt a „Junkers"-et el nem ügyetlenkedem... No, Jól van, mi újság Moszkvában? .. rt t óra nulla perckor az egész ľ ezred elindult az őrnagy által felfedezett ellenséges repülőtér megsemmisítésére. Egymás után szálltak fel a gépek a sötétlő magasba, és csodálkoznom kellett rajta, hogyan tudnak felsorakozni a vezérgép mögé, amelyben az őrnagy ült. Mintegy másfél óra múlva ugyanilyen rendben, egymás után leszálltak. Vezetőik, a gyors repüléstől felhevülten, csoportokba verődtek és élénken tárgyaltak. Minden a legjobban ment, az őrnagy bámulatos pontossággal, alacsonyrepülésben vezette az egész köteléket egy kis erdő mögül egyenest a repülőtér fölé. A németeknek még lövésre sem maradt idejük. A hajnali sötétségben minden égett, robbant, omlott, megsemmisült. Egyetlen gép sem tudott felszállni. A második és harmadik rajtaütés már csak a megmaradottakkal végzett. Kilenc bomba ve tőt és nyolc vadászgépet számoltak össze. Az őrnagy még hiányzott. Végre feltűnt az ő gépe is; ismét hosszú lobogóval repült, és úgylátszott, kifogyott az üzemanyagja. Valahogy mégis eljutott a repülőtérig, és leszállt. Odaszaladtunk hozzá. A kék sál kilógott a fülkéből: vérfoltok vöröslöttek rajta. — Ezredes elvtárs — mondta az őrnagy, s mozdulatlanul ülve maradt, — azt hiszem, engem ki kell emelni innen. Egy pár semmiség a vállamban, meg a lábamba is jutott... A

míg hordágyért futottak, jelentette az ezredesnek, hogy az első rajtaütés után öt „Messert" látott nyugat felől, arra fordult (és minthogy & repülőtér felett minden simán ment) állandó zavarótámadással távoltartotta őket, nehogy a mieink munkáját akadályozzák. Amikor hordágyra tették, láttam, hogy riadtan pillant szét. Felvettem a földről a sálat. Egészséges baljába fogta. összecsókolóztunk. — No, lesz most munkája a gyógyulásig — mondtam halkan. — Kilenc csomó és nyolc kígyófonat — Rámmosolygott, mint egy gyerekre, aki nem ismeri a játékszabályokat. — Nem, ezek nem az enyémek... A fiúk lőtték le. En csak egy kígyót fonok: azért az ötből egyet mégis csak eltaláltam... A hordágy megmozdult, s a boszszúálló hős egy időre félrevonult a harcokból, kék sáljával letakarva, amelyet vérével öntözött — gyűlölet fűtötte, tiszta vérével. Brodszky Erzsébet fordítása Max Švabinský: y Csodálat és tisztelet a Szovjetuniónak Az államdíjas és Béke-díjas Max iivabinský, nemzeti művész, a csehszlovák képzőművészek nesztora alkotásában közvetlen követője Josef Mánesnek és Mikoláš Alešnelk, a cseh realisztikás festőművészet klasszikusainak. Max Švabinský e két klaszKépünkön Švabinský „A béke és a leszerelés" litográfiája. (ČTK — J. Tachezy — felvétele) szikust mindenkor tanítómesereinek tekintette. A művész magas kora el-; lenére állandóan szorgalmasan dolgozik. Művei az ország határán tűi is ismertek és csupán litográfiái műveinek száma meghaladja a 800-at Ujabb munkája: „A béke és a leszerelés", amelyet a művész az SZKP XXII. kongresszusa alkalmából a Világbéke Mozgalomnak ajánlott fel, szintén litográfia. E kiváló alkotásán a háború veszélyének végleges kiküszöbölése utáni világot ábrázolja. A háborút egy ellenszenves öregasz-* szony jelképezi, aki a Nyugaton uralkodott és most megkötözve élvonal a történelem színpadáról. Fegyverei — kardok és lándzsák — összetörve hevernek a földön egy fiatal nő lábai előtt, aki örömtől sugárzó arccal magasra emeli a békegalambot és a pálmaágat. Kelet az örökké szabad ember, a Fučíkok és Gagarinok ntó-: da a Nap felé tör. Az egész tájai; amelyen feltűnnek a jólét, tudomány és kultúra fellendülésének első je-: lei, szivárvány ragyogja be. Švabinský új művét mesteri kifen jezése és mély eszmeisége az embe-í riség nemes bélkegondolatainak je-i lentős megnyilvánulásává avatja* A mű napjaink legjelentősebb kép-* zőművészeti alkotásai közé tartozik. Edit Spannerovä kiállításáról Hazai piktúránkat jelentős arány-: ban nőfestők képviselik. Palettáik, megnyilatkozásuk sajátos színt és ízt ad képző művészetünknek. — A prešovi születősű (1919) Budapesten végzett Edit Spannerová műveineik válogatása (a Hviezdoslav téren) is olyan határozott egyéni hangot és stílust jelez, amit érző szív, gondolkodó értelem és a kifejezési szándék tudatossága irányít. Elemi érdeklődéssel fordul az emberi alak, a belső életet tükröző arc felé. A művészeti stílusok közül a gótika áll lényéhez legközelebb. A légies, nyúlánk, tiszta arcélű, gyöngéd bájú nőalakok, rokonok elképzelésével. — Gyönyörködéssel merül el a keleti miniatűrák színes dekoratív világában is. Az újabb festészetben Zrzavý lírája vonzza. — Ám képein nyoma sincs invenciótlan átvételnek. A valóságot árnyalt érzésvilága, gazdag fantáziáján szűri keresztül. S gyöngéd költőiséggel keresetlenül és őszintén juttatja kifejezésre. A tárlat másfél évtizedes alkotásáról tájékoztat. Csak vázlatosan számol be régebbi munkáiról, melyek, „naiv realizmussal" (M. Váross) részletezve ábrázolják a vidék egyszerű, meghitt jelenségeit. (Falusi esküvő, Almaszüret). — Határozott fejlődést mutató később fegyelmezett fogalmazású képel, melyek zömükben klasszikus háromszög felépítésűek, egyre összegezetebbek, finom kézirásúak. Tartalmuk szerint művészi vallomások, s önéletrajzi jellegű* ek. Az élet hullámzó megnyllvánulá-' sai: Vágyak és Álmok, Remények és Csalódások, Betegség és Bánatos ifjúság, Az Évek változó sziluettjei,Tavaszi rügyfakadásban .ébredező szerelem. Asszonyi sors és anyaság képezi témavilágát. Utóbbinak hangszerelése a leggazdagabb. Izgalmas piros és lankadt szürke színek mondják a virrasztó anya lázas gyermeké-i ért való aggódását. Majd vihart ígérő feszült háttérből fiatal nő fii gurája válik ki. Tartása, szoros, vé-' delmező ölelése, az alapját formáló lángoló vörös árnyalatok merő tiltakozás. Tiltakozása gyermeke, minden gyermek jövőjét fenyegető borzalom ellen. Bensőséges szeretetének jegyeit^ erkölcsi magatartását mutatják élet-« bői vett pozitív témái. Napközi ott-í honok, játszóterek derűs színvilágán ban tűnik fel a ma legfiatalabb nem-i zedéke. Végül a Boldog anyaság diadalmas örömében éri el életigenlésének legerőteljesebb tolmácsolását. Szót kell ejtenem festményeinek térhátteréről, fáinak, virágainak egyéni látású, ritmikus, értékes stilizálásáról. Gyönyörködtető, díszítményező jellegük nem modorosság, hanem a realitást átköltő szerves stíluselem. Érdeklődéssel tekintünk Edit nerová további fejlődése elé. i Bárkány Jen öné Gazdag kultúrprogram Starý Hájon Á Művelődési Otthon tanácsa december hónapra gazdag kultúrprogramot állított össze Starý Háj lakói számára. A szokásos kulturális programon kívül, amely a vasárnapi gyermekdélutánokat, a gyermekfilmeket, az egész estét betöltő filmeket, a televízió műsorát, társasjátékokat, a kulturális körök tevékenységét foglalja magában, számos érdekes kulturális rendezvényt vettek tervbe Starý Hájban. így például a gyermekirodalom kedvelői számára beszélgetéseket rendeznek a meséskönyvekről és az ifjúsági könyvekről. E beszélgetéseket könyvkiállítással kötik egybe. A szülők és az Ifjúság számára „Az ifjúság bűnözése a bírósági gyakorlat szempontjából" címen tartanak előadást. A sportkedvelők számára orvosi előadás készül a sportolók téli előkészületéiről. Decemberben rendezik meg Goga akadémiai szobrászművész szobrainak kiállítását. A Starý Háj-i általános iskola örömteljes akciót készít elő: A tél beköszöntését nagy kulturális műsorral kezdik bábszínházat és kultúrestet rendeznek a csehszlovák-szovjet barátság hónapjának befejező részében. Starý Háj lakói nagy érdeklődéssel várják a SĽUK fellépését és az Élő Újságot. A gyermekek előre örülnek a vidám filmek sorozatának, amelyet ez év utolsó napján tekintenek meg. Starý Háj felnőtt polgárai az újévet a Művelődési Otthon helyi-i ségeiben fogadják. —im— KULTURÁLIS HÍREK Nagy sikerrel mutatták be Párizsban Berthold Brecht Švejk a második világháborúban című antimilitarista darabját. A darabot André Gisselbrecht fordította franciára, és Hans Eislernek, a neves német zeneszerzőnek, Brecht volt munkatársának és barátjának zenéjével került színre. Lan Petersen kanadai író, A hatalmas hideg című darabja — amelyet nemrég mutatott be Kanadában a Central Stage színház — az első színmű, amely eszkimók életét ábrázolja. A New York Times közlése szerint New York közoktatásügyi tanácsa most foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy rendszeresíti az orosz nyelvoktatást a város középiskoláiban. A Szovjet irodalom a békéért és a kommunizmusért vívott harcában ez a címe, témája a moszkvai Állami Irodalmi Múzeumban nemrég megnyílt kiállításnak. Könyvek, eredeti kéziratok, plakátok, fényképek, számos történelmi értékű dokumentummutatja be ebből a szemszögből a szovjet irodalom fejlődését s az írók tevékenységét. 1 Ü] SZO 7 * 1961. december 18.